Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 november
6komment

Hatéves etióp kishackerek

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már negyvenedik kiadásában alaposan elcsodálkozom – legelőször is azon, hogy egy alapítvány kísérletet indított el Etiópia belsejében: kipróbálták, a megfelelő eszközökkel, tanárok és segítők nélkül lehetséges-e ismereteket átadni a világ legeldugottabb szegleteiben élő gyerekeknek. Tableteket raktak le a kijelölt falvakban, s a felnőtteket csak az akkumulátorok feltöltésére tanították ki. Az etióp kiskölykök az ötödik hónapban feltörték az Androidot, mert valahogy rájöttek, hogy az blokkolja a kamerát, ők meg használni akarták… Megdobbant a szívem, amikor megtudtam egy igazán jövőbe mutató, remek hírt, hogy úgy mondjam, a fény az alagút végén megszületett – Szijjártó Péter Vietnamba látogatott, egy igazán haladó társadalmi berendezkedésű országba. Hogy mit intézett, megpróbálom felfejteni, remélem, nem küldenek rám egy géppisztolyos tűzoltót. A végén egy kis zenés-szórakoztató: egy linkre kattintva jutottam el a Milos Forman 1979-es halhatatlanjához, a Hair-hez, gondoltam, gyorsan meghallgatom-megnézem az I Got Life-ot, aztán kicsit elcsúszott az ügy… Már csütörtöktől a baráti Grazban tartózkodom egyébként, természetesen nemhivatalos találkozón múlatom az időt a mostanság oly sokszor emlegetett Suszter barátommal, biztos, hogy fogok enni pár tütte sült gesztenyét, továbbá… na mindegy, van dolog, egyelőre ennyi. Vasárnap valahogy hazatérek, dél körül még egy kis Vidám Parkos történés vár rám, aztán sebesen igyekszem is tovább, mert Misi bácsiék Tabdiban ötven éves házasok – ünnepi vacsora, szűk körben. Büszke vagyok rá, hogy beválogattak… Most pedig, a túloldalon már vár rátok – a szokásos Classic…

Hirdetés

* Izgalmas kísérletbe kezdett a One Laptop Per Child (OLCP) alapítvány Etiópiában.

A százdolláros laptopjával nemzetközi hírnévre szert tett alapítvány két falucskában fogott bele egy kísérletbe: arra voltak kíváncsiak, vajon mire mennek a gyerekek néhány tablettel – képesek lesznek-e ismeretekhez jutni, anélkül, hogy bárki bármit elmagyarázna nekik a számítógépekről. A gépeket szinte csak ledobták a falvakban – s a felnőtteket is csupán arra képezték ki, hogy időnként fel tudják tölteni a gépek akkumulátorait. A kutatók célja az volt, hogy a gyerekek (akik azon a vidéken még útszéli táblákon sem láthatnak betűket) önállóan megtanuljanak olvasni. A gépekre előzetesen ábécé-oktató programot, e-könyveket, filmeket, meséket, képeket telepítettek. Mit gondoltok, mi történt az Isten háta mögötti kis faluban? Azt hiszitek, hogy az etióp kiskölykök nagyon mások, mint a mieink? Nos, az egyik kisfiú az OLCP-sek első látogatása után öt perccel (!) kapcsolta be az egyik táblagépet. Öt nap múlva már közel ötven alkalmazást futtattak a gyerekek, két hét múlva pedig a csapat java már kívülről fújta az ábécés dalt. A csúcs azonban mégiscsak az volt, amikor az autodidakta kis hackerek öt hónap után sikeresen feltörték a gép operációs rendszerét, mert valahogy kifundálták, hogy az blokkolja a kamerát, amit használni óhajtanak… Eredetileg egyébként a rendszer kinézetének módosítását se engedélyezte a program – egy idő után azonban a kutatók azt is észrevették, hogy minden gyerek egyedivé alakította át a saját rendszerét… A legnagyobb áttörést persze, mondják a kutatók, az hozná, ha a mintegy húsz fős kis társaság magától meg tudna tanulni olvasni is – hogy ez sikerülhet-e, annak megállapításához még legalább másfél-két éven át folytatni kell a kísérletet (majd figyelek, de nyugalmasan most megjósolom a választ: igen, menni fog – láttam gyereket, aki a Cartoon Network-ről tanult meg angolul, lényegében tökéletesen). Ha siker koronázza az OLCP ténykedését, megoldhatóvá válik annak a mintegy százmillió gyereknek a modern ismeretekkel való ellátása, akik ma még nem járhatnak iskolába… Nem tudom, nektek is libabőrös-e egy kicsit a nyakszirtetek, mint az enyém: egészen megkapó történet, én legalábbis úgy gondolom. És, jóllehet én is hiszem, hogy boldogok, mi több, nálunk szinte biztosan boldogabbak például a brazil őserdő mélyén ősközösségi állapotok között élő nomád törzsek – azért azt gondolom, a világon nagyon sok millió gyereknek a megváltás lehet ez a megoldás. Pontosabban: bármilyen megoldás, ami akár egy szalmaszálat is kínál a feljebb kapaszkodásra onnan, ahol ők élnek – a földi pokolból.

* Szijjártó Péter Vietnamba látogatott.

Kimondom kerek-perec, legfőbb ideje volt már ennek. Kétségtelen, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Magyar Népk… Köztá… na, szóval hogy… a VSZK és hazánk között a kormányzás tekintetében számos hasonlóság figyelhető meg, továbbá amúgy is több területen is fel kell élénkítenünk a néhány évtizede még oly gyümölcsöző kapcsolatokat, népeink mindent átszövő barátságát, melynek keretében remélhetőleg már ezen a télen, költségkímélésből a nemzeti konzultáció aktuális borítékjában kaphatunk szabásmintákat Selmeczi Gabriella államfőtitkártól, és azok alapján lesz kötelező kötni pulóvert és füles sapkát a didergő vietnami pajtásoknak. De mindjárt mondok mást is, nevezetesen gyorsan kettő fontos gazdasági elmaradást, amit haladéktalanul pótolni szükséges: a Hanoi típusú pingpongütő és a vietnami strandpapucs. Mindkettő vietnamikum egyébként – annak idején, a sajnálatosan megtörtént hetvenes években volt belőlük bőven, most viszont mindenféle IMF-es nyugati tőkések híznak szegény szittya pingpongozóink és papucshordóink zsírján, miközben a mélyzöld Hanoi tükörszoft pingpongütők ezrével porosodnak a Vietnami Szocialista Nemzeti Pingpongütőraktárban, lemaradást okozva a vietnami és a magyar népgazdaságnak, károkat és mélabút keltve mindkét országban. Őszintén remélem, hogy Szijjártó Péter ezekről a gondokról is egyeztet például Ho Si Minh-város népi bigottságával – természetesen például a már régen várt vízgazdálkodási megegyezés mellett, melynek keretében tankhajóflottánkkal télen meleg vizet exportálunk a vietnami bolgárkertészeknek, onnan pedig az aszályos nyarakon esőfelhőket kapunk vissza. A hírek szerint sikerült mezőgazdasági megállapodásokat is kötnünk – mi nagy mennyiségű étkezési gumicsizmát szállítunk, míg partnereink hízott zsírvombatokkal ellentételezik az üzletet. Vietnam egyébként Magyarországnál jóval fejletlenebb ország. 1986-ban például szabadpiaci reformokat vezettek be.  A Vietnami Kommunista Párt 1986-ban felhagyott a marxista gazdaságpolitikával, és bejelentették a dói mói, vagyis a helyreállítás gazdasági reformjait. 1990 és 1997 között a GDP növekedése elérte a 8 százalékot – ezzel egyébként akkoriban a világ második leggyorsabban fejlődő gazdasága volt a vietnami… Politikai szempontból előttünk járnak néhány évvel, mivel erősen centralizált egypártrendszerben működnek. Szijjártó elmondta egyébként: Vietnam állampolgárságot adna azoknak a magyar befektetőknek, akik legalább 250 ezer dong értékben államkötvényt vásárolnak (1 forint=95.25 VND). Tárgyalások folynak arról, hogy Magyarország átveszi Vietnam jelmondatát (Függetlenség, Szabadság, Boldogság) – cserébe a Nemzeti Könyvtár vietnami nyelvre lefordított sorozatából szállítunk majd ki. A tőzsde határozottan jó hangulatba került Szijjártó Péter látogatásától. Röhögtek.

* Megnéztem – mondjuk kilencszázötvenedszer – a Hairt.

Dolgozom, vagy legalábbis azt csinálom, amit annak nevezek – betűket ragasztgatok egymás mellé, pötyögök, kicsit álmodozom, aztán belehúzok, szokás szerint legjobb múzsáim, a határidők csókolgatják borotvájukkal a torkomat… A háttérben persze fut ez-az, csak a szokásos – például  a facebook, hátha valamelyik barátomnak eszébe jut valami korszakos, le ne maradjak… Ha van két percem, persze bekattintok – az egyik pihenőnél vesztemre egy linket látok: Hair, teljes film. Na, csak az I Got Life-ot, annyi nehogy már ne férjen bele… Jó, az Aquariust megnézem az elején… istenem, hogy van megírva… na, tekerjünk, tényleg, sietni kell, már itt is vagyunk… Berger fellép az asztalra, és a cipője orrával elegánsan odébb pöccint egy villát, aztán belekezd a musical- vagy filmtörténet egyik legelképesztőbb két percébe… és erről megint, ezredszer is eszembe jutott az az elképesztő-szürreális este, tizenöt éve, ha nem húsz, amikor a Szilárddal beültünk a fehér BMW-be, és lerobbantottunk Kecskemétre, ahol az Orsinak volt diplomaosztója… az előzményekhez tartozik, hogy az Orsi annyit kért ajándékba a Szilárdtól, ne menjen el abba a buliba, szép egyszerűen éltünk akkoriban, nem akarlak terhelni benneteket a részletekkel, de a lényeg az, hogy volt alapja a kívánságnak… aztán ültünk a Bingóban, nevetgélve pár kori sör fölött, aztán egyszer váratlanul a Szilárd azt mondta, a korsóját az asztalhoz csapva, “de hát mi a tököm az, hogy nem mehetek oda bazmeg”… és még: “Bandi, elviszel?” És hát mitől is barát egy barát? Hogy ilyenkor nem gondolkodik, tényleg semmin, hanem visz… És persze szépen eljutunk a diplomaosztó helyszínére, átfűzzük magunkat a biztonsági szolgálaton, a hosszú asztalok végén az Orsi meglát, és minden átmenet nélkül instant sírni kezd… és akkor a Szilárd érzi, hogy eljött a megfelelő drámai pillanat, felhág az asztalra, és belekezd, de tényleg mintha a filmet látnám… I Got Life… és a megfelelő csípőringatás közben lerúg pár ezt-azt az asztalról, és pont úgy néz rá mindenki lentről, mint a filmben, de legnagyobb bánatomra nem tudja végigénekelni a számot, mert valami riasztott hústorony lekapja, és két perc múlva kivágnak, mint macskát. Sértetten elmegyünk pizzázni, aztán át Fehérvárra, mert kiderül, hogy a Baxxy a színházban ismerkedési esten vesz részt, és az kihagyhatatlan, és… Mindegy… Bámulom a Hairt tovább, oké, hadd jöjjön még az Easy To Be Hard, Cheryl Barnes… ááááá…  így egyszerűen nem lehet énekelni, ez hihetetlen… átpörgetek a másik kedvencemre, a Good Morning Sunshine-ra, azt mindig kétszer nézem meg az arcok meg a hajak miatt, plusz a hat méteres kabrió és a kisfiú… aztán… na jó, francba a határidőkkel, nem vagyok én rabszolga… láb fel, menjen csak előről, teljes képernyő, csuma hangerő… és végignézem, és végigröhögöm-bőgöm-éneklem-ordítom az egészet, és… és… a Hair kilencszázötvenedszer is az, ami… merőben korszerűtlen felfogás… és minden egyes kockája tökéletes, sajnálom, és eggyel sincs benne több… agyonvág, felránt, ledob, elvisz, és lebilincsel, mert legalább két órára mindennél szabadabbá tesz…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. másikBoda szerint:

    Bandi, megint merítettél ezzel a speciális intercontinentális újvárosi merőkanaladdal a világ szépségéből és szennyéből.
    Egész jó kedvre derítettél ezen a ködös száraz-kiflis hideg teás reggelen. Kösz!

  2. rizsapista szerint:

    Fúúú…olyan száz éve lehetett. Öt napon át aludtunk a Szabadság hegyen, Déliben, itt-ott, csak azért, hogy napi négy előadáson nézhessük a Filmmúzeumban a Hairt. Csak ezért tudom megérteni lelkesedésedet!

    :)

  3. Baxyka szerint:

    A kecskeméti/fehérvári turné 1994-ben volt.

  4. Orsi szerint:

    anyám…. hogy maradt nekem ki ez a hétlövet akkor?? hát nem ma volt… tényleg 94, a diplomaosztóm éve:) szegény fehér autó is kapott akkor, nem csak én:)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hat × = 42

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz