Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 június
5komment

Velünk senki ne szórakozzon kanye-kedvére…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (13 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázhuszonegyedik kiadásában először egyik, évtizedek óta legkedvencebb honi szerzőm-előadóm-zenészem-legendám, Presser Gábor következik – a hír pedig, amit vele kapcsolatban szóba hozunk, azért számít nemzetközinek, mert minden jel szerint 2.5 millió dolláros per akad Kanye West amerikai rapper nyakába, amiért egyik számában jogosulatlanul használta a Gyöngyhajú lány egy részletét. Outsiderként könnyű lenne legyinteni, azt tanácsolni Pressernek, engedje el az ügyet, hiszen a közvélekedés szerint amúgy is neki ketyegnek legszebben a jogdíjak Magyarországon – kétségtelen tény, hogy az Omega halhatatlan felvételei, az LGT-életmű és persze a saját szóló-remekek mellett is egyszerűbb felsorolni, kinek nem írt pár örök darabot, mint azt, kinek -: Pici viszont a saját honlapján írt pár sort a dologról, azt elolvasva igazat kell adnunk neki… Mellesleg nekem is lenne egy elvarratlan ügyem Pataky Attilával, itt az ideje, hogy fellebbentsem a fátylat és bejelentsem az igényemet, kétlem, hogy vitatható… Ahogy egy hete ígértem, folytatom egy ígérethalmaz tételes ismertetését – mint talán páran még emlékeztek rá, épp születésnapján járt nálunk a miniszterelnök, aki pár nappal korábban állítólag még a szokottnál is betegebb volt: nos, kicsit késve, de megjött, hála a sorsnak, és kinyitotta az abrakos tarisznyát, amennyiben összesen 31 milliárd forint értékben jelentett be dunaújvárosi fejlesztéseket. Azóta a Római városrészben lezajlott önkormányzati választáson (G. Roland, az időközben határozatlan időre igazoltan távozott pártpolitikus helyéért folyt a harc) már rendben nyert is a Párt jelöltje, aki már megválasztása előtt is hihetetlen elánnal vetette magát a köz kegyeiért és jólétéért folytatott munkába, kerek-perec kimondom, jó látni, hogy vannak még ilyen, a választópolgárokért mindenre képes politikusok. Illetve… nálunk, azt hiszem, régóta csak ilyenek vannak, látszik is… Végül hadd dicsekedjek már egy kicsit, ha én nem dicsérem magam, kitől várjam: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal minősítette nagy múltú, méltán legendás vállalatomat, a Boda & Boda Kereskedelmi, Kulturális és Szolgáltató Betéti Társaságot (beltag: a 90 éves Boda sr., kültag: szerénytelenségem) – május 1-jei hatállyal a továbbiakban, visszavonásig társaságunk büszkén használhatja a “megbízható adózó” címet. Köszönöm, köszönöm: bevallom, nagyon is jólesik ez az igazi, avatott, született hülyéknek kijáró, csodásan zúgó vastaps… Míg csillapul, kérem, tartsatok velem: peres ügyek, délibábos ígérvények, céges dicsőség – odabe’. Tovább »»

Hirdetés
12 október
10komment

Román vakondemberek ásnak a szegedi Dóm alatt???

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcvankilencedik kiadásában egy amerikai kutyusról emlékezünk meg először, aki ismeretlen előzmények után jó étvággyal elfogyasztott ötszáz dolcsit. A gazdi nem esett kétségbe, és nem is vágta fel hosszában egy finn tőrrel a kis huncutot – türelmesen megvárta, amíg a természet újra napvilágra hozza a pénzt, vagyis inkább azt, ami megmaradt belőle. Slusszpoén: miután egy kis banknál, majd a központinál is sikertelenül próbálkozott a “pénz” újra cserélésével, a férfi a pénzügyminisztériumhoz fordult, majd el is küldte nekik a megtisztított, összeragasztgatott maradékot – aztán a végén egy csekken megkapta az ötszáz dolcsit. Gondolom, mérsékelten tüzetes vizsgálat után, a repikeretből. Aztán: rendben van a játékautomaták megszüntetése, az Alkotmánybíróság meghozta határozatát, mely szerint az állam jogosan szüntette meg a koncessziós szerződéseket és végezte ki az ágazatot tavaly. Nemzetbiztonsági kockázat – ez volt a varázsszó, az egész dolog szó szerint pár nap alatt (október 1-2. között) átszaladt a törvényhozás menetén, mint egy szalmonellás vaníliafagyi. Már csak azért is szeretnék minimum 132 évig élni, hogy a – gondolom – 85 évre titkosítás lejártakor megkérdezhessek valakit, mi lehetett az a vérfagyasztó nemzetbiztonsági kockázat… Mindegy is: a dolog rendben van, határozat van róla – és rendben van itt még nagyon sok minden más is. Csak zárójelben mondom, a hétvégén Lakitelken jártam – hm… talán mégis érdemes lesz jóba lenni velem? Megkezdődtek a Vidám Parkban a műfüves pályák kialakításának munkálatai – a neten olvastam valakitől egy gondolatfutamot: vajon miért is kellett eladni egy futballpályát, aztán a vételárát felszorozva némi pályázati pénzzel hatszáz méterre újra megépíteni? Alpolgármesteri bejárás is volt, sejtelmes félmondatokkal: szerintem mondhatta volna egyenesebben, nagy lovag – parkolunk, nem először, és szerintem nagyon nem utoljára. Utánam. Tovább »»

23 február
10komment

Erkölcsös szülők, ha helyzetbe kerülnek

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (45 lövet, átlagosan: 6.87 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már ötvenhatodik kiadásában először arról beszélgetünk egy kicsit, vajon jó lesz-e nekünk, ha néhány éven belül szélesebb körben is elterjednek a Google robotpilótás autói – a projekt elképesztő stádiumban van, az egyik, teljes mértékben önjáró autójuk már több mint 500 ezer kilométert tett meg koccmentesen, nem, nem a Kalahári-sivatagban, hanem kaliforniai metropoliszok járműdzsungelében. Aztán arról ejtünk pár szót, hogy a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolta, csak erős hivatástudattal rendelkező, feddhetetlen pedagógusok oktathassanak erkölcstant – időközben Keszei Sándor, a szervezet elnöke egy tévéműsor végén váratlanul azt mondta: “nagyot hibáztunk és visszaszívjuk az egészet”. Ami végül is happy end – kérdés, mi lett volna, ha nincs a műsor… Végül megkerülhetetlennek tűnik, hogy szóljunk pár szót a Vidám Park ügyéről – igaz, alig pár napja szenteltem egy posztot a dolognak, de most már a reakciókat is láthatjuk: mint tudjátok, szerettünk volna közös, önkéntes, örömmel végzett munkával amolyan közparkot csinálni a húsz éve bezárt és oszlófélben lévő Vidám Parkból, de aztán, pillanatnyi állás szerint mégsem csinálunk. Csalódottak vagyunk – pedig, mint utólag kiderült/megbeszéltük, szinte mindannyian tudtuk, nem lesz belőle semmi. Hiába, itt élünk. Hogy mégsem volt teljesen elpocsékolt energia, azt szeretném egy kicsit kibeszélni magamból. Ha meghallgatnátok/elolvasnátok – nálunk nincs infláció, így, mint mindig, ma is pont egy lapozásba kerül a Classic. Tovább »»

19 február
66komment

Vidám Park – szomorú, szomorú hírek…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (104 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A dunaújvárosi Vidám Park 1993-ban, lassan éppen húsz éve zárta be hivatalosan kapuit. Pár évig még utána is üzemelgetett ugyan, de az már inkább csak az elhúzódó agónia időszaka volt. Közben, s főként az azt követő években bántatlanul és büntetlenül hordta és verte szét, akinek csak kedve szottyant. A park, mely sokunk gyerekkorának megannyi felejthetetlen élményét adta, siralmas állapotra jutott. Sok év után először áprilisban húztam át magam a kerítésén egy fényképezőgép, és Boda jr. társaságában, s nem volt könnyű dolgom, hogy megússzam könnyek nélkül a látogatást. Akkor egy három részes dolgozatban ismertettem élményeimet – az az írás a HL egyik legkomolyabb sikere lett, már ami a nézettséget illeti. Akkor kapcsoltam, milyen sokakat érint mélyen a Park ügye. Gondolkodni kezdtem, amibe kiváló barátom, Suszter, azaz Dankó Zoltán is bekapcsolódott, s végül arra jutottunk, meg kéne menteni a parkból, ami még menthető. Például magát a gyönyörű, nemes fákkal és díszcserjékkel teli parkot – azaz… voltaképpen nem is kell különösebben semmit csinálni, “csak” alaposan kitakarítani, rendbe rakni a területet, megszüntetni a balesetveszélyes gócokat. Vagyis létrehozni egy közparkot, ami azután majd szépen megmutatja, mi is szeretne lenni a továbbiakban. Először egymással beszélgettünk, aztán másokat is bevontunk, találkoztam és nagyokat beszélgettem a Vidám Park utolsó igazgatójával, Bús Józseffel, aztán a fiával, Csabával is, és egyre inkább éreztük, merre is lenne a jó irány. Júliusban elkészítettük a Vidám Park facebook-oldalát, és innentől kezdve felpörögtek az események, hiszen előbb százak jelezték, tetszik nekik az ötlet, nem sokkal később már az ezres létszámon is túlléptünk… a helyzet kezdett nagyon komoly lenni… A nyári szabadságok letelte után bementünk a hivatalba, ahol örömmel fogadták az ötletet, és szeptember végén zöld utat kaptunk, március első hétvégéjén kezdjük az önkéntes munkát… De… mégsem kezdjük. Hogy miért, végtelenül csalódottan eldadogjuk odabent… Tovább »»

31 október
13komment

Száz ember egy délután – és sok-sok jó ötlet (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.67 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Őszi hangulat - aranysárga lombjárda a parkban

Őszi hangulat - aranysárga lombjárda a parkban

Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter, Suszter. Bocsánat, de ezt muszáj volt megtennem: kiváló kenyeres pajtásom, az Ausztriában élő Dankó Zoltán, akit egyértelműen a Hétlövet legjelentősebb hozadékának tartok (természetesen kizárólag önző egyéni érdekeim alapján – miszerint jól lekaszabolta például a vírusomat, meg amúgy is egy egész csomó mindenben segített, kulimunkázott, statisztikázott, grafikákat készített, ötleteket adott, és egyáltalán, tényleg jól ki tudom használni a srácot), szóval szegény Suszter napi konzultációinkon egyfolytában panaszkodik, hogy a Vidám Parkkal kapcsolatos híradásokban, írásokban, cikkekben őt soha nem említik meg, és még ott voltak az EL-DO előzetesei, hát abban se… Nos hát… ugyebár ez nem teljesen véletlen – Zoli, sajnos eljött az idő, fel kell hogy világosítsalak, az ilyesfajta megjelenések-említések-megkeresések igazi kulcsa a sárm, a velünk született jóképűség, snájdigság, slágfertigség, hercigség, ilyesmik. Van olyan, segítek, te is ismersz olyan srácot, khm… akinél ez nagymértékben adott, tudod, másoknál… izé… bocs… mérsékelten. Most ne bántódj már meg, szerintem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt így elmondhattam, hidd el, ha nagyon figyeled, hogy csinálom, belőled is lehet valami, ne izgulj… na… Suß… Hát veled még viccelni se lehet? Suszter! Postán küldjem vissza az emlékkönyvedet? Gyere vissza, te őrült… (nah?) Na tehát… komolyabbra fordítva: tény és való, hogy ketten találtuk ki azt az őrültséget, amelynek keretében most nagyon úgy fest, tavasszal megmozdul valami a húsz éve hivatalosan bezárt (utána, néhány éven át volt még néhány kísérlet a park egyes részeinek életben tartására, illetve felélesztésére) Vidám Parkban. A játékokat, látványosságokat természetesen nem áll módunkban visszavarázsolni – de úgy néz ki, közös akarattal és sok-sok önkéntes munkával egy szép kis közparkot kialakíthatnánk. Múlt hét végén két bejárást is szerveztünk a park területére: óvatosan úgy számoltunk, ha a két napban ötven ember eljön, már elégedettek leszünk. Ehhez képest már szombaton kis híján elértük az ötvenes létszámot, és – a látvány okozta magától értetődő szomort/sokkot leszámítva – nagyszerű hangulatban jártuk be a parkot. Vasárnap délután kettő előtt pedig… Tovább »»

29 október
8komment

Százötven ember – tíz százalék parkkedvelő! (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.79 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Magunkra nézve is igaznak gondoljuk a játékterem falán ékeskedő igazságot - márciusban merjük, reméljük, mindannyian nyerünk

Magunkra nézve is igaznak gondoljuk a játékterem falán ékeskedő igazságot - márciusban merjük, reméljük, mindannyian nyerünk

Egy biztos: én egyáltalán nem bánom, hogy állami monopólium lett az időjárás. Korábban mindig órákon át könyörögtem Gaál Noéminek, térden csúsztam előtte, de ő képtelen volt bármit is normálisan elintézni, na jó, a dekoltázsába kétségkívül nehéz belekötni… bár… Na, a lényeg: most viszont kihagytam a kalmár szellemű meteorológusokat, simán csak felhívtam a Nemzeti Időjáráskívánási Intézetet az emelt díjas vonalon, és pár tőmondatban szombat-vasárnapra szép időt kértem Dunaújváros déli fertályára (ja, meg persze a pénzenergiát, amit egyébként szintén kormányhatáskörbe vonnak tudomásom szerint), kész – a többit szerintem láttátok. Az előjelzések korábban hóról és súlyos mínuszokról szóltak, és tizenegykor még másodpercenként ezer liter/négyzetmilliméterrel csöpögött mindkét napon – aztán fél kettőkor gombnyomásra széthúzódtak felettünk a felhők, és kettőtől helyenként ragyogó napsütésben, szombaton húsz fokos langymelegben indulhattunk a Vidám Parkba. Bejárást szerveztünk ugyanis Suszter barátommal… bocs, ez egy kicsit talán félreérthető, Suszter most nem tudott jönni, viszont vele találtuk ki, hogy legyen még az ősszel egy alkalom, amikor bárki bejöhet a parkba, nem kell tartania se kutyás őröktől, se kamerás megfigyeléstől, se semmitől – együtt, sokan, szépen békésen vizsgáljuk meg, mi is lesz a teendő majd márciusban (tervezetünk szerint egészen pontosan 2-3-án), amikor is elkezdjük majd a valamikori Vidám Park területének rendbetételét. Mivel még mindig előfordul, hogy megkérdezik, melyik részre állítjuk majd az óriáskereket, és át fog-e fordulni a hullámvasút szerelvénye, ismételten, csendesen elmondjuk – nem az üzemelő Vidám Park restaurálása a cél, az ugyanis lehetetlenség. Azt szeretnénk, ha a parkot egy erőteljes önkéntes tavaszi hadjárat után klasszikus parkként adhatnánk vissza a városnak, ahol – kezdetben – sétálni, piknikezni, ücsörögni lehet, megcsodálni az arborétum értékű hely nemes fáit, látványos cserjéit. Ha mondjuk nyár elején sikerül megnyitnunk a parkot a közönség előtt, meglátjuk, mennyire lesz népszerű – az dönthet a további sorsáról, az esetleges fejlesztések irányáról is… De itt még nem tartunk: egyelőre múlt szombat van, és vasárnap lesz majd a következő részben – megmutatjuk és elmeséljük, mit is láttunk odabent: miközben lapoztok, mondom, több mint százötvenen jártunk a hétvégén a Parkban!!! Tovább »»

06 október
7komment

Szerencsejátékok a turul szívcsakrájában (reszkess, dalai!)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már harminchatodik kiadásában legelőször is megosztom veletek azt a fontos hírt, hogy Franciaországban kék és zöld színű mézet termeltek a méhek, akik köztudottan szorgos lények ugyan, de korántsem hülyék – onnan szerzik be a cukrot, ahonnan a legegyszerűbb… innen átváltunk egy éles halzolással arra a fél milliméter összhosszúságú légy-szerűségre, ami tegnap éjszaka röpködött itt, nálam – párszor már megzengettem itt-ott, mekkora csoda egy ilyen apróság, de most újra nyilvánosan elolvadok tőle (plusz csütörtök éjjel Suszter sehogy sem akarta meghallgatni a fejtegetésemet – így viszont nem ússza meg…). Tilos lett a játékgépezés Magyarországon, nagyjából huszonnégy óra kellett hozzá, szerintem világrekorderek lettünk e tekintetben is, kétlem, hogy ilyesmit akár Türkmenisztánban meg lehetne lépni, nálunk sima ügy: a döntés okairól sokan töprengenek mindenfelé, a hivatalos indokokat is átrágcsáljuk kicsit, csak hogy jókedvünk legyen, meg nekem is van néhány nyamvadt összeesküvés-elméletem. Végül egy kört megint futunk a Vidám Park környékén – már csak azért is, mert az elmúlt hét hozott pár igencsak látványos eredményt: a facebook-oldalunkon van olyan nézettségi mutatónk pölö, ami három nap alatt gyönge 58 ezer százalékot moccant felfelé… Egy szót szerintünk megér a dolog: és illően megköszönjük a sok-sok élőmunka-, segítség-felajánlást és mentális támogatást is. Apropó, felajánlás: ha valaki szeretne még akár fillérekkel is hozzájárulni a hétvégi könyvmenetünk költségeihez, s így részesülni a kollektív jóérzésből, a héten még megteheti… Ma épp egy martonvásári és egy fehérvári adományért motorozunk el, aztán kissé bevesszük magunkat a Bakonyba, és jól megebédelünk a cseszneki vár tövében, a méltán legendás Várvölgy vendéglőben, amiről március legelején már beszámoltam egyik kedvenc dolgozatomban… Berci barátom a szomszédos Békéscsabáról gurul át hozzánk, hogy együtt mehessünk, és, csak hogy emeljük  az egy főre eső Gold Wingek számát, becsatlakozik a társaságba Vasi is. Kezdünk: fel az olvasószemüvegekkel, akinek kell… Tovább »»

01 október
28komment

Vidám Park – minden jel szerint zöldet kaptunk!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suszter keze - tudom, júniusban már volt címlapon facebook-oldalunk logója, de jobbat azóta se találtunk

Suszter keze - tudom, júniusban már volt címlapon facebook-oldalunk logója, de jobbat azóta se találtunk

1219 – ebben a szent pillanatban néztem meg, ennyien kedvelik azt a facebook-oldalt, amit még júliusban készített el kiváló barátom és száz különféle projektben harcostársam, indián nevén Aki Kiirtotta A Nagy És Rohadék Vírust A Laptopomról Suszter, és számos tekintetben besegített az optikai tuningba Krulf is, el ne felejtsem. A Vidám Park sztorija, amit sok száz fotóval még áprilisban, három részben zengettem meg, a HL abszolút sikertörténete – az egyes részekre alkalmanként több mint nyolcszázan moccantak rá, marketingosztályom tehát kimondta, folytatni kell a mesét. A Corso étterem egyik mindenről tudó atyamestere, Bognár Zoli hívta fel a figyelmemet Bús Józsefre, a Vidám Park utolsó igazgatójára – ő kérte el a telefonszámát, aztán Bús úrral összehoztunk egy randevút, aztán még vagy kettőt, s hogy, hogy nem, abból is lett két, ismét csak ronggyá olvasott rész… Még itt sem ért véget a mutatvány – május végén bejelentkezett Csaba, Bús úr fia, aki saját maga írta le gyerekkori élményeit: úgy gondoltam, elég érdekes lehet egy Vidám Park-igazgató fiának szemüvegén keresztül nézelődni egy kicsit – és igazam lett, mint rendesen, plusz Csaba nappalijában ott áll egy csodálatos Zaccharia Locomotion flipper, 1981-ből, ami… de nem akarok eltérni a tárgytól… A lényeg, hogy júliusban összedugtuk a fejünket Suszterral, hamarosan elkészült a facebook-oldal, és valósággal záporoztak ránk a felajánlások – elsősorban önkéntes munkát, segítséget ígértek, nagyon sokan. Mi pedig úgy gondoltuk, kár lenne veszni hagyni ennyi jó energiát – s elhatároztuk, megpróbáljuk elintézni, hogy kezdjünk valamit a még sírnivalóan romos állapotában is csodálatos fekvésű, gyönyörű növényekkel teli területtel. Arra gondoltunk, együttes erővel, sok munkával szinte ingyen kialakíthatnánk belőle egy közparkot, ami a város egyik közkedvelt helyévé nőhetné ki magát. De nyár volt: mindenki szabadságon, a hivatal csak alapjáraton pötyög – várnunk kellett. Mostanáig: amikor is – szerintem – nagy és örömteli hírrel állhatunk elő: lapozás után a tiétek is.

Tovább »»

28 július
6komment

Támadnak az ultlibek – célkeresztben fiatal demokráciánk!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már huszonhatodik kiadásában illő tisztelettel mutatom be nektek azt a 74 éves német úriembert, aki több mint két évtizede, a Fal lebontása után óhajtott beleharapni kissé a szabadságba, és elindult Afrikába a feleségével: egy évet akartak autókázni, egy élet lett belőle, szerintem csodás történet – azután meakulpázom egy kicsit, amennyiben is a hétvégén Tusnádfürdőn kiderült, kik minden bajunk okozói: nem, nem olyan egyszerű, képzeljétek, a nemzetközi sajtó liberálbolsevik képviselői keltik rossz hírünket a nagyvilágban, na, végre ez is megvan, már azt hittem, talán valaki egy icipicit elrontott valamit, de szó sincs róla, mi egyenletesen dübörgünk, miközben Európa a végromlásba rohan, és szerencsétlenek még csak nem is tudják… Pár szóban elmesélem a végén, mi a helyzet a Vidám Parkkal – talán lehetett már hallani róla, úgy tűnik, összeszedtünk pár támogatónak is nevezhető szavazatot: hogy mire lehet mindez jó, azt is megpróbálom kicsit körbejárni… Még nem teljesen kristályosodott ki, mi lesz a hétvégén – lesz egy pompás főzőverseny Kemencén (erőteljesen hivatalos vagyok rá), és van egy szintén nem épp hangulatmentesnek ígérkező Totalcar/Belsőség találka Perkupán, Észak-Borsodban… Még meditálnom kell rajta, hogyan tudnék mindkettőn részt venni – miközben még az is lehet, spórolási okokból itthon maradok dolgozni: augusztus 11-én Balkán-túra, arra kéne összpontosítanom… De úgy mennék legalább egy kicsit… no, elég, ne is hallgassátok tovább a siránkozásomat, inkább lapozzatok, és dörögjön a Lövet. Tovább »»

23 július
10komment

Nagy séta a Vidám Parkban – és a fröcskölős ivókút titka… (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (356 lövet, átlagosan: 6.99 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A fénykor - a táblán "Szeretettel köszöntjük a kedves vendégeket": volt kit, volt mivel...

A fénykor - a táblán "Szeretettel köszöntjük a kedves vendégeket": volt kit, volt mivel...

Pénteken már belekóstolhattatok Bús Csaba különleges hangulatú Vidám Park-idegenvezetésébe – akkor az első részt tettük közzé, most jöhet a folytatás, nem kevés meglepetéssel, titokkal, és a végén egy kis jövőképpel is. S hogy mitől is különleges Csaba beszámolója? Nos, az ő édesapja Bús József, a dunaújvárosi Vidám Park utolsó igazgatója, akinél korábban jártam néhány alkalommal, azokból a beszélgetésekből szintén született egy kétrészes dolgozat. Csaba tehát, azt hiszem, ez egyértelmű, abban az időben a legirigyeltebb srácok közé tartozhatott – mint erre az első részben volt kedves utalni, ő volt például, aki a Vidám Park kiskollektívája által szerkesztett akkumulátoros kisautót tesztelhette: vagyis körök százait tette meg az oválpályán… a magam részéről lényegében bármit megadtam volna érte, hogy a helyében lehessek, beleértve a narancssárga de Tomaso Panthera távirányítós autómat, valamint a temperával kifestett kis bádogládámat is, amelyben a 622 darabból álló söröskupak-gyűjteményemet tároltam, természetesen egy Gogi-lakattal lezárva. A múltkori részben szépen végigballagtunk a főbejárattól majdnem egészen az Elvarázsolt kastélyhoz vezető lépcsősorig – Csaba szemével láttuk az óriáskereket, a kisebb-nagyobb körhintákat, az elektromos kisautót, a whipet, benéztünk az ifiparkba, érintettük a Panorámát, belestünk a szabadtéri színpadra is, mi több, olyan különlegességről is szót ejtettünk, mint az Űrrakéta. Most viszont újabb meglepetések várnak mindenkire: jön a dodzsem, az Elvarázsolt kastély, az Úttörővasút, a Locomotion flipper, továbbá a pécsi Vidám Parkra is kitekintünk – mi több, Csaba azt is kinyomozta, mikor került a városba az Iljusin-repülőgéptorzó (napra pontosan, naná), s megtudjuk, miért vitték el aztán. Korabeli képekkel (is) igyekszünk feldobni a hangulatot (egy részüket Csaba küldte, a forrás a saját fotói mellett, ha jól veszem ki, nagyrészt netes innen-onnan), ha egyáltalán szükséges – a látogatottsági mutatókat elemezve szentül megfogadtam, hogy ezentúl minden dolgozatomba belecsempészem a Vidám Park szópárost, ha kell, ha nem: ismeretlen okból valami ösztönös vonzása van az olvasókra, úgy látom… El ne felejtsem ajánlani facebook-csoportunkat, amely finoman szólva is dinamikus fejlődést mutat, már közel 1100 kedvelője van: köszönjük… használni fogjuk ezt a fantasztikus energiát, ezt megígérhetem… Minden egyéb, és séta-folytatás a dodzsemtől, ha lapoztok. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz