Kínlódás, nemjóllevés, bakságok, meg minden
(31 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ...
Főnök a javából - az enyém se különb, elmebeteg akarnok
Komolyan mondom, szinte nem vagyok jól. Konkrétabban szólva: minden bajom van. Pedig elvileg szabadságon vagyok. Oda küldött a köcsög főnököm (remélem, nem olvassa, komolyan, még az kell pont, hogy innen is kirúgjanak), akiről korábban már ejtettem pár keresetlen szót, s aki, úgy tűnik, talán rájött, hogy mégsem zsigerelhet ki büntetlenül, mert zsigerek nélkül én félszarú óriás lehetek csupán, és egyébként is, amint ezt korábban, egy nyugodtabb időszakban költőien elmondtam neki, elhull a virág, eliramlik az élet, pláne fokozottan azzal, aki három hónapon át egy nap szünet nélkül tolja fel a netre az ezerkétszáz szókat. Elküldött tehát a malyom szabadságra, azt mondja, na, menjél, fiam, aztán fújd ki kicsit tenmagadat, ez a heted amúgy is rendesen teli van, most akkor csináljuk azt, hogy kiküldelek Prágába, vedd szépen magad mellé a Kész Lacit meg a Varga Zsoltiékat meg a Szigeti Sanyit, azokat legalább szeretik az olvasók valamennyire, menjél, csinálj egy csomó nagyszerű fotót, aztán frissíts a helyszínről, mint a legnagyobbak, pénteken legkésőbb kerüljön fel valami kellemesen egzotikus anyag, keress ott is valami elhagyott vidám parkot, az úgy néz ki, nagyon megy mostanában. Hogy hogyan folytatta a főnököm, s hogy miért nyivákolok mégis, az meg van írva szépen hajtás után… Tovább »»
Hétköznap, hajnali 11 óra – tízéves masinámmal édeskettesben kezdünk bebootolni, ő se nagyon találja magát, és nálam is eléggé fagyogat még az alapprogram… Irány az arckönyv, nézzük… ismerősnek jelölt, tök ismeretlen név, kép nélkül, naná, azonnal megadjuk a sanszot, nekem nem fáj, jó… új üzenetek, nnna, olvasom: “Szia Bandi! Ne kutass az emlékezetedben, nem ismersz, soha nem találkoztunk… (Őszinte, in medias res kezdés – már tetszik…) ’66-ban végeztem a Kerpelyben, és felszívódtam. Mostanában kezdek visszaszivárogni a városba, a Hétlövet végét még éppen elkaptam… Hogy miért eme üzenet? Mondom. Van egy internetes rádió, a Nosztalgiazene. Abban a hét egy napján a Roxtalgia Express (Roxtalgia Express – tyű… ez is nekem való.) “Csusza” összeállításában. Csusza én lennék. Ma este is adok, nyolctól éjfélig – leginkább rockzenét a ’60-70-80-as évekből (Oh, yes…). Amennyiben sikerült felcsigáznom érdeklődésedet (tökéletesen), ráérsz (ekkor még viszonylag igen), stb., tied a pálya kilenc/negyed tíztől. Hónod alá csapsz egy 20-30 számból álló listát a kedvenceidből (ez az én emberem – csak még nem tudja, mit enged ki a palackból) és elsétálsz a Május 1 utcába.” Kérem: hát így kell ezt csinálni, ennyire egyszerű – az ilyen invitálás az, amire egy másodperc alatt bólintok rá olyat, hogy kis híján a fejem szakad le. Naná, hogy sétálok, Csusza uram – igaz, hogy estére aztán jószerivel járni se tudok (aki nem emlékszik, miért, az 
