Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 január
25komment

Kérnék egy (néma) petárdát: ma vagyok ötven…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.77 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom (lassan tizennégy) éves rovatunk mai, e helyütt már százötvenedik kiadásában kezdésképpen ismét csak Svédországba látogatunk – tudom, beszélgettünk már párszor ugyanerről a témáról, ismét előrebocsátom, egyáltalán nem gondolom valami szakértőnek magam a témában (ebben sem), de valahogy továbbra is fontosnak gondolom, hogy szóba hozzam, miben is mesterkednek a svédek – évtizedek óta az a céljuk, hogy közúti balesetben egészen egyszerűen ne haljon meg senki. Könnyű lenne rábökni, hogy hagymázas utópia, ám az eredmények mindenképpen azt mutatják, a pragmatikus skandinávok törekvései nagyon is célravezetőek – százezer lakosra vetítve már most is mindössze (ha ugyan ebben az összefüggésben helytálló ez a kifejezés, mármint a mindössze: ha ugye abban a háromban én is benne vagyok…) három áldozatról ad számot a statisztika, az eu-s átlag 5.5, az amerikai 11.4… Az okokat is átvesszük, egy kis ismétléssel, megengedem… Aktuálisak leszünk, elszántak és kőkemények, amikor belevetjük magunkat a szilveszteri petárdázás szép szokásának megfejtésébe – tudom, sokak megvetését kivívom majd, amikor kifejtem, miért is tartom nettó baromságnak a különféle pirotechnikai eszközök robbantgatását: sajnálom, én akkor is a kutyákkal/makkákkal/teknősökkel vagyok és leszek, mellesleg, ha minden jól megy, kitérek pár szóban azokra a hősies időkre is, amikor, ha visszaemlékeztek, olyan békésen aludtatok, bár nem tudtátok, miért – nos, a haza védelme akkortájt, azaz 1987 magasságában rendben zajlott, Boda honvéd, későbben őrvezető Mezőfalván teljesített military szolgálatot, parádésan. És ha már magamról esett szó, mint rendesen, hadd dicsekedjek, mint rendesen – no hát épp a mai napon szép kerek számhoz értem az élet rögös boulevard-ján, azaz ötvenéves lettem és vagyok, köszikösziköszi, aki ezt elolvasta, azt ez úton felmentem az alól, hogy a facebook-on felköszöntsön, persze ez csak vicc, hadd áramoljanak csak az üdvözlések… és komolyan mondom, egyelőre tökéletesen elégedett vagyok az eddigiekkel, persze szeretném még a másik ötvenet legalább ilyen szép simán letudni… mindenesetre eddig nem rossz, srácok, nem rossz… Torta, gyertyák, meglepik odabent – induljon hát az ákos! Tovább »»

Hirdetés
15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

08 július
7komment

A nagy generá tortúra – hegyi nyug, alom (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Történetem főszereplője - a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, üzemképtelenül

Történetem főszereplője – a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, már üzemképtelenül

Történetünk egy ausztriai motoros nyaralás krónikája: a barátaimmal, elsősorban is a Körtével és a Kész Lacival évek óta tartó jó szokásunk szerint minden júniusban egy hetet töltünk Tirol és Karintia határán, egy magasvölgyben, 1450 méter magasan álló százéves kis gerendaházban. Szállásunkról naponta portyázunk, 3-400 kilométeres adagokban faljuk be a környékbeli kanyarokat, hódítjuk a hágókat. Idei történetünk első, idillinek is mondható részében szépen megérkeztünk a helyszínre, hogy aztán másnap, szombaton elinduljunk az első túrára, ráadásul mindjárt az egyik kedvenc karikámra, St. Jakob in Defereggen felé, az olasz-osztrák határon át vezető pompás kis szerpentinre, és egyéb csodás környékekre. Alaposan ki voltam hegyezve erre a szép kirándulásra, s minden a legnagyobb rendben is ment, egészen addig, míg észrevettem, hogy a töltésemmel valami gond van… nem kicsi – olyan, amitől nem megyünk tovább… Szerencsére még lendületből találtam egy alkalmas megállóhelyet, egy árnyékos kis parkolót Anterselva di Mezzo falucska szélén – oda fordultam be, aztán már csak várnom kellett pár percet, hogy a sor elején haladók (Körte, Kész Laci és Jánoska) észrevegyék, hogy nem megyek utánuk, és visszaforduljanak. Öt perc se telt bele, már ott is voltak – és mivel látták, hogy addigra leszedegettem a generátoromat takaró fedeleket, kapásból tudták mind, mi a baj. Hogy miért? Mert az utóbbi két hónapom a generátorokról, pontosabban a generátorproblémákról szólt. Szent meggyőződésem, hogy egy nem hétköznapi pechsorozat szenvedő alanya vagyok – barátaim egy része viszont ugyanilyen szentül hiszi, hogy a motorom dögleszti meg sorra a generátorokat: leginkább is azok hisznek ebben a verzióban, akiktől kölcsön kaptam egy-egy generátort. Például a Gyusza. Akinek azért minimum számít a véleménye… Azért elmondom sorban, kicsit unalmasan, mi is történt mostanában – hamarosan úgyis eldől, mi a helyzet, mivel épp ma megjött egy új generátor Németországból: de erről majd később. Most jöjjön a vesszőfutás, aztán a szombati nap további része, utazásom a Kész Laci mögött, és hasonló szörnyűségek. Bent minden. Tovább »»

04 július
7komment

A nagy generá tortúra – kibontakozik a baj (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az álombrigád az álomdíszletben - plusz a Jánoska, de ő pont fotózott...

Az álombrigád az álomdíszletben – plusz a Jánoska, de ő pont fotózott…

Mert igenis megérdemeltük, de nagyon: kiszakadtunk a hétköznapokból, és nyolc napra, mi több, nyolc éjszakára elhúztunk szokott bűnbandámmal, azaz a Körtével és a Kész Lacival, és további nagyon fontos kapcsolódó rokonokkal és barátokkal Ausztriába. Karintia és Tirol határán, az olaszokhoz is közel, Mörtschach falucskához van a legközelebb az a szép, erőteljes hegy, a Pirkachberg, ami mögött, egy kétezres hegyek övezte magasvölgyben, 1450 méteren található kedvenc alpesi szállásom, az Obere Roner Kasa, egy száz év fölötti, szinte magányosan álló gerendaház – odabent teljes tisztaság, egyszerűen, de kényelmesen berendezett szobák, melegvíz, modern nyílászárók, fantasztikusan felszerelt konyha, fatüzelés… ja, hát persze hogy tüzelni kell, este optimális esetben is bőven tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, de például az idén, ha jól emlékszem, június 26-án, szerdán reggel igazi, félreérthetetlen havas esőben is álldogáltunk a ház előtt, és picit mintha ideges is lett volna a hangulat abban a negyedórában, amíg zuhogott… Merthogy azért nem esett volna jól, ha netán motorral, hóban kell leevickélnünk a hegyről. Igaz, én megveszekedetten nyugodt voltam: az én motorom ugyanis nem állt a kis udvarban – akkor még Olaszországban, egy féltető alatt hiányoztam neki eszméletlenül, és ő is nekem, bevallhatom. Volt egy kis gondom, elmesélhetem? Legendásan találékony olvasóim nyilván látják a (II.) jelzést a címben – s ebből alighanem ki is logikázták már, hogy lehet egy első része is ennek a kis úti beszámolónak: így igaz, a felvezetőben az ORK-ig vezető mintegy hatszáz kilométerről esett szó, amit természetesen az én jól megpakolt motorom is vígan teljesített a Jánoskáé meg a Kész Lacié mögött. Körte és Körténé Gyöngyi nem tartott velünk: ők két órával később indultak, másik útvonalon jöttek, ám aztán a vakszerencse és/vagy a zseniális szervezés és motorozás következtében délután, húsz kilométerrel a cél előtt úgy, oly olajozottan, szinte flegmán találkoztunk össze, hogy azt soha nem tudnánk elméleti síkon leszervezni, tán még ha közben folyamatos telefonkapcsolatban lennénk se. Vettünk pár sört, ittunk is egyet-kettőt, aztán ledőltünk: másnap pedig elindultunk egyik kedvenc kinti túrámra, az olasz-osztrák határhoz, St. Jakob in Defereggen után. Hogy jó ötlet volt-e, már mondom is, valaki nagyon rá(m)húzta a szívatót, gyerünk…  Tovább »»

03 július
7komment

A nagy generá tortúra – még minden jó (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni - Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni – Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Mondjon rám, ki mit szeretne – szittyaság ide, huntyaság oda, én bizony szeretem az osztrákokat. Na jó, nem az összeset, ezt azért nem állítanám, de ez önmagában nem olyan nagy cucc, sejtésem szerint az összes csehet, franciát, spanyolt, magyart, sőt, az összes eszkimót se kedvelem, bár utóbbiakból legjobb tudomásom szerint egy darabbal sem találkoztam még, úgyhogy elvileg elképzelhető, hogy egy szálig bejönne mind. Na, oké, ne kalandozzunk, ha már épp kalandozásról akarok mesélni, tudom, nem értek rá: szóval a lényeg, hogy szeretem az osztrákokat, mert adegy van egy kibeba szép országuk, adkettő egészen szépen rendben is tartják mindazt, ami az övék, adhárom különösen rendben vannak a motoros szempontból max csillagosötös útjaik, legyenek akármilyen szerpentinesek, akármilyen magasságon és hőingadozási körülmények közepette, és adnégy mindazon osztrákok, akiket ismerek, és ezért szeretek, azok rendesek, segítőkészek, barátságosak, jó fejek, nincs bőrnadrágjuk, árvalányhajas kalapjuk, nem jódliznak, és nem isszák Almdudlerrel a Jägert. Mindez pedig több mint elég, hogy visszajárós legyek. Eljött hát június utolsó hete, ez pedig idestova négy éve egyet jelent az igen egyszerű nevű falucskával, ahová a Körtével, a Késszel és kapcsolódó részeikkel legrendszeresebben járunk – Mörtschach mellett, a Pirkachbergen tanyázunk ilyenkor, hogy egészen pontos legyek az Obere Roner Kasában, ház- és helyrajzi szám nincs, ha fenn a hegyen, 1450 méteren, körben kétezres hegyekkel megkérded, mindenki tudja. Amúgy itt készül az időjárás nagy tételben, sokszor tíz perc alatt lesz a napsütésből zivatar. Vagy épp hó: merthogy az is volt, bizony – nem kenyerem a fennhéjázás, de képzeljétek el, amikor június 26-án álltunk a havas esőben, plusz négy fokban, és tátott szájjal néztük az ötszáz méterre lévő, vakítóan és frissen fehérre meszelt hegyeket, a szomszédunkban lévő Großglockner hóviharok miatt lezárva a járműforgalom elől. Jánoska még két nappal korábban volt fenn motorral, majd elmesélem, az se volt egyszerű… Meg bizonyos szempontokból az én nyolc napom se, erről is ejtünk szót okosan. Most mindenesetre jöjjön az elindulás, csodás, hatszáz kilométeres odautunk, aminek vége felé két, más-más utat választott kis csapatunk úgy egyesült, ahogy megbeszélni se tudtuk volna… Guruljatok beljebb, és suttogjátok ordítva velem: Fel, Pirkachbergre! Tovább »»

06 július
8komment

Újabb hágók, egy duettes nap, majd hazaút hőgutával (VI.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (34 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

Sokat nem enyhült az elmúlt napokban a kánikula – én rendületlenül haladok tovább, ha bírtok olvasni, ha nem, hiszen rengeteg lenne a tennivaló: ma mindenesetre befejezem ausztriai-olasz hetünk ismertetését. Még június 23-án, szombaton érkeztünk meg Varga Zsoltiékkal, Puttóékkal, Tóth Feriékkel kedvenc kis százéves faházunkba, mely a Großglockner közelében, a Mörtschach melletti Pirkachbergen, 1450 méteren található, kétezer méteres hegyek karéjában, lenyűgöző környezetben. Ötven méterre a házikótól egy patak rohan, abból kapjuk az ivóvizet, valamint egy villanymotor meghajtásával az elektromos áramot… Egy másik, hasonló házban, harminc kilométerrel odébb, Oberdrauburgban Körtéék vertek tanyát – ők öt motorral képviseltették magukat az idén. Vasárnap és hétfőn pompás, háromszáz kilométer körüli túrákat tettünk a környék kacskaringós szerpentinjein – de azok se unatkoztak, akik nem tartottak velünk: ők kisebb-nagyobb gyalogtúrákon fárasztották magukat, becsavarogták a környéket, megnéztek minden elérhető nevezetességet, felmentek a Großglocknerre. Kedden aztán Varga Zsolti kiszúrta, hogy a hátsó gumim ismét túl van a jelen – magyarul már a szövetet koptatom. Eszem ágában se volt három napot makramézással tölteni, míg a többiek motoroznak, gyorsan kerestem hát egy gumis műhelyt, és szerda délutánra büszkén és boldogan mutogattam mindenkinek a vadiúj Bridgestone-t. Eljött hát a csütörtök, és, hurrá, helyreállt a világ rendje – reggel kilencre mentem az oberdrauburgi eni (leánykori nevén: Agip) benzinkúthoz, a találkaponthoz. Hajtás után hajtunk. Tovább »»

25 június
5komment

Egy kurta, jó hét – kis kuruckodás a szomszédban (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (37 lövet, átlagosan: 6.84 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Tóth Feri elöl, Vali hátul - bravó srácok-lányok, remekül hasítottunk végig, gond és bizonytalankodás nélkül

Tóth Feri elöl, Vali hátul - bravó srácok-lányok, remekül hasítottunk végig, gond és bizonytalankodás nélkül

A helyzet tudniillik az, hogy Oberdrauburgban, egy karintiai kis faluban, közelebbről egy hangulatos fogadó, a Gailbergerhof elképesztően főúri halljában üldögélek, a motor kint áll a ház előtt, én pedig bekéredzkedtem és bebocsáttattam ebbe a szentélybe, fehér bőrbútorok és nehéz szőnyegek közé, első szóra, mi sem természetesebb, mosolyogva, nem kérdezték, fogyasztok-e kötelezően valami önkéntest – persze azért egy pohár sört beküldök, attól tartok. Akkora wifi van amúgy, hogy két kilót akár haza is vihetnék belőle – így aztán végre lehetőségem van egy kis frissítésre, csak hogy megtörjem szabadságom unalmát. A házban, innen harminc kilométerre, Mörtschachban, ahol a Varga Zsoltiékkal és a gyerekekkel, Viktorral és Andival, a Puttóékkal és Puttó húgával, Évivel, továbbá Tóth Ferivel és Valival lakunk, nemhogy internet vagy tévé, de még térerő sincs – ezért tértem hát be ebbe a kedves kis Gasthausba, ahol épp valami csoportos nagyrendezvény van, és meglehetős illatok birizgálják az orromat, különös tekintettel arra a szikár tényre, hogy ma még nem ettem semmit, és kilenckor indultunk el egy közel négyszáz kilométeres kanyargásra – most pedig este hét van, pár órát esett is, de mit nekünk ilyen semmiségek. Ismertek – nekem a munka, az olvasó szent, inkább magamat sanyargatom, semhogy titeket táp nélkül hagyjalak. Még egy bő félóra lesz, mire innen hazavergődöm, és addig még képeket is kell méreteznem, válogatnom… a videóra már tényleg nem lesz erőm, ezt előre tudom, talán holnap, amikor állítólag kisebb kört nyomunk – ja, jut eszembe, mellékesen tíz perce búcsúztam el a Körtééktől, akik viszont épp ebben a faluban bérelnek egy másik házikót, de erről majd beljebb bővebben. És akkor nem is feszíteném tovább a húrokat: jöjjön a naplóbejegyzés-szerűségekből álló osztrák dolgozatom első része, vagyis az indulás-kiérkezés, azaz a múlt szombatunk igaz története (ha minden jól megy, és miért is ne menne, szerdán második rész is lesz a vasárnappal, aztán harmadik, a többit pedig meglátjuk), de csak ha hajlandóak vagytok egy nagyot lapozni. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz