Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 november
9komment

Péntek: csip-csup hivatali és egyéb csodák Grazban (II.)

A belvárosban ismerkedtünk meg ezzel a kedves kék hajú lánnyal - nagyon nyugodt volt, és bárhogyan kapacitáltuk is, sehogy nem akart moccanni egy bolt elől

A belvárosban ismerkedtünk meg ezzel a kedves kék hajú lánnyal – nagyon nyugodt volt, és bárhogyan kapacitáltuk is, sehogy nem akart moccanni egy bolt elől

Épp egy hete, hogy Grazba tettem tanulmányi kirándulást – az első részben szép naplósan beszámoltam a csütörtöki esténkről: most viszont gyorsan elmondom, az egész fantasztikus túráért elsősorban Ausztriában élő barátaimnak, nevezetesen Csuszának és Suszternek (és persze a “zasszonynak”, Suszter feleségének, Marcsinak) tartozom köszönettel, hiszen odafelé a Bécsbe tartó Csuszát késztettem egy alapos kitérőre, megérkezésemtől fogva pedig Zoliék vendége voltam, tejben-vajban fürdés, sült gesztenye, Lidl-szendvicsek, házi koszt, pihepuha ágy, és két, időnként három tündéri és elképesztő szövegű gyerek, Lena, Dani és Sarah, plusz egy nyolcvanhét százalékos készültségű kis élet, még Marcsin belül, ő lesz Lili, decemberben. Első esténk végére, mint már tudhatjátok, Csusza nemes egyszerűséggel eldőlt a kereveten, mi viszont Suszterral, szó mi szó, elég jól elmókázgattuk/zenehallgatgattuk  az időt, másnap hajnalban, jelesül három óra húszkor aztán az immár pihent Csusza (bármit hordjon is össze az állítólagos horkolásomról), saját fogalmai szerint észrevétlenül távozott a lakásból, engem pedig, az érdekes hajú idegen Bandi (későbben Pundi) bácsit olyan hét óra körül kezdtek behatóbban tanulmányozgatni a kiskölykök. Felkeltünk és reggeliztünk hát, a már többször emlegetett kedves szendvicseimből kapkodtam be vagy négyet, csak az íze miatt: amúgy se volt étvágyam, kőkemény ügyintézős nap állt előttünk – a magam részéről alig vártam, hogy beleleshessek kissé az osztrák bürokrácia bugyraiba. Még indulás előtt elkortyolgattunk két tucattermék flakonos kávét (fantasztikusan jó ízük van, ezért természetesen a Lidl nem szállítja magyarországi üzleteibe – ez is kár belénk, kétségem sincs felőle, na mindegy…), aztán összekaptuk magunkat Marcsival, autóba szálltunk, és a hivatal felé vettük az irányt. Hogy hányas sorszámot kaptuk az automatából? Szép kérdés – gyertek, megmondom odaát.

Hirdetés
Valami ilyesmire számítottam a hivatalban - de a kis hivatalban még ügyintézőből is csak egy volt

Valami ilyesmire számítottam a hivatalban – de a kis hivatalban még ügyintézőből is csak egy volt (Forrás: www.123rf.com)

A rutinosak nyilván már rá is vágták a helyes választ – hát persze hogy sehányast. Straßgang kerület hivatalában ugyanis nincs sorszámkiadó automata. Mi több: egy lélek sincs pénteken tíz óra tájban. Így persze meglehetősen felesleges beruházás lenne sorszámautomatákat telepíteni. A szerény kis hivatali helyiségben egyetlen ügyintéző, egy úriember riad fel jöttünkre: készségesen kérdezi meg, mi járatban vagyunk, majd amikor kiderül, nagyjából hat perc alatt teszi meg a szükséges lépéseket, közben mosolyogva beszélget Marcsival a világ lényegesebb dolgairól. A másik ügyben már kicsit beljebb kell autóznunk Grazba – ott található az egy fokozattal erőteljesebb Hivatal.

A városháza épülete - ügyet intézni nem ide jár a helyi polgárság (Forrás: lifeingraz.blogspot.hu)

A városháza épülete – ügyet intézni nem ide jár a helyi polgárság (Forrás: lifeingraz.blogspot.hu)

Negyedóra múlva leparkolunk, Marcsi csak egy ötvencentest dob az automatába – “csúnya lenne, ha félóránál tovább tartana”, jegyzi meg, azzal bemegyünk. Két ablak előtt épp ketten intézik az ügyüket, ni csak, az egyik pont végez, jé, mi jövünk. Itt se kell sorszám. Egy fénymásolás, három mondat – ‘f Wiedersehen. Tudom, ne is mondjátok, ott sincs ám kolbászból a kerítés, papuskám, nem fenékig tejföl az élet, de nem ám, és nem is habostorta – én is igyekszem arra gondolni, bizonyosan előfordul, hogy a sógoroknak is másfél órán át kell mályvaszínű arccal, százhatvanas pulzussal mormogni valami kevéssé barátságosat magukban… bizonyára csak pont belekaptunk valami szerencsés konstellációba, erről lehet szó. Alighanem. De… miért nem volt sorszámkiadó automata? Na jó, biztosan beszart szerencsétleneknek.

Suszterék gyerekei már biztosan nem járnak így - időben elkezdtük beszerezni a meglepetéseket (Forrás: www.jokeroo.com)

Suszterék gyerekei már biztosan nem járnak így – időben elkezdtük beszerezni a meglepetéseket (Forrás: www.jokeroo.com)

Sebaj, legyen az ő gondjuk. Hazafelé kanyarodunk, s még beszaladunk az egyik gigászi játékboltba, ahol Marcsi pár akciós játékot vesz a gyerekeknek – előre, karácsonyra vagy Mikulásra, az majd kiderül menet közben. Félóra múlva már “otthon” dugdossuk jó helyre a meglepetéseket, aztán fogyasztunk pár falatkát az előző napi maradékból, s a fáradtabbaknak jöhet egy kis szieszta, Suszter a Nyulasira emlékeztető módon szundikál egyet – én üzembe helyezem hűséges laptopomat, és a tudomány és a technika legfrissebb vívmányait kiaknázva kapcsolatokat ápolok az otthon maradottakkal.

Grazban polgármester-választás zajlik - egyesek szerint Mario Eustacchio jobb lesz a városnak... mások, ahogy elnéztem, nem ezen a véleményen vannak...

Grazban polgármester-választás zajlik – egyesek szerint Mario Eustacchio jobb lesz a városnak… mások, ahogy elnéztem, nem ezen a véleményen vannak…

Elkezdem megvizsgálni továbbá azt is, hogyan is fogom tudni vasárnap délelőttre hazaküzdeni magam – a legvalószínűbb e pillanatban a vonat, ami egyébként hat óra alatt Budapestre ér, és negyven euróba kerül: nem bánnám, ha akadna takarékosabb megoldás. Egyelőre nincs, de majd… Legrosszabb esetben elmegyek Körmendtől stoppal – utaztam én már a Karinthy-expresszen Portugália felé is…

Hamarosan megjönnek a gyerekek az oviból, a tegnap esti tartózkodásnak már nyoma sincs, szerencsére egyfolytában rajtam lógnak, egy bohókás pillanatban megmutatom nekik azt a képességemet, amire negyedszázada, sorkatonai szolgálatom idején tettem szert (s ami azóta is militáris képzésem legmaradandóbb tudásának bizonyult) – egy hang, szájjal kell kiadni, s a  megszólalásig olyan, mint amikor valami szövet reped-szakad szét. Egyszer mutatom meg nekik, úgy teszek, mintha a hajamat tépném le egy könnyed mozdulattal – a hatás leírhatatlan.

Lena kisasszony, itt éppen a Papával, még a péntek esti nagyjelenet előtt

Lena kisasszony, itt éppen a Papával, még a péntek esti nagyjelenet előtt

A következő másfél napban kereken tízezerszer kell letépnem mindent – a hajamat, a fülemet, az orromat, a szememet, a pólómat, aztán Lena haját, fülét, orrát… aztán Daniét, aztán pár órával később Sarah-ét, aztán… na mindegy… még az sem segít, hogy nekik is megtanítom a trükköt, akkor is az a legjobb, ha Pundi bácsi csinálja… És csiklandoznom muszáj a kisasszonyt, és megnézni Daniel autópályáját, és ámulni-bámulni mindenen, amit egymással versengve bemutatnak. Órákon át megy a show, és fejedelmien szórakozom.

A nagy üzletközpontban, ahová este mekizni megyünk, egy kis tavacska is helyet kapott - tele csodás díszhalakkal

A nagy üzletközpontban, ahová este mekizni megyünk, egy kis tavacska is helyet kapott – tele csodás díszhalakkal

Egyebek mellett azon is, ahogy a gyerekek (meg olykor Marcsiék is) keverik a két nyelvet – a németül elkezdett mondatnak magyar a vége, de akár még egy szó is állhat két félből… igazi agytorna, és néha iszonyatosan mulattató.

Esős a nap, úgyhogy a délutáni Graz-bejárást elnapoljuk: este viszont találkozónk van Hermannékkal a Mekinél – a gyerekeknek már korábban be lett lógatva némi Happy Meal (sejthetően kevésbé az étel, sokkal inkább a hozzá járó csodajáték a vonzó), úgyhogy e fontos ügyben átautózunk a szomszéd kerületbe.

A villamos, Hermann igazi szenvedélye - ezek a régies típusok a megszállottak kedvencei

A villamos, Hermann igazi szenvedélye – ezek a régies típusok a megszállottak kedvencei

Hermann Marcsi kollégája, szenvedélyes villamosvezető, ötven körül járhat, és egyedül neveli hatéves kislányát, Sarah-t. Hermann már rég a Holding Graz (azaz a helyi BKV) vezérigazgatója lehetne, legalábbis többször könyörögtek már neki, vállaljon felelősebb beosztást, de ő mindannyiszor elutasította az ajánlatokat – osztályt és vállalatot nem, villamost annál jobban szeret vezetni, és csak halkan jegyzem meg, hogy egyszer az osztrák lottón kirántottak neki egy telitalálatost, de ebbe a sztoriba nem mélyedünk bele jobban. Mekizünk egy jelentőset, a gyerekek játszanak és rohangálnak, mi pedig megpróbáljuk pusztítani a nagyjából száz chicken nugget-et, húsz kazalnyi sült krumplinak látszó idegen tárgyat, a tucatnyi bigmac-et, és pár egyéb semmiséget, amikre most nem emlékszem.

Az ökológiai lábnyomunk, azt hiszem, vagy két számmal nőtt ezen az estén...

Az ökológiai lábnyomunk, azt hiszem, vagy két számmal nőtt ezen az estén…

Közben azért egész jól elkvaterkázunk Hermannal – aztán a gyerekek lassan kezdenek kissé megfáradni, azaz különféle okokból különféle szintű villongások kezdődnek köztük: a szülők úgy ítélik meg, jobb lesz gyorsan ágynak dönteni őket. Lena előbb úgy gondolja, Hermann és Sarah társaságát választja (a gyerekek elég gyakran és elég szabadon csaponganak a két lakás között), el is búcsúzunk tőlük, aztán, amikor már majdnem elindulunk a parkolóból, Hermann kocogtatja az ablakot, Lena sír, mint a záporeső, váltott lovakkal nyugtatjuk, hazáig nagyjából rendben is van minden, ott aztán kissé felpörögnek az események, és hamarosan egy igen szépen kivitelezett hisztiroham kellős közepén találjuk magunkat, amikor is húsz perc múlva a hároméves hölgy a másik szobában olyan hanghatásokkal járó szabadprogramot mutat be, hogy gyanúm szerint a szomszédban lakó Herr Poltsch már az ajtónk előtt áll, a nappali faláról sebtiben lekapott feszületet két kézzel magasra emelve, hogy adott pillanatban el tudja kezdeni a szükséges kiűzési rituálékat, az Exorcistban (itt van belőle egy gyurmás egyperces változat, nem gyenge cucc, én szóltam…) látott módon. Tekintettel arra a szikár tényre, hogy nem rendelkezem idegrendszerrel, kitűnően szórakozom, szemben például Suszterral, aki félóra múlva láthatóan kissé megviselten tántorog be a nappaliba, rogy le az elképesztő kütyüarzenálja uralta sarokba, s piheg egy keveset.

A hölgy hároméves - de igen fontos adalékokat szolgáltat "A női nem titkai" című, később megírandó, húsz kötetes munkámhoz

A hölgy hároméves – de igen fontos adalékokat szolgáltat “A női nem titkai” című, később megírandó, húsz kötetes munkámhoz

Kiderül, Lena végül szerencsésen álomba ájult, s végül a papa is megnyugszik azért. Megint végigdumáljuk az estét, ezúttal Marcsi is csatlakozik hozzánk, s elnéző mosollyal fogadja szokásos műsorunkat, amelynek keretében, végighallgatva/nézve/elemezve a zeneirodalom legjavát, alaposan kivesézzük például, hogy miképpen is lesz színpadi sztár belőlünk, ha máshol nem, hát legalább Ausztria-, de minimum Steiermark-szerte. Merthogy lesz – elsősorban is például azért, mert Suszter már rég az lehetne, ha van egy kis agya… továbbmegyek, már az is… de ez megint külön sztori, majd egyszer alaposabban és tényanyaggal alátámasztva is elmesélem.

Ismét bőven belecsúszunk a hajnalba – és reggel hét előtt lassan kinyílik az ajtó, egy kócos kis fejecske néz be rajta, Lena félálomban odadöcög az ágyamhoz, felkucorodik mellém, a karomra hajtja a fejecskéjét, és visszaalszik, én meg betakargatom. Utóbbi jó pár évem egyik legfantasztikusabb negyven perce vár rám – ha ideiglenesen is, de végre újra van egy hús-vér kiskölyköm, aki édesen ott szuszog mellettem, aztán teljesen felébred, de azt hiszi, én még alszom, nem akar felkelteni, úgyhogy kicsit elszórakoztatja magát, játszik, motyorászik valamit, aztán az öt ujját számolgatja, “Anya, Apa, Dani, Lena, Pundi bácsi…” – hát… férfi legyen a talpán, aki meg nem olvad ilyen embert próbáló helyzetben… nem egyszerű, kedves olvasóm, elárulom…

Ez már a szombat reggel, amikor is Lencsi babának sikerül olyat esnie a szőnyegen, hogy csak arccal tompítja a becsapódást - úgy tűnt, a szombat se lesz egyszerű...

Ez már a szombat reggel, amikor is Lencsi babának sikerül olyat esnie a szőnyegen, hogy csak arccal tompítja a becsapódást – úgy tűnt, a szombat se lesz egyszerű…

Aztán egy kicsit még elbeszélgetünk és eljátszadozunk ott, az ágyban, végül aztán mindenki felkel, és kezdődhet az újabb nap. Aminek történetéről két napja balgán és naivan azt hittem, belefér ebbe a folytatásba – de nagyon nem. Gyertek el hétfőn is (de legfeljebb kedden): hálából akkor majd sétálunk egyet a belvárosban, eszünk egy világszínvonalú kebapot, villamosozunk és buszozunk, de úgy, ahogyan csak mi tudunk – és a végén már tényleg bejön a képbe Csuka Dani is, aki Weizből egy pompás furgonnal házhoz szállít vasárnap hajnalban…

(Most nézem, hogy erről a pénteki napról sikerült jó kevés képet készítenem, hiába, van, hogy elfelejtem, hogy dolgoznom kéne – a szombatról viszont annál többet lövöldöztem, úgyhogy a képgalériát majd a záró részhez pakolom fel: kárpótlásul itt egy háromperces klasszikus turisztikai bemutató a városról, óratornyostól, belvárosostól, Herrengasséstól…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

9 komment

  1. Suszter és a Gyík szerint:

    Szóval: igen, ez az én lányom.. kétségtelen. Lányok, asszonyok! Ne hagyjátok kislány nélkül az Andrist! De tényleg! (ezért mennyit is ígértél? már csak azért, mert teleplakátoltam veled a várost is: “szüljetek Andrisnak, a magyar valóságnak”)

  2. rizsapista szerint:

    Szüljetek Andrisnak ja, aki húsz kötetesre tervezi ” A női nem titkait” ! Pedig meg mertem volna esküdni rá, húsz percnél azért többet tapasztalt!?
    :)

  3. OregHal szerint:

    … már negyedszer olvasom végig betűről betűre a két bejegyzést, hogy megtudjam: hova dugtad el az információt Szegény Suszter Aki Méltatlanul Mellőzött Volt kiengesztelésére vásárolt ajándékodról? (Tipp: sötétlila felfújható lázmérős tengeralattjáró-makett; virágmintás hajháló; második vonalbeli okinawai rock-együttes bemutatkozó CD-je, vagy ilyesvalami jöhet szóba…)

    Na, mindegy, megvárom a harmadik részt, hátha Pundi Bácsi megmonygya…

    :-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Inkább elmondom itt és most… igazából kímélni akartam a Csuszát, de itt inzwischen uns… szóval… az a helyzet… hogy szereztem méltatlanul mellőzött Suszter barátomnak egy felhúzós, ugráló makit… odaadtam neki, Csusza meg öt perccel később le akarta róla tépni a cetliket… sikerült is, csak közben eltört a maki kompletten… :-D hát ez a hiteles történet, majd próbálok még egyet szerezni…

    • Suszter és a Gyík szerint:

      Csusza: Kibontom neked…
      Boda: Édes, ugye?
      Suszter: Mi történt, Csusza?
      Csusza: Bazdmeg, ez eltört…
      Boda, Suszter: Ne csináld…
      Csusza: Biztosan öreg volt, így könnyen törik a műanyag.
      Boda: De hiszen most tépted le a papírját…
      Csusza: Jah, tényleg… Nem baj, nem volt olyan érdekes…
      Suszter: ……
      Boda: Ne sírj, Maki, majd hozok másikat…
      Csusza: Hozz egy teát, Suszter…
      Suszter: Majd a törött maki hoz neked…

      Valami ilyesmi…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


3 + négy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz