Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


29 november
Hozzászólások kikapcsolva

Kicsit más lesz a HL: rövidebb, képes, vicces

Hát igen… egy kicsit el kell, el kellett gondolkodnom az elmúlt napokban… ugye 2012. február 1-jével mentettem meg izé… bizonyos gazdasági helyzetbe került régi vállalatomat, amely, összesítve alig több mint húsz év munkaviszonyom után nagyjából tíz nap alatt maximálisan elismerte érdemeimet. Így aztán lassan két és fél éve megy a HL itt, a neten, sokak jóvoltából, sokak segítségével. Szépen indultam, nagy lendülettel, az első felületek kialakításában még maga Boda jr. segített: onnantól kezdve bő három hónapon keresztül minden nap frissítettem az oldal(aka)t, jó darabig egyenesen napi két anyagot toltam fel, úgy gondoltam, magasra rakom a lécet, elkápráztatom potenciális hirdetőimet, akiknek érdeklődő/árajánlatot kérő e-mailjei jelentős dugulásokat okoznak majd a postafiókomban. Lelövöm a poént: egy icipici mail se jött, mindmáig, na bumm, nem nagy ügy. Még jó azért, hogy vannak barátaim is – például a DO és teljes vezérkara, Nyulasi mesterrel, és persze az “Agy”, a DDS: hamarosan szövetkeztünk, saját domaint, csodásan felszerszámozott, igazi honlapot kaptam, s a DO azóta is nagy energiákkal adta és adja hírül minden egyes posztom megjelenését. Olvasó is jött szép számmal: igen büszke is voltam a látogatottságra, gondoltam/reménykedtem, előbb-utóbb igazán értékes felületnek minősülhet a HL… minden statisztikánk impozáns volt. Sziporkázó kommentek sorjáztak az anyagok alatt, megosztás megosztást követett, felfelé mutattak a hüvelykujjak, időnként irultam-pirultam a szép szavaktól, amiket kaptam… persze tudtam jól, hogy minden csoda három napig tart, de azért reménykedtem, hogy az enyém talán négyet is kihúz. Három hónap és sok tipródás után végül levettünk a napi frissítésből – lett heti kettő és a szombati Classic: amit az első külön töltött hónap tapasztalatai után volt gazdám, a Dunaújvárosi Hírlap visszavásárolt az újságba is. Még itt, hajtás előtt, gyorsan mondom a jó részt: a szombati kiadás természetesen marad, ahogyan marad a HL is – csak egy kicsit vagy nem kicsit változunk, mert úgy tűnik, ezt szeretnétek. Vagy majd kiderül…

Hirdetés

Szóval három hónap után, áprilisban visszább csíptünk – ha ritkábban is, de megmaradtak a kiadós, méretes beszámolók, sok képpel, galériával, videókkal… Az volt a gondolat, hogy van, aki elolvassa ezeket a dolgozatokat. Már a kezdetek kezdetén kialakítottuk a “varázsgombot”, aminek megnyomásával, nagyjából egy sör árának utalásával segíteni lehet az oldal és a szerző fennmaradását. Úgy számolgattam, ha a HL-t olvasók nagyjából öt-tíz százaléka fizetne havi egy sört, plusz néhány hirdető kis pénzért hosszabb távon megmutatná magát nálam, szerényen akár meg is lehetnék. Így indultunk. Most, miközben szépen megköszönöm minden varázsgomb-nyomónak a támogatást, szigorúan csak tényközlő hangnemben mondom, hogy nagylelkű, rendszeres havi sörfizetőim aránya még az egy százalék töredékét se éri el… Az így befolyt pénzecskékből a motorozás meg fagyizás egy részét fedeztem, amire a szerencsés kisorsoltakat hurcolásztam a szezonban… A jó kis bannerek/reklámok pedig… nos, mondjuk talán úgy, szintén csendesen, e vonatkozásban sem vagyunk egyformák, érthető is, nem lehet mindenki Corso étterem vagy Gumi Depot, hogy hirtelen két jó példát említsek. De ez egy másik sztori… és nem is sírdogálni óhajtok, félreértés ne essék – nincs is rá sem okom, sem alapom, egyébként is úgy néz ki, az egész helyzetre kész a gyógyszer, ha nem is mézédes…

Hogy valami jót mondjak: nos, a Hétlövet világhálós kalandjának egyik legkomolyabb hozadéka/nyeresége volt, hogy (nagyon sok más remek ember, értő olvasó, azóta jó barát mellett) megismerkedtem Suszterral, azaz Dankó Zolival (és immár családjával is). Azért kell őt külön is megemlítenem, mert az elmúlt hónapok során szakügyileg is nagyon sok támogatást, segítséget, minden mást kaptam tőle – lényegében szinte naponta beszélünk valahogyan, s elmondhatom, ötletekben, megvalósítandó folyamatokban nem szenvedünk hiányt. Együtt találtuk ki például, hogy meg kéne próbálni életet lehelni a valamikori Vidám Parkba, s önkéntes városi összefogás keretében szép kis közparkká alakítani a húsz éve csak pusztuló-fogyó területet. És Suszter az, aki tartja bennem a lelket, jó ötletet ad, poént mond be, aki képet/illusztrációt farag, statisztikát állít össze, aki megjelenés előtt örömmel véleményez, ha megkérem, aki a józan énem, ha nagyon elszállnék, de azonnal fenéken billent, ha nagyon a földhöz akarnék tapadni, akinek mindig van ideje a hülyeségeimre, aki ért… na… szóval a barátom lett ő is szép gyorsan, nem rossz érzés negyvensok évesen az ilyesmi, mindegy, elkalandoztam, mint rendesen.

Pár napja csak billegek: leginkább is azt érzem, nem kellek. Úgy általában se, mondjuk a családomat-barátaimat leszámítva senkinek, semmire. Szar. Nem nyafizok, nem depressziós vagyok, ne értsétek félre – csak úgy ténymegállapítok, csendesen, nem hisztizve, csak úgy mostanra felfogva a dolgot, megértve, elfogadva, beletörődve, oké, semmi gond, ez van. Nem kellek, mert nem kell a betű, pláne, ha sok – ezt gondolom, úgy látom, ezt érzem. Mondok egy egyszerű példát, utolsó csepp, vagy ki tudja: legutóbbi grazi kalandom, harmadik rész, nyolc lájk, bő két, lassan három nap alatt. Nyolc. Kábé két-három megosztás talán, és slussz, Graz, jó kis kolbászlengető I. Lipótommal és még húsz tűrhető poénnal, száz képpel együtt elsüllyed, mint Atlantisz, glugy-glugy. Megint csak nem szeretném, ha félreértenétek: nem gondolom, hogy ez lenne a világ legpompásabb dolgozata… de, nagy arc nélkül, azt is tudom, hogy nem is a legrosszabb, és azt is tudom, ha az újságírás a perc, a blog a másodperc műfaja… és persze hogy nem a megosztások meg a lájkok mennyisége számít, édes, jó, őszintén és komolyan mondom, ritkán láthatóan minőségi olvasóim. De azt azért észlelni vélem, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban egy nagy csomóan eltűntek a HL környékéről, akik korábban itt nyüzsögtek, és fontosak is voltak. Nem szólnak hozzá, nem véleményeznek, nem igazolnak vissza, nem tudom, mi van velük, hogy meguntak-e, más dolguk van, vagy csak bölcsen mosolyognak a háttérben, és valamiért nem szólnak hozzám… Ugyanakkor… sok száz embernek tetszik egy mondjuk véletlenül a facebook-ra került kép, amin kék öltönyben vagy tiroli bőrgatyában feszítek, természetesen mindkettő Zoli boszorkánykonyhájának terméke, kegyes (vagy épp kegyetlen)  kis csalás, vicc, jó móka, de kapásból száz komment jön hozzá – vagyis él az anyag, ha értitek, mit akarok makogni.

Elbizonytalanodtam, rendesen. Suszter persze igyekszik mentálisan kezelni – a végén oda jutottunk két nap tipródással, hogy egyrészt jól ráfázott, mert az eddigieknél sokkal szorosabban rántódott be a HL készítésébe: markánsan irányt váltunk ugyanis, és az új sztoriban kulcsszerepe lesz neki is. Szépen abbahagyom a hosszú írásbeli agymenéseket – terápiaként majd többet beszélgetek, ha lesz, aki meghallgasson: ha nem, nyomom magamban, magamnak, ahogy szoktam, a negyvenpár éve menő rádióadást… Nem írom tehát meg a túrákat, a motorozásokat, az agyamban zajló furcsa kis kirándulásokat – legalábbis abban a formában nem, amiben eddig: mert úgy tűnik, ez sok a nagyérdeműnek. Megpróbálunk inkább valami olyasmit csinálni, ami nagyjából naprakész, friss és (nagyképűen és hurráoptimistán reméljük) szellemes/frappáns kis poszt. Híreket-sztorikat szemezgetünk a napi történésekből – igyekszünk alkalmanként egy, összességében heti két-három jópofa vagy elgondolkodtató, zömében általunk manipulált/photoshopolt képet feltölteni ide, s melléjük maximum három-öt mondatot fűzni, az tán kibírható. Aztán ti jöttök – reméljük, sikerül olyan anyagokkal bombázni benneteket, amikhez érdemes lesz hozzászólni, s a valódi posztot így, együtt alakítjuk ki… Vagyis az a tiszteletteljes javaslatunk: írjátok velünk tovább a Hétlövetet, mi több, küldjetek bátran alapanyag-ötletet, képeket, videókat, bármi mást, amit szívesen látnátok viszont itt, a HL-en. Ami egyébként azért, hadd mondjam el, minden itt elhabogott kétely dacára igen szépen látogatott kis webfelület…

Szándékaink szerint egy dolog változatlan marad: ez pedig nem más, mint a szombat hajnali Classic – azt továbbra is az eddig megszokott formában és stílusban igyekszem nyomni, és remélem, megfelel majd így. Most pedig nem is húzom a drága időt – mint a címlapfotón látjátok, magunkat a legkevésbé se fogjuk kímélni… és bízzatok feltétel nélkül Suszterben, akinek fokozott jóérzést okoz, ha engem hülyébbnél hülyébb helyzetekbe dobhat az ördögien alkalmazott technikái, programjai és kütyüi segítségével… sajnos már láttam is például, hogy záros határidőn belül olyan mozgó gif-fel áll majd elő, aminek megtekintése után szem nem marad szárazon, ezt megígérhetem, nagyon durva kis anyag lesz… Tartsatok továbbra is velünk, s a Hétlövettel: higgyétek el, változatlanul igyekszünk mindent elkövetni, hogy minél többen jól szórakozzatok…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (3 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 
Hozzászólás lezárva.
Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz