Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


19 április
5komment

El Suszter y Don Bandido menos rápidos en La Banzia

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száztizenhatodik kiadásának már a kezdetén nyersek leszünk kissé, s az emberélet egy olyan szegmenséről igyekszünk majd visszafogottan csűrni-csavarni a szót, mely épp annyira hozzátartozik a mindennapokhoz, mint a levegővétel, mégse nagyon beszélünk róla – Charleston-ban azért csuktak le egy férfit, mert nem tudta beütni a Francis Marion Hotel mellékhelyiségének ajtókódját, így aztán kínjában az ajtó elé guggolva cselekedte meg azt, amit eredendően odabent szeretett volna. 940 dollár óvadék ellenében helyezték szabadlábra, és persze örökre kitiltották a szállodából. Lényegében mindenkinek van hasonló sztorija – nem akarok túlzottan, a szokottnál is ízléstelenebb lenni, de a legnagyobbakat mégis ezeken szoktuk röhögni… az meg csak nem árthat… Sokan kaptak a közelmúltban hivatalosnak tűnő levelet egy bizonyos Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézettől, hogy fizessenek 24 ezer forint nyilvántartási díjat – engem tegnap az a szervezet figyelmeztetett, véletlenül se fizessek, amelynek évek óta köteles vagyok tagsági díjat fizetni, ha nem akarom, hogy több mint húszéves nagyvállalatomat százezrekre vágják meg: ha jól emlékszem, az elején egy darabig kötelező volt a kamarai tagság, aztán viszont pár évig úgy gondolták, tudnak ők annyi jót és hasznosat adni, hogy a vállalkozások önként is eltartsák őket… természetesen kiderült, hogy nagyon nem, na, azóta ismét kötelező, hogy miért, azt tudom, de fel nem foghatom. Végezetül ismét csak rendőrözünk – bebuktam, már megint, gyorshajtáson értek, ráadásul Ausztriában: és mégis azt mondom, megérte, ugyanis a jármű, amivel a sebességtúllépést elkövettem, nem más, mint az irtózatos, a rettenetes, az aszfalttépő, betonharapó, sztrádaszaggató 26 lóerős, 630 ezer kilométert eredeti állapotban, bontatlanul teljesített Kék Villám, igen, a Legenda. 20 euróért olyan dokumentumhoz jutottam, ami egy nap, amikor a szabadpiaccal megméretjük a Villámot, hallatlan értékes bizonyíték lesz. És hogy hogyan és miért ugrott át T. J. Suszter a motorháztetőn??? Bent mondom az igazat. Tovább »»

Hirdetés
08 február
19komment

Pay Pál és a jézusjattok

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (36 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már százhatodik kiadásában először, ki tudja, hányadszor már, az Egyesült Államokba ruccanunk át, ahol most igazán érdemes elszegődni bármilyen borravalós állásba – ezer, továbbmegyek, nem ritkán több ezer dolláros jattot hagy jellemzően pincéreknél egy (vagy több) titokzatos ismeretlen. Az okot senki nem tudja: én mindenesetre, immár több borravalós szakmán túl most nem irigykedem, inkább a végén elmesélek egy harminc éve megesett, fura belga történetet. A tisztelet középrésze következik: alighanem még most is a múlt heti ónos eső kínjait nyögnénk, ha nincs a katasztrófavédelem, ahonnan úgy három napon keresztül érkeztek a legkülönfélébb színű riasztások; s persze ne feledjük el, kellett hogy legyen köztünk valaki, aki ismét hajnalban kelt értünk, áttekintette a helyzetet nekünk, mindenre tudta a megoldást helyettünk, a tekintete a horizontra tapadt, a hangja megnyugtató volt, tetteitől pedig érdessé vált, ami addig csúszott. Lelki füleimmel hallom a szenvedélyes ellenvéleményeket, sajnálom, akkor is hatvanötben születtem, és vashintával hajtottunk fel koccig, ha tetszett, ha nem, én azóta se szeretem, ha hülyének/kiskorúnak tekintenek, oké, nem bánom, szóljanak, ha tényleg jön a hurrikán, de  azzal, hogy mondjuk télen csúszhat az út, kérném szépen engem bátran békén hagyni. Katasztrófa, nem védelem: és új, házi feladatok a választásokig a mini szterelnöknek. Végül közhírré teszem, hogy papír alapú levelem jött a német hatóságoktól – egy hónapokkal korábbi vitás ügyem kapcsán az ottani tartományi rendőrség netes oldalán érdeklődtem, hogyan kéne feljelentenem valaki(ke)t – ott válaszoltak, aztán végül is megoldódott az ügy: de ők azért kicsit komolyan vették. Jelentem: az országban rend van. Abban. Bizonyítékok bent, kicsit elmértem, első rész. Tovább »»

01 február
26komment

Két bátyám van, bájos vagyok?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már százötödik kiadásában okoskodással kezdünk: a megújuló energiák felhasználásáról beszélgetünk majd egy keveset, különös tekintettel arra a szikár tényre, hogy Németországban, még múlt év júliusában sikerült egy olyan napot összehozni, amelyen az ország teljes energiaigényének negyven (!) százalékát napenergiával elégítették ki. Nálunk… nos… nekünk a Nap nem fog parancsolgatni, ezerszer jobb az atomerőmű, főleg ha tíz év múlva. Itthonról jelentek: porszem került a Nemzeti Pozitív Hírszerkesztési Közintézet és Központi Nyalókagyár gépezetébe – január 27-én 12.30-kor felkerült egy alapvetően gazdasági hír a Magyar Tudományos Emtéi oldalára, de sajnos túlságosan igaznak bizonyult, ezért huszonhat perccel később (kartársak, mi ez a késlekedés???) felkerült helyette az, amit már érezhetően egy sokkal szakértőbb kéz csiszolt kristályra. Vizsgáljuk a kiegyensúlyozott, egyre jelentősebb talentumokat kitermelő közmédia tevékenységét. Végül pár szó az első-, másod- és harmadszülöttekről: jómagam ez utóbbi csoportba tartozom, s egy most napvilágot látott elemzés meglehetősen elgondolkodtató megállapításokat tett kategóriámról – egyebet ne mondjak, minél több bátyja van egy fiúnak, annál nagyobb esélye van a homoszexualitásra. Most azért összerezzentem kissé, mint köztudott, két bátyám van… buzievagyok, továbbá mi vár még rám ötven fölött, gyerekek? Egységek és kétségek, mint rendesen, odabent. Tovább »»

14 december
16komment

Égszínkék télikabátkám – családban, marad

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (29 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már kilencvennyolcadik kiadásában ismét Amerikában kezdünk – a teljesség jegyében ezen a héten nem ajnározunk (a jövő hétre viszont megint van egy elképesztő anyag, nem is mondok róla semmit, de teljes döbb van nálam…), inkább csodálkozunk, hogy ilyen is lehetséges: egy hatéves kisfiút “felfüggesztettek” az iskolában, gondolom/remélem, ez azt jelenti, hogy egy darabig nem kell mennie, most figyelj, mondom az okát is, szexuális zaklatással gyanúsítják. Na kérem… Az ifjú kéjenc olvasásórán megpuszilta a mellette ülő kislány kezét – azt hiszem, a bűntény társadalmi veszélyeit nem kell ecsetelnem, drága böngészőim… ha én Amerikába születek, tízéves koromig felnégyelnek, és New York kapuira tűznek, hogy miért, annak a közölhető részét pikáns részletekkel fűszerezve megosztom bent. Egy kicsit még mindig rezsit csökkentünk – továbbra is erőteljes meggyőződésem, hogy az évszázad átverését tömickölik le a torkunkon: a projekt nagyszerűségét PR-szempontból eszembe nem jutna megkérdőjelezni, hiszen rengetegen örülnek a hihetetlen mértékű spórolásnak, ők nyilván azt is készséggel elhiszik, hogy a semmiből lesz valami, illetőleg hogy Széles Gábor otthon már a plafonon lebeg, ha megnyomja a gravitációs távirányítóján az off gombot. A közös képviselőknek mindenesetre hamarosan majd lakógyűléseken kell kihirdetni a rezsicsökkentés mértékét. LOL. 1952, itt és most, csak nekünk. Végezetül bizonyos intim részletek jönnek kedvenc és egyetlen autómról, a Kék Villámról, avagy a Büszkéről, ahogy tetszik – hű Rocinantém nemrégiben ismét megjárta velünk Ausztriát, szokása szerint egyetlen rossz pöffenés nélkül, hanyag eleganciával, olcsón: ahogyan az egy húszéves japánhoz illik… Mitsu-istenítés is – egy kattintásra innen… Tovább »»

21 szeptember
8komment

Lökők, gurítók, kutyák, bevándorlók az illegalitásban

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcvanhatodik kiadásában kezdésképpen egy külföldi tanulmány riasztó adatait teszem közzé vázlatosan: hiszitek vagy sem, a kidobott, bármilyen okból a hulladékba kerülő élelmiszer az Föld egyik legkomolyabb szennyezőforrása – félbehagyott szendvicseink, tányéron hagyott maradékunk valósággal gyilkolja a környezetet. A világon megtermelt élelmiszer egyharmada landol a szemétben: az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátása terén a rothadó ételmaradék harmadik a világranglistán, közvetlenül Kína és az Egyesült Államok kibocsátása után következik. Szerintem izgalmas tények találhatók a HL kezdő darabjában: a magam részéről, tiszta lelkiismerettel írhatom le, ártatlan vagyok, utánam ugyanis étel a legritkább esetben marad. A folytatásban kedvenc magyarországi politikai szerveződésem, a Kétfarkú Kutya Párt következik, akiket ismét elmeszelt a bíróság, azaz számomra minden jel szerint a jövőre esedékes választásokon se lesz értelmes alternatíva – merthogy igen, azt gondolom, ebben a szánalmas, jóvátehetetlenül és kibogozhatatlanul egymásba gabalyodott gittegylet-közegben egyedül egy viccpárt jelenthetne komoly választási lehetőséget. És ez a szédületes tempó alighanem a Kutyával is elég lazán tartható lenne, lopni ők is tudnak, de legalábbis megtanulhatnának, ráadásul kevesebben vannak, és közben még tűrhetően szórakozhatnánk is. De hát itt viccpártot nem lehet bejegyezni: legalábbis újat. Érthető – a meglévők nem tűrik a konkurenciát. A végére pedig egy kis hazai csemege: egy barátom, aki történetesen egy európai uniós állam polgára, de évtizedek óta itt is, ott is feltűnik, mi több, egy lakása is van a városban, úgy gondolta, a jövőben itt tölt majd több időt – a pontos okait nem ismerem, gondolom, kalandvágyból. Bement a hivatalba, hogy egyelőre ideiglenesen bejelentkezzen: ez, tapasztalatból mondom, Ausztriában kerek három perc – hogy itt mi a teendő, nos, erről is beszámolok beljebb. Tovább »»

15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

08 július
7komment

A nagy generá tortúra – hegyi nyug, alom (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Történetem főszereplője - a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, üzemképtelenül

Történetem főszereplője – a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, már üzemképtelenül

Történetünk egy ausztriai motoros nyaralás krónikája: a barátaimmal, elsősorban is a Körtével és a Kész Lacival évek óta tartó jó szokásunk szerint minden júniusban egy hetet töltünk Tirol és Karintia határán, egy magasvölgyben, 1450 méter magasan álló százéves kis gerendaházban. Szállásunkról naponta portyázunk, 3-400 kilométeres adagokban faljuk be a környékbeli kanyarokat, hódítjuk a hágókat. Idei történetünk első, idillinek is mondható részében szépen megérkeztünk a helyszínre, hogy aztán másnap, szombaton elinduljunk az első túrára, ráadásul mindjárt az egyik kedvenc karikámra, St. Jakob in Defereggen felé, az olasz-osztrák határon át vezető pompás kis szerpentinre, és egyéb csodás környékekre. Alaposan ki voltam hegyezve erre a szép kirándulásra, s minden a legnagyobb rendben is ment, egészen addig, míg észrevettem, hogy a töltésemmel valami gond van… nem kicsi – olyan, amitől nem megyünk tovább… Szerencsére még lendületből találtam egy alkalmas megállóhelyet, egy árnyékos kis parkolót Anterselva di Mezzo falucska szélén – oda fordultam be, aztán már csak várnom kellett pár percet, hogy a sor elején haladók (Körte, Kész Laci és Jánoska) észrevegyék, hogy nem megyek utánuk, és visszaforduljanak. Öt perc se telt bele, már ott is voltak – és mivel látták, hogy addigra leszedegettem a generátoromat takaró fedeleket, kapásból tudták mind, mi a baj. Hogy miért? Mert az utóbbi két hónapom a generátorokról, pontosabban a generátorproblémákról szólt. Szent meggyőződésem, hogy egy nem hétköznapi pechsorozat szenvedő alanya vagyok – barátaim egy része viszont ugyanilyen szentül hiszi, hogy a motorom dögleszti meg sorra a generátorokat: leginkább is azok hisznek ebben a verzióban, akiktől kölcsön kaptam egy-egy generátort. Például a Gyusza. Akinek azért minimum számít a véleménye… Azért elmondom sorban, kicsit unalmasan, mi is történt mostanában – hamarosan úgyis eldől, mi a helyzet, mivel épp ma megjött egy új generátor Németországból: de erről majd később. Most jöjjön a vesszőfutás, aztán a szombati nap további része, utazásom a Kész Laci mögött, és hasonló szörnyűségek. Bent minden. Tovább »»

06 július
9komment

Dunaújtrópus, jukkákkal

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.88 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hetvenötödik kiadásában egy kedves útitársról emlékezünk meg, ami jó néhány évtizeden át volt a hétköznapjaink része – ma viszont már felkapjuk a fejünket, ha nagy ritkán felbukkan egy-egy. Hát persze hogy nem másról, a derék kis pöfögős Trabantról lesz szó, mégpedig azon szomorú apropóból, hogy a közelmúltban szívrohamban elhunyt a kis egérkamion egyik feltalálója, Werner Lang. Pár garázsközi mendemonda után nem hallgathatom el, közlekedésbiztonsági szempontból azért tényleg nem volt listavezető a Trabi – mégis tudok gonoszabb típust nála, és az sem sportkocsi… Most egyébként a Takarékszövetkezetre fájdult meg valaki(k) fogacskája – komolyan mondom, nincs fóbiám, de engem tutira külön műholddal figyel a teljes felső vezetés, ezentúl a zseblámpámból is kiveszem az elemet, ha hazajövök… és a jövő héten szépen kikapargatom az összes megtakarított pénzemet a takszövből, mind a tizennégyezer forintot, egy munkás és takarékos élet szép jutalmát, és pelenkaöltéssel bevarrom a cihába, aztán küldjétek érte a TEK-et, ha már csak ez hiányzik az új Fradi-pályához… De bevarrom én, istenemre, mert kezd az az érzésem lenni, hogy… na, majd elmondom bent, mi… Megjöttem Ausztriából, aztán két napra kis híján járásképtelen lettem, de annyira, hogy már majdnem orvoshoz fordultam, abból pedig ki tudja, mi lehetett volna – szerencsére azonban még e végzetes lépés előtt bejött az össznépészeti gyógymódom, így aztán már kuplungolni is tudok, ergo autóztam is, jut eszembe, láttátok-e ezeket az új, fehér, két méter magas virágokat városszerte… öööö… izé… jukka, avagy szebben szólva pálmaliliom, kiderítettem… Bár rossz ember vagyok, a virágot mégis szeretem a magam módján, no de gyerekek, mondanék azért valamit, ha már virágosítunk nagyba szó… Na, tessenek parancsolni, oppardon, akkumulátorokat ki a telefonokból, és áramoljunk kicsit beljebb… Tovább »»

04 július
7komment

A nagy generá tortúra – kibontakozik a baj (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az álombrigád az álomdíszletben - plusz a Jánoska, de ő pont fotózott...

Az álombrigád az álomdíszletben – plusz a Jánoska, de ő pont fotózott…

Mert igenis megérdemeltük, de nagyon: kiszakadtunk a hétköznapokból, és nyolc napra, mi több, nyolc éjszakára elhúztunk szokott bűnbandámmal, azaz a Körtével és a Kész Lacival, és további nagyon fontos kapcsolódó rokonokkal és barátokkal Ausztriába. Karintia és Tirol határán, az olaszokhoz is közel, Mörtschach falucskához van a legközelebb az a szép, erőteljes hegy, a Pirkachberg, ami mögött, egy kétezres hegyek övezte magasvölgyben, 1450 méteren található kedvenc alpesi szállásom, az Obere Roner Kasa, egy száz év fölötti, szinte magányosan álló gerendaház – odabent teljes tisztaság, egyszerűen, de kényelmesen berendezett szobák, melegvíz, modern nyílászárók, fantasztikusan felszerelt konyha, fatüzelés… ja, hát persze hogy tüzelni kell, este optimális esetben is bőven tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, de például az idén, ha jól emlékszem, június 26-án, szerdán reggel igazi, félreérthetetlen havas esőben is álldogáltunk a ház előtt, és picit mintha ideges is lett volna a hangulat abban a negyedórában, amíg zuhogott… Merthogy azért nem esett volna jól, ha netán motorral, hóban kell leevickélnünk a hegyről. Igaz, én megveszekedetten nyugodt voltam: az én motorom ugyanis nem állt a kis udvarban – akkor még Olaszországban, egy féltető alatt hiányoztam neki eszméletlenül, és ő is nekem, bevallhatom. Volt egy kis gondom, elmesélhetem? Legendásan találékony olvasóim nyilván látják a (II.) jelzést a címben – s ebből alighanem ki is logikázták már, hogy lehet egy első része is ennek a kis úti beszámolónak: így igaz, a felvezetőben az ORK-ig vezető mintegy hatszáz kilométerről esett szó, amit természetesen az én jól megpakolt motorom is vígan teljesített a Jánoskáé meg a Kész Lacié mögött. Körte és Körténé Gyöngyi nem tartott velünk: ők két órával később indultak, másik útvonalon jöttek, ám aztán a vakszerencse és/vagy a zseniális szervezés és motorozás következtében délután, húsz kilométerrel a cél előtt úgy, oly olajozottan, szinte flegmán találkoztunk össze, hogy azt soha nem tudnánk elméleti síkon leszervezni, tán még ha közben folyamatos telefonkapcsolatban lennénk se. Vettünk pár sört, ittunk is egyet-kettőt, aztán ledőltünk: másnap pedig elindultunk egyik kedvenc kinti túrámra, az olasz-osztrák határhoz, St. Jakob in Defereggen után. Hogy jó ötlet volt-e, már mondom is, valaki nagyon rá(m)húzta a szívatót, gyerünk…  Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz