Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 november
11komment

Hát akkor… izé… I’m back vagy mi

Öööhm… Sziasztok… Nem zavarok? Amúgy persze az se nagy baj, ha igen, elvégre, úgy rémlik homályosan, én vagyok itthon… na… huh… nem is olyan egyszerű ám… alig találom a betűket, meg minden, de tényleg. Hát… eltelt némi idő, ha jól nézem, vagy fél év. Mesélek egy kicsit, ez most csak amolyan be-, át- vagy felvezetés lesz, majd kiforrja magát valamivé, aztán viszont hamarosan, úgy tervezem, visszaállunk a nagyjából normál kerékvágásba, és tovább bomlasztjuk a rendet, már persze amennyiben ezt a nagyszerűséget itt mostanában bárki is annak tartaná, majd megkonzultátatok mindenkit, szépen Sorban. Os. Igazából amúgy nem tűntem el olyan nagyon, de egy kicsit persze igen. Ha nem bánjátok, nem megyek bele nagyon mélyen a részletekbe, de pár dolgot azért csak elmondanék az elmúlt időszakról, talán érthetőbb lesz, miért is nyúlt el kissé a szokásosnak mondható vakációnk. Először is továbbra is van két aranyos kis gyermekem, egészen pontosan a szüleim: egyikük lassan a 92. esztendeje felé ballag, a másik nemrég múlt el 86. Nem minden nap lepkeűzés ebben a konstellációban. Pont. Tudom, sokan közületek végigjárták már, vagy épp most járják ezt az utat vagy valami hasonlót, a többieknek mondom tehát – igazából olyan, mint mondjuk régen a Duke Nukem című számítógépes játék volt, mész, mész, kábé tök egyforma, magas kőfalak övezte folyosókon, a sarkon befordulsz, ott egy jó kiállású szörnyeteg, valamilyen furfanggal legyőzöd, aztán stukkert váltasz, ballagsz tovább, a következő sarokig, ott egy másik ocsmányság, megpirongatod azt is, és aztán újra és újra meg újra. Unatkozni nincs nagyon idő, feladat van, szép számmal, az elmúlt nagyjából négy, lassan öt évem leginkább erről szól, még ha nem is mindenki tudja – ez idő alatt megesett párszor az is, hogy megcsináltuk a lehetetlent, szerencsére általában csak utólag derült ki, hogy az volt, na, ez így nagyjából ennyi, szóval van egy ilyen vonal.

Hirdetés

Egy ilyen főállás mellett persze nem olyan egyszerű dolgozni sem, most persze nem a HL-re gondolok elsősorban, hanem valami olyan melóra, amiért néhány speciális színes papírt is kap az ember időnként. Tevékenykedtem egy darabig Skandináviában, egy szép és nagy busszal hordtam érdekes kínai turistacsoportokat össze-vissza odafenn, erről azért viszonylag sokan tudhattatok, volt belőle pár dolgozatka, aztán – épp a már említett okok miatt – keddről szerdára szépen otthagytam a Kánaánt, és hazareppentem menteni a mentendőt, utána pár röpke hónapon át igyekeztem viszonylag tűrhetően kitanulni a nővérkésdit, még haza is költöztem, időnként vissza tudtam tartani a röhögést, higgyétek el. Amikor tényleg végképp kifogytam minden vonalon mindenből, jött egy akár helyinek is mondható buszozás, egy virtigli munkásjáraton – na, fantasztikus idők voltak, ragyogó kollégáktól leshettem el a szakma fortélyait, apróbb és komolyabb trükköket és varázslatokat, miközben persze nagyszerűen szórakoztunk, váltottuk a világot, és igazi barátságokat kötöttünk igencsak szorosra; lenyomtam nagyjából lágy 200 ezer kilométert, azt hiszem, rakódott rám egy kis kéreg, közben tanulhattam (ha ugyan szükségem volt rá) némi rendet, rendszerességet, fegyelmet, pontosságot; és persze továbbra is a vállamon volt minden autóbuszvezető édes terhe, hatvan ember a hátam mögött. Akik – na… a legtöbbjük, mondjuk simán csak azt – megtiszteltek a bizalmukkal, s rendszerint bányamélyen végigaludták azt a másfél órát, amíg oda- vagy hazaszállítottam őket. Havi huszonkét alkalommal napi kétszer, nulla jó szóért, plusz szabad szemmel meglehetősen nehezen kivehető összegért – természetesen ez utóbbi volt a legkevésbé szempont, legalábbis amíg a fejemet kint tudtam tartani a vízből. És én elég sokáig kint tudom, komolyan. De aztán egy csodás éjszakán a semmiből megjött a felhívás keringőre, azaz a nagy kalandra: egy hihetetlen ajánlat, persze a neten.

Hihetetlen ajánlat, mondom, naná – persze hogy a szokásos netes lehúzásnak gondoltam jó darabig: merthogy mi más is lehetne, ha egy (cseh) cég azt mondja, szeretne fizetni neked azért, hogy kirándulj. Hogy járd be Európát keresztül-kasul, autókázz egy kellemeset pár laza tengerentúli (észak-, közép- és dél-amerikai, ausztrál, új-zélandi, maláj, ázsiai) turista társaságában, naponta máshova, hétfő Prága, szerda Krakkó, péntek Maribor, szombaton Bécs, vasárnap meg Hallstatt, ahonnan majd tovább és vissza, tizenkét ország meg minden, kastélyok, kisvárosok, egyéb látványosságok a megállóknál, igazi jóízű cigányélet, egyszer itt, másszor ott… Nnnnanana, kis pofáim, azért én nem ma ugrottam le a falvédőről, botrányosan olcsó duma, hogy ezért az élvezetért nemhogy nem én fizetek, de valakik még pénzt is adnak… Vesztenivalóm viszont nem volt, így mindenesetre harsány igennel válaszoltam a neten feltett kérdésre, jelesül hogy szeretnék-e ilyen sofőr lenni. Jót aludtam, szerintem el is felejtettem volna az egészet, erre másnap délelőtt felhívtak Prágából, tíz percig beszélgettem egy kedves ismeretlen hölggyel, aki feltételezhetően az angoltudásomat volt hivatott tesztelni, aztán jött egy pár hétig tartó mail-váltás, és amikor már lényegében teljesen biztos voltam benne, hogy a következő levélben kérik majd az 50 euró egyszeri regisztrációs díjat, hogy végre nyugodtan törölhessem a teljes levelezést és elengedhessek egy újabb délibábos reménysugarat, őszinte meglepetésemre behívtak személyes interjúra. Nem hibázhattam, becsületesen összekaptam magam, minden jól ment és sikerült: és egyszer csak elkezdődött az álom, ami mindmáig tart. Mert ez az. Több ok miatt sem kezdek bele, milyen utasaim, milyen útjaim, milyen sztorijaim voltak az elmúlt hónapokban – leginkább is azért nem nyitom ki ezt a fiókot, mert akkor körülbelül soha nem végeznénk… Gyorsan hozzáfűzöm még azért, hogy természetesen minden szükséges engedélyem, papírom, vizsgám, adóizém, miegyebem tökéletes rendben van, másképp az akkurátus cég nem is engedne dolgozni – csekélység volt az egész, úgy gyenge ezer euróm, négy hónapom meg a nem létező idegrendszerem ment rá, hogy átverekedjem magam a honi hivatalok ingoványos útvesztőin: kapcsos zárójelben teszem hozzá, hogy mindez Csehországban három hét és negyven euró lehetett volna, ha előtte tudom, de nyilván én vagyok rosszindulatú… Mindegy: a lényeg, hogy abban a fázisban voltam (és vagyok), amikor be kell verekednem magam az élbolyba, bizonyítanom kell (ráadásul egy nagyszerű nemzetközi csapatban, ahol piszkosul kell ám kapaszkodnom), hogy nélkülözhetetlen vagyok a cég számára, merthogy ha rajtam múlik, szeretnék mondjuk a következő húsz évben ebben a pozícióban maradni… aztán majd meglátjuk.

Dióhéjban ennyi – ja, meg persze még annyi adalék, hogy a meglévő függőségemhez (konkrétan: kitartó, kőkemény webfarmozás, immár lassan ötödik éve, majd egyszer elmesélem alaposabban, de előtte meg kell ígérnetek, hogy soha nem kezditek el) visszajött egy korábbi kemény drog, a szintén netes mahjong, aminek köszönhetően még nehezebb úgy leülni a gép elé, hogy no akkor most szépen irkafirkálunk egy kicsit, Bandi, drága… Viszont be kell vallanom, hogy habár az a meglátásom, hogy az emberi természettel, legalábbis az enyémmel, tökéletesen összeegyeztethetetlen fogalom a munka, jottányit sem változott, azt kell látni ezzel kapcsolatban, hogy életemben egy percet se dolgoztam, mivel minden munkának látszó tevékenységem színtiszta élvezet volt csupán – mindazonáltal viszont piszkosul rágcsált, hogy egy ideje nem irkálok és hogy ebből fakadóan ti sem írtok… Azaz… ez nem egészen igaz, merthogy azért jött pár üzenet itt és ott, meg élőben is, meg kérdések meg minden… Na, így, a végére hadd osszak meg veletek egy levelet, a kedvencemet, név nélkül, illetve a konkrét név említése nélkül – merthogy annál is fontosabb, ahogyan a szerző aláírta: az Olvasó. Íme, betűhíven: Kedves András! Egy darabig megértő türelemmel néztem, hogy felszabadultan élvezed az életet és publikációid kimerülnek a szép barátnőd, gyönyörű tájak, kívánatos ételek fotóinak bemutatásával. MI ÉHEZÜNK!!! Hétlövet nélkül, nekünk rossz! Leszoktam a cigiről, óvatosan eszek, 2 kávét iszok/nap. DE sosem gondoltam, hogy egyszer HÉTLÖVET nélkül kell élnem. VEDD FEL A “TOLLAT”! (Nem biztos, hogy minden szavaddal egyetértek, de tisztelem a véleményed és szükségem van rá.) Üdvözlettel az Olvasó. 

Nos, ez a mélyütés volt az a pont, ahol pontosan tudtam, hogy visszatérek – ha netán ki-kihagyva is egy-egy hetet, ha úgy hozza a küldetés, de akkor is: itt a helyem. Őszintén remélem, vagytok még páran, akik valami hasonlót gondolnak. A ti kedvetekért, remélhetőleg a ti örömötökre (is) ülök vissza a gép elé, hogy valamikor, legkésőbb péntek éjszakánként bemásoljam a védjegyünkké vált kezdő sorokat: Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk… és a többi… ha jól számolok, a kétszázötvenhetedik normál kiadással érkezem hamarosan, talán már jövő szombaton… Köszönöm, azaz kiváló barátommal és tettestársammal, aki nélkül a kanyarban se lennék már, szóval Suszter mesterrel köszönjük szépen a folyamatos biztatást, a megható kitartást, a nógatást, csesztetést, a sok jó szót meg persze az ellenvéleményeket is – ígérem, hamarosan gördül az a függöny… Legyetek majd akkor is sokan itt, velünk. Písz.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

11 komment

  1. Lali szerint:

    Kapitány a fedélzeten. Indulás!

  2. Hatlövet szerint:

    De jó! Már vissza akartam szokni a cigire meg több kávéra, sőt a minap a Corsóban egy Márton napi libavacsorán még egy fütyülős mézes barack pálinkát is bevertem bánatomban ami már évek óta nem történt meg velem. Már éppen ideje volt visszatérned a HL-el mert már a keményebb drogok után kaparásztam kínomban, pedig fehér orral igen szarul mutatok. :D :D :D Köszi hogy visszatértél a szüleidnek meg jó egészséget kívánok. :D

  3. Csaba szerint:

    Köszi Boda ! További “jó utat, és egyebet” ! :-D

  4. Mexivi szerint:

    Végre, végre. Már régóta vártam, hogy visszatérj. Most már visszaállhat a rend. Szombaton Hétlövet! Jó egészséget a szülőknek, Te meg ne hagyd már el még jó ideig a tolladat. Ha kifogy szólj, veszünk neked. :D Üdv. Mexi

  5. Tüske Hajnalka szerint:

    Isten hozott, vagy “csak” a betűid… Azt írtad, hogy itt te vagy otthon, és ez így is van. Nagyon sokan vártunk rád. Tudom, hogy nem sok időd van ránk, de néhány percet áldozhatsz az írásra. Neked az álmodban is megy. Sajnos. Az agyad felét szívesen elfogadnám, de hogy néznél ki fél aggyal? ;)

  6. Hagyó Béla szerint:

    Toi, toi, toi!

  7. kroonstadt szerint:

    Nekem hiányoztak az írásaid,-örömmel olvaslak újra. :)

  8. Kurucz Gergely szerint:

    Őszintén szólva, hétről hétre benéztem ide, hogy hátha. Legutóbb talán pár napja. Nagy tisztelet, hogy volt bátorságod, elszántságod stb. egy ekkora váltáshoz. Tényleg a legnagyobb megbecsülésem. És örülök, hogy ismét rendszeresen olvashatok fehérek közt egy európait.

  9. Simon Judit szerint:

    Csakhogy újra!! Szomjazunk a sivatagban!Köszönöm!

  10. Simon Judit szerint:

    Végre! Szomjazunk a sivatagban! Köszönöm!

  11. Eni szerint:

    Navégremárkezdtemaggódnihogyörökkérántotthúsokatkellnézegetnemafacén. Felkészültem. Jöhetnek a sztorik!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Eni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt × 8 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz