Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 január
7komment

Viadana – avagy, (nagyon) szabad fordításban: a Dal útja

130101_viadana-hl03

Gergő lendületben – és a Viadana is, immár tizenöt éve… (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Elnézést a címért – kedvenc együttesem, az épp tizenöt éves Viadana Kamarakórus közel két héttel ezelőtti koncertjén jutott eszembe, amikor Kurucz Gergely karnagy, egyben az est kiváló műsorvezetője a kórus névadásának körülményeiről mesélt pár szóban… Ekkor ugrott be, hogyan is fordítaná le a Viadana nevét Horvát Totyi barátom/áltisk osztálytársam, akinek néhány régi nyelvi bravúrjáról talán már beszámoltam korábban – a lényeg, hogy Totyinak, akit persze nem zavart túlságosan össze az angol nyelv ismerete, elég volt egyszer kimondani egy angol mondatot, számcímet vagy bármit, és azonnal köpte a megfejtést: például a Strange Kind Of Woman című Purple-örökbecsű így lett nála A Strandon Kint Van A Hoffmann… De nem Totyiról akarok most mesélni – a dal útjáról, azaz a Viadanáról viszont igen. Nem szeretek magamtól idézgetni – de így bevezetőnek talán elmegy az a pár sor, amit az ünnepi füzetecskébe izzadtam össze, mert az előzményeket nem nagyon tudnám jobban összefoglalni, plusz ha már egyszer összefoglaltam, ugye, minek még egyszer… szóval: Nem emlékszem pontosan, mikor hallottam először a Viadanát énekelni – annyi biztos, nem tavaly volt…Arra viszont határozottan emlékszem, bő tíz perc telt el csupán abból a koncertből, és egyszerű, ám mindennél megbízhatóbb jelzőkészülékem, a karomon lévő szőr tízes erősségű produkciót mutatott… Azóta több tucatnyi alkalommal láttam/hallottam a kórust – s időközben rájöttem, az a titkuk, hogy nem előadják, nem be- vagy megmutatják, még csak nem is átélik, de élik a zenét… És, azt gondolom, ez a legtöbb, ami előadóval (s ennek köszönhetően közönséggel) történhet… Így volt és van… És nevezetes, tényleg becsaphatatlan jelzőkészülékem, ami miatt soha nem epilláltathatok, 22-én este, a szokott helyszínen, az evangélikus templomban is jó néhányszor bejelzett… Hogy hol, mely részeknél, arról hajtás után mindent elmondok – és még sokkal többet is, merthogy nem sima koncerttudósítás következik… Gyertek: irány a Via Dana.

Hirdetés
1998helikon

Egy korai kép – 1998-ban, a keszthelyi Helikon Ünnepségeken fődíjas lett a kórus

A Viadana a miénk. Ha nem is teljes egészében tud róla szegény, de a világé. Magyarországé. Dunaújvárosé. És persze legelsősorban is az enyém. Hogy miért szeretem annyira őket, első körben viszonylag könnyű megfogalmazni – kristálytiszta hangzás, lenyűgöző koncentráció, feltétel nélküli odaadás, művészi igényesség, maximális alázat, sugárzás, és sok-sok, belülről fakadó mosoly: mindenfajta tökéletes zenei előadás biztos receptje. Szerintem. Soha nem hallottam még falsnak az együttest, nem éreztem tanácstalannak, felkészületlennek őket, soha nem kellett még összehúznom a lábujjaimat a cipőben, hogy helyettük érezzem kínosan magamat. Soha nem láttam még veszíteni a Viadanát – és ez még csak azt sem jelenti, hogy tévedhetetlenek, csalhatatlanok, hibamentesek lennének, hiszen tudom, hogy nem.

1999-ben a Kortárs Művészeti Intézetben énekeltek - s azóta számos kísérleti koncerten léptek fel

1999-ben a Kortárs Művészeti Intézetben énekeltek – s azóta számos kísérleti koncerten léptek fel

És mégis: tizenöt évük számos koncertjén el tudták hitetni velem, hogy azok. Engem pedig, abban a hitben ringatom magam, nem könnyű megvezetni… Sem így, sem úgy. Nyolc évet jártam a Móriczba, ahol “minden énekelt”, kórusozhattam két csodálatos pedagógus, Klári néni (Székely Istvánné) és Éva néni (Kőháziné Gyarmati Éva) keze alatt, aztán újabb négy évig énekeltem a gimnázium énekkarában a legenda, dr. Varga András, azaz “Cakk” tanár úr vezetésével, ráadásul öt évig hegedültem a zeneiskolában Papp Ambrus értő felügyeletével – higgyétek el, viszonylag hallok. Engem nem zavar – nekem szimplán csak őrjítően, fizikailag fáj, ha valami hamis: és persze hamis alatt ez esetben nem csupán a fél- vagy negyedhangokat értsük, amit a jól fizetett (van az a pénz, amiért süket leszek) ítészeken kívül szinte mind hallunk például a divatos tehetségshowk-ban. (Mellesleg épp a vibráló, épp csak eltérő hamisságok fájnak a legélesebben…)

Még mindig 1999 - decemberben minősítő hangversenyen vett részt a kórus, és hivatalosan is"Fesztiválkórus" lett

Még mindig 1999 – decemberben minősítő hangversenyen vett részt a kórus, és hivatalosan is”Fesztiválkórus” lett

Én nem értek hozzá, csak tudom – ezért vagyok képtelen hazudni, ha zenéről van szó. De mindegy is, most (kivételesen) nem rólam lesz szó, az egésszel csak azt akartam elmondani, hogy Viadana-koncerten nekem még soha nem fájt semmi. Sőt…

Most, a Viadana fennállásának tizenötödik évét ünneplő hangversenyre is mosolygó lélekkel készültem – mert pontosan tudtam, mire számíthatok. A Viadanában mellesleg ezt a kiszámíthatóságot is nagyon lehet szeretni – már ami a minőséget illeti. Mert a műsor tekintetében nagyon is indokolt meglepetésekre készülni…

2000-ben a a Vigadóba is eljutottak...

2000-ben a a Vigadóba is eljutottak…

Nincs ugyanis bennük semmiféle rosszul értelmezett felsőbbrendűség vagy gőg: nem gondolják, hogy csak egyetlen üdvözítő stílus, korszak, világ létezik a zeneirodalomban; nem ragadtak bele egy műfaj pányváiba se – ellenkezőleg: igen helyesen úgy vélik, kétféle zene létezik az őskortól egészen napjainkig, nevezetesen jó és rossz. És ők tizenöt éve az előbbi halmazból válogatnak. Kurucz Gergőnek és a kórustagoknak hála, nagyjából csalhatatlan érzékkel. Az ünnepi, jubileumi gálaműsort közösen szedegették össze, méghozzá azzal az “egyszerű” módszerrel, hogy fennállásuk minden évének repertoárjából választottak egyet-egyet.

2003-ban Linzbe utazott a kórus, ahol a XIV. Nemzetközi IDOCO kórusfesztiválon szerepeltek

2003-ban Linzbe utazott a kórus, ahol a XIV. Nemzetközi IDOCO kórusfesztiválon szerepeltek

Nagyon nem irigylem a szerkesztőbizottságot – de örömmel jelentem, nagyszerű munkát végeztek (bár hogy az Esti dal kimaradt, az, bevallom, a végén nagyon fájt…).

Viadana (az együttes névadója, 1564-1645 között élt karnagy, madrigál- és zeneszerző) az 1997-es mű, az Exultate justi szerzője – fantasztikus felütés, a csapat úgy szól, mint az angyalok kórusa… és ez a hangzás marad a meghatározó további két klasszikus mű erejéig. Aztán 2000-be repülünk vissza, amikor is a Kodály kórusverseny harmadik helyét 2 (igen, ez a kód), s a minisztérium különdíját kapja az alig három éves kórus, Orbán György Weöres versére álmodott remekéért, a Paparikajancsi szerenádja című darabért – alig másfél perc, szakügyileg viszont mindent elmesél egy kórusról, nyilván akkor is, meg persze most is.

2005, Aland - a furcsa kis svéd-finn szigeten több alkalommal is sikert aratott, és komoly rangot szerzett magának a Viadana

2005, Aland – a furcsa kis svéd-finn szigeten több alkalommal is sikert aratott, és komoly rangot szerzett magának a Viadana

A zseniális Bárdos Lajos Régi táncdala jön – régi kedvencem, a jegyzetfüzetembe ennyit sikerül felkarcolnom a végén: “elképesztően jól szól minden”. Ennyi. Nem a lényeg, az majd később jön, de nagyon fontos alaptényező. Hogy csillog a szoprán, pompásan alátámaszt az ugyancsak széles terjedelemben ütőképes alt, hogy teste van, és kellően fényes a tenor, s hogy bombabiztos a basszus. És senki hangja nem lóg ki (a titok további szegmense): pedig a régi, meghívott tagokkal együtt több mint harminc kiváló énekes, s ugyanennyi nagy hang szól – a fegyelmezett csapatmunkájának köszönhetően olajsimán egyben.

A kép közepén Uitz Orsolya, aki - nekem legalább - az est legnagyobb élményét szerezte (Fotó: Nyulasi Zsolt)

A kép közepén Uitz Orsolya, aki – nekem legalább – az est legnagyobb élményét szerezte (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Külön bekezdés. Muszáj. 2002. Purcell Dido és Aeneas című remekművéből következik két részlet – a Sándor Frigyes Zeneiskola remek kis kamarazenekarának kíséretével. Hangulatos a Matrózkórus, nekem kicsit talán a kelleténél visszafogottabb, de korrekt Földesi Zalán tenorszólója, aztán… aztán eljutunk… nagyon sok van még vissza, de tudom, fel is írom, ennél ma egyszerűen nem lehet feljebb… mert ahogy Uitz Orsi elénekli az opera zárórészének mezzoszoprán szólóját, arra csak nehezen találok szavakat… az is élmény, ahogy áll, és hallgatja a kórust… amikor pedig énekelni kezd, elvesztünk mindannyian…

2007-ben egy igazi performanszra is azonnal igent mondott a csapat - megtiszteltetés volt, hogy végre egy színpadon állhattunk a KMI-ben...

2007-ben egy igazi performanszra is azonnal igent mondott a csapat – megtiszteltetés volt, hogy végre egy színpadon állhattunk a KMI-ben…

Legmegbízhatóbb, soha meg nem csaló zeneiélmény-jelzőkészülékem, karszőrzetem simán csak átüti a termópulcsimat, nagyjából a szóló közepétől pedig bekapcsol a kettes fokozatom is, azaz úgy folynak a könnyeim, ahogy nem akarnám… de egyszerűen valami meseszép, ami betölti az egész templomot, ami körbelebeg és egybeforraszt minket, átmegy rajtunk, megmos, bearanyoz, s amitől itt, ma (azaz ott, akkor, szűk két hete) ez a bő teremnyi ember nem úgy megy ki az ajtón, ahogy bejött. Uitz Orsi.

A Viadana nem csak kórus - együtt táboroznak, nyaralnak, buliznak: 2009-ben Cserépváralján volt összetartás...

A Viadana nem csak kórus – együtt táboroznak, nyaralnak, buliznak: 2009-ben Cserépváralján volt összetartás…

Aki persze tíz meg akárhány éve is úgy énekelt, ahogy… s akit mellesleg alig akart elengedni erre a koncertre munkaadója, a Salzburgi Nemzeti Színház… szerencsére mégis megszökött valahogy… köszönjük, Salzburg, köszönjük, Orsi… ezt soha nem felejtjük… Hosszú, tényleg szűnni nem akaró vastaps mutatja…

Két Petőfi-vers, Farkas Ferenc zenéjével, már 2003-nál járunk, aztán egy csodás Mozart, a De profundis (Baráth Bálint orgonakíséretével), majd Kocsár Miklós megrázó imádsága, a Hálog, hasadj meg! – amivel mellesleg a Viadana 2012-ben ismét elnyerte a Dréta Antal Kórusverseny vándordíját. Csodálatos mű, csodálatosan elénekelve – az a kóda a végén, az a feloldás, az az egyhangos átvezetés… bárhol a világon, bármikor.

December 22-én, a kórus fennállásának 15. évét ünneplő gálán telt ház volt az evangélikus templomban

December 22-én, a kórus fennállásának 15. évét ünneplő gálán telt ház volt az evangélikus templomban

Szünet következik… egy kis, vagy, végül tán nem is olyan kis, színpad melletti sütizéssel, kellemes kvaterkával, teázással… aztán pedig, miután sikerül a közönséget visszacsalogatni a színpad elé, következhet egy vetítés – Gergő elárulja, kilencezer képből készült a pompás, magával ragadó összeállítás, amely a Viadana hétköznapjai mellett a világban tett kalandozásaikat is bemutatni hivatott. Nagyon vidámak és kicsit meghatóak is egyben a képek, s a színes montázs pontosan megmutatja, miért, miben is több a Viadana, mint egy “hagyományos” kórus…

Haladunk tovább az időben: 2006 – egy remek össz-színházi kiruccanás éve: az Úton Bartókkal című előadásban lépett színpadra a csapat, ennek emlékére szólal meg három Bartók-örök, a Ne láttalak volna, a Bolyongás és a Ne hagyj itt. Fantasztikusan alapoz a női kar, “kíméletlen királyság”, kaparom a kockásba a férfikórusról a második résznél – a Ne hagyj itt pedig… az egész megkoronázása, döbbenetesen szép.

Egy fantasztikus csapat, immár tizenöt éve, barátságban, zenében együtt - nagyon büszkék lehetünk rájuk

Egy fantasztikus csapat, immár tizenöt éve, barátságban, zenében együtt – nagyon büszkék lehetünk rájuk (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Van feljebb, 2007-ből – Kodály Öregek című alapvetése, amit Weöres Sándor kamaszfejjel írt zseniális versére komponált. Igazi bravúrszám Karai József Estéli nótázás-a, aztán átáll a csapat, jön Jannequin és a Pacsirta, úgyszintén nem kis falat… És érkezik némi kortárs, nevezetesen Tóth Péter darabja egy Weöres-versre, na, ez nem igazán az én világom, mindegy is… majd egy igazi lokálpatrióta mű, Baráth Bálint zeneszerző (és persze kórustag) kompozíciója Móder Rezső verseire. Némi ráadás, végül együtt a közönséggel a Mennyből az angyal – és vége…

Viadana-szilveszter, 2012 - egy teljesen sima, szokványos jelenet...

Viadana-szilveszter, 2012 – egy teljesen sima, szokványos jelenet…

És nincs vége. Mert a nagyjából legfontosabbat még nem mondtam – bár könnyű kitalálni. A Viadana ugyanis nem “csupán” egy világszínvonalú kórus – amúgy, ha így lenne se lenne kevés. De a Viadana sokkal több: szellemi műhely, kulturális kovász, szilárd és rugalmas híd művészeti ágak között, és… jó barátok összetartó közössége. Erős vár, amit, nagyon úgy néz ki, és nagyon remélem is, semmi nem tud kikezdeni. Kilépett már különb s különb okokból sok ember az együttesből (most, a jubileumon szinte mind boldogan visszalátogattak) – de mindig érkeztek újak, akik tovább éltetik, tovább viszik a zene, az együtt éneklés, a barátság, a humánum és a vox humana szép üzenetét. Az sem titok, ha Magyarországról beszélünk, úgyszólván bevett szokás, hogy lényegében puszira megy minden – ha mondjuk valaki karnagy, az ugye nem munka, nem ügy, nem teljesítmény, azaz pénzt se kell érte adni, csinálja úgy is, nem? De. Dehogynem. Naná. Nem folytatom.

Odaadás, koncentráció, művészi igényesség, alázat - és mosoly: a Viadana-recept alkotóelemei (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Odaadás, koncentráció, művészi igényesség, alázat – és mosoly: a Viadana-recept alkotóelemei (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Nem akarok kisszerű lenni egy nagyszerű esemény kapcsán – mégis azt gondolom, maradjon már nyoma, csak mert korfestő tény, hogy Dunaújváros megyei jogú város önkormányzatából, hivatalosságai közül egy, egyetlenegy ember se volt, aki december 22-én, városatyai teendőinek bokrát félretúrva, ha netán nem is azért, hogy kultúrát szippantson, de legalább párt- vagy államérdekből, szereplési vágyból, píárból, bármi másból úgy gondolta volna, eljön, vesz egy szál mikulásvirágot számlára, vagy nem vesz semmit, csak simán odamegy a végén kezet fogni Kurucz Gergőhöz, a csapathoz, hogy megköszönje nekik. A tizenöt évet. Hogy hírét, méghozzá nagyszerű hírét vitték ennek a városnak szerte az országban és a világban.

Elég sok minden van, amiért Kurucz Gergőt irigylem... de most egy se jut eszembe...

Elég sok minden van, amiért Kurucz Gergőt irigylem… de most egy se jut eszembe…

Hogy a Viadana bizony sokat tett azért, hogy sok helyütt azt higgyék, mi olyan város vagyunk, amely áldoz a kultúrára, mert fontosnak tartja. Mert sok helyütt ezt hiszik rólunk – és fogalmuk sincs róla, milyen súlyosan, kisszerűen, ostobán, percemberkésen nem igaz.

Én mindenesetre megköszönöm az összes jelenlegi (és természetesen, felsorolás nélkül minden korábbi) kórustagnak . Köszönöm a tizenöt évet – Bere Róza, Endrődy Orsolya, Für Valentina, Halász Gyöngyvér, Kis Anikó, Néder Hajnalka, Sólyomvári Ágnes, Szendrődi Dalma, Tischner Mariann; Bocz Réka, Máté Martina, Pokornyi Orsolya, Péterné Hollai Enikő, Polgár Lilla, Pomázi Zsófia, Ujházy Krisztina; Endrődy Zoltán, Földesi Zalán, Kókai Lénárd, Kőrösi Tamás, Paál Balázs, Pandúr Tamás; Baráth Bálint, Csathó Ábel, Dienes János, Fridrich Dávid, Horváth Tamás, Péter Álmos, Sarok Károly. Ja… és köszi szépen, Gergő… Találkozunk, találkozzunk, ünnepeljünk öt év múlva (meg persze addig is, közben is, sokszor) – kívánom nektek, magamnak: mindannyiunknak.

(A végére, mindenki épülésére – az a bizonyos videó, a sok fényképpel…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (60 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. Kurucz Gergely szerint:

    Én nagyon meghatódtam, amikor ezt elolvastam. Sokan írtak már rólunk szépen (és néhányan persze nem szépen), de ilyen gyönyörűen még senki. Nagy öröm, hogy Andris megért minket, ennyire egy hullámhosszon vagyunk, az pedig, hogy évek óta részese picit az életünknek (a koncerttermen túl is néha) – megtiszteltetés.
    Még egyszer köszönet,és persze, folytatjuk – feladat van bőven.

  2. Anna szerint:

    Köszönöm a figyelemre méltó,kellemes olvasmányt!!!!

  3. UITZ ORSI szerint:

    Kedves Boda Kapitány!

    Nem tudom, hogyan köszönjem meg a sorokat amiket rólunk/ rólam írtál. Talán az életemben nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogy azt elképzeltem, de ezért a pár sorért örülök, hogy mégis végig csináltam; megérte. Mindig is valami ilyesmit szerettem volna elérni az éneklésemmel, és nagyon örülök, hogyha ez sikerül. Köszönöm Neked, és köszönöm a Viadanának, hogy mindig, mindenkor, minden helyzetben támogattak és mellettem voltak!

    • Boda Kapitány szerint:

      Kedves Orsi… mindig is valami ilyesmit értél el, csak most talán még érettebb, átütőbb, megrázóbb, szebb volt… hajrá… messze még a teteje… puszi…

  4. Stermeczki András szerint:

    A sorokat olvasva és a Viadanát látva/hallva az az érzése támad az embernek, van remény! Még itt Dunaújvárosban is, és ezt nem csak hivatásbéli kötelezettségből írom, hanem azért mert egyetértek druszámmal. Valóban angyalok énekeltek. Na már most, ha angyalok énekelnek ma Magyarországon és azon belül városunkban, akkor mégiscsak valami isteni, valami mennybéli részesei lehettünk és lehetünk, ha a jóra és a szépre figyelünk. Rajtunk is múlik, Gergőék már megtették … Köszönjük, és áldott új esztendőt kívánok!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kettő + 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz