Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 január
4komment

A röplabda pápái

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanötödik kiadásának első fertályában, ha már Catherine Deneuve-öt ígértem a múltkorjában, meg a metoo-t, azaz a szexuális zaklatások elleni világméretű, lassan minden elképzelhető mértéken túlnövő mozgalmat/kampányt… ahogy politikai körökben mondani szoktuk, én szavam, én vonom vissza: az élet ugyanis él és élni akar, időközben kitört a Világgazdasági Fórum a svájci Davosban. A részt vevő országok nagyjából 99 százaléka a miniszterelnökét delegálta a globalizált világ egyik legfontosabb pofavizitjére – mi viszont úgy gondoltuk, a legjobb, ha egy igazi szakember képviseli Európa éllovasát: alighanem ezért utazott Szijjártó mester a találkozóra. Il Prezidente (breaking, a TV2 kiváló szaktekintélyeinek figyelmét szeretném felhívni, akik V. Németh Zsoltot ötödik Németh Zsoltként mondták be a TÉNYEK-ben: pár szóval korábban nem második prezidente értendő, csak egy i meg egy l betű van egymás mellett), amúgy is életbevágóan fontos küldetést teljesített: a Nemzetközi Röplabda Szövetség elnökhelyettesével, Alekszandar Boricsiccsal. Persze megeshet, hogy elnökünk azért maradt inkább itthon, mert Davosba viszont nem csak régi vágya titokzatos tárgya, Mr. Trump utazott el… de… bizony… a mi házi sátánunk, esgyé is… Sajnálom, ha netán már unalmasak azok a kacskaringós sztorik, amik velem meg a Suszterrel történnek – kénytelen vagyok mégis híven beszámolni róluk, hogy továbbra is nyitott könyv lehessen előttetek nyomorúságos liberáléletünk. Harcostársam ezen a héten azt határozta el, hogy mindenképpen szeretne részt venni minden idők legkiemelkedőbb miniszterelnöki megbízottja, Kerényi Imre keresztény szellemiségű elitképzőjében, a Balatonnál, a Gizella-táborban. Mivel azonban Kerényi mester elsősorban polgármesterek, államtitkárok és miniszterek gyermekeinek jelentkezését várja a negyedmilliós két hétre, pillanatnyilag és mindenekelőtt azt próbáljuk elintézni, hogy valaki a fenti célcsoportokból adoptálja Susztert. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, okosba’ meg fogunk tudni állapodni Tállai Andrással Németh Szilárddal Ács Rezsővel valakivel a papa szerepére, úgyhogy elképesztően lelkes barátom már meg is kezdte a felkészülést a tábori életre… Egy nagyon rossz hírem maradt a végére, kivételesen sajnos tényleg: néhány napja ugyanis elment egy nagy magyar festő, aki egész életét a művészet szolgálatába állította – Birkás Istvántól próbálok elköszönni, pár tétova, utolsó szóval és néhány emlékfoszlánnyal… csak mert azt érzem, muszáj. Kivételesen egy kis csendet kérek most, amíg beljebb jöttök… Köszönöm…

Hirdetés

* Megkezdődött a svájci Davosban a 48. Világgazdasági Fórum.

Amikor e sorokat karcolom, még csak szerda éjszaka van, de már eddig is adódott jó néhány szép, és akár HL-szempontból is kiemelendő pillanat – egyik nagy kedvencem például, amikor az amerikai pénzügyminisztert megkérdezték, nem aggódik-e a gyenge dollár miatt, mire Mr. Mnuchin azonnal hetykén rávágta, nem hogy nem aggódik, de úgy gondolja, a gyenge dollár éppen hogy kedvező lehet az amerikai gazdaságnak. Nem tudom, tőzsdei trollkodás lehetett-e vagy sem, ami utána jött, de tény, kellett vagy három perc, hogy a dollár három éves mélypontjára zuhanjon, ami azért valahogy nekem eléggé lol, ha fogalmazhatok újmagyarul: azaz a miniszter elég hamar megkapta, amit akart. Szerencsénkre Szijjártó Péternek nem tették fel viccből ugyanezt a kérdést a forinttal, bár még ez is megtörténhet, de ne izguljatok, ha netán megtörténne is tök mindegy, mert egyrészt a kutyát nem érdekelné nemzetközileg, mit kaffog a fiatal Paprika János, másrészt nekünk aztán tényleg fux egyre megy, mi történik a forinttal, a tőzsdével, a világgal, a bármivel, az M1 “híradójában” így is, úgy is mi vagyunk az éllovasok, Európa kovásza és fáradhatatlan mozgatórugója, minket másol mindenki, akinek esze van, mi vagyunk az alfa és az ómega, kulturálisan, hagyományilag és nemzetivágtában a fasorban sincs senki hozzánk, jaaaaaa, és lenyomtuk a németeket bérfejlesztésben, kis pofám, akikkel 2030-tól mi diktáljuk a tempót, mondom még egyszer, 2030-tól… mondok én is egyet, képzeljétek, 2040-től gyökerünk nő meg lombkoronánk, és oxigént termelünk, aki nem hiszi, majd csak reklamáljon nyugodtan… és amúgy is mi vagyunk a kiválasztott nép (na persze csak abban az esetben, ha a Párt kap még legalább húsz évet, belekérdezés és -ugatás nélkül, hogy teljes komplexitásában kidolgozhasson mindent, ami csodálatos terveiben még szerepel), Jézus magyar volt, legalábbis míg újra le nem született, nem is beszélve a dalai lámáról, akiről még dal is kelt ősi népünk ajakán, abból tudjuk, hogy a szeme sötétkék – na, ha már itt járunk, valósággal kínálja magát az alkalom, hogy ezredszer is elmondjam, ha a Brent-olaj ára csökken a világpiacon, Magyarországon (akkor is) emelkedik; nálunk hagyományosan drágább a gázolaj, mint a benzin; Gázos Bébi többet keres egy év alatt, mint mondjuk Rihanna az elmúlt négyben… Tudom, igazatok van, a szórakoztató értéke lényegesen magasabb. Mármint Lölőnek. Ha külföldről van szerencséd nézni, tét nélkül. Ja… Szijjártó… merthogy őt delegáltuk Davosba, persze. Ilyen komoly helyre már igazi suckembert, nagy formátumot kell küldeni… Mondjuk engem azért rendesen meglepett, hogy nem Ő Maga ment Svájcba: pedig pénteken befut Trump mester, akit amúgy ekéznek elég szépen, keletről-nyugatról, nem mintha fájna neki, csak úgy mondom… szóval egy manósapkányi szerencsével hátha be lehetett volna navigálódni egy képkivágásba vele; netán a liftnél vagy valami jó kis tumultusban titkon meg lehetett volna érinteni a zakógombját… lopva megszagolni a mikrofont, amibe beszélt… és hopp, már meg is van az oly áhított nagy találkozás, az együttdübörgés, a nagy közös ülés. Amiért oly sok mindenre hajlandó lett volna és lenne a frappáns válaszok kis királya. Mégse ment el, hagyta a sanszot. Igaz, ami igaz, én se szívesen hallgattam volna meg a világ vezéreinek gyűrűjében, amikor Nemzetünk Minden Bajának Démona szép csendesen elmondja, amit  mondjuk a maffiaállamról meg annak vezéralakjáról, egykori támogatottjáról gondol - amúgy meg, persze, egy nagy lófrászt, tudjuk jól, legény ő a talpán, egyenes-jellemes virtigli magyarember, valójában sokkal inkább arról van szó, hogy volt neki való dolog itthon is bőven: például találkozni kellett a Nemzetközi Röplabda Szövetség elnökhelyettesével, pontosabban a Parlamentben fogadni őt – azért ez sem adatik meg mindenkinek, tény. Sok minden más mellett, megtudhattuk, szó esett például a honi röplabdasport nagy sikereiről, aminek kapcsán persze elmondódott, hogy immár a röplabda is tao-érett lett. Jut eszembe, ezt a szép kört egyébként Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke kezdte el megrajzolni még 2011-ben, ugyanis az ő javaslatára kelt életre a tao, mint olyan. Most, hogy immár a röplabda is bekerült a “támogatható” sportágak közé, ez a kör lényegében csodásan bezárult: Bánkiné asszony a Magyar Röplabda Szövetség strand- és szabadidős röplabda-bizottságának elnöke – a hölgy tulajdonában lévő mohácsi sportklub gyenge 115 milliót kapott sportfejlesztési programjának cizellálására. A klub egyébként Bánkiék 120 milliós eu-s támogatásból épült Mohácsi Lovasklubján belül működik… Egy meglehetősen ismeretlen pécsi röplabdaklub pedig, a Beach Sport Kft., mely mögött ugyancsak a Párt Baranya megyei erős emberét, azaz Bánkit sejthetjük igen jó eséllyel, alig százmillióval több mint egymilliárd forintot nyert el két megvalósítandó programjára. De tudom, Kósa Lajos nagymamája 103 évesen zsoké ugyanott, úgyhogy nincs semmi lényegi kérdésem… No… bocsánat… elég szépen eljöttünk Davosból Baranyáig… az viszont kétségtelen bizonyítást nyerhet a fentiek alapján, hogy van még egy terület, amelyben a világ igen nagy része előtt járunk, tényleg nem kevéssel – ez pedig a tökéletes, végsőkig vitt, már-már művészi szintre finomított, az érintettek körében láthatólag jelentős sportértékkel is bíró következménynélküliség…

* Gizella-táborba várja a gyerekeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.

Úgy rázogatott, mintha a ház égne – ki, no hát ki más, a Suszter. A kakas csípje meg. Épp csak ledőltem egy félórára a jurtánk sarkában (múlt héten állítottuk fel a játszótér sarkában, kicsit kezdenek ferde szemmel nézni ránk az osztrákok, már az ekhós szekérnél éreztem, előbb-utóbb belekötnek a valódi magyarságba), nem tagadom, egy picit beszlopáltam a kumiszból, amit előző este puhítottunk a nyereg alatt, ez meg rázogat. Táborba akarok menni, táborba akarok menni – ezt süvölti, de mint egy rossz gyerek, esküszöm. Hát menjél, arany fiam, menjél, csak nekem hagyj békét, motyogom, és már fordultam is a fal felé, de ez nem hagyta annyiban. “Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos… Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos…” – ezt skandálta, miközben körbeugrálta a jurtát. Jó, ő is komiszul bekapkodott a kumiszból délelőtt, miközben a nemezcsizmák anyagát ványoltuk, nem lehetett mit csinálni, monoton egy dolog, ha ősmagyar is, na. Megtanultam a kötelező verset, amit az Imre bácsi feladott – mondta aztán megejtő büszkeséggel ez a nagy gyerek, na, engem is anya szült, ha látszik, ha nem, mondom magamban, ha ennyire beindult, hát hadd menjen abba a nyamvadt táborba. Látta rajtam, hogy megenyhültem: azt mondja egyből, akkor most adjak már gyorsan 250 ezer forintot, elszalad, befizeti, nehogy lecsússzon. Mert sokan fognak jelentkezni, akinek esze van, egy kicsit előre gondolkodik, az elmegy Balatonalmádiba. Olyan körökben lehet lesz mozogni, hogy… öcsém, azt mondja a Suszter, a maga meggyőzőnek szánt tónusában… öcsém, ha én ott két hetet lenyomok, a Hétlövetnek tuti elintézek egy másfél milliárdos kis hirdetési kampányt… és még az én bizniszem is meglesz mellé. Kétszázötven rongy… szimpla, piti kis befektetés, nem érted? Miniszterek gyerekei lesznek ott, meg államtitkárokéi… polgármestercsemeték,  plébánosok bocs, plébániák, parókiák látókörében lévő gyerekek… na mondjuk azok nem sok mindenre jók, de a többi… gondolj csak bele… egy államtitkári gyermek… és lesz ott minden, Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos… játék, muzsika, színdarab, Kerényi rendező bácsi betanításában, és lesz fakardom, tunikám, peplonom, napkalapom… és pontozhatom a lányok versengését a Vesta-szüzek karikázójában, bármit jelentsen is ez… és alakoskodhatok, mert azt is megtanítja a rendező bácsi. Az unokája meg, a kicsi Dávid vitorlázni fog tanítani, képzeld, és kapok tőle egy szép szerkezeti rajzot a vitorlásról. Mondom magamban, a Suszter beszedett rendesen. Ebben nem csak a kumisz dolgozik, itt valami szervetlen anyag is beugrott, ez dizájnerboltban volt. A hangja egészen el van vékonyodva, meg úgy himbálja magát, mint valami hatéves. De mondjuk az a másfél milliárd… na, az azért elgondolkodtató… nyamvadt százmillióért szarnék bele, de másfél milliárd… hm… abból már kifutná ez-az… Na, mutasd azt a tájékoztatót, te bikfic – adok neki egy rendes szikrázós barackot, ha már gyerek akar lenni, hadd szokja. Áhhh… már a második oldalon megakadok… “A Gizella tábor toborzólevelét a tavasz folyamán megkapják polgármestereink, államtitkáraink és minisztereink, azzal a kéréssel, hogy gyermekeiket és unokáikat fizessék be…” Suszter… te hány éves is vagy, kérlek? Szerinted Kerényi Imre miniszterelnöki rendező úr felnyalja, hogy a csapatban lesz egy harminckilenc éves, 94 kilós, körszakállas kisunoka is??? Mit mondasz? Hogy kétszázötvenért lehetne szép vastag bundád és ugathatnál, akkor is vinnének még bicajozni is? Hát jó, legyen. Majd lesminkelünk egy kicsit. De viszont a pedigrédnek makulátlannak kell lennie. Sürgősen szereznünk kell tehát egy nevelőapát… Na, estére kicsit kijózanodtunk, mindjárt fel is hívtam a forró dróton Tállai druszámat, mondom neki, szervusz kérlek, urambátyám, ugyan hogy is ityeg a fityeg, kérlek, hát, milyen lesz az idén a disznósajt szűkebb pátriárkádban és effélék. Hát elmondom neki dióhéjban, mi van, azt mondja, te, Bandi, hát naná hogy lennék én pótapja annak a gyereknek, még tán le is tudnánk papírozni a dolgot egy kis okosságért, most így telefonba hadd ne mondjam már a konkrétot, csak hanem hát… az államügyek… most itt Kövesd mellett van még egy benzinkút, az öcskösék laknak arra, választóim, de hanem hogy igen drágán mérik a naftát, tudod, be kell szóljak… meg lassan itt az adózás ideje is, tudod, mi van, személyesen kell átnéznem egy csomó útkaparó meg gyári munkás alávaló hazudozásait, a minap is az egyik hát nem el akart titkolni háromezerkettőt, személyesen kattintottam rá a karperecet, kérlek szépen… azt a megátalkodott bűnöző fajtádat, mondom neki, miközben bevágtam az ólomkazamatákba… na… szóval sajna nem megy mostan. Hát jó, elköszöntem, savanyú volt a pofám kicsit, de ez van: a honatya az honatya, el kell fogadni, hogy ki se látszik a hivatásból. Akkor tárcsázom a Németh Szinyót, felkapja egyből, mondom neki, szerbusz, Sziszikém, hegyezd csak azokat a hagyományos karfiolfüleidet, öreg fiú, volna most egy kérésem. Na, annak is elmondom szépen töviről hegyire. Az meg aszongya, így, ahogy mondom: „Lajos, büszke Lajos! magyarok királya! / Voltam én is hű, de nincs annak hálája; / Tudja a te lelked, hogy ki és mi voltam, / S betöréd fejemet, mert igazat szóltam. / Adjon Isten neked, adjon a hazának / Erősebb karokat, mint ezek valának; / Adjon tanácsadót, jobbat mint én valék / S tudja Isten, meddig lehettem volna még.” Na, mondom magamban, ezek valamit összebalhéztak a Kósával, nem zavarom… ja… aztán meg egyből rakom össze, az a Lajos nem az a Lajos, hát ez a Toldi estéje… merthogy a Sziszi meg az Arany János-év fővédnöke… ó, akkor ennek sincs most ideje semmire… mondom, jól van, Szinyó, majd beszélünk, intézd csak a kultúra ügyeit, ne csüggedj, avatottabb embert úgyse találhatnak erre… Mondom magamban, hát legalább egy polgármester jusson már eszembe… Szita Karesz… nem jó, annak is van dolga most elég… Tarlós Pipi… áh, ott is megy az adok-kapok… várjunk csak, hát itt a szekszárdi első ember, Ács Rezső… azzal nagyon nagy cimborák vagyunk, de tudom, hogy telefonon nem szeret egyeztetni, úgyhogy mondom a Suszternek, na, táborozókám, fogd be a lovakat, irány Szekszárd, hajts. Másnap estére ott is voltunk, leparkoljuk a lovakat, bekopogtatunk illő mód a Rezső-tanyára, mondom, hát atyafi, itt volnánk, egyenest Grácból, adj egy kupa bort meg kenyeret, sót jó keresztény ember módjára, aztán már mondom is, mi lenne a vesztegetés tárgya, ne raboljuk a drága időt itt. Nagy kelletlenül tölt egy keveset, én meg el is mondom, miről lenne szó, de csak néz rám, olyan riadtak a szemei, hogy szinte megszánom, mondom, mi van, téged tán behívattak a pártközpontba estére hideg élelemmel vagy mi a bajod? A szeme se rebben, aztán azt mondja, de alig hallom, úgy susog: “Ismeretlen személyek, ismeretlen teherautókkal, különböző tevékenységeket végeznek itt a városban, és hát nem tudunk róluk semmit… semmilyen információnk nincs róluk…” No, mondom, ez már aztán tényleg baj, te is rendesen bekávéztál. Végül is legfőbb ideje, hogy megismerj minden tehertaxist, igaz, ami igaz, ha egyszer nemzeti polgármester vagy, azzal istenuccse feladat is jár. Úgyhogy hazakullogtunk innen is. Mostani állás szerint a Suszter hol bőg, mint a záporeső, hol engem szapul, hogy még ennyit se tudok elintézni, hát hol itt a NER meg minden??? Nincs jobb ötletem: megpróbálok egyházi vonalon nekiindulni, a hódmezővásárhelyi pap szerintem sanszos lehet, ha pártérdekre hivatkozunk, bevállalja az apaságot is… vagy, ha az se sikerül, marad az, hogy szerzünk ingyenes Gizella-ösztöndíjat egy kis pénzért. Tóniék csak meg tudják oldani, ők elég jók kötvényben. Most pedig megyek: a Suszter félórája nyaggat, hogy nézzem már meg, hogy alakoskodik… hogy ezzel mennyi gondom lesz még nyárig…

fleron_hird01

* Elhunyt Birkás István festőművész.

Nem volt nehéz dolga az embernek, ha találkozni akart vele: csak felment a műterembe. Ha nem déltájban próbálkoztál, amikor evett pár falatot, vagy nem éjszaka, amikor aludt pár órát, akkor száz százalék, hogy ott találtad. Dolgozott. Dolgozott. Dolgozott. Rendíthetetlenül hitt a rendszerességben; ha nem dolgozott, akkor is dolgozott. Elképesztő volt, ahogyan csinálta, lenyűgözött… imponált, mert irigyeltem, hogy valaki ennyire a helyén van… hogy minden pillanatban azt csinálja, amit csinálnia kell. Nem művészkedik, nem pózol, csak éli azt, ami az övé. Úgy alkotott, ahogyan levegőt veszünk. A műterem és ő: egyek voltak, természettől fogva. Álldogált egy képnél, nézte, néha egy picit igazított rajta, vagy még azt sem: sokszor csak leült elé, és hagyta, hogy a mű szépen elmondja neki, akar-e még valamit. Talán két vagy három komolyabb interjút csinálhattam vele pár év alatt: emlékszem, minden alkalommal már egy-két nappal előtte bujkált bennem egy jóleső izgalom, vártam, hogy mehessek – nagyon szerettem vele beszélgetni. Sok más mellett attól is, mert ő meg szerette a kicsit fura, kényelmetlennek szánt szitukat ilyenkor – amikor azzal a bujkáló félmosollyal a szája sarkában egyáltalán nem az obligát válaszokat mondta, nem azt, amit szoktak… hanem csak amit gondolt. Jellemzően az igazat. Kíváncsian leste, le merem-e írni a sarkosabb mondatokat is – és élvezte, hogy naná… hiszen én meg pont azokért mentem… Tűpontosan fogalmazott, igazából semmi dolgom nem volt a mondataival, csak nagyjából betűhíven le kellett jegyezni őket, már meg is voltam. Általában az volt, hogy dolgoztunk két vagy három órát, aztán leraktam a jegyzetfüzetemet, és dumáltunk még vagy ugyanennyit – mindenről. És aztán még egyszer, másnap, amikor visszavittem hozzá a kész anyagot, hogy elolvassa. Azok a fajta beszélgetések voltak, amikről már akkor és ott tudtam, örökre bennem maradnak. Szeretett mindenféle lenni: soha nem fért volna bele egyetlen kategóriába, semelyikbe sem, lelógott minden polcról, kitüremkedett az összes skatulyából. Úgy látta a világot, ahogyan kell – az egészet átfogta, ettől volt remek beszélgető- és vitapartner. S úgy láttatta a világot, ahogyan kell – ettől lett nagy művész. Sokkal nagyobb, mint amennyire bármikor is elismerték. Soha nem lett kedvence semmilyen hatalmasságnak, a pengeéles intellektus és az egyenesre csiszolt mondatok elég jól távol tartják a súlytalan sakálokat. Nem kért, nem alkudozott, nem dörgölőzött. Csak dolgozott: minden más helyett, mániákusan, megszállottan, mámorosan. És persze rengetegen tudták, mekkora formátum: lelkes és avatott műgyűjtők, jó szemű galeristák, vagy épp azok a későbbi pályatársai, akik a korai években a közelében lehettek, s megtanulhatták tőle, ami tanulható. És csodálhatták azt, ami nem. Én is sok mindent kaptam tőle… magokat… ha szerencsém van, talán még kinőhet belőlük valami… Egy nagy csomó jó mondatot, az biztos. A kedvenc szemléletét: az örök kételkedőét, a finoman szinte mindenkit provokálóét. A hozzáállást, a szenvedélyes profizmus attitűdjét, a tökéletességre törekvést. A semmivel meg nem elégedés keserédes betegségét. Különb s különb okokból elég sok idő eltelt úgy, hogy nem beszéltünk komolyabban: összefutottunk itt-ott, egymásra köszöntünk, de semmi több. Aztán egyszer az utcán váltottunk pár szót: fájdalmasan keserűnek tűnt. Mellőzöttnek. A szokottnál is jobban befordultnak. Nem csodálom: sokkal több mindent, ha ugyan nem mindent meg kellett volna tenni, tennünk azért, hogy kicsikarjuk tőle azt a kincset, ami benne volt. Amit a látszat kedvéért, s a dolog természetéhez híven féltve őrzött ugyan, de boldogan elénk szórta volna, ha szépen kérjük. Ha beszélünk a nyelvén. Ha beszélünk vele, hozzá, neki. Nem érzem jól magam, mert bűnös vagyok én is: nekem talán elmondta volna az elmondható részeket – a többit, a javát úgyis látjuk a műveken meg a művekben. Az egyik szép kis füzete van épp a kezemben, 2004-ben kaptam tőle, pár napja lapozgatom, nézegetem a képeket. Most hadd beszéljen pár mondatot ő: “Nekem egy nyugalmas sziget ez a műterem. Hiányzik belőlem a bizonyítási vágy, de mára eljutottam odáig, hogy saját mércével mérjem magam. Engem két dolog hajt. A vágy, hogy túllépjek mai önmagamon, és a félelem, hogy ez nem sikerül. Nem azért dolgozom, hogy én ‘látszódjam’. Hagyom, hogy egy-egy gondolat meghódítson, hogy az anyag vezesse a kezem. Ha ez a szabadság, akkor vállalom az ezzel járó magányt is.” Igen, alighanem ez a szabadság. Neked megvolt, Pista… Köszönöm, hogy pár percet nekem is adtál belőle. Jó utat…   

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Kétfarkú kutya szerint:

    https://balatonalmadi.hu/files/9215/1205/0921/25_01_Vorosbereny_program_2018_1_mell.pdf

    Na ez ellen tényleg kell egy ufó- és kormányzati hülyeség elleni alu óvósisak!

    /A sisak szabadalmaztatója Varga Zoltán(DK-Debrecen)önkormányzati képviselő 2018.01.25.óta/

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Már megint leszóltad a JOBBIKOT, a középső részben, ha jól értelmeztem, de sebaj. Mindenki higgyen abban, amiben akar. A harmadik részben sikerült megríkatnod, pedig én nem vagyok az a sírós fajta. Egyszer gratuláltam neki a lépcsőházban valamelyik díj miatt. Szerettem volna beszélgetni vele, de ő nagyon zárkózott ember volt. Mire bármit kérdezhettem volna, ő felment, én pedig le.

  3. Lali szerint:

    Jók ezek a világtalálkozók, sok különböző érdek összeül, hogy eldöntsék mi lesz a nagyok a jó. Ott mi biztos sokat számítunk. Főleg ha az képvisel aki.

    Rengeteg bajod van a Suszterrel, semmi nyaralás, kukoricára a sarokba, az kell neki. (szerintem még egy rendes a vezért dicsőítő dalt sem tud) Nem, nem semmi nyaralás.

    Sajnos, Birkás Istvánról nem tudtam szinte semmit, most írásod fölhívta a figyelmem, hogy késve, de nem későn picit megismerjem munkásságát.

  4. GA szerint:

    Thx Bandi, mesteri volt. Mint mindig.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) GA bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 3 = nyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz