Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 szeptember
2komment

Otthontól hazáig – egy szombat esténk a tűz körül (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 6.89 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Bármilyen meglepő is, még nekem is vannak barátaim, igen, akadnak olyanok, akik elviselnek valahogy, kibírják számos rigolyáimat, elviselik összeférhetetlenségemet, folyamatos kötözködésemet, képesek kezelni a belőlem időnként kitörő agresszív állatot – lefogni, amikor ittasan verekedni, törni-zúzni kezdek, és… de inkább nem is mesélem tovább, nem szeretném reszkírozni, hogy a magyar hatóságok betiltsák miattam az internetet… Tudom, kicsit régen találkoztunk itt, történelmileg így alakult, a lényeg viszont, hogy – mint ahogy arról dolgozatom első részében beszámoltam – ezekkel az ütésálló, gyerekkori barátaimmal, Szilárddal, Baxxyval, Banánnal, Szenyővel, Szabó Lacival (és még többekkel, na és természetesen a kapcsolódó nejekkel, társakkal, gyerekekkel, lassan unokákkal…) évente találkozunk legalább egy hétvége erejéig, de van, hogy hosszabb időre: sokáig egy Duna-parti kempingbe jártunk, aztán a hely sajnos túlságosan is megkopott, úgyhogy tavalyelőtt fogtuk magunkat, és kiugrottunk Erdélybe, egy csodás hétre; tavaly már Nagykovácsi, Szilárdék háza volt a helyszín (akkor csak sikerült addig kavarni a kártyákat, hogy ne lehessek ott), s az idén ismételtünk: újra Szabóék vállalták a házigazdaságot. Pénteken este tehát kerti partyval nyitottuk meg a három napos ünnepségsorozatot – egy pompás leves és némi lángos volt a menü; majd másnap, szombaton én elkísértem Sziszit dolgozni a lottóshow-ba, a többiek pedig Nagykovácsi nevezetességeivel ismerkedtek, azaz emberpróbáló expedíció keretében derítették fel a főhadiszállástól mintegy háromszáz méter távolságra üzemelő, Muflonitató elnevezésű, egyedülálló hangulatú, zseniális kiskocsmát. Estére értünk haza – mi magunkkal vittük szintén nem a héten megismert kiváló barátunkat, Popót, és kiderült, estére becsatlakozik mogorva társaságunkba Dóri, Szilárd huszonéves lánya, akit persze egyperces korától ismerünk és szeretünk… Megérkeztünk, és persze nálunk volt az útközben beszerzett nagyon fontos sütőpor, ami, kiderült, a csokis muffinokhoz kellett: nehogy ám véletlenül éhen maradjunk. A szegényes esti menüért: lapozz! Tovább »»

Hirdetés
03 szeptember
2komment

“A barátság egy lélek, mely két testben lakozik…” (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Rozészínben látjuk a világot: egy csodás csendélet a teraszról

Rozészínben látjuk a világot: egy csodás csendélet a teraszról

Míg ki nem derül róla valami, Arisztotelésszel talán még mi, magyarok sem vitatkozunk: tőle loptam a címet, amelynek igazságát ismét volt szerencsém megtapasztalni egy bő hete – hamarosan erről szól a dal. Leghűségesebb olvasóim élénken emlékezhetnek, a HL lassan hét hónapos fennállásának során többször is előfordult már, hogy lelkendezve írtam róla, micsoda fantasztikus barátokkal van szerencsém múlatni az időt: a legemlékezetesebb volt talán, amikor tavasszal Szilárdéknál töltöttem egy hétvégét; de jó ismerőse lehet itt már mindenkinek Varga Zsolti, Melinda, és úgy általában, Tabdi és környéke – talán elég, ha csak a szintén tavaszi borkóstolónkat említem… És persze Körte, Kész Laci és a többiek, akikkel motorozom… és Mediék Dusnokon, plusz az ottani új cimborák, Berci, Pezo… Augusztus utolsó előtti hétvégéje pedig egészen különlegesnek ígérkezett – hiszen jókora adag gyerek- és ifjúkori barátommal találkozhattam egy többnapos fieszta keretében… Évek, lassan évtizedek óta elmaradhatatlan nyári program ez a speciális szakmai továbbképzés – nagyon sokáig egy Duna-parti kemping adott otthont ennek az egészen speciális hangulatú eseménynek, aztán sajnos az ottani körülmények már a mi hagyományosan kényes ízlésünknek sem igazán feleltek meg: kiderült, hogy amikor a faházban a fejünkre csöpög a víz, az már nekünk is sok egy kicsit… Tavalyelőtt egy hirtelen ötletet követően egzotikus helyszínre, Erdélybe, a Madarasi-Hargita lábához tettük át a találkozót, tavaly és idén pedig Nagykovácsiban, Szilárd és Léri amúgy is melegséggel teli, vendégszerető otthonában jöttünk össze – házigazdáinkon túl Banán és Kata, Szenyő és Márti, Baxxy és Marcsi, Szabó Laci, és persze a gyerekek (Dóri, Virág, Tomi, Blanki és Olió) adták a három napos móka-kacagás-evés-ivás törzsközönségét… Ragyogó hétvége volt: napsütéses, szívet-lelket építő, erőt adó – mert akinek ilyen barátai vannak, azt, tapasztalatból mondhatom, hidegen hagyják az ellenségei. Gyertek, mesélem a pénteket – a szombatot (és a történetünk szempontjából szinte elenyésző vasárnapot – amikor is lényegében csak én maradtam, és aludtam ott még egyet, a többiek délelőtt tájban megindultak hazafelé) külön történetbe szerkesztjük: akkor ugyanis Szabó Szilárd rendező úr társaságában a Luxor felvételén, illetve a lottó-show élő televíziós közvetítésén vehettem részt, volt kaland meg sztori gazdagon… na, az majd, most lapozzatok, hadd meséljek pár semmiséget a barátaimról… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz