Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 november
6komment

Az otthon, ahol érezzük magunkat

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázötvennyolcadik kiadásában, mintegy megünneplendő kissé a visszatérést, felhőtlenül vidám témával kezdünk: ha ilyen bölcsen sáfárkodunk kedves bolygónkkal, ahogyan tesszük, viszonylag hamarosan tényleg indulhatunk a Marsra, hogy azt is szétvághassuk, itt ugyanis lassan végeztünk. Tizenötezer tudós adta ki a második figyelmeztetést a tisztelt emberiség számára – azt mondják, az alulról jövő kezdeményezésekkel kéne meggyőznünk a világ vezetőit arról, hogy kapjanak észbe: nem tudnám megmondani, hányszor hallottam ezt, de akárhányszor töprengek rajta, soha nem sikerül elhinnem, hogy ez egyszer tényleg sikerülhet. Én még mindig úgy érzem, gyűjthetem én akármilyen szelektíven is a szemetet, ha valaki másodpercenként tízmilliárd dollárt keres mondjuk az esőerdő-fűrészeléssel, azt minimálisan érdekli, hogy mondjuk száztíz év múlva itt már nem lesz belélegezhető levegő… Levegőről jut eszembe, ugorjunk – a nagyszerű Gulyás Gergely mondta ki a tutit (nem is egyet amúgy, de jó párat) a Párt tisztújító közgyűlésén. Az új frakcióvezető így fogalmazott: “A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak.” Na. Hazaértem, basszus, éreztem én is, csak nem tudtam ilyen szépen kimondani. Van egy barátom, immár nem a közelben külföldön, küldött nekem egy levélkét a minap meg benne egy idézetet, 1945-ből. Megosztom veletek, ő ugyanis még Magyarországtól elég jó távolságra is olyan piszkosul otthon érzi magát, hogy okosabbnak látja nem közzétenni, ami azért nekem szintén elmesél egy történetet… Közeli hazai történések a végére: üzembe álltak az intelligens gyalogátkelőhelyek Dunaújvárosban, hurrá, hip és hip, hajrá, be positive, lássuk meg az értéket, polgártársak – a közösségi felületeken egy csomó éljenzővel találkoztam, ami azért legalábbis elgondolkodtatott egy cseppet. Nem szeretném senki jól megérdemelt örömét elvenni, de azért engedjétek már meg, hogy csak úgy nagyjából átszaladjak azon a folyamaton, ami végezetül odáig vezetett, hogy ma a boldogság forrósága kell elöntsön attól, hogy villog egy zebra. Hogy harmadszorra is kifizethettem valamit, amit max egyszer kellett volna. Nekem amúgy teljességgel megfelelne egy kőbunkó zebra is, ha esélyem lenne meglátni rajta a gyalogost este. Na, morgolódás újra on: gyertek, ha érdekel.

Hirdetés

* 184 ország több mint tizenötezer tudósa írta alá azt a nyílt levelet, amelyben immár másodszor figyelmeztetik a vesztébe rohanó emberiséget. Minket.

Kábé amióta az eszemet tudom, téma a téma, a Föld és az emberiség szomorú jövője: most, ebben a legújabb cikkben olvasom, hogy utoljára 1992-ben adtak ki hasonló figyelmeztetést a tudományos élet kiválóságai. Most is arra igyekeznek felhívni mindannyiunk figyelmét, ha mindent úgy folytatunk, ahogyan eddig, a biztos pusztulásba rohanunk padlógázzal – s ha mi, jelenleg itt tartózkodók meg is ússzuk tán, unokáinkra akkor is borzasztó örökséget hagyunk. Tudom, unjátok-unjuk eléggé már ezt a károgást: mégis, mindennél, de tényleg mindennél fontosabb lenne, hogy észbe kapjunk. Illetve… na, pont ebben nem vagyok olyan biztos: hogy tudniillik kinek is kéne észbe kapni? A gond ugyanis, én legalábbis azt hiszem, ott van, hogy tényleg piszkosul picurkák vagyunk itt lent, e tekintetben is. Oké, tegyük fel, megértem, mi a probléma globalice, jó fej vagyok, jót akarok, tehát nem használok sprayt, dióval mosok, szelektálom a szemetet (még ha a buta szememmel látom is, hogy aztán ugyanarra a platóra ürítik a sárgát meg a kéket a teherautón – jó, persze, tudom, megmondták már, az nem úgy van), nem dobom a csikket a tengerbe vagy a Dunába, igyekszem spórolni az ivóvízzel meg minden más fogyóban lévő erőforrással, energiatakarékosra cserélem az izzókat itthon, felrakatom a tetőre a napelemet, és még ezernyi apró trükkel próbálom összébb préselni az ökológiai lábnyomomat: mégis, mégis, mégis, én valahogy minden áldott nap azt érzem, szart se ér a jófejségem. Mert van pár száz, ezer vagy maximum tízezer ember, aki viszont totálisan, csodás ívben tesz erre az egészre. A gond csupán az, hogy épp ők vannak abban a helyzetben, hogy eldöntsék, milyen is legyen a holnap. A holnapunk, hogy pontos legyek. És ha valaki (természetesen csak mondok valamit, alighanem erősen alábecsülöm a következőket, tekintettel arra, hogy kábé felfoghatatlan dimenziókról beszélek – mellesleg épp emiatt különösen lehetetlen az átlagembernek az egész jelenségre reagálni, még melleslegebb ez ugyanaz az effektus, mint ami mondjuk három- vagy százezermilliárd forint ellopását reakciómentessé teszi, a meglopottak részéről) mondjuk napi tízmillió dollárt keres azon, hogy másnap is munkába indítja a patagóniai esőerdőkben a buldózereket, odavágja a vollgázt a lignites erőműnek vagy épp egy bőkezű apanázsért két nap alatt leszerződik Paks II-re, hát azt kissé mérsékelten kötik le a természetvédelem aktuális problémái, az emberiség jövője meg hasonló absztrakt marhaságok, nyálas felhívások és himmihummi semmiségek. Unokák? Ugyan már, épp ilyen boldogan élnek még az ükök is… Kölcsönbe kaptuk a Földet? Lófaszt, hát a nagy része az enyém, a miénk, parasztok. Itt a papír e. Enyém, azt csinálok, amit akarok. Irgalmatlan, felfoghatatlan pénzek forognak a világban, az egész elképesztő saját és sajátos törvények és törvénytelenségek szerint működik, ötletemberekkel, végrehajtókkal, kivitelezőkkel, mindennel együtt. Szerintem kábé megváltoztathatatlanul. De bárhogyan van is, és ezt komolyan mondom, kötelességemnek érzem, hogy a minket szemléző pár ezer emberrel megosszam mindazt, amit ma tudunk – hadd idézzek hát pár apróságot a tudósok leveléből: 1992 óta az egy főre jutó édesvízi források 25 százalékkal csökkentek; az óceáni oxigénhiányos területek 75 százalékkal nőttek; 120 millió hektár erdő tűnt el; a széndioxid-kibocsátás évi 20 milliárd tonnáról a duplájára, 40 milliárdra nőtt; a vadon élő gerinces állatok száma újabb 30 százalékkal csökkent, a század végére várhatóan maximum a tengerimalacaink meg a guppik maradnak; a tengereket lassan teljes mértékben lehalásszuk; úszunk/megfulladunk a szemétben; a globális felmelegedés miatt egyre súlyosabb a klímaváltozás, olvad a jég, emelkedik az óceánok szintje, egyes kisebb szigeteken az elővigyázatosabbak már csomagolnak, és szépen sorban felkészülnek a tengerparti övezetek lakói, hogy ők majd hová menekülnek, inkább azt se kezdjük el átgondolni, lehet, hogy kevés lesz a harmadik meg a negyedik sor kerítés mondjuk az amerikaiak vagy a hollandok ellen… és sorolhatnám, sajnos pont holnaputánig. Ja, mindez 1992 óta: pedig már akkor se voltak épp fényesek a kilátásaink… Vannak persze pozitív változások is: az ózonréteg vonatkozásában egészen jól állunk, csökken az erdőirtás üteme, és a megújuló energiaforrások is egyre nagyobb teret hódítanak. Ja, és el ne felejtsem már: Áder “Világmentő” Jánosunk évről évre egyre jelentősebb környezetvédelmi fejtegetésekbe bocsátkozik – na, ha még ez se segít ezen a sárgolyón, akkor sajnos a helyzet tényleg reménytelen, és a kereszténydemokratákat leszámítva mind meghalunk.

* ”A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak.”

Alsó széle, közepe, ahogyan Nagy főtörzs tanította – Gulyás Gergely ugyan csak hatéves volt abban az időben, amikor én egy romantikus februári délelőttön Sárbogárd külterületén, egy kényelmes traktornyom csiklandozón hűvös vizében hasalva, minden erőmmel védtem a népköztársaságot, de tény, kommunikációban azért elég szépen kinőtte magát, és van még benne potenciál. Otthon érzik magukat, de még mennyire: nemkülönben végre már azok is, akik egyelőre még nem, de ha eszük van, majd csak be kell látniuk, hogy egyszer csak majd igen. Mert aki nincs ellenünk, feleellenségeim, az is ellenünk van, ha nem ma, hát holnap vagy jövőre. Mindig jól jön egy újabb löket gyűlölet, és látni való, hogy nincs az a megrakott szénásszekér, amire fel ne férne még egy villával. Jó itt, na. Érezzük magunkat otthon, buli van. Módjával, úgy ésszel egy kicsit, de buli van. Lassan fuss, fogyassz kulturáltan. Lehet az a haj hosszú, csak legyen ápolt. Meg rövid. Ne lopj. Keveset. De inkább azt se, bízd a profikra. Mi vállaljuk a lelki terheket. Nekünk amúgy is megbocsáttatik: Ő is a mi emberünk kutyánk köly  otthonérzőnk. Szeret itt. Na, kanyarodnék egyet a lényeg irányába, ne húzzam már a drága időtöket: van nekem egy barátom, pontosítok, több barátom is van, továbbmegyek, olyanok is, akik vállalják… de ez az egy barátom, akiről most szó van, elhagyta az országot. Azért vagyok baromi nyugodt az inkognitóját illetően, mert sajnos nincs egyedül – leginkább azt mondhatom, jó pár tucatnyian elhúztak innen, és most csak a belső kört mondom. Tudom, persze, csak tapasztalatot szerezni mentek úgy ötven évre, miután itthon már elég bőségesen begyűjtötték a tapasztalatokat és levonták a megfelelő konzekvenciákat, aztán úgy füstöltek el, hogy vissza se nagyon néztek. Mindannyian nélkülözhetőek persze, amúgy sincs szükségünk a belső ellenségre, árulókra, hülye kérdésekre, véleményekre, tudásra, szaktudásra, tapasztalatra, semmire – van nekünk Mészárosunk, Némethünk, Tállaink, Semjénünk, Deutschunk, Farkasunk, Kósánk, kössétek ki nyugodtan a netet, ilyen gigászok mellett nem kell tovább. (A Főnöknek azért előtte mentsétek már le pendrive-ra, légyszi…) És remélhetőleg lesz még Gyere haza, fiatal!-program, amiben megszólítják őket, szívből kívánom, hogy így legyen, egy jóízű nevetés mindig javít az ember lelkén… Na, szóval ez a bizonyos barátom is kint van egy ideje, azért rendszeresen dumálunk, ha máshogyan nem, firkálgatunk a neten. Ahogyan már említettem is, az itthoni tapasztalatszerzést elég jól kimaxolta, nem pont jókedvéből húzta el a csíkot, elege lett ebből-abból, jó, tudom, az ő hibája, ha nem olyan élhetetlen, megcsinálja okosba’ az egészet, most neki is lehetne olyan navelnöke, aki csökkenti a benzinárat; vagy emberségminisztere, aki a rádióban közli, hogy ők többek között adócsökkentéssel támogatják a munkavállalókat. (Támogatás helyett tán európai fizetést kéne adni a munkáért, nagyuram, legalább kísérletet tenni a rabszolgatartó rendszer felszámolására… na, sebaj, majd máskor…) No, minap ismét rám ír, egy idézetet küld át, 1945-ből, idemásolom, szerintem hetvenegypár év után is eléggé üt: “Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert „keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény-magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény-magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”  Ennyi… ha angolok lennénk, tán azt mondanám eltűnődve: well, well, well. De nem vagyunk. Úgyhogy inkább elárulom, a szerző – Gyurcsány Soros Márai Sándor. Gondolom, ha netán eddig nem volt a mai Magyarország úgynevezett kormányának ellensége, hát mostantól nyugodtan lehet – jöhet is mindjárt egy jó kis plakátkampány, tájékoztató füzet, inzultáció, telefonos zaklatás a Márai-tervvel kapcsolatosan, pár száz milliárdért. Ja… hadd mondjak már még valamit, mielőtt elfelejtem, miért is kezdtem bele: a barátom, innen azért, gondoltam, épp elég távol, az idézet elé ezt írta: Szia… posztolni akartam, de nem merem… gáz, nem? Tízévente kap el a Márai-betegség, amikor nem tudom abbahagyni a Naplók stb. olvasását… Most épp ezt nem merem posztolni… Hm… azt kérded, gáz-e? Nem, barátom, nem gáz: azazhogy nagyon is az, csak nem neked. Sokkal inkább azokra nézve, akiktől még pár ezer kilométernyire is ezt érzed, ezt kell érezned – na, szerintem ez a nagyon kínos. Mehetünk, futhatunk, bujkálhatunk, amíg bírunk – ha ettől a fajta félelemtől nem tudunk megszabadulni, akkor röhögve elérték, amit akartak: hogy nem mondjuk, nem szólunk, nem teszünk semmit, nem vágunk oda, mert félünk. Pedig nincs mitől, nincs kitől. Ez lenne a dolog lényege, mint tudod…

fleron_hird01

* Üzembe álltak az intelligens gyalogátkelőhelyek Dunaújvárosban. 

Hogy az egész ügyre legyen egy kis rálátásunk, s mert tudom, sokak memóriája véges, emlékeztetném kedves mindnyájunkat, hogy a dunaújvárosi közvilágítást 2015-ben “újították fel” – hadd idézzek egy 2015 szeptemberi dolgozatból, véletlenül ugyanitt látott napvilágot, íme: “Csak úgy szőrmentén jut eszembe, hogy ez a szabványoknak szerencsére nagymértékben megfelelő beruházás valakik szerint és valakiknek 255 millió forintot ért. A szabványoknak megfelelő kivitelezést nyilván gondos tervezés, szakmai előkészítés és hatástanulmányok előzték meg – szerintem erre utal az a tény is, hogy a közbeszerzési pályázaton a Rosettum Kft. nyerte el a kivitelezési munkálatok elvégzését. A 2009-ben alapított cégről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy (a céginformációs adatbázisból kiderül) amikor épp nem villanyt szerel Dunaújvárosban, akkor piac- és közvélemény-kutatással foglalkozik, ami szerintem minimum határeset, például könnyen megeshet, hogy korábban éppen ők kutatták a villamos kivitelező vállalkozások piacait, és e tevékenység során szert tettek a megfelelő tapasztalatokra. Ha másból nem is, az elvégzett munkájuk minőségéből ez elég… khm… világosan kitűnik. Egyébként pedig, alighanem isteni sugallatra, 2014 szeptemberében vették fel tevékenységi körükbe az alábbiakat: “Villamos világítóeszköz gyártása”, “Egyéb villamos berendezés gyártása”, “Villanyszerelés”, “Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás”. Három hónappal a közbeszerzési eljárás kiírása előtt történt mindez, istenkém, van, aki jó időben dönt jól. Ha a piackutatás nem annyira megy (a korábbi öt év alatt 112 milliót sikerült összekutatni), szereljünk villanyt, 255-ért. Tiszta szerencse, hogy ebben a makulátlanul működő országban eszembe se tud jutni semmi erről az egészről, nyomatékosítom: minden törvényes, minden etikus, mindennel meg vagyok elégedve.” 255 milla, barátaim, a közvéleménykutatás nagyobb dicsőségére, nincs mit mondanom. Később azért kicsit makogott az istenadta nép, ha még emlékszünk, pár embert elcsaptak gyalogátkelőhelyen, ha még emlékszünk, persze az eseteknek semmi közük nem volt ahhoz, hogy ősztől kezdve félhomályban botorkáltunk/botorkálunk a városban. Még később egy EP-képviselő, Jávor Benedek kezdeményezésére vizsgálat indult, őrült komolynak mondanám, sok más mellett például, ha jól emlékszem, egy fáradságot nem ismerő képviselőnk valami hájtekk mobilapplikáció segítségével fényes nappal, a tulajdon két kezével mérte ki, hogy minden fasza; majd nem sokkal később megjött a válasz Csepreghy minhától, hogy minden okés, a homály nem homály, mindenki nyugodtan tegye a dolgát tovább, oszoljunk, emberek. Volt még valami jobbikos feljelentés is tán, de igen hamarosan ott is kiderült, mindenki téved, kivéve a ragyogó kivitelezőket és a becsületes megrendelőket. A társadalmi megbékélés érdekében az önkormányzat azért gesztust is gyakorolt, és kiegészítő világítással látott el egyes gyalogátkelőhelyeket, szabad volt nagyon hálásnak lenni, hogy a 255 milla után még ránk fordítottak párat, semmi gond. És elérkezünk szépen a mához, a nem is tudom, hányadik toldás-foldáshoz, amikor is “intelligens” gyalogátkelőhelyeket alakítottak ki több ponton. Az intelligens gyalogátkelőhely (amely egyébként az intelligens mosópor és az intelligens gyurma vértestvére) annyit tesz, hogy a zebra elé beraknak két vaskorlátot, ha azok között átballag a gyalogos, a felfestések elé-mögé beépített villogók teszik, amit tenniük kell, azaz villogni kezdenek. Vagy nem. Vagy (bárki megtekintheti időről időre) akkor is, ha a közelben sincs senki, de mondjuk mindez mellékes. A lényeg, hogy azok, akik annak idején a 255 milliót minden további nélkül kicsengették, szép nyugodtan tovább panírozzák a szart, hátha végre mindenki számára hihetővé válik, hogy cordon bleu. A legcsodásabb pedig, hogy olvasom a hírhez csatlakozó kommenteket, és nem egy hálától túlfűtött is akad köztük – értem én, nyilván mindenben meg kell látni a jót meg a szépet, de azért az se baj, ha gondolkodunk is néha egy csöppet, már ha van mivel. Mert nekem, akárhogyan van is, eléggé az utolsó szavak között ugrik fel a köszönöm, ha arra gondolok, hogy faarccal, következmény nélkül újabb pár száz milliót szivattyúztak ki az összehorpadt kis zsebünkből, hogy valakiké még duzzadtabb lehessen. Ja: intelligencia ide vagy oda, a homály makacs dolog, így egyvalami nem változott, a város jó részén továbbra se látni lényegében semmit. És ez a legtragikusabb az egész bohózatban – amin sajna csak röhögni nem lehet.

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.75 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. abacs szerint:

    Megint (még mindég) OKÉ ! Köszi

  2. Lali szerint:

    Igen.

    Igen.

    Igen.

  3. Hatlövet szerint:

    Mindhárom dolgozat minden szavával egyet értek.
    Ütős visszatérés.
    :D :D :D :D

  4. kroonstadt szerint:

    nagyom jó, ismét,de így írsz Te.:) a mindmeghalunk,kivéve a kdnp-seken meg hangosan felröhögtem

  5. Csathó Gábor szerint:

    Én egyáltalán nem olvasok Bodát, de, amit ír, azt nem kultiválom!És igenis, okosak a gyalogátkelőhelyeink, a Márai Sándornak meg nincs igaza, és lehet, hogy mégsem olyan jó író, mint amilyennek először tűnt!( Ezt még nem tudom pontosan, mert még nem nyilatkozott erről a kérdésről Németh Szilárd. Régen tudom, hogy jó írónak számított, de ez még akkor volt,mikor Soros György jó embernek számított.) Én csak onnan ismerem a Boda Andrást, hogy egy lépcsőházban lakunk, de ha találkozunk, sose beszélgetünk, mert nem szereti a KDNP-t! Én csak abban értek egyet vele, a Boda Andrással,hogy vigyázni kell a bolygónkra, de abban is csak azért, mert Áder János is mondta!
    Én a Vasmű úton szeretnék egy trafikot…izé, nemzeti dohányboltot, érdeklődöm, hogy alkalmas vagyok-e, hogy legyen?!

  6. Gondolatjel szerint:

    Tetszik a világítás probléma kezelése.
    Már egyre jobban látom a zebrát, csak a gyalogost, na azt még egyelőre még nem…
    Elég modell szerű.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Gondolatjel bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hat × 1 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz