Egy szobapincér a Ritzben, Woodrow Wilsonnál
(21 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ...
Úgy gondolom, egyszer csak megindulunk...
Gondolom, nem a Boda család ma az egyetlen Magyarországon, melynek egyes tagjai egyre intenzívebben külföldre kacsingatnak – a szaftosabb részleteket egyelőre babonából mellőzném, ami mondjuk engem illet, a kor előrehaladtával, úgy tűnik, romlik a humorérzékem, s egyre erőltetettebb kezd lenni a mosolyom a napi történéseket látva. Lassan mérsékelten puszta tréfa az is, hogy a belső zsebemben fix helye van az útlevelemnek – nagyon szívesen megvárok persze még pár húzást, elkötelezett magyar hazafi vagyok (és ezt ráadásul, akárki akármit hisz is, egészen komolyan így gondolom), de valahogy az a szörnyű gyanúm, eljöhet egy olyan rész ebben a több mint húsz éve futó pompás magyar szappanoperában, amikor csendesen úgy döntök, a folytatásokat majd megnézem a CNN-en, ha van kedvem – mindenesetre, addig is eltűnök pár évre emberi életet élni, csak úgy kíváncsiságból, mert érdekel, az vajon milyen lehet, és úgy tűnik, itthon ezt senki nem nagyon szándékozik bemutatni nekem, neked és a többi pár milliónak. Van mondjuk tízezer ember, aki nagyjából katarisejk-szinten nyomatja, ha valamit esetleg még szeretne, simán csak törvényt hoz vagy hozat rá, és már nem is nagyon rejti véka alá, mi a szándék, plusz, hogy végképp megnyugodj, társalgási szinten belöki, hogy harminc százalékos áfa; hogy Erzsébet-papírban fogod kapni a gyest meg a családi pótlékot; hogy negyvenhétből teljesen simán meg lehet élni pro hó, tessék csak megnézni őket, harmincháromra vannak bejelentve, és tízmilliókkal tartoznak a banknak, vagyonuk egy utánfutó meg két üveg bor… – a tízezren túli plebs pedig lassacskán végképp a gyomorszint alá süllyed, százszor kizsigerelt, ezerszer lenyúzott, megnyomorított százezrek próbálnak kínkeservesen túlélni… Nem tudom: ezerszer hallom, s akár úgy is lehet, külföldön nem lesz más belőlünk, csak Ausländer avagy outsider – őszintén szólva ez is egyre kevésbé érdekel: jobban aligha szarhatnak rám, mint azok, akik itthon az ügyeimet intézik és miattam tesznek-vesznek. Állítólag. És így. Hát… izé… egyszer csak akkor köszi mindent, srácok, további jó ügyködést. Ha meg netán bődületes honvágyam lesz, majd elolvasok valami újságot a neten. Tovább »»
