Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 december
4komment

Sofibá (na végre) hazatér (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 6.91 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Vízre néző lakosztály a Hotel Rakparton

Ígéret szép szó, én is jól tudom: egyik Zsolti barátom a sok közül épp ma kérdezte meg harmadszor, mikor jön a sofibá-sztori ötödik, befejező része – hát akkor most, elnézést és oppardon, dolgoztam, mert az írogatás, jól tudjátok, nem munka, csak lepkeűzés, na, mindegy, azt is tudom, jó régen volt már a negyedik, maga az út meg, amikor is Zoli kollégám/barátom társaságában Németországba fuvaroztuk a legendás Waters-produkció, a The Wall kiváló színpadépítő brigádját, már szinte kötésig merült a múlt kútjának csodás vizébe. Legjobb tehát, ha pár szóban ismét csak emlékeztetem a kedves böngészőt, miről is meséltem korábban. Az első részben konkrétan még csak itt, szerény lakomban brümmögtem és álmodoztam a nagy kalandról… A folytatás legfontosabb mozzanata talán az volt, amikor élesben, utasokkal először ültem a kormány mögé, s arra is jó volt visszarévedni, hogy tizenkét méteres bálnánk a nap végén szintén az én vezénylésemmel fordult be berlini szállásunkra… És jött a harmadik rész, amelyben egy majdnem teljesen szabad napunkról, továbbá például Frau Scholzról meséltem pár bekezdésnyit. A negyedik folytatás végére, egy kalandos, szakmai részletekben gazdag forgolódást, és némi bevásárlást követően átértünk Düsseldorfba: út közben derült ki, hogy eggyel kevesebb férőhely van a szálláson a szükségesnél – érdekes gondolatok forogtak a fejünkben, végül szolidaritásból mindketten a buszban aludtunk, a Rajna-parti rakparton, egy fizetős parkolóban, mondjuk úgy, mérsékelt komfortfokozatban. A hangulatunkkal, miután szegény Zolit sikerül némiképp lecsillapítanom és megnyugtatnom, tulajdonképp semmi baj: a madárlátta lidl-s háromszögszendviccsel a vacsoránk is pipa – nincs más hátra, mint készíteni pár éjszakai képet a Hotel Rakpartról, aztán Zotya hátra heveredik, én meg elöl dőlök neki az ablaknak, maradjunk annyiban, elég fura éjszakai szállás két olyan embernek, akik a mögöttük ülő ötvenért felelnek másnap… Elsősorban is Zoli, aki marad egyedül: mert én megegyezés szerint délelőtt beülök egy kisbuszba utasnak, és megindulok hazafelé, de rá vár még jó pár kilométer… Ez utóbbiról kevesebb szó esik a befejező részben (annyit azért elárulhatok, barátom gond nélkül megoldott mindent), de hogy miképpen értem haza én, azt részletekbe menően elolvashatjátok, beljebb. Tovább »»

Hirdetés
Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz