Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


06 január
5komment

A magyar franchise, avagy a szabad rablás forradalmának exportja

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.59 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanharmadik kiadásában kezdésképpen kiruccanunk egy cseppet – nem megyünk messze, csak ide, a szomszédos Romániába, ahol is egy derék szocdem képviselő (azt hiszem, mindenféleképpen megérdemli, hogy név szerint is említsük), Cătălin Rădulescu azt szeretné elérni, hogy kétszázezer eurós értékhatár alatt a hivatali visszaélés ne minősüljön bűncselekménynek. Harmincnyolc képviselőtársával együtt be is adtak e tárgykörben egy módosítási javaslatot: ha a képviselő urat (merthogy az, a név ne tévesszen meg senkit) mondjuk Ráduly Katalinnak hívnák, és a Párt tagja lenne, egy ilyen sima kis törvényt két nap alatt áthúznának a palánkon, sitty-sutty. Csakhogy, kedves barátaim, mi Románia (és, mint a napokban értesültem, lényegében minden fontos szempontból a világ jelentős része) előtt járunk: nálunk réges-rég semmi, semmilyen összeghatárig nem számít semminek. Feltéve, hogy a mi tyutyukánk üntyülü-püntyülüje vagy. És ha már itt tartunk, szeretném tőletek tisztelettel megkérdezni, vajon elmehetek-e szó nélkül azon példátlan örömhír mellett, hogy immár minden, amúgy is tök felesleges áttétel nélkül, szimplán, a legközönségesebb sárga csekken fizetheti be bármelyik öntudatos állambolgártársunk a Nemzetkirabló, Pénztermelő és -újraosztó Szövetkezet számára önkéntes adományait – szóval… hát persze hogy nem mehetek el mellette. Sok minden más mellett elmesélem hát, hogyan döntöttünk mi ketten, mármint a Suszter meg én, miközben épp Soros György egyik terroristatoborzó irodáját meszeltük feketére, önkéntes közmunkában, egy megyei jogú város főterének központi helyén, az illegalitásban. Végül egy kis habkönnyű nagyon személyes: nem tudom, meséltem-e már róla, hogy 1987-ben (vagy ’88-ban, most, hajnali kettőkor már egészen biztosan nem tudom) éjszaka, nem egyedül, nem részegen, láttam, és percekig figyeltem egy viszonylag közel parádézó UFO-t a mezőfalvi légvédelmi bázis melletti kukoricás fölött, földközelben? Az egész csak arról jutott eszembe most, hogy Guillermo del Toro filmrendező egy interjúban elmondta a saját élményeit e témában – na, akkor megkapjátok az én sztorimat is, aztán indulhat az ekézés, nehogy az új évben kiessen nekem valaki a ritmusból. BÚÉK, ha még nem mondtam volna, ekét a világnak, ekét minden népnek. Tóduljatok csak befelé, van hely minden ekeszerető embernek… Tovább »»

Hirdetés
18 május
20komment

Az ó-szanszkrit számlák kora

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hatvannyolcadik kiadásában először egyik kedvenc témámat, az ufókat vesszük alaposan górcső alá: annál is jobb érzés ez nekem, mert Suszter, azaz Herr Szkepszis természetesen sokkot kap, ha csak megemlítem is, hogy 1987-ben magam is láttam egy csészealjat a mezőfalvi laktanya kapujából, sőt, nem is teljességgel egymagamban, merthogy Jancsó őrmesterrel voltunk szolgálatban… Ja: az alaphír nem más, mint hogy az amerikai légierő ufó-leleplező szakértője 83 éves korában úgy érezte, ideje kitálalni – elmesélte hát, hogy 1952-ben esethez hívták, s így a kristálytiszta tengerben láthatta, hogy a kis szürke E. T.-k a víz alatt javítottak valamit a járműveiken, aztán ötezerrel eltűztek onnan… Ezt nem hagyhatom szó nélkül: vigyázz, felkavaró részletek, nekem bizonyosan. Minden napra, lassan minden órára jut egy pompás történet édes nemzeti hazánkban: a Temesd el magad című, érezhetően/tudatosan a lakosság lelkének határmezsgyéit birizgáló kis sztorit meghagyom a jövő hét végére, most jöjjön inkább az útdíj, vagyis hogy kiderült, július 1-jétől útdíjat fizetünk. Szünet, leültem, mély levegő, benntart, százig elszámol, visszahűt, újraindul. Bazmeg (bocs, úgy néz ki, ötszázig kellett volna számolnom), ott fent a hídon: hát nektek kéne nekünk fizetni, vakuljon meg a tengerimalacom, hogy egyáltalán még rámegyünk ezekre a… mindegy, az egyszerűség kedvéért nevezzük útnak, de felőlem aztán lehet nemzeti út is, jó… Na de tényleg: akkor ugye megkérdezhetem, mi is van beleépítve a benzin árába ezer éve, és amúgy az egyéb néhány szerény mértékű adónkból milyen nemesfémekkel lehetne bevonva ötven éve még a valamikori venyimi tyúkfarmra vezető csalitos kis út is? A végére egy felhőtlen kis DVCSH-zás – azaz a napokban nekem is megjött pár számlám, egész pontosan négy darab, négy ablakos borítékban, természetesen a szokásos módon, a bedobós magánpostával, szarrágás de lux, no, ugyebár volt valami kis túlszámlázás, vagy a fene tudja mi: én nyílt lapokkal és számlákkal játszom, ti meg majd, remélem, megmondjátok, most fizetnem kell-e (ha igen se tudok), vagy jó vagyok… Részletek beljebb: nem gőzölög, de egyenesen füstöl a Classic, olyan friss – megyek előre. Tovább »»

10 február
8komment

Egy mázsa Boda, elvitelre…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (5 lövet, átlagosan: 5.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Velem mindig történik valami – most például, délben benyeltem egy darabka babérlevelet. Vagy a vadas mártásában volt, vagy a koszorúmról esett a tányéromba, én már nem tudom – de tény, alig tanultam meg újra járni, már megint kész vagyok. Ver a sors. Itt ül a torkom közepén, nem mozdul se le, se fel, csak harangozik a kis lábával, és tekintettel arra, hogy olyan, mintha valakinek az ujja folyamatosan ott birizgálna, a komfortérzetem elég stabilan konvergál a nullához. Komolyan, ott tartok, hogy lassan kezdem megérteni a konzervatívabb beállítottságú nőket. A kocsiban hazafelé egyszer megindult felfelé, már-már felgyűrtem, közben nagy igyekezetemben majdnem nekimentem a csuklós busznak, mire visszacsúszott. Fasza. Bementem a boltba, vettem két banánt, mert valami rémlett, a tévében láttam, hogy az valami kisgyereknek egyszer levitte a rajzszöget vagy az ácskapcsot, nem tudom, én benyomtam a kettőt húzóra – hát elárulhatom, a kurva babért a banán tutira nem viszi le, viszont mivel amúgy is elég szépen ebédelgettem, most már kezdek abszolút rosszul lenni. Plusz köhögtem még egy akkorát, hogy azt hittem, eltört bele a gerincem, de nem, csak úgy rándult meg, mintha még egy tonna építőanyagot hurcoltam volna a másodikra, pedig már nem kell. Legfőbb ideje, hogy elvigyenek az ufók – ha ugyan elbírnak még. Gyerünk. (Ja, szolgálati: holnap Hétlövet, nem elfelejteni. Reggel öttől!) Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz