Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


04 július
7komment

A nagy generá tortúra – kibontakozik a baj (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az álombrigád az álomdíszletben - plusz a Jánoska, de ő pont fotózott...

Az álombrigád az álomdíszletben – plusz a Jánoska, de ő pont fotózott…

Mert igenis megérdemeltük, de nagyon: kiszakadtunk a hétköznapokból, és nyolc napra, mi több, nyolc éjszakára elhúztunk szokott bűnbandámmal, azaz a Körtével és a Kész Lacival, és további nagyon fontos kapcsolódó rokonokkal és barátokkal Ausztriába. Karintia és Tirol határán, az olaszokhoz is közel, Mörtschach falucskához van a legközelebb az a szép, erőteljes hegy, a Pirkachberg, ami mögött, egy kétezres hegyek övezte magasvölgyben, 1450 méteren található kedvenc alpesi szállásom, az Obere Roner Kasa, egy száz év fölötti, szinte magányosan álló gerendaház – odabent teljes tisztaság, egyszerűen, de kényelmesen berendezett szobák, melegvíz, modern nyílászárók, fantasztikusan felszerelt konyha, fatüzelés… ja, hát persze hogy tüzelni kell, este optimális esetben is bőven tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, de például az idén, ha jól emlékszem, június 26-án, szerdán reggel igazi, félreérthetetlen havas esőben is álldogáltunk a ház előtt, és picit mintha ideges is lett volna a hangulat abban a negyedórában, amíg zuhogott… Merthogy azért nem esett volna jól, ha netán motorral, hóban kell leevickélnünk a hegyről. Igaz, én megveszekedetten nyugodt voltam: az én motorom ugyanis nem állt a kis udvarban – akkor még Olaszországban, egy féltető alatt hiányoztam neki eszméletlenül, és ő is nekem, bevallhatom. Volt egy kis gondom, elmesélhetem? Legendásan találékony olvasóim nyilván látják a (II.) jelzést a címben – s ebből alighanem ki is logikázták már, hogy lehet egy első része is ennek a kis úti beszámolónak: így igaz, a felvezetőben az ORK-ig vezető mintegy hatszáz kilométerről esett szó, amit természetesen az én jól megpakolt motorom is vígan teljesített a Jánoskáé meg a Kész Lacié mögött. Körte és Körténé Gyöngyi nem tartott velünk: ők két órával később indultak, másik útvonalon jöttek, ám aztán a vakszerencse és/vagy a zseniális szervezés és motorozás következtében délután, húsz kilométerrel a cél előtt úgy, oly olajozottan, szinte flegmán találkoztunk össze, hogy azt soha nem tudnánk elméleti síkon leszervezni, tán még ha közben folyamatos telefonkapcsolatban lennénk se. Vettünk pár sört, ittunk is egyet-kettőt, aztán ledőltünk: másnap pedig elindultunk egyik kedvenc kinti túrámra, az olasz-osztrák határhoz, St. Jakob in Defereggen után. Hogy jó ötlet volt-e, már mondom is, valaki nagyon rá(m)húzta a szívatót, gyerünk…  Tovább »»

Hirdetés
03 július
7komment

A nagy generá tortúra – még minden jó (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni - Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni – Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Mondjon rám, ki mit szeretne – szittyaság ide, huntyaság oda, én bizony szeretem az osztrákokat. Na jó, nem az összeset, ezt azért nem állítanám, de ez önmagában nem olyan nagy cucc, sejtésem szerint az összes csehet, franciát, spanyolt, magyart, sőt, az összes eszkimót se kedvelem, bár utóbbiakból legjobb tudomásom szerint egy darabbal sem találkoztam még, úgyhogy elvileg elképzelhető, hogy egy szálig bejönne mind. Na, oké, ne kalandozzunk, ha már épp kalandozásról akarok mesélni, tudom, nem értek rá: szóval a lényeg, hogy szeretem az osztrákokat, mert adegy van egy kibeba szép országuk, adkettő egészen szépen rendben is tartják mindazt, ami az övék, adhárom különösen rendben vannak a motoros szempontból max csillagosötös útjaik, legyenek akármilyen szerpentinesek, akármilyen magasságon és hőingadozási körülmények közepette, és adnégy mindazon osztrákok, akiket ismerek, és ezért szeretek, azok rendesek, segítőkészek, barátságosak, jó fejek, nincs bőrnadrágjuk, árvalányhajas kalapjuk, nem jódliznak, és nem isszák Almdudlerrel a Jägert. Mindez pedig több mint elég, hogy visszajárós legyek. Eljött hát június utolsó hete, ez pedig idestova négy éve egyet jelent az igen egyszerű nevű falucskával, ahová a Körtével, a Késszel és kapcsolódó részeikkel legrendszeresebben járunk – Mörtschach mellett, a Pirkachbergen tanyázunk ilyenkor, hogy egészen pontos legyek az Obere Roner Kasában, ház- és helyrajzi szám nincs, ha fenn a hegyen, 1450 méteren, körben kétezres hegyekkel megkérded, mindenki tudja. Amúgy itt készül az időjárás nagy tételben, sokszor tíz perc alatt lesz a napsütésből zivatar. Vagy épp hó: merthogy az is volt, bizony – nem kenyerem a fennhéjázás, de képzeljétek el, amikor június 26-án álltunk a havas esőben, plusz négy fokban, és tátott szájjal néztük az ötszáz méterre lévő, vakítóan és frissen fehérre meszelt hegyeket, a szomszédunkban lévő Großglockner hóviharok miatt lezárva a járműforgalom elől. Jánoska még két nappal korábban volt fenn motorral, majd elmesélem, az se volt egyszerű… Meg bizonyos szempontokból az én nyolc napom se, erről is ejtünk szót okosan. Most mindenesetre jöjjön az elindulás, csodás, hatszáz kilométeres odautunk, aminek vége felé két, más-más utat választott kis csapatunk úgy egyesült, ahogy megbeszélni se tudtuk volna… Guruljatok beljebb, és suttogjátok ordítva velem: Fel, Pirkachbergre! Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz