Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 január
5komment

Házmesterország rendet tart

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvannegyedik kiadásában az első hír felfejtéséhez máris szeretném önzetlen segítségeteket kérni – még az ünnepek között sikerült beleakadnom abba a fantasztikus sztoriba, mely szerint egy 25 éves fiatalember stoppolt a dél-afrikai Polokwane város közelében. Szépen fel is vette két középkorú nő, akik viszont pár perccel később fegyvert rántottak, először valami gyanús italt diktáltak a szerencsétlen sorsú férfiúba, majd többször is megerőszakolták áldozatukat, akit a bűncselekmény elkövetése után a mozgó autóból vágtak ki egy elhagyatott területen. De ez még mind semmi: a hír kapcsán kiderült ugyanis, hogy nem az első ilyesfajta bizarr akcióról van szó – az úgynevezett “spermarabló” női banda (vagy bandák) tavaly fondorlatos módon több férfit is behálóztak, volt, akit napokon keresztül tartottak fogva, s többen is átmentek rajta… Mármost… na… szóval lesz néhány technikai jellegű és egyéb kérdésem, szíveskedjetek komolyan venni és válaszolni, ha tudtok. A végére még Catherine Deneuve-öt is belekeverjük ebbe a pikáns tésztába… Kedvenc politikai szerveződésem, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt Szentendrén igyekezett növelni kissé a gyalogosok túlélési esélyeit: a legforgalmasabb gyalogátkelőhelyek mindkét oldalára ötletesen felszereltek egy-egy kis iszákot, azokba tettek néhány fényvisszaverős anyagból készített kis zászlót. A járókelő kivehetett a tartóból egy vagy akár két zászlócskát, ily módon növelte saját láthatóságát, átkelt a zebrán, majd a túloldali tartóba visszatette a segédeszközt. Mi tagadás, borzalmasan veszélyes egy ötlet: a Magyar Közút szakemberei tíz nap után, az éj leple alatt gondosan le is szerelték, el is tüntették hát valamennyi tartót – hát hová is jutna ez a remek kis magyar világ, felebarátaim, ha mindenki azt csinálna, amit akar??? Leszámítva persze a Pártot. És ha már ilyen szépen megbeszéltük a látszólag közlekedési problémákat, hadd söpörgessek újra egy kicsit itt, a mi portánk előtt, Dunaújvárosban, ahol továbbra se sikerül felfognom pár dolgot, ami a közlekedésszervezésr illeti. Értem én, hogy a város első embere saját elmondása szerint szeret gyalogszerrel járni – ettől viszont még, persze tudom, ad absurdum, ki lehetne tán adni a város forgalomszervezési feladatait olyasvalakinek is, aki valamelyest konyít is a dologhoz. Most ugyanis, lehet, csak nekem tűnik úgy, nem pont erről van szó. Spermahajderinák, zászlós kétfarkúak és városi zsákutcák odabent: várok minden kedves érdeklődőt. Tovább »»

Hirdetés
06 január
5komment

A magyar franchise, avagy a szabad rablás forradalmának exportja

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.56 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanharmadik kiadásában kezdésképpen kiruccanunk egy cseppet – nem megyünk messze, csak ide, a szomszédos Romániába, ahol is egy derék szocdem képviselő (azt hiszem, mindenféleképpen megérdemli, hogy név szerint is említsük), Cătălin Rădulescu azt szeretné elérni, hogy kétszázezer eurós értékhatár alatt a hivatali visszaélés ne minősüljön bűncselekménynek. Harmincnyolc képviselőtársával együtt be is adtak e tárgykörben egy módosítási javaslatot: ha a képviselő urat (merthogy az, a név ne tévesszen meg senkit) mondjuk Ráduly Katalinnak hívnák, és a Párt tagja lenne, egy ilyen sima kis törvényt két nap alatt áthúznának a palánkon, sitty-sutty. Csakhogy, kedves barátaim, mi Románia (és, mint a napokban értesültem, lényegében minden fontos szempontból a világ jelentős része) előtt járunk: nálunk réges-rég semmi, semmilyen összeghatárig nem számít semminek. Feltéve, hogy a mi tyutyukánk üntyülü-püntyülüje vagy. És ha már itt tartunk, szeretném tőletek tisztelettel megkérdezni, vajon elmehetek-e szó nélkül azon példátlan örömhír mellett, hogy immár minden, amúgy is tök felesleges áttétel nélkül, szimplán, a legközönségesebb sárga csekken fizetheti be bármelyik öntudatos állambolgártársunk a Nemzetkirabló, Pénztermelő és -újraosztó Szövetkezet számára önkéntes adományait – szóval… hát persze hogy nem mehetek el mellette. Sok minden más mellett elmesélem hát, hogyan döntöttünk mi ketten, mármint a Suszter meg én, miközben épp Soros György egyik terroristatoborzó irodáját meszeltük feketére, önkéntes közmunkában, egy megyei jogú város főterének központi helyén, az illegalitásban. Végül egy kis habkönnyű nagyon személyes: nem tudom, meséltem-e már róla, hogy 1987-ben (vagy ’88-ban, most, hajnali kettőkor már egészen biztosan nem tudom) éjszaka, nem egyedül, nem részegen, láttam, és percekig figyeltem egy viszonylag közel parádézó UFO-t a mezőfalvi légvédelmi bázis melletti kukoricás fölött, földközelben? Az egész csak arról jutott eszembe most, hogy Guillermo del Toro filmrendező egy interjúban elmondta a saját élményeit e témában – na, akkor megkapjátok az én sztorimat is, aztán indulhat az ekézés, nehogy az új évben kiessen nekem valaki a ritmusból. BÚÉK, ha még nem mondtam volna, ekét a világnak, ekét minden népnek. Tóduljatok csak befelé, van hely minden ekeszerető embernek… Tovább »»

23 december
5komment

Nem jön hó (1992)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (11 lövet, átlagosan: 6.73 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Irkafirkálni nagyon egyszerű dolog – ha épp nem jut eszedbe semmi, csak szép nyugodtan ráírsz a Suszterre: Hi, Papi, holnap Zágrábba megyek, bizonytalan, mikor érek haza, ellenben kéne valami karácsonyos cucc, van ötleted? Ennyi, várakozás. Nekem mintha rémlett volna, hogy volt valami az archívumban, arra meg egészen világosan emlékszem, hogy úgy röpke negyedszázada karcoltam valamit, ha még egyszer az életben bejuthatnék abba a szerkesztőségbe, ahol azt akkor írtam, hát bevenném magam pár órára abba a régi poros raktárba, ahol az összekötött újságok évfolyamonként sorakoznak a polcon (ha ugyan még megvan, illetőleg egyáltalán szabad még tárolni, felsőbb pártszempontok alapján), és kifényképezném az összes régi dolgozatocskámat. Csak úgy magamnak. Meg esetleg nektek. Na, Suszter mester kerek négy perc múlva küldte a választ: minden oké, 2013-ban ugyan már megjelent, az a címe, hogy Nem jön hó, tíz perc múlva bent lesz a piszkozatok között. Még piszkozat… teeee… 2013-ban? Úgyse emlékszik az ilyesmikre a kutya se, hadd jöjjön még egyszer, legszebb a harmadközlés, és egyébként is ismétlés a tudás anyja, meg minden… Nos hát, kedves karácsonyi közönségünk tessék (és innentől már a 2013-as változat bevezetőjét másolom be, annyira ízléstelen a lustaságom), jöjjön most a Nem jön hó című darab, amiről elöljáróban, azt hiszem, nyugodtan bevallhatom, nem a legvidámabb írásmunkám. 1992 decemberi, hogy pontos legyek, karácsonyi szöveg, és tényleg kétlem, hogy túl harsány kacagást kelt majd az olvasóban – mindazonáltal azt gondolom, hadd legyen egy morzsa a szomorkából is: tudom, sokakat meghökkentek azzal, amit most kimondok, de bizony így van, a látszat ellenére a Boda is ember… még ha az elmúlt évtizedekben ezt viszonylag ügyesen palástoltam is, mert azt gondoltam, nincs jogom himmi-hummi magánkesergésekkel megzavarni a nyájas szórakozását, most bevallom, előfordult már, hogy volt kicsivel rosszabb napom… Alighanem az is egy ilyen volt, amelyen ezt írtam (persze, egy frászt: csak sikerült olyan hangulatba mantrázgatnom magam, merthogy ez a szakma lényege…)… na, lapozzatok csak, annyira azért talán nem fog fájni… Tovább »»

16 december
12komment

Jónak lenni jó: no de dzsínek lenni dzsíjó

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázhatvankettedik kiadásában egy interjútól dobbantunk el – Szlovákia budapesti nagykövete mondott néhány minimum érdekes mondatot, különösen talán annak fényében, hogy a mini szterelnök előszeretettel hivatkozik a visegrádi négyek csoportosulásra, mint egy olyan egységes szövetségre, amely (természetesen leginkább a mi nagyszerű iránymutatásunkkal) szembemegy az uniós törekvésekkel. Nos, a nagykövet elég világosan fogalmazza meg ennek az ellenkezőjét, s van még pár meglehetősen lesújtó passzus abban, amit nyilatkozik, ha nevesítés nélkül is, de egyértelműen rólunk. Gyűjtést rendezett a parlamentben egy mszp-s képviselőnő – Bangóné töltött káposztát készített kollégáinak, a finom falatokért cserébe némi adományt szeretett volna, jótékony célra. Pénzt persze mérsékelten, kulturált és szellemes beszólásokat annál inkább kapott – volt beteg, aki attól tartott, mérget tettek a káposztába, egy másik ápolt úgy vélekedett, azért osztják kesztyűben az ételt, mert annyira szar lett. Természetesen a T. Ház “méltósága” is súlyosan sérült azzal, hogy káposztát vittek az ülésterembe, úgyhogy azt tüstént ki is kellett vitetni onnan. 44 ezer forint: akárhonnan nézem, szép summa, lényegében háromszázakárhány elhivatott politikustól. Jónak lenni jó: de gecinek lenni gecijó. Végül: mi más is lehetne választott helyi hírünk, mint az, aminek ismét sikerült néhány napra megbolydítani a netvilágot – azt hiszem, elég, ha azt mondom, Quimby. A még mindig erőteljesen dunaújvárosi kötődésű sztárcsapat még 2012-ben kapott Dunaújvárosért-díjat – városunk első embere, aki köztudottan mohón szomjazza a kultúrát, pontosabban talán a kultúra azon képviselőit, akik megfelelnek a Párt elvárásainak, még novemberben mondott pár tétova szót arról, hogy bár példákat nyilván nem szeretne mondani, de a Quimby és satöbbi satöbbi satöbbi már nem méltóak a korábban megítélt címre. Mármost elég érdekes és sokatmondó ez a satöbbi satöbbi satöbbi is, de polgármesterünk nem hiába nyitotta ki a pofonládát sem: először Kiss Tibi csapta le felkarból a lasztit, aztán a város quimbystái adták meg, ami jár. Túltolás de lux, kilences lafflaff-fokozat. Kezdünk, igyekezzetek helyet foglalni, amíg van.  Tovább »»

09 december
11komment

A boldog pszeudó homoki hörcsögök

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 6.83 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanegyedik kiadásában, úgy döntöttem, vállalom a kockázatot, és forró talajra evezek (kérem szépen, hogy kivételesen csak a legtapasztaltabbak kommenteljék ide, hogy talajon nem is lehet evezni: köszönöm szépen…) – csak mert láttam, miként sikerült elsöprő többséggel elfogadnia az ausztrál parlamentnek a melegházasságok engedélyezéséről szóló törvénymódosítási javaslatot. Ne fogjátok vissza magatokat, ha úgy esik jól, bátran elő a legcirádásabb, legkeményebb magyarmiskás buzizásokkal: valahol pont erről szól ugyanis majd a dolog. Hogy van egy jókedvű, nyitott, boldog ország, ahol mondjuk ez abszolút nem probléma. Ahol a törvény mindössze annyiban módosul, hogy mostantól nem egy nő és egy férfi, hanem két ember szövetségeként definiálja a házasságot. És ez nekem baromira bejön. Pont. Épp tegnap olvastam, hogy a gazdasági minisztérium egyszerűségében is gyönyörű szép álláspontja szerint az állam nem tartozik semmivel az egykori magánnyugdíjpénztári tagoknak, akiket néhány éve oly sikeresen kitirhítottak a rendszerből, miközben, ezzel egyidőben személyes megtakarításaikat nemes egyszerűséggel einstandolták, mint azt pont ötszázhuszonnégyszer volt szerencsétlenségem leírni, kis kerekítéssel 3000 milliárd forintról beszélünk. Kezdetben, az aktus után volt még egy kis lehajtott fejű hazudozás, hogy öööö… izé… majd nemsokára mindenkinek létrehoznak egy személyes számlát, blablabla, de aztán látták, hogy a kutyát nem érdekli az a kis pénz, a kedves magyar nép le se szarja, hogy egy felfoghatatlan összeggel meglopták, inkább vállat von, és gyűjt tovább a kedves hiénáknak. Akik továbbra is harcolnak, azt hangoztatva, hogy ők Magyarország. Hát… kurvára nem, Petikém, kikérem magamnak… Kikerült a karácsonyi dekoráció a város útjaira – utána kéne néznem, hány éve sikerült megírnom, de biztos van vagy tizenöt, szóval még a nemmondjukkianevét újságban makogtam róla, hogy ennél a fajta díszítményezésnél még az is sokkal jobb lenne, ha baromira semmi nem lenne kint, mert az legalább egy becsületes megoldás. Akkor meg is számoltam, hány világítós gyertya, angyal, fenyőág meg gömb került ki a villanyoszlopokra – nagy felháborodással írta az illetékes a választ, azt hiszem, néggyel elszámoltam magam, helyre is igazítottam, ahogy kell. Azóta, meg kell hagyni, nagy változások vannak: kiégett egy csomó izzó vagy mi ezekben a vackokban. Mondjuk annyiban nem rossz a karácsonyi kivilágítás, hogy hetven-száz százalékkal emeli a dunaújvárosi közsötétítés szintjét. Meleg szeretet, magánnyugi, karivili, fáradjatok. Tovább »»

02 december
2komment

Bandi bácsi, az intéző

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanadik kiadásában folytatom az előző számban megkezdett futurológiai mélyelemzést, különös tekintettel az elektromos/önvezető autókra, amelyek lassan, illetve szerintem inkább rohadt gyorsan megjelennek majd a világ mienknél némileg kevésbé poshadtan középkori országaiban, azaz lényegében mindenhol másutt. Még különösebb tekintettel leszünk a Toyotára, továbbá a Teslára, Elon Musk álomgyárára, amely a mi (azaz a hétköznapi, ha tetszik, földhözragadt módon gondolkodó emberek) értelmezésünk szerint elég komoly gondokkal néz szembe mostanság: 2018 közepéig mintegy 2 milliárd dollár forrásbevonásra lenne szükség, hogy Musk minden terve biztonságosan megvalósulhasson. Kétmilliárd dollár az olyan 520 milliárd forint – nagyjából a hatoda a 2010-ben különös módon felszívódott magyar magánnyugdíjpénztári vagyonnak… Erről is ejtünk szót. Az egyik legintelligensebb, legműveltebb, szerény beosztású honi politikus, egyben egyik személyes kedvencem, Tállai András, mint emlékezetes, néhány egyszerű húzással simán elérte, hogy csökkenjenek az üzemanyagárak Mezőkövesden. A huszárvágás után Odafönt Lévő Ő Maga is személyesen gratulált az agilis árfalónak, aki azt javasolta a többi képviselőnek, ha úgy tapasztalják, körzetükben magas az üzemanyag ára, járjanak utána, miért drága. Megmondom én, druszám, ne töltse egy politikus se a méregdrága idejét ilyen hülyeségekkel… Ja, nem, nem csak Soros miatt, de persze ő is benne van… ám… Nos… ami a privátszférámat illeti, el kell árulnom, hogy azon bizony igen csúnyán eluralkodtak a szenvedélyek. Elsősorban is a játszódásé. Szerencsére nem olyasmivel foglalkozom, ami pénzbe kerül: magyarul nem túl valószínű, hogy mondjuk a lakásom árát dobálnám el valamelyik illegálisan üzemelő lakás-játékterem gépeibe (néhány éve, talán van még, aki emlékszik rá, ez a magyar zemberek boldogulására oly különösképp rezonatív kormányzat kissé átalakította a szerencsejátékpiacot, elsősorban a nagyszerű Vajna mester igényeihez formálva a vonatkozó törvényeket – természetesen, felesleges is mondanom, mint minden egyéb ügyködése esetében, következmények nélkül), viszont így, pénz nélkül is elég komolyan bele bírok gabalyodni pár semmiségbe, ez tisztán látszik. Persze még mindig jobb, mint ha drogoznék – nem mintha ez nem az lenne… Game nem over és egyéb semmiségek idebent… Tovább »»

25 november
13komment

Sofőrmentes önvezet

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 6.74 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet  Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázötvenkilencedik kiadásában egyik kedvenc gumicsontomat szeretném rágcsálni egy kicsit – nyilván ti is találkoztatok már vele, nem kevés kérdést vet fel ugyanis az elektromos autók egyre komolyabb térnyerése, továbbá az önvezető járművek várható, mi több, küszöbön álló elterjedése is. Sokan sokféleképpen vélekednek erről a több szempontból is kétségkívül bizarr és ellentmondásos folyamatról – én leginkább is azt gondolom, bármilyen érzelmekkel viseltetünk is iránta, az kétségtelennek tűnik, hogy ebbe az irányba moccan a világ: hogy mást ne mondjak, az Uber épp a napokban szerződött le a kínai kézben lévő Volvóval 24 ezer önvezető XC90-es vásárlására, összesen 1.4 milliárd dollár értékben; Elon Musk szintén a napokban mutatta be a Tesla önvezető kamionját, amely 800 kilométert dörgöl egy feltöltéssel, és üresen 5 másodperc alatt lódul százra, valamint ugyanekkor az új roadster is színre lépett, ez meg Forma-1-es nívón, 1.9 másodperc alatt gyorsul százra, és ezer kilométert tesz meg egy teli cellával. A pozitívumokat hozom – ti meg majd szépen elmondjátok utána, miért vagyok naiv/hülye. Nem kis büszkeséggel jelenthetem, hogy kiváló kormányzati kapcsolatainknak hála, pénteken, a honi sajtó egyetlen képviselőjeként a HL-nek megengedték, hogy megbizonyosodjon arról, hogy pénteken immár 27 millió 834 ezer 888 nemzeti konzultációs kérdőív érkezett vissza: a jelek szerint a magyar zemberek valóban minden eddiginél erősebben hallatni kívánják az ő hangjukat. Csütörtökön egyébként még csak egymillió-hétszázezer hatszázötvenöten válaszoltak, ám az utána következő éjjelen valami történhetett, mert pénteken reggel, 8.35 perckor, amikor a Magyar Nemzeti Nemzetikonzultációs Nemzetállamtitkárság Orbán Viktor utcai székházában különleges, itt nem részletezendő módszerünket bevetve negyedóra alatt darabra átszámoltuk az íveket a Suszterral, már az említett szám jött ki. Én magam is alig hittem el, de hát ott voltam, mit csináljak, továbbra is csak az igazat írhatom… Ja, ott volt még Németh Szinyó meg Tállai Bandosz is, a tudomány főpapjai. A hírek szerint belátható időn belül költözik a dunaújvárosi múzeum, az Intercisa épületében állítólag szállodát alakítanak majd ki, kicsivel kevesebb, mint hárommilliárd forintért – a terv, pláne ezzel a fő összeggel, minimum érdekes. A miniszterelnök egyébként még 2016 májusában látogatott el a városba, ahol összességében harmincegymilliárd forintot ígért különféle fejlesztésekre – csak hogy el ne felejtsük, mire is számíthatunk, kicsit visszatekintünk erre a szolid és hihető eseményre. Jövőképek a heti HL-ben: fáradjatok beljebb, kezdődik a vetített képes előadás.  Tovább »»

18 november
6komment

Az otthon, ahol érezzük magunkat

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.75 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázötvennyolcadik kiadásában, mintegy megünneplendő kissé a visszatérést, felhőtlenül vidám témával kezdünk: ha ilyen bölcsen sáfárkodunk kedves bolygónkkal, ahogyan tesszük, viszonylag hamarosan tényleg indulhatunk a Marsra, hogy azt is szétvághassuk, itt ugyanis lassan végeztünk. Tizenötezer tudós adta ki a második figyelmeztetést a tisztelt emberiség számára – azt mondják, az alulról jövő kezdeményezésekkel kéne meggyőznünk a világ vezetőit arról, hogy kapjanak észbe: nem tudnám megmondani, hányszor hallottam ezt, de akárhányszor töprengek rajta, soha nem sikerül elhinnem, hogy ez egyszer tényleg sikerülhet. Én még mindig úgy érzem, gyűjthetem én akármilyen szelektíven is a szemetet, ha valaki másodpercenként tízmilliárd dollárt keres mondjuk az esőerdő-fűrészeléssel, azt minimálisan érdekli, hogy mondjuk száztíz év múlva itt már nem lesz belélegezhető levegő… Levegőről jut eszembe, ugorjunk – a nagyszerű Gulyás Gergely mondta ki a tutit (nem is egyet amúgy, de jó párat) a Párt tisztújító közgyűlésén. Az új frakcióvezető így fogalmazott: “A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak.” Na. Hazaértem, basszus, éreztem én is, csak nem tudtam ilyen szépen kimondani. Van egy barátom, immár nem a közelben külföldön, küldött nekem egy levélkét a minap meg benne egy idézetet, 1945-ből. Megosztom veletek, ő ugyanis még Magyarországtól elég jó távolságra is olyan piszkosul otthon érzi magát, hogy okosabbnak látja nem közzétenni, ami azért nekem szintén elmesél egy történetet… Közeli hazai történések a végére: üzembe álltak az intelligens gyalogátkelőhelyek Dunaújvárosban, hurrá, hip és hip, hajrá, be positive, lássuk meg az értéket, polgártársak – a közösségi felületeken egy csomó éljenzővel találkoztam, ami azért legalábbis elgondolkodtatott egy cseppet. Nem szeretném senki jól megérdemelt örömét elvenni, de azért engedjétek már meg, hogy csak úgy nagyjából átszaladjak azon a folyamaton, ami végezetül odáig vezetett, hogy ma a boldogság forrósága kell elöntsön attól, hogy villog egy zebra. Hogy harmadszorra is kifizethettem valamit, amit max egyszer kellett volna. Nekem amúgy teljességgel megfelelne egy kőbunkó zebra is, ha esélyem lenne meglátni rajta a gyalogost este. Na, morgolódás újra on: gyertek, ha érdekel. Tovább »»

11 november
12komment

Hát akkor… izé… I’m back vagy mi

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Öööhm… Sziasztok… Nem zavarok? Amúgy persze az se nagy baj, ha igen, elvégre, úgy rémlik homályosan, én vagyok itthon… na… huh… nem is olyan egyszerű ám… alig találom a betűket, meg minden, de tényleg. Hát… eltelt némi idő, ha jól nézem, vagy fél év. Mesélek egy kicsit, ez most csak amolyan be-, át- vagy felvezetés lesz, majd kiforrja magát valamivé, aztán viszont hamarosan, úgy tervezem, visszaállunk a nagyjából normál kerékvágásba, és tovább bomlasztjuk a rendet, már persze amennyiben ezt a nagyszerűséget itt mostanában bárki is annak tartaná, majd megkonzultátatok mindenkit, szépen Sorban. Os. Igazából amúgy nem tűntem el olyan nagyon, de egy kicsit persze igen. Ha nem bánjátok, nem megyek bele nagyon mélyen a részletekbe, de pár dolgot azért csak elmondanék az elmúlt időszakról, talán érthetőbb lesz, miért is nyúlt el kissé a szokásosnak mondható vakációnk. Először is továbbra is van két aranyos kis gyermekem, egészen pontosan a szüleim: egyikük lassan a 92. esztendeje felé ballag, a másik nemrég múlt el 86. Nem minden nap lepkeűzés ebben a konstellációban. Pont. Tudom, sokan közületek végigjárták már, vagy épp most járják ezt az utat vagy valami hasonlót, a többieknek mondom tehát – igazából olyan, mint mondjuk régen a Duke Nukem című számítógépes játék volt, mész, mész, kábé tök egyforma, magas kőfalak övezte folyosókon, a sarkon befordulsz, ott egy jó kiállású szörnyeteg, valamilyen furfanggal legyőzöd, aztán stukkert váltasz, ballagsz tovább, a következő sarokig, ott egy másik ocsmányság, megpirongatod azt is, és aztán újra és újra meg újra. Unatkozni nincs nagyon idő, feladat van, szép számmal, az elmúlt nagyjából négy, lassan öt évem leginkább erről szól, még ha nem is mindenki tudja – ez idő alatt megesett párszor az is, hogy megcsináltuk a lehetetlent, szerencsére általában csak utólag derült ki, hogy az volt, na, ez így nagyjából ennyi, szóval van egy ilyen vonal.

Egy ilyen főállás mellett persze nem olyan egyszerű dolgozni sem, most persze nem a HL-re gondolok elsősorban, hanem valami olyan melóra, amiért néhány speciális színes papírt is kap az ember időnként. Tevékenykedtem egy darabig Skandináviában, egy szép és nagy busszal hordtam érdekes kínai turistacsoportokat össze-vissza odafenn, erről azért viszonylag sokan tudhattatok, volt belőle pár dolgozatka, aztán – épp a már említett okok miatt – keddről szerdára szépen otthagytam a Kánaánt, és hazareppentem menteni a mentendőt, utána pár röpke hónapon át igyekeztem viszonylag tűrhetően kitanulni a nővérkésdit, még haza is költöztem, időnként vissza tudtam tartani a röhögést, higgyétek el. Amikor tényleg végképp kifogytam minden vonalon mindenből, jött egy akár helyinek is mondható buszozás, egy virtigli munkásjáraton – na, fantasztikus idők voltak, ragyogó kollégáktól leshettem el a szakma fortélyait, apróbb és komolyabb trükköket és varázslatokat, miközben persze nagyszerűen szórakoztunk, váltottuk a világot, és igazi barátságokat kötöttünk igencsak szorosra; lenyomtam nagyjából lágy 200 ezer kilométert, azt hiszem, rakódott rám egy kis kéreg, közben tanulhattam (ha ugyan szükségem volt rá) némi rendet, rendszerességet, fegyelmet, pontosságot; és persze továbbra is a vállamon volt minden autóbuszvezető édes terhe, hatvan ember a hátam mögött. Akik – na… a legtöbbjük, mondjuk simán csak azt – megtiszteltek a bizalmukkal, s rendszerint bányamélyen végigaludták azt a másfél órát, amíg oda- vagy hazaszállítottam őket. Havi huszonkét alkalommal napi kétszer, nulla jó szóért, plusz szabad szemmel meglehetősen nehezen kivehető összegért – természetesen ez utóbbi volt a legkevésbé szempont, legalábbis amíg a fejemet kint tudtam tartani a vízből. És én elég sokáig kint tudom, komolyan. De aztán egy csodás éjszakán a semmiből megjött a felhívás keringőre, azaz a nagy kalandra: egy hihetetlen ajánlat, persze a neten.

Hihetetlen ajánlat, mondom, naná – persze hogy a szokásos netes lehúzásnak gondoltam jó darabig: merthogy mi más is lehetne, ha egy (cseh) cég azt mondja, szeretne fizetni neked azért, hogy kirándulj. Hogy járd be Európát keresztül-kasul, autókázz egy kellemeset pár laza tengerentúli (észak-, közép- és dél-amerikai, ausztrál, új-zélandi, maláj, ázsiai) turista társaságában, naponta máshova, hétfő Prága, szerda Krakkó, péntek Maribor, szombaton Bécs, vasárnap meg Hallstatt, ahonnan majd tovább és vissza, tizenkét ország meg minden, kastélyok, kisvárosok, egyéb látványosságok a megállóknál, igazi jóízű cigányélet, egyszer itt, másszor ott… Nnnnanana, kis pofáim, azért én nem ma ugrottam le a falvédőről, botrányosan olcsó duma, hogy ezért az élvezetért nemhogy nem én fizetek, de valakik még pénzt is adnak… Vesztenivalóm viszont nem volt, így mindenesetre harsány igennel válaszoltam a neten feltett kérdésre, jelesül hogy szeretnék-e ilyen sofőr lenni. Jót aludtam, szerintem el is felejtettem volna az egészet, erre másnap délelőtt felhívtak Prágából, tíz percig beszélgettem egy kedves ismeretlen hölggyel, aki feltételezhetően az angoltudásomat volt hivatott tesztelni, aztán jött egy pár hétig tartó mail-váltás, és amikor már lényegében teljesen biztos voltam benne, hogy a következő levélben kérik majd az 50 euró egyszeri regisztrációs díjat, hogy végre nyugodtan törölhessem a teljes levelezést és elengedhessek egy újabb délibábos reménysugarat, őszinte meglepetésemre behívtak személyes interjúra. Nem hibázhattam, becsületesen összekaptam magam, minden jól ment és sikerült: és egyszer csak elkezdődött az álom, ami mindmáig tart. Mert ez az. Több ok miatt sem kezdek bele, milyen utasaim, milyen útjaim, milyen sztorijaim voltak az elmúlt hónapokban – leginkább is azért nem nyitom ki ezt a fiókot, mert akkor körülbelül soha nem végeznénk… Gyorsan hozzáfűzöm még azért, hogy természetesen minden szükséges engedélyem, papírom, vizsgám, adóizém, miegyebem tökéletes rendben van, másképp az akkurátus cég nem is engedne dolgozni – csekélység volt az egész, úgy gyenge ezer euróm, négy hónapom meg a nem létező idegrendszerem ment rá, hogy átverekedjem magam a honi hivatalok ingoványos útvesztőin: kapcsos zárójelben teszem hozzá, hogy mindez Csehországban három hét és negyven euró lehetett volna, ha előtte tudom, de nyilván én vagyok rosszindulatú… Mindegy: a lényeg, hogy abban a fázisban voltam (és vagyok), amikor be kell verekednem magam az élbolyba, bizonyítanom kell (ráadásul egy nagyszerű nemzetközi csapatban, ahol piszkosul kell ám kapaszkodnom), hogy nélkülözhetetlen vagyok a cég számára, merthogy ha rajtam múlik, szeretnék mondjuk a következő húsz évben ebben a pozícióban maradni… aztán majd meglátjuk.

Dióhéjban ennyi – ja, meg persze még annyi adalék, hogy a meglévő függőségemhez (konkrétan: kitartó, kőkemény webfarmozás, immár lassan ötödik éve, majd egyszer elmesélem alaposabban, de előtte meg kell ígérnetek, hogy soha nem kezditek el) visszajött egy korábbi kemény drog, a szintén netes mahjong, aminek köszönhetően még nehezebb úgy leülni a gép elé, hogy no akkor most szépen irkafirkálunk egy kicsit, Bandi, drága… Viszont be kell vallanom, hogy habár az a meglátásom, hogy az emberi természettel, legalábbis az enyémmel, tökéletesen összeegyeztethetetlen fogalom a munka, jottányit sem változott, azt kell látni ezzel kapcsolatban, hogy életemben egy percet se dolgoztam, mivel minden munkának látszó tevékenységem színtiszta élvezet volt csupán – mindazonáltal viszont piszkosul rágcsált, hogy egy ideje nem irkálok és hogy ebből fakadóan ti sem írtok… Azaz… ez nem egészen igaz, merthogy azért jött pár üzenet itt és ott, meg élőben is, meg kérdések meg minden… Na, így, a végére hadd osszak meg veletek egy levelet, a kedvencemet, név nélkül, illetve a konkrét név említése nélkül – merthogy annál is fontosabb, ahogyan a szerző aláírta: az Olvasó. Íme, betűhíven: Kedves András! Egy darabig megértő türelemmel néztem, hogy felszabadultan élvezed az életet és publikációid kimerülnek a szép barátnőd, gyönyörű tájak, kívánatos ételek fotóinak bemutatásával. MI ÉHEZÜNK!!! Hétlövet nélkül, nekünk rossz! Leszoktam a cigiről, óvatosan eszek, 2 kávét iszok/nap. DE sosem gondoltam, hogy egyszer HÉTLÖVET nélkül kell élnem. VEDD FEL A “TOLLAT”! (Nem biztos, hogy minden szavaddal egyetértek, de tisztelem a véleményed és szükségem van rá.) Üdvözlettel az Olvasó. 

Nos, ez a mélyütés volt az a pont, ahol pontosan tudtam, hogy visszatérek – ha netán ki-kihagyva is egy-egy hetet, ha úgy hozza a küldetés, de akkor is: itt a helyem. Őszintén remélem, vagytok még páran, akik valami hasonlót gondolnak. A ti kedvetekért, remélhetőleg a ti örömötökre (is) ülök vissza a gép elé, hogy valamikor, legkésőbb péntek éjszakánként bemásoljam a védjegyünkké vált kezdő sorokat: Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk… és a többi… ha jól számolok, a kétszázötvenhetedik normál kiadással érkezem hamarosan, talán már jövő szombaton… Köszönöm, azaz kiváló barátommal és tettestársammal, aki nélkül a kanyarban se lennék már, szóval Suszter mesterrel köszönjük szépen a folyamatos biztatást, a megható kitartást, a nógatást, csesztetést, a sok jó szót meg persze az ellenvéleményeket is – ígérem, hamarosan gördül az a függöny… Legyetek majd akkor is sokan itt, velünk. Písz.

13 május
2komment

Ha akarsz, veszel autót. Ha jót akarsz, ott, ahol mi mondjuk…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 6.80 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Lassan elérünk majd a nyári vakációig, és most is kimaradt néhány szám nagyrészt maszek okokból – de bárhogy van is, kedves ellenérdekeltek, kár reménykedni, mert folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a legtöbb szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenhetedik kiadásának első etüdje egy meglehetősen nevezetes eladó ingatlanról szól – Sting és Mrs. Sting árul egy meglehetősen takaros New York-i “lakást”: 56 millió dollárért viheti, aki akarja. Forintosítva ez nagyjából 16 milliárd – ezt az összeget Mészáros Lőrinc, a legtehetségesebb magyar, akinek vagyona kilenc év alatt mindössze az ezerszeresére nőtt, körülbelül két hónap alatt gereblyézi be, persze vegyétek hozzá, hogy gyarapodásának csak visszafogott, tavalyi mértékével számolhattam, elképzelhető, hogy idén hamarabb is összejöhet ez a szerény summa. No, a lényeg, hogy Mr. Mészáros – igénybe véve Miss Ildikó Vida értékes fordítói segítségét – levelet írt Stingnek, merthogy, kapaszkodjatok, szenzáció: Lőrinc barát megvenné az ingatlant. Más: nem akart venni semmit, de levelet kapott egy barátom is, akit a Kőműves utca környékén élők évtizedek óta jól ismerhetnek, igen, igen, ő az, a Táskakirály és Költőfejedelem – amikor a telefonban elmesélte, mi áll a minisztériumból érkezett levélben, száz százalékig biztos voltam benne, hogy csak jópofáskodik: erre két óra múlva a kezembe nyomta a névre szóló borítékot, épp itt szorongatom most is, és igazából még mindig nem nagyon tudom elhinni, hogy ilyesmi létezhet. Pedig de. Na? Izgultok már, min akadhattam meg ennyire? Akkor majd beljebb fáradtok, tisztelettel. A végén, kérlek, gyűljünk össze az irodámban: itt bérlem a HL számára a Vasmű út elején, az Irodaházban, 35 négyzetméter, 212 ezer forintba kerül havonta, kaptam egy kis kedvezményt, bár ugyanakkora, de ezer forinttal olcsóbb, mint ugyanott a város és a megye egyik jótevőjéé, Galambos Dénes országgyűlési képviselőé, mert az enyémben eggyel kevesebb, negyvenkilenc szék van. Ha már Irodaház: teljesen korrektnek tartom, hogy e ragyogó állapotban lévő épületnek az üzemeltetőjére bízzák/bízták/bíznák azt a 20 milliárd forintot, amit tavaly az Ígéret Napján lengetett be látogatásakor a Kis Ő. Hogy tényleg létezik-e az a pénz, mármint hogy létezik-e számunkra, azt illetően azért elég kontúros kétségeim vannak – de azt kimondom, ha létezik, akkor a száz éve veszteséges, lényegében virtuális Vasmű út 41. Irodaház Kft. tényleg nagyszerűen fogja kezelni. Bizonyos értelemben legalábbis. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz