Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


16 november
4komment

Habdagálynak tengő árjain

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, ma ismét a reggeli kávéhoz jön a többnyire szombatonként, és ha tényleg igen, akkor már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizennyolc éves rovatunk kétszázhetvenegyedik kiadásában először Matolcsy bácsi kalandjaival traktállak benneteket – Matolcsy bácsi, ha netán valaki lemaradt volna erről a fontos történésről, megharagudott a csúnyagonosz euróra, ami úgy tönkretette a jobb sorsra érdemes, szerencsétlen Európát, hogy az emberbarát Matolcsy bácsi úgy érezte, kerül, amibe kerül, segítenie kell. Okos embernek télen-nyáron van esze, ahogyan azt annak idején a Varga Zsoltitól egy életre megtanultam – na, akkor átvesszük szépen, miért is a legjobb nekünk, hogy tizenöt éven át nem sikerült még bevezetnünk az eurót, illetőleg szót ejtünk a tisztességtelenségben megőr megőszült bankelnök múltjának néhány érdekesebb mozzanatáról is… Aztán: egy minapi hír szerint Orbán Viktor visszavonulót fújt, megindult az enyhülés – persze hogy nem itthon, itt ugyanis az eddigieknél is keményebb büntetésekre számíthatnak az egyre hálátlanabbnak tűnő tömegek: az Európai Néppárt vezetése viszont több konkrét feltételt is szabott a Fidesznek, amelyeket teljesítenie kell tagsága megőrzése érdekében, már persze ha tagok akarnak maradni, mert ugye tudjuk, bármi történjen is, láss csodát, ők pont úgy szerették volna. Orbán e konkrét feltételek közül az elmúlt hetekben csendben többet is elkezdett teljesíteni… Lehet persze az ilyesmik láttán abban hinni, hogy módosulnak a magyar “politika” irányszögei – én azért továbbra is azt gondolom csendesen, hogy szánnivalóan naiv, aki ilyesmiben bízik: itt egyelőre az égvilágon semmi nem változik, Orbán és csapata ugyanis, ahogyan eddig, most is szentül hiszem, nem politikusok, hanem lényegében lélegzetvételnyi szünet nélkül válogatott köztörvényes bűnök elkövetésével foglalkozó gengszterek, akiknek eszük ágában sincs bármit máshogyan csinálni, mint eddig – mennek a falig, más útjuk nem lévén. Mindezek tükrében kicsit elbizonytalanít, amikor azt olvasom, Karácsony Gergely meg van lepve… Végezetül pár sort maszekolnék is, bankügyletekről ejtünk szót – lassan húsz éve forgatom irgalmatlan vagyonomat kedvenc pénzintézetemben, melynek leánykori neve a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet volt; az első bankkártyámon, valahol talán még meg is kell legyen, egy gémeskút díszelgett, a pörgekalapom szalagjához fogott árvalányhaj minden készpénzfelvételkor dévajul meglibbent, az első szerződésemet pedig a baracsi lerakatnál egy Pevdi folyóstollal töltötte ki a kedves kisasszony. Jó pár évig tartott ez a bukolikus vadromantika, imádtam minden percét – aztán pár éve talpig (mármint a talajtól mérve) becsületes üzletemberek sajnálatos módon fantáziát láttak az intézményben, még sajnálatosabb módon egyúttal azt is észlelték, jó lenne épp csak racionalizálni a működését, átszámolni kicsit a készleteket – na, itt élet, tehát tudtam, hogy baj van. Lett is. Na, sebaj, vágjunk bele, gyertek velem bátran a kassza mögé… 

Hirdetés

* Az euró káros és meddő álom, amiből fel kell ébredni…

Az emberek dolgának árja van, / Mely habdagállyal boldogságra visz, / De elmulasztva, teljes életök / Nyomorban, s zátonyok közt zárva teng. / Ily duzzadt tenger visz most minket is, / Használni kell, mig áradatja tart, / Vagy vesztjük a sors kedvezéseit. - fogalmazott kissé költőibben Matolcsy György korábban egyik nagy sikerű drámájában, a Julius Caesarban, melyet legutóbb október 23-án, zárt körben, óriási sikerrel a Várkert Bazárban mutattak be, Nemcsák Károllyal (Julius) és Dózsa Lászlóval (Caesar) a főbb szerepekben. Matolcsy bácsi, aki gazdasági miniszterből bukott fel jegybankelnöknek, viszonylag régen hallatott magáról, az ő szelíd-szolid tudományos stílusát mostanság elnyomta a harsányabb nemzetfelvirágoztatók kara – pedig egy időben, ha még vissza tudtok rá emlékezni, igencsak nagyokat futott: 2012-ben például egy lakossági fórumon hozakodott elő azzal a “japán kutatóktól hallott” tézissel, amely szerint százból harminc magyar kisded fenekén hat hétig épp olyan piros pötty található, mint a japán kisbabákén; ezt egyébként csak azt igazolandó említette meg, hogy a Fidesz büszkén vállalja a magyarok ázsiai gyökereit… De az se volt épp csúnya, amikor négy évvel később kiderült, hogy a nemzeti bank “alapítványaiba” szívós munkával bepumpált, szinte említésre is alig érdemes 260 milliárd forint “elvesztette közpénz jellegét”, majd pedig lényegében teljes egészében ingatlanokba, illetve a kezelő bankok körüli céghálózatokba csordogált el csendesen ez a szerény summa, a maradéka konkrétan Lőrinc barát valamelyik bankocskájába. Különféle fiacskák, unokatestvérkék, egyéb közelebbi s távolabbi rokonok, szerelmetes és/vagy pragmatikus hölgyek tettek tanúbizonyságot keresztényi mértékletességükről, midőn beérték rongyos tíz- és százmilliókkal, szolid állásokkal és beosztásokkal (Polt “főügyész” becses neje például érdemei elismerése mellett az MNB személyügyekért felelős vezetője lett, ha meg már így alakult, hamarosan teljes objektivitással felvette a bank jogi osztályára tehetséges kisleányát, Petrát, nem hiszem, hogy a liberálkommunistákon kívül lenne ember, aki ebben bármi hibát találhatna), maga Matolcsy mind e közben a tőle megszokott fesztelenséggel meredt a szélrózsa több irányába egyszerre, s időnként fékezhetetlen derűvel kinyilatkoztatott ezt-azt. Na, de hagyjuk is már azt a fránya múltat, csak nem süllyedhetünk a kisstílűség bűzös mocsarába szügyig, azaz oly Marianaárok-mélyre, hogy közpénz jellegüket amúgy is régen elveszített, göthös száz- meg ezermilliárdok hollétét firtassuk. Lelki szegények, kriptokommunisták és egyéb páriák, véglények savanykás komiszkenyere az ilyesmi. Matolcsy mester most a nyugati társadalmakat a végveszély szélére sodró eurót tűzte érzékeny irónja hegyére, de ezt is csupán emberszeretetből, mert félti a sok vesztébe rohanó németet, franciát, osztrákot és szlovákot, mentené őket, ha menthetők ugyan még. (Hadd szúrjam kissé ütemtelenül ide még a bankteoretikus géniusz még egy virtuóz gondolatfutamát mindannyiunk épülésére: Matolcsy egy közös eurázsiai pénznem létrehozását vizionálja, amely “digitális lesz, és az aranynak és az elektromos áramnak is része lesz benne”. Jó kipcsakhoz méltón segítek egy kicsit: ez a pénz nem más, mint az ázsió, 2007-ben én magam találtam fel, bizonyítékképpen olvassátok újra ezt a dolgozatot, pont, köszönöm.) Szóval, mert minden látszat dacára az emberbarát is ember, szomjazza hát az elismerést: de nem érte, mert nem érhette be annyival, hogy szerető családja, szűkebb környezete, netán honfitársai körében arassa le a nemzeti tudomány mostanság kissé szétbasz meggyepált szántóin a lángelméje fényében aranyosra érett kalászokat – egyenest a Financial Times-ba (mely, legjobb tudomásom szerint ugyan még nem ádáz ellenségünk, de azért minimum gyanús judeoliberális, ezért hát marginális, érdeklődésre épp csak hogy számot tartható nyugati lapocska) röccentett egy délceg értekezést. Ebben “káros és meddő álomnak” nevezi az európai közös pénznemet, amelyből az eurozóna tagjai többségének nem származott haszna. Hm… Matolcsy bácsi… önnek már megint de kurvára igaza van… olyan mesésen szép haszonról ugyanis, mint amilyen a magyar gengszterelitnek a forinttal kapcsolatos változatos jellegű és rendszeres manipulációjából ugyanezen réteg zsebébe vándorolhat mind a mai napig, az élhetetlen nyugati senkiháziak csak álmodozhatnak – egyúttal elárultam azt is, miért is nem sikerült az elmúlt röpke tizenöt év nyolcvannégy ígérete során/után csatlakoznunk az eurozónához; hogy miért kellett változatos indokokkal minden olyan szervezetet kitakarítani ebből az országból, aki/amely bármi módon zavarta a nagyipari rablás üzemszerű, nyugodt menetét… Matolcsy, mint írja, alapvető bajnak látja azt is, hogy az uniónak nincs közös pénzügyminisztériuma, mi több, pénzügyminisztere sem. Utóbbi személyére, gondolom, lenne egy fergeteges ötlete – kétségem nincs felőle, hogy ismer egy igazán felkészült, hatalmas, már-már művészi ívekben gondolkodó gazdasági géniuszt, egy igazán megbízható és diszkrét szakembert, egy töretlen pályájú, megalkuvást és részrehajlást nem ismerő, neopuritán életvitelű közgazdászt, akinek tisztességén nem található makula. Maximum ha egy pici piros pöttynyi. Ott.

* Karácsony nem érti a kormányt, Orbán mást ígért.

Mit ne mondjak, elég komoly a gond, srácok, ha ez netán tényleg így van. Jól értem? Halál komolyan azt akarja valaki, netán maga az érintett, Karácsony Gergely üzenni nekem, hogy ő, aki alsó hangon közel húsz éve a politikai szférában él és mozog, ő, aki végzettségére nézvést politológus, szociológus, noch dazu mindezeket tanította is, nem elemi szinten, ő, aki ugyancsak elég hosszú ideje politikus is, mi több, nemrégiben egy kétmilliós város első embere lett… szóval… hogy ő nem érti a kormányt??? Karácsony tényleg azt óhajtja mondani, hogy neki az elmúlt mondjuk harminc év kevés volt ahhoz, hogy kiismerje Orbán Viktort, hogy megismerje, hogyan gondolkodik az az ember világról, politikáról, erkölcsről, bűnről, hatalomról és minden egyébről; kevés ahhoz, hogy rájöjjön, hogyan, milyen alávaló szisztémában üzemel ez a rendszer? De most komolyan… nekem el kéne hinnem, hogy ő meglepődik azon, hogy az úgynevezett miniszterelnök mást ígért és mást tett? Bátya, hadd kérdezzem már meg innen vidékről, te hol/hogyan éltél az elmúlt – legyünk jó fejek, vegyük akkor csak a vastagját – kilenc évben? Te nem abban az országban tartózkodtál életvitelszerűen, amelyikben mondjuk én? Mert, ha már rólam van szó, szerényen, akkor hadd ragadjam magamhoz a szót, szóval én, különösebb szakdiplomázottság nélkül is el tudom mondani, hogy abban az országban van szerencsém élni, ahol a kettős beszéd (amelynek a biztonság kedvéért többnyire mindkét fele javarészt hazugság), az egyszerű emberek félrevezetése, a korlátok nélküli gyűlöletkeltés, a másság és a különbözőség ádáz irtása és titkon vagy nem titkon támogatott irtatása, a kicsinyes, sziszegős bosszú, az állandó ellenség- és bűnbakkeresés, a gyerekkorból hozott fóbiák, kisebbségi érzések és lelki nyomorúságok kivetítése és kiélése, a bűn, az erkölcstelenség, a szegények, elesettek, hátrányban lévők folyamatos megalázása, a gőg, a felfuvalkodottság, az arrogancia, kisszerűség, a kulturálatlanság, lábszagú prosztóság, a büszkén hirdetett tudatlanság, a rosszindulat, sunyiság, a saját paranoiás félelem, s ennek kórszerű elterjesztése minél szélesebb körben, a pudvás, molyrágta, gusztustalan/gyomorforgató régi eszmék újra gyökereztetése, a páni félelem az újtól, a moderntől, a soha ki nem elégíthető beteg hatalomvágy… huh… abbahagyom, mert soha nem jövök ki ebből a mondatból… szóval mindaz, amit most itt nagyjából húsz másodperc alatt, levegővétel nélkül ide hánytam a monitoromra, itt, e lángoktól ölelt kis izében… na… országban, de nehezen jutott eszembe… itt ez a napi élet része. Kötelezően. Minden kiba nap ebben élünk, Gergely uram – és ha ön ezen most meglepődik, az azért tényleg elég szar. Mert ezek szerint vagy nem tudja (sokkal rosszabb verzió: nem akarja tudni), mi van itt, vagy nem lát át olyasmit, amit igazából egy kicsit komolyabb tízéves is viszonylag lazán levesz, ha nem is feltétlenül mesél róla otthon. Jó, tudom, értem, mi több, meg is értem, miért ment el a kormányülésre a minap – azt hiszem, elég sokan vágyódunk már egy kis béke, pár napnyi normális élet után, nekem egyebek mellett kábé ezt mutatta meg október 13. De van egy rossz hírem: nem lesz béke. Akkor se, ha naponta tartja oda a másik orcáját is (kapni fog rá, lágyan, barátságosan, vasököllel, minden nap ötször), akkor se, ha még tíz évnyi végkielégítést ad nagyszerű elődjének, meg arany combszalagrendet – szarik rá mindenki ott fent, higgye el, simán kiröhögik. Merthogy ennek a rendszernek sok más mellett az is sajátja, hogy semmiből sem tanul. Merthogy nem is akar, esze ágában sincs. Orbán nem az a kapitány, aki elmérte az irányt, négy fokkal keletebbre tart az óceánjáróval, mint kéne – no, az utasok között véletlenül pont ott van Baines kapitány, aki kis kézi szextánsával csak úgy hobbiból kiméri, hogy baj van, az adott kurzuson nem Tuvaluba, hanem Gdanskba érkeznek majd, ezért hát diszkréten félrehívja a kapitányt és megsúgja neki, mi a helyes koordináta; élet-halál ura pedig szépen az új irányba fordítja a batárt, és boldogan belehajóznak a lebukó napkorongba… nem, pajtikák, itt nem elmérésről, hibáról vagy tudatlanságról van szó: a mi autóbuszunk koncepció alapján, szándékosan van a szakadéknak irányítva, és egyáltalán nem számít, mi lesz ennek az egész gátlástalan ámokfutásnak az eredménye, hogy hányan döglenek bele, hogy hányan húznak el innen, hogy még hány generációt nyomorítunk meg válogatott módokon. 700 milliárdot kell visszafizetni a szabadrablások miatt? Semmi gond, főúr, fizetünk, azaz… lószart… majd a jobbágyaink szorgosan összedobják azt is – a lényeg, hogy folyjon még valameddig a lé. A mostani néppárti enyhülésben nagy szerepe volt, olvasom, hogy a kormány jelezte, ugyan, dehogyis lesznek önálló közigazgatási bíróságok, és az EU-ellenes retorika is enyhült kissé. Egy időre. Amíg muszáj. Meg kell ígérni, hogy most már tényleg jók leszünk? Hogy megváltozunk? Hogy e néhány évtizede folyó kivéreztetés után most majd szépen elkezdünk kormányozni, országot építeni, államférfi lenni? Becsületünkre, esküszünk: mint jó Borkai Zokni a beiktatási ceremónin. Bibliára a kéz? Simán, nem probléma. Térdre, Vujicic mellett, magasztos tartásban, hunyt szemmel, magunkba nézve? Mi sem egyszerűbb. Hogy mire gondolunk közben, ha ugyan valamire, úgyse tudja senki. Nem, ne is gyertek hülyeségekkel, nincs Isten, nem kell fosni: mi, pragmatikus gengszterkeresztények aztán a legbiztosabb forrásból tudjuk – ha lenne, például már rég kővé vált volna a Párt, lényegében úgy, ahogy van, kompletten.

* Másodszorra is átvilágítottak a bankban.

Kezdem talán azzal, hogy a bankkal, amelyben élek, immár közel húsz éve ápolok szoros és igen jó kapcsolatokat. Annak idején, amikor végképp elkerülhetetlenné vált, hogy valahol számlát nyissak, egy nagy bankban kezdtem – de rövidesen már piszkosul idegesített, hogy lényegében a semmiért húzkodnak le súlyos ezrekkel havonta, számlakarbantartási vagy milyen címszó alatt: mivel abban az időben tényleg semmi, de semmi nem történt a számlám környékén, s mert fiatal voltam és bohó, önérzetesen úgy gondoltam, keresek valami más megoldást. Végigtelefonáltam mindent, a végén eljutottam a baracsi takszövhöz: már a telefonban is megejtően kedvesek voltak, amikor bemondtam, hogy vállalkozói számlát szeretnék nyitni, a hölgy befogott telefonkagyló mellett kért segítséget egy tapasztaltabb kolleginától – egyből tudtam, hogy ez lesz az én helyem. Félóra múlva a helyszínen voltam, örömmel konstatáltam, hogy se a klímát, se az automata ajtókat, se a fényűző berendezést nem fogják kifizettetni velem, elsősorban is mert ilyesmikkel nem találkoztam; golyóstollal töltöttük ki a szerződést, a számlavezetési díj szabad szemmel alig volt látható, és hamarosan kaptam egy Mastercard bankkártyát, amin egy gémeskút meg egy delelő gulya volt látható, szóval minden nagyon is kedvemre való volt. És így is maradt minden: pár hét múlva már személyes ismerősként köszöntöttük egymást, nem kellett formaságokkal bíbelődni, a sorban állás ismeretlen fogalom volt, és ez a családias hangulat lényegében mindmáig tart. A kezdeti években minden ügyemet ott, azaz Baracson intéztem – az a kis utazás belefért, semmi bajom nem volt vele: de azért nagyon megörültem, amikor kiderült, nyitnak egy dunaújvárosi fiókot is, az életem még egyszerűbb lett. Itt is igen hamar összebarátkoztam mindenkivel, a hangulat mindig parádés, a segítőkészség meseszerű, úgyhogy teli csillagos ötös a bizonyítvány – soha nem jöttem még ki elégedetlenül a fiókból. Nyáron szóltak a lányok, hogy ugye tudom, hogy kötelező banki adategyeztetésen kell végigvezetniük: azt hiszem, nem kell bővebben magyaráznom, miért is teljesen érthető ez a ma Magyarországán, a tisztán átlátható pénzmozgások, a becsület és tisztesség földjén, ahol az elöljárók mindennél ékesebben mutatják meg, milyen szép is a jogkövető adófizetői élet. De ne is filozofáljunk: kötelező, hát kötelező, máskülönben, ha netán elmulasztom, lebénul a kártyám, ami azért okozhat pár kellemetlen pillanatot a modern világban. Bevittem hát patinás, 1993 óta olajozottan működő vállalatom összes céges dokumentumát, pár apró vargabetűt leszámítva viszonylag hamar meg is voltunk mindennel, bőven határidő előtt átvilágítottak cégesen és privátim – mindkét tekintetben árnyékmentesnek bizonyultam, mehetünk tovább, oké. Időközben, ezt persze csak zárójelben vetem közbe, lényeges információ nincs benne, a jó kis bankomba sikeresen beletenyerelt pár sorsjobbító – megvették, na jó, mondjuk inkább úgy: “megvették”, beolvasztották, kiolvasztották, átalakították, nagyjából minden egyes lépéssel lett szarabb minden, nem megyek bele a részletekbe, mert senkinek nem szeretnék kellemetlenséget, ha itt éltek, kábé úgyis tudjátok, milyen ez… legutóbb, alig pár hete például épp a netbankos rendszer rogyott be, nem kicsit, mindegy… Tényleg szívből remélem, hogy legalább bezárni nem kell a közeljövőben, ugyanis semmilyen ötletem nincs, hová igazolnék át… Na… vissza a lényegre: két hete tankolás után fizetnék Szlovéniában – kártya elutasítva. Oké, kifizetem. Még aznap délután fizetnék itthon, elutasítva. Este a boltban: elutasítva. Másnap irány a bank, nézegetés, aztán telefon: hm… a kártya le van tiltva. Az ok… az ok… kis tanakodás, egyszer csak a homlokunkra ütünk: az ok… édes jó anyám. Lassan egy bő éve, hogy némi adminisztrációs konspiráció után sikerült elrendezni, hogy a tetemes összegű nyugdíja az én számlámra jöjjön meg. Nem csak azért, mert – hadd előzzem meg az úgyis kialakuló szóbeszédet egy őszinte, feltáró jellegű vallomással – ellopom tőle és abból dőzsölök, hanem azért is, mert mindössze talán három-négy olyan eset történt, amikor is olyan frappánsan sikerült elrejtenie a bármikor a lakásba toppanható migráns rablóbandák elől a nyugdíjat, hogy azóta is valami bombabiztos helyen van. Mármost ahhoz, hogy az én számlámra utalhassák az őrületes összeget, az is kellett, hogy anyámnak rendelkezési joga legyen a számlánk fölött. Meglett. Őt viszont elfelejtettük átvilágíttatni. Mondhatnám így is, de persze nem volt ez véletlen. Anyám ugyanis, aki mindössze 88 múlt, sajnos rossz társaságba keveredett, amikor kicsit nem figyeltem rá: úgy tavalyelőtt beszippantotta a szervezett nyugdíjas bűnözés, a tábláscsoki-kereskedelem, a tiltott keresztrejtvényfejtés, az éjszakai illegális poénvadászatok meg a többi, s mire észbe kaphattam volna, lényegében átvilágíthatatlanná vált. Az idősmaffia, nem mondhatok mást, ha az igazat akarom, egyszerűen imádja: az összes titkukat nyugodtan bízhatják rá, ő ugyan ki nem fecseg egyet sem – elmondhatom, annyira hozzászokott ehhez a bizalmas információkezeléshez, hogy ha mondjuk veszek egy doboz kockasajtot neki, az elég gyakran másnapra már nincs a hűtőben, nyilván valami illegális anyagot kell csomagolni a dobozába, jobb, ha nem is tudom, mit: ha félénken megkérdezem, hová lett a sajt, döbbenetes tökéletességgel játssza el, hogy mit sem tud az egészről. Sokan persze azt hiszik, elfelejti: de egy frászt. Anyámból sajnos, felesleges tagadnom, kőkemény gengszter lett. Rettegek, mikor bukik le valami semmiségen: de egyelőre csak azt látom, hogy a “nyugdíja” elképesztő mértékben nő. Legutóbb például 121-ről majdnem 123 ezerre szökött fel – lehet persze, hogy ebben már benne volt néhány “megbízás” díjazása is. Egy szó mint száz: az életnek így is mennie kell tovább, bankkártya nélkül egyelőre nem létezhetek: anyám alvilági kapcsolatai révén két napon belül, pontban éjfélkor átvehette a nyugdíjasotthon mögötti parkban a hamis dokumentumait, amiket egy járókeret csöveibe rolnizott be a konspirációban igencsak jártas felsőbb kapcsolata, Erzsike néni. Ezekkel mentünk aztán másnap a bankba, ahol kitöltöttük a megfelelő dokumentumokat, és azóta immár minden szépen helyre is állt. Hát így élünk mi mostanában, kedves mindnyájan, és csak remélni tudom, hogy nem lesz valami hülye, aki lebuktatja: anyukámat, a gengsztert.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Ideje volt már írni ismét egy remek dolgozatot.
    A Szente István Gőztársaság című írásodat most olvastam mert gondolom korábban elkerülte a figyelmemet és bizony az is odalett pakolva tisztességesen. Élményfürdőről jobb írás a Galaxysban sem létezik. :D
    Matolcsy újabb alakítását meg csak te nem érted. Milyen jó is lenne ha minden tagországnak újra lenne nemzethy valutája, lehetne mindegyikre külön külön spekulálnia és akkor necsak a szaros euro-ra történő spekulációból lennének csilliárdjai.
    Egyébként meg ha jó bankot akarsz akkor alapíts egyet. :D

  2. Öregbarátnéd szerint:

    Nagyon boldog vagyok, hogy olvashattalak ma reggel. :) Bár egy kicsit későn úgy 8 körül jutott el hozzám a hír, hogy megint vagy. Régen korábban kezdtem. Most emiatt később kezdek a szokásos hétvégi munkákba :(:)
    1.Imádtam a Matolcsy bácsis írásod. Valamelyik reggel szinte felvisítottam, amikor az euróra utaló nagyszerű következtetését elmondta. A közös eurázsiai fizető eszközről nem is beszélve (Lehet, hogy Neki is kellene egy kis grazi kezelés?:)
    2. Semmi nem fog változni! Karácsony Gergelyre KEMÉNY 5 év vár. Ha komolyan gondolja a szemben állást.

  3. Tóth Gábor szerint:

    Ahogy régen, úgy most is : nagyon jól esett.
    Köszönöm! :)

  4. Tüske Hajnalka szerint:

    Isten hozott itthon, Andriska! Bíztam benne, hogy nem felejtesz el bennünket! A dolgozat természetesen ismét ötös, akarom mondani hetes! :) Engem a helyi szavazás ragadott meg, és bár apró lépés, nagyon tetszik! Nincsenek illúzióim, de muszáj néha optimistának lenni, pedig baromi nehéz…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc − 8 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz