Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

Hirdetés
10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

08 július
7komment

A nagy generá tortúra – hegyi nyug, alom (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Történetem főszereplője - a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, üzemképtelenül

Történetem főszereplője – a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, már üzemképtelenül

Történetünk egy ausztriai motoros nyaralás krónikája: a barátaimmal, elsősorban is a Körtével és a Kész Lacival évek óta tartó jó szokásunk szerint minden júniusban egy hetet töltünk Tirol és Karintia határán, egy magasvölgyben, 1450 méter magasan álló százéves kis gerendaházban. Szállásunkról naponta portyázunk, 3-400 kilométeres adagokban faljuk be a környékbeli kanyarokat, hódítjuk a hágókat. Idei történetünk első, idillinek is mondható részében szépen megérkeztünk a helyszínre, hogy aztán másnap, szombaton elinduljunk az első túrára, ráadásul mindjárt az egyik kedvenc karikámra, St. Jakob in Defereggen felé, az olasz-osztrák határon át vezető pompás kis szerpentinre, és egyéb csodás környékekre. Alaposan ki voltam hegyezve erre a szép kirándulásra, s minden a legnagyobb rendben is ment, egészen addig, míg észrevettem, hogy a töltésemmel valami gond van… nem kicsi – olyan, amitől nem megyünk tovább… Szerencsére még lendületből találtam egy alkalmas megállóhelyet, egy árnyékos kis parkolót Anterselva di Mezzo falucska szélén – oda fordultam be, aztán már csak várnom kellett pár percet, hogy a sor elején haladók (Körte, Kész Laci és Jánoska) észrevegyék, hogy nem megyek utánuk, és visszaforduljanak. Öt perc se telt bele, már ott is voltak – és mivel látták, hogy addigra leszedegettem a generátoromat takaró fedeleket, kapásból tudták mind, mi a baj. Hogy miért? Mert az utóbbi két hónapom a generátorokról, pontosabban a generátorproblémákról szólt. Szent meggyőződésem, hogy egy nem hétköznapi pechsorozat szenvedő alanya vagyok – barátaim egy része viszont ugyanilyen szentül hiszi, hogy a motorom dögleszti meg sorra a generátorokat: leginkább is azok hisznek ebben a verzióban, akiktől kölcsön kaptam egy-egy generátort. Például a Gyusza. Akinek azért minimum számít a véleménye… Azért elmondom sorban, kicsit unalmasan, mi is történt mostanában – hamarosan úgyis eldől, mi a helyzet, mivel épp ma megjött egy új generátor Németországból: de erről majd később. Most jöjjön a vesszőfutás, aztán a szombati nap további része, utazásom a Kész Laci mögött, és hasonló szörnyűségek. Bent minden. Tovább »»

04 július
7komment

A nagy generá tortúra – kibontakozik a baj (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az álombrigád az álomdíszletben - plusz a Jánoska, de ő pont fotózott...

Az álombrigád az álomdíszletben – plusz a Jánoska, de ő pont fotózott…

Mert igenis megérdemeltük, de nagyon: kiszakadtunk a hétköznapokból, és nyolc napra, mi több, nyolc éjszakára elhúztunk szokott bűnbandámmal, azaz a Körtével és a Kész Lacival, és további nagyon fontos kapcsolódó rokonokkal és barátokkal Ausztriába. Karintia és Tirol határán, az olaszokhoz is közel, Mörtschach falucskához van a legközelebb az a szép, erőteljes hegy, a Pirkachberg, ami mögött, egy kétezres hegyek övezte magasvölgyben, 1450 méteren található kedvenc alpesi szállásom, az Obere Roner Kasa, egy száz év fölötti, szinte magányosan álló gerendaház – odabent teljes tisztaság, egyszerűen, de kényelmesen berendezett szobák, melegvíz, modern nyílászárók, fantasztikusan felszerelt konyha, fatüzelés… ja, hát persze hogy tüzelni kell, este optimális esetben is bőven tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, de például az idén, ha jól emlékszem, június 26-án, szerdán reggel igazi, félreérthetetlen havas esőben is álldogáltunk a ház előtt, és picit mintha ideges is lett volna a hangulat abban a negyedórában, amíg zuhogott… Merthogy azért nem esett volna jól, ha netán motorral, hóban kell leevickélnünk a hegyről. Igaz, én megveszekedetten nyugodt voltam: az én motorom ugyanis nem állt a kis udvarban – akkor még Olaszországban, egy féltető alatt hiányoztam neki eszméletlenül, és ő is nekem, bevallhatom. Volt egy kis gondom, elmesélhetem? Legendásan találékony olvasóim nyilván látják a (II.) jelzést a címben – s ebből alighanem ki is logikázták már, hogy lehet egy első része is ennek a kis úti beszámolónak: így igaz, a felvezetőben az ORK-ig vezető mintegy hatszáz kilométerről esett szó, amit természetesen az én jól megpakolt motorom is vígan teljesített a Jánoskáé meg a Kész Lacié mögött. Körte és Körténé Gyöngyi nem tartott velünk: ők két órával később indultak, másik útvonalon jöttek, ám aztán a vakszerencse és/vagy a zseniális szervezés és motorozás következtében délután, húsz kilométerrel a cél előtt úgy, oly olajozottan, szinte flegmán találkoztunk össze, hogy azt soha nem tudnánk elméleti síkon leszervezni, tán még ha közben folyamatos telefonkapcsolatban lennénk se. Vettünk pár sört, ittunk is egyet-kettőt, aztán ledőltünk: másnap pedig elindultunk egyik kedvenc kinti túrámra, az olasz-osztrák határhoz, St. Jakob in Defereggen után. Hogy jó ötlet volt-e, már mondom is, valaki nagyon rá(m)húzta a szívatót, gyerünk…  Tovább »»

03 július
7komment

A nagy generá tortúra – még minden jó (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni - Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni – Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Mondjon rám, ki mit szeretne – szittyaság ide, huntyaság oda, én bizony szeretem az osztrákokat. Na jó, nem az összeset, ezt azért nem állítanám, de ez önmagában nem olyan nagy cucc, sejtésem szerint az összes csehet, franciát, spanyolt, magyart, sőt, az összes eszkimót se kedvelem, bár utóbbiakból legjobb tudomásom szerint egy darabbal sem találkoztam még, úgyhogy elvileg elképzelhető, hogy egy szálig bejönne mind. Na, oké, ne kalandozzunk, ha már épp kalandozásról akarok mesélni, tudom, nem értek rá: szóval a lényeg, hogy szeretem az osztrákokat, mert adegy van egy kibeba szép országuk, adkettő egészen szépen rendben is tartják mindazt, ami az övék, adhárom különösen rendben vannak a motoros szempontból max csillagosötös útjaik, legyenek akármilyen szerpentinesek, akármilyen magasságon és hőingadozási körülmények közepette, és adnégy mindazon osztrákok, akiket ismerek, és ezért szeretek, azok rendesek, segítőkészek, barátságosak, jó fejek, nincs bőrnadrágjuk, árvalányhajas kalapjuk, nem jódliznak, és nem isszák Almdudlerrel a Jägert. Mindez pedig több mint elég, hogy visszajárós legyek. Eljött hát június utolsó hete, ez pedig idestova négy éve egyet jelent az igen egyszerű nevű falucskával, ahová a Körtével, a Késszel és kapcsolódó részeikkel legrendszeresebben járunk – Mörtschach mellett, a Pirkachbergen tanyázunk ilyenkor, hogy egészen pontos legyek az Obere Roner Kasában, ház- és helyrajzi szám nincs, ha fenn a hegyen, 1450 méteren, körben kétezres hegyekkel megkérded, mindenki tudja. Amúgy itt készül az időjárás nagy tételben, sokszor tíz perc alatt lesz a napsütésből zivatar. Vagy épp hó: merthogy az is volt, bizony – nem kenyerem a fennhéjázás, de képzeljétek el, amikor június 26-án álltunk a havas esőben, plusz négy fokban, és tátott szájjal néztük az ötszáz méterre lévő, vakítóan és frissen fehérre meszelt hegyeket, a szomszédunkban lévő Großglockner hóviharok miatt lezárva a járműforgalom elől. Jánoska még két nappal korábban volt fenn motorral, majd elmesélem, az se volt egyszerű… Meg bizonyos szempontokból az én nyolc napom se, erről is ejtünk szót okosan. Most mindenesetre jöjjön az elindulás, csodás, hatszáz kilométeres odautunk, aminek vége felé két, más-más utat választott kis csapatunk úgy egyesült, ahogy megbeszélni se tudtuk volna… Guruljatok beljebb, és suttogjátok ordítva velem: Fel, Pirkachbergre! Tovább »»

29 június
8komment

Százévesen, csak azért is: Mörtschach!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (37 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hetvennegyedik kiadásában a külföldi vonatkozású hírek között is magyarost találtunk – nagy kedvencem, a magyar nyelv felkerült a külföldiek (pontosabban: angol anyanyelvűek, de szerintem ebből a szempontból mindegy) számára legnehezebben elsajátíthatók tízes listájára. Továbbra is azt gondolom, igen jó kis nyelv a miénk: egyebek mellett azt is köszönhetem neki, már amennyiben köszönöm, hogy 1983-ban nem maradtam – akkor még, természetesen, illegálisan – Belgiumban, pedig minden körülmény amellett szólt volna. Hogy jól döntöttem-e vagy sem, azt igazából egyre nehezebben tudom megítélni – hezitálás helyett inkább szépen elmesélem a történetét. A pénzügyminiszter szerint jövőre visszafizetjük az összes IMF-hitelt – biztosan az én készülékemben van a hiba, hogy szinte napról napra többször jut eszembe a Kárpátok Géniuszának Eldorádója, a hetvenes-nyolcvanas években: Románia, ha jól emlékszem, akkoriban kifizette a teljes adósságát, furcsamód nekem mégis úgy tűnt, nem ment minden rendben, leszámítva persze az elnöki palotát és környékét… Pár harminc éves emlék – van, akinek ismerős lesz, az ifjabbak alighanem csak annyit mondanak majd, hát persze, Boda bácsi, de annyi baj legyen… Végül némi műhelytitok – amikor ezt olvassátok, feltehetően épp visszafelé evickélek Ausztriából, mert letelt a nyolc napunk az 1450 méteren álló százéves kis gerendaházban: hogy miért is nem vagyok mértéktelenül boldog ezeken a visszautakon, azt próbálom majd eldadogni, miközben újra elmondom, tulajdonképpen azonos összegért nyaralunk a hegyekben, mint amennyiért itthon vagyunk… Na jó, ez akkor lenne igaz, ha nem motoroztunk volna egy egészségeset odakint – de persze megtettük, hiszen azért mentünk… Classic a hajtás után, nyaralás alatt is – köszönöm, hogy lehetővé tetted, kedves időzítőm… Tovább »»

22 június
7komment

Ne hívjatok, ne írjatok: elmentem

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hetvenharmadik kiadásában először (szociálisan is) elmaradott finn rokonainkhoz látogatunk: hetvenöt éve szokás arrafelé, hogy a várandós kismamák egy méretes kartondobozt kapnak az államtól ajándékba, nem is pont üreset –  hálózsák, rugdalódzó, ruhák, pelenka, fürdőszerek, játék, és még egy kis matrac is található a dobozban, amely így akár az újszülött első ágyacskája is lehet. Annak idején, a harmincas években Finnországban rendkívül magas volt a gyermekhalandóság, ezer csecsemőből hatvanöt halt meg – mára a világ élvonalában van ez a mutató, sokak szerint a dobozka miatt is… Hozzáállás a jövő nemzedékeihez ott és itt – ja, doboz persze mifelénk is van: abban kell bevinni a kórházba a szappant meg a gyógyszert… Bezáratnának egy belvárosi bárt Budapesten: egy horvát turistának több mint ötvenezer forintot kellett kifizetnie, miután elfogyasztott három pálinkát, egy kis üveg Heinekent, két kis üveg bort, egy energiaitalt meg egy kólát. Hogy nem szimpatikus a hely, megértem, állítólag csinos lányok csalogatják be a palimadarakat, bent viszont, fizetéskor már morcosabb kétajtós szekrények gyülekeznek – láttam én már elég ilyet a világban, valahogy soha nem kívánkoztam be, igaz, ritkán van nálam belvárosi kocsmázásra való lé… Mentegetni se szeretném a Frizzante éttermet – az viszont elég magyaros, ahogyan az ügyet kezelni kívánja a fensőbbség: ezt járjuk körbe kissé. Végezetül szót ejtünk róla, hogy több ezer Harley-Davidsont áldott meg Ferenc pápa Rómában: olcsó poén lenne azt mondani, hogy megértem, mert eléggé ráfér a márkára – inkább azt mesélem el pár szóban, hová is készülök július második hétvégéjén… egy kis előzetes egy motoros búcsúról, ahová Diego atya társaságában gurulunk majd el. Nyitom a szövegládát, lapozzatok… Tovább »»

27 május
9komment

Mariazelltől Grazig: a végét megúszom, szó szerint (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (44 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A nap süt, a króm csillog, a tankban üzemanyag - felhők csak a horizonton: lehet-e szebb a pünkösd?

A nap süt, a króm csillog, a tankban üzemanyag – felhők csak a horizonton: lehet-e szebb a pünkösd?

Lassan egy hete már, hogy beszámoltam legutóbbi osztrák kalandozásunkról, amikor Mariazellbe hajtattunk a szokásos bajnokcsapattal – az út indoka az volt, hogy előleget fizetünk be a Haus Franziskus-ban, ahová augusztusban érkezik majd négy napra egy dunaújvárosi motoros különítmény: a magyar tulajdonlású kis hotelben rögvest kiderült, foglalóra nincs szükség, csak szépen meg kellett mondanunk az időpontot, és már rendben is voltunk, barátságosan elbúcsúztunk. Odakint, egy hangulatos gyalogösvény melletti padon az arra járó osztrák turisták buzgó málcájtozása közepette ebédeltünk, azaz fogyasztottunk az otthon készített szendvicsekből – Körtének, továbbmenőleg szerintem Körténé Gyöngyinek köszönhetően azok a khm… kissé talán hanyagabb természetű kollégák se maradtak éhen, akik elmulasztottak útravalót készíteni és csomagolni. Vagyis én. Ittunk egy kis kólát, aztán elkészítettük a szokásos csoportképet, beütöttem a gps-be Suszter barátomék grazi címét, bedugtam a bal fülembe a készülék fejhallgatóját, és megindultunk – nagyjából húsz kilométert még egy irányba tartunk, jósolta a Körte, aztán én elmegyek jobbra, ők meg tovább keletnek, Sopronnak. Le is nyomtuk azt a húszast, aztán valamiért megálltunk – nekem különösen jól jött, mert szegény Marika kétségbeesetten, folyamatosan a sztrádára akart felvinni, legfőbb ideje volt hát kiütni a fejecskéjéből az autópályákat, fizetős és földutakat, kompokat és egyéb érdekességeket. Erre minden rendbe jött. A Kész Laci elszívta a cigijét, aztán még megnéztük a Körte új akkumulátorát, ismét elbúcsúztunk röviden, nyeregbe pattantunk, és egy kis dombnál, jelentékeny dudálás és villogtatás közepette én tényleg lekanyarodtam derékszögben jobbra, Lacusék meg mentek tovább, még láttam, ahogy eltűnnek a száz méterrel odébbi jobbosban, és már húztam is tovább. És újra megláttam egy jelentősebb, sötétszürke felhőt, jó messze, a horizont tájékán – valami azt súgta, ott lehet alatta Graz: és ezúttal se tévedtem, mint jó két órával később kiderült. Hogy mi? Kérlek, fáradjatok beljebb, hadd mondom el… Tovább »»

21 május
11komment

Búcsú a Varától és a gumivéreztetés mesterfogásai – pünkösd Mariazellnél (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (49 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Egy kis osztrák hegyi pihenőben találtuk ezt a megkapóan egyszerű fa kápolnácskát...

Egy kis osztrák hegyi pihenőben találtuk ezt a megkapóan egyszerű fa kápolnácskát…

Fehérvárnál, a Shell-kút felől egy Transporter kanyarodik mellénk a belsőbe, a Körte meg a Kész Laci még szépen befér elé, én nem akarok bevágni, de jól láthatóan beenged, közben a sofőr legombozza az ablakot, lelki füleimmel már hallom, hogy valamit kikiabál – és tényleg, de meglepetésemre barátságosan… Mellé megyek, átnézek, és… hopp, de ismerős a kormánynál ülő arc… bár… kicsit talán szőrösebb, mint a Hermann Henrik – de mégiscsak ő az, amolyan Dakar-szőrzettel. Elkísérnek minket a győri elágazásig, a piros lámpáknál váltunk pár szót, aztán ők lekanyarodnak, mi meg megyünk tovább Veszprém felé. Ja, ha még nem mondtam volna, mi Mariazellbe tartunk, reggel hét óra nyolc perckor indultunk a Kék Tehéntől, és kivételesen miattam késtünk, mert az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy otthon felejtettem a gps-t, márpedig Grazba, meg majd később, kedden hazafelé szólóprodukcióban megyek majd… Na jó: azért nyolc perc tán még a kibírhatós kategóriába tartozik, bár a Körtéékre nagyjából hétszáz kilométer vár, és késő délutánra otthon akarnak lenni, nekem meg át kell battyognom Suszterékhez – úgyhogy azért a törvényes keretek között szednünk kell a papucsokat. Kivételesen még célt is találtunk, mert mi adunk a látszatra, nehogy már úgy nézzen ki, csak úgy elfüstölünk ötven liter benyát: Mariazellbe nem ájtatoskodni megyünk, hanem szobákat foglalni, és kifizetni az előleget a Haus Franziskus hotelben, ahol augusztus elején a tervek szerint a Dunaújvárosi Racing Club túracsapatának bázisa lesz. A Körte ráadásul ezzel a szép menettel búcsúzik el hű társától, a Varaderótól, aminek, 99 százalék, (nála legalábbis) ez az utolsó komolyabb túrája. És én is találtam egy egészen frappáns okot: a hátsó meg az első gumimat szeretném becsületesen lejárni, nehogy már úgy érezzem, egy forintot (azaz a hátsót tekintve, eurócentet) is értelmetlenül költöttem rájuk – plusz pont ezer kilométer van vissza az esedékes olajcserémig/szervízemig, nekem tehát szintén múlhatatlanul szükséges egy osztrák kanyar, akit anya szült, ezt beláthatja, azt hiszem… Megindulunk, lapozás után pattanhattok is hátra. Tovább »»

09 május
7komment

Tabdusnorfű – sűrűsödés szombat estétől (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Mediék kisfia, Martin megmutatja, milyen elszánt, ha gulyáskanalazásról van szó...

Mediék kisfia, Martin megmutatja, milyen elszánt, ha gulyáskanalazásról van szó…

Sűrűsödő hétvége – törzsolvasóim minden bizonnyal ismerik már a fogalmat, én nagyon is jól, évtizedek óta, a gond csak az, hogy egyre jobban kedvelem is. Megfigyeltem, hogy sokszor szándékosan nem is tervezek semmit egy-egy hétvégére: kajánul figyelem, sikerül-e valamikor egyet itthon töltenem, egy jó kis tévézéssel, ötórai teával, szombat délutáni rejtvényfejtéssel… Még mielőtt bárki félreértene: semmi bajom ezekkel, sőt – de mindegy is, mi a véleményem az egyéb tevékenységekről, hiszen 99 százalékos biztonsággal tudom, szerdán vagy csütörtökön elkezdődik. Olvasok egy izgalmas programról a neten, felhív vagy üzen a Körte, a Kész Laci, a Medi, a Varga Zsolti, a… tudom is én… és bemondja a tuti programot, aminek egyik alap alkotóeleme, hogy valahová el kell motorozni érte… Innentől kezdve az már nagyjából bizonyos, mi lesz – perceken, de legkésőbb órákon belül meggyőzöm magam, menni kell: mert megfigyeléseim szerint sajnálatosan kurta az élet, és pontosan tudom, hogy sok-sok más mellett minden meg nem tett kilométert, el nem égetett molekula benzint bánni fogok, ha egyszer eljön a nagy diafilm-vetítés, és le kell guggolnom a besötétített gardróbban, miközben a nagy szakállú, mosolygós bácsi befűzi a látszatra jó vaskos filmet, aminek a dobozán, amikor óvatosan lesandítok, látom, nagy betűkkel ott áll: BODA ANDRÁS – és alatta még: (Éghetetlen film). Szóval a végkimenetel bizonyos: az érdekes kérdés még, vajon egy program vár-e rám, vagy beesik még kettő-három, és lehet cikázni egy izgalmasat… Nos, a múlt hét vége ilyen kellemes csapongással telt: először kiderült, szombat este a Mediterran Pub-ban, Dusnokon buli várható, néhány régi jó barátommal a körzetben; továbbá hogy vasárnap Orfűre kirándul egy szélesebb kör – a sűrűsödéshez ez esetben már csak az kellett, hogy szombat kora délutánra befűzzem a bócsai traktormajálist, továbbá egy röpke vizitációt a Varga Zsoltiéknál, az új udvar tiszteletére, és máris rendben volt minden. Hétvége, második ének – lapozz, ha kell! Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz