Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


06 január
5komment

A magyar franchise, avagy a szabad rablás forradalmának exportja

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanharmadik kiadásában kezdésképpen kiruccanunk egy cseppet – nem megyünk messze, csak ide, a szomszédos Romániába, ahol is egy derék szocdem képviselő (azt hiszem, mindenféleképpen megérdemli, hogy név szerint is említsük), Cătălin Rădulescu azt szeretné elérni, hogy kétszázezer eurós értékhatár alatt a hivatali visszaélés ne minősüljön bűncselekménynek. Harmincnyolc képviselőtársával együtt be is adtak e tárgykörben egy módosítási javaslatot: ha a képviselő urat (merthogy az, a név ne tévesszen meg senkit) mondjuk Ráduly Katalinnak hívnák, és a Párt tagja lenne, egy ilyen sima kis törvényt két nap alatt áthúznának a palánkon, sitty-sutty. Csakhogy, kedves barátaim, mi Románia (és, mint a napokban értesültem, lényegében minden fontos szempontból a világ jelentős része) előtt járunk: nálunk réges-rég semmi, semmilyen összeghatárig nem számít semminek. Feltéve, hogy a mi tyutyukánk üntyülü-püntyülüje vagy. És ha már itt tartunk, szeretném tőletek tisztelettel megkérdezni, vajon elmehetek-e szó nélkül azon példátlan örömhír mellett, hogy immár minden, amúgy is tök felesleges áttétel nélkül, szimplán, a legközönségesebb sárga csekken fizetheti be bármelyik öntudatos állambolgártársunk a Nemzetkirabló, Pénztermelő és -újraosztó Szövetkezet számára önkéntes adományait – szóval… hát persze hogy nem mehetek el mellette. Sok minden más mellett elmesélem hát, hogyan döntöttünk mi ketten, mármint a Suszter meg én, miközben épp Soros György egyik terroristatoborzó irodáját meszeltük feketére, önkéntes közmunkában, egy megyei jogú város főterének központi helyén, az illegalitásban. Végül egy kis habkönnyű nagyon személyes: nem tudom, meséltem-e már róla, hogy 1987-ben (vagy ’88-ban, most, hajnali kettőkor már egészen biztosan nem tudom) éjszaka, nem egyedül, nem részegen, láttam, és percekig figyeltem egy viszonylag közel parádézó UFO-t a mezőfalvi légvédelmi bázis melletti kukoricás fölött, földközelben? Az egész csak arról jutott eszembe most, hogy Guillermo del Toro filmrendező egy interjúban elmondta a saját élményeit e témában – na, akkor megkapjátok az én sztorimat is, aztán indulhat az ekézés, nehogy az új évben kiessen nekem valaki a ritmusból. BÚÉK, ha még nem mondtam volna, ekét a világnak, ekét minden népnek. Tóduljatok csak befelé, van hely minden ekeszerető embernek…

Hirdetés

* Kétszázezer eurós (62 millió forintos) értékhatár alatt a hivatali visszaélés ne minősüljön bűncselekménynek.

Nem, drága nemzetsejtjeim, nem a Párt vagy a Cirill Összefosás legújabb direktívája díszeleg két sorral feljebb: e korszakalkotó, igen, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, egy új korszak kezdetét jelentő javaslat egy derék román képviselő, bizonyos Cătălin Rădulescu terebélyes koponyaüregéből pattant elő, majd szinte azonnal talált az ötlet mellé még harmincnyolc, ugyancsak Becsületrend-várományos kollégát, akikkel már be is nyújtották a módosítási javaslatot a parlament elé. Az ügy kimeneteléről egyelőre nincsen tudomásom, de tekintettel arra, hogy Romániáról beszélünk, ahol az elmúlt években, legalábbis innen nézve, meglehetősen hatékonyan üzemel egy bizonyos korrupcióellenes ügyészség, azt gondolom, nem biztos, hogy átcsusszan a csalafinta kis módosító. Tudom, ne is mondjátok, az említett szervezet, mármint a korrupcióellenes ügyészség működése időnként kissé vagy nagyon ellentmondásos: de VAN, és ez bizony mindenképpen elég komoly fegyvertény. Cătălinkă úr, ha valakinek netán kétsége támadt volna, amúgy teljesen makulátlan előéletű politikai tényező: ha már szóba került a korrupcióellenes ügyészség, nos, a szerv előtte sem teljesen ismeretlen, 2014-ben ugyanis faggatták már némely apróságok miatt, később, igaz, próbaidőre felfüggesztve, másfél évre ítélték ugyancsak egy vesztegetési ügyben, aztán előfordult még, hogy szolidan fenyegetett, ilyesmik, apróságok. Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt gondolom, egy, a szociáldemokrácia eszméi iránt maximálisan elkötelezett szakemberről beszélünk, aki a nép fáradhatatlan szolgálatát választotta hivatásául, azért lett politikus, hogy embertársai javára munkálkodjon. Lényegében önzetlenül. Van-e hát, kedves egybegyűltek, aki felróná neki, ha a címünkben már idézett módosító javaslata mellé még egy apróságot szeretne elérni: csupán azt, hogy a három évig terjedő szabadságvesztést az ilyen ügyek elítéltjei otthonukban tölthessék le. Bizonyára csak én érzem úgy, hogy ez a két előremutató indítvány önmagában is felér egy öblös feltáró-beismerő vallomással – persze tudom, úgynevezett jogilag ez igazából smafu, de azért akkor se csúnya…  Mint azt nyilván mindannyian tudjuk az egyre sűrűsödő, ragyogóbbnál ragyogóbb kormányzati felsővezetői megvilágosító beszédekből, Magyarország persze nem Romániához méri magát: a múltkor valahol egyenesen azt hallottam elkrákogni a kis betegtől, hogy egyenesen mi vagyunk Európa húzógazdasága, mi diktáljuk a tempót olyan szerencsétleneknek, mint az ezer csapás és Merkel sújtotta Németország, a szomorkás csigaevők, mi több, még Dánia is meg lett említve, mint holmi feldúlt, szánalmas siralomvölgy, amelybe csak hálni jár. Alig várom, mikor derít ki végre arról a nyomorult Norvégiáról valami igazi bűzlő nagy titkot a tényfeltárásban is oly professzionális “köztelevíziós” tudósítócsapat: csak jelzem, azt is most olvastam, ott tavaly az újonnan forgalomba helyezett autók fele hibrid vagy elektromos (három éve, amikor még igazán nagy szám volt, a legtöbb új eladott autó épp a százezer eurós Tesla volt), igaz viszont, hogy egy tisztességes nemzeti vágtájuk nincs, esküszöm. Szarjankók, dugják fel maguknak a hülye olajukat. Nálunk úgyis drágább, ha megszavazzuk. Na, mindezekből tehát világos, hogy az egész világ, s benne Románia előtt is jár édes hazánk, mely vidáman lengedező árvalányhaj a Tejút kalapján: e tekintetben is. Nálunk ugyanis egyetlen képviselő sincs, aki arra pazarolná a méregdrága idejét, hogy ilyen hülye kis módosító javaslatokat nyújtson be a Marianaárok-mélyen tisztelt ház, ó, bocsánat, Ház, sőt, kegyelem árva fejemnek, ne lőjeTEK, HÁZ színe elé: a mi demográfiánk olyan fejlett, köcsög Európa, überköcsög Brüsszel, hogy nálunk rég nincs is szükség ilyesmire… törvények??? Pfúj, micsoda liberálkommunista csökevény! Ja… és nem is szólva holmi nevetséges összeghatárokról, gyerekek, elárulom, hatvanmillióval nálunk már egy szimplex középkádert se lehet jelentősen befolyásolni, hát körberöhög, piha, mit képzeltek ti, hol mi tartunk, ki mi vagyunk? Nem kevésbé röhejes, hogy szegény román honatyáknak még megszabhatja valaki, hol töltsék le a szabad rablás limitjén kívül eső botlások következményeképp – szégyen, még ilyet! – rájuk mért éveket: itt viszont senkinek nem kell aggódni, egyrészt mert úgyse bukik le senki semmivel, de ha, ad absurdum, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében netán mégis elindulna valami kis látszatnyomozás, akkor se kell fosni, legkésőbb Peti bácsi majd ügyesen elintézi, mint anno Tibi bácsi a bármit a Három kívánságban. Van tehát bőven még mit tanulni, szőröstalpúkáim: ha adhatok egy jó tanácsot, ne amatőrködjetek ott tovább, inkább vegyétek meg a a magyar franchise-t, azaz hívjátok meg részmunkaidős miniszterelnöknek a miénket, persze a nagyszerű brigádjával együtt, ők majd rendet tesznek nálatok is, csak hagyjátok, hogy kifuthassák magukat egy kicsit. A korrupcióellenes ügyészség egy megfelelő és tisztes összeg fejében magától fog lemondani és eltakarodni, attól fogva pedig már csak arra kell ügyelni, hogy ne ragadjatok le holmi pár százezer euróknál: a tétel az minimum milliárdos legyen, akkor kutya baja nem lesz egyikőtöknek se, Cătălinkám. Okos legyél: értsd meg szépen, sok éves tapasztalatból mondom a jót…

* Levélben kér anyagi támogatást a magyaroktól a Soros-terv elleni hadviseléshez Orbán Viktor.

Unatkoztunk a Suszterral, mint az ökör: már napok óta nem történt velünk semmi, se egy kis nemzetárulás, se egy kis liberálbolsevik vircsaft, egy árva migráns nem sok, annyit se simogattunk – annyira untuk már magunkat, hogy a titkos föld alatti bázisunkon kiragasztott egész alakos, bikinisre fotósoppolt Csizmadia László-poszterre se volt kedvünk dobálni a dartsot, szóval tényleg elértük a mélypontot, amikor egyszer csak a Suszter azt mondja, te Bandi, menjünk már, aztán csináljunk valamit, hát ez így nem mehet tovább, gyerünk, üljünk fel a konflisra, hajtassunk el Veszprémbe, aztán csináljunk ott estére egy Soros-bázist, amibe, persze ha kész lesz, majd a brüsszeli technokraták zúdíthatják a terroristákat ezerszám. Mondom neki, hát aztán miért jó neked, éppen neked, akinek végképpen fogalmad sincsen az illiberális állam mibenlétéről és jóságáról, ha annyi terrorista lesz itt? Azt feleli erre, hogy hát azért, mert ha végre elég lesz hozva ide, akkor, olvasta a beszédben, amit véletlenül egyszerre lehozott minden független sajtótermék, szóval a legfelsőbb szinten elmondták, hogy el lesz véve a karácsony kőkeményen. És merthogy mennyibe került neki az idén a karácsony, a gyerekek meg a zasszony, neki tele a puttonya az egésszel, meg neki aztán teljesen megfelel, ha jövőre már nem lesz és továbbá soha többé. Meg hogy reméli, hogy utána majd ezzel a svunggal a születésnapok meg a névnapok is el lesznek véve, mert akkor ennyit meg annyit meg tud spórolni. És ezért tenni is akar az ügyért a két kezével. Hát… úgy voltam vele, ez bizony kristálylogika, belekötni fáradságos lenne, mondom jó, egyébként meg, megmondom őszintén, egy kicsit nekem is tetszett, ahogy levezette. Fenyőfa, díszek, csillagszóró, tűzijáték, az a nagy csomó ajándék, eszem-iszom, vendégek tucatszám, tudom is én… Menjünk. Kérdem tőle, no de miért pont Veszprémbe: azt mondja erre, hát csak azért, mert őneki a veszprémi érsek nagyon szimpatikus, és mindenképpen szeretné neki meggyónni a bűneit, ha végzünk a Soros-iroda elkészítésével. Akkor sokáig leszünk – naná, hogy próbáltam finoman mondani, szinte mintha ott se lettem volna, olyan lágyan csusszant ki a számból a szó: de hát tudjátok is ti, milyen sértődős ember ez a Suszter, nem könnyű vele, na. Gyorsan felhelyeztem egy közepes méretű tampont az orromba, így egész hamar elállt a vérzés, nem tudom, mi van velem, azt hiszem, allergiás lettem az ütésre, mindegy, nem akarlak terhelni benneteket a gondjaimmal. Felcihelődtünk az ekhós szekérre, két nap múlva szépen meg is álltunk Veszprémben, egyenesen az illegális, külföldi karvalytőke által szponzorált civilek hamarosan nyitandó illegális irodája előtt. Az ablakában nagy tábla állt, rajta a félreismerhetetlen Soros-kaparással ez a felirat: Migrants And Terrorists Welcome Home! No More Christmas, No More Christ! Már az utcán kígyózott a sor. Mondom a Suszternak, látod-e, hát nem véletlen, hogy nemsokára hála Istennek találkoznak a megyei jogú városok polgármesterei, hogy egyeztessék a teendőket, itt, szépöcsém, lépni kell, mert nemzetünk léte a tét, és ez bizony nem lepkeűzés, a kurvanyját a labancnak, aki kerget! Tizennégymilliárd embernek látszó valami dobol idegesen az ujjaival a határokon, alig várják, hogy megkapják a jelet a Sorostól, akkor beözönlenek, egyből mindnek fizetnünk kell fejenként százmilliárdezercsillió forintot, aeu kiadta, na most számold ki, az mennyi, hát nem két stadion, az egyszer fix. És utána meg elveszik a munkámat, plusz jól kitépik a veséimet és megeszik ott helyben, mert az a legkedvesebb ételük, benne is van a Korálban vagy mi, láttam fészen. Kép is volt róla. A Korálról. A Balázs Fecóval. Na és akkor aztán nekem kapáltak, mert ugye vese nélkül mit érek én. Na, mindegy, félre bánat, félre bú, azért első a hazaárulás, bementünk gyorsan, hogy megcsináljuk a tisztasági festést, feketére – mi már csak ilyenek vagyunk, nem bírjuk a tétlenséget. Festettünk vagy négy órát egyfolytában, de szép is lett, őszintén. Délben ettünk valamit, szép csendesen katonázzuk a vöröshagymát lilahagymával, azt mondja egyszer csak a Suszter csak úgy anpasszan két falás közt: te, Bandi, aztán hallottad-e, hogy van új Békekölcsön? Mondom ezt az egyet még azt hiszem, nem hallottam, mondom ki bocsátotta ki, Lőrinc barát vagy Németh Szinyó, netántán Habony bátya? Aszongya a Suszter, nem, hanem egyenesen maga Ő. Írt levelet neki, így a Suszter, és már húzza is elő a zsebéből, kihajtogatja érzéssel. Hát és tényleg. Idézem: Я к вам пищу – чего же боле? / Что я могу еще сказать? / Теперь, я знаю, в вашей воле / Меня презреньем наказать. / Но вы, к моей несчастной доле / Хоть каплю жалости храня, / Вы не оставите меня. Oppardon, elnézést, ez Tatjána levele Putyinhoz  Anyeginhez, mindegy, nem is tudom, hogy keveredett ide… Na, lényeg, hogy tisztelt honfitársam, jákvám pisú, mert izé… kommunisták miatt csődben voltunk, de szerencsére jöttünk, és már minden oké és dübörgünk, de közben ránk tört a Soros, hát most az a tét, hogy kurva nagy, miszerint ne ám hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, kivéve ha a Párt, mert az államérdek, titkosítva nyolcvan év, de mondjuk ez így nincs benne mind. Na de aztán jön hogy kéne egy kis pénz, mert kevés plakátot láthatott a tisztelt nagyérdemű honderű abból az ócska pár száz milliárdjából, amit belerakott az eddigi cumpányokba, inzultációkba és egyéb, a népfelséget mindig előtérbe helyező kormányintézkedésekbe, felvirágoztatási célzattal. Szóval… azt kérdi óvatosan a Suszter, mennyit kéne küldeni, és már hajtogatja is ki a sárga csekket. Mondom neki, te, most te rendes hazaáruló vagy, vagy mi, döntsd már el végre. Azt mondja erre sértetten, őneki van egyenesen az egyes számú hazaáruló igazolványa, ha például a karácsony megszüntetéséről van szó, de igazából azért nem kell ezt mindenkinek tudnia, csak jól jönne pár megrendelés vagy bármilyen meló, esetleg valami jó ellopható pályázat, ő nem kényes nagyon, neki megfelel pár milliárd év végi bónusz, vagy szinte bármi. Elragadta a korszellem, ezt csak én mondom – mit tegyünk, élni meg muszáj, rá aztán, igaz, annyi a pulya náluk, mint a pelyva. Hát legyen, küldjünk, mondom, amúgy én is tudom, hogy szegény ember vízzel főz, hétszázezres megtakarítással az ember könnyen félrerakja a szégyenérzetét, aztán kiküld egy fényképes levelet pár millió háztartásba, hogy lécci aggy kis pízt, állampolgártárs, mert Egerben a negyedosztályú padbakúró csapatnak nem lesz meg a fűthető hegyikristály kapufája, aztán akkor csoda-e, ha három nullra akkor is kikapnak, ha az ellenfél busza lerohad a baktai kaptatónál. Na, nézzük. Ha már épp Veszprémben járunk, jól tudjuk, hogy az itteni polgármester tízezret küld, a semminél az is több, és ő volt az első, aki közölte, adni fog, ezért még nem lehetett rendes viszonyítási alapja. Kicsit piti volt, Porga polgártárs, de a szándékért mindenképp jár az osztályfőnöki dicséret, legközelebb azért kapja összébb magát. Dömötör álomtitkár, elárulta, megbeszéli a zasszonnyal, mennyi fér bele – saccolok egy jó ötvenest, legyen azért meg a havi beutazási hozzájárulás másfél százaléka, minima. Hidvéghi mester, a Párt kommunikációs direttoréja már százezres téttel fog beszállni a show-ba, nyilvánvaló, neki aztán egyáltalán nem mindegy, mennyi jut majd a következő Kék Korszakra, azaz mennyit osztanak vissza a kijelölt kampánylebonyolítók. Szintén adományozni fog a nemes célok érdekében a Professzorok Batthyány Körének elnöke, bizonyos Náray-Szabó Gábor, aki szerint azért szorult ily örvendetesen vissza a korrupció Magyarországon, mert egyre elterjedtebb a bankkártyás fizetés. Hagyok időt, olvasd el még egyszer. Azonnal javasolnék is e korszakos tudósnak gyorsan egy alternatív Nobel-díjat, horgonylánccal. No. Eleget tudunk hát, mondom a Suszternak emelkedetten, nincs mire várni. Én azt mondom, ha gyorsba’ eladom a lakást, az mondjuk öt milla, az autó még egy, a motor is egy, az akkor hét, a megtakarításom, harmincöt évnyi szirszar munka után… pillanat… hétezerkétszáznegyven… nem, bocs, negyvenöt, itt volt, a lakáskulcs alatt. Akkor részemről 7 007 245, és majd csak lesz valahogy. Mondom a Suszternek, és te mennyit küldesz? Hát, azt mondja, egyelőre kicsit még kivár, megnézi, mi lesz az én hét milliós befektetésemből. Eléggé szar kedvem lett ettől: valahogy nem ezt vártam. Újra nekiálltunk festeni, de valahogy már a hazaárulás se volt olyan, mint rég, estére amúgy is végeztünk. Így vert közénk éket a Soros meg a Békekölcsön. És mégis: most itt ülök az érseki palota előtt, a Suszter négy órája bent van, állítólag személyesen az érsek úrnak gyón. A lovaink nyihognak, szerintem éhesek. A csekket kitöltöttem. Védjük meg Magyarországot! Soros takarodj, de le a karácsonnyal. A barátság örök, ha szar is.

fleron_hird01

* Guillermo del Toro fiatalkorában látott egy ufót, de elégedetlen volt a látvánnyal.

Az Oscar-díjra is jelölt rendező egy interjúban beszélt arról, milyen természetfeletti élmények érték már életében. Egyebek mellett elmesélte azt is, hogy fiatalkorában egy barátjával vettek egy hatos pakk sört, és kiautóztak a sivatagba csillagnézőbe. Del Toro hangsúlyozta, még nem ittak, amikor valami gyors fényt vett észre a horizonton. Felkapcsolták az autó lámpáit és dudálni kezdtek, mire a fénypont egy pillanat alatt ugrott úgy ezer métert, a közvetlen közelükbe. A srácok menekülőre fogták, de del Toro azért alaposan megfigyelte a járművet, amely elmondása szerint “…egy rakás szar volt. egy közhelyes repülő csészealj, világító fényekkel. Ez annyira szomorú, bárcsak mondhatnám, hogy nem olyan, mint ahogy elképzeled. De pont olyan.”  És tényleg olyan. Hogy honnan tudom, kérdezitek most… Well… jöhettek bátran ezer kommenttel, az sem változtat semmit a dolgok lényegén: íme, kedves olvasóim, itt az én coming out-om, bizony, nem titkolom tovább, én is azok közé tartozom, akik pontosan tudják, nem vagyunk egyedül a nagyvilágban – azt persze szívesen venném, ha valaki meggyőzően el tudná magyarázni, mit is láttam 1988 késő tavaszának egy éjjelén a mezőfalvi légvédelmi bázis főkapujában, miközben épp őrszolgálatot adtam, a tőlem megszokott toronymagas színvonalon védve a Magyar Népköztársaság teljes, békésen szunnyadó lakosságát. Előrebocsátom, a történtek után igen sokáig senkinek nem is beszéltem arról, ami történt – valahogy rendbe kellett raknom magamban az élményt, és ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű dolog. Szóval álltunk ott a kapuban, édeskettesben Jancsó őrmesterrel, aki alapvetően elég jó srác volt, így aztán épp beszélgettünk valamiről – hajnali két óra lehetett, volt még vissza a szolgálatból, nem aludtunk, nem ittunk, becsületesen tettük, amit tennünk kellett, őriztük a bázist vadul. Én épp elnéztem a város felé, akkor láttam meg. Szólni nem is igen tudtam semmit a Jancsó őrmesternek, csak a karomat emeltem fel, úgy mutattam, forduljon meg. – Hát ez meg mi a szar? – fogalmazta meg egyszerűen az őrmester a kérdésemet, aztán csak néztük a valamit, ami olyan három-négyszáz méterre lehetett tőlünk, amennyire ki tudtuk venni, földközelben. Rohadt nagy volt, az a rendes csészealj szarság, tényleg, mint a Zs-kategóriás ufó filmekben vagy a Pirx kapitányban látod. Az alján épp akkor kapcsolódott fel egy piszok erős fény, olyan volt, mint egy nagy olvasólámpa, szóval az egész aljából sugárzott az éles, hideg fehér fény, egy párhuzamos pászma, azért is tudom, hogy közel volt a talajhoz, mondjuk nyolc-tíz méterre. Az oldalán, a legszélesebb részén, a peremen kajütablakszerű, kerek – mondjuk azt – ablakok voltak, azok is ki voltak világítva körbe, nem volt annyira erős a fényük, mint az alsó, de látszott jól. Na, ezt a cuccot néztük úgy fél percig talán. Aztán egyszerre csak az egész elkezdett a függőleges tengelye körül forogni, ezt csak abból gondolom, mert azok az ablakfények előbb megmozdultak, aztán egyre gyorsabb lett a forgás, annyira, hogy a fényük egy csíkká olvadt össze, közben az alsó fény kialudt, még pár másodpercig láttuk ezt a csíkot, aztán az is eltűnt, pukk, mint a szappanbuborék, volt-nincs. Kész. Mindez egyetlen hang nélkül. És elhihetitek, a mezőfalvi laktanya körül abban az időben nem volt túl nagy zaj, szóval meghallottuk volna azt is, ha a pók fingik. De annyi se volt. Na. Álltunk ott, elég szerényen, azt kell mondjam, nekem csendesen folytak a könnyeim, ez amúgy gyerekkoromtól megvan, ha nagyon izgulok vagy félek valamitől, csak úgy elindul – nem sokszor volt ilyen életemben, de akkor elég szépen csordogált. Eltelt vagy öt perc, nem nagyon tudtunk megszólalni, aztán lassan összeszedtük magunkat, megbeszéltük, hogy ugyanazt láttuk, nem vagyunk hülyék, nem tudjuk, mi lehetett. Jancsó őrmester még felvetette, hogy talán Furkó Kálmán harcművész ezredes és kis csapata, amolyan korabeli kommandósok ólálkodhatnak a környéken, abban az időben elég gyakori tréfájuk volt, hogy simán elfoglaltak egy-egy laktanyát éjszaka, aztán komplett őrségek vonulhattak hónapokra fogdába… de hang nélkül repkedni még ők se tudtak, ebben aránylag biztosak voltunk. Márpedig ott valami lebegett, forgott, repült, miegymás: nesztelenebbül, mint egy éjszakai pávaszem. Aztán eszünkbe jutott még, hogy felhívjuk az ügyeletes tisztet, indítsák be a lokátorokat, hátha észlelnek valamit a légtérben: meg is tettük – az üti álmos hangja a mai napig a fülemben van: “Ne igyanak annyit, jó éjt.” És ennyi volt. Másnap kimentünk még a kukoricásba Jancsó őrmesterrel és az ügyeletes járőr UAZ-zal, megnézni, nem látni-e valamit azon a részen, ahol a dolog nagyjából történhetett – keresztül-kasul tiportuk a kukoricát, de az égvilágon semmit nem találtunk. Pár hónappal később, tök véletlenül, a laktanyai klubszobában elém keveredett egy salátává olvasott UFO-magazin, kicsit ráértem, mint mindig, belelapoztam. Az egyik sztoriban egy útmérnök írta le, hogy épp mentették az úton rekedteket valahol Szolnok környékén (1987, a híres nagy havazás után voltunk), és amikor jobbra nézett, meglátott egy méretes csészealjat az erdő szélén, a földön, helyesebben a hóban parkolni. A mérnök egy rajzot is mellékelt az élménybeszámolóhoz – egy kicsit elakadt a lélegzetem, amikor megláttam rajta az ufónkat. Vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. Na. Csak ennyi. Évekkel később egy haverommal közösen béreltünk lakást, egy este elmeséltem neki a sztorit, a térdét csapkodta, úgy röhögött. Heteken át különféle tréfákat eszelt ki e tárgyban, rettenetesen untam egy idő után. Aztán egy éjszaka kis híján kitört a frász, amikor majdnem sírva keltegetett: félórába telt, mire kiszedtem belőle, hogy miközben hazafelé igyekezett, egy csinos kis gömbvillámot látott a kertvárosi házak felett ellebegni… elég szép sokkot kapott. Szóval csak óvatosan gúnyolódjatok, ha javasolhatom: és ne higgyétek, egy pillanatra se, hogy mindent tudunk a minket körülvevő világról…                     

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.59 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Lali szerint:

    “nem akarok beleszólni a Német politikába” O.V.

    tényleg nagy a baj

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Jé! Ismét szóltál hozzánk! Csak beleolvastam, illetve lapozgattam. Viszonylag gyorsan olvasok, sőt, de holnap értékelem a dolgozatodat. Látatlanban is jeles.

  3. Tüske Hajnalka szerint:

    Előre hoztam a holnapot. Nem kétséges: 7 lesz a lövésem. De: a középső részről eszembe jutott az a múmiának titulált pénzes valaki. Spéter Erzsébet. Én párhuzamot vonnék közte és Soros közt, akár igazam van, akár nincs. Ufók pedig igenis vannak! ;) Vagy legalábbis létezhetnek…

  4. Kétfarkú kutya szerint:

    Rímhányó Romhányi jövőbelátó volt..

    https://vimeo.com/7670964

    A youtubon letiltották a hangot:)
    Működik a cenzné meg az ura./Hofi/
    https://www.youtube.com/watch?v=JCt1vTaNBZ8

  5. Hatlövet szerint:

    Erős felütéssel kezded az évet.
    Nem kizárt, hogy az Üti-nek igaza volt.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Lali bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz