Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 december
2komment

Bandi bácsi, az intéző

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázhatvanadik kiadásában folytatom az előző számban megkezdett futurológiai mélyelemzést, különös tekintettel az elektromos/önvezető autókra, amelyek lassan, illetve szerintem inkább rohadt gyorsan megjelennek majd a világ mienknél némileg kevésbé poshadtan középkori országaiban, azaz lényegében mindenhol másutt. Még különösebb tekintettel leszünk a Toyotára, továbbá a Teslára, Elon Musk álomgyárára, amely a mi (azaz a hétköznapi, ha tetszik, földhözragadt módon gondolkodó emberek) értelmezésünk szerint elég komoly gondokkal néz szembe mostanság: 2018 közepéig mintegy 2 milliárd dollár forrásbevonásra lenne szükség, hogy Musk minden terve biztonságosan megvalósulhasson. Kétmilliárd dollár az olyan 520 milliárd forint – nagyjából a hatoda a 2010-ben különös módon felszívódott magyar magánnyugdíjpénztári vagyonnak… Erről is ejtünk szót. Az egyik legintelligensebb, legműveltebb, szerény beosztású honi politikus, egyben egyik személyes kedvencem, Tállai András, mint emlékezetes, néhány egyszerű húzással simán elérte, hogy csökkenjenek az üzemanyagárak Mezőkövesden. A huszárvágás után Odafönt Lévő Ő Maga is személyesen gratulált az agilis árfalónak, aki azt javasolta a többi képviselőnek, ha úgy tapasztalják, körzetükben magas az üzemanyag ára, járjanak utána, miért drága. Megmondom én, druszám, ne töltse egy politikus se a méregdrága idejét ilyen hülyeségekkel… Ja, nem, nem csak Soros miatt, de persze ő is benne van… ám… Nos… ami a privátszférámat illeti, el kell árulnom, hogy azon bizony igen csúnyán eluralkodtak a szenvedélyek. Elsősorban is a játszódásé. Szerencsére nem olyasmivel foglalkozom, ami pénzbe kerül: magyarul nem túl valószínű, hogy mondjuk a lakásom árát dobálnám el valamelyik illegálisan üzemelő lakás-játékterem gépeibe (néhány éve, talán van még, aki emlékszik rá, ez a magyar zemberek boldogulására oly különösképp rezonatív kormányzat kissé átalakította a szerencsejátékpiacot, elsősorban a nagyszerű Vajna mester igényeihez formálva a vonatkozó törvényeket – természetesen, felesleges is mondanom, mint minden egyéb ügyködése esetében, következmények nélkül), viszont így, pénz nélkül is elég komolyan bele bírok gabalyodni pár semmiségbe, ez tisztán látszik. Persze még mindig jobb, mint ha drogoznék – nem mintha ez nem az lenne… Game nem over és egyéb semmiségek idebent…

Hirdetés

* Másodpercenként úgy 35 ezer forinttal apad a Tesla pénzállománya.

Múlt héten zengedeztem pár mondatot az elektromos/önvezető autók (számomra legalábbis) varázsos világáról: nagyon bőségesen maradt még mit mondani, különös tekintettel arra, hogy naponta nagyjából tíz szuper érdekes anyag érkezik ezekben a témákban a telefonomra. Nekem például az is csak a napokban esett le, hogy a Toyota – amely a hibrid technológia egyértelmű ura az elmúlt húsz évben, amióta a Priust gyártják, viszont látványosan és bölcsen kihagyta a tisztán elektromos autók körét – elképesztő, üzemanyagcellás, hidro-elektromos járműve, a Mirai nem prototípus, de gyakorlatilag már hónapok óta simán meg is vásárolható: a magyar használtautó-keresőn még nem találtam ugyan belőle, de a mobile.de négyet is feldob, kicsit kevesebb, mint 80 ezer euróért ki lehet próbálni, mi a japán gigász szerint a jövő egyik útja. Ami persze perpill azért még elég rögös kis út – egyebek mellett nem csak a modell alapára, de a fenntartása és üzemeltetése sem filléres produkció, hidrogént kell ugyanis tankolni bele, aminek kilóját elég jó áron mérik, s egyelőre az is elég komoly logisztikát igényel (mondjuk Németországban), hogy pontosan belőjük, hol is fogjuk megitatni a Mirait. Az autó működésének részleteivel nem untatnék senkit (bár szerintem még a hozzám hasonló műszaki alfabéláknak sem unalmas épp – ha gondoljátok, olvassátok el figyelmesen a nyáron született tesztet), a lényeg dióhéjban annyi, hogy igazából elektromos autó a hidrogénüzemű jármű is, csakhogy az elektromos rendszer előtt található benne egy üzemanyagcella, az az egység, amelyben a tartályokból érkező, sűrített hidrogén egyesül a levegő oxigénjével. A folyamat eredménye elektromos áram, és – egyetlen melléktermékként – tiszta víz. A hidromobilnak van néhány nagy előnye az elektromossal szemben: nem kellenek bele nagy tömegű akkumulátorok, és percek alatt feltölthetők a hidrogéntartályai is. Nagy kérdés, vajon sikerül-e a Toyotának kiépítenie azt a hátországot, ami (szerintem) ahhoz kell(ene), hogy lényegesen szélesebb körben is elterjedhessenek a hidrogénüzemű autók, s ezzel majd olcsóbbá válhasson az egész móka. Igazából hasonló problémákkal kell megküzdenie a Teslának is: a cég pillanatnyilag teljes gázzal rohan a fal felé – pénzállománya rohamosan apad, óránként 480 ezer dollár, azaz közel 130 millió forint reppen ki az ablakukon, ami azt jelenti, hogy (ha minden ebben a tempóban folytatódna) legkésőbb augusztusra kiürülhet a kassza. Mindez természetesen nem csak előttünk, de Elon Musk előtt is ismeretes tény: amennyire ki tudom venni, ő az előre menekülés taktikájával igyekszik élni. Úgy tűnik, a Tesla esetében működik az az üzleti modell, amely szerint a vevő jelentős előleget tesz le, illetve akár a teljes vételárat is kifizeti, úgy, hogy tudja, az autót csak másfél-két év múlva veheti át. A nemrég bemutatott kamion, illetve sportkocsi is így “vásárolható” meg. Természetesen nagyon bíznak abban is, hogy végre rendesen fel tudják futtatni a Model 3 gyártását is, hiszen ez az autó hozhatja el az igazi áttörést a maga 30 ezer dollár körüli alapárával… Elemzők viszont úgy vélik, jövő év közepéig a Teslának legalább egy kétmilliárd dolláros tőkeinjekciót kell kapnia, hogy biztonságosan talpon maradjon – de sokan jósolják azt, hogy a cég hamarosan csődbe megy, és eltűnik az autógyártás színpadáról. Igaz, hogy akik ezt a jövőt vizionálják, azok elég nagy számban a hagyományos autógyártás mostani vagy korábbi meghatározó személyiségei… Ja, még valami eszembe jutott: kétmilliárd dollár az olyan 520 milliárd forint – elég pontosan az egyhatoda a 2010-ben elillant 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyonnak. Zuckerberg pedig, akinél, mint tudjuk, azért van okosabb, azaz, szebb szóval, gógyisabb ember mifelénk, minimum egy, szóval Zuckerberg hárommilliárd dollárt dobott be a magánvagyonából, hogy e század végére az összes betegséget fel lehessen számolni a bolygón – tudom, utópisztikus a kitűzött cél, én azért csendesen akkor is megsüvegelném az alapítót, már csak a szándék miatt is. Vegyük át még egyszer: hárommilliárd dollárt, magánvagyonból, be. Nem pedig a négyszeresét, a miénkből, el. Meg is jöttünk: hidromobiltól az ekhós szekérig…

* Tállai András utat mutatott kollégáinak a benzinárcsökkentéshez.

A mezőkövesdi üzemanyagárakat megregulázó Mester így foglalta össze a tudnivalókat, azon képviselőknek, akiknek hasonló gondjaik támadnának: “Amennyiben azt tapasztalja, hogy az adott településen indokolatlanul magas a benzin ára, azt javaslom, hogy mint a választópolgárokat képviselő felelős országgyűlési képviselő, járjon utána, mi ennek az oka.”  Nos, egyelőre nem vagyok ugyan polgárokat képviselő képviselő, de ha az idő előrehaladtával sikerülne rohamosan elhülyülnöm, semmit se tudok és nem is szeretnék kizárni – addig is hadd segítsek egy kicsit előremozdítani az ország ügyeit, még ha csak icipiciben is: utánjárás nélkül is megmondom, mi az oka, hogy Magyarországon fokozottan és több szempontból is indokolatlanul magas az üzemanyagok ára. Ha nem tudnám, ki az adóhatóság első embere, talán csodálkoznék rajta, hogy épp neki nem ugrik be, mi is okozhatja ezt a különös jelenséget – mivel azonban tudom, kiről van szó, azzal is maximálisan elégedett vagyok, ha a nevét szépen tagoltan meg tudja mondani. Nem, nem kell az egészet, elég a keresztnév. Lehet becézve is, igen, Bandi. Leírni? Na nem, csodákat nem várok el. És akkor röviden elmondom mindenkinek, akit érdekel, az üzemanyagár azért ilyen szép izmos, mert 2016 júniusában sikerült mindenfajta társadalmi visszhang nélkül áttolni a jövedékiadó-törvényt, amely attól fogva a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adóját. Magyarul: ha a Brent-olaj hordónkénti világpiaci ára ötven dollár alá esik, az árképletben fix összegben meghatározott jövedéki adó 120 forintról 125-re emelkedik a benzin esetében, a dízelnél pedig ugyanez esetben tíz forint az emelés a 110,35 forintos adószintről. Még magyarabbul: ha a világpiacon esik az olaj ára, Magyarországon akkor is emelkedik. És ha a világpiacon visszaemelkedik, akkor itt csak negyedévvel később csökkentik vissza az adót, mert addig még hátha mégis újra leesik, akkor meg nem kell. Elég élénken emlékszem rá, milyen sokáig reménykedtem benne, amikor ez az ötlet szóba került, hogy talán jön majd valaki, aki szépen elmagyarázza nekem, mit értek félre. Mert azt azért csak nem gondoltam, hogy ez így, ebben a formában igaz lehet – de bizony, egy idő után ezredszer is rá kellett jöjjek, ez igaz volt, igaz, és igaz is lesz, merthogy itt az van, ami van. És az sem kicsit dermesztő, hogy amikor ez a törvény életbe lépett, itt lent, köztünk mindenki (na jó, nem mindenki, úgy értem, a hazaárulók, akik nem voltak képesek vagy nem akarták átlátni, hogy ez a pénz is múlhatatlanul szükséges az a., államháztartási hiányunk pótlására; b., az államadósság kifizetésére; c., Orbán permanens világ- és univerzumháborújának és mindenmagyarembermegvédésének költségeire; d., magyarázkodás nélküli büszke ellopásra) köpött egy akkorát, mint a cselédkönyv, és továbbment. Mondjuk keresni még egy kis pénzt nektek, kisgömböcök. Tállai mester sokallja a benzin árát. Valószínűleg nem azért, mert életében egyszer, valami orbitális véletlen, netán valamelyik cseléd hibája folytán ő maga tankolt, és feltűnt neki, hogy az a tartály dzsúz teljes egy másodpercnyi jövedelmét elvitte… nem… ez aligha lehetséges. Valószínűbb, hogy valami fogadás lehet a háttérben: a vadászház tornácán egy szép kulturált hajnal hasadtakor valaki azt találta mondani, hogy “…no de Bandi bátya, a benzin árát már csak nem tudod levinni itt, Kövesden, a kúton e baze…” És ő, hiába no, az az agy… emlékezett erre a fontos mondatra. És mert ez már csak úgy van, hát másnap mindjárt el is intézte, mint anno Tibi bácsi a Három kívánságban Petinek, valamint a bonyhádi népnek a banánlakomát unlimited… Ez itt Magyarország, 2017. Nem is érdekel, tényleg így történt-e vagy sem: a legszomorúbb tény, hogy ebben az országban ilyesmi olajsimán megtörténhet, mi több, igen valószínű – különb dolgok is megesnek itt. Ha Tállai Andrásnak úgy tetszik, egy százas lesz a benzin Mezőizén. Ha úgy ébred reggel, huszonnégy forint lesz a tangóharmonika kilója – ha amúgy, betiltja a harmonikázást; ha meg még amúgy, kötelező lesz, a félkarúaknak is. Ja, el ne felejtsem: mi sem természetesebb, hogy mindezért még látványosan vállon is veregeti a Legfőbb Renegát, Európa Felkérdezője, a Laza Troublemaker, a Hángériön Dzsémszdín Plus Size Model, na, fasza volt, édes fiam, igazi illiberál húzás, hadd hörögjön a sok tahó. Snitt. Szól a rádió az étteremben, az egy, The One, ami lassacskán van, csak mert szabad a sajt vagy mi van, ja, jut eszembe, mellékszál, Mészáros Mediaworks Mőrinc természetesen pályázik az amerikaiak 200 milliójára, amit a független vidéki sajtóra fordítanának, kis félmosollyal mondja a Párttévében, azaz lassan mindegyikben, láthatóan kétsége sincs, hogy ezt is elviszi, nincs az a megrakott szekér, amire fel ne férne még nyolcvanezer tonna bármi, ami lopható… na, szóval mondja a rádióban valamelyik megkapóan szuterén gondolkodású kormányshow-vivő, álomtitkári bérezésben, mondjuk a Tuzson, az a legtenyérbemászóbb talán, bár piszok nagy az élethalálharc az értékes első helyért, mondja, hogy a közmunkások jó része már ám átkerül a versenyszférába. Versenyszféra, bazmeg… ezt a szót ki lehet még úgy ejteni e lángoktól ölelt kisben, hogy nem szakad le egy baromi nagy reccsenéssel az égboltozat. Versenyszféra: komolyan, amióta hallottam, ezen röhögök, ha eszembe jut… meg, kínomban persze, a táskás szemű Jabbán, aki a független sajtóra szánt amerikai lóvéért is megindul… Ugye zárhatom a másik kedvencemmel ezt az egészet? A pár tíz vagy száz milliárdunkba fájó, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, előre kitervelt, bűnszövetségben elkövetett hadjárat összes darabja után elhangzik, az összes szemétben: Társadalmi célú hirdetést hallottak. Broááááf… Csak remélni tudom, hogy kevesebben hiszik el, mint ahányan mutatják, hogy ennek a mi szerencsétlen, szántszándékkal kibelezett, egymásnak hergelt, elbutított, s lassan tényleg a végsőkig aljasított társadalmunknak valóban erre lenne szüksége…

fleron_hird01

* Soha ne kezdjetek el játszani a neten!

Mert oda juttok, ahová én, akkor aztán megnézhetitek magatokat. Hallgassatok szépen rám! Van rá alapom, hogy jó szándékkal figyelmeztessek mindenkit!!! Nem ma kezdtem: az összes fiatalkori útvesztőmet nem mesélem végig… de azért pár dologra hadd tekintsek vissza gyorsan… Már a kis Tivoli nevű rugós játék is eléggé elvarázsolt, amit úgy hatévesen kaptam karácsonyra, emlékszem, órákon át tudtam pöncögtetni a kis acélgolyókat, meg nem untam soha; aztán jött a Videoton feledhetetlen tv-játéka, a tenisz meg a hoki, fekete-fehérben, azzal az irgalmatlan puttyogással; később már elég vadul rulettgépeztem tanítás helyett, gimnazista koromban a Skála aljában, nem a pénz, inkább csak a játék miatt; pár évvel később flippereztem órákon, olykor lényegében napokon át a Tekén, a Sinyánál, meg a Fapadban is, persze takarékossági megfontolásokból cérnázott tízforintossal; meg a Randevúban, meg ahol csak lehetett, és mindenhol lehetett, és jöttek még a gyümölcsös gépek, például a 108-ban meg a Véndiákban; és közben már kezdtük a játékot a Szenyőéknél, lakáson, a Commodore-ral, álló nap ment a tenisz, a golf, a sí, a Forma-1, plusz az ősemberes, a Boulder Dash, a Blue Max, az olimpia, a vadászgéppilótás, és persze mindenek fölött az Impossible Mission; és aztán ugyanez folyt ezerrel a katonaság alatt éjszakánként a mezőfalvi laktanya egyik szupertitkos kis fészkében. Aztán utána igencsak felgyorsultak az események, megérkeztek ugyanis a PC-k, ráadásul hamarosan a net is üzembe állt, és egyik csoda követte a másikat – játszottam is, de korántsem olyan vadul, volt épp elég sok újdonság, ami lekössön: például hogy az IRC-n real time-ban megkérdezhettem egy brazil IRC-st, milyen épp náluk az időjárás, és ő megmondta, pontosabban megírta, mi meg, ahányan csak a szobában összezsúfolódtunk, versenyt csodálkoztunk… Mahjongozni úgy huszonöt-harminc éve kezdtünk, rendesen, asztalnál, élőben, az elég komolyan megvan a mai napig – a gond ott jött, amikor arra is elkészült egy internetes verzió, amin valóságos emberekkel lehet játszani, ráadásul persze olyanokkal, akiket amúgy is ismerek a nemzetközi színtérről: na, ezen az oldalon elég komoly gyökeret vertem bő tíz éve, a nagy baj, ugye, hamar rá kellett ébrednem, hogy amikor valami egészen mást kéne csinálnom a gépen, akkor is elég simán beülök egy partira, amiből lesz egy másik, abból egy tizedik, és már szépen hajnalodik is. Három év után éreztem, hogy meghaladtam a betegség középsúlyos szintjét, úgyhogy abbahagytam a netes mahjongot. Pár tiszta hét, és már jött is helyette a kamion: nap közben a szerkesztőségben nyomtam le a szükséges nyolc-tíz órát a gép előtt, aztán hazajöttem, és beültem a kormány mögé, és egész éjjel toltam Amerikában meg Kanadában – keresztbe-kasul hoztam-vittem a cuccot, megállás nélkül, egy idő után nem táskák, de rendes hajóbőröndök voltak a szemem alatt. Azt is abbahagytam. Két hét múlva már buszon ültem – semmivel se lett jobb a helyzet, ugyanúgy megvolt a havi kétszáz órám, arról is le kellett választanom magamat. És akkor… itt is vagyunk a mánál: a szomorkás helyzet sajnos az, hogy pár hónapja elég súlyosan visszaestem a mahjongba – próbálom, próbálom visszafogni magam, de nem egyszerű, egymást érik a kétórás partik, éjfélkor vagy fél egykor még simán beülök egyre, a többit sejthetitek. Illetve dehogy sejtitek. Pár éve muszáj volt váltanom: beszereztem az első okostelefont – sokat nem okosított rajtam, viszont lényegesen egyszerűbbé tette az új drogok felszippantását, na, az egyik rendesen telibe is talált, vallomás következik… igen, farmozok, lassan ötödik éve, napi szinten, mindent termelek, mindent gyártok, ha valahol tíz percet várnom kell, lényegében bármilyen okból, szövök hamar két sálat, összedobok egy halas szendvicset, pár málnalekvárt vagy egy arany karkötőt, esetleg kiszolgálom a kedves vendégeket, akik a városom szolgáltató negyedébe érkeznek a vonattal, megetetem az állatokat, megnézem a halászhálóimat meg a rákcsapdákat, kibányászok pár rögnyi ezüstércet… Van dolog. És van baj. Nálam. Ígérjétek meg szépen, ünnepélyesen, hogy soha, de soha nem csináltok ilyet! (De ha netán mégis beszállnátok, végtére is felnőtt emberek vagytok… mindenképpen jelezzetek, mert egészen nagyszerű, ha van kivel együttműködni az embernek… én a Racicot nevű szövetkezetben dolgozom, könnyen megtaláltok, segítek az indulásban és minden másban, a többit meglátjuk…) Köszönöm a figyelmet, ha megengeditek, most lelépnék, mert nagyon úgy néz ki, hogy összeáll egy asztal, ha sietek, még beférek egy kétórás partira, szerintem fél három körül megvagyok, aztán már csak egy félórácska farm-karbantartás, és már alszom is… Nem tudom, miért, de valami halkan azt súgja, rövidesen egy újabb elvonóra lesz szükségem… de addig is…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Lali szerint:

    Egyik kedvenc videó élményem kapcsolódik a Mirai-hoz. Az összeszerelő videóban hosszú ideig minden japánosan flottul megy, de egyszer csak feltűnik a képen egy pasi aki egy szerelőaknában a majdnem kész autó alatt valamit ügyködik, kissé reménytelenek látszik a feladat.

    Ez a NER ekézés most nagyon betalált, ugaron vágtató unortodox nemzettel csordultig telt Hun szívem közepébe. Mindig az a vacak 3000 milliárd! Aszt kell nézni mennyit semmit fejlődik az ország. Pl.: meg kell nézni a Várkert bazárt (igaz idén még nem is adták át)

    A gyerek szeret játszani, a gyermeki lélek szeret játszani, nincs ezzel baj. Azokkal van baj akik a játékban a vért és a pénzcsengést várják. Örömből játszani, ok.

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    A netes játékokról egy szót se szólok, mert az a 8 éves unokám asztala. Mire felfognám, hogy miről van szó, már meg is ver. A középső rész úgy igaz és idióta, ahogy van. Máris elmondom a szőke nős véleményemet az első részről: ha a tiszta vízből kivonjuk az oxigént, akkor hidrogént kapunk, amivel mehet az autó, neeem? ;)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Tüske Hajnalka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 + egy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz