Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

Hirdetés
10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

08 július
7komment

A nagy generá tortúra – hegyi nyug, alom (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Történetem főszereplője - a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, üzemképtelenül

Történetem főszereplője – a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, már üzemképtelenül

Történetünk egy ausztriai motoros nyaralás krónikája: a barátaimmal, elsősorban is a Körtével és a Kész Lacival évek óta tartó jó szokásunk szerint minden júniusban egy hetet töltünk Tirol és Karintia határán, egy magasvölgyben, 1450 méter magasan álló százéves kis gerendaházban. Szállásunkról naponta portyázunk, 3-400 kilométeres adagokban faljuk be a környékbeli kanyarokat, hódítjuk a hágókat. Idei történetünk első, idillinek is mondható részében szépen megérkeztünk a helyszínre, hogy aztán másnap, szombaton elinduljunk az első túrára, ráadásul mindjárt az egyik kedvenc karikámra, St. Jakob in Defereggen felé, az olasz-osztrák határon át vezető pompás kis szerpentinre, és egyéb csodás környékekre. Alaposan ki voltam hegyezve erre a szép kirándulásra, s minden a legnagyobb rendben is ment, egészen addig, míg észrevettem, hogy a töltésemmel valami gond van… nem kicsi – olyan, amitől nem megyünk tovább… Szerencsére még lendületből találtam egy alkalmas megállóhelyet, egy árnyékos kis parkolót Anterselva di Mezzo falucska szélén – oda fordultam be, aztán már csak várnom kellett pár percet, hogy a sor elején haladók (Körte, Kész Laci és Jánoska) észrevegyék, hogy nem megyek utánuk, és visszaforduljanak. Öt perc se telt bele, már ott is voltak – és mivel látták, hogy addigra leszedegettem a generátoromat takaró fedeleket, kapásból tudták mind, mi a baj. Hogy miért? Mert az utóbbi két hónapom a generátorokról, pontosabban a generátorproblémákról szólt. Szent meggyőződésem, hogy egy nem hétköznapi pechsorozat szenvedő alanya vagyok – barátaim egy része viszont ugyanilyen szentül hiszi, hogy a motorom dögleszti meg sorra a generátorokat: leginkább is azok hisznek ebben a verzióban, akiktől kölcsön kaptam egy-egy generátort. Például a Gyusza. Akinek azért minimum számít a véleménye… Azért elmondom sorban, kicsit unalmasan, mi is történt mostanában – hamarosan úgyis eldől, mi a helyzet, mivel épp ma megjött egy új generátor Németországból: de erről majd később. Most jöjjön a vesszőfutás, aztán a szombati nap további része, utazásom a Kész Laci mögött, és hasonló szörnyűségek. Bent minden. Tovább »»

30 július
6komment

Második napunk (és az első vége) a Magyar Route 66-ben – túrázók, dorbézolók (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Jó panziónak is kell cégér - Gréti pénteken azért pityergett, hogy apa ültesse fel a bácsi mögé...

Jó panziónak is kell cégér – Gréti pénteken azért pityergett, hogy apa ültesse fel a bácsi mögé…

Az este mindenesetre elkezdődik – dobtam fel a nem kicsit fenyegető mondatot múlt pénteki bevezetőm végén, melyben arról adtam számot, miképpen jutott el tizenöt motorból álló kis eszkvadronunk a kies Szilvásváradra, mintegy 43 kilométeres átlagsebességgel suhintva keresztül e lángoktól ölelt kis hazát. A túra nem volt egyszerű: vallomással tartozom – miképpen Nyilas Misi egy idő után nem akart debreceni diák lenni, úgy fél hármas megérkezésünk után én is azt gondoltam, soha többet nem akarok három motornál számosabb csapatban haladni. Aztán persze megittunk pár pszichoterapikus jellegű folyadékot, végignéztem sok jó barátomon, és azt mondtam magamban: ugyan már, András, hát nem kibírható egy ilyen nyugodtabb tempójú, nézelődősebb, laza, relax-jellegű túra? De, kibírható, mondta erre András II. odabent kissé morcosan: mondjuk egyszer egy évben mindenképp bazmeg. András II., hadd mondjam el itt, kicsit (nagyon?) elviselhetetlenebb figura nálam – hogy is fogalmazzak: sprődebb, szókimondóbb, kevésbé mosolygós, mérsékelten tüchtig. Ő nem nagyon foglalkozik vele, mit szólnak a népek, ha kimondja a frankót – leginkább olyan, mint a Suszterék háztartásában a Gyík. Mindegy: végre ott voltunk a helyszínen, és belelendültünk kissé a szórakoztatóiparba. Legelsősorban is a Kész Laci, aki – a pénteki részben már láthattátok a videóját, melyet egyébként szerénytelenségem operatőri munkája tett teljessé - nem különösebben lámpalázas srác, színjózanban sem, de ha netán valaki fizet neki egy híg fröccsöt, na azután egészen érdekes dolgokat produkál. Csütörtök este például… tudjátok mit? Lapozzunk egyet: gyertek.  Tovább »»

04 június
23komment

Három motoros (és egy utas), három Honda, három nap, és a barátság csodái (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (35 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A bűnös alkatrész - illetve ez már a kicserélt, vagyis a Köre lánckereke: ez úton is köszönet...

A bűnös alkatrész - illetve ez már a kicserélt, vagyis a Köre lánckereke: ez úton is köszönet...

Az Isztrián jártunk, három őrült, a Kész Laci, a Körte és szerénytelenségem, továbbá egy nemőrült, csupán némi motorozásra és kikapcsolódásra vágyó bátor hölgy, Orsi – erről szólt a dal a múlt héten: na, ki találja ki elsőnek, hány részes dolgozatban teszem ezt ötletesen közzé, ha három napos volt a turné? Úgy van, a katicás kendős, kunkori hajú kislánynak itt az első sorban be is írok gyorsan egy mosolygós piros pontot, bizony, három… Kedden és csütörtökön már elolvashattátok az első két nap igaz történetét, aki pedig egy kicsit csajosabb szemszögből, a hátsó ülésről is szeretett volna belelátni közös dolgainkba, az nézheti Orsi blogját, hamarosan nála is fent a párhuzamos, harmadik rész, és szintén nemsokára egy kicsit címet változtat majd… Na, ott szakítottuk el a történet fonalát, hogy egy – vélelmeztük – hátsó kerékcsapágy miatt gondok mutatkoztak a Körte motorjával, ezért második nap késő délután gyorsan megálltunk Rovinj-Vrsar közelében, egy Flengi nevű falucska közepén, és gondolkodóba estünk. Aztán az Orsival elmentünk szállást keríteni, száz méteren belül találtunk is egy pompásat, és tíz perc múlva már az összes motor ott hemzsegett az udvaron, mi gyorsan bepakoltunk a szobába, azután ledobtuk magunkat az árnyas kerti szaletli rendkívül kényelmetlen fonott székeire. Ez utóbbi az egyetlen rossz, amit a helyről el tudok mondani – minden más tökéletes volt, elképesztő vendégszeretettel, mosolygós barátsággal fogadott minket gigakedves szállásadó nénink, aki először is kihozott két hasas üveg diópálinkát, aztán ékes németséggel közölte, hogy felhúzza az apartmanunkban az ágyneműt, s utána, ha nem haragszunk, főzne egy friss kávét. Ha érdekel, megharagudtunk-e, lapozol. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz