Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


Archive for the 'Jönjönjön' Category

12 március
5komment

A Szemétkommandó újra belendül

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.85 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Múlt novemberi csapatkép - a szokásos trófeával, a púpozott konténerrel

Múlt novemberi csapatkép - a szokásos trófeával, a púpozott konténerrel

És – csak körül kell nézni, főleg egy ilyen szeles vasárnap után – lesz dolga szépen a szinte napra egy éve, a semmiből megalakult, klasszikusan civil városszépítő szerveződésnek (már a facebook-on is). A város ugyanis továbbra is szemetes: legfőbb ideje, hogy elkezdjük a mentesítési akciókat. Tavaly épp huszonöt alkalommal tisztított meg egy-egy kiválasztott területet, városrészt szombatonként tevékenykedő önkéntes brigádunk, mely általában tíz-tizenötös létszámmal támadta a “legfertőzöttebb” részeket. Részt vettünk minden országos szervezésben lebonyolított takarítási akcióban is – így, hajléktalan segítőkkel karöltve, kivettük a részünket a vasút- és állomástakarítási, vagy épp a májusi Teszedd! elnevezésű szemétszedési napból is: bár utóbbinál a központi szervezés körülményei finoman szólva hagytak némi kívánnivalót maguk után, s érdekes módon a város vezetősége is rendkívül szép számmal vett részt az eseményen, persze fel se tételezném, hogy a közelgő helyhatósági választás miatt, biztosan csak épp ráértek. De ez se számít: a lényeg, mint rendesen, akkor is az volt, hogy kevesebb legyen a minket körülvevő szemét. A Szemétkommandó filozófiájának – ha szabad ilyen nagy szavakkal élnünk – ugyanis az a lényege: ha egy tejfölösdobozzal, tíz csikkel kevesebb, az is valami. Tovább »»

Hirdetés
11 március
12komment

Pöcköld a csikket – visszaszámlálás indul…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Még Füge is így néz fel rám, amióta megtudta, mire készülünk...

Még Füge is így néz fel rám, amióta megtudta, mire készülünk...

Micsoda hülyeség, nem? Az ember a szájába vesz egy növényi vagdalékkal megtömött papírrudat, meggyújtja, beszívja a büdös füstöt, leengedi a tüdejére, aztán meg kifújja… Gyerekes egy dolog. Ha jól emlékszem, úgy hívják, dohányzás. Holnaptól egy hónapra biztosan beszüntetjük: ha meg netán végleg, na bumm – történt már rosszabb is a világtörténelemben, hölgyeim és uraim. Ma mindenesetre még bőszen elszívom a maradék fél paklimat, lesz, ami lesz, mert azért pazarolni nem szeretek – de újat már nem veszek. Retteghetnek tehát cigarettabirtokos barátaim – mert ilyenkor nagy előszeretettel állok meg mindenki mellett, aki dohányzik, és ártatlan bociszemekkel, remegő lélekkel várom, hogy megkérdezzenek, rágyújtanék-e. Természetesen csak azért, hogy büszkén vághassam rá: “Nem, köszi, három napja nem dohányzom…” Aztán öt perc múlva általában kérek szépen egyet. Nos, ha netán így lesz, arról is híven és őszintén beszámolok majd mindenkinek – és ugyanerre biztatom az akcióban részt vevő sorstársakat is. Meg arra, hogy aki még nem tette meg, az jelentkezzen be végre mail-ben is a bodacap@gmail.com címen, ide várom majd az élményeket, észrevételeket, a színes, kitűnően megírt beszámolókat a kínlódás különféle stációiról. Én azért azt mondom, lányok-srácok, ne essünk szét, éljük meg ezt a keménynek ígérkező hónapot is viszonylag jókedvűen: ehhez lehet egyebek mellett nagyszerű segédlet az a meglepetés, amit akkor mutatok meg, ha most lapoztok. Tovább »»

08 március
31komment

Egy szívásmentes hónap – beszáll valaki?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Cigiszopás, majomszokás

Cigiszopás, majomszokás

No, pajtások, akkor úgy döntöttem, megkavarjuk kicsit a hegyi patakot – a Nemzeti Egészségminisztérium hathatós támogatása nélkül is megkezdem saját módszeremen alapuló egészségmegőrzési programomat, melyhez nélkülözhetetlen lenne a közönség segítsége. Nem, köszönöm, de ezúttal sajnos nem elég az ütemes vastaps: kicsit konkrétabb helpre gondolnék, és ehhez olyan kedves böngészők jelentkezését várom, akik, hozzám hasonlóan, viszonylagos rendszerességgel dohányoznak. Ördögi tervem a következő: hétfő 0 óráig még jól kicigizzük magunkat, addig ki-ki talál valami jó kis személyre szabott motivációt, aztán hozunk egy merész-betonkemény döntést, és egy hónapra jól letesszük a cigit, közben a vállalkozó szelleműekkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot e-mailben, beszámolunk az esetleges nehézségekről (a magam kínlódásai mellett a beérkező maileket is, szerkesztett változatban, hetente legalább egyszer a nagyközönséggel is megosztom), átsegítjük egymást a buktatókon, különféle tippeket és trükköket tanítunk egymásnak, együtt könnyezünk a kritikus napokon, és szerintem egy szolid bulival megünnepeljük a sikert a végén. Hogy mi jön utána, azt meg majd átbeszéljük akkor, ha úgy akarjuk, egy cigi közben (igyunk a sikeres elvonókúrára…), ha jobbnak látjuk úgy, prolongáljuk a programot, belecsapunk még egy mentes hónapba, vagy kimondjuk, hogy örökre végeztünk a jövedékiadó-befizetéssel, akármi. Részletek lapozásra. Tovább »»

13 február
4komment

A lengyel kaland – és egy kis hazai: a Quintia

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (6 lövet, átlagosan: 6.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A lengyel kaland, így alakult, ma folytatódik – igazából nem én tehetek róla, a történet magát írja, akinek netán sok így, olvassa össze kétsoronként, véletlenül úgy sikerült, hogy úgy is kiad valamit: akkor a sivatagi törperókákról tudhatnak meg egyedülállóan érdekes részleteket. Három órától tehát nem ígérhetek mást, csak elég sok havat meg vodkát, a szocialista lengyel autóipar egyik legendásan szemet gyönyörködtető darabját, a Tarpant (majd meglátják, mert képet is találtam róla – első körben egy sötétebb napszemüveg viselése javasolt), és huncut sofőrjét, akinek nem jön be az élet, valamint… de ezt inkább már olvassák el délután. Szolgálati közlemény, közvélemény-kutatás két mondatban: ki szeretné, hogy ritkábban jelentkezzek? Azért kérdezem, mert egy kedves barát, aki mellesleg még az itt írtakat is egészen szívesen olvassa, azt mondja, szerinte sok az anyag, nincs mindenkinek ideje egész nap a neten lógni – legyen csak két- vagy háromnaponta frissítés, legfeljebb napi egy valami. Ha van öt percük, szívesen fogadok némi véleményezést: jöhet egy kétszavas mail mondjuk a bodacap@gmail.com-ra, vagy itt is jó lesz, kommentben. És akkor most valami egészen más: szombaton este sikerült elvetődnöm a Bartókba, ahol hosszú idő óta először sima közönség voltam – úgy nézhettem meg valamit, nevezetesen a Quintia együttes koncertjét, hogy tudtam, nem kell róla írnom. Mi sem természetesebb hát – pár szó jön a hajtás után… Tovább »»

12 február
4komment

Passport: mindjárt ballagunk a lengyel hómezőkre

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (6 lövet, átlagosan: 5.83 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nem tudom pontosan, nyitva vannak-e a blogok úgy általában véve vasárnap – igazából lehet, hogy én se leszek, de egyelőre izgulok, hogy mindent jól, bocs, nem jól, a legjobban csináljak (még mielőtt valaki félreérti: magamhoz képest természetesen…), nem ám valaki elégedetlen lesz és húzza a száját: szóval tudod, ahogy egy új munkahelyen kezd az ember. Hát végül is ez az: úgyhogy én, amint látható, bejövök vasárnap, és lenyomok egy műszakot. Mégpedig viszonylag sietősen, mert sűrű a nap, este pedig érkezik a mai darálandó, a Zell am See a jégcsarnokba – a többi egyértelmű. De hadd mondjam a lényeget: ma kipróbáljuk a Heti Húdeérdekesvalami-t: ebben a rovatban az lesz a lényeg, hogy kinézek valami jó kis itthoni tárgyat, cuccot, játékot, fotót, bármit, és szépen megnézzük. Ha netán van valami kis mondanivaló róla, mondjuk ezer szóban, hát elmondom, ezen már ne vesszünk össze.  Tovább »»

10 február
10komment

Ma délután meg az lesz a mese, hogy lopták el a cigim az ufók

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (2 lövet, átlagosan: 5.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Meg persze pár egyéb: merthogy a cigim mellett elég hamarosan engem is elvittek, mint az ország leghíresebb frontemberét például, de engem valami furcsa helyre, ami megszólalásig úgy nézett ki, mint Dunaújváros, de mégsem lehetett az, mert olyan furcsa dolgok történtek velem, hogy az csak na. De nem is mesélem el sokkal részletesebben, mert akkor már megírnám az egészet, és akkor aztán a kutya se nézne fel ide egész nap, lőttek a látogatásoknak, aztán kénytelen lennék kirúgni magam, ami nem lenne egy mód nélküli mulatság. Tovább »»

09 február
8komment

Tudósok az usziban – délutántól

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (2 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Egy kis programváltozás – tegnap este, Nyulasi alezredes javaslatára, kíséretében váratlanul berobbantam az uszodába, és kőkemény 700 métert szeltem, ami annak fényében nem is olyan rossz, hogy tegnapelőtt lényegében járni se tudtam. Sima kis fürcsinek indult az egész, ám tíz percen belül már tudtam, ezt az élményt nem fojthatom magamba. Most tehát egy kicsit fordítgatom a szokásos könyvet, aztán elmegyek kedvenc éttermembe – jé, itt, saját hatáskörben akár a nevét is kiírhatom, de jó -, a Corsóba, magamhoz veszek némi energiát, és aztán elmesélem, hogyan is folyt le a tudományos testedzés. Sok fizika, fagyos folyosók, széles hátak, Babós Zsuzsi, Kobzos tanár úr és mi – délutántól. És most, lapozás után egy kis összegzés és jó hírek még, sőt, ha sikerül, próbaképpen egy bónusz videó, motorozással. Tovább »»

08 február
2komment

Most felvezetem, délután felhozom a borjút!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (1 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Igazad van, drága nyájasom, jogos a felháborodás, ne fojtsad le, kérlek szépen, nyugodtan add ki magadból, nehogy megcsapjon a gutta: üsd az asztalt itt, a szerkesztőségben, és kiabáld teli torokból, hogy azonnali hatállyal lemondod a lapot, követeld továbbá vissza az áramköltséget, amit rám fordítottál – igen, bevallom, csúful átvágtalak, galádul megcsaltalak, ármányosan becsaptalak, de bocsáss meg, térden állva, könyörögve, őszinte arccal, magas homlokkal kérlek. Tovább »»

06 február
0komment

Fáj a lábam – Mi legyen a borjúval?

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (1 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Köszönöm, köszönöm, köszönöm – valósággal hallom a címet jó érzékkel összeolvasó barátaim jókívánságait és harsány mulatozását: márpedig ez két egymással szigorúan nem összefüggő cím egy előzetesben, ami ez itt, és a holnapi nap ígérvénye. Azaz: a délelőtti-kora délutáni órákban támadok lábbal, kórházi és orvossztorikkal, s egy emberrel, aki kérés nélkül tolta meg az autómat (de mindenképp meg kell várnom, mi lesz holnapig, s hogy mit mond tíz tájban kedvenc szaktekintélyem, akihez óvatosan már be is kéredzkedtem – ha nem leszek jobban, amire jó esély van), késő délután-este pedig kedves közönségem megkapja az első Delfin-könyvajánlót. Tovább »»

03 február
3komment

Megjöttünk Brassóból… avagy egy kis édesgetés, ígéretekkel

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (Még nem lőtt senki)
Loading ... Loading ...

Jó napot, nyájas olvasó… Örömmel tudatom minden aggódóval (és fájdalommal mindenki mással, aki másra számított), hogy (percekkel ezelőtt) szerencsésen visszaértünk a kies Brassóból, aprópecsenyét sajnos nem találtunk (hazafelé, Makó előtt azért ettünk hármat a Black Bullban), egy kis aprópecsenyét azonban mégis csináltunk kint – hogy egészen pontos legyek, nem is mi trancsíroztunk, hanem kedvenc hokicsapatom… Irtózatos küzdelemben, melynek során jómagam sajnos újabb évtizedeket öregedtem, a meccs utolsó másodperceiben lebírtuk az ellent, a Fenestela Brasov – egyébként kiváló – gárdáját, s ezzel a harmadik győzelemmel (zsinórban már a tizenkilencedik, yeah!) bizonyosság lett, hogy bent vagyunk a MOL Liga döntőjében!!! Mivel titkos boszorkánykonyhámban, a statisztikákat böngészve  most jól látom, hogy a látogatottság természetes, ámde drámai módon visszaesett (amúgy, szerényen, e zuhanással is felülről súroljuk az 1800-at, khm…), úgy érzem, csábító szirénhangokkal kell visszaédesgetnem kedves mindnyájótokat… Ezért hát minden élményről (félelem és rettegés, továbbá iszonyatos hangok a City Center hotel 401-es szobájában, avagy Siba Gyuri vs Vincze Bandi at night; mi is az a PhonePad; hogyan hullt a csarnok jegére szárnyaszegetten az EU-zászló a második harmadban; mi a barátság fő ismérve, s egyéb szállóigék, legendák) kicsit későbben, egész pontosan vasárnap szólnék egy klasszikus riportkísérlet keretében, bónuszként, csak itt, csak nektek, tiszta ingyé’. (Itt teszem közzé azt is, hogy hamarosan jön. jön, jön… a Heti Delfin/ifjúsági/egyéb klasszikus című könyvajánló rovatom, s ugyancsak hetente tervezem meg/bemutatni egy-egy kedvenc, itthon található tárgyamat-ereklyémet – mindkettő fényképes lesz… Témajavaslatok, vélemények, óhajok-sóhajok egyébként is megtehetők itt, kizárólag a hivatali órákban, azaz 0-24.) Holnap pedig, egészen természetes módon, mintha mi se történt volna, egy Hétlövet classic, remélhetőleg a megszokott ízben, benne már egészen bizonyosan némi oktatási röghözkötés-kísérlet – a többit még megálmodom éjszakáig, amikor is kivont szekercével szófaragásba kezdek. Addig is van egy jó kis Miskolc-Csíkszereda hokimeccs ma héttől a tévében – nyilvánosan, a helyszínt reklámetikai kódexemhez illeszkedve nem írom ki, de annyit elárulhatok, egy belvárosi kávézó… Ha ott netán nem, találkozunk holnap, egy hármas lövéssel, vasárnap pedig Brassó, gazdagon illusztrálva, mert hű, de fotóztam is (egyet mellékelek). Várok minden előfizetőt, tisztelettel…

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz