Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


12 július
10komment

Falut, olcsón, Olaszba’…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (27 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százhuszonhatodik kiadásában legelsőbb is megvásárolunk egy olasz falut – van tízezer forint megtakarításom, ez lesz az alap, valahonnan szereznünk kéne hozzá 75 millió 990 ezret, és megvagyunk. De most komolyan: 76 millióért, az ebay-en eladó egy tizennégy házból álló település, tokkal-vonóval ennyiért, szerintem vicces az ára, egy megyei első osztályú futballcsapat éves támogatásából szerintem elég lazán kijön az ára, és mennyivel nagyobb buli… Lehet persze mosolyogni, de ha jól belegondolok, az engem ismerők közül azt se sokan hitték volna, hogy egyszer még szőlőm lesz Borsodban, hogy egészen konkrét legyek, Büttösön – aztán tessék, a NAV árverésén úgy megvettem, hogy csak úgy hupogott. Feledékenyebbeknek a teljes sztori (első része) itt. Aztán: egy felmérés szerint 20 százalék azon honfitársaink aránya, akik képesek egy egyszerű beszélgetés lebonyolítására – angol nyelven. (Jut eszembe: kíváncsi lennék arra az arányszámra is, ami azt mutatja meg, hányan képesek ugyanerre az úgynevezett anyanyelvükön, vagyis magyarul – de ez egy másik sztori…) A 20 százalék mindenesetre az európai mezőny tök utolsó helyére volt elég: Románia 31, Szlovákia 26, Bulgária 25, de még Spanyolország is 22 (mellesleg, egy érdekes adat: Nagy-Britannia 95 százalékos) – szerintem viszont, ha Európán kívülre merészkedünk, Kínát biztosan megelőzzük, bár tudom, hogy az újabb generációk már bőszen tanulják a világnyelvet. Volt viszont pár élményem e tárgykörben – ami belefér, megosztom veletek. A végére egy egyszerű kis cikk-ismertető – az indexen látott napvilágot az a felmérés, amely hírül adja, hogy a honi polgármesterek közül Dunaújvárosé, ha úgy tetszik, a miénk, Cserna Gábor viheti haza a legkomolyabb tiszteletdíjat – kicsivel több mint 920 ezer forint a havi járandósága. Nem a zsebében turkálunk, csak körbejárjuk kicsit a témát – volt már városi média, amely megpróbálkozott ezzel, de onnan titokzatos körülmények között gyorsan lekerült az írás: csak reménykedem, hogy itt megmaradhat. Ellenőrizzétek. Tovább »»

Hirdetés
15 július
12komment

A nagy generá tortúra: minden jó hajó – aztán kiderül, hogy mégse, de ezt nem írom meg (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (41 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika - hála sok mindenkinek

Suntingerhof, péntek: újra működőképes a technika – hála sok mindenkinek

A korábbi részek tartalmából: András a barátaival, Kört Sándorral és Lászlóval Ausztriába indul, motorozni. Szokásos helyükre, a Großglockner mellé utaznak, egy kedves, magányos kis faházba, magasan fel, a hegyre. Minden olyan szépen indul: a kiutazás kellemesen eseménytelen, leszámítva, hogy csodálatos helyeken haladnak keresztül, aztán elfoglalják a szállásukat, és jól berúg kipihenik a fáradalmakat. András már nagyon készül a másnapos másnapi, első kirándulásra: egyik kedvenc útvonalán vezet a túra. A fantasztikus hágóról lefelé vezető úton összeropp kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy annak a szar imádott motorjának generátora az elmúlt két hónapban nagyjából negyedszer is összefos megmakacsolja magát. A motort ott, Olaszországban hagyják, és a következő napok lázas gondolkodással telnek: mi a pics hogyan oldják meg a nehéz helyzetet? Végül döntenek: vasárnap este András egyik otthon maradt barátját kérik meg, építse ki saját motorjából a generátort, és küldje gyorspostával az ausztriai címre. András barátja, Vasi szapora anyáz nagy örömmel vállalja, hogy teljesíti a kérést. Így aztán Andrásra igazi szop kikapcsolódás vár négy napon át: végre egy év, amikor nem kell minden napot fárasztó, veszélyes és unalmas motorozással töltenie, nyugodtan szop töltheti az időt abban a kiba a jó levegőn, kedvére elmélkedhet a kur világ dolgairól, miközben az agyát szétba sztoikus nyugalommal várja, hogy az alkatrészt végre leszállítsa az a köcsö a gyorsposta. Időközben megérkeznek Suszterék, a teljes kis család – és velük eljő a szerda is, az a nap, amelyen meg kell végre érkeznie Vasi generátorának. Innen forog tovább kisfilmünk – megígérjük, akárhány leütés is lesz, ma véget vetünk a sztorinak: bár sajgó szívvel be kell vallanunk, az egyáltalán nem happy end még távolinak látszik… de nem szeretnénk túlterhelni a nyájas olvasó törékeny lelkét… Akkor kérném a sisakokat becsa ez alkalommal még mellőzhetők a sisakok, hiszen továbbra sem motorozunk, csak brümmögünk – gyertek, mesélem a végét. Tovább »»

10 július
4komment

A nagy generá tortúra – pasz, szív, pihen ő (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam...

Az arcomon talán már kicsit látszik így kedd környékén, hogy pihengetek szépen, fent, a hegyen, ahogy annyi barátomnak javasoltam…

Megtörtént a baj – méghozzá éves nagy motoros túránk második napján, amikor is olasz portyára indultunk bázisunkról, az 1450 méteren álló Obere Roner Kasából, vagyis egy csodálatos, kényelmes, legalább száz éves gerendaházból, ahol június utolsó hetét töltjük, amennyiben csak rajtam áll, 2065-ig biztosan, és ez nem vicc, vendéglátóink büszkék rá, hogy ennyire elégedettek vagyunk velük, plusz az ő részükről is van a bizniszben némi vagány optimizmus. A közmondással ellentétben a baj ezúttal szerencsére egyedül járt: azaz a Kész Laci simán hazaszállított a hátsó ülésen (kétségkívül stabilan feküdte az utat a Pan, dacára, hogy értelmezhető súlyom szinte nincsen), és Jánoska is levergődött valahogy a szombaton épp mogorvább arcot vágó Großglocknerről, amit egyébként másnap hóvihar miatt teljesen lezárnak. A generátornak, s vele a töltésemnek viszont kapáltak: ráadásul nem az enyém volt a meghibásodott alkatrész, hanem a Gyuszáé – az ereimet ugyan nem vághatom fel emiatt, de hogy kellemetlen, az nem kérdés… És az se nagyon kellemes épp, hogy igen gyorsan döntésre kell jutni, mi legyen a motorral, velem, velünk – mindezt úgy, hogy nemhogy internet, de még telefon se nagyon van a hegyen: az idő java részében ez áldás, most viszont nem ártana pár kört futni a világhálón, hogy jobban képben legyünk. De hát ez van: marad az agyjáratás. (Agyról jut eszembe, gyorsan közbeszúrom, mert elfelejtem: hazafelé, szombaton a Kész Laci kiszúrt egy kis szállodát valamelyik kisvárosban, a neve Hotel Adelheid – az egyik piros lámpánál hátrafordul, és elmeséli, hogy elsőre Hotel Apartheid-nak olvasta a cégért, és egy másodpercre még el is gondolkodott, hogyan lehet ilyen hülye nevet adni egy szállodának… na, hogy hazáig röhögök magamban hátul, ugye nem az én hibám…) Este, a már említett fergeteges vacsora után, már az ágyban sokáig tipródom, mit is kéne csinálni: hogy miért nem vetődöm a 3-500 euró közti megoldásokra, az osztrákoknak úgysem tudom elmagyarázni – de vajon lesz-e olcsóbb lehetőség, és ha igen, valóban olcsóbb lesz-e, ha mindent összeadunk… Mindegy: aludni kell – de hogy vasárnap mire sikerült jutnom végül, s hogy hogyan telnek a napok a magasban, arról beljebb szólok őszintén. Tovább »»

08 július
7komment

A nagy generá tortúra – hegyi nyug, alom (III.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (42 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Történetem főszereplője - a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, üzemképtelenül

Történetem főszereplője – a generátor, ezúttal épp a Gyuszáé, kölcsönben nálam, már üzemképtelenül

Történetünk egy ausztriai motoros nyaralás krónikája: a barátaimmal, elsősorban is a Körtével és a Kész Lacival évek óta tartó jó szokásunk szerint minden júniusban egy hetet töltünk Tirol és Karintia határán, egy magasvölgyben, 1450 méter magasan álló százéves kis gerendaházban. Szállásunkról naponta portyázunk, 3-400 kilométeres adagokban faljuk be a környékbeli kanyarokat, hódítjuk a hágókat. Idei történetünk első, idillinek is mondható részében szépen megérkeztünk a helyszínre, hogy aztán másnap, szombaton elinduljunk az első túrára, ráadásul mindjárt az egyik kedvenc karikámra, St. Jakob in Defereggen felé, az olasz-osztrák határon át vezető pompás kis szerpentinre, és egyéb csodás környékekre. Alaposan ki voltam hegyezve erre a szép kirándulásra, s minden a legnagyobb rendben is ment, egészen addig, míg észrevettem, hogy a töltésemmel valami gond van… nem kicsi – olyan, amitől nem megyünk tovább… Szerencsére még lendületből találtam egy alkalmas megállóhelyet, egy árnyékos kis parkolót Anterselva di Mezzo falucska szélén – oda fordultam be, aztán már csak várnom kellett pár percet, hogy a sor elején haladók (Körte, Kész Laci és Jánoska) észrevegyék, hogy nem megyek utánuk, és visszaforduljanak. Öt perc se telt bele, már ott is voltak – és mivel látták, hogy addigra leszedegettem a generátoromat takaró fedeleket, kapásból tudták mind, mi a baj. Hogy miért? Mert az utóbbi két hónapom a generátorokról, pontosabban a generátorproblémákról szólt. Szent meggyőződésem, hogy egy nem hétköznapi pechsorozat szenvedő alanya vagyok – barátaim egy része viszont ugyanilyen szentül hiszi, hogy a motorom dögleszti meg sorra a generátorokat: leginkább is azok hisznek ebben a verzióban, akiktől kölcsön kaptam egy-egy generátort. Például a Gyusza. Akinek azért minimum számít a véleménye… Azért elmondom sorban, kicsit unalmasan, mi is történt mostanában – hamarosan úgyis eldől, mi a helyzet, mivel épp ma megjött egy új generátor Németországból: de erről majd később. Most jöjjön a vesszőfutás, aztán a szombati nap további része, utazásom a Kész Laci mögött, és hasonló szörnyűségek. Bent minden. Tovább »»

04 július
7komment

A nagy generá tortúra – kibontakozik a baj (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (43 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Az álombrigád az álomdíszletben - plusz a Jánoska, de ő pont fotózott...

Az álombrigád az álomdíszletben – plusz a Jánoska, de ő pont fotózott…

Mert igenis megérdemeltük, de nagyon: kiszakadtunk a hétköznapokból, és nyolc napra, mi több, nyolc éjszakára elhúztunk szokott bűnbandámmal, azaz a Körtével és a Kész Lacival, és további nagyon fontos kapcsolódó rokonokkal és barátokkal Ausztriába. Karintia és Tirol határán, az olaszokhoz is közel, Mörtschach falucskához van a legközelebb az a szép, erőteljes hegy, a Pirkachberg, ami mögött, egy kétezres hegyek övezte magasvölgyben, 1450 méteren található kedvenc alpesi szállásom, az Obere Roner Kasa, egy száz év fölötti, szinte magányosan álló gerendaház – odabent teljes tisztaság, egyszerűen, de kényelmesen berendezett szobák, melegvíz, modern nyílászárók, fantasztikusan felszerelt konyha, fatüzelés… ja, hát persze hogy tüzelni kell, este optimális esetben is bőven tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, de például az idén, ha jól emlékszem, június 26-án, szerdán reggel igazi, félreérthetetlen havas esőben is álldogáltunk a ház előtt, és picit mintha ideges is lett volna a hangulat abban a negyedórában, amíg zuhogott… Merthogy azért nem esett volna jól, ha netán motorral, hóban kell leevickélnünk a hegyről. Igaz, én megveszekedetten nyugodt voltam: az én motorom ugyanis nem állt a kis udvarban – akkor még Olaszországban, egy féltető alatt hiányoztam neki eszméletlenül, és ő is nekem, bevallhatom. Volt egy kis gondom, elmesélhetem? Legendásan találékony olvasóim nyilván látják a (II.) jelzést a címben – s ebből alighanem ki is logikázták már, hogy lehet egy első része is ennek a kis úti beszámolónak: így igaz, a felvezetőben az ORK-ig vezető mintegy hatszáz kilométerről esett szó, amit természetesen az én jól megpakolt motorom is vígan teljesített a Jánoskáé meg a Kész Lacié mögött. Körte és Körténé Gyöngyi nem tartott velünk: ők két órával később indultak, másik útvonalon jöttek, ám aztán a vakszerencse és/vagy a zseniális szervezés és motorozás következtében délután, húsz kilométerrel a cél előtt úgy, oly olajozottan, szinte flegmán találkoztunk össze, hogy azt soha nem tudnánk elméleti síkon leszervezni, tán még ha közben folyamatos telefonkapcsolatban lennénk se. Vettünk pár sört, ittunk is egyet-kettőt, aztán ledőltünk: másnap pedig elindultunk egyik kedvenc kinti túrámra, az olasz-osztrák határhoz, St. Jakob in Defereggen után. Hogy jó ötlet volt-e, már mondom is, valaki nagyon rá(m)húzta a szívatót, gyerünk…  Tovább »»

03 július
7komment

A nagy generá tortúra – még minden jó (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni - Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni – Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Mondjon rám, ki mit szeretne – szittyaság ide, huntyaság oda, én bizony szeretem az osztrákokat. Na jó, nem az összeset, ezt azért nem állítanám, de ez önmagában nem olyan nagy cucc, sejtésem szerint az összes csehet, franciát, spanyolt, magyart, sőt, az összes eszkimót se kedvelem, bár utóbbiakból legjobb tudomásom szerint egy darabbal sem találkoztam még, úgyhogy elvileg elképzelhető, hogy egy szálig bejönne mind. Na, oké, ne kalandozzunk, ha már épp kalandozásról akarok mesélni, tudom, nem értek rá: szóval a lényeg, hogy szeretem az osztrákokat, mert adegy van egy kibeba szép országuk, adkettő egészen szépen rendben is tartják mindazt, ami az övék, adhárom különösen rendben vannak a motoros szempontból max csillagosötös útjaik, legyenek akármilyen szerpentinesek, akármilyen magasságon és hőingadozási körülmények közepette, és adnégy mindazon osztrákok, akiket ismerek, és ezért szeretek, azok rendesek, segítőkészek, barátságosak, jó fejek, nincs bőrnadrágjuk, árvalányhajas kalapjuk, nem jódliznak, és nem isszák Almdudlerrel a Jägert. Mindez pedig több mint elég, hogy visszajárós legyek. Eljött hát június utolsó hete, ez pedig idestova négy éve egyet jelent az igen egyszerű nevű falucskával, ahová a Körtével, a Késszel és kapcsolódó részeikkel legrendszeresebben járunk – Mörtschach mellett, a Pirkachbergen tanyázunk ilyenkor, hogy egészen pontos legyek az Obere Roner Kasában, ház- és helyrajzi szám nincs, ha fenn a hegyen, 1450 méteren, körben kétezres hegyekkel megkérded, mindenki tudja. Amúgy itt készül az időjárás nagy tételben, sokszor tíz perc alatt lesz a napsütésből zivatar. Vagy épp hó: merthogy az is volt, bizony – nem kenyerem a fennhéjázás, de képzeljétek el, amikor június 26-án álltunk a havas esőben, plusz négy fokban, és tátott szájjal néztük az ötszáz méterre lévő, vakítóan és frissen fehérre meszelt hegyeket, a szomszédunkban lévő Großglockner hóviharok miatt lezárva a járműforgalom elől. Jánoska még két nappal korábban volt fenn motorral, majd elmesélem, az se volt egyszerű… Meg bizonyos szempontokból az én nyolc napom se, erről is ejtünk szót okosan. Most mindenesetre jöjjön az elindulás, csodás, hatszáz kilométeres odautunk, aminek vége felé két, más-más utat választott kis csapatunk úgy egyesült, ahogy megbeszélni se tudtuk volna… Guruljatok beljebb, és suttogjátok ordítva velem: Fel, Pirkachbergre! Tovább »»

29 június
8komment

Százévesen, csak azért is: Mörtschach!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (37 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hetvennegyedik kiadásában a külföldi vonatkozású hírek között is magyarost találtunk – nagy kedvencem, a magyar nyelv felkerült a külföldiek (pontosabban: angol anyanyelvűek, de szerintem ebből a szempontból mindegy) számára legnehezebben elsajátíthatók tízes listájára. Továbbra is azt gondolom, igen jó kis nyelv a miénk: egyebek mellett azt is köszönhetem neki, már amennyiben köszönöm, hogy 1983-ban nem maradtam – akkor még, természetesen, illegálisan – Belgiumban, pedig minden körülmény amellett szólt volna. Hogy jól döntöttem-e vagy sem, azt igazából egyre nehezebben tudom megítélni – hezitálás helyett inkább szépen elmesélem a történetét. A pénzügyminiszter szerint jövőre visszafizetjük az összes IMF-hitelt – biztosan az én készülékemben van a hiba, hogy szinte napról napra többször jut eszembe a Kárpátok Géniuszának Eldorádója, a hetvenes-nyolcvanas években: Románia, ha jól emlékszem, akkoriban kifizette a teljes adósságát, furcsamód nekem mégis úgy tűnt, nem ment minden rendben, leszámítva persze az elnöki palotát és környékét… Pár harminc éves emlék – van, akinek ismerős lesz, az ifjabbak alighanem csak annyit mondanak majd, hát persze, Boda bácsi, de annyi baj legyen… Végül némi műhelytitok – amikor ezt olvassátok, feltehetően épp visszafelé evickélek Ausztriából, mert letelt a nyolc napunk az 1450 méteren álló százéves kis gerendaházban: hogy miért is nem vagyok mértéktelenül boldog ezeken a visszautakon, azt próbálom majd eldadogni, miközben újra elmondom, tulajdonképpen azonos összegért nyaralunk a hegyekben, mint amennyiért itthon vagyunk… Na jó, ez akkor lenne igaz, ha nem motoroztunk volna egy egészségeset odakint – de persze megtettük, hiszen azért mentünk… Classic a hajtás után, nyaralás alatt is – köszönöm, hogy lehetővé tetted, kedves időzítőm… Tovább »»

06 július
8komment

Újabb hágók, egy duettes nap, majd hazaút hőgutával (VI.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (34 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

Sokat nem enyhült az elmúlt napokban a kánikula – én rendületlenül haladok tovább, ha bírtok olvasni, ha nem, hiszen rengeteg lenne a tennivaló: ma mindenesetre befejezem ausztriai-olasz hetünk ismertetését. Még június 23-án, szombaton érkeztünk meg Varga Zsoltiékkal, Puttóékkal, Tóth Feriékkel kedvenc kis százéves faházunkba, mely a Großglockner közelében, a Mörtschach melletti Pirkachbergen, 1450 méteren található, kétezer méteres hegyek karéjában, lenyűgöző környezetben. Ötven méterre a házikótól egy patak rohan, abból kapjuk az ivóvizet, valamint egy villanymotor meghajtásával az elektromos áramot… Egy másik, hasonló házban, harminc kilométerrel odébb, Oberdrauburgban Körtéék vertek tanyát – ők öt motorral képviseltették magukat az idén. Vasárnap és hétfőn pompás, háromszáz kilométer körüli túrákat tettünk a környék kacskaringós szerpentinjein – de azok se unatkoztak, akik nem tartottak velünk: ők kisebb-nagyobb gyalogtúrákon fárasztották magukat, becsavarogták a környéket, megnéztek minden elérhető nevezetességet, felmentek a Großglocknerre. Kedden aztán Varga Zsolti kiszúrta, hogy a hátsó gumim ismét túl van a jelen – magyarul már a szövetet koptatom. Eszem ágában se volt három napot makramézással tölteni, míg a többiek motoroznak, gyorsan kerestem hát egy gumis műhelyt, és szerda délutánra büszkén és boldogan mutogattam mindenkinek a vadiúj Bridgestone-t. Eljött hát a csütörtök, és, hurrá, helyreállt a világ rendje – reggel kilencre mentem az oberdrauburgi eni (leánykori nevén: Agip) benzinkúthoz, a találkaponthoz. Hajtás után hajtunk. Tovább »»

04 július
4komment

Netezős műhelynap, a végén egy világbajnok marhapörkölttel (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Makrancos hátsó gumim ismét szöveten - remélem, idén már utoljára...

Makrancos hátsó gumim ismét szöveten - remélem, idén már utoljára...

Ti hogy bírjátok? Én legszívesebben nyakig merülnék valami kellemesen hűvös folyadékba, még azt se bánnám, ha közben nem teljesen decens módon felöltözött, mosolygós, a Hétlövetért és szerzőjéért fátyolos tekintettel rajongó mesztic lányok fölém hajolva gyöngyöző korsókból kézműves cseh sörökkel itatgatnának… Nos, ehhez képest légmentesen lezárt kis lakásomban igyekszem túlélni a hőgutát, gondolom, nem vagyok egyedül – a legjobb szolgálatot most hűséges ventillátorom, továbbá kiválóan felújított fürdőszobám zuhanyegysége teszi… Kedden délután, azaz órákon belül mindenesetre, megjósolom, úgy döntök, irány Dusnok, Szabó Sanyi barátunk méltán legendás bázisa, a Mediterran Pub, és a mellette elterülő kis tó – így aztán végül is apróbb kompromisszumokkal megvalósulhat a bevezetőben említett álom, mi több, még ki is egészül a Sanyi által sütött kemencés tejfölös-fokhagymás kenyérlángossal… E pillanatban viszont még kedd délelőtt van – és bizony erőteljes nosztalgiával gondolok vissza a nemrégiben a karintiai Pirkachbergen töltött estéinkre, amikor is a lányok kedvéért alaposan be kellett fűtenünk a vadonatúj, ragyogó sparheltba. 1500 méter magasságban, a hegyek ölelésében ilyenkor is tíz fok alattiak az esték – szép volt, igaz volt. Ha még emlékeztek, keddi napunkról meséltem legutóbb, amikor is kiderült, hogy a motorom hátsó gumija sajnos ismét feladni kényszerült az Alpokban mindig fokozott igénybevétellel járó küzdelmeket: szerencsére találtam egy kitűnő gumis műhelyt Lienz határában, a Plankenauert – ott megrendelték a vadonatúj hátsó gumimat, és megígérték, hogy szerdán mindenképpen azon hagyhatom el a cég telephelyét. Azt sajnos nem tudták megmondani, mikor hozza a futárszolgálat a gumit – reggel fél kilenc körül, egy szűkszavú sms elküldése után mindenesetre hegyi rezidenciánkra érkezett Kész Laci, akinek nem sokat kellett könyörögni, hogy fogadjon el egy frissen főzött kávét. A nap folytatásáért lapozzatok… Tovább »»

02 július
7komment

Egy csodás alpesi hét krónikája – már itthonról szemlélve… (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (29 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Itt már tényleg úgy éreztem, soha nem érek haza a negyven fokban, tűző napsütésben

Itt már tényleg úgy éreztem, soha nem érek haza a negyven fokban, tűző napsütésben

A napokban már voltam bátor felfedni azt a nyilván senki által soha nem hallott bölcsességet, miszerint minden jónak vége szakad egyszer – sajnos ugyanígy jártunk az ausztriai nyaralással is: szombaton az utolsó magyar erők is elhagyták a két végvárat. Körtééknek, legnagyobb bánatukra, már pénteken vége szakadt a mókának, mi, Kész Lacival még betöltöttünk egy háromszázas kis túrát csak az íze kedvéért; Tar Jocóék a millstatti tóra mentek, fürödni, Plesz Laciék pedig az európai motorosok Mekkájába, a Großglocknerre léptettek fel. Varga Zsoltiék sem töltötték épp tétlenül az időt – még csütörtökön a viszonylag közeli Porsche Múzeumba látogattak el mindannyian, pénteken pedig már csak pihentetőbb, apró kirándulásokkal múlatták a rohanó időt. Ők végül szombaton hajnalban hagytak magamra, 3.50-kor felültem, és kicsit bambán néztem a két autó, meg a mögöttük baktató motor piros véglámpáit, aztán visszadőltem még, és csak hét óra után adtam fel Robinson-életemet, s hagytam el a kunyhót, hogy aztán életem egyik legkeményebb tíz óráját kezdjem meg – az eleje még nem is volt olyan veszélyes, de dél körül már úgy tűzött a nap, hogy azt hittem, lefordulok. S a dolog egyre csak komolyabbá vált. Kettőtől lényegében már csak benzinkúttól benzinkútig botorkáltam, mindenhol ittam egy liter vizet, és a fejemet pár percre a csap alá dugtam… Lakott területen kívül, bevallom, lehetőség szerint sisak nélkül közlekedtem – gyorsan szólok, a kisebbik rosszat választottam, ha ugyanis a fekete bukóm rajtam marad, száz százalék, hogy elájulok. Néha így se jártam messze tőle, a fejem meg úgy sajgott, mint még soha. Benéztem a Vincze Bandihoz, a Balaton legjobb büféjébe, Balatonszemesen, ittam nála egy kiváló szódát, és legnagyobb sajnálatomra nem tudtam enni semmit – ez mutatja leginkább, hogy tényleg bajom volt. Nagy nehezen hazaértem, egy órát álltam a zuhany alatt, aztán tizenkét órát aludtam, mint akit agyonvertek. Mostanra viszont minden rendben, újra harapok, és íme, itt a következő fejezet, drámai részekkel – a hajtás után… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz