Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

Hirdetés
10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

27 augusztus
3komment

Az utolsó nagy kalandot keresed? Motorozz éjszaka Romániában! (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.86 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Így kellett ki-beállni hétfő esti szállásunkra - de mit bántuk mi, amikor kényelmes volt a szoba, hideg a sör, forró a mics...

Így kellett ki-beállni hétfő esti szállásunkra – de mit bántuk mi, amikor kényelmes volt a szoba, hideg a sör, forró a mics…

Vannak, akik könnypárás szemmel mondogatják, nincs már igazi, klasszikus kaland széles e világban – az afrikai szavannákon Happy Meal-t nyammognak a lusta oroszlánok; az Északi-sarkot kis szerencsével és nagy pénzért megjárhatja bárki; a Mount Everesten egy hétvégén többen vannak, mint a Városligetben; az óceán egy gyerekfürdetőkádban is átlavírozható, ha el nem üt valami részeges komphajó-kapitány. Én mégis azt mondom a kalandvadászoknak: fel a fejjel, testvérek! A nagy kaland itt van, egészen közel, ahol talán senki nem is számít rá – csak pattanj motorra, szaladj le Ártándig, várd meg, míg jól besötétedik, aztán irány az egyenes. Nem találhatsz kivetnivalót a mutatványban – mire megérkezel, garantáltan árusíthatod az adrenalint: a román közlekedés (dacára, hogy a mai helyzet sehol sincs már a hetvenes évek végi, nyolcvanas évek eleji, tényleg katasztrofális állapotokhoz képest) azért még ma sem az a svájci/holland mintájú tötyörgés. Tapasztalatból beszélek – lassan két hete már, hogy Kész Laci és Vasi társaságában három motorral kicsit bebarangoltuk a Balkánt, s 2700 kilométert hagytunk magunk mögött, minderre négy napot szántunk: szerintünk nagyszerű menet volt, bár mindenkinek meghagyjuk a szabad véleményalkotás jogát az utazási módszereinkről. Első nap Mostar mellé sikerült lejutnunk, majd, Dubrovnik röpke érintésével a második napon becsusszantunk a csodás Montenegróba is – estére pedig már Szerbiába értünk, ahol Zoki barátunknál töltöttük az éjszakát, a Cacak nevű szerb városban, egy csodás házban. Hétfőn aztán búcsút intettünk Zokinak, és tovább indultunk keletnek – aznap estére a Fogarasi-havasok elé akartunk elérni. A minap ott hagytuk abba, hogy Turnu Severinnél, a nagy duzzasztó gátján átkelve, beléptünk Romániába, s a határ után elmulasztottunk tankolni – pedig vagy két-három kút is volt. Úgy tűnt, hogy hibáztunk – hogy mi volt a galiba tárgya, azt hajtás után kifecsegem. Tovább »»

21 augusztus
4komment

Búcsú Zokitól és Szerbiától: Turnu Severinnél átlépjük a vén Dunát (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Kiscica egy szerb benzinkúton - valamiért nagyon le akart ugrani öt méter magasból, de sikerült meggyőznünk, hogy ne

Kiscica egy szerb benzinkúton – valamiért nagyon le akart ugrani öt méter magasból, de sikerült meggyőznünk, hogy ne

Balkán-túrára indultunk hárman, három motorral, immár több mint egy hete – Kész és Vasánszki Lacival négy nap alatt 2700 kilométert gyűrtünk magunk alá, hazudnék, ha azt mondanám, hogy pihentető, laza kis menet volt. Merthogy elég sokat ültünk motoron: bő tíz óra után első nap Mostar mellett, Blagajban, a kempingben ért minket az este; a második nap délutánján egy laza mozdulattal Montenegrót is becsatoltuk az útitervbe, estére pedig, egy fantasztikus nap végén elértünk Szerbiába, konkrétan Cacak városába, ahol találkoztunk Zorannal/Zokival, az ötvennyolc éves életművésszel, akit az interneten, egy speciálisan motoros kóborlók számára fenntartott honlapon sikerült megismernem – a virtuális barátkozás után aztán vasárnap, éjfél előtt valamicskével személyesen is kezet szoríthattunk. Az előző részben azzal búcsúztam, ma megmondom, miért az egyik legelképesztőbb ház a Zokié azok közül, amiket valaha láttam: nos, ezt már akkor sejtettem, amikor a tiszteletet parancsoló méretű és stílusú kovácsoltvas kerítést és kaput megpillantottam – aztán öt perc múlva beléptünk a kastélyszerű, hatalmas, több száz négyzetméter alapterületű ház gumilapokkal padlózott, különféle relikviáktól hemzsegő szuterénjába, amelyben példának okáért egy nyolcvanas évekből származó, piros, szemmel láthatóan amerikai kiadású Mercedes kabrió porosodott az egyik sarokban, elszórva egy jet-ski, kisebb-nagyobb motorok, szerszámok, alkatrészek – a magunkfajtának valóságos szentélybe toppantunk… De túl fáradtak voltunk az alaposabb nézelődéshez – beléptünk hát az előtérbe, ahol egy jókora marhabőr és vagy ötven pár cipő kapott helyet, s ahonnan széles lépcsősor vezetett a nappaliba. Lekapkodtuk a lábbeliket, és házigazdánkat követve felmentünk mi is. Gyertek ti is – pont egy lapozásba kerül. Tovább »»

20 augusztus
11komment

Átdörgölünk Montenegrón, át Szerbián, és találkozunk Zokival… (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Csodás montenegrói utakon szeltük át az országot - elöl a Kész Laci, aztán én, végül a Vasi...

Csodás montenegrói utakon szeltük át az országot - elöl a Kész Laci, aztán én, végül a Vasi...

Pontban egy hete még javában a Balkánon motoroztunk: ha jól számolok, hétfőn délelőtt már elköszöntünk Zokitól, még valahol Kelet-Szerbia szeles, tágas síkságain pörköltünk éppen. Mint arról már kis sorozatom első és második darabjából értesülhettetek, hárman voltunk, a Kész Laci, a Vasi, azaz Vasánszki Laci, és én, három Hondával: mi a Vasival egy-egy Gold Winggel, Lacus a Pan-European-nel. Méretes kis kirándulást álmodtunk, összesen öt országot érintve (szerencsére hat lett): naponta átlagosan 600-650 kilométer várt ránk, hiszen a 2500 kilométeres túrát (amiből végül 2700 lett) négy napba sűrítettük. Ez persze – szokás szerint – azt jelentette, hogy finoman fogalmazva sem volt túlságosan sok időnk a szokásos turista életvitelre: azaz nem tudtunk túl hosszú időt tölteni az utunkba eső látványosságok és szépségek teljes körű elemzésével. Mondhatom úgy is: a csodás Mostart leszámítva lényegében semmit nem láttunk a szokásos kötelező gyakorlatokból. Lehet, sokaknak szánalmas vagy sekélyes ez a fajta megközelítés – sajnáljuk, de  mi már évek óta utazunk-motorozunk elsősorban magáért az útért-motorozásért: ha egyszer részese voltál hasonlónak, rájössz, miért is erősen védhető megoldás. Szent igaz, ezt az utat két hét alatt is igen szépen végig lehetne járni: de mi jobban szeretünk napi nyolc-tíz-tizenöt órát motoron ülni és újabb és újabb kanyarokba feledkezni – súlyos függőséget okozó, drága, de máskülönben ártalmatlan drog a motoros kanyarvadászat. Mellesleg azért is kell annyit ülnünk naponta, mert nem sztrádázunk, és csak minimális távot teszünk meg nagyobb utakon: inkább a kacskaringós hegyi menetekért bolondulunk, ezeken viszont hetven-nyolcvanas átlagnál erősebbet menni szinte lehetetlen. A második részben, ha még emlékeztek, épp egy kis hegyi utacska szélére húzódva csócsáltuk az otthonról hozott fasírtot és pogácsát, és a kis ösvény minden csodálatossága mellett is azon tűnődtünk, vajon milyen hosszan kell rajta evickélnünk tízzel-harminccal. A többit hajtás után elmesélem. Tovább »»

15 augusztus
5komment

Balkán-turné – csodás második napunk eleje: kihagyjuk Dubrovnikot (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.76 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Bárhol előfordulhat, hogy egy hattól ötszázig terjedő létszámú hegyimarha-csorda áll keresztben az úton, és bámul... Ilyenkor szoktam elgondolkodni, jó-e a piros motor...

Bárhol előfordulhat, hogy egy hattól ötszázig terjedő létszámú hegyimarha-csorda áll keresztben az úton, és bámul... Ilyenkor szoktam elgondolkodni, jó-e a piros motor...

Figyelem, rendkívüli közlemény: A HL igazgatósága és marketingosztálya nevében illő tisztelettel kérek elnézést olvasóinktól magáról megfeledkezett beosztottunk dezinformációi miatt: rabszolgánk, feltehetően pillanatnyi elmezavarában vagy felfuvalkodottságában a Balkán-túráról írott beszámolója első részében azt írta, pénteken folytatja dolgozatát – nos, frissessége miatt is méltán népszerű lapunk természetesen nem engedhet meg magának ilyesfajta lazaságot, ezért a második részt az alábbiakban már olvashatjátok is. Kollégánk mentségére csupán azt tudjuk felhozni, hogy alighanem a nála szokásos, az orvosi szakirodalomban csak utazási láznak nevezett súlyos elváltozás zavarhatta meg elméjét: a megírás pillanatában, mint kiderült, Szerbiában tartózkodott, egész napos motorozás után/előtt állt, még egyszer elnézést…

Nos, e kis lefokozás után mindenkivel tudatom, hogy hazaérkeztünk, szerencsésen – ahogy jósoltam, hatott a két biciklis punk-túrázó kiemelt rockvillája, amivel búcsúzásunk után illették kis kompániánkat. Még itthon, a kisapostagi benzinkútnál találkoztunk a szomorúnak épp nem mondható srácokkal, aztán triónk – Kész Laci és Vasi társaságában motoroztunk – megindult délnek. Úgy álmodtuk, hogy négy nap alatt 2500 kilométert motorozunk, Boszniát, Horvátországot, Szerbiát és Romániát terveztük érinteni, aztán, jó szerencsénknek köszönhetően Montenegro is képbe került. Az össztáv persze hosszabb távú utazóknak talán nem tűnik egetrengetőnek – ám hozzá kell fűznöm, hogy jóformán egy métert se mentünk autópályán, lehetőség szerint kerültük még a nagyobb utakat is, ez (no meg az, hogy nem szeretünk fizetni a rendőrségnek: szerencsére nem is tettük) aztán az átlagsebességünket is meghatározta. Napi 10-17 órát töltöttünk a nyeregben, ami azért nem kevés… No de félre a szenvelgéssel – jöjjenek a tények: mint az előző rész végén írtam, Mostar után elindultunk a tízegynéhány kilométerre fekvő Blagaj városkába, ahol elvileg volt egy foglalásunk a kempingbe… De hogy melyikbe – nos, ez derül ki hajtás után. Tovább »»

13 augusztus
10komment

Békés bikerek betámadják a boldog Balkánt – Bosznia (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Ezt például nyugodtan eladhatnám képeslapnak - a híres mostari Öreg-híd egy kicsit távolabbról: tényleg fantasztikus látvány

Ezt például nyugodtan eladhatnám képeslapnak – a híres mostari Öreg-híd egy kicsit távolabbról: tényleg fantasztikus látvány

Éjjel két óra van, tudnék már aludni, tizennégy óra motorozás van minden tagomban, nem panaszképpen mondom, csak dicsekszem: de első a kötelesség, aztán a munka, végül a pihenés… nos, akkor ez úton köszöntök mindenkit innen, a kies Szerbiából, tolmácsolva Kész Laci és Vasi üdvözletét is, mindenki jól van, szerintem nagyon is. Cacakban vagyunk, egy egészen fantasztikus házban, újdonsült barátunknál, Zokinál, azaz Zorannál, aki nagyon nem egyszerű figura, de róla majd később, szerintem egy külön fél fejezetben… Hogy hogyan kerültünk ide, arról mindjárt megkezdem a beszámolót, hogy miért… nos, arról röviden annyit tudok mondani, hogy csak. Balkán-turné van, négy nap, 2500 kilométer, megengedem, egy kissé sűrű – de ha ismeritek a Kész Lacit (márpedig most már elég jól ismerhetitek), tudjátok, hogy neki vannak ilyen apró húzásai: tavasszal mondjuk kiötli, hogy Mostarban szeretne kávézni, hát indulunk, és megyünk. Mentünk: igazából akkor lettünk szerelmesek ebbe a vidékbe, aztán a Kész Laci nyár közepén elkezdte pedzegetni, hogy szép lenne egy Balkán-kör, mi a vélemény, majd… valamikor… a távolabbi jövőben… Elméletben természetesen pártoltam a dolgot, az anyagi kondícióim viszont nem igazán teszik lehetővé, hogy 2500 kilométeres kéjutakat lájkoljak – persze éppen ettől válik különösen izgatóvá minden ilyen projekt: ha könnyedén megtehetném, talán bele se vágnék, nem lenne sportértéke… Szó szót követett – aztán az övön aluli módszerektől sem riadó barátom elkészítette és elküldte a tervezetet, és innen már nem volt visszaút: tudtam, hogy akkor is vele tartok, ha… ha akármi… Már csak hab volt a tortán, hogy az eredetileg jövőre betervezett út augusztusra kéredzkedett előre – fatalista vagyok, úgy gondoltam, ha így kell lennie, hát így kell lennie, megadom magam. A Körte igazoltan távol tartotta magát az ügytől, lett viszont egy harmadik társunk, Vasi, azaz Vasánszki Laci személyében, aki idén tavasszal barátból márkatárssá lépett elő, amennyiben vett egy fehér Gold Winget, és egészen vad túrázásba fogott. Kész Laci Szilvásváradon beoltotta, vagyis felajánlotta neki, jöjjön velünk, a Vasi meg várakozáson felül beizzott, aztán megkapta az ilyenkor szükséges, családon belüli engedélyeket, és jött. Hát ezért vagyunk itt most, Zokinál, vagyis Zoran Kovacevicnél, Szerbiában, egy elképesztő villában: két szerencsésebb társam már az igazak álmát alussza, én pedig igyekszem visszaemlékezni, hogyan is vágtunk bele szombat reggel… Lapozzatok, jövök. Tovább »»

07 május
14komment

Újratöltve – egy legenda, nem csak gurmandoknak…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 6.88 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Van még kérdés, lányok-fiúk? Az átlagos Gourmand-feeling a képen: elöl Ivi, hátul Dia, jobbra Klau, balra Kátya - élőben, ha van olyan, még szebbek...

Van még kérdés, lányok-fiúk? Az átlagos Gourmand-feeling a képen: elöl Ivi, hátul Dia, jobbra Klau, balra Kátya - élőben, ha van olyan, még szebbek...

Pénteken hat órára szól a meghívóm a Gourmand-ba: a legenda egy viszonylag hosszúra nyúlt felújítás után nyílik újra – három órakor sikerül még egy viszonylag expressz fuvarral emlékezetessé tenni a napot a magam számára, amikor is Bodapestet kell tempósan megjárnom, hogy az asztalokhoz való, a bútorboltban felejtett rögzítőcsavarokat leszállítsam. Ballagás van, péntek délután, a város a Lágymányosi hídtól a szó szoros értelmében több sávban áll – csak a motor képes rá, hogy ötre minden rendbe jöhessen. No meg persze kell hozzá Zsoci, Papesz, Tibi, az összes lány, Ivi, Dia, Klau, Kátya, egy tucatnyi szaki (és persze egy régi ismerős, Juhász Péter tervező), akik még fél hatkor is különféle segédeszközökkel felfegyverkezve, kissé felhős tekintettel barangolnak a teljesen megújult termekben… Egy fél rakomány benejlonozott bőrbútor még az ugyancsak félkész teraszon várja sorsa jobbra fordulását, a konyhán és a pultban elképesztő a sürgés-forgás, a boldog tulajdonos-pár, Ircsi és Zsazsa még közel sem boldog, sokkal inkább olyan idegesek, hogy szólni se nagyon merek hozzájuk. Márpedig felesleges izgulniuk: bármit tesznek is most már, a hely nyitva… én speciel öt után már kikértem az első kisüveges Coca-Colát, a Spigi nem sokkal hét után, dokumentáltan felhajtja az első kávét az új helyen, ezt már visszacsinálni nem lehet… S hogy mi volt, mi van, mi lesz a Gourmandban, továbbá egy saját, külön bejáratú Guri-történet, amit az étlapon is bármikor elolvashat a kedves (sasszemű) vendég, míg a kedvencére vár – mindez, nagy galériával, hajtás után. Tovább »»

04 április
4komment

Új gép, új lendület, új élet – köszönöm szépen!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.92 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Helyzetem tökéletes jellemzése rajzban - a gépfrissítés előtt...

Helyzetem tökéletes jellemzése rajzban - a gépfrissítés előtt...

Szétvágtam és szétsírtam az agyam az utóbbi időben: tényleg nem bírtam már, egyszerűen kezdtem már megkattanni a saját gépemtől. Mindenki ismeri az érzést, tudom – mindegy, idézzük fel, olyan jólesik beszélni róla most, hogy már újra normális minden, sőt. Tehát reggel nyolc, szorgalmas vagy, muszáj, bekapcsolsz… korrektül felbőg a gép, villan a monitor, hamarosan bejön a Windows, és szépen fut alul a három kis kék kocka a járatban, balról jobbra, aztán megint és megint és megint, megbűvölten nézed. Már rég nem pörölsz, úgyhogy inkább csendben elballagsz, lezuhanyzol, kajálsz valamit, elolvasol az aktuális könyvből húsz oldalt, és visszaülsz – na, ugye, máris ott tartunk, hogy pár perc, és mindjárt fel is lehet csatlakozni a netre. Rányomsz, persze semmi, de azért szerencsés esetben negyedóra alatt meg is vagyunk. És innen jön az igazi kínlódás: minden egyes szaros oldal megnyitása olyan szenvedés, mintha épp most rajzolná meg kézzel valami közepesen tehetséges, de semmiképp se szorgos kis piktor – szinte pixelenként követheted nyomon, hogyan épül fel, készül el egy-egy oldal. Mondjuk gmail – OK, na, egész jó a buli, öt perc alatt bejutsz, történetesen, tegyük fel: ám elköveted azt a felelőtlenséget, hogy elolvasnál egy levelet… Véged, kiestél az életből: soha nem fogsz tudni belemenni, valahol középen elakad minden, fagysz, kínodban megnyitsz még egy oldalt és a word-öt, áll az egész univerzum kóchengeres édesanyja, először jön az “ez nem igaz”, ezt még csak magadnak sziszeged, aztán, miután a vérnyomásod percenként negyven higanymilliméterrel erősödik, az “ezt nem hiszem el”, amit viszont már az egész ház(tömb) elég tisztán hall. Úgy gondolod, egy újraindítás lesz a gyógyszer – ragyogó ötlet, ha eddig nem volt gondod, most lesz. Tovább »»

20 március
20komment

Nem tudom, mi van veletek, leszokós társak – nálam semmi gond!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.65 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Figyeld, itt még, a Varróék búcsúbuliján, mi volt a fotós kezemben...

Figyeld, itt még, a Varróék búcsúbuliján, mi volt a fotós kezemben...

Kicsit csalódott vagyok, megmondom őszintén – múlt vasárnap, azaz kilenc napja úgy kezdtünk bele az egy hónapos cigimentes kísérletbe, hogy egy csomóan biztosítottak róla, csinálják, jönnek, beszámolnak, segítünk egymáson, megosztunk, tippek-trükkök-tanácsok… Erre mi történik? Eltűnik mindenki, mint aranyóra áramszünetnél. Na jó, ez így pont nem igaz: hiszen tudom például (ráadásul, szerencsére, több pompás komment és mail is tanúsítja), hogy ÖregHal keményen tartja magát, mint Sztálingrád; tegnapelőtt továbbá Suszter egy komplett és hibamentes posztban fejthette ki, milyen arccal a Kleine Zeitungra érkezni, továbbá a szomszéd Herr Poltsch fojtott mosolygását élvezni, miközben az a nagyszerű esély nyílik meg előttünk, hogy az életünk összes felmerülő gondját a cigaretta megvonására kenjük… Mindenesetre Suszter mester is állja a sarat, pedig napi két dobozt termelt be – ez egyébként, pláne osztrák árakon számolva, már most is szép zsebben maradó summa, hogy csak a dolog egyik vetületét említsem most, s tudom, hogy ez Susztert a legkevésbé sem… De mi van, mi lehet a többiekkel??? Rizsapista, Orsi, Rowena (oké, ő megvan, csak nem jelentkezett, de épp most találtam meg a történetét), Hatlövet, Csusza – hát hol vagytok, ti régi kedves játszótársak? Kérdések, latolgatások, egyéni tapasztalások, és további segítség a Hogyan szoktam le 5 nap alatt a dohányzásról című alapműből közvetlenül hajtás után. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz