Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


Archive for the 'Morfondír' Category

27 december
12komment

Ezer szó semmi

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Csak ez számít. Az egyszerű. Ahogy a levegőt veszed most, szépen, egyenletesen, nyugodtan. Ülsz és nézel. Kint és bent egyszerre látod, ami lényeges. Pedig nem történik semmi: nagy jelenetek nélkül mennek a felhők, átszűrődik rajtuk a fény, a kövön ücsörögsz, a folyót látod, ezen a szakaszon, valahonnan bevillan, minden másodpercben kétezerötszáz köbméter víz úszik el előtted, az épp aktuális adagot, hinnéd, soha nem látod többet, aztán egyszer, talán pár hónap múlva, a pont a kezed fejére pöttyenő egyetlen cseppet vizsgálod – hülyeség, te is tudod, mégis olyan ismerősnek tűnik. Hát ezért tán. Üzenet. A madár cikázó röpte, hat-nyolc villámgyors verdesés után a másodpercnyi szünettel: ötször is megfigyelheted a tökéletesen pontos ritmust, mintha csak szándékosan neked mutatná – elröppen a kőgát végéig, ott visszafordul, újra végigszántja a levegőt, egészen a kikötődarukig, mint a permetező repülő, egyre közelebb hozzád. Aztán felül egy fa ágára a túlsó parton, és vár. Ennyit tudunk biztosan, a többihez nincsen közünk. Nem is baj talán. A fához lépsz, finoman megsimítod a puha mohát a kérgén – ettől mindig muszáj elmosolyodni. Hangya kandikál elő a kéreglabirintus egyik fordulójából: talán a mindent összezavaró december végi napsütés szólította ki a boly melegéből, talán csak kiküldték felderíteni – ha közelebb hajolsz, láthatod, szabályosan pofákat vág, miközben kettőt balra, egyet jobbra fordul a kéregutcácskákban. Megingathatatlan céltudatossággal halad, aztán rábukkan valamire, ha jól látod, egy kéregmorzsára – izgalomtól remegő potrohhal ragadja meg, végre van valamije, amit vihet magával, gondolom én, vissza a bolyba, ha netán megkérdeznék, merre járt, mire jutott, mit végzett, csak eléjük gurítja a morzsát, nem szól semmit, csak áll ott, hangyás félmosollyal, nesztek, van még valami? Aprócska, alig látható résben tűnik el a kéreg alá, az alagútban, úgy képzelem, felpattintja a fejére a kis piros sisakot és meggyújtja az acetilénlámpát, míg le nem ér a gyökerek alá. A morzsát begurítja a raktárba, és bebújik a többi mellé, megpihenni. Mert tél van. Amúgy. Még ha nem is látszik. Tovább »»

Hirdetés
09 április
4komment

Így írtam én – épp húsz éve, húsvétkor

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Egy jó apa mindig tud meglepetést szerezni a gyereknek

Egy jó apa mindig tud meglepetést szerezni a gyereknek

Jó – egy kis nosztalgia azért csak belefér néha, nem, gyerekek? 1989-ben, május 13-án vettek fel a jó kis Hírlaphoz, teljesen véletlenül, de tényleg: egy munkakönyvem már kis híján betelt – no hát istenem, kicsit nehezen találom az igazi pályát, most akkor mit ugorjak át, majd csak meglesz, mire nyugdíjba mennék, ha ugyan lenne még, sebaj… Akkortájt éppen a Vörösmarty nyomdában dolgoztam Kemény Dezső bácsival karöltve azon, hogy minél hibamentesebbé tegyük a Dunaújvárosi Hírlapot, s a többi megjelenő sajtó- és egyéb terméket, azaz nyomdai korrektor voltam, amikor a Jakab Klári (aki épp nyomdaügyeletest játszott – az volt az a szerkesztő a Hírlaptól, aki hétfőn és csütörtökön délután, illetve az elfogyasztott mennyiségektől függően este/éjszaka a nyomdában teljesített szolgálatot: ő húzta meg az anyagot vagy írt hozzá, címet adott, és megoldott minden felmerülő problémát, amit a Kampó, a Toldi vagy a Bokor Laci netán nem tudott, bár ilyennel én speciel soha nem találkoztam) megtalálta valami zsengémet az íróasztalon, elolvasta, és megkérdezte, elviheti-e. Én gyanútlanul azt mondtam, el. Két nap múlva felhívott az Eördögh Berci, és megkérdezte, nem szeretnék-e újságíró-gyakornok lenni. Mivel a pénz sohase motivált, megkérdeztem, mennyit fizetnek, s mivel kétszázzal többet mondtak, mint a korrektori álomfizetésem volt, így hát a dolog el is dőlt. Apró lépésekkel huszonhárom évet sikerült eltöltenem kis kihagyással nagyjából ugyanott, ez év február 1-jéig – ha mondjuk a világegyetem kialakulását nézzük, nem valami nagy idő, szent igaz. De mindegy is már, mondom inkább a lényeget: 1992. április 17-én, vagyis nagyjából húsz éve írtam egy kis húsvéti dolgozatot – ma, alkalomhoz illően, ezt osztom meg veletek: Kisboda megmondja, hajtás után. Tovább »»

06 április
10komment

Egy szobapincér a Ritzben, Woodrow Wilsonnál

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Úgy gondolom, egyszer csak megindulunk...

Úgy gondolom, egyszer csak megindulunk...

Gondolom, nem a Boda család ma az egyetlen Magyarországon, melynek egyes tagjai egyre intenzívebben külföldre kacsingatnak – a szaftosabb részleteket egyelőre babonából mellőzném, ami mondjuk engem illet, a kor előrehaladtával, úgy tűnik, romlik a humorérzékem, s egyre erőltetettebb kezd lenni a mosolyom a napi történéseket látva. Lassan mérsékelten puszta tréfa az is, hogy a belső zsebemben fix helye van az útlevelemnek – nagyon szívesen megvárok persze még pár húzást, elkötelezett magyar hazafi vagyok (és ezt ráadásul, akárki akármit hisz is, egészen komolyan így gondolom), de valahogy az a szörnyű gyanúm, eljöhet egy olyan rész ebben a több mint húsz éve futó pompás magyar szappanoperában, amikor csendesen úgy döntök, a folytatásokat majd megnézem a CNN-en, ha van kedvem – mindenesetre, addig is eltűnök pár évre emberi életet élni, csak úgy kíváncsiságból, mert érdekel, az vajon milyen lehet, és úgy tűnik, itthon ezt senki nem nagyon szándékozik bemutatni nekem, neked és a többi pár milliónak. Van mondjuk tízezer ember, aki nagyjából katarisejk-szinten nyomatja, ha valamit esetleg még szeretne, simán csak törvényt hoz vagy hozat rá, és már nem is nagyon rejti véka alá, mi a szándék, plusz, hogy végképp megnyugodj, társalgási szinten belöki, hogy harminc százalékos áfa; hogy Erzsébet-papírban fogod kapni a gyest meg a családi pótlékot; hogy negyvenhétből teljesen simán meg lehet élni pro hó, tessék csak megnézni őket, harmincháromra vannak bejelentve, és tízmilliókkal tartoznak a banknak, vagyonuk egy utánfutó meg két üveg bor… – a tízezren túli plebs pedig lassacskán végképp a gyomorszint alá süllyed, százszor kizsigerelt, ezerszer lenyúzott, megnyomorított százezrek próbálnak kínkeservesen túlélni… Nem tudom: ezerszer hallom, s akár úgy is lehet, külföldön nem lesz más belőlünk, csak Ausländer avagy outsider – őszintén szólva ez is egyre kevésbé érdekel: jobban aligha szarhatnak rám, mint azok, akik itthon az ügyeimet intézik és miattam tesznek-vesznek. Állítólag. És így. Hát… izé… egyszer csak akkor köszi mindent, srácok, további jó ügyködést. Ha meg netán bődületes honvágyam lesz, majd elolvasok valami újságot a neten. Tovább »»

28 március
15komment

Hat órácska, ami csak úgy elpereg…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Ez lett belőlem, amióta a legbunkóbb főnököm van evör: én

Ez lett belőlem, amióta a legbunkóbb főnököm van evör: én

Ennyire bunkó, szemét, paraszt, kiszipolyozó, ugarra járató főnököm, mint amilyen én vagyok, még nem volt, pedig lassan harminc éve veszek részt kőkeményen a termelésben, számos szektort bejártam. Ha netán (a félórás ebédszünetemet leszámítva) tíz percet nem a betűkkel töltök valamilyen formában, már makog idebent, a fejemet csapkodja, azt is bentről persze, igyekezzek, ne a haverommal dumáljak, jöjjek már haza, üljek a gép elé, és tegyem a dolgom, gyorsan-gyorsan-gyorsan. Írjak. Közben olvassak is. Találjam ki, mi lesz egész héten, készítsek tervet. Szedjem össze a variációkat, amikből válogathatunk pénteken, a Hétlövet megírása közben: elvégre is már kedd van. Válaszoljak szépen a kommentelőknek. Lassan délután két óra, hm… ideje lenne kész lenni a másnapi poszttal, hogy délután-kora este  még át lehessen olvasgatni párszor. Aztán jöhetnek a képek… Este és éjjel pedig, mint rendesen, fordítunk, a napi öt oldal, újabb bő fél éven át, persze minden éjszaka… most két könyv is van, lehet válogatni, egy merő szórakozás. Ha pedig a szép szóra netán nem reagálok, hát elkezd olyan éjsötét képeket festeni elém, direkt agyba, hogy attól besápadna bárki emberfia. Egy szabad napom… mit napom, délutánom nem volt hónapok óta. Oké, nagy nehezen elengedett Boszniába a retek, de csakis úgy, hogy négy napra előre megcsináltatott velem mindent… baszki, úgy indultam neki, hogy kivoltam, mint a liba… Ma meg (vagyis kedden) kiküldetésben jártam, Állampusztán, egy igencsak patinás, jellegének megfelelően nyomasztó büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a színházi világnap alkalmából kedvenceim, a Bartók kiváló művészei adtak egy kiváló, vidám, zenés műsort a fogvatartottaknak. Este hat körül, szépen, ahogy bunkófőnök meghagyta, itthon is voltam – most éjfél múlt… még csak én tudom, hogy holnap nem lesz színházi/börtönértékelés, neki meg se merem mondani, alszik – de már most rettegek, mikor kezdi rá: “Ebben maradtunk, firkászkám?” Tovább »»

15 március
7komment

Március 15. – itt meghitt, csendes, nyugalmas főhajtás

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.85 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Állítólag így, zölddel kifelé az autentikus...

Állítólag így, zölddel kifelé az autentikus...

Ma nem lesz itt túlságos viccelődés, sem komolyabb történetmesélés, és nem az energiák spórolása miatt… Szokásunktól némiképp eltérően visszanézünk kissé: bár ha végre össznépileg is beérnénk annyival, hogy csak azokon a napokon révedünk-sóhajtozunk-lengetünk vissza két-három-öt évszázadnyira, amikor valami jelentősebb okunk is van rá, a többi időben meg próbálnánk pár lépésnyit előrébb haladni, már amennyiben lehetséges persze… Mert szép-szép, ha dicsőségünk morzsái után ezredszer is átvizsgáljuk a padlózat minden repedését, s persze még mindig nem hisszük el, attól se lenne jobb, ha rábukkannánk akár egy szilánkra is (de már nem fogunk); jó-jó, ha minden mostani gondunkra a pompás múltban igyekszünk megtalálni a választ – csak épp meg kéne végre próbálni, milyen lehet a történelmi remeklések maximális tisztelete mellett a jelenben élni, és a jövőnek alkotni. Merthogy az én emlékezésem szerint a márciusi ifjak is valahogy így csinálták… Én mindenesetre most nem forradalmat, sokkal inkább békességet kívánnék ennek az országnak – mert ha egyszer sikerül kibékülnünk, hiszitek vagy sem, minden más is megjön. Békés, nyugalmas napokat tehát mindenkinek, ránk fér – hajtás után a 12 pont szemlézhető: hm… helyenként tragikusan aktuális. Több mint 160 év múltán ez azért legalábbis elgondolkodtató – bár igaz, a Budapest-Vác közötti vasúti menetidőkben sincs túl nagy változás, alig pár percet lassultunk… Tovább »»

08 március
31komment

Egy szívásmentes hónap – beszáll valaki?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Cigiszopás, majomszokás

Cigiszopás, majomszokás

No, pajtások, akkor úgy döntöttem, megkavarjuk kicsit a hegyi patakot – a Nemzeti Egészségminisztérium hathatós támogatása nélkül is megkezdem saját módszeremen alapuló egészségmegőrzési programomat, melyhez nélkülözhetetlen lenne a közönség segítsége. Nem, köszönöm, de ezúttal sajnos nem elég az ütemes vastaps: kicsit konkrétabb helpre gondolnék, és ehhez olyan kedves böngészők jelentkezését várom, akik, hozzám hasonlóan, viszonylagos rendszerességgel dohányoznak. Ördögi tervem a következő: hétfő 0 óráig még jól kicigizzük magunkat, addig ki-ki talál valami jó kis személyre szabott motivációt, aztán hozunk egy merész-betonkemény döntést, és egy hónapra jól letesszük a cigit, közben a vállalkozó szelleműekkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot e-mailben, beszámolunk az esetleges nehézségekről (a magam kínlódásai mellett a beérkező maileket is, szerkesztett változatban, hetente legalább egyszer a nagyközönséggel is megosztom), átsegítjük egymást a buktatókon, különféle tippeket és trükköket tanítunk egymásnak, együtt könnyezünk a kritikus napokon, és szerintem egy szolid bulival megünnepeljük a sikert a végén. Hogy mi jön utána, azt meg majd átbeszéljük akkor, ha úgy akarjuk, egy cigi közben (igyunk a sikeres elvonókúrára…), ha jobbnak látjuk úgy, prolongáljuk a programot, belecsapunk még egy mentes hónapba, vagy kimondjuk, hogy örökre végeztünk a jövedékiadó-befizetéssel, akármi. Részletek lapozásra. Tovább »»

04 március
16komment

Ma nem írok semmit

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.68 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A szerző, szülei társaságában, kikapcsolódik

A szerző, szülei társaságában, kikapcsolódik

Ma nem írok semmit. Ha tetszik, jó, ha nem tetszik, ma nem jöttök, majd jöttök holnap, vagy azután – ahogy ráértek, miattam aztán nem kell átszervezni semmit. Ellötyögök egy kicsit – most komolyan, megérdemlem, egy hónap megszakítás nélküli munka után, amiben a legkomolyabb elhajlásom az volt, hogy egyszerre felfaltam egy zacskó makadámdiót… Egy sört nem ittam meg időtlen ideje. Na jó, még mielőtt a könnyem kifutna, megadom, ez azért nem teljesen igaz: amikor ugye a Varga Zsolti olyan csúnyán beivott a borkóstolón, én se biztos, hogy vállaltam volna a szigorú kanadai alkoholtesztet, azaz a mérlegállást a záróvonalon. Este mindenesetre lemegyek Földvárra, a méltán legendás Varró-étterembe, búcsúestézni, mert a Varró Tomi bezár, ha jól tudom, Németországba mennek dolgozni a Cilivel, márpedig ez bizony szerintem simán riport értékű esemény, a létező legkomolyabban mondom, országos felületet érdemelne – na jó, nálam harmincöt országban olvasott világfelületet kap, végül is rendben. Ma viszont nem írok semmit. Hajtás után csak egy üres, hófehér oldal lesz – ha nem hiszed, lapozz… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz