Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


04 április
18komment

www.onszoktetesmailben.co.uk

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvanharmadik kiadásában egy brit csalóval ismerkedünk meg, de nem ám valami kispályás, piti bűnözővel: Neil Moore azért került rács mögé, mert összesen 1.8 millió fontot csalt ki áldozataitól, méghozzá úgy, hogy négy különféle személyiség bőrébe bújva, bankmenedzsernek kiadva magát verte át őket. Ha a szükség úgy hozta, nőként csicsergett a telefonba, hogy tökéletesen meggyőzze ügyfeleit. A legelképesztőbb mégis az, hogyan szökött meg a börtönből – elmesélem egy kicsivel beljebb, mindjárt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem valahogy elég nehezen sikerül túllendülnöm ezen a vasárnapi zárva tartás ügyön: tudom, süssek magamnak kenyeret, tudom, régen se volt vasárnap bolt, tudom, ne rinyáljak már ilyen szarságokon, nézzek mélyen a családom szemébe, énekeljük el a Mennyből a semjént, rendben van… De igazából, rájöttem, nem csak a soppingolás lehetőségének megvonása zavar ebben az egészben: hanem az, hogy 2015-ben valakik (az már csak a ráadás, hogy éppen kik) élő egyenesben megmondják, mi jó nekem, meg még pár millió itt élőnek. Hogy mit akarunk és épp mit nem. Hogy egy 0.7 vagy hány százalékot “elért” “párt”, továbbmegyek, egyenesen “néppárt” egy egész ország életébe túr bele könyékig, és keveri meg a masszát, mint a kolbásznak valót. Talán még ezzel se lenne baj, ha fűszerként szórnának bele két gramm értelmet – de ebben annyi sincs. Mi sem természetesebb, mint hogy itt se lesz megállás, hiszen újabb területek bevonásán “dolgoznak”, ígéri a halálarcú Harrach mester – és mi sem természetesebb: az érintettek szinte azonnali autentikus válaszokat adnak a KDNP-s adjonistenre, az egyik kisbolt főnöke például feleségül vette az alkalmazottját… Hatvanöt éves Dunaújváros, az én városom – én továbbra is úgy érzem, kicsivel több van azért benne, mint amennyit perpill kihozunk belőle: de most nem kárálni szeretnék, csak pár tőmondattal igazolni, miért is nem volt/nincs kedvem hosszú távra elhagyni ezt a különös helyet, aminek minden köve, minden szeglete, minden szobra, minden fája történeteket mesél nekünk, akik itt születtünk, itt nőttünk fel, itt élünk. És ne feledjétek az ősi alapigazságot: ha valami nagy történik ország-világban, a közelben biztosan találsz egy dunaújvárosit… Büszkülünk és szikár/lírai tőmondatokban emlékezünk – tarts velünk.

Hirdetés

* Nem hétköznapi módon szökött meg a börtönből egy brit szélhámos.

Neil Moore-t nyolc rendbeli csalásért ítélték el Nagy-Britanniában: azt azért nem mondhatni, hogy valami szokványos, piti kis semmiség miatt varrták be – összesen 1.8 millió fontot csalt ki gyanútlan áldozataitól. Bankmenedzsernek adta ki magát, befektetőket keresett, a rá bízott pénzt viszont esze ágában sem volt fialtatni, simán zsebre tette, aztán összevissza hazudozott a telefonban. Olyan mesteri szintre vitte az álságoskodást, hogy négy személyiséget is életre keltett és működtetett – előfordult, hogy valakivel telefonon beszélt, aztán, hogy jobban meggyőzze, “átkapcsolt” a  kolléganőhöz, akit szintén ő játszott el: szerencsétlen megvezetett ügyfél pedig buzgón szívta magába a tudást. Mi több: amikor a rendőrség elkezdte felgöngyölíteni a csalássorozatot, kezdetben jelentős erőkkel nyomoztak Kristen Moore ellen is – beletelt egy kis időbe, mire kiderült, hogy csak az egyik Neil megszemélyesítette karakterről van szó. Ám ez még csak hagyján… A 28 éves férfit végül csak elkapták, előzetes letartóztatásba helyezték, ideiglenesen egy börtönbe került. Itt sem tétlenkedett sokat: egy illegálisan nála lévő mobil segítségével létrehozott egy email-fiókot, bírósági hivatalnoknak adta ki magát, s küldött egy igencsak körmönfont és határozott hangú hivatalos emailt a börtön igazgatóságának, melyben szabadlábra helyezésének minden részletéről rendelkezett. Talán még ő maga is meglepődött, amikor celláján kattant a zár, és közölték vele, mehet isten hírével… A szökésre ráadásul csak három nappal később döbbentek rá a börtönben, amikor az ügyvédje kereste – neki alighanem elfelejtett szólni. Moore brit bűnöző, vagyis úriember: valószínűleg csak legendáriumát akarta bővíteni ezzel a nem kicsit szemtelen tréfával, ugyanis pár nappal később önként feladta magát a rendőrségen, s – alighanem a korábbi elektronikus módszer mellőzésével – visszavitette magát az intézetbe. Nem tudom, hogy vagytok vele: engem lenyűgöznek az ilyesfajta emberek. Tudom, bűnözők, tudom, csalók, tudom, mást mondanék, ha az én pénzemet vinnék el – és mégis. Ott volt például a XIX. században Gregor MacGregor skót ezredes, aki egy nem létező állam nagyon is valóságos hercegévé nevezte ki magát, s áruba bocsátotta “országa” nemesfémekben rendkívül gazdag területeit ábrándos lelkű kivándorlóknak. Később, ugyanezen kis ország, Poyais állami garanciájával 200 000 fontnyi kötvényt is megvásároltatott pár jó érzékű befektetővel. Később brit és francia biztosítótársaságokat is igyekezett szép összegekkel megrövidíteni, vegyes sikerrel. Venezuelában telepedett le, onnan még megkísérelte hektáronkénti akciós áron kiárusítani Poyais területét, de aztán elnyugodott, hiszen megkapta a venezuelai állampolgárságot, és szép állami nyugdíjat is húzott, mint a függetlenségi harcok egykori hőse. De… várjunk egy picit… most, ahogy újraolvasom ennek a kis szösszenetnek az elejét… “Bankmenedzsernek adta ki magát, befektetőket keresett, a rá bízott pénzt viszont esze ágában sem volt fialtatni, simán zsebre tette, aztán összevissza hazudozott a telefonban…” Gyerekek, hát ki ez a Neil Moore??? A szánalmas kis kétmillió fontjával??? Nálunk betűre ugyanezt csinálják úgynevezett bankárok, brókerek, befektetők, strómanok, politikusok – a hajuk szála meg nem görbül. Lehet, hogy egy emailt nem mindegyik tudna megírni – de baromira nincs is rá szükség: ők inkább abban nagyok, hogyan kell minden oldalnak odanyomni pár rongyos milliárdot, ez ezer százalékosan biztosítja a büntetlenségüket, immár negyedszázada… Mellesleg itt, nálunk nem egy kitalált, hanem egy hús-vér országot adtak el a remek hazai skót ezredesek – nem ám egyszer, huszonegyszer. Alólunk.

* A vasárnapi zárva tartás jó intézkedés.

Ezt mondta maga Kövér László a tapolcai kampány során elmondott beszédében. A házelnöktől megtudhatta a nép, hogy a vasárnapi zárva tartás miatt jó százmilliárd forintot nyertek például a magyar családi vállalkozások. A merőben nemzetellenes 444.hu persze haladéktalanul megkezdte szokásos ízléstelen propagandáját: bemutatták az egyik leghíresebb magyar családi kisvállalkozás, a CBA Fény utcai piacon működő boltocskáját - a többi kis üzlet, illetve a CBA-tól pár tíz méterre lévő gonoszmulti Spar valóban nem nyithat ki vasárnaponként, ez a nüansznyi, alig pár száz négyzetméteres szatócssufni viszont minden további nélkül, a korábbihoz képest is meghosszabbított nyitva tartással működhet. Jól van. Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Olvassátok az 1984-et meg a Szép új világ-ot, elég sok minden világos lesz belőlük. Jut eszembe, Harrach mestertől megtudhattuk még a múlt héten, a rendkívül jól szervezett és kiemelt felelősségérzettel rendelkező KDNP még a törvény bevezetése előtt készíttetett egy felmérést, melyből kiderül, a dolgozó néptömegek teljes mellszélességgel a vasárnapi zárva tartás mellett vannak. Melyből kiderül, mondom, de természetesen részleteket nem árulhatnak el a nyilván rendkívül reprezentatív közvéleménykutatásból – azt hiszem, ez érthető, nem ránk tartozna, még akkor sem, ha létezne. Hadd tegyem világossá, mert félek, valaki még azt hiszi, eddig az összes mega-bevásárlásomat kizárólag vasárnap intéztem, netán multitulaj van a családban – nem, nem az cseszi fel az agyamat baromira ebben az egészben, hogy vasárnap zárva a pláza: pont ugyanennyire rühellném, ha valaki megszabná, mikor szabad lemosni az autómat; ha törvényt hoznának róla, hogy rakott karfiolt kizárólag kedden, ebédre fogyaszthatok, máskor viszont szigorúan tilos; ha rendelet mondaná ki, hogy este hattól tilos gombfociznom, délelőtt tíztől tizenegyig viszont muszáj… szóval értitek, egyszerűen azzal van tele a púpom, hogy egyre mélyebben és egyre gátlástalanabbul turkálnak immár nemcsak a zsebemben, de a gatyámban, a szobámban (ha lenne háló- is, akkor abban), a házirend után lassan a napi időbeosztásomat is megkapom, ha tetszik, jó, ha nem, akkor is úgy kell. Ráadásul mindent úgy, ahogy pár igazi retardált, karót nyelt, üres tekintetű/agyú, életunt niemand megálmodja valami röpgyűlés után, amin egyetértenek abban, hogy most már tényleg nyomot kell hagyniuk maguk után a világban. Ha máshogy nem megy, hát így. Rendelkezünk, mert ez nekünk törvény adta jogunk, egyben államférfiúi kötelességünk. Meg kell mutatnunk végre, hogy nem véletlenül, s nem ok nélkül szavazott ránk 558 rokon ebben a lángoktól ölelt kis országban, mert mi itt születtünk, ez a… na… izénk… És hát… ha már a munkahelyteremtés nem megy, legalább szüntessük meg a meglévőket, az is valami. Ja… még mindig egy kis vidám vasárnap: a napokban hallottam, hogy egy kis bolt tulajdonosa a törvény életbe lépése után rapid házasságot kötött negyven évvel ifjabb alkalmazottjával – a frigy hatályba lépésétől családi vállalkozásnak számítanak, ily módon a tulaj nyitva lehet vasárnap, az alkalmazottnak pedig megmarad a munkahelye, mindenki jól járt. Még a NKNDNNNP (NemKeresztényNemDemokrataNemNépNempárt) is, ugyanis végtére is intézkedésüknek hála, létrejött a társadalom egy újabb kis egysége, egy sejt, ki tudhatja, mi bomlik ki belőle, mivé fejlődik majd idővel ez a ragyogó és masszív alapokon nyugvó törékeny szövetség… Repesve várom az újabb ötleteket – éljen és virágozzék a kereszténydemográfia örök és megbonthatatlan… izé… mindegy is. Előre a hétfői adásszünetért, ja, és reggel nyolcig ne lehessen venni piát meg tangóharmonikát a boltban, oké?

* Dunaújváros 65 éves.

A lépcsőházunk dróthálós-tejüveges ablaka: ha picit lábujjhegyre álltam az ajtónk előtt, alul a fű zöldjét, feljebb az épület lábazatának hófehér kövét, még feljebb a piros falat láttam benne – sej, az én lobogómat… A sárgásbarna kohósalak szúrása hátul, a házunk mögötti sétányon. A Halálkanyar íve ugyanitt, ahol a világ máig ismert legnagyobb kerékpáros esését mutattam be. A vas poroló rozsdája, amely rövid időre a Bofakocsu Cirkusz (tervezett) sátorszerkezete is lett (volna). A Préri végeláthatatlan méregzöldje – az embermagas gaztenger, aminek a közepén egyszer egy komplett délutánon át lapultam meg hunyó közben, nem is sejtve, hogy már minden pajtásom rég hazament. Az olajfák és a hibiszkuszbokrok susogása, amiknek termésével félelmet nem ismerve lőttük barna PVC, távcsöves köpőcsöveinkből az óvatlanabb Korányi utcai srácokat éjjel és nappal, a területeink ütközőzónájában húzódó, három méteres szánkódombért folytatott ádáz, hivatalosan igazából mindmáig lezáratlan háborúskodás során. A Szapári torta háromszöge a Guriban, kis lekvárral a fedlapon, a négy hatvanas. A Lenin-szobor komorsága, amiről röhincsélve százszor is elsuttogtuk, nem is visel a kabátja alatt semmit – és az e tényből fakadó téli célba/tökön hógolyózások… majd az ügyeletes, éber, jól táplált munkásőrök kacsázó futása, és magabiztos vihogásunk, mert pontosan tudtuk, soha nem kapnak el… A Duna-part naponta átalakuló/omló lösz-szakadékai, ahol indiánok meg kovbojok voltunk minden délután, lámpaoltásig. A ragacsos szurokgolyók éjfeketéje, amikkel a dühödt nagy pókokat ráncigáltuk ki a lyukakból. A vasműs csapágyakból meg hulladék deszkából eszkábált gokartjaink minden mást elnyomó sikolya a kanyarokban. A parkok feltúrt kis parcellái a bokrok tövében, ahol – “Szása módjára”, ahogy valaki egyszer mesélte – órákon át “késeztünk”. A Móricz aulájának akusztikája: ahogyan csak ott szólalt meg Kodály Esti dala. A dodzsem szikrázó kaszája a Vidám Parkban, a visszatartott lélegzet az óriáskerék felső holtpontján, a jegenyefa csúcsa mellett. A Mozi téren átsurranó alkonyati fuvallat: a tér, minden találkozásunk kezdő- és végpontja, ahol nyáron napokat elücsörögtünk, Godot-ra várva, s lakonikusan beletörődve, hogy tényleg nem lesz belőlünk semmi. A Repy a király falfirka feketéje ugyanott. Hogy éveken át nem tüntette el senki és semmi: na, az is. A 108 platánja. A sör meg a virsli íze május elsején, a parkban elheverve. A tribünön állók visszhangos kántálása a Qualiton típusú utcai hangszórókban. Az ifipark színpada előtt a Korál-koncerten felvert por. A Panorámában lehúzott sokadik felesek és kriglik kesere. A fáknak támasztott, sok mindenre kész lányok leginkább is udvarias, visszafogott sikolya. A rockbulik a Kiscsillagban, a cigarettafüst ködfüggönye, az isteni sólet meg a brassói íze hajnali kettőkor. A gimnázium csempeburkolatának kanárisárgája. A Római körút tömör kubizmusa. Az újonnan épült uszoda víztükre – feszített, mondtuk egymásnak büszkén és bennfentesen, még ha nem is tudtuk, mi az. A strand augusztusra már felsebzett, poros pázsitja. A kemping hatalmas fái, a Halászcsárda terasza, a szabad strand szabadsága. Az este mindenhol nyitott ablakokból áradó rádiószó, az árnyas utcák illatos hűvöse. A vasmű kéményeiből fel-felköhögött füstfelhők nehéz szaga. A koripálya menetiránya, az amerikai fogó meg az ördögtánc. A Dunasor – első, nagyrészt álmatlan éjszakám az üres kis lakásomban, az elsőben és utolsóban. A fiam tétova kérdése a kikötőben, amikor pár ott kikötött uszály mellett szereztünk fontos akusztikai tapasztalatokat egy fél délutánt üvöltözve át: “Apu… de ki az a visszhang?” Az újság friss nyomdaszaga, a Hírlapé, ami sokaknak nagyon, és nagyon sokáig nekem is fontos volt. A barátaim szeretete, akik közül sokan elmentek, de szerencsére sokan maradtak is. És akik elmentek is itt maradtak. És maradnak is. Maradunk. Minden körülmény és észérv dacára is: mert bármilyen lett és lesz, ez itt a miénk. A város. Ahogy van. A városunk. Az élet. Ahogy lesz. Az életünk.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (35 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

18 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Ezt az utolsó témát így, senki soha. Remek. Köszönöm!
    Megédesítetted a húsvétomat.
    A harrach legyen veled. :D

  2. Tóth Judit szerint:

    “Az este mindenhol nyitott ablakokból áradó rádiószó, az árnyas utcák illatos hűvöse.”
    Ezek a jelentéktelennek tűnő, apró, bensőséges események tesznek otthonossá egy várost.
    Nem tudom, megvannak-e még az ilyesmi pillanatok.

  3. l70c szerint:

    Mégis azt hiszik, ők a legnagyobb jemand-ok.. Pedig sokukat még átlagosnak sem lehet nevezni.

  4. Tüske Hajnalka szerint:

    Huh! Gondolatban végigszaladtam Sztálinvároson, és az eddigi ” röpke” életemen. Köszönjük Neked, Andriska! :-)

  5. Manci szerint:

    Itt ulok egy eszaki orszag egy falusi hazanak teraszan. Elottem a tenger, vagy mi, obol. Fuj a szabadsag szele erosen… Holnap megyek haza … Kedves Andras, szetbogtem az agyam az utolson. Koszonom szepen :)

  6. Manci szerint:

    a vegere akartam a :) bocs

  7. szabó zsuzsanna szerint:

    Kedves András! Az Ön kisfiának/nagyfiának milyen gyerekkora volt Ön mellett? És gyermeke anyjának? Nem az Ön csodálatos gyerekkoráról kellene villogni, hanem amit Ön nyújtott a gyermekének. Azt pedig az anyja tette maximálisan. Nos, válaszol?

    • Boda Kapitány szerint:

      Kedves Zsuzsanna… nem pontosan tudom, milyen szintű elszámolással tartozom e felületen önnek vagy bárki másnak – hogy milyen gyerekkora volt a fiamnak, azt meg, javaslom, talán kérdezze meg a legautentikusabbtól, tőle magától…

  8. K Ferdy szerint:

    Nos Kapitány,a 65 éves várossal kapcsolatos írásod NAGYON jó!!
    Köszönöm szépen az élményt!!!

  9. Tóth Gábor szerint:

    Tetszik az eheti írás (is), de a városról írottak különösen szépre sikeredtek.
    Ahogy olvastam, én is végigpergettem a saját élményeimet, és talán mindannyian,akik olvastuk, közben meg is emlékeztünk szépen e nemes évfordulóról.
    Mi tényleg itt vagyunk otthon, és minden tudott negatívuma ellenére is sokkal jobb hely, mint egyik-másik jónak tartott,irigyelt,ismert település, hiszen nem mindegy, hogy egy délutáni sétán tetszik vagy mindennap élhető az a hely.
    Köszönöm!

  10. eszti szerint:

    Igen, ez nagyon beletalált a nyakbankulcsos generáció életébe.Nagyon jó volt olvasni, kezdek öregedni?

  11. szabozsuzsanna szerint:

    Kedves András! Az 1970-s években kerültem a városba friss diplomásként. Itt hallottam először az úgynevezett kulcsos gyerekekről. a hetes bölcsődékbe beadott babákról, a három műszakban dolgozó anyákról, a vasműs munkások kocsmai szokásairól / Nagy Feró/. Sajnos, nem tudtam, és nem tudom értékelni a csodálatosan szép Duna part vasförmedvényeit, valamint Bartók, Kodály és Ady szobrát sem. Kedves András! Bocsásson meg nekem, hogy így szólítom, holott nem is ismerem, csak az írásaiból. Nekem ez a véleményem erről a szocialista városról.

    • Boda Kapitány szerint:

      Bocsánat… önnek a kis/nagyfiam életéről, továbbá, ezzel össztefüggésben az enyémről volt meglehetős véleménye, s mint ebben a kommentben van szíves rámutatni, anélkül, hogy együtt őriztünk volna ludakat, bármennyire is tud gyököt vonni vagy bármi mást. Erre szerettem volna valamiféle épkézláb magyarázatot, nem arra, tetszik-e önnek az Ady-szobor…

  12. szabozsuzsanna szerint:

    meddig szórakozunk még? Gyököt is tudok vonni.

  13. Medi szerint:

    Az utóbbi hetekben nem tudtam kellően rád figyelni, de úgy tűnik, minden OK. Ma bepótoltam egy részét, osztogattam is, csak annyit, hogy mégis. Tehát: még lehet, hogy javultál is Papa…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc × 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz