Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 február
3komment

Monokrományzati vigasságok

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanhetedik kiadásában körbeszaglásszuk kicsit a világűrt: nézzétek csak, milyen csodásak a csillagok innen föntről… hopp, egy űrszemét, kapd el, Suszter, tartsd tisztán a kozmoszt, ahogy tanítottalak… és nini, amott húz el előttünk egy tűzpiros sportkocsi, benne Mr. Starman, épp a Nap irányába tart, hogy aztán a végén elérje a Mars pályáját is. Egy újabb mérföldkő az űrkutatásban: ezúttal, némileg tán meglepő módon nem a NASA-nak, nem is az oroszoknak köszönhetjük, hanem egy elszánt magáncégnek – a SpaceX, Elon Musk egyik koronaékszere újra dobott egy irgalmatlan nagyot a Falcon Heavy kísérlettel… Nem szeretne sokszínű országot Orbán Viktor miniszterelnök: a sokszínűség ugyanis szerinte nem érték, ő – zárójelben mondom, cseppet sem érthetetlen módon – sokkal jobban szeretné, ha egyszínűek, pontosítok, szép szürkék maradnánk, vagy ahogy mondani szokták, megőriznénk kultúránkat, kereszténységünket, hagyományainkat. Azt a kultúrát, amit nem kis részben épp ők igyekeznek tíz körömmel lezülleszteni Kerényi Imre, Fekete György, Eperjes Károly vagy épp a megjöttekafehérvárihuszárok gajdolásának szép szintjére; azt a kereszténységet, amelynek felkent lovagjaiként épp ők uszítanak minden eszközt bevetve embert ember, felebarátot felebarát ellen; azokat a hagyományokat, amiknek tisztelete szerintük egyet jelent azzal, hogy egy országnak kell visszaballagnia a jobbágyvilágba, a szó számos értelmében. A napokban például megjött a legújabb levél, kedves honfitársamtól, díj hitelezve, áll a bélyeg helyén – szent igaz, ezt a díjat is meghiteleztem, veled, meg veled, meg veled együtt, ha akartuk, ha nem. Végezetül egy méltatás, felkérésre: mutatom, hogyan lehet bekerülni a HL-be, ami azért, ha elhisszük, ha nem, kapcsoljuk be a biztonsági öveket, kérem: egy darabkája az örökkévalóságnak, nem csoda hát, ha megválogatjuk, kinek lehet része ilyesfajta kiváltságban. Nagy költők, ihletett sakkmesterek és elhivatott tanárok például jó sansszal pályázhatnak – na persze nem árt, ha a korszellemnek megfelelően a zsebükbe is tudnak nyúlni, jó mélyen: ám mivel ez a réteg köztudottan rendesen tele van zsével, ez utóbbival nem szokott gond lenni. Megláthatjátok, Csathó Gábor is simán vette az akadályt (jó: miután szépen lassan írva elmagyaráztam neki, hogyan lehet nálunk tendert nyerni…) Mehetünk tehát: űrtesla, monokrományzat, dicsértessék odabe. 

Hirdetés

* Egy Tesla sportkocsi száguld az űrben.

Nem csinálok belőle különösebb titkot, nehezen is tudnék: nekem meglehetősen bejön, amit Elon Musk csinál, úgy általában. Csak most, hogy pár napja a SpaceX, vállalkozásainak zászlóshajója sikeresen, természetesen irgalmatlan show keretében felbocsátotta a Falcon Heavy-t, minden idők legrobusztusabb, legnagyobb kapacitású űrjárművét (s a három, egyébként korábbi kísérleteknél már használt rakétából kettő sikeresen, tökéletes szinkronban vissza is tért a tervezett helyre, a másik pedig hajtóműgondok miatt száz méterrel a kijelölt önvezető hajó mellett csapódott 450 km/órás sebességgel az óceánba), szóval csak most tudtam meg néhány cikkből, hogy kicsit szégyenkeznem illene amiatt, hogy kedvelem Muskot. Én ugyanis azt gondoltam, az ember nagyjából, bizonyos határokon belül azt csinál a vagyonával, amit szeretne: jól tudjuk, van, aki elissza, van, aki eljátssza, mások vesznek belőle pár kastélyt, néhány száz autót, pár mázsa ékszert és egyéb vackokat – és akadnak olyan munkalkoholisták is, akiknek az a heppjük, hogy szeretnének nyomot hagyni a világban. Nem politikusokról beszélünk most, tehát nem vérre, verítékre és könnyekre gondolunk, mint nyom: sokkal inkább olyan emberekre gondolok, akik saját tehetségüknek, egyéb képességeiknek, egy vagy több jó ötletüknek köszönhetően sikeresen összehoztak pár száz millió vagy jó néhány milliárd dollárt, de nem valamelyik villájuk vagy föld alatti bunkerük hátsó traktusában számolgatják verítékezve, hogy is állnak épp, hanem a megszerzett pénzből újabb és újabb ötleteiket valósítják meg. Mindannyian fel tudunk sorolni pár ilyen, kétségtelenül és feltétlenül ellentmondásos személyiségű példányt a tech-guruk közül: csak akik így kapásból eszembe jutnak, mondjuk Sir Richard Branson, a Virgin birodalom feje; Mark Zuckerberg, a facebook alapítója; Jeff Bezos, az Amazon óriáscég alapítója, aki tavaly nyár óta a világ leggazdagabb emberének számít, miután megelőzte Bill Gates-t; Paul Allen, a Microsoft társalapítója; Mészáros Lőrinc polgármester barát. Érdekes, hogy a felsoroltak közül szinte mind érdekeltek különféle űrbizniszekben – nanana, kérném nem mosolyogni, Mészáros úr sem kivétel, hadd emlékeztessek rá, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tavaly augusztusban épp Felcsúton avatott űrállomást, s hajtott végre sikeres rakétaindítást, és Mészáros Lőrinc egyébként is akkor veszi meg mondjuk a SpaceX-et vagy bármi mást ezen a kerek világon, amikor csak akarja – elboldogulna amúgy szépen azzal is ám, bojlerek terén meg nem veri senki, az egyszer fix. Nem véletlen amúgy, hogy mindenki felfelé kacsingat: azt beszélik az okosok, hogy míg a nyolcvanas években a személyi számítógépek elterjedése mozgatta meg a világot, a kilencvenes években az internet áttörése forradalmasított számos ágazatot, a kétezres éveket pedig az okostelefonok uralták, a jövő nagy bizniszei kétségkívül a világűrrel lesznek kapcsolatosak – erről alighanem épp Musk mesélhetne, aki már korábban is tízmilliárd dolláros nagyságrendben teljesített úgy hetven űrszállítmányozási küldetést, igaz, akadtak azért komoly fiaskók is a rakétacég életében, hiszen az elmúlt években több járművük is felrobbant, az egyik Falcon 9-es még a földön, rakománnyal, egyebek mellett több, pályára állítandó műholddal (egyebek mellett épp Zuckerbergé volt az egyik…) együtt… A jelen viszont elég fényesnek tűnik, hiszen a Falcon Heavy tesztje szinte teljes sikert hozott. Természetesen szép számmal voltak és vannak, akik nem lelkesednek sem Muskért, sem azért, amit csinál: sokaknál láthatólag az verte ki a biztosítékot most épp, hogy a végül Nap körüli elliptikus pályára állított űrkapszulához Musk egy meggypiros Tesla Roadstert erősített, amiben ráadásul egy szkafanderes bábu, bizonyos Starman utazik, pillanatnyilag másodpercenként 3.6 kilométert megtéve: körülbelül júliusban érik majd el a Mars pályáját (az autó hollétét itt tudjátok követni). Több kommentelő rótta meg Muskot, hogy miközben a világ gazdasága (leszámítva persze a szárnyaló magyart) a vesztébe rohan, ő méregdrága cuccokat dobál ki az ablakon… és volt felvilágosult hölgy, aki nem érte be kevesebbel: simán a kapuzárási pánik kivetüléseként értelmezte a (szerintem) tagadhatatlanul egyedi autó/rakétareklámot… Én viszont változatlanul azt gondolom, Elon Musk ezzel a kísérlettel egyértelműen bizonyította, hogy nagy víziója – belátható időn belül, elfogadható költséggel elérni a Marsot, aztán esetleg kolóniát is létesíteni a vörös bolygón – nem holmi fantazmagória: s miközben persze nyugodtan skatulyázhatja bárki a hóbortos és excentrikus milliárdosok közé őt is, nekem valami mégis azt súgja, elég sokakat érint majd előbb-utóbb mindaz, ami február 6-án Floridában, hatalmas lángcsóvák és porfelhők között elkezdődött…

* “A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású… közösségnek a képe.”

Hagyok rá egy kis időt, morzsolgassátok csak: én vagy öt percig mondogattam fennhangon, aztán megnéztem a művész tolmácsolásában a teljes showt is – nem lett sokkal jobb sehogy se, pedig, hadd comingoutoljak, van bennem egy morzsányi mazo, legalább ebben a vonatkozásban. A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású… közösségnek a képe. Az. Velkovics riportermester után szabadon én is szívesen felszólítanám a mondat elkövetőjét, elemezze már egy picinykét, mi is itten a téma – persze kizárólag csak ha tizenhat éves diák lenne, aki nem szól vissza, mert van intelligenciája. Na, mindegy, tartsunk a tárgyra: mi nem akarunk sokszínűséget. Azaz, hadd pontosítsak: mindegy, hogy mi mit akarunk, mert ők nem akarnak sokszínűséget. Tökéletesen megértem: elég, hogy óriási szerencsémre immár évtizedek óta figyelhetem ezt a hatalmat, amely oly lenyűgöző erőfeszítésekkel próbálja meg emberarcúnak sminkelni magát – az én ízlésem szerint mérsékelt sikerrel. Ismereteim szerint az áldozat általában kevéssé tudja értékelni, hogy a gyilkosa bal profilból milyen sármos. Ide nem kellenek színek: még a szürke is gyanús. Árnyalatok helyett is elegendőek a nyalatok. Felesleges a sokféleség: ha mindenki olyan, mint én, akkor nagyon is rendben van, nesze te, itt egy jutifali, a többi áruló – vagy húzzon a rettegéstől és nyomortól sújtott Magyarországon kívüli világba, vagy szépen kussoljon. Végezze a dolgát nyugdíjkorhatárig, fizesse be, amit kell, aztán, becsületes állampolgár módjára, lesz szíves a lehető leggyorsabban költséghatékonyan megdögleni. Senkit nem hagyunk az út szélén: Rétszólássy bácsi, lesz szíves végre kicsit gyorsabban kaparni a sírt, mások is szeretnének méltó módon távozni. Nekünk Magyarország az első – így szól az aktuális tételmondat. Nekünk meg ti: valljuk be pironkodva, pőrén, az ágy szélén kuporogva – hát ez az első menet nem sikerült valami fényesre, eléggé fáj meg minden. Kicsit lehetett volna tán finomabban, vigyázhattatok volna igazán. Egyívás, az. Lenyeléssel. “Sikeres nemzetállamok nélkül nincs sikeres Európa, sikeres Európa nélkül nincs lóvé az EU-tól sikeres világ, sikeres városok sincsenek sikeres falvak és sikeres családok nélkül.” Ugye milyen szép, sikeres mondat? A sikeres világ a sikeres családokon múlik: azokat meg épp mi készítjük, ez lesz a magyar gazdaság új húzóágazata 2018-ban, A Családok Évében. Csak szépen, egyszínűen, ahogy a csillag megy a jégen. Esetleg maximum terepszín: az még talán belefér. Mert elég kurvasok a harc. Küzdeni kell, mint a cefedelem. “Nektek is személyesen részt kell vállalni, és segítenetek kell abban, hogy a magyar emberek meg tudják védeni Magyarországot.” – ezt mondja a legfőbb hadúr a megyei jogú városok polgármestereinek. Mert ez, ami most jön, nem gyerekség, nem múlik el, mint a tinédzserpattanás, mondja a humoros ember. Nos, nézzük a feladatot, elvégre is közvetlenül, első vonalas érintett vagyok, hiszen egy megyei jogú városban élek üzemszerűen: hétfőn tehát be kell mennem a hivatalba, és segítséget kérni a polgármesteremtől, hogy íziben el is kezdhessem a védést. Nyilvánvaló, hogy ezzel kapcsolatban az én programszerűen is modern városom első embere minden szükségeset kitanult az ország első emberétől – bennem meg buzog a tettvágy, de mederbe kell terelni. A józan gondolkodás, keresztény megfontoltság és nemzeti gógyi szentháromságának karbunkulusos feszületét az elszántság elixírjébe mártom, így indulok a harcba. De mit is kell tennem konkrétan, ezt kell megtudakolnom mihamarabb Cserna Gábortól: addig még oké, ha valahol meglátom ólálkodni ezt a szemét Sorost vagy akármelyik hitvány zsoldosát, netán Gyurcsányt, Vonát, a tüntetgető kis okostojás diákokat, a libsibolsikat, a külföldről pénzelt csahos civil kutyákat, tudom én a dolgom – egy gyors mozdulattal kitépni a szívüket… ja, nem jó, az nincs is nekik, várjunk, tessék, máris itt a gond, az ideológiai képzetlenségem visszaüt… na… megvan… kitépem inkább a farzsebükből a rohadt tömött bukszájukat, az mindennél jobban fáj az ilyeneknek, aztán kurta vasra verem őket, béklyó a lábra, és erőltetett menetben megindulok velük Budára, egyenest a király eleibe. De… ha ez megvolna… utána fogjak még egy falka norvégot is? Svédeket esetleg, vagy azok bűnei már elévültek? Rávessem magam Ferenc pápára? Kettős gyűrűbe fogjam az ENSZ-t? Rámenjek tán az amerikaiakra? Vigyem le dupla Nelsonnal Trumpot, és ne engedjem el addig, míg a Világúr el nem csattint vele egy szelfit végre, hogy lenyugodjon? Csata, harc, küzdelem, árulás… én szegény kis hazám, hát ez a mi balsorsunk, mindenki itt feni ránk a fogát… de hát akkor csoda-e, ha honfiúi hevülettel harsogok? Hogy meg  bírjam védeni egy-, legfeljebb kétszínű Magyarországot, e lángoktól ölelt kis hont,… Segíts, polgármesterem, oh, az Elnöki Óhajnak megfelelően, vállalj személyesen részt, taníts, nevelj, formálj, hadd legyek hű fiad, hogy megívhassam a harcot. “Nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket (…) másokkal.” Hát… ettől talán ne tarts, Mester… ez a veszély igazán nem fenyeget. A te kategóriád teljesen egyedülálló, téged senkivel nem fog összekeverni senki, maximum ha Egyeske leszel végre, a Ketteskével. Mi meg reménykedünk tovább: leginkább is abban, hogy ha valahol, a nyomorult, balfasz Nyugaton ideiglenesen sínylődve kiderül valamiből, honnan is érkeztünk, minket sem kevernek össze veled. Veletek. “Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek 1100 éve itt, a Kárpát-medencében lettünk.” – nos… szerintem ez nagy vonalakban, a többség részéről meg is volna, pipa. De… csak kérdezem, épp ráérek két sújtás közben, nem lehetne valahogy úgy, hogy aki szívesebben élne mondjuk a jelenben, annak egy kicsit azt is lehessen? Egy kis felárért esetleg, zsebbe, okosba’? Jut eszembe: köszönöm a levelet! Láttam a borítékon, díj hitelezve: ugyan, ne hálálkodj, édes feladóm, szívesen, akár a többit, nyomjátok csak a plakátokat még, imádjuk, ja, és nem probléma az ára, bőven belefér, csordultig vagyunk itt lent, az életünkben nem volt még ilyen fasza, hát csak nézzük a tévét bármikor, ott halljuk benne a szakértőktől meg minden, hogy milyen döbbenetesen jól állnak a tőzsdei hosszbesszek meg a hogyishíjjákok, meg azok a makrogazdasági izék… ilyen bazi nagy piros oszlop, az vagyunk mi, az a kicsi kis kék meg a Németország… hát… tényleg döbbenet… és ez is megvan, belső íven, kilinccsel előre előzzük a világot… Tisztelt Honfitársam! Így kezdődik a levél, ez a legújabb. A könnyem kicsordul, olyan szép ez. Honfitársam. Én te, te ő, mi mi, és így tovább. Te, ott a vonaton, a hátizsákkal… az egyszerű és egyszínű harcos, az egyívású. Kézhez a kéz és vállhoz a váll (de semmi buzulás!!!)… vagyunk egy új rend hű katonái, leszünk a győztes élcsapat! Csak az árnyalatmentes egyszínűség, csak arra vigyázzunk most nagyon! Az ezeregyszáz évesre. Egy út áll előttem, melyiken induljak? Ja… honfi… jut eszembe… azt kérném, legközelebb akkor küldj már nekem levelet, ha benne lesz pár dolog, amit a családtagokról, rokonokról, közelebbi/távoli barátokról, hitelezőkről, egyéb cinkos- és bűntársakról, meg a 993 ezer forintos spórkasszádról szeretnél feltáró jelleggel megosztani velem. Jó? A többi nem nagyon érdekel már, hadd legyek nyersen őszinte, mint honfitárs a honfitárssal… Végül, méltó befejezésképp, a harc röpke szünetében hadd idézzem még ide Kedves Tanítónk záró gondolatát, ezt az igazgyöngyöt is a megyei jogú városok polgármesterei (akikből, mint jelezte, “gond nélkül” összeállítható lenne egy kormány is) elé szórta: “A kormány 2018-2022 között elvégzi azt a munkát, amelynek eredményeképpen négy év múlva Magyarország jól fog kinézni.” Mi, hiszen tudod, veled-veletek mindig mindenben, de ebben a szokottnál is maximálisabban egyetértünk, Rettenthetetlen Hadúr: ha ugyanis Te és a teljes Fekete Sereg újabb négy évet kap, sajnos igazán jól fogunk kinézni.

fleron_hird01

* Csathó Gábor, a költő, az ember.

Hiánypótló dolgozatelemhez érkeztünk, nyájas olvasóim. Úgy érzem, a világ kalapja, s rajta a lengedező árvalányhaj, édes hazánk mostanra érte el az érettségnek, az értő befogadásnak azt a fokát, amikor bemutathatok nektek egy valódi embert, egy példás családapát, egy hivatásáért élő-haló pedagógust, egy ravasz és mesteri stratéga sakkozót, egy kiváló, versenyzői képességekkel megáldott autóvezetőt, avatott rádióamatőrt, szenvedélyes gombászt, fáradhatatlan, lélegzetelállítóan cselező felfutó bal bekket, álnéven alkotó karikaturistát, nem hétköznapi tehetségű triangulum-művészt. Belátom, ennyiből még nem lehet könnyű kitalálni, kiről is lehet szó: jó, segítek még egy kicsit. Hétvégente, ha ideje engedi, siklóernyőzik és bázisugrásokat hajt végre, a könnyű- és a mélytengeri búvárkodásban egyaránt elért mindent, amit el lehet; ez utóbbinak köszönhetően annak idején a legendás Cousteau kapitány háttércsapatának vezéregyénisége volt néhány évtizeden át; az ő találmánya és világszabadalma a magasnyomású gőzborotva, ennek életjáradéka teszi lehetővé teljes anyagi és szellemi függetlenségét; elképesztő baritonjának köszönhetően számos legendás zenész hívta már meg a legkülönfélébb produkciókba, lemezek százain hallható a hangja, évente több tucat nagykoncert ünnepelt fellépője, Grammy-díjas; szerepelt Terry Gilliam fantasztikus filmjében, a Münchausen báró kalandjai című, 1988-ban forgatott csodamoziban. S hinné-e valaki, hogy ez a – tán mondhatom rá – meglehetősen sokoldalú ember, alkotó a fent felsoroltakat mind himmihummi semmiségnek tartja ahhoz képest, amit a költészetben elért. Igen, a magyar és a nemzetközi lírában. Csathó Gábor (ennyiből nyilván már mindenki felismerte) ugyanis legelsősorban, mindenek felett költőnek vallja magát. Nem ő mondja, róla mondják: alapjaiban forgatta fel, s megújította a XXI. századi költészetet. Ezt az állítást egyébként még legádázabb kritikusai (nem mintha lennének) sem cáfolták soha: mindenki egyetért abban, hogy bár zsengéi még csak megközelítik Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula legjobb alkotásait, később már teljes szárba szökkent lírájának ereje Faludy Györgyével, Petri Györgyével vetekszik; szabadverseiben olykor kétségkívül izgalmasabb feszültségek ébrednek, mint Pilinszky intellektuális textúráiban, nos, mindezek szintézisét követően az úgynevezett csathóizmus kétségkívül túlhaladott minden eddig ismert lírai magasságot, mind formajegyeiben, mind tartalmában és eszközhasználatában kiragyog mind a magyar, mind a nemzetközi poézis világából. Igen, bármilyen furcsa: Csathó Gábor az első és feltehetően az egyetlen magyar nyelven alkotó költő, akinek sikerült hihetetlen nemzetközi áttörést is elérnie, ráadásul úgy, hogy versei nem igényelnek fordítást. Oly mesterien bánik ugyanis a nyelvvel, hogy miközben sorainak muzsikája elandalítja a befogadót, legyen az lengyel, türkmén, maláj vagy kubai, egyúttal, a ravasz szóhasználat következtében minden verse a világ összes élő és holt nyelvén jelent valamit. Ha azt nem is állítjuk, hogy mindig ugyanazt, de azt bátran kijelenthetjük, hogy mindig valami nemeset, lélekemelőt, magasztosat és előremutatót is egyben. És mindezek mellett általában még igen humoros is. S hadd legyek ettől fogva kicsit személyes e szolid pályaív megrajzolásában: Csathó Gáborral ugyanis épp fél évszázada, hároméves koromban ismerkedtem meg, akkor még ő is hároméves volt, de én az elmúlt tíz évben sajnos elkezdtem rohamosan öregedni, ezért mára már kilenc év van köztünk. Mindenesetre együtt nőttünk fel Visontán, a Mátra és az erőmű lábánál. Első találkozásunkkor, a játszótéri rakétamászóka tövében, soha nem felejtem, Gábor csengő gyermekhangon így szólt hozzám: Ha jól tudom, neved Bandi / Gabi vagyok, húgom Andi / Családnevünk hával Csathó / Itt a kezem, belecsapó’? Minek is tagadjam, lenyűgözött. Ettől fogva igyekeztem szinte minden versét lejegyezni. Gyermekkori verseit külön kötetbe rendezve tártam a nagyközönség elé közösen alapított kiadónk égisze alatt (A lyuk a légycsapó közepén, 1996., Csada Bothó Kft., Dunaújváros), s most hirtelen eszembe jut még egy feledhetetlen remeklése, amikor egy ragyogó májusi családi ebéd és két falat közben észrevette, hogy hőn szeretett édesanyja nem mosta meg elég alaposan a salátát: Nem csúszik a levéltetű máma / Benne van a fejes salátába’ / Ha benne van, benne van / Megakadt a torkomban / De lenyelem érted, anyám ezt is. Már itt megmutatkozik a család iránti feltétlen tisztelet, ami oly sok mindenen átsegítette hosszú, termékeny pályája alatt. Később, egyetemi évei során számos szerelmes verset is írt. Álljon itt az egyikből egy kicsit tán szabadosabb részlet: Zsuzsikám, ha kérlek, add a kezed / Forró ez a tangó, veszd el eszed / Ropd a táncot vélem, itt az idő / Felsőtested kóser, jó a tüdő. Hosszasan idézhetnénk Csathó Gábor műveiből – eddigi életművének gazdagsága azonban sajnos bőven szétfeszíti az internet kereteit: ezt onnan tudom, hogy egyszer megkíséreltem a teljes Csathó-oeuvre feltöltését, de az anyag háromnegyedénél egy pop-up ablakban megjelent a következő mondat: Not enough space for your upload. Amikor ezt megírtam Gábornak, egy percen belül ezt küldte vissza: Not enough space for your upload? Írd hát tollal tovább naplód!” Mert ő ilyen. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem, ne feledjék, hogy májusban megjelenik Csathó Gábor legújabb munkája, az Életem legjobb versei című, huszonegy kötetes válogatás. Ha tehetik, szerezzék meg: az örökkévalóságnak vásárolnak.

(Függelék, kizárólag ínyenceknek, s a műhelymunka kulisszatitkai iránt érdeklődőknek: néhány szemelvény az utóbbi napok üzenetváltásaiból – a beszélgető felek CsG és BA. BA: Jól van, na. Meccsen vagyok. CsG: Az nem mentség. BA: Éjjel meg Csathóról, a költőről és emberről írok. CsG: Na, akkor megenyhültem. BA: Reméltem. Végre átért az utalás. CsG: Mennyi, ha csak Pilinszkynél vagyok jobb, és mennyi csomagban, ha Adynál is? BA: Ady +200 bruttó. 140-ért be tudlak hozni Faludy alá. Talán. CsG: A hülyének is megéri. BA: Meggyőződéssel 180. Csak a héten van rá akciónk. CsG: De abban már az is benne van, hogy megújítottam a XXI. századi költészetet! BA: Meg kell beszélnem a Suszterrel ezt. CsG: Viszont a Maxim a világ legjobban író táskása! Különben meg, ezt az egész versköltészetet én találtam ki, aztán azóta már a Maxim is próbál utánozni, de már szóltam neki, hogy állítsa le magát, ez az én üzletem! Úgy érzem, el kell hallgattatnom… a babérjaimra izél! BA: Az külön számla… CsG: Természetesen a szöveget szeretném látni megjelenés előtt! BA: Attól függ, mikor írom, mert lehet hogy szombat hajnalban, ha elhúzódik a mahjongpartim… CsG: Csak azért szeretném látni, nehogy kifelejts valamit a jó tulajdonságaim közül! És ne kímélj, de az ne legyen, hogy ilyen jó, meg olyan jó, Gábor, a hátam mögött meg azt mondod a földszinti néninek, hogy nem is olyan jó…) 

(Zárójel zárójel, a viccen innen és túl. Ha valaki netán nem ismerné Csathó Gábor (valóban sok évtizede) barátomat, annak hadd mondjam ez úton el, hogy a fenti szöveg nyomokban azért igazságot is tartalmaz: jelesül például azt, hogy Gábor remek pedagógus, erre született, s immár nemzedékeket oktatott és nevelt kizárólag szépre, jóra, a sakk szeretetére, a rendszeres testmozgás fontosságára, nem mellékesen, sőt, talán ezek fölött mind e közben pedig arra is, hogyan legyenek igazán értékes és boldog emberek. Erényeit és szakterületeit egy icipicit tán felnagyítottam, az viszont ismét csak színigaz, hogy kitűnő verseket ír, ha valaki kéri, szívesen szolgáltatok rá bizonyítékokat is. A többit nem magyarázom, ezt is csak azért, mert hajnali egykor, amikor megmutattam neki a friss, ropogós anyagot, összeszerénykedte magát, de úgy, hogy alig tudtam megnyugtatni (és persze én se szerettem volna valami vadonatújat kiizzadni ötig): úgyhogy szépen kérem, fogadjátok szeretettel, ha ismeritek, nem lesz nehéz dolgotok, ha meg nem, simán csak higgyetek nekem… és tudom, hogy úgyis tökéletesen értitek az egészet – hiszen pont azért olvastok HL-t…) 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 6.80 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. Juhász Maxim szerint:

    Nagy tisztelője vagyok Csathó Gábor írásművészetének. Hogy csak egyetlen példát említsek, ahogyan a számítógép billentyűzetén az “A” betűt kanyarintja, nem kanyarintja úgy senki!
    De hagyjuk is a költészet legmélyebb műhelytitkainak ilyenformán való megszellőztetését, várom Gábort a Plázában, elropogtatunk egynéhány rímcsemegét.

  2. Csathó Gábor szerint:

    Nagy tisztelője vagyok Juhász Maxim humorművészetének(is),ahogy a száj ívét felfelé kanyarintja, nem kanyarintja úgy senki :-) így ni, el is mentem a PLÁZÁBA,vittem magammal a Csathó-összest, de ki van írva, hogy ihlet miatt zárva…Így nem tudom, mikor lesz a nagy költők, ha találkoznak!

  3. Lali szerint:

    Nagy a baj, de legalább a nap süt.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Lali bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc + = 9

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz