Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


06 november
5komment

Graz: Stájerország nyugalmas fő(kis)városa (I.)

Suszter bán otthon, pénteken reggel... elővezettünk pár részletet jeles operaslágerekből... nagy kár, hogy nem rögzítettük

Suszter bán otthon, pénteken reggel... elővezettünk pár részletet jeles operaslágerekből... nagy kár, hogy nem rögzítettük

Nem igazán szeretek hazudozni, az igazság az, hogy szerintem elég rosszul is megy, na mindegy, majd ti eldöntitek, ha akarjátok – a véletlen úgy hozta, hogy volt egy kis időm, kiugrottam hát a baráti Ausztriába egy kicsit körbenézni, csak úgy, egyszerű turistaként, idejét se tudom, mikor láttam az óratornyot, ráadásul az egészet egybekötöttem Suszter barátom és kedves családja meglátogatásával. Nnnnna… Nem is volt olyan bonyolult. Tisztára kapóra jött, hogy másik osztrák érdekeltségű barátom, a mostanában kiemelten kétlaki Csusza épp hazafelé készült a Május 1. utcából, azaz Bécsbe tartott – nem kellett nagyon hosszasan győzködni, hogy tegyen egy “kis” kitérőt, már hét elején megbeszéltük, hogy az estét Marcsival és Suszterrel kiegészülve mindenképpen együtt töltjük. E megegyezés pedig már csak azért sem volt embert próbáló feladat, mert “Tschußa bácsi” Suszter hároméves kislányának, Lenának a legnagyobb  kedvence: ha pedig azt mondom, hogy a vonzalom kölcsönös, jószerivel nem mondtam semmit. És ott van még Dani, szintén Suszterék ötéves kisfia, aki nem nagyon bánja, ha pár új vendéget kell bevezetnie például az autópályázás, vagy egyéb tudományok rejtelmeibe. Szépen kihasználtuk a hosszú hétvége áldásait – egyebet ne mondjak, Csusza például előző este, szerdán még Pesten “handabandázott”, azaz régi barátaival múlatta az időt, úgyhogy sejthető volt, hogy viszonylag keveset fog aludni… Én viszont, mint a kisangyal, előre dolgoztam, hogy mindennel kész legyek, amivel kell – szerda éjjel megírtam a szombatra szánt HL-t, csütörtökön délelőtt ügyesen begyógyítottam a Dunaújvárosi Hírlap papíros változatába, ebédre elfogyasztottam két pompás banánt, összepakoltam irtózatos méretű hátizsákomat, és háromnegyed kettőre átgurultam Csuszához a Május 1. utcába. Merthogy az ő autójával mentünk. Gyors becuccolás közben megajánlottam, hogy szívesen levezetem a háromszázhúsz kilométert – Csusza pedig jó szívvel beleegyezett, rendes volt, látta rajtam, hogy mindenem a vezetés, és egyébként tényleg… Így aztán két óra után pár perccel már komótosan robogtunk is kifelé a városból… Első grazi napunk, a csütörtök este története – ha lapoztok, a tiétek is lehet.

Hirdetés
Tessék, szinte már kész a bepakolás, háromnegyed nyolc - és még tényleg megjön az úgynevezett Suszter-roham

Tessék, szinte már kész a bepakolás, háromnegyed nyolc - és még tényleg megjön az úgynevezett Suszter-roham

Az út – közlekedési szempontból – maga a testet öltött eseménytelenség, minden szabályt szépen betartva battyogunk végig a 8-as úton: amúgy jól vagyunk, kellemesen eldumálgatjuk az időt, Csusza még Magyarországon valahol beszippant két presszókávét, az utolsó órában szundikál is pár percet, aztán hat óra tájban megérkezünk Grazba, ügyesen megállunk a Suszter által megadott cím közelében – és persze simán megindulunk a sebes futású Mura partján a másik irányba, mint kéne. Egy röpke városnézés után végül visszafordulunk, egy telefon, már irányban is vagyunk, remek, még tíz perc, és meglátjuk a zöld házikót, rajta a Maroni feliratot – azaz megérkeztünk, ez Suszter legújabb munkahelye, a gesztenyesütöde.

A híres tütték - hagyománytiszteletből mind a mai napig újságpapírból kell csavarni...

A híres tütték - hagyománytiszteletből mind a mai napig újságpapírból kell csavarni...

Nagyon szép biznisz a gesztenyesütés, nekem elhihetitek – üzleti titkokról persze nem beszélhetek, hiába ismerem őket, kénytelenek vagytok tehát simán elhinni, hogy például a hat-nyolc grazi sütőkályhából-bódéból nagyon szépen megél a lánc-tulajdonos házaspár: hozzáteszem gyorsan, iszonyatosan sokat is dolgoznak a sikerért, és persze a ráfordítandó költség se két fillér. A gesztenyések egyébként igazi sztárok Grazban – a japán turisták mellett gyerekek, olykor egész iskolai osztályok fotóztatják le magukat az egyenkötényben szorgoskodó, kedélyes úriemberekkel. Elhihetitek, hogy Suszternek se kellett sokáig várnia az első rajongókra – ő egyébként se simán árulja a gesztenyét: nem kis műsort kerít ennek is, kétségem nincs, hogy legkésőbb a jövő szezonra ő lesz a cég legkomolyabb látványossága.

Még jó, hogy nem akkor jött a tulaj, amikor kölcsönkértem a maronis kötényt

Még jó, hogy nem akkor jött a tulaj, amikor kölcsönkértem a maronis kötényt

Csuszával alaposan kifaggatjuk a szakmai titkokról, közben azért el-ellopunk egyet-egyet a geszókból, na jó, lopni se kell, ad egy-két marékkal a nagy szemű, előre beirdalt, pompás ízű csemegéből. Nem olcsó mulatság a sült gesztenye, két és fél eurót kóstál negyed liter – mondjuk tíz-tizenkét szem -, hagyományosan újságpapírból csavart “tüttébe” töltve: ha netán hibásat talál közte a kedves kuncsaft, úgy visszahozza ám, hogy csak úgy hupog, az árus pedig szó nélkül kér elnézést és ad újat. Pedig, mondom, válogatott a portéka, s még sütés közben is folyamatos a szelekció, hogy véletlenül se kerülhessen a papírtölcsérbe rossz…

Nem kicsit kedélyes a hangulat Suszter sütödéjénél - az emberek élvezik, ha valakinek van stílusa

Nem kicsit kedélyes a hangulat Suszter sütödéjénél - az emberek élvezik, ha valakinek van stílusa

Hét óra körül jár az idő, tele vagyunk jobbnál jobb üzleti ötletekkel, rengeteget röhögünk – amikor egyszer csak befut a főnök furgonja. Csusza épp a sütőserpenyő nyelét fogdossa – a bódéhoz érkező ember meg nagyon komoly pofával szól rá, hogy lesz szíves azonnal elengedni, balesetveszély, bitte. Arrébb is ballagunk gyorsan, nehogy szegény barátunknak valami baja legyen belőle, hogy ilyen gyanús elemek ólálkodnak az üzlete körül. Suszter később faarccal közli, hogy amikor a főnök gyanakodva megkérdezte, kik vagyunk, ő simán benyögte, hogy az apja meg a bátyja – azt nem hajlandó elárulni, mit mondott, milyen felosztásban.

Zárás után ennyi látszik a bódéból - egyébként egy sima biztonsági zár védi az ajtót: nyilván nálunk se kéne több...

Zárás után ennyi látszik a bódéból - egyébként egy sima biztonsági zár védi az ajtót: nyilván nálunk se kéne több...

Háromnegyed nyolckor megkezdődik az összepakolás-takarítás-zárás szentháromsága (Zoli telefonon engedélyt kap, hogy mind az öt adag megmaradt gesztenyét hazavigye – yessss…), a még izzó parazsat egy jókora vas küblibe lapátolja, majd faszenet halmoz rá, lefojtja, hogy a reggel kezdő kolléga dolgát megkönnyítse. Ötven körül beindul az úgynevezett Suszter-roham: Zoli mondja, hogy a zárásszagra szabályosan megindulnak az emberek, és valóban, van, aki még nyolc óra tízkor is belekérdez, akad-e még egy bögre geszó – de sajnos nem, gyerekek, ami maradt, a miénk…

Némi kilátás a harmadikról, Zoliék erkélyéről - nem egy idegbeteg környék, annyit elárulhatok

Némi kilátás a harmadikról, Zoliék erkélyéről - nem egy idegbeteg környék, annyit elárulhatok

Na, szép rendben elpakolgatunk, összesöpörjük a Kaiser Franz Joseph Kai sarkán álló kis bodega környékét is, a nap közben képződött szemetet kidobjuk, zárás, és már indulhatunk is haza.

Lassan ballagunk vissza a kocsiig – Suszter lábai kicsit nehezen értik, mire ez a nagy kapkodás. Szegény pára tíz órán át álldogált a bódé mellett: szent esküvéssel fogadja, ha végre a végleges helyére, a főpályaudvarnál felállítandó kis pavilonba kerül, első dolga lesz, hogy egy magas támlájú széket rendszeresít a hivatalába. Igaz, ha rendesen beindul a szezon, sok üldögélésre nem lesz ideje – úgy hallottam, akár napi hatszáz adagot is megvásárolnak a helyiek és a turisták, akiket a különleges hangulatú osztrák karácsonyelő (ami lényegében már beindult) nem csak Bécsbe, de Grazba is elektromágnesként vonz be.

A fantasztikusan kényelmes bőrgarnitúra - első éjszaka az én nyoszolyám volt, Csusza a szemközti kanapét választotta ki

A fantasztikusan kényelmes bőrgarnitúra - első éjszaka az én nyoszolyám volt, Csusza a szemközti kanapét választotta ki

Márpedig hatszáz adag tizenegy órában, az percenként egy – és persze te sütöd a portékát; táplálod a tüzet; válogatod ki a rosszakat; ha van szabad tíz másodperced, csavarod a tüttét… visszaadsz, pénzt váltasz, dobsz egy poént, meghallgatsz húsz gyászosat, és mosolyogsz, a tizedik órában is, mert ez is a hivatás része.

Átmegyünk az esti Grazon, sok minden más mellett megnézzük a főpályudvar előtt nemrég elkészült teret, a buszpályaudvar gyönyörűen megvilágított, gigantikus, ovális-ívelt, ferde tetejét, aztán kikocsizunk a kijjebb fekvő kerületbe, Straßgangba: Zoliék itt laknak, egy nagyon nyugodt zöldövezeti kis lakópark egyik társasházában.

A gyerekek igyekeznek mindent megmutatni - Dani kedvence most az autópályája

A gyerekek igyekeznek mindent megmutatni - Dani kedvence most az autópályája

Marcsi, azaz Frau Suszter már vár ránk a vacsorával – finom csirkepörköltet készített, továbbá a vega Csuszának egy kis tejszínes gombát, tésztával: pompás, pompás, nem is beszélve a tejfölös uborkasalátáról… természetesen derekasan helytállunk, és elég rútul bezabálunk… Aztán bevonulunk a szobába, beszélgetni, amiből persze csak az lesz, hogy a gyerekeket tíz előtt úgy kell fejbe kólintani – Csusza meg Apa a legnagyobb sztár, engem még elég bizalmatlanul méricskélnek, de azért hallom, hogy Dani előrevetíti, másnap reggel azt a kisbuszt szeretné elvinni az óvodai játszónapra, amit tőlem kapott, és Lena is elég sokszor jön “véletlenül” pont arra, ahol én ücsörgök, gyors pillantásokkal fényképezi le fejben újra és újra a hajam.

Lena hároméves és... kell valamit mondanom, vagy elég, ha látjátok Dani képét?

Lena hároméves és... kell valamit mondanom, vagy elég, ha látjátok Dani képét?

Természetesen nem erőltetem épp rájuk magamat – elég kisgyereket láttam már, hogy tudjam, lesz ez még nagyon máshogy is…

Csusza végül marad: eredeti terveihez ragaszkodva egy darabig emberkedik még, hogy nekiindul még éjjel, és lenyomja a száznyolcvan kilométert, de szerencsére gyorsan meggyőzzük, ne kockáztasson – ő meg rábólint, eldől a kanapén, és szinte azonnal alszik is, csak óránként kel fel, hogy automatikus mozdulattal, félig hunyt szemmel bedobjon egy kihűlt sült gesztenyét, vagy kérjen a Susztertől egy kis teát.

Tudom, hogy gyenge az ízlésem - de ezek a Lidl-s szendvicsek akkor is irgalmatlanul eltalált kis kaják...

Tudom, hogy gyenge az ízlésem - de ezek a Lidl-s szendvicsek akkor is irgalmatlanul eltalált kis kaják...

Ami persze nincs, mert Suszternek esze ágában sincs főzni – de azért Csusza, aki olyan fáradt, hogy állítólag fázik is, időről időre könyörög érte, Suszter meg úgy tesz, mint aki már indul is a konyhába, Csusza persze rászól, hogy nem kell, mire Suszter boldogan marad.

Mi mindenesetre azért fennmaradunk, és csapunk egy nagyon kedvemre való estét: közben Zoli rendbe szedi Csusza rakoncátlankodó laptopját, s amikor mindennel megvan, nekiállunk alaposan átbeszélni a dolgokat – beszámolok egyebek mellett a Vidám Park körüli legfrissebb eseményekről, a bejárásról… no nem mintha nem beszélnénk mindenről naponta, de azért csak más így, élőben…

Szobabelső a nagy lámpával - a fal színe narancssárgás... vagy rózsaszínes? Na, mindegy, legközelebb megkérdezem Susztertől...

Szobabelső a nagy lámpával - a fal színe narancssárgás... vagy rózsaszínes? Na, mindegy, legközelebb megkérdezem Susztertől...

Aztán pedig indul a nagyjából vég nélküli zenélgetés, hajrá, youtube: “És ezt ismered?” “Mutattam már…?” “Izé… átküldtem a múltkor?” És szólalnak meg a csodák, egymás után, végeláthatatlan, tömött sorokban…

Van vagy két óra, mire eldőlünk, aztán Csusza (aki egyébként másnap telekönnyezi a facebook-ot, mennyire nem tudott aludni, természetesen tőlem, noha köztudomású, milyen nesztelenül szundikálok – ráadásul a Nyulasitól Gyimesfelsőlokon eltanultam, hogy ha az ember az egyik lábfejét megfelelő módon a másik lábszárához feszíti, csendesebb lesz a kúszó kobránál, a lábujjhegyen járó csíkoshátú egérnél, még ha netán előtte horkolt is valaha egy kicsinykét… No hát ehhez képest Csusza három óra húszkor kezdi meg a kidokkolást, a szobaajtó pedig a fejemtől kereken tíz centire nyílik, ki találja ki, fel lehet-e egy picurkát ébredni rá… nos, talált, süllyedt, köszönöm…

Lena fotója, tessék - háromévesen ki csinált volna ennél jobb zsánerfotót például a hatalmas hátizsákomról?

Lena fotója, tessék - háromévesen ki csinált volna ennél jobb zsánerfotót például a hatalmas hátizsákomról?

De persze semmi gond, komolyan… én így is alszom pár tengermély órát, hétkor pedig a lakásban már teljes a nagyüzem, a gyerekek oviba készülődnek, megreggeliznek… mi több… Marcsi hazafelé betér a Lidl-be, csomagolt szendvicsért… hogy az mekkora szemétség, hogy kamionszámra jön az összes szar, de ezt bezzeg sehogy sem sikerül elhozni Magyarországra, nyilván kár belénk… két háromszög alakú szendvics van egy csomagban (benzinkutakon adnak hasonlót, ne kommenteld, tudom, csak amikor először láttam az árát, azt gondoltam, egy vastagabb aranylánc is jár vele akciósan), azt hiszem, négyféle ízben, hibátlan mindegyik, elmondhatom, és egy euró akárhány piculáért vesztegetik… Ezzel a jó hírrel érjen véget az első rész – hamarosan megtudhatjátok, mi is történt velünk pénteken, hogy kicsoda Hermann, hogy milyenek a retro grazi villamosok, s hogy végül hogyan állt mellém a jószerencse a hazautazást illetően, s jöhettem el Danival, aki a weizi Hotel Ederer kiváló szakácsa, egyenesen Dunaföldvárról… Várok mindenkit – hamarosan…

(A grazi kiruccanás képeinek nagyjából negyedét itt találjátok meg, pár képet 3 és 5 éves kollégáim készítettek, kíváncsi vagyok, felismeritek-e, melyikeket… Alább pedig egy félperces videó – egy műalkotásnak is beillő kávézó egyenesen a Murára telepítve… nem kezdek semmilyen fejtegetésbe, tudom, felesleges ötleteket meríteni…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. csusza szerint:

    Szebb és gazdagabb lett az életem …. Veletek

  2. Suszter és a Gyík szerint:

    Mi meg szebbek és gazdagabbak lettünk… Mint a felső kép is mutatja, erről maradtál le, Csuszi bácsi. A Pundi bácsinak elállta a szava az operáktól… :) És csak hasonló jókat írhatok arról, hogy mekkora jó vagy az életünkben!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 1 = kilenc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz