Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 október
3komment

Perkáta: egy kis közösség nagy napjai

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (12 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Egy Ferrari, egy trakesz, egy daruskocsi - hm... kedvemre való járműpark lenne, ha egyszer behúznám az ötöst...

Egy Ferrari, egy trakesz, egy daruskocsi - hm... kedvemre való járműpark lenne, ha egyszer behúznám az ötöst...

Nem pont mostanában történt, amit mesélendő vagyok – lassacskán egy hónapja már, hogy Perkáta ismét nagyot alkotott. Akkortájt szerencsére kissé besűrűsödött az élet itt a HL-en, és mindig azzal nyugtattam magam, sebaj, ami jó, az nem évül el. Továbbra is ezt gondolom. Mert a technikatörténeti kiállítás, amit – legelsősorban is – a csupán 2010-ben megalakult, ám hihetetlen sebességgel fejlődő Perkátai Régiséggyűjtő Egyletnek, azaz a PERGÉ-nek köszönhet a település, jócskán túlmutat önmagán. Szerencsésnek gondolom magam: nem csupán azért, mert a régi tárgyak szerelmeseként immár harmadszor nyílt alkalmam rá, hogy megnézhessem az egylet tagjainak (és meghívott vendégeik) kincseit, de azért is, mert az évek alatt barátságba keveredhettem néhány tucat remek emberrel. Akiket nem csupán szép és nemes szenvedélyük, s az önként, örömmel, ellenszolgáltatás nélkül végzett rengeteg munka köt egymáshoz, hanem akik immár egy pompás kis közösség tagjai. Ezért is érzem kedves kötelességemnek, hogy egy kicsit bemutassam őket – meg persze elmeséljem, hogyan is esett meg, hogy délután mentem, de csak másnap délelőtt távoztam a helyszínről: igaz, nem szeretném azt hazudni, hogy imádok fél ötös fekvés után hat óra tízkor arra ébredni, hogy valaki mérsékelten gyengéden rázogat, és közli, hogy meghozták a hűtőt a sátorba, és letennék, pont annak a padnak a helyére, amin én fekszem hűséges hálózsákomban… De nagyjából ez volt az egyetlen negatív pont abban a péntek-szombatban, ráadásul ezt is magamnak köszönhettem… A többi viszont… elsősorban is a kiállítás, ami ezúttal is bárhol megállta volna a helyét, és elképesztő munkával/precizitással/perfekcionizmussal készült el; a ki tudja hány óra megfeszített munka után is egyfolytában mosolygós PERGE-aktivisták; az örökifjú Kovács Laci bácsi az oldalkocsis Jawával, a nagyjából 250 kilométerre fekvő Szelestéről (ahová, a legendás motoros találkozóra,  jövőre, ha egy módom lesz, most már esküszöm, elmegyek); a velocipédesek; Szarka Peti hajnali sült virslije és vörösbora; a harmonikaszó, a tánc, meg a másnapi motorozás… szóval egy felhőtlen délután és egy felszabadult éjszaka története következik dióhéjban, ha követtek… Tovább »»

Hirdetés
10 szeptember
2komment

Otthontól hazáig – egy szombat esténk a tűz körül (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 6.89 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Bármilyen meglepő is, még nekem is vannak barátaim, igen, akadnak olyanok, akik elviselnek valahogy, kibírják számos rigolyáimat, elviselik összeférhetetlenségemet, folyamatos kötözködésemet, képesek kezelni a belőlem időnként kitörő agresszív állatot – lefogni, amikor ittasan verekedni, törni-zúzni kezdek, és… de inkább nem is mesélem tovább, nem szeretném reszkírozni, hogy a magyar hatóságok betiltsák miattam az internetet… Tudom, kicsit régen találkoztunk itt, történelmileg így alakult, a lényeg viszont, hogy – mint ahogy arról dolgozatom első részében beszámoltam – ezekkel az ütésálló, gyerekkori barátaimmal, Szilárddal, Baxxyval, Banánnal, Szenyővel, Szabó Lacival (és még többekkel, na és természetesen a kapcsolódó nejekkel, társakkal, gyerekekkel, lassan unokákkal…) évente találkozunk legalább egy hétvége erejéig, de van, hogy hosszabb időre: sokáig egy Duna-parti kempingbe jártunk, aztán a hely sajnos túlságosan is megkopott, úgyhogy tavalyelőtt fogtuk magunkat, és kiugrottunk Erdélybe, egy csodás hétre; tavaly már Nagykovácsi, Szilárdék háza volt a helyszín (akkor csak sikerült addig kavarni a kártyákat, hogy ne lehessek ott), s az idén ismételtünk: újra Szabóék vállalták a házigazdaságot. Pénteken este tehát kerti partyval nyitottuk meg a három napos ünnepségsorozatot – egy pompás leves és némi lángos volt a menü; majd másnap, szombaton én elkísértem Sziszit dolgozni a lottóshow-ba, a többiek pedig Nagykovácsi nevezetességeivel ismerkedtek, azaz emberpróbáló expedíció keretében derítették fel a főhadiszállástól mintegy háromszáz méter távolságra üzemelő, Muflonitató elnevezésű, egyedülálló hangulatú, zseniális kiskocsmát. Estére értünk haza – mi magunkkal vittük szintén nem a héten megismert kiváló barátunkat, Popót, és kiderült, estére becsatlakozik mogorva társaságunkba Dóri, Szilárd huszonéves lánya, akit persze egyperces korától ismerünk és szeretünk… Megérkeztünk, és persze nálunk volt az útközben beszerzett nagyon fontos sütőpor, ami, kiderült, a csokis muffinokhoz kellett: nehogy ám véletlenül éhen maradjunk. A szegényes esti menüért: lapozz! Tovább »»

05 szeptember
9komment

Mi, többszörösen is a szerencse phiai (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.88 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A szerencse phiai: a háttérben már pörgetik fel a hamarosan kezdődő élő adás közönségének hangulatát

A szerencse phiai: a háttérben már pörgetik fel a hamarosan kezdődő élő adás közönségének hangulatát

Fantasztikus party színhelye volt Nagykovácsi két hete: mint arról már tegnapelőtt beszámoltam az első részben, szokásos, a gerincet tekintve évtizedek óta változatlan baráti társaságunkkal éreztük jól magunkat Szilárdék szép házában. Csak hogy jól lássátok: igaz, szépen fogynak ilyenkor az alkoholos italok, eszünk ágában sincs tagadni, miért is tennénk – ám a lényeg, a fő stimuláló szer mégis az együtt, egymással eltöltött idő… a közösen megélt, megunhatatlan sztorik, amikhez gyakran az ilyesfajta bulik történései is újakat adnak… Mert történés azért van bőséggel… Pénteken például úgy negyed ötig tartott a visszafogott kerti party, némi elképesztően kellemes, bográcsos csirkeragu-leves, majd a Konyhakommandó specialitása, a házi tejfölös-sajtos-fokhagymás lángos következett… közben persze tekintélyes mennyiségű bort és sört is leküldtünk – a végén nem is nagyon forgolódott senki a házban, hamar jól hallható, mély álomba merült a férfiközönség, és aludtak a lányok meg a gyerekek is. Egészen másnapig: amikor is kilenc óra magasságában felébredtünk – ekkor viszont a konyhában már javában készültek a bundás kenyerek… Mivel hajnaltól reggelig egy megveszekedett falatot nem ettünk, érthető módon meglehetős éhség gyötört, így hát bevettünk párat a reggeli csemegéből, aztán tíz óra tájban Szilárddal megindultunk a közeli főváros, egészen pontosan a Fortuna Stúdió irányába, ahol a Szerencsejáték Zrt. látványos műsorai készülnek – az adások olajozott lebonyolításáért, parádés képi világáért – az adást bő fél éve megújító rendezőként – nem kis részben a legjobb barátom a felelős… A többiek maradnak: Léri valami félnapos túrát tervez velük, ezt az ideát a magam részéről (a szereplők egy részének hozzám hasonlóan magas színvonalú mozgáskultúráját ismerve) enyhe szkepszissel fogadom… Azért kiderül a végén, hogy a háromszáz méterre lévő legendás/zseniális Muflonitató nevű erdei iskolához végül is szépen eljutottak – ezt a szálat azonban most nem bontjuk ki (ha valamelyik érintett óhajt, majd hozzászól), mi megyünk a szerencse stúdiójába, a gyönyörű, kék Subbával… Gyertek ti is… Tovább »»

03 szeptember
2komment

“A barátság egy lélek, mely két testben lakozik…” (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Rozészínben látjuk a világot: egy csodás csendélet a teraszról

Rozészínben látjuk a világot: egy csodás csendélet a teraszról

Míg ki nem derül róla valami, Arisztotelésszel talán még mi, magyarok sem vitatkozunk: tőle loptam a címet, amelynek igazságát ismét volt szerencsém megtapasztalni egy bő hete – hamarosan erről szól a dal. Leghűségesebb olvasóim élénken emlékezhetnek, a HL lassan hét hónapos fennállásának során többször is előfordult már, hogy lelkendezve írtam róla, micsoda fantasztikus barátokkal van szerencsém múlatni az időt: a legemlékezetesebb volt talán, amikor tavasszal Szilárdéknál töltöttem egy hétvégét; de jó ismerőse lehet itt már mindenkinek Varga Zsolti, Melinda, és úgy általában, Tabdi és környéke – talán elég, ha csak a szintén tavaszi borkóstolónkat említem… És persze Körte, Kész Laci és a többiek, akikkel motorozom… és Mediék Dusnokon, plusz az ottani új cimborák, Berci, Pezo… Augusztus utolsó előtti hétvégéje pedig egészen különlegesnek ígérkezett – hiszen jókora adag gyerek- és ifjúkori barátommal találkozhattam egy többnapos fieszta keretében… Évek, lassan évtizedek óta elmaradhatatlan nyári program ez a speciális szakmai továbbképzés – nagyon sokáig egy Duna-parti kemping adott otthont ennek az egészen speciális hangulatú eseménynek, aztán sajnos az ottani körülmények már a mi hagyományosan kényes ízlésünknek sem igazán feleltek meg: kiderült, hogy amikor a faházban a fejünkre csöpög a víz, az már nekünk is sok egy kicsit… Tavalyelőtt egy hirtelen ötletet követően egzotikus helyszínre, Erdélybe, a Madarasi-Hargita lábához tettük át a találkozót, tavaly és idén pedig Nagykovácsiban, Szilárd és Léri amúgy is melegséggel teli, vendégszerető otthonában jöttünk össze – házigazdáinkon túl Banán és Kata, Szenyő és Márti, Baxxy és Marcsi, Szabó Laci, és persze a gyerekek (Dóri, Virág, Tomi, Blanki és Olió) adták a három napos móka-kacagás-evés-ivás törzsközönségét… Ragyogó hétvége volt: napsütéses, szívet-lelket építő, erőt adó – mert akinek ilyen barátai vannak, azt, tapasztalatból mondhatom, hidegen hagyják az ellenségei. Gyertek, mesélem a pénteket – a szombatot (és a történetünk szempontjából szinte elenyésző vasárnapot – amikor is lényegében csak én maradtam, és aludtam ott még egyet, a többiek délelőtt tájban megindultak hazafelé) külön történetbe szerkesztjük: akkor ugyanis Szabó Szilárd rendező úr társaságában a Luxor felvételén, illetve a lottó-show élő televíziós közvetítésén vehettem részt, volt kaland meg sztori gazdagon… na, az majd, most lapozzatok, hadd meséljek pár semmiséget a barátaimról… Tovább »»

09 március
11komment

Földvár: érzelmes búcsú, és nagy esti zene

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Ez a tábla is a fektetőben már...

Ez a tábla is a fektetőben már...

Rossz azoknak, akik soha nem jártak Dunaföldváron a Varró Vendéglőben: mert nem tudják (és immár az esélyük is csekély, hogy megtudják), milyen az, amikor egy mindössze szinte kis lakásnyi, nagyon barátságos, hangulatos, igazi kisvendéglőben egy emberes kiterjedésű, kiemelkedően víg kedélyű, pompás mesterszakács érdeklődik a mindig kedves vendég kulináris álmairól, netán jó szívvel ajánl valami igazi különlegességet a konyháról – hogy aztán tíz percen belül a maga illatozó valóságában jelenjen meg az asztalunkon a gőzölgő, lenyűgöző, ínycsiklandó ételcsoda. A felszálló párán pedig átsugárzik egy körben ápolt szakálltól övezett, extrém méretű, elégedett mosoly, kitűnő barátom, Varró Tomi örök védjegye: ilyen esetben, mint mindig, azt jelzi, az élet, mint mindig, szép, továbbá az étel pompás, ettől Tamás hangulata is pompás, már csak azért is, mert tudja, a kedves vendégé is az lesz perceken belül. A világ, tetszik vagy sem,  igencsak egyszerű szerkezet, barátaim – egy tekintélyes, mesterien elkészített rántott hús, egy biztató adag brassói, aztán egy kellemes, habos sör vagy egy hűs fröccs azonnal oldódó gyógyír a lelki természetű gondok jelentős részére, lássuk be most szépen… És persze, jut eszembe,  jó azoknak, akik soha nem jártak Dunaföldváron a Varró Vendéglőben: mert velem ellentétben nem búslakodnak azon az immár megmásíthatatlan tényen, hogy Tamás, és élete párja, Cili – bezártak… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz