Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


25 április
4komment

El a kezekkel Bodától!!!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvanhatodik kiadásában egy igazán különleges japán sörről számolok be, mellyel a hölgyeket igyekeznek fogyasztásra ösztönözni. A Precious elnevezésű folyékony kenyér öt százalék alkoholt tartalmaz, ám ami ennél is lényegesebb, két gramm kollagént is. Márpedig ha valami kollagént tartalmaz, azt a japán nők megveszik, és kíméletlenül elfogyasztják – a japán közvélekedés szerint ugyanis e kötőszövetekben található fehérje fogyasztásával megőrizhető a fiatalság. Nos, nem biztos, hogy a kollagén teszi, de az tény, hogy a japán nőkről elég nehéz megmondani, hány évesek… Másrészről viszont az alkoholfogyasztás nem a japánok erőssége – erről volt szerencsém személyesen is meggyőződni párszor: ma elmesélem az amszterdami tapasztalatokat… Szintén erőteljes személyes érintettség miatt vagyok kénytelen foglalkozni egy másik, immár hazai témával: nemrégiben olvastam, hogy összefog a pécsi ellenzék egy atomtemető megépítése ellen – nos hát, azt hiszem, kutya kötelességem bekapcsolódni ebbe a mozgalomba, ha nem épp az élére kell állnom… Utóbbit nem valamiféle címhajhászásból tenném: azt hiszem, megérthetitek, hogy ha egy ilyen csúf beruházás komor viharfelhői épp a Pécstől tizenöt kilométerre fekvő kis falucskát, Bodát fenyegetik, az engem semmiképp nem hagyhat hidegen… Boda egyébként nem csak szép, de jó kis hely is: pár éve magunk is családilag vettünk részt az ott szervezett Boda-találkozón… Ha már Bodát készülök megmenteni, csak egy ugrás a világ megóvása egy komoly katasztrófától – a buszon töltött (persze csak látszólag) ritka holt időkben néha azért megpörgetem a fogaskerekeket a fejemben: a minap a méhek körül forogtak a gondolataim, pontosabban eszembe jutott, hogy valahol olvastam valamit arról, hogy erősen pusztulnak a szimpatikus kis mézgyűjtők… Einstein megjósolta, ha a méhek kipusztulnak, az emberiségnek négy éve van vissza… Ezt már csak nem hagyhattam: megszületett egy fantasztikus ötlet – pár óra múlva már Suszterrel beszéltem izgatottan, nem sokkal később fejben már költöttem is a milliárdokat, hogy aztán az utóbbi idők legnagyobb csalódása vágjon hókon és rántson vissza a földre. De csak időlegesen. Különféle brúszvilliszkedések, odabent. Tovább »»

Hirdetés
18 április
10komment

Indulj el egy úton, én es egy másikon…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvanötödik kiadásában egy (úgy hittem: vetítek előre kissé) igazán ínyemre való falatot csócsálgatunk, nagyjából, gondolom, a szokott unalmas tanulságokkal – például arról, hogyan is lehetne normálisan élni a maradék pár éven át legalább, mert hogy megérdemelnénk, afelől szemernyi kétségem sincsen. A megoldás most közelebbinek látszik, mint valaha: a neve Liberland, hozzánk igencsak közel, a Vajdaság tőszomszédságában fekszik, nagyjából hét négyzetkilométer területű, egy cseh fazon alapította, ő az államelnök is. Nem csoda, hogy pár napig úgy éreztem, egyre pregnánsabban körvonalazódik a jövőm: vagyis hogy felveszem a pastafari vallást, virtuális észt állampolgárságért folyamodom, amikor pedig mindezzel megvagyok, átköltözöm Liberland-be, ahol remélhetőleg legalább egy buszjárat üzemelni fog valamikor, és ezzel meg is volnék, hip-hip-hurrá, gondoltam naivan… S hogy mi az egyetlen aprócska probléma? Azt is elmesélem mindjárt. Még a múlt héten ikszeltem be azt a hírt, amit akkor hátrébb csúsztatott egy másik, de azért nem hagyom lövetlen – ez ugyebár bölcs hodzsánk kazah látogatásához kapcsolódik, ahol is kijelentette, idegenek vagyunk Európában… Nos, ezt a többes számot, illő tisztelettel és kulturáltsággal ugyan, azaz kurvanyázás nélkül, de tisztelettel kikérném magamnak, Mr. Orban. Mert én bizony baromira nem vagyok idegen Európában, sőt, eddigi röpke öt évtizedem során lényegében mindenhol baromira jól éreztem magam, rengeteg barátom van az egész kontinensen, és változatlanul azt gondolom, kisebb-nagyobb eltérésekkel valami olyasfajta életet szeretnék/szerettem volna élni, amilyet egy szürke, egyszerű holland, német, francia, portugál, stb., stb. polgár. Semmi bajom a kazahokkal, a mongolokkal – de köszönöm szépen, nekem rohadtul nem kell a lóhát, a jurta meg a kumisz, se a két évszázad mínusz… És végül néhány szó arról, mennyire fáj, amikor kifelé pattogok a busszal a városból – hogy változatlanul azt merészelem gondolni, némiképpen fontos lenne így pár évtized elmúltával legalább a főbb utakat olyan szintre hozni, hogy ne csak konflissal és/vagy két kilométeres sebességgel lehessen úgy végighajtani rajtuk, hogy nem esik ki a protkóm. Dohogások, lelkesültség és döbbenet – mindez itt, a hajtást követően… Tovább »»

21 március
3komment

Miniszterelnöki várjátékok

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvanegyedik kiadása ismét szaftos… na jó, ez így még majdnem nekem is erős… szóval inkább úgy fogalmaznék, kényes témával szolgál kezdésképpen. Londonból Dubaiba tartott egy repülőgép, melynek egyik – ha jól tudom, azóta is ismeretlen – utasa röviddel a felszállás után elvonult a gép legkisebb közös célú helyiségébe. Hogy mit tett ott, nem tudjuk pontosan, tán jobb is – mindenesetre a gépen olyan odőrök kezdtek terjengeni, hogy többen terrortámadásra gyanakodtak. A személyzet igyekezett semlegesíteni a szagokat, mindhiába – a kapitány végül személyesen ellenőrizte, mi a szar van, aztán, hiszitek vagy sem, visszafordult, és leszállt Londonban. És mit hoz a sors, Nagy-Britanniában épp a napokban állították üzembe azt az autóbuszt, amelynek utasai joggal érezhetik úgy, hogy tőlük is megy a szekér – merthogy nagyon konkrét biogázzal üzemel a busz. Hetek óta forgatok a fejemben egy gondolatot, most megpróbálom közfogyasztásra bocsátani: nem szeretnék most mélyebben abba az utcába bemenni, vajon vannak-e különféle pszichikai jellegű defektusai a magyar miniszterelnöknek, és ha  nincsenek, akkor miért épp Grazban kezelteti őket; avagy, ha átfogó és rendszeres orvosi vizsgálaton kell átesnie annak (ki kérdőjelezné meg), aki például, honnan is jut eszembe, buszt vezet, miért nem írják elő minimum ugyanezt annak, aki országot – szóval mondom a lényeget: legalább csak egyetlenegy nyomós vagy bármilyen okot szeretnék találni rá, miért is muszáj Orbán Viktornak a Várba költöznie. Tíz év alatt száz-, egyes források szerint kétszázmilliárdot költenének a Várnegyed felújítására – s közben senki egy szót nem válaszol rá, miért van erre szükség, a kormánydöntést indokló tanulmányok, jelentések “természetesen” nem nyilvánosak. Végül itt az utolsó figyelmeztetés, némi burkolatlan promócióval: ne feledjétek, hogy a jövő hét csütörtökén, 26-án 17 órakor Livelövet, azaz élő Hétlövet-találka szerénytelenségemmel és Suszter mesterrel a József Attila Könyvtár olvasótermében – szívből reméljük, hogy, mint legutóbb, megint kis híján kevés lesz a tér. Körvonalazódnak a részletek is, itt, az előzetesben pár apróság, ami már biztosan lesz. Felkészülni, vigyázz – hamarosan kezdünk. Tovább »»

06 szeptember
5komment

Gyertek velem Svédánorvégiába!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (29 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százharmincnegyedik kiadását nagyképűen a Scandic Special névre keresztelem – ha már egyszer itt, a kietlen észak meglehetősen csinos fertályain rovom fel s alá a kilométereket épp, hűséges fehér elefántom hátán, s szállítom vele a kínai pajtásokat, legyen egy ilyen is… Kezdjük talán a fellazítást a norvégokkal avagy norvégekkel – van velük gond, ugyebár, például hogy nem adnak tiszteletet a jómagyar embereknek, ha pontosabbak akarunk lenni, a tiszteletet mindennél jobban óhajtó magyar kormánynak. mi több, az úgynevezett Norvég Alap gyanús támogatásokkal igyekezett megzavarni árvalányhajas kis országunk nagy nehezen beállt rendjét, amely szerint támogatást az kap, aki megérdemli, aki pedig másnak ad, az ellenünk van, esetleg, ami még rosszabb, nem velünk és általunk… végezetül pedig a buta kis vikingek odáig jutottak, hogy uniós szankciókat kértek hibamentesen teljesítő hazánk ellen. Norvégia ugyan nem uniós tagország, de azért van némi szava az egyletben… Na, hát aztán Svédországgal is van gond: például hogy nem adnak tiszteletet, lásd mint fent. A nagyszerű képességek egész garmadával megáldott Szijjártó Péter legott jól el is magyarázta a magáról megfeledkezett Európa-ügyi miniszternek, hogy nekünk aztán ő se szóljon be, mert kihívjuk az ÁFÉSZ mögé, ha sokat kattog… Az igazmondó kisbojtár felháborodva említette közleményében, hogy az illető hölgy “színtiszta hazugságokat állított Magyarországról és a magyar emberekről”. Hát ez azért tényleg több a soknál – nem először javaslom, támadjuk meg ezeket itt, fent, hétvégén lényegében mindenki sárrészeg, Hende vezérőrnagynak csak kéne gyorsan találnia valami havert, akinek van kedve legyártani pár millió műanyag gyorskötözőt, aztán a TEK kirepül a Sólyom Air Lines Vak Bottyán gépével, és szombat délutántól vasárnap estig összeköti minden arccal lefelé fekvő férfi csuklóját. A királyét/királynőét is. Végül Dánia – velük is van gond szépen, például a tisztelet meg Kishantos – de a dánok azért, ha tiszteletlenek is, elég vidám egy népség. Mindent szabad, amit a másik két országban szigorúan tilos – jól élnek, na. És most kezdődik náluk majd az igazi kempingszezon, és tart márciusig. Én meg nyafogok, mert beázik a sátor nyáron – nesze nekem… Scandic Special, a végén kínaiakkal: izé… vellekommen, ettebatta, öttevitta. Tovább »»

16 augusztus
4komment

Egy vészkijáratkezelő naplójából

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (27 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százharmincegyedik kiadásában repülőgéppel kezdünk és zárunk – első hírünk egy szokatlanul keményen landoló gépről szól. A belfasti leszállás után a Flybe légitársaság vizsgálatot indított, aminek végén kiderült, a pilóta egy kézzel tette le a repülőt, miután bal kezén meglazult és leesett az alkarprotézis… Mi van??? Alkarprotézis? Kedves mindnyájan, én viszonylag megengedő, az esélyegyenlőségért maximálisan kiálló embert ismertem meg magamban az elmúlt negyvenkilenc évben, no de… izé… most ez tényleg okés így, hogy műkézzel utasszállítót viszünk??? Nyilván nem jogilag/engedélyileg vannak kétségeim, csak úgy amúgy… Hogy izé… például mi van akkor, ha leszállás közben esik le az a protézis… Ja, bocs, most látom, hogy semmi, kicsit keményebb a landolás… Na sebaj, én is oda- meg hazaértem, majd mesélek. Sajnálatos esemény is történt a héten, elhunyt Robin Williams – ha csak a Holt költők társaságát hagyta volna maga után, akkor is bőven megérne egy legördülő könnycseppet, de hát van a listáján pár tucat további remekmű, szóval ismét kevesebb lett  a világ sajna, s ezt maga a világ is így érzi, amennyiben minden hírcsatorna tele volt a hírrel, szakmányban emlékeztek meg itt s amott az elhunyt művészről ismert emberek: leszámítva az egy magyar közmédiát, ahol olyan mélységesen hallgattak, mintha kiderült volna, hogy Kerényi Imre feleségül vette Rétvári Bencét. Egy darabig gondolkodtam, vajon mi lehet a baj Robin Williams-szel, leszámítva, hogy egyszer fellépett Friderikusz műsorában – aztán hála a sorsnak, megjött a hivatalos magyarázat is: hát minket óvtak, ránk vigyáztak ismét, mint rendesen… Mivel Williams öngyilkos lett, nem akarták, hogy a hír közzététele miatt esetleg rossz példát lásson a magyar lakosság, és tömeges öngyilkossági hullám induljon el. Lassan minden héten felmerül bennem a kérdés, lehet-e ennél még idiótábbnak lenni – s a válasz mindig ugyanaz: igen. Kettőt repültem a Wizzair-rel, oda és vissza is vészkijáratkezelőként – lassan immár tíz éve vagyok ebben a szakmában, pár tapasztalatomat összegezném a köz és az emberiség javára. Sokak szerencséjére ott ugyan nem, itt viszont nyitom az ajtókat – katt, és minden elolvasható. Tovább »»

05 június
3komment

Helló, Hellász – görög körökben (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 6.80 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Görögország: ha ide utazunk nyaralni, hibázni szinte lehetetlen...

Görögország: ha ide utazunk nyaralni, hibázni szinte lehetetlen…

Esik eső, karikára. Megengedem, kis gond ez az emberiségnek, valamivel nagyobb a becsületes, egyszerű turistának – pláne ha jó sorsának köszönhetően Görögországba utazott, az antik kultúra, a tűző napfény, a forróság, az ouzo és az MTK földjére. Tiszta szerencse, hogy az egyenletes barnulás vágyán kívül más okom is volt rá, hogy itt legyek – a Nemzeti Együttszűkölés Rendszerének köszönhetően egy véletlengenerátor segítségével engem választottak ki arra, hogy a boldog civil állampolgárokat képviselve hétfőn Orbán Viktor és tiszteletet parancsoló küldöttsége társaságában a Panathinaikosz labdarúgócsapatához látogassak, ahol előbb szépen felavattuk Puskás Ferenc emléktábláját, majd – mint erről a közszolgálati adók egyöntetű és példa értékű lelkesedéssel beszámoltak – rendkívül látványos meccset játszott egymással a két ország U17-es válogatottja. Vagy valami ilyesmi. Szép nap volt, na, a miniszterelnökkel készült mélyinterjúmat állítólag hamarosan közreadja a Kerényi Imre főszerkesztése alá került heterorigo.hu, a független lap addig is félóránként megírja, hogy ő márpedig minden körülmények között ott volt az operában. Addig is: itt esik, kitartóan, és szerda van. Ja, hogy hogyan kerültem épp Görögországba ilyen hirtelen? A válasz prózaian egyszerű: spórolás és spórolás. Kilenc nap, nyolc éjszaka a sztavroszi Alexandros Palace apartmanházban 24.900 magyar egység fejében, az azért elég meggyőző, nemde? És mit lép a kedves olvasó akkor, ha szerény félmosollyal hozzáfűzöm, hogy ebben az árban már a házhoz szállítás díja is benne foglaltatik, méghozzá egy 460 lóerős, három tengelyes MAN Lion’s Coach luxusbusz fedélzetén? Ne, kérem… ne törje pozdorjává a fejét senki – a tudatos életvezetés jutalma biz épp az ilyesfajta lehetőségek felfedezése. Ha januárban már tudjuk, hogy június elején nincs más fontos dolgunk, mint egy kis láblógatás, befizethetünk valami hasonlóra, és azután nincs más dolgunk, mint türelmesen várni, számolni a napokat – mígnem egyszer csak eljön a mi időnk, felautózunk a fővárosba, a Kék Villámot letámasztjuk egy ingyenes parkolóhelyen, és reménykedünk, hogy egy héten át nem jár majd arra valami gerontofil/ínyenc tolvaj… Fél tizenkettőkor sofibánk megnézi, rajta vagyunk-e az utaslistán, s mivel rajta, beszállás, indulunk. Gyertek, indulunk. Tovább »»

15 február
14komment

Itt egy kastély, nem kell, Merkel?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom (igen, ugrottunk egyet) éves rovatunk mai, e helyütt már százhetedik kiadásában Németországba kalauzolom az olvasót: Angela Merkel asszony nyaralóját nézzük meg kissé, merthogy egy orosz honlap szerkesztői hosszas keresgélés után ráakadtak és lefotózták a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának dácsáját – ők elcsodálkoztak azon, amit láttak (igaz, azt hitték, az Merkel lakása), azért szerintem nekünk is van min. Ha már egyszerűség: nem először, de újfent megidézzük örök kedvenc politikusomat, José Mujica uruguayi elnököt. Bő két hete történt már, de azt hiszem, semmit nem kopott: orvoshoz indult csodás fővárosunkban egy kismama, aki a bérletét otthon felejtette. Próbált ugyan jegyet venni a buszon, de sofibá nem tudott visszaadni a húszezreséből – tiszta szerencse, hogy épp egy ellenőr is volt a buszon, így ugyanis nem kellett felsőbb hatalomra várni, hogy babakocsijával együtt leszállítsák a fiatal nőt a buszról, vagyis mindenki más időveszteség nélkül utazhatott tovább. A sofőr meg az ellenőr miatt természetesen a szemem se rebben – de hadd kérdezzem már meg, mi van azzal a pár tucat emberrel, aki végignézte ezt a csodás történetet? Folytatom saját történetemet – a múltkor kicsit bő lére sikerült eresztenem generátoros kálváriám újraélesztését, ezért a második rész: nem magam miatt tépem egyébként fel sebeimet, a német ügyészségtől érkezett borítékos levelem, hetvenöt eurócentért, ennek tartalmát igyekszem ismertetni sorsfordulóim minden kedves követőjével. Intim Istvánok és Imolák: jöjjetek… Tovább »»

10 december
4komment

Sofibá (na végre) hazatér (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 6.91 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Vízre néző lakosztály a Hotel Rakparton

Ígéret szép szó, én is jól tudom: egyik Zsolti barátom a sok közül épp ma kérdezte meg harmadszor, mikor jön a sofibá-sztori ötödik, befejező része – hát akkor most, elnézést és oppardon, dolgoztam, mert az írogatás, jól tudjátok, nem munka, csak lepkeűzés, na, mindegy, azt is tudom, jó régen volt már a negyedik, maga az út meg, amikor is Zoli kollégám/barátom társaságában Németországba fuvaroztuk a legendás Waters-produkció, a The Wall kiváló színpadépítő brigádját, már szinte kötésig merült a múlt kútjának csodás vizébe. Legjobb tehát, ha pár szóban ismét csak emlékeztetem a kedves böngészőt, miről is meséltem korábban. Az első részben konkrétan még csak itt, szerény lakomban brümmögtem és álmodoztam a nagy kalandról… A folytatás legfontosabb mozzanata talán az volt, amikor élesben, utasokkal először ültem a kormány mögé, s arra is jó volt visszarévedni, hogy tizenkét méteres bálnánk a nap végén szintén az én vezénylésemmel fordult be berlini szállásunkra… És jött a harmadik rész, amelyben egy majdnem teljesen szabad napunkról, továbbá például Frau Scholzról meséltem pár bekezdésnyit. A negyedik folytatás végére, egy kalandos, szakmai részletekben gazdag forgolódást, és némi bevásárlást követően átértünk Düsseldorfba: út közben derült ki, hogy eggyel kevesebb férőhely van a szálláson a szükségesnél – érdekes gondolatok forogtak a fejünkben, végül szolidaritásból mindketten a buszban aludtunk, a Rajna-parti rakparton, egy fizetős parkolóban, mondjuk úgy, mérsékelt komfortfokozatban. A hangulatunkkal, miután szegény Zolit sikerül némiképp lecsillapítanom és megnyugtatnom, tulajdonképp semmi baj: a madárlátta lidl-s háromszögszendviccsel a vacsoránk is pipa – nincs más hátra, mint készíteni pár éjszakai képet a Hotel Rakpartról, aztán Zotya hátra heveredik, én meg elöl dőlök neki az ablaknak, maradjunk annyiban, elég fura éjszakai szállás két olyan embernek, akik a mögöttük ülő ötvenért felelnek másnap… Elsősorban is Zoli, aki marad egyedül: mert én megegyezés szerint délelőtt beülök egy kisbuszba utasnak, és megindulok hazafelé, de rá vár még jó pár kilométer… Ez utóbbiról kevesebb szó esik a befejező részben (annyit azért elárulhatok, barátom gond nélkül megoldott mindent), de hogy miképpen értem haza én, azt részletekbe menően elolvashatjátok, beljebb. Tovább »»

29 október
3komment

Sofibák a düsseldorfi Hotel Rakparton (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.92 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Esti életkép - már a düsseldorfi Rajna-parton, kissé túl egyszerű szállásunkon...

Esti életkép – már a düsseldorfi Rajna-parton, kissé túl egyszerű szállásunkon…

Bocsánat és oppardon: tudom, jó darab idő eltelt, mióta utoljára első buszvezetési megbízatásomról szót ejtettünk – mentségem nincs, csak annyit mondhatok, volt néhány olyan dolgom, amiért egyesek hajlandóak voltak fizetni, vagy minimum ígéretet tenni rá, hogy fizetni fognak, ezeket eléggé el nem ítélhető módon előre vettem, és a jövőben is kénytelen leszek így tenni… Most felidézem tehát kicsit az emlékeket: még a napsütéses szeptemberben történt, hogy Zoli kollégámmal, nagyon hamarosan, a későbbiekben és azóta is barátommal, egy Mercedes Tourismo fedélzetén megindultunk a baráti Németország felé. Egy remek brigádot, színpadépítő szakembereket vittünk Berlinbe, majd Düsseldorfba – mit hoz a sors, épp egyik hatalmas kedvencem, a The Wall című Roger Waters-produkció, a rocktörténelem halhatatlan előadásában dolgoztak a srácok. A sztori első részében, ha még emlékeztek, egy métert se tettünk meg – csak arról a sokkhatásról próbáltam zengedezni valamit, ami akkor éri a zöldfülű sofibát, amikor szombaton megtudja, hogy vasárnap útra kel… és életében először (legalábbis utasokkal) nem a busz hátsóbb traktusaiban, hanem legelöl, a vezérállásban tölti majd az időt… A folytatásban megosztottam kedves olvasóimmal azt a semmihez nem fogható pillanatot, amikor először ültem a kormány mögé, aztán ahogyan Berlinben a szállásunkra navigáltam tizenkét méteres bálnánkat… És jött az a rész, amiben egy majdnem teljesen szabad napunkról, továbbá a szállásunkul szolgáló Jugendherbergéről, és vezetőjéről, a magyarokat nagyon kedvelő Frau Scholzról meséltem pár bekezdésben – és persze arról, hogy ezen a napon, hétfőn este mindösszesen úgy öt kilométer megtétele vár ránk: a srácokat kell átvinnünk a Hertha stadionjába, nem azért, mert lusták, sokkal inkább a cuccuk sok. Sima ügy, mehetünk – persze, elkísérhettek, ha tetszik, utána, másnap meg irány Düsseldorf… Tovább »»

02 október
6komment

Sofibá(k) szabadnapos(ak) (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Zolival a busz előtt, az olimpiai stadion területén, azaz a Hertha bázisán

Zolival a busz előtt, az olimpiai stadion területén, azaz a Hertha bázisán

Hol is tartottunk, kedves utasaim? Ja, igen, tudom már: egy napos otthoni izgalmak után Budapesttől vasárnap estére egészen Berlinig jutottunk, még egy cottbus-i kitérő is belefért az útba – ezért szerencsés, ha hosszabb utakat két gépkocsivezetővel ír ki a fuvart szervező szakember… no meg azért is, mert a zöldfülű sofibák számára nagyon is hasznos, ha a tapasztaltabb kolléga türelmesen elmagyarázza, mit is kell pontosan írni a menetlevél rubrikáiba; rákérdez, megfelelő állásba kapcsolta-e a kedves Mr. Green a tachográf választógombját; a pihenőkben pedig pár aktuális jó tanáccsal látja el, példának okáért felhívja legendásan éber figyelmét, hogy mindig nagyon figyeljen az előre kilógó, ezért aztán erősen sérülékeny tükrökre… mert ugyebár egy több mint tizenkét méter hosszú buszt jobb tükör nélkül vezetni, minimum bevállalós produkció. De mondhatnám máshogyan is. És azért is jó, hogy Zolival ketten vagyunk ezen a túrán, mert egyrészt ellát a fenti bónuszokkal, iszonyú sokat segít mindenben, miközben soha, egy hangos szóval se szól bele abba, amit csinálok – másfelől pedig… hát egészen egyszerű, gyerekek… mert én vagyok a másik sofibá, és ily módon begereblyézhetem az első… mondjuk 6-800 kilométeremet, aminek egy része nem is annyira sima… Átvágni az esti Berlinen a Mercedes-szel… nyami… kevés dologgal összevethető élvezet és élmény. No de: a lényeg, hogy simán (na jó: a gps habozása miatt egy körforgót alaposabban is megmutatok a srácoknak, de csak kétszer nyomjuk le a kört – ennyi meg azért bele kell férjen) megérkezünk a Berlin egy külsőbb kerületében található bázisunkra, egy úgynevezett Jugendherbergébe, azaz ifjúsági szállóba, ahol egy ötven-hatvan éves, szigorú arcú, de arany szívű hölgy, maga Frau Scholz intéz minden ügyes-bajos dolgot. És, Frau Scholz, ámulatomra, nagyon jó véleménnyel van a magyarokról… s hogy hogyan teszem még elvakultabb rajongónkká… nos, ezt is megosztom veletek odabe’. Nyomom a csengőt, fejezzük be a beszállást, kérem… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz