Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 április
19komment

Beljebb megyünk: vizit a Szomorú Parkban (II.)

A jellegzetes tető és a színpad - mennyi nagyszerű koncert színhelye volt

A jellegzetes tető és a színpad - mennyi nagyszerű koncert színhelye volt

A dunaújvárosi Vidám Park a kilencvenes évek elején kezdett mélyrepülésbe, melynek vége már akkor is sejthető volt, most pedig immár kész tény a földbe csapódás – jelenleg valahol ott tartunk, hogy a romok is kezdenek eloszlani, pár év múlva minden jel szerint a természet teljes mértékben át- vagy visszaveszi az uralmat a Sikló úti objektumban, még néhány év, s a fű, a bokrok és a fák mindent benőnek. Ha nem is szabad, azért be lehet menni a viszonylag lezárt, meglepő módon alaposan bekamerázott területre – egy másfél órás fotószeánsz erejéig mi is így tettünk, s amit láttunk, attól nem igazán lett jókedvünk. Túlontúl sok szoros szál fűz a Vidám Parkhoz, ezt be kell látnom – gyerek- és fiatalkorom tonnányi emléke kötődik ide, így hát esélyem sincsen rá, hogy valamifajta objektív, korrekt tudóskodás legyen ebből az írásból. Sokat nem tudunk nevetgélni – ha megnézitek a képeket, megértitek, miért: mégis azt gondolom, fontos, hogy legalább ennyiben megemlékezzünk a Vidám Parkról, a szabadtéri színpadról és az ifiparkról, mert több generációnak több szempontból is meghatározó helyszínei voltak… Ma tehát újabb pár tucat kép, és ismét néhány eldadogott szó: ja, és köszönöm a már most is sok-sok kiegészítést, minden egyebet – a harmadik folytatásban abból is adok majd egy kis összegzést… Az előző részt Mukinál, a rozsdás kis gőzösnél hagytuk abba – tőle megyünk most beljebb, a szabadtéri színpadra, aztán az ifiparkba…

Hirdetés
A hangosító, világosító, vetítő, vezérlő - ma szellemház

A hangosító, világosító, vetítő, vezérlő - ma szellemház

A szabadtéri színpad… nem is mesélnék róla sokat… mondjuk ’77-ben voltam egy LGT-koncerten, még anyuval, kettesben (azt persze senki nem tudhatta otthon, hogy ugyanezekben az időben már önállóan is átbukdácsoltam pár Beatrice-bulin az ifiparkban: átöltözés csöves cuccba a pincében, hatalmas kamuk, hol voltam este tízig, hm…), 1980-ban pedig ott voltam, és ámultam a méltán híres Beatrice-Omega-LGT-n, ami után, hazafelé, a szabadtéri előtt, a sok ezres tömegben persze muszáj volt egy nyilván igen fontos küldetésben siető rendőrautónak is haladni – addig-addig, hogy csak a Lada hátsó kereke alá került egy srác lába. Szerencsétlen felsikoltott fájdalmában, mire a két rendőr kiugrott, és még ott, frissiben le is nyomták, laza rugdosás a földön, aztán visszaültek és csikorgó kerekekkel elhúztak.

A 8-as gép - megesküszöm rá, hogy ültem ebben is pár tucatnyi kört

A 8-as gép - megesküszöm rá, hogy ültem ebben is pár tucatnyi kört

Örülök, hogy fegyvertelen voltam – a jövőm, és néhány további ember jövője szempontjából döntő apróságnak számított, ezt ma már pontosan tudom.

A szabadtéri ma másképp fest. Nem kicsit. Két dodzsem csupasz, fém karosszériája hasal szánalmasan a kiszolgáló épület bejárata előtt, száz százalék, hogy negyven éve százszor ültem mind a kettőben, a tizenhatos kimondottan gyanús. A fenti hangosító-világosító-vetítő helyiségekbe azért nem különösebben kívánnék felmenni, ha nem baj. Idelent is üvegcserepek, szemét, kibelezett hűtő, minden más… hátul, az épület mögött valami gokartpályaszerűség, egy csomó ide-oda lerakott autógumi – valakik valamikor valamivel valahogyan szórakoztak. Az ötven méterre volt színpad hátfalának fehér színe még át-átüt a dzsungelen, de már keresni kell, mi hol volt.

A dzsumbujon még átvilágít a színpad függőleges, fehér fala

A dzsumbujon még átvilágít a színpad függőleges, fehér fala

Amikor legutóbb láttam, a széksorok vasvázából mintha lett volna még – mára, úgy tűnik, azt is összeszedte a nagy népi mágnes. És azt a hosszú, magas téglafalat is csak a fantáziám tudja már berajzolni a képbe, amin átmászva a bátrak beugrottak, amikor koncert volt. A szerencsések és/vagy tényleg vakmerőek egy rendőr vagy egy rendőrkutya fejére érkeztek – láttam pár ilyet is, olyat is. A fát pedig, amire minden bulin felkapaszkodott valaki olyan tíz méter magasra, mindig le akarták hozni/rázni a rendőrök, de soha nem bírták, még most is meg tudom keresni.

Közeledünk az ifiparkhoz - a Panoráma helye üres

Közeledünk az ifiparkhoz - a Panoráma helye üres

Kisétálok, lassan, még mindig gondolkodom, felóvakodjak-e a hangosítóba – de nem megyek, az már lehet hogy tényleg sok lenne. Elindulunk inkább az ifipark felé – mondjuk az se lesz kevés. A színpad még áll, azt innen, hátulról is látom, a jellegzetes, ferde tető is megvan még, bár csámcsog a rozsda mindenen. A kis faház, ahová koncert után a fellépő zenekarok tagjai egy-kettesével elvonultak azokkal az érdeklődő szemű ifjú hölgyekkel, akik esetleg nem értettek ezt-azt a dalszövegekből, vagy egy autogramot szerettek volna a kis lakatos emlékkönyvükbe, miközben kicsit a hátukra feküdtek, mert elfáradtak az ugrálásban, a szétesés határán. Itt, a faház meg a színpad között meg mi álltunk például a Generállal, 1977-ben, egy eszméletlen koncert után, persze senki nem ment sehová, mindenki ráért, elhiszitek-e, és Tátrai Tibusz meg Charlie úgy ivott bele a félliteres meggyboros üvegembe, mint ha együtt őriztünk volna libát.

A világot jelentők - mögöttük pedig a faház, nagy titkok tudója

A világot jelentők - mögöttük pedig a faház, nagy titkok tudója

Tizenkét éves voltam, amúgy kész férfi, jaja, hidd csak el. Aztán a Tátrai megmutatta, hogyan működik a szájgitár, amit Amerikából hozott. A-me-ri-ká-ból. Még egy hét múlva is ezt ízlelgettem – kimondani is mámorító volt. És a Ricse-koncertek, a hőskorból, az igazi nyers-karcos időkből, Jerikóval, Ramones-szel, AC/DC-vel, Nagyvárosi farkassal… amikor Feró még tényleges isten volt, főpap és mindent tudó, és Csipke Lajos tolta a basszust elképesztő eleganciával, és Donászy Tibi pörgött a dobnál, az isteni Lugosy Laci a kíméletlen gitár-riffekkel, és persze az őrült, Gidó. A rock még betonkemény volt, zabolátlan, fésületlen, kezelhetetlen, akárcsak mi, a kockás ingünkben, baboskendővel – amíg csak Nyers Laci bácsi, az egyszemélyes biztonsági szolgálat, a város első olimpikonja, EB-bronzérmes nehézsúlyú birkózó a színpadról le nem integettt szalámi nagyságú mutatóujjával a legvadabbaknak, nana, fiaim, lassan elég lesz…

Romokban az egész: törmelék, sitt a valamikori darálóban

Romokban az egész: törmelék, sitt a valamikori darálóban

S ha nem kapcsoltál, kaptál olyan laskát, hogy vitted az egész sort. Itt, itt estem el egyszer, nézem a földet: most szemét, törmelék, széttört cserepes virágok, hűtők mindenütt. És itt volt minden évben a fáklyás felvonulás után Korál, Balázs Fecóval, a faszekrényes Hammonddal, a tetején a forgó hangszóró-rotoros Leslie-vel, meg Dorozsmai az üvegdobokkal – és A kőfalak leomlanak. És Wastaps, és Mini, és Gesarol, és P. Mobil, és Edda művek, abban az egy évben, amíg jó volt, és mindenki más, aki csak az országban számított… és persze helyi kis zenekarok, óriási sikerrel…

Leírni se akarom: ennyi maradt a Panoráma/Movie egységből

Leírni se akarom: ennyi maradt a Panoráma/Movie egységből

Nézzünk el most észak-északkeletre innen. Ott állt egy épület, barátaim. Ott. Ahol semmi sincs most, ott. A Panoráma söröző működött ott gyerekkoromban – de az előző rész kommentjeiben találhattok régebbi emlékeket is. Csapolt sört mértek benne, meg persze kaját, hátul egy hibamentes, szinte vidékies jellegű, békés kerthelyiség volt, ahol azért a legvészterhesebb időkben egy tangóharmonika-szaxofon felállású duó játszott – na, azt az egyet nem sírom vissza az egészből: ha összeáll az időgépünk végre a Suszterral, őket kiradírozom valahogy, az fix. És később a Movie, amikor már kopott a park, de még volt valami, a dühöngő, ahol sok más mellett, emlékszem, egy egészen eszelős, még nem gigasztár, de már hibátlan Tankcsapdán izzadtunk vagy ezren a kétszáz fős küzdőtéren… és a sárga csuklós busz, amiben iszogatni lehetett és a hátsó, félhomályos rész, ahol csajozni… és a fa, ami mellett a motorom álldogált, amíg bent folyt a korpázás, azaz a jóízű headbang, és a ruházat lucskosra izzadmányozása…

Itt, a kapuban álltak a beengedő emberek, ha buli volt

Itt, a kapuban álltak a beengedő emberek, ha buli volt

Na tűnés, menjünk erről a kopár fennsíkról, húzzunk innen, és vissza se nézzünk… nem, nem akarom látni, soha többé, de komolyan… Inkább maradjon csak az egész úgy az agyamban, ahogy van – konkrétan leszarom a valóságot, dózeroljatok-lopjatok el mindent, egészség, nekem csak az kell, sokkal inkább az, ami akkor volt, amikor még jó volt minden, ha máshol nem, az agyamban. Nem akarok nagy öreg lenni, nem akarom rágni a múltat, bármit hisztek is – és akkor is azt gondolom, gyalázat, hogy egy hely, egy épület, aminek minden szögében, tetszik, nem tetszik, ötven év történelme sűrűsödött, most simán csak nincsen. Mindegy. Menjünk, haladjunk tovább, emberek, oszoljunk, nincs itten semmi látnivaló. Már.

Vissza a Ringató, a szabadtéri, meg Muki mellett, jobbra valami ketrecek maradnak el, ja, igen, itt volt valami mini zoo a kétezres években, elég kínos vége lett annak is, valakik lemészároltak egy csomó állatot, botrány botrány hátán, ne is emlegessük talán…

Kamera erre, kamera arra - de jó lett volna tíz-tizenöt éve: hátha nem lopták volna szét az egész parkot

Kamera erre, kamera arra - de jó lett volna tíz-tizenöt éve: hátha nem lopták volna szét az egész parkot

És felcsodálkozunk a közterületi kamerákra – milyen jó lett volna, ha netán akkor is itt vannak, amikor kocsikkal meg teherautókkal járt ide boldog-boldogtalan minden mozdíthatóért, éjjel-nappal, szorgosan. Volt polgártárs, aki viszont a rendőröket is kihívta a tolvajbandákra, de nem jött senki – ahol százmilliók tűnhetnek el következmény nélkül, ugyan mit számít pár körhintás ló, néhány flipper meg pár száz tonna vas, miegyéb…

Újra a nagy kereszteződéshez érünk, jobbra a főbejárat felé vezető ösvény, balra a dodzsem, az Elvarázsolt kastély, távolabb, szemközt a játékterem a csodálatos, ötvenes évekbeli amerikai Gottlieb’s flipperekkel, és az elképesztő lóversenyessel (tudom, hogy valahol a városban van, azt is, hogy felújították – csak egyet, egyetlenegyet hadd játsszak vele, kérlek)… és itt, a torkolatban állt az aprócska zenepavilon, ahol kérni lehetett valami jó számot a csajodnak vagy valami cikit a haverodnak, és bemondták… És balra a céllövölde, pompás nyereményekkel persze – kacsintós nős és Boney M.-es pénztárca, plüssállat, vízipisztoly, Frottee spray és Fa szappan.

A feje tetején álló faház egy feje tetején álló világban - helyi érték

A feje tetején álló faház egy feje tetején álló világban - helyi érték

Szemben dübörgött a whip, a láncon vezetett csapágykerekes kis vasgokartok minden kanyarban jól kivágódtak – amolyan ős-drift volt ez -, arra minden alkalommal dobtam egy egységjegyet, mert szerettem az érzést. És volt libegő is, emlékeztek? A gokart póklábaitól indult, nem volt túl hosszú, de már nem tudom, hol volt a végállomása…

Balra fordulunk: a járda közepén egy egész modernnek mondható faház, a feje tetejére fordulva. Kell valamit mondanom? Aligha. Ez a helyzet illusztrációja. És innen megyünk tovább, a dodzsem felé, ha minden jól megy, vasárnap… Írjatok, szóljatok: gyászoljunk együtt.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 6.79 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

19 komment

  1. Kriszti szerint:

    Szomorú,szomorú,szomorú…A vidám részéről homályos emlékeim még vannak,a körhintáról ami után visszanézett a rengeteg vattacukor amit megettem,a dodzsem amibe féltem beülni,és az elvarázsolt kastély,ahova nem mertem bemenni,mert úgy éreztem,a hordó amin be lehet jutni,messze meghaladja a képességeimet.:)De a ringatóra emlékszem,milyen klassz volt,a kis pecahely-ha jól emlékszem,kis fahalakat kellett kifogni-,és persze az óriáskerék,akkoriban a világ legklasszabb dolga.
    De a Movie-ra tisztán emlékszem,nagyon jó kis hely volt,a régi moziplakátok, a fura fűtőberendezés,és persze a fantasztikus bulik.Emlékszem milyen félelmetes volt bemenni,keresztül a leromlott Vidámparkon,ahol őrkutyák cirkáltak.:)Kár,hogy vége.:(

  2. KEndre szerint:

    csernobili állapotok… :(

  3. Agabi szerint:

    Mennyi értéket – és itt nem kizárólagosan tárgyakra gondolok – hagyunk, hagytunk elveszni!

  4. Az Öreg Borbély unokája szerint:

    Rengeteg emlékem fűződik a 80-as 90-es évek Vidámparkjához! Annak idején nagyapám gondnok volt a vidámparkban, ha tehettem minden nap meglátogattam munka közben. Név szerint ismert mindenki, ha nem volt sor bármire térítésmentesen felülhettem, kipróbálhattam…kivéve a gokartot, ahhoz fiatal voltam. A dodzsem nagy kedvenc volt, és persze a fahalas kis tó! Ha kifogtál egy halat, volt rajta egy szám. A Bódéban ülő hölgy eléd tett három műbőr kötéses füzetecskét és ha jól választottál a Te számod benne szerepelt. Akkor választhattál ajándékot!
    Van már vagy húsz éve hogy utoljára ott voltam, azóta nagyapám is meghalt…ahogy látom Vele együtt a vidámpark is…

  5. Tweety szerint:

    Gyerekkoromban sokat voltam a vidámparkban. A saját lányommal már nem tudtam megismertetni teljes egészében, de emlékszem, jó pár éve édesapámmal sokat bicikliztek arra, mindig bementek a mini állatkertet megnézni. Igen, tényleg csúfos és botrányos vége lett annak is. A Movie… emlékszem, mikor mondták a srácok, hogy menjek, mert az a busz, na az valami tök jó. :) És tényleg az volt, működött az első két fényszórója, én ott táncoltam előtte az első ottani bulinkon, még arra is emlékszem, hogy fehér ruhában. :DDDD Aztán egyszer arra jártam, évek múlva, a gyerekekkel, és nem mertem őket beengedni abba a romos épületbe, ami akkor ott állt és amiről alig volt hihető, hogy remek kis hely volt egykor… A lányommal még ültem az óriáskeréken, és az nem is volt olyan nagyon régen, de mégis… Elkeserítő, borzasztó és dühítő, mi lett ebből a városból. És hogy az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb már annál, hogy ezzel foglalkozzanak. Meg kellene állni egy pillanatra, emlékezni, és felkerekedni, menteni a menthetőt. Ha még van mit…

  6. t_a_m_a_s szerint:

    Pont azt akartam írni, amit KEndre írt. Ugyanaz a nyomasztó érzés fog el, mint a csernobili képek láttán, bár a kiváltó ok egészen más…

    Én talán egyszer-kétszer voltam a vidámparkban, a személyes emlék tehát kevés, de amiket leírtál, mind-mind egy boldog, legendás időt elevenítenek fel.

    Az a szomorú, hogy lassan az egész városban ez a lehangoló érzés kerít hatalmába. Akármerre járok, mindenhol az az érzésem, hogy valaha ez szép, jó, élettel teli lehetett. Most lepusztult, üres, gazdátlan-gondozatlan. Például a Kisdobos utca – Duna sor előtti nagy park, a Kórház Kossuth utca felőli udvara, a szabadstrand amik így hirtelen eszembe jutnak.
    Nem vagyok egy nagy múltba révedős típus (bár mostanában meg-megcsap a nosztalgia szele), de a régi városképeket nézvén (a facebookon gyűjti egy úriember) esküszöm, már-már irigylem a mai 40-60-as korosztályt, nekik egy sokkal élhetőbb Dunaújváros jutott mint nekünk és az utánunk következő generációknak. Hogy a gyermekeinknek mi jut ebből a városból, ki tudja?

  7. krulf szerint:

    Sajnos elképzelni se tudom, hogy a Movie-nál jobb hely lesz-e valaha is újvárosban.

    A whip az az volt, aminek a kocsijai úgy néztek ki, mint valami nagyra növesztett fémfotelek?

    • Boda Kapitány szerint:

      Pontosan, az a whip, így van… A magyar neve talán Kidobó volt, de senki nem hívta úgy… Nos, igen… a Movie… igen…

    • Bettoo szerint:

      …Movie – annyira de annyira …. és csupasok emlék :`((

      • krulf szerint:

        Egyik első emlékem a Movie-ból:
        ’90-es években Kispál és a Borz koncert előtt miután elfogyott a tömeg miatt nagyon nehézkesen beszerzett első háromkettes boroskólám elindultam a wc irányába. Már az első ajtón alig jutottam be, mert a bejáratnál három “alteros” lányka guggolva vigasztalta a földön ülve síró negyedik társukat. A férfi wc ajtaján átlépve már csak ennyit hallottam a pityergésből: …és ráadásul apám a legrondább ingében jött el… Miután végeztem, kifelé menet túl nagyot lendítettem az ajtón és szerencsésen rávágtam az éppen akkor érkező Borz tag kezére. Nevezetesen a billentyűs Dióssy D. ujjait károsítottam meg, ami így a koncert előtt nem volt túl jó időzítés. Először nem esett le, hogy az akkori kedvenc zenekarom egyik tagját nyomorítottam meg, de aztán felismertem. Kb. a dialóg:
        Dióssy: – Ááá, aaaaa…
        én: – Úúú, ne haragudj, ne haragudj, nem akartam, bakker… Héé, te nem? Te nem a… De! Te vagy a billentyűs! Ú baszki, hatalmasak vagytok, imádom a zenéteket!
        Dióssy: – aaaaaa…
        én: – Ú, a kezed! Na most jól elintéztem a koncertet.
        Dióssy: – Á, menni fog, már bizsereg.
        Még gyorsan megkértem, hogy írja alá a kazetta borítót, amit magammal hoztam. Készségesen aláírta a még remegő kezével :D
        Imádtam azt a helyet, nagyon jó kis klub volt.

  8. Bábuská szerint:

    És a “mikrobusz”???:):) azzal befittizni a vidibe! Az már volt valami!Közelharcot kellett vívni, hogy feljussunk rá! Letépte a “szovijetmasnit” a szél a fejemről, de sebaj!

  9. gyorgyemamma szerint:

    A SPEKTRUMON közvetítenek egy sorozatot,”Élet az emberek után”,sajnos nekem ez jutott eszembe erről az írásról.Pedig nagyon szép emlékeim is vannak a parkról. Itt kérték meg a kezemet egy nagyon-nagyon régi augusztus 20.-án,és ide jártunk hétvégeken a gyerekeimmel.Az unokáimmal ezt már nem tehetem meg.

  10. Viktor szerint:

    Sziasztok! Én itt hallottam először erről a parkról, de nagyon elszomorított az állapota. Komolyan nekem is a pripjatyi vidámpark jutott az eszembe a képeket nézegetve. Valahogy mindig az ország tükörképei kicsiben a hasonló helyek. A legpoénosabb a kamera, most már minek???

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 3 = tizenöt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz