Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


17 szeptember
6komment

Amióta rendszeresen jógázok / Törnek elő belőlem a jó gázok…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázharmincadik kiadásában az orosz Gazdasági Biztonság és Korrupcióellenes Harc Központi Igazgatóságát, avagy közkeletű nevén a korrupcióellenes ügynökséget irányító Dmitrij Zaharcsenkóval ismerkedünk meg néminemű részben. Ha például a derék főtisztviselő anyagi helyzetét vizsgáljuk, elmondhatjuk, a napokban feltárt jelekből kiindulva, nem (volt) rossz. Először, pár napja Dmitrij nővérének lakásán találtak meg egy házkutatás során 122 millió dollárt, na még egyszer, szóval százhuszonkétmillió amerikai dollárt meg kétmillió eurót, egy zsákban. Nagyjából olyan 34 milliárd forintról beszélünk. Mulattató. Ám mielőtt pálcát törnénk Zaharcsenko (hadd mondjam el még egyszer a tisztánlátás kedvéért csupán: az orosz korrupcióellenes ügynökség vezetője) felett, gondolkodjunk el kicsit, mi is a helyzet mifelénk… Hát például az, hogy Matolcsy bácsyba, a Nemzet Szeme Fényébe, ellő-adóművészbe és könyvíróba, reneszánsz emberbe tiszta szívből beleszeretett egy kollegina. Persze a kommunisták már ezért is kikezdték: a sok kielégítetlen, lihegő kanliberális nem tudja elviselni a konzervatív bankszakemberek boldogságát, megérteni az ezoterikából ismert tízmilliószoros napok fontosságát. És talán bizony Matolcsy mester tehet róla, hogy a 32 éves jógaoktató és nemzetközi titkár elég szépen keresett??? Olyan 1.7 millát? Na aber bruttó!!! Hopp… És az anyukája is dolgozgatott, mind a hat MNB-s alapítványnak könyvelt meg számviteli szolgáltatást nyújtott, olyan évi 26 millióért. Apropó: emlékszünk még, hogy ezekbe az alapítványokba úgy 260 milliárd forint közpénzt töltikéltek? Azután persze a közpénz szépen elveszítette jellegét, az örökbecsű Kósa-együttható szerint… Én viszont nem veszítettem el semmit – pontosabban olyasmit csináltam, amit (eddig) viszonylag ritkán: pár óra keménykedés után feladtam egy acsarkodóssá fajult vitát valamelyik nap a neten, és ettől olyan fenemód jó érzésem lett, hogy el se tudom mondani… Na jó… dehogynem tudom… De tényleg: rájöttem, tökéletesen felesleges mindig győzni – illetve nem is biztos, hogy egy vitás helyzet csak “győzelemmel” meg “vereséggel” végződhet. Ideje lenne talán átgondolni pár kategóriát az életünkben: ebben a pattanásig feszült… csúnyábbat mondok: feszített országban, biztosan tudom, különösen lenne értelme…

Hirdetés

* Találtak némi készpénzt az orosz antikorrupciós ügynökség vezetőjénél.

Vagyis a nővére lakásán, de a hatóságok meglehetősen jó eséllyel feltételezik, hogy a klasszikus jutazsákban lapuló 122 millió dollárhoz és kétmillió euróhoz inkább Dmitrij Zaharcsenkónak lehet köze. Mintegy harmincnégymilliárd forintról beszélünk: nem vagyok magyar politikus, így hát szerény véleményem szerint egy ember átlagos szükségleteit képes ebből az összegből jó szinten kielégíteni, akár több éven keresztül is. Azóta azonban kiderült, hogy a nővérke csak egy kis morzsát őrzött a bölcs mértéktartással felhalmozott vagyonból. Az egyébként rendőr ezredes Zaharcsenko több svájci számlán összesen mintegy 300 millió eurót helyezett el, a számlákat – micsoda agyafúrt ötlet! – az apja nevére nyitotta. Zaharcsenko bácsi egy faluban iskolaigazgató, nyilván könnyűszerrel meg tudja magyarázni, hogyan spórolgatta össze a 93 milliárd forintnyi lóvét a szakkörpénzből, ja, jut eszembe, csak fél adagra fizetett be a sulimenzán… Szóval… szerintem nagyjából képet kaphatunk az Oroszországban zajló élet milyenségéről, ha egy percre rendesen belegondolunk, kiről beszélünk: a korrupcióellenes ügynökség ideiglenes vezetőjéről, egy magas rangú rendőrtisztről. Azt se olyan nehéz felfogni ezek után, miért is lett újra oly kedves számunkra az orosz út – ha valakitől lehet tanulni, hát az nem más, mint Putyin mester. Aligha véletlen, hogy az OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project), vagyis a szervezett bűnözés és a korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet már 2014-ben az orosz elnököt választotta az “Év emberének”, azaz a legkorruptabb politikusnak – szép magyar sikerként könyvelhetjük el, hogy makulátlan miniszterelnökünk révén sikerült elhoznunk az ezüstérmet, pedig elhihetjük, elég sok komoly pályázó között kellett helytállni. Azt se felejtsük el, milyen szép és (egyeseknek) gyümölcsöző együttműködés szökkent szárba e két politikai tényező között, amikor is tető alá hozták a paksi atomerőmű “fejlesztését”, amely, megvalósulása esetén generációk életét változtatja majd meg, még ha nem is pont abban az értelemben, amit a szerződés aláíróinak szófacsaró táltosai igyekeztek sugallni. Miközben a világ kissé más irányba tart az energiapolitika terén is, mi maradunk, sőt, nagy gázzal farolunk – Paks esetében gigantikus összegeket fektetünk tökéletesen értelmetlen beruházásba, ami persze (Lázár János maga mondta) az évszázad üzlete… na ja, néhányaknak kétségkívül, nem is az első. És az is természetes, hogy egy ilyen horderejű döntésről még csak nem is tájékoztatják azokat, akiknek az életét – még egyszer mondom, mindenféleképpen generációkra – sajnos igen komolyan befolyásolja. Egyáltalában nem tudom kizárni, hogy lesz itt még lignites hőerőmű is, ha valaki abból a bizniszből tud majd lenyalni pár kellemes milliárdot. Korábban egyébként már számolgattam kockás papíron ebben a témában: ha valakit érdekel, mi értelmeset is ki lehetne hozni a most vélelmezett 4000 milliárd forintból, olvassa vissza itt… És, csak hogy két mondat erejéig visszakanyarodjak a megvesztegethetetlen Zaharcsenkóhoz, akit hivatali visszaéléssel, vesztegetési pénzek elfogadásával és a nyomozás hátráltatásával vádolnak, míg ő tagadja, hogy köze lenne a lefoglalt pénzhez – ügyvédje pedig máris felajánlott egymillió dollárnyi óvadékot, ha védence házi őrizetbe kerülhet… Tényleg csak úgy kérdezem, tét nélkül: egy ilyen ügyben, amikor úgy feldobod ezt a témát, hogy… no, akkor kérem, igen mélyen tisztelt járásbíróság… a házi őrizetre lenne itt egy kis maradék dodó, úgy épp csak egy milla… szóval ilyenkor tényleg nincsen senki az épületben, aki hozna sebtiben még egy pár bilincset, hogy na, kedves ügyvéd úr, akkor ide tessék már kegyeskedni helyezni a kis kacsóit…???

* Jógaoktatással, ezotériával is foglalkozott Matolcsy György 32 éves nemzetközi titkárnője.

Van, akinek jön a lap, egyfolytában, nincs mit tenni – bármihez nyúl, arannyá változik; ha tizenkilencre húz, menetrend szerint érkezik az alsó, még a színét is bemondhatja előre, behunyt szemmel, az lesz. Szakmailag bravúrt bravúrra halmoz, sem korábban, miniszterként, sem újabban, jegybank-elnökként nem riad vissza az egyedülálló, különutas megoldásoktól, s azok is kivétel nélkül sikeresek; a világ iránymutató szaklapjai valósággal könyörögnek pár bölcs soráért, s  még annak a három (ha jól emlékszem a legutóbbi kimutatásra a “híradóból) európai országnak a gazdasági szakemberei/bankárai is igyekeznek – no persze ügyesen álcázva, nehogy kiderüljön a lopás – utánozni, amelyeket még nem előztünk le, lényegében minden tekintetben, de az is lehet, hogy az elmúlt tíz percben mégis. Elképesztő, hogy dübörög a gazdaság, amióta csak Matolcsy György színre lépett, tényleg szinte hihetetlen – de hát igaz, hogyne lenne az, kétnaponta bemondják az m1-en. Mondom, siker siker hátán. Mármost köztudott, ugye, hogy amikor az embernek szerencséje van a szerencsejátékban/pénzügyekben, akkor a szerelem jobbára elkerüli: hát a ragyogó előadóművészként is közismert bank-ász ebben is kivétel – 61 éves korában rátalált a mindent elsöprő érzelem, amikor is egy 32 éves hölgy tiszta szívből beleszeretett, nincs rá semmiféle okunk, hogy mást feltételezzünk. Az irigyek persze mindenhol felbukkannak, ahol a siker párája betölti mámorító illatával a teret – nincs ez másképpen e kivételes közgazdasági tudós esetében sem. Nézzük először is, miket hordtak össze Zita kisasszonyról, akinek kedvéért – ez is pontosan mutatja a köztük dúló érzelmi viszony töltöttségi szintjét – házassága kötelékéből is hajlandó volt kilépni. A hölgy május 2-ig dolgozott az MNB-ben: nemzetközi titkárként szervezte a számára legkedvesebb férfi külföldi útjait, amikre, ha ideje engedte, el is kísérte, hogy szakmailag megfelelően támogathassa, s hogy György azokon a napokon se kényszerüljön kihagyni a jógaedzéseket, amiket szintén Zita tartott neki, s nyilván tart, azóta is. Az elhíresült MNB-s alapítványok közül Zita a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) nevűben kuratóriumi tag, a PADI által alapított Vízház Zrt-ben pedig igazgatósági tag lett, ezenkívül a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál igazgatóhelyettesi pozíciót tölt be, s a Pageo Kutatóintézetben “India-kutatóként” is dolgozik (utóbbiért, mint hamarosan részletezzük, 600 ezer forintot szed be: hogy ezt az összeget el tudjuk helyezni, nem árt tudni, hogy ma Magyarországon egy a szakma csúcsán álló egyetemi-főiskolai tanár, évtizedes kutatói háttérrel és jelentős tudományos publicisztikai munkássággal úgy bruttó 380 ezer (nettó 250 ezer) forintot kaphat…). E két pozícióra feltehetően azután kérték fel jeles tudóstársak, miután a jegybankból távozott. Igazán nem szívesen turkálok zsebekben – legfeljebb akkor vagyok erre hajlandó, ha azokba, jól láthatóan érdemtelenül, az én pénzemet tömködik további mocskos tolvajkezek: ily módon tehát hadd jelezzem, hogy Zita kisasszony az MNB krémjébe tartozott, már a fizetése alapján, ugyanis szerényen havi bruttó 1.73 millió forintot nyalt fel. Anyagi viszonyai távozását követően sem romlottak jelentősen: igazgatóhelyettesként és kutatóként egyaránt 600-600 ezret kap, a másik alapítványban pedig a kuratóriumi tagságért minimum 555 ezer forint jár, ettől azonban a kuratórium eltérhet, gondolom, nem lefelé, mindegy, ne filléreskedjünk. Akad még persze egy kis költségtérítés és egyéb juttatás is – ezeket éppúgy nem tudjuk, mint a Vízház Zrt-s tiszteletdíját. Gyanúm szerint visítva azért csak összejön a két guriga nettó – na, annyiért talán nekem is tudna hevesebben verni a szívem, még ha nem is pont Matolcsyért, bár… na, ne ízetlenkedjünk… Nézzünk inkább valami sokkal gusztustalanabbat: Zita kisasszony alighanem gyakran csukló, könyveléssel foglalkozó édesanyja szintén a szerencsések közül való, amennyiben mind a hat MNB-s alapítvánnyal sikerült vagy neki, vagy a számviteli cégének szerződni – nem vészes, havi néhány milliós tételről van szó, és csak évek óta, rendicsek, törvényes, morális, anális. Zita kisasszony húga pedig trafikáruban utazik, de ezt már tényleg csak szemétkedésből írom, még ha igaz is, biztosan nincs összefüggés, de most komolyan. És még komolyabban: azért gondoljunk már bele, emberek – ez csak EGY megfelelő ember EGY szeretője és annak kiccsaládja… Hm???

* Feladtam egy vitát: és nagyon jó volt!

Szokás szerint egy gombostűfejnyi hülyeségen robbant fel a net. Nem akarom visszakérődzni, de azért slágvortokban elmondom. Itt, tőlem nem messze, a kis téren elég gyakori, hogy a parkot – nyilván a nomen est omen jegyében – parkolásra használják egyes autóstársak. Tudom, nagyrészt mi az oka, mivel szinte naponta érkezem haza a munkából éjfél tájban: mentem már én is három kört a háztömb körül, álltam meg ötszáz méterre a háztól, vagy épp a Lidl parkolójában – volt már olyan érzésem is, sokkal jobban tettem volna, ha szépen besétálok a Volán-telepről, olcsóbban, és kevesebb energiabefektetéssel/anyázással megúsztam volna. Mindegy, ez benne van a pakliban, én akkor sem állok fel telibe’ a fűre, és nem csak azért, mert engem holtbiztosan, a harmadik percben büntetne meg a hajnali fél négykor szökőévente egyszer (de ha én állnék ott, akkor pont akkor!) arra guruló járőrautó éber személyzete… Vannak, akik nem ennyire szabályjankók, valamelyik este, hokimeccsről hazafelé jövet láttam, hogy már két autó is simán felmegy a ház melletti pázsitos placcra – már várom, mikor nyújtják be a lépcsőházak szélesítésére vonatkozó, alulról jövő civil kezdeményezést… Mindegy, na, a lényeg, hogy valamelyik reggel besokaltam – és lefotóztam egy szép nagy, mellesleg külföldi rendszámú autót, ami egyébként már épp harmadik napja állt az ominózus helyen. Nagy igazságosztó rohamomban a képet szinte azonnal fel is toltam a facebook egy megfelelő szakcsoportjába, ahol megkezdődött a további cincálás, érkeztek a hozzászólások hosszú tömött sorokban, időnként beleolvastam, aztán rohantam tovább, nem volt egyszerű nap az se. Este leültem a gép elé egy kicsit, és elégedetten láttam, hogy a tulajdonoshoz is eljutott, milyen híres lett. A szomszédságomban idéző, jellemzően nem itthon dolgozó gazda már a második hozzászólásában félreérthetetlenné tette, hogy végem: elszánt tőmondatokban ismertette, tanácsadója ajánlásait követve milyen jogi lépéseket tett, és fog még tenni irányomban személyiségi jogainak súlyos megsértése tárgyában; a hadüzenetek között tudományos igénnyel elemezte a jellememet, és, akárhogy néztem, nem bukkant valami sok hízelgő tulajdonságomra… Persze én se voltam rest: már kaptam is fel a kesztyűt, és beleálltam a verbális csörtébe, mint rendesen, ha szükséges, elárultam, kezdjük tán onnan, nem lesz ám olyan könnyű bizonyítani Hágában, hogy az inkriminált képet tényleg én lőttem – na, nem részletezem, ahogy mondani szokás, szó szót követett, és nem különösebben kíméltük egymást. Akik korábban még bele-beleszóltak a sztoriba, elcsendesedtek, hagyták, hogy kibontakozzunk – érthető: bizonyára láttak már olyan kocsmai verekedést, ahol a jó szándékú békebíróhoz külön mentőt kellett hívni… Vagy egy órán át vívtunk elszántan: egy kicsit se esett jól – de valahogy még az se, amikor én betaláltam. Aztán hirtelen ötletem támadt, és nem haboztam: minden különösebb átmenet nélkül leírtam tíz sorban, amit gondoltam. Vagyis azt, hogy szerintem egy nevetségesen jelentéktelen apróság miatt készülünk lassan épp egymás belsőségeinek kölcsönös ontására: aztán meg azt írtam, hogy szeretnék elnézést kérni, ha elfogadná, békejobbot nyújtani, a fotót természetesen leveszem, a többit meg beszéljük meg valamikor személyesen, ott, az utcában, a padon, mondjuk két sör társaságában (természetesen kétségem sincs, ahogy kiszisszentem az én dobozomat, befordul a rendőrautó, és üstöllést megvágnak köztéri italozásért, de egye fene, vállalom…). Tíz másodperc múlva jött is a válasz: “Rendben, elfogadom.” És ettől piszok jó érzésem támadt: hogy (jó, nem először, de akkor is) megtapasztaltam, milyen egyszerű elsimítani egy még oly elmérgesedett verbális konfliktust is. Hogy tényleg csak annyi kell hozzá, hogy valamelyik alfa-hím (az egyszerűség kedvéért elárulom: szánalmas módon mind annak hisszük magunkat) legyen elég merész hozzá, hogy betérdel – és azonmód a béke gerlicéje ereszkedik alá a vérgőzt pöfögő síkra, a felek óvatosan megfogják a csőrében tartott olajág egy-egy végét, és minden oké. Napóleon nem parkol a gyepre, Wellington pedig zsebe mélyére süllyeszti okostelefonját… És persze jól megisszák a sört… nos, ez utóbbi még várat magára – az augusztusom vége irgalmatlanul sűrűre sikeredett, egykori ellenfelem pedig azóta visszament egy kis pénzt keresni. De kivárom a legközelebbi szabadságát, s akkor majd szépen leültetem a kispadra. A békét ugyanis nem csak megteremteni nehéz – fenntartani sem olyan egyszerű: igényel például némi rendszeres kis kvaterkázást…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.76 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Tüske Hajnalka szerint:

    A hetvenkettőt nem kell egybeírni? Ennyit a mai dolgozat harmadik részéről… És maradjunk is itt; bizony, bizony, néha beszéddel, illetve beszélgetéssel szinte mindent meg lehet oldani. Bár nem túl könnyű. Mi simán befizettük a büntit rossz helyen parkolásért. Azóta is állnak ott autók. Én bizony magamban anyázom, mert nincs bennem kellő tolerancia. :(

  2. kroonstadt szerint:

    Helló!
    Éngem épp így bosszantanak itt,egy házzal odébb ezek a fűre parkoló bunkók.
    -akik,némelyikük akkor is oda áll,ha van hely,mert egyszerűbb,mint a két fehér csík közé beállni,az bonyolult némelyeknek.
    kb. 26 éve van autóm,de még egyszer sem parkoltam a fűre,-ha nem volt hely akkor is találtam az út szélén ahol leparkolva nem akadályozok senkit.
    Ezt tőled is láttam már a kis rövid autóddal.:)
    -és:a randőrök. én nem akarom,hogy megbüntessék ezeket a mindent-lexaró,vagy figyelmetlen,vagy egyszerűen nem is átgondoló autósokat,-hanem csak annyit,hogy a randőr odatenne egy figyelmeztetést neki a szélvédőre,hogy ne parkolj már a fűre! oké?

    -üdv! :)

    • kroonstadt szerint:

      ui.: itt nálunk érdekes módon épp a legjobb csúcsmárkák tulajai tudnak normálisan leparkolni,-míg sok fostalicska trozogány simán széttépi a felázott füvet-parkot.

  3. dirtydog77 szerint:

    Egy szintet léptél barátom az emberiség létráján,tudod süketnek zenéről vakoknak színekről teljesen felesleges beszélni ahogy az Öreg Gyulabá mondaná,mindenki aszt hiszi magáról hogy ő a király.ahogy Mózes mondá ne királykodj ha nem vagy király!Tudod van egy mondás ha valakinek veszel egy ajándékot és neki az nem kell akkor kié marad hát azé aki vette így aki ideges és rossz az azt kapja ajándékba de aki nem…….az te vagy.üdv kösz az újabb novellát,csak így tovább,ha kell menni bunyózni vagy inni akkor szólj!/Ahogy sem pénzből sem nőből sosem elég/

  4. ereszdelahajam.bp szerint:

    Igen, jó ha az ember tart otthon egy kis pénzt. Persze hogy zsákban tartották mert a kispárna alatt egy ilyen összeg már kényelmetlen.

    A romantika hőse tudja hogy a szerelem kortalan és örök. A pénz meg ugye nem boldogít csak élvezetesebbé teszi a test örömeit.

    Én már nem tudom hol a határ a toleranciában. Szerintem sokan vissza élnek vele. Rövid távon lehet szívás is, hosszú távon biztos hogy jó.

  5. Tóth Gábor szerint:

    A korrupcióról írt első két rész kb olyan, mintha azt írtad volna, hogy zöld a fű. Nem, nem a stílussal van baj, az remek, hanem a valósággal: már megszoktuk.
    Nem tudom, mikor pattan el az a húr….

    A harmadik rész szerint egyszer elpattant – ha más fajsúlyú ügy miatt más vastagságú is. Valóban néha jobb a békesség, hiszen ki tudja, mi lehet a másik motivációja, vagy mi a helyzet előzménye.

    Egyébként nekem van egy külön bejáratú megoldásom arra az esetre, ha éppen beszólnék, vagy szívem szerint egyszerűen beleverném a falba a fejét valamelyik kedves polgártársunknak, amikor pl összevissza nyomkodja a felvonó hívógombjait, vagy éppen telefüstöli a megállót, kettő centire a dohányozni tilos táblától.
    A helikopterezés.
    Nem, nem a valóság show elhíresült mutatványára gondolok, hanem igazi helikopterre.
    Mutatom: az ipse épp ökörködik, és azt látja, hogy én csak nézek rá a lehető legunottabb Garfield-tekintettel,majd a szemem felszökik és az égre vagy plafonra mered.
    Ebből delikvensünk azt hiszi, hogy épp az agyamra megy, és azért nézek fel egyenest az Úrhoz, némi segítségért.
    Valójában az történik, hogy unott pillantásaim közepette gondolatban “letöltök” – mint a Mátrixban a fegyvereket – egy helikoptert, beszállok és polgártárs feje fölé emelkedem vele, majd – no hát tisztesség ne essék de kimondom én: kikakálok az ablakon.
    Ilyenkor afféle reflex emeli fel tekintetem az égre, pusztán azért, hogy megnézzem, elférek-e a képzelt helikopteremmel.

    Megmarad a béke s nyugalom, és még csak át sem verem szegény delikvenst, mert ő is látja, hogy nem szólok be, hanem tojok rá….

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× hat = 42

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz