Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 november
15komment

Egy hamisítatlan turistás nap – aztán haza, Csuka Danival (III.)

Ez a villamos nem ócskavas: ez egy szép régi, műemlék jármű, amire örömest szállnak fel az utasok...

Ez a villamos nem ócskavas: ez egy szép régi, műemlék jármű, amire örömest szállnak fel az utasok...

Az alaptörténet, ha netán valakinek kimaradt volna, mindössze annyi, hogy a legutóbbi hosszú hétvégén meglátogattam Suszter barátomékat Grazban – csütörtökön Csusza szállított a helyszínre, pénteken belepislanthattam az osztrák ügyintézés menetébe, ha már itt tartunk, mi tagadás, úgy néztem, kevéssé csikorognak a fogaskerekek, aztán, még pénteken voltam oly hazafiatlan, és külföldön fizettem be az éves egészségtelenkaja-adómat, amennyiben kora este a Mekiben elfogyasztottunk egy bő asztalnyi bakelitet, kukoricapépet és számos más darálékot-őrleményt és a vegyipar csodáit. Meglehet, hogy Zoliék tündéri kislánya, Lena itt evett valami rosszítót, este mindenesetre egy sokáig emlékezetes zenés-táncos műsorral hívta fel magára a figyelmet – azóta alighanem a Kreßgasse teljes lakossága tisztában van vele, hogy Suszterék időnként satuba szorítják gyermekeik kisujját, bőrüket életlen szabászollóval nyúzzák le, miközben fülükbe forró ólmot öntenek, és egyéb, hagyományos magyar nevelési módszerekkel igyekeznek embert faragni belőlük. Félreértés ne essék: csupán a gyerekszobából kiszűrődő hangokból lehetett ilyesmire következtetni – Lencsi babának egy kicsit hm… nehéz estéje kerekedett, amiben alighanem nekem is szerepem lehetett, tekintettel arra, hogy amióta ismét elhagytam Ausztriát, Dankóék hétköznapjai a szokott gemütlich nyugalomban telnek, és Suszter is visszavehette a leghisztisebb gyerek szerepét a családban. Szombat reggel viszont Lena, akiben éjszaka láthatóan chipet cseréltek, kora reggel csendesen mellém húzódott a kanapéra, s belém diktált pár kanál csodálatos lélekmelegítő gyógyszert, olyasmit, amit a hozzá hasonló hároméves kislányok sugároznak – egy darabig a karomon szunyókált, aztán egy kis csiklandozást is igényelt, végül egészen felkelésig nevetgéltünk és játszottunk… feledhetetlen élmény volt, ha majd tíz év múlva olvasod, ez úton is köszi szépen, Lena… És indult a szombati nap, amikor azt is ki kellett találnunk, hogyan jutok haza… azt nem mondanám, hogy borzalmasan ideges voltam a feladattól – de Suszter például hallani se akart róla, hogy Szombathelyről hazastoppoljak… Bújtuk tehát a netet egy kicsit, végül délután a semmiből hirtelen felbukkant az optimális megoldás, és minden kisimult. Addig azonban… na, gyertek, villamosozzunk be együtt a grazi belvárosba…

Hirdetés
Természetesen Lena után Danit is le kell fényképezni a hűsítő géllel a fején...

Természetesen Lena után Danit is le kell fényképezni a hűsítő géllel a fején...

Ez, mármint a villamosozás pedig azzal kezdődik, hogy Lenát meg Danit átvisszük Hermannékhoz, hogy Marcsi egy kis nyugalomhoz jusson – az elmúlt három napban nem sokat pihent szegény, úgyhogy ideje kicsit magára hagynunk. Lena még öltözködés közben visszahoz valamit előző esti nagy sikereiből, amikor úgy sikerül arcra esnie a szőnyegen, hogy nem teszi ki a kezét – jó torkú kislány, ezt butaság lenne vitatni. Pundi bácsi megvigasztalja, kap egy kis jégzselét a pofijára, úgyhogy tíz perc múlva már lódítjuk is a fiatalokat a Seatba, és megindulunk a közeli Puntigam kerület felé. Hamarosan megállunk Hermannék lakása előtt, kiszabadítjuk és felvisszük a törpéket, akikre kis barátnőjük, Sarah már epedve vár…

Puntigam központja - szombat van ugyan, de ez a fontos csomópont forgalmán nem különösebben érződik

Puntigam központja - szombat van ugyan, de ez a fontos csomópont forgalmán nem különösebben érződik

Hermann udvariasan megmutatja nekem a pecót, rendes, patyolat, kellemes elosztású, nagyon barátságos otthon, nem kell megjátszanom, hogy tetszik, tényleg rendben van. A gyerekek persze már nyakig a játékban, egy puszira azért kirohannak, mi meg elköszönünk, és lelépünk.

Puntigam központjába megyünk – ide, egy csomópontba érkezik be egy jó pár busz meg az ötös villamos: utóbbi épp akkor érkezik meg, de nem rohanunk, szűk nyolc percet kell várni a következőre, fényképezgetem a szép új Mercedes buszokat meg a csomópont életét.

A villamosmegálló görbe tükrében természetesen mi ketten

A villamosmegálló görbe tükrében természetesen mi ketten

Aztán begurul a mi járművünk, szép régi darab, igazi retro villamos, vezetőülésében szintén egy ősz bajuszos, régi motoros – a villamoson lévő automatából veszünk nekem egy napijegyet (mivel Marcsi villamosvezető, Suszter családtagi jogon összvonal-bérletes), a 4 és fél euróért huszonnégy órán át arra ülök, amire jólesik, a vonaljegy 2 pénz, a háromnapos jegy kevesebb mint 11 euró, és van még kedvezmény meg jegyfajta vagy egy tucat, természetesen fizethetsz kártyával, és megveheted sms-ben, na, nem is folytatom, hülyeség az egész… Úgy húsz perc alatt tempósan beérünk Graz közlekedési fő központjába, a Jakomini térre.

Régi kis villamosunk sebességmérője - a háza kísértetiesen emlékeztet egy kis átmérőjű vízvezetékcsőre: de épp ettől különleges

Régi kis villamosunk sebességmérője - a háza kísértetiesen emlékeztet egy kis átmérőjű vízvezetékcsőre: de épp ettől különleges

Ez Graz Deák/Béke tere, minden szál itt kapcsolódik össze, a placc most is tele emberrel, rendes nyüzsgés van, ráadásul a tértől indul a legfőbb sétálóutca, a Herrengasse is, amin csak a villamosok döcöghetnek át óvatosan. Először megnézzük a toronymagas rúdon egyensúlyozó aranyosan csillogó szobrot, mely – Suszter legalábbis így meséli – I. (Grazi, avagy Mehrwertsteuer) Lipót királyt ábrázolja, aki a híres schlafendorti csatában 1277-ben fényes győzelmet aratott Kubla kán felett, akinek akkortájt a kincses Graz híres óratornyára is megfájdult a foga.

I. (Grazi, avagy Mehrwertsteuer) Lipót arany szobra - az ember, aki Bratwurstjával lesújtott Kubla kánra

I. (Grazi, avagy Mehrwertsteuer) Lipót arany szobra - az ember, aki Bratwurstjával lesújtott Kubla kánra

“Ah, was, Tatarkönig? Uhrturm mit Lanz?” – rikkantotta a korabeli leírások szerint fakó ménje nyergében a serege élén nyargaló, feldúlt Lipót, s hatalmas Bratwurstjával úgy homlokon csördítette a tatár kánt, hogy rögtön szörnyethalt, serege pedig egyenest Magyarországnak fordult. A hálás város színarany szobrot állított megmentőjének, de jó magasra tették, hogy ne legyen könnyű elvinni.

Graz egyik leghíresebb sétálóutcája, a Herrengasse - járműből csak a villamos

Graz egyik leghíresebb sétálóutcája, a Herrengasse - járműből csak a villamos

A Herrengasse sarkán mindjárt Suszter főnökasszonya, a Maronessa, vagyis a sültgesztenye-királynő standját találjuk, természetesen az élő legenda maga is bent áll a kis bodegában, ami előtt egy kisegítő ember sütögeti a következő adagot. Suszter pár szót vált a nagyasszonnyal, aztán kuncsaft érkezik, mi pedig megyünk tovább. Rendes turisták vagyunk, mindketten fényképezünk, magyarul beszélgetünk, diszkréten röhögünk a többi turistán, és vadul bámuljuk a kirakatokat, elemezgetve, melyikünknek mire lenne égető szüksége.

Kis keresztutca, a vidám harmonikással - a koldusok eltűntek, aki nem tud megélni, regisztrálhat, és újságot árulhat

Kis keresztutca, a vidám harmonikással - a koldusok eltűntek, aki nem tud megélni, regisztrálhat, és újságot árulhat

Egy kis keresztutcába fordulunk be, ahol egy harmonikás ember muzsikál jókedvűen. Suszter elmeséli, a koldusok néhány éve a belváros minden négyzetméterét belakták – természetesen a bolgár/román koldusmaffia is kiküldte néhány jól képzett osztagát: a városvezetésnek lépnie kellett, kiszűrték a szimulánsokat, betiltották a kéregetést, a ténylegesen szegények viszont árulhatják az ottani Fedél nélkül-t, amit a városházán vehetnek fel, ha beregisztrálnak…

Találja meg a három bábu közti öt különbséget...

Találja meg a három bábu közti öt különbséget...

Egy bolhapiacra érünk, meglehetősen elit kis Flohmarkt, szinte minden árus műkereskedő, azért elforgolódunk a szépségek és giccsek közt egy bő negyedórát – a legérdekesebb tárgyat mégis a közeli használt fotóscuccokat árusító bolt kirakatában látom meg: egy tizennégy karátos Leicát, 2500 euróért. Jó, kibírom még egy darabig nélküle. Visszafelé rábukkanunk a kék hajú lányra, melléállunk, én pár kirakatbabával is pózolok egyet… kezdünk istenesen bevadulni: amikor egy rendes kis turistacsoport álmélkodik valami rokokó erkélyt bámulva, Suszter megkérdezi, lefotózom-e a pillanatot, amikor ordítva beszalad a társaság közepére, és eljárja a fácántáncot…

Az elit bolhapiac a házak között meghúzódó kis téren

Az elit bolhapiac a házak között meghúzódó kis téren

Nem vállalom: bár még csak egy napja vagyok osztrák, már nyárspolgár lettem, úgy látszik. Egy orvosi szakboltba majdnem betérünk agyat venni, félek, bármelyikünknek súlyosan terebélyes lenne, aztán viszont meglátjuk az ős-osztrák Mario Eustacchio polgármester-jelölt választási plakátját, a portré bajuszrészét valaki elég jellegzetesre rajzolta, hogy finom legyek, mosolyt keltő a szimpla kis trollkodás, de amikor kétszáz méterrel odébb látunk még egy képet, amin a kis Hitler-bajuszt alighanem Mario egy buzgó híve leragasztotta fehér ragtapasszal, abszolút diszkréten – na, itt már visítva röhögünk.

Leica, 14 karátos aranyból - 2500 euróért voltaképpen ajándék

Leica, 14 karátos aranyból - 2500 euróért voltaképpen ajándék

Még egy kis séta, aztán fokhagymagerezdre emlékeztető kis pocakjaink kongatni kezdik a delet – apró kitérővel megkeressük hát Suszter kedvenc kebapsütőjét, mely apró kitérő keretében végigsétálunk egy, a Jakominiplatzról kifelé induló, tán ha három kilométer hosszú, pirosra betonozott utcán, aztán egy ugyanilyen hosszúságú másik bulváron szépen visszatérünk a kiindulási pontra, ahol még megcsodálom az olaszos nevű Da Pina pizzériát, egyben szentül elhatározom, hogy egyszer majd degeszre eszem magam finom, hamisítatlan Pina-pizzából – aztán viszont Suszter felhívja Marcsit, ugyan mondaná már meg, hol is van az ő (mármint Suszter) kedvenc kebaposa…

Itt egyszer kipróbálok mindent, azt elhatároztam: a Jakominiplatz

Itt egyszer kipróbálok mindent, azt elhatároztam: a Jakominiplatz

Kétségkívül a házaséletnek is megvannak a maga előnyei, főleg, ha az embert okos menyecskével hozza össze a jó sors – öt perc múlva ugyanis belépünk a pompás nevű Euro Kebap ajtaján, és hamarosan már előttünk is egy-egy méretes kebap-tál. A török tulaj, akit Zoli (és mindenki) ismer, most épp nincs bent, ám az adag így is lenyűgöző, a sült pulykafalatok ízesítése simán csak mesés, a zöldségek frissek, a kenyér meleg. Félóra múlva két jóllakott napközis már újra az utcán sétafikál vihogva, de azért közben olyan érdekességekről is értesülhetek, mint hogy Grazban minden busz- és villamosmegálló elején van pár kockányi burkolóelem, amikből kis körök állnak ki – és ez nem dísz, srácok, hanem fontos jelzés a gyengénlátóknak…

A fantasztikus kebap - természetesen itt is éhesebb voltam, semhogy eszembe jusson lefotózni az ételt, mielőtt belekapnék...

A fantasztikus kebap - természetesen itt is éhesebb voltam, semhogy eszembe jusson lefotózni az ételt, mielőtt belekapnék...

Nekem nem kevésbé érdekes az sem, hogy az egyébként nem túl gigantikus, nagyon is emberléptékű, földszintes Grazban nem egyetlen központi mentőállomáson várakoznak a rohamkocsik, hanem a város több pontján is kialakítottak kisebb lerakatokat, így aztán mindig az esethez legközelebbi autók riaszthatók…

Ideje indulni. Senkit nem untatnék a száraz részletekkel, busz-számokkal: a lényeg, hogy Suszter terve úgy szól, egy busszal kimegyünk Straßgangig, azaz szinte haza, onnan egy másikkal át Puntigamba, az autóért. Nem színezem sokat – négy perccel csússzuk le a csatlakozást, ugyanis szombat van, s ilyenkor délután egyes külsőbb vonalakon korán bezár a bazár. Itt nem részletezendő okokból viszont Suszter nagyon szeretne egy kicsit hazalátogatni – öt perc sétával megtesszük, Zoli valamiért igencsak tempósra veszi a figurát, és nem akar beszélgetni.

Előbb a 32-esen a Wagner Jauregg utcáig, aztán... mindegy... úgyis lekéssük a csatlakozást

Előbb a 32-esen a Wagner Jauregg utcáig, aztán... mindegy... úgyis lekéssük a csatlakozást

Otthon kihasználom az időt, amíg barátom távol van, s a neten, egészen pontosan az Oszkár telekocsi szolgálat kitűnő oldalán találok egy elképesztő fuvart – autó indul este fél tizenegykor Weizből, a kisváros negyven kilométerre van Graztól. Ja, hogy hová? Gyerekek, biztiöveket becsat: Dunaföldvárra. Gyors telefon, a vonal másik végén Dani, azaz Csuka Dániel, aki másfél éve dolgozik Weizben, és minden szombaton éjjel haza, minden kedden hajnalban visszautazik – igen, van egy hely nála. Így hát ezen az estén, két perc alatt megegyezünk, vele mehetek, házig – nem akármilyen szerencsém van, tagadhatatlan.

A gyerekeket várjuk - s közben a naplemente színeit csodáljuk a ház mellett álldogálva

A gyerekeket várjuk - s közben a naplemente színeit csodáljuk a ház mellett álldogálva

Félóra múlva újra megindulunk, és kiköszörüljük a csorbát – Marcsi tanácsait követve a 32-essel  lemegyünk a Wagner Jauregg (vagyis a jó öreg Wagner) Straßéig, ott átülünk a 64-esre, és hamarosan már az autónál is vagyunk, a nagy parkolóban. Beugrunk még a  boltba pár apróságért, aztán tíz perc alatt hazafuvarozzuk magunkat – a gyerekeket Hermann hozza haza, az időzítés tökéletes, a ház előtt várjuk be őket. Az este szép lazán telik – jó, szöszi kis kedvencem ismét próbálgatja kicsit, hol is lehetnek a papa épelméjűségének határai, de aztán pár könnyes puszi után időben elalszanak mind, így semmi akadálya, hogy elegánsan betoljunk az arcunkba pár mesés szelet Grazer Schnitzelt, Marcsi elővezetésében, majd kis ejtőzést követően férfias búcsút vegyek a barátomtól, s Marcsi szép kényelmesen átfuvarozzon Weizbe, ahol, a Hotel Eberle előtt persze neki is mindent szépen megköszönök…

Danit keresem a portán, ahogy megbeszéltük – ő pedig jön, aztán gyorsan leteszi a munkát és a szakácsruhát, s egy félóra múlva már robogunk is a jó kis furgonnal hazafelé. Hamar kiderül, több tucat közös dunaföldvári ismerős-barát köt minket össze – tényleg nagyon kicsi a világ…

Egy kis megnyugtató etetés a nagy-nagy felindultság után

Egy kis megnyugtató etetés a nagy-nagy felindultság után

Nem mondhatom, hogy keveset sztoriznék hazáig, de Dani becsületére legyen mondva, ezt is kibírja – mire nyolcéves korom legjobb anekdotáiig érek, már Dunaújvárosban vagyunk. Graz kerek négy óra – újdonsült barátomnak szépen köszönöm a fuvart, s hamarosan elégedetten dőlök jó kis ágyamba: valami csendesen azt súgja, nem utoljára jártam Grazban…

(A péntek és a szombat összes képét itt találjátok meg. Alább egy újabb turistacsalogató kisfilm, tényleg szép, némi klasszikus muzsikával a Peer Gynt-ből… Igazi ínyenceknek pedig egy látványos, nyolcperces összefoglaló a városban futó villamosokról…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

15 komment

  1. csusza szerint:

    Már megint nem hagytál helyet a kommenteknek
    :)

  2. LTy/ i szerint:

    Kedves Kapitány!
    Köszönöm a 3 pompás élménybeszámolót! Igazán kellemes volt végig olvasnom! Nem is beszélve arról a szívet melengető leírásról, ahogy elmeséled, milyen volt Léna, reggel felkelősen, odabújósan…:)

    A “három bábu közti öt különbség”, hmm…talán, mintha az egyiknek volnának szemei, haja, kicsit mintha grimaszolna is, van egy fülbevalója is, ja és nem utolsó sorban, mintha életre kelt volna… ;)

    Graz nagyon szép város-a képekből ítélve- “hamisítatlan”! :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszi, Icu… úgy látszik, a válság mindenhová begyűrűzik… ezzel a pompás beszámolóval nagyjából egy nap alatt hat hüvelykujjat mozgattam meg… ennél még a családomban is többen vannak elvileg… gondolkodom, mi lehetett volna érdektelenebb ezek szerint, de semmit nem találok igazából… Azt hiszem, ideje pár dolgon elgondolkodnom erőteljesen… leginkább is azon, hogy mivel töltsem el az időmet… és esetleg egyszersmind pár illúziótól se ártana megszabadulni… Szép estét mindenkinek…

      • LTy/ i szerint:

        No, meg a nono András!!
        Nézd csak a jobbik oldalát a dolgoknak: mer’ ugye azé’ nem mindegy ám, hogy milyen hat hüvelykujj mozdult meg, elolvasván írásodat…! Nem mondom, de tudod, hogy néha a kevesebb, többet ér…! Én is szép estét kívánok… ;)

        • Boda Kapitány szerint:

          Hát a minőséggel persze semmi gond… a többivel meg nem is terhelnélek se téged, se senkit… és mégis fogok egy kicsit mindenkit… hamarosan…

  3. Suszter és a Gyík szerint:

    Andriska, az a világszínvonalú kebapos úgy el van dugva, de hisz’ magad is láttad, hogy kesze-kusza utcák tövében, elszórt (nappali) világítás mellett szinte lehetetlen megtalálni. Ezért kár volt kigúnyolni. Igazán… Mert… nah, mind1… nem is érdekel már… megyek hisztizni és kész!

    • Boda Kapitány szerint:

      Zoli!!! Kisfiam!!! Ne húzd ki a gyufát!!! Tudod, hogy türelmes vagyok, de ezt most hagyd abba!!! Zoli!!! Nem nézel így, vagy tudod mi jön!!!? Zoli!!!! Nem lesz kebab!!! Zoliiiiiii!!! Most hová futsz, te őrült? Hát veled még viccelni se lehet? Postán küldjem vissza az emlékköny… vagy ezt már írtam valahol? :-D (tudom, hogy igen, csak eljátszottam… nah?)

      • :D Olyan Maki, mint senki! A föntebb lévő gondolataidat olvasván: te is büntibe mész! Ne picsáskodj már!

      • rizsapista szerint:

        Hopp! Itt ( de csak itt! ) helyesen szerepel a kebab. Figyelj már oda, legalább következetes lehetnél,na! A hüvelykekkel pedig ne törődj, pl. én sem tudok élni velük. na és?

        • Boda Kapitány szerint:

          Hát… most megfogtál, mert nem tudom, mi nem következetes… tehát szerintem az anyagban én mindenhol kebap-ot írok… minthogy ez olvasható az általunk meglátogatott üzlet cégtábláján is, ezért bátorkodtam így… Te valóban úgy írod, kebab – szerintem persze mindkettő helytálló, a lényeg amúgy is az, hogy milyen – ez, a miénk kegyetlen jó volt…

        • Teljesen mindegy, hogy kebab vagy kebap. Mindkettőt használják. Ausztriában a kebap szót előnyben részesítik, én még nem láttam kebab feliratot soha, pedig… So, ha látok, szólok…

  4. OregHal szerint:

    … a magas labdát, hogy a három bábu közül kettőnek mintha némi értelem csillant voln…
    Na, ezt most kihagyom.
    (Mer’ rendes 1 ember vónék, vagy mi. Ugye.)

    Hüvelykujj-ügyben meg: nyugodj meg, lelkendezés és ováció nélkül is szívet melengető olyan dolgokat olvasni, amikben a megölte/feldarabolta/kirabolta kulcsszavak nem szerepelnek… de mostanra már elég magas az ingerküszöb…

    (… lett volna még itt egy gondolat a munkásságodat olyannyira determináló simulékony és kompromisszumkész hozzáállás kapcsán a főcsapásba történő beilleszk… de felesleges, asszem magad is tudod és jó ez így, ahogy van)

  5. Aradi Tibor szerint:

    Édes istenem! Bandipapa! Harminc évre volt szükséged, hogy találj végre egy normális fodrászt?

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − hat =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz