Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


07 május
4komment

A Kis Hang szemétkedései

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (12 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszáztizennyolcadik kiadásában mindenekelőtt, múlt heti ígéretem szerint folytatom az alanyi jogon járó alapjövedelem témájának kifejtését – az előző részben, mit szépítsem, kicsit szétcsúsztam, s nem igazán sikerült beleásni magam az ügybe. Pedig a világ több pontján is egyre komolyabban foglalkoznak azzal a – számomra – álomszerű ötlettel, hogy aki óhajtja, az úgy kaphasson egy meglehetősen szerény életvitel finanszírozásához pénzt, hogy igazából semmit nem kell tennie érte. A dolog persze pont ezer kérdést vet fel: mindet nyilván nem leszünk képesek megemlíteni, de pár fontosabbat azért igyekszem összeszedni egy kicsit beljebb. Az idő, attól tartok, aligha sürget: halvány kételyeim vannak afelől, hogy Magyarországon megérhetném a rendszer bevezetését – de bevallom, én itt már azzal is bőven beérném, ha egy szép napon azt látnám, hogy legalább a munkát sikerül valami emberinek mondható nívón megfizetni. Gyász, gyász és gyász, napok óta vigasztalan vagyok: kiesett a döbbenetes erejű magyar futballbajnokság legjobbjai közül a Puskás Akadémia, mely köztudottan igen kedves játékszere az Első Embernek. Pár napig egyes orgánumok lebegtették még, hogy ha valamelyik feljutó csapat szépen önként lemondana a játékjogáról, az MLSZ esetleg felkérhetné valamelyik kieső csapatot, teszem azt, a Puskást, hogy legyen kedves jelenlétével tovább emelni a honi bajnokság Csomolungma-színvonalát – ma azonban a szövetség egyértelműen úgy nyilatkozott, ilyesmire nincs lehetőség. Sovány vigasz, hogy kedvező konstelláció esetén, esetleg, a nagyszerű Tállai András csapatának, a Mezőkövesdnek lehetősége nyílhat belekóstolni az igazi színvonal mámorító ízébe. Még szerencse, hogy legalább a felcsúti kisvasút elindult. Na, jó, hogy eszembe jutott, hát arról beszélünk pár szót, felidézve, miket is sikerült mondania a Főmasinisztának. Ami engem illet, köszönöm, minden oké, semmi különös, azaz dehogynem… ha minden a tervek szerint alakult, épp ezekben a szombat délelőtti órákban fordítom vissza hű Rocinantém szarvát Magyarhon felé – ma, vagyis szerdán (hogy érthető legyek: épp előre dolgozom az ügy érdekében) abban reménykedem, hogy egy röpke bosnyák motorozás kellő közepén vigyorgok szélesen, valahol Mostar vidékén. És így aztán arról szeretnék pár szót eldadogni, milyen nehezen is bírok a szemét Kis Hanggal, amely időről időre elkezdi fuvolázni a fejemben a legkülönfélébb érzéki sziréndalokat, örök motorozásról, eltűnésről, útról, szabadságról, meg hasonló kis marhaságokról. Egy kicsit most engedtem neki, na – de a vasárnap újra a busz vezérállásában talál majd. Várhatóan… Ti viszont ne várjatok semmire, gyertek – csapjunk a pacik közé… Tovább »»

Hirdetés
07 november
12komment

Peter Harrach Superstar

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.82 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százkilencvennegyedik kiadását egy Japánból érkezett hírrel indítjuk – a szigetországban dolgozó tudósok ultrakemény, igen vékony, a fizikai behatásoknak mégis roppant mód ellenálló üveget fejlesztettek ki. Ez önmagában csak egy örvendetes hír lenne – ám a cikk szerzői arról is szót ejtettek, hogy az új üvegnek köszönhetően jóval tartósabbak lehetnek majd például a (z okos)telefonok, a járművek, és sok-sok fogyasztási cikk… Nos hát… ezzel kapcsolatosan ébrednek bennem bizonyos kételyek – a világ iparcikkgyártói ugyanis szinte kivétel nélkül, jó néhány évtizede épp arra fordítanak különös gondot, hogy minél bizonyosabb legyen, hogy bizonyos idő elteltével cuccaink megadják magukat. Hol vannak már az autógyártók, akik az örökkévalóságnak gyártották a kocsikat, hol a tartósság terén versenyző cégek: őrülten pazarló világunkban ma már minden eldobható és el is dobandó, igazából egyetlen tárggyal sem érdemes hosszabb távú kapcsolatot terveznünk, márpedig az én esetemben ez komoly megrázkódtatást jelent… Harrach Péter: kedvenc keresztényeim, demokratáim, mi több, embereim egyike – néhány nem kevésbé korszakos kollégája társaságában sikerült a szokásos örömteli arckifejezésével bemorognia a nemet egy olyan kezdeményezésre, amely a magyarországi gyermekéhezés felszámolásáért szeretett volna tenni. Gyermekéhezés, 2015-ben, Európa közepén – évek óta próbálom, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni mindezt abban az országban, ahol száz- és ezermilliárdok úsznak el évente bűnözők hizlalására, egyéni őrültériákra. Aligha csoda, ha eszembe jutott, mi lett volna, ha Jézus Krisztus Harrach képében jelenik meg e sártekén. Közvilágítás reloaded: a fél, vagy tán egészen homályba burkolózó gyalogátkelőhelyek előtt fényvisszaverőket építettek az útburkolatba, most a fákat vágják vissza, hátha az a baj – nos, elárulom, nagyon nem, a hiba sajnos marad, továbbra is azokban az ostorlámpákban, amelyeket sok-sok pénzért “korszerűsítettek”: a tragédia most, az ősz beálltával immár sajnos kódolva van, tényleg csak azt kívánom, legalább most ne legyen igazam… Épp tegnapelőtt telefonált rám egy sok vihart megélt barátom, nem az a kiborulós fajta, mégis eléggé megrázta, amikor negyvennel haladva hajszál híján elcsapott valakit alkonyat táján – csak azt tudtam mondani neki, hogy Dunaújváros új lakott területi esti sebességhatára a 10 km/h: e fölött minden méter életveszélyes… Kemény üveg, kemény őskeresztények, kemény közlekedés – itt a metal HL, induljon a headbang. Tovább »»

22 november
3komment

A pattogó mosógép esete a Csurival

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.91 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száznegyvenötödik kiadásának első darabjában egy kalandregénybe illő utazással foglalkozunk: nyilván sokan hallottatok már a Rosetta űrszonda küldetésének egyik legjelentősebb sikeréről – a tíz éve útnak indított, majdnem hat és fél milliárd kilométert megtett égi vándor kis leszálló egysége, a Philae sikerrel szállt le a célpontnak választott Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre, becenevén a Csurira. Néhány érdekes részlettel szeretnék szolgálni az érdeklődőknek, amikor igyekszem összefoglalni a történteket – a végén pedig csak az érdekesség kedvéért elmondom, hány hasonló kísérletre jutott volna pénzünk, ha mondjuk a magánnyugdíjpénztári megtakarításainkat űrkutatásra fordítják azok, akik végül nem arra. Rengeteg, szó szerint rengeteg olyan belföldi történés van, amivel muszáj lenne foglalkoznunk: a CÖF már-már sorozatban tolja az arcunkba az ászokat és a jokereket, jövő héten szerintem ők következnek; itt van Kósa Lajos Szalacsi-mélységű magyarázata az új adótörvényekkel kapcsolatban, szintén kihagyhatatlan, szó szerinti idézésért kiáltó megfogalmazással; Kerényi Imre, akit kirúgtak valamelyik állásából, de ki tudja, nem, mégsem, dupla gázsival kerül vissza a pályára; sertéstelepet avat Ő, az ügyvezető Mészáros Beatrix, kell-e még valamit mondanom, igen, kell… azt, hogy mi is lesz ma itt, a HL-ben: nos, pihenünk, semmi politika, csupán egy kis ártatlan leleplezés, amelynek során néhány igencsak népszerű… khm… na… jó, fogalmazzunk szépen, alternatív gyógyászati módszerekkel foglalkozó netes lapot buktatott le az index.hu, gyönyörű történet, kapcsolódó kérdésem, meddig árulhatják még az indukciós vákuumpárnát meg társait a szó több értelmében is nyugdíjas-etetések keretében közönséges csalók, meddig jósolhat a mesterboszorkány a TV2-n, és ha sikerül, megidézzük Jézus fiát is. Valamelyik este indultam valahová, hát azt hittem, elnéztem vagy nazálisan szívtam fel valamit, és reggel van vagy annak hiszem, de nem, csak a 600 milláért szerelt stadionvaku döntötte el, mit is csinálunk este itt mi, a Barátság városrészben lakók. Nem bántom a focistákat, pláne a mieinket, pláne mert egyáltalán nem szeretném, hogy körém álljanak a Corsóban valamelyik délben, mert gyakran ott kajálnak ők is, helló srácok, hajrá meg minden – de ez a hat kiló… ez, sajnálom, itt és most, a többivel együtt, fáj. Csillapítás bent: hajrá, mi. Tovább »»

10 május
6komment

A nap, amelyen kirúgtak a munkanélküliből…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száztizenkilencedik kiadását elsősorban is Körtének köszönhetjük mind – cserelaptopom, amihez amúgy se sikerült igazán közel kerülnöm, talán ezt megérezve péntekre bekrepált, s Körte barátomtól kaptam lehetőséget, egy üres lakást és egy remek gépet a mai darab elkészítéséhez: köszi, Körte… Nos hát akkor kezdjük egy meglehetősen érdekes hírrel: egy tökéletesen üres lapokból álló könyv vezeti az amerikai eladási listákat, ami azért felvet pár érdekes kérdést, legalább bennem – azt előre megmondom, hogy ennek a blokknak a poénja nem lehet, és nem is lesz más, mint az, hogy könyörgöm a sorsnak, hadd kapjam meg ennek a remekműnek a fordítását – ígérem, beérem a szokásos gázsim kilencven százalékával, és ezúttal megpróbálom tényleg határidőre leadni a cuccot. Kállay Saunders András, a láthatóan tényleg mindennél fontosabb euróvíziós dalfesztivál idei magyar reménysége, még pontosabban a köré szervezett hihetetlen felhajtás, úgy döntöttem, vár egy hetet, ha közbe nem jön valami: most inkább  a megbízható kaszinóüzemeltetőkkel, a friss házas filmügyi államtitkárral, Andyvel, és a debreceni focicsapat-tulajjal foglalkozunk kissé, továbbá a Szerencsejáték Szövetség elnökének a nagyszerű Királyhegyi Pált idéző mondatával – “Na, most lett elegem az egészből.” Alighanem a szövetség is megszűnik, de ugyan kit érdekel – egy 2012-es, a “nemzetbiztonság” ügyét titkos módon érintő, órák alatt meghozott döntéssel kezdődött minden, ha még emlékszünk. Én sajnos igen, erre is. Végül egy valóban megrázó hír: néhány más hely után most már a munkanélküli ellátásból is kirúgtak, erről kaptam egy hivatalos levelet – nem szívesen sétálnék mostanában a Duna-parton… de tényleg… rosszul esik, hogy még munkanélkülinek se váltam be, pedig isten bizony mindent megtettem. Na jó, mégsem: az utóbbi pár hónapban tényleg elfelejtettem bemenni beszélgetni a tényleg nagyon kedves hölggyel, akivel szoktam – kicsit megkönnyebbültem viszont, hogy nem kell életem végéig minden második hónapban bemennem a központba, még akkor is, ha közben netán Ausztráliában lennék krokodilvadász (de nem főállásban, hogy normálisan be tudnák írni a rubrikába). Szerencse, játék, muzsika és én, odabent. Tovább »»

03 május
6komment

Dehumanizál-e a kék nünüke, polgártársak?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.84 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száztizennyolcadik kiadásában először egy teljesen idejétmúlt fogalommal, a rasszizmussal ismerkedünk – nyilván szinte mindenki hallott róla, hogy banánt dobtak egy futballmeccsen a Barcelona egyik sztárjának, Dani Alvesnak, aki nyugalmasan felvette a banánt, benyomta a felét és becsavarta a szögletet, továbbá a meccs végén azt nyilatkozta, nagyon hálás az ellenfél szurkolóinak, amiért így gondoskodnak róla. Az is meglett, aki dobta – a továbbiakban nincs sok gondja a hazai futbalmeccsekkel, merthogy örökre kitiltották a stadionból. És eszembe jut az az angol szurkoló, akit vagy tizenöt éve évekre el is ítéltek, mert megdobott egy rendőrlovat. Ha már majmokról esett szó, egy másik ítélet: a bíróság mondta ki, hogy sem Orbánt, sem Gyurcsányt nem szabad majomhoz hasonlítani – mint tette ezt egy reklámfilmjében egy politikai szerveződés. Oké, és előrebocsátom, csak kérdezek. Semjént már szabad? Őt sem? És más állathoz hasonlíthatók? Például ha azt mondom, hogy Harrach Péternek bociszeme van, az már sértés? És ha Mesterházyt lehódozom, az mehet, de a patkány nyilván csúnya lesz? És a nutria? Kaszáspók? Sivatagi róka, avagy fennek? Állatozunk kicsit. Végül pedig ismét révedezünk – a múlt héten a Nagymamát idéztem ide egy kissé a Vilati-naptár, vagyis a családi gazdasági biblia röpke bemutatásával: most nem kisebb eredeti dokumentumot ismertetek meg veletek, mint a jó nevű Bofakocsu Cirkusz alapító okiratát, amelyen természetesen nem mulasztottam el felsorolni, ki miben lesz tudós, azaz az összes tervbe vett világszám is szerepel, továbbá kelléklista, és előadásrend. Meglepő lehet tán, hogy szombaton és vasárnap nem terveztünk show-t – nyilván úgy gondoltuk, valamikor azért játszani is kell. Cirkusz, névmagyarázattal – de ne aggódjatok, csak hogy csigázzam az érdeklődést, valamikor arról is fellebbentem a fátylat az elkövetkezendő hetekben, hogy mostantól kezdve miért csak és kizárólag itt, a neten olvashatja kedvenc publikumom a HL-t. Beljebb minden. Tovább »»

26 április
3komment

A jó Közgépnek is kell cégér

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száztizenhetedik kiadásában elsőként is bemutatom önöknek Mr. Alkoholt, akinek karrierje az Egyesült Államokban zöld utat kapott. Újszerű a dologban, hogy alkoholporról van szó – a kis tasakot szépen feltépjük, mint a nescafét, vízben oldjuk, aztán felhörpintjük, és szépen klasszikusan lefekszünk tőle. Különféle ízekben készül, és egyik legnagyobb előnye, hogy a világ olyan helyein is a zsebünkben lapulhat, ahol méregdrága a pia. Például Skandináviában. Örömhír, örömhír: végre elkészült, és át is adták az Orbá Pancho Arénát Felcsúton, persze nem az átadás volt a lényeg, hanem a Suzuki Kupa döntője, amit utánpótláskorú ifjak vívtak. A Makovecz Imre tervezte csodabogárban húsvéthétfőn ott volt mindenki, aki számít, a bronzérmeket például heten adták át – egyedül Jókai Annát hiányoltam, de lehet, hogy csak azért nem láttam, mert a B-középbe kérte magát. A “köz”"média” gigászi műsorfolyamban számolt be az év legfontosabb történéséről, s nekem a legjobban tetszettek a pálya szélén a Közgép, továbbá Mészáros Lőrinc cégeinek és hasonló “vállalkozásoknak” a reklámtáblái – hiába no, aki a szabadpiacon vív élethalálharcot, annak a jó reklám mindennél többet ér. És végül egy valódi kincsről röviden, amiből egyébiránt egyszer, ha majd nem bírom már el a motort, s egy eldugott kis mikronéziai sziget vakító fövenyén heverészve múlatom az időt nap közben, az esti szieszták közben könyvet fogok diktálni: megkaptam ugyanis a Nagymama “naplóját” – ó, nem holmi himmihummi érzelmek és ömlengések káoszát, sokkal inkább a napi kiadások és bevételek jegyzékét. E célra egy 1972-es kiadású Vilati-naptárt látott legalkalmasabbnak a Nagymama – a kalendáriumot a Vilati izgalmas tevékenységét bemutató színes fotók díszítik… A felsorolt vásárlási/invesztálási tételek között természetesen én is szerepelek – bejegyzések, blokkok, cetlik vizsgálatával próbáljuk kinyomozni, hogyan is élt a Boda-család a hetvenes években. Titkok, talányok ma is kizárólag itt, a HL-ben… Tovább »»

24 március
4komment

Bocs, Phil – de fulladok Mexikótól!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.75 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcadik kiadásában benézünk egy régi haverom, Sir Philip Green szülinapi partijára, ha szeretitek, bedobtok egy ötvenfontos hambit, elleszünk… aztán érkezik majd Balatoni Mónika, és az ő kihagyhatatlan tanácsai tízmilliós tételben – végül egy jó hír, pár csendes kérdéssel: indul a hokiakadémia Dunaújvárosban. Ismét csak jó böngészést kívánok a hétvégére, amit a magam részéről emberhez méltatlan körülmények között, azaz munkával töltök, mert sajnos hydraként fojtogatnak a határidők… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz