Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 május
2komment

Ha akarsz, veszel autót. Ha jót akarsz, ott, ahol mi mondjuk…

Lassan elérünk majd a nyári vakációig, és most is kimaradt néhány szám nagyrészt maszek okokból – de bárhogy van is, kedves ellenérdekeltek, kár reménykedni, mert folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a legtöbb szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenhetedik kiadásának első etüdje egy meglehetősen nevezetes eladó ingatlanról szól – Sting és Mrs. Sting árul egy meglehetősen takaros New York-i “lakást”: 56 millió dollárért viheti, aki akarja. Forintosítva ez nagyjából 16 milliárd – ezt az összeget Mészáros Lőrinc, a legtehetségesebb magyar, akinek vagyona kilenc év alatt mindössze az ezerszeresére nőtt, körülbelül két hónap alatt gereblyézi be, persze vegyétek hozzá, hogy gyarapodásának csak visszafogott, tavalyi mértékével számolhattam, elképzelhető, hogy idén hamarabb is összejöhet ez a szerény summa. No, a lényeg, hogy Mr. Mészáros – igénybe véve Miss Ildikó Vida értékes fordítói segítségét – levelet írt Stingnek, merthogy, kapaszkodjatok, szenzáció: Lőrinc barát megvenné az ingatlant. Más: nem akart venni semmit, de levelet kapott egy barátom is, akit a Kőműves utca környékén élők évtizedek óta jól ismerhetnek, igen, igen, ő az, a Táskakirály és Költőfejedelem – amikor a telefonban elmesélte, mi áll a minisztériumból érkezett levélben, száz százalékig biztos voltam benne, hogy csak jópofáskodik: erre két óra múlva a kezembe nyomta a névre szóló borítékot, épp itt szorongatom most is, és igazából még mindig nem nagyon tudom elhinni, hogy ilyesmi létezhet. Pedig de. Na? Izgultok már, min akadhattam meg ennyire? Akkor majd beljebb fáradtok, tisztelettel. A végén, kérlek, gyűljünk össze az irodámban: itt bérlem a HL számára a Vasmű út elején, az Irodaházban, 35 négyzetméter, 212 ezer forintba kerül havonta, kaptam egy kis kedvezményt, bár ugyanakkora, de ezer forinttal olcsóbb, mint ugyanott a város és a megye egyik jótevőjéé, Galambos Dénes országgyűlési képviselőé, mert az enyémben eggyel kevesebb, negyvenkilenc szék van. Ha már Irodaház: teljesen korrektnek tartom, hogy e ragyogó állapotban lévő épületnek az üzemeltetőjére bízzák/bízták/bíznák azt a 20 milliárd forintot, amit tavaly az Ígéret Napján lengetett be látogatásakor a Kis Ő. Hogy tényleg létezik-e az a pénz, mármint hogy létezik-e számunkra, azt illetően azért elég kontúros kétségeim vannak – de azt kimondom, ha létezik, akkor a száz éve veszteséges, lényegében virtuális Vasmű út 41. Irodaház Kft. tényleg nagyszerűen fogja kezelni. Bizonyos értelemben legalábbis.

Hirdetés

* Sting eladja New York-i lakását.

Dear Mr. Sting! Good day, hello. My name is Mr. Lawrence Butcher, I living in Europa, Hungary’s legnew main town, Upcsroad, where I am the civilmeister. I listen that you sell firstclass penthouse or keylock in New York City. Well, I want to buy. To be őszinte, I buy everything you don’t need, and much more. Not so rég I buy lake Balaton. Plattensee, junó. I buy lot of country newspapers. Earths. Rivers. Whatever. I don’t like to dicsekeding, but my money grow thousandszeres in nine years. Facebook could only make sixhundredszeres in ten years – but as I used to say, I am a bit smarter than Mr. Zuckerberg. What is my secret be, you can ask, my dear Mr. Sting – OK, I tell you, my secret is nothing else but work, szorgalom, attitude. And, but it is not secret, my best friend, a simple ministerpresident, a great humanitarian, a very szerény worldchanger, who never ever lied so far. Yes, he, who. I love him so. OK, let’s talk about business. You want 56 million USD. Hm. Sorry bit too much, Mr. Fúlánk. Do you know that who is my tolmács? She is a real lady, Ildikó Vida – maybe you remember, some years ago she had in Budapest a very good friend, André, and she also talks very good English tongue. She was tax office leader – so now we both reménykedünk, that you will pay taxes exact in the USA, because we know in 2008 you buy that penthouse only 27 million, so if you make 29 million extraprofit, after which you should pay tax for Mr. Trump and american nation also. True? But you not idiot. Let me give you one ajánlat: I pay 20 million USD cash, than we write smart papers junó, with that you say to USA tax office little lie you lose 7 million USD, so you nothing pay, outvétel a 3 million back to my offshore company. Oké? If yes, what I hoping very, I give you extra surprise for free. You can guitar and sing the song of the Hungarian Togetherness, title I Was Dreaming of a Peach Tree, or a very popular hit, For a Free Country - and let me tell you can work with Csaba and Thomas Thick, Alexander Eagleburger, Andras Kallay-Saunders, Feró Big, or the world famous tattoo-badboys heavy-rockband Hooligans. If you climb hit list, you give me 10 percent of all profit, thank you előre. Mr. Sting, at last please let me ask one heartesség: I know that you have friend Robert de Niro. Sorry that Mr. de Niro is liberal and communist artist, and secret agent of George Soros, but I want message him, that I heard he had 20 million USD for film Még egy kis pánik. That was 6 milliard HUF. In átlag I make 6 milliard HUF in 3 weeks. And no idiot films about taxi drivers and rezsibull and ilyenek!!! This is just a short message Mr. de Niro, because I don’t like he makes Wizard of Lies of a bigbig money csaló, and he don’t want ask my szaktanács… That hurts alot… So Mr. Sting, please tell communist migrant de Niro, I make more money in a year than he makes in his life… I eat him up if I want. Have a good day, waiting answer my secretary about cheap penthouse. Ciao, Lawrence.

* Levelet kapott a barátom a minisztériumból.

Illetve annak egyik osztályától, nevezetesen a (másolom, klasszikusokat csak pontosan, és csupa nagybetűvel, az mutatja a fontosságukat) Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály Közlekedési Nyilvántartó Osztály küldte neki – hadd szúrjam közbe gyorsan, hogy valami titokzatos kis hatodik érzékem azt súgja, ez lehet a felettes hatósága az én közelmúltban múlhatatlanul fontossá vált hivatalkámnak, amely ugyancsak a belügy alá tartozik, a neve pedig Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság Közlekedési Igazgatási Osztály – hááát… most hogy így összevetem a kettőt, franc se tudja… az egyik ugyebár főosztálynak az osztálya, a másik meg államtitkárságé, de helyettes államtitkárságé… ez körülbelül döntetlen… Na, az én igazgatási osztályom épp tegnapelőtt bizonyította, hogy felesleges károgni, inszinuálni, cseszegetni, ironizálni – itt igenis működnek a dolgok, olajozottan, szépen: bőven a Magyarországon szokásos egy hónapos ügyintézési határidő előtt megérkezett a (zingyenes) tájékoztatás előéleti pontjaim számáról (előéleti pont, már csak így: hozzá se kell tenni, hogy közlekedési – csak úgy, nagy általánosságban, előéleti… jó, jó, oké, hagyjuk, persze, értem, de valamiből csak élnem kell nekem is), amúgy négy van belőle, a behajtás tilalmára vonatkozó szabályok megszegéséért kaptam még 2015 márciusában, ha valaki netán elmulasztotta volna azt a torokszorítóan korrekt esetet, itt pótolható. Hogy ez a csodálatos igazolás megérkezett, az azért igazán különleges esemény, mert még a kormánywindowsban is azt mondta a kedves ügyintéző hölgy, hogy ennek a hivatalnak nincs valós teste, azaz ügyfélfogadási ideje, címe, e-mail címe és a többi, őket csak és kizárólag levél útján lehet elérni, legesélyesebb palackpostán, no, szépen meg is írtam a garfield-os képeslapomat, de aztán, az utolsó pillanatban, a darknet legeslegalján kotorászva egyszer csak egy venezuelai díler csomagban felajánlotta kétszáz magyar közhivatal nyolcvan évre titkosított mailcímét – és bejött, bejött, tessék… tessék… hát nem hiába ajánlottam fel és adtam értük cserébe a Németh Szilárd nyakának hátsó nézetből készített nagyméretű, a Magyar Művészeti Akadémián zsűriztetett rézkarcomat, már itt is van, ami kellett. Mától, azt hiszem, feltétel nélkül bíznom kell a magyar demográfiában, akár az adatnyilvántartásban, az adminisztrációban és természetesen az igazságszolgáltatásban. Egészségedre, Roland. Na… kicsit elkavarodtam: térjünk a Táskakirály minisztériumi levelére. Névre szólóan érkezett, a TK egy korábbi lakcímére, de semmi gond, megkapta szépen. Idézem, az lesz a legtisztább: “Tisztelt Asszonyom/Uram!” Jó, mondjuk a címzésből, ha már egyszer ott van, némi formállogikai mókolással ki lehetne tán takuzni, vajon melyik megszólítás életszerűbb, de tudom, tudom, a hazánkban oly elterjedt automatizáltság és robottechnika széles baltája mellett hullik pár ilyes forgács, ne szisszenjünk, folytatom. “A Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály Közlekedési Nyilvántartó Osztálya (a továbbiakban: Hatóság) a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 24. § (4) bekezdés b) pontjának felhatalmazása alapján, az Autócentrum … … Kft. kérelmére, kapcsolatfelvételi eljárás keretében az alábbiakról tájékoztatja: Az AUTÓCENTRUM … … KFT. kérelmet nyújtott be a Hatósághoz, amelyben kérte, hogy tájékoztassuk Önt, az újonnan megnyitott SUZUKI Márkakereskedésének és Márkaszervízének elérhetőségeiről. Amennyiben az Autócentrum … … Kft-vel fel kívánja venni a kapcsolatot, azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg…” És következnek az elérhetőségek, teljes vertikum, legvégül persze azért tájékoztatást kap a kedves megszólított ügyfél, hogy amennyiben a jövőben nem szeretne “a fentiekhez hasonló kapcsolatfelvételre irányuló megkeresést”, megtilthatja – bármely okmányirodában. Kelt mint fent, osztályvezetői szignó, nem sokszorosított, tollal. Na. Hát úgy izé. Hogy is mondjam csak. Ezt is megértük. Kinyitott az autócentrum, csuhajla, pár Suzit el kéne pattintani – mi sem kézenfekvőbb, írni kell a belügynek, pontosítok, a Hatóságnak egy kérelmet, küldjön már ki a Suzuki-tulajdonosoknak egy kis étvágygerjesztőt, hátha. Hányan lehetnek? Olyan ötszázezren, nem vészes, mondjuk százhúsz egy levél, az hatvan milla. Ha jól sejtem, lehet benne egy mákszemnyi közpénz is,na und? Nüansz. Ennyit csak megtesz a minisztérium, ha valaki szépen kéri. És ha megtette egy hétköznapi autócentrumnak, nyilván megteszi bárkinek, logikus, nem? Mondom hát a Táskakirálynak, kérelmezze ő is, hogy a minisztérium küldjön ki egy hasonló kis kiajánlót minden háztartásnak, ahol vélelmezhetően található bőrönd/táska/pénztárca/bőrszíj/hasitasi – nagyjából négymillió ilyen lehet, hadd szóljon. Tisztelt Asszonyom/Uram! A dunaújvárosi Kőműves utcában húsz éve üzemel egy nagy múltú üzlet, ahol ön nagyszerű táskákat, bőröndöket találhat roppant kedvező áron – ha egyetért, vegye fel a kapcsolatot velük. Ha vesz valamit, jól teszi, ha nem, majd egy kicsit utánanézünk ennek-annak, persze ez csak vicc volt. Jó egészséget. Vagy itt a HL: javasolni fogom az igazgatótanácsban, kérelmezzük belügyileg, futtassanak meg kicsit minket azokban a háztartásokban, ahol van net. Meg ahol nincs, ott is. Majd lesz egyszer, akkor jól jöhet az ötlet. És akkor még valamit. Ugye… ugye senki nincs közöttünk, polgártársak, aki egy szikrányit is úgy gondolja, az Autócentrum olyasvalakinek a biznisze??? Szívből remélem. Merthogy ez az azonos pályák, azonos lehetőségek, azonos esélyek országa. Ahogyan naponta látjuk és tapasztaljuk…

fleron_hird01

* 213 ezer forintért bérel irodát a dunaújvárosi Irodaházban Galambos Dénes országgyűlési képviselő.

35 négyzetméteres a helyiség – nem mondhatnám, hogy olcsójánosok vagyunk: no de ha valakinek egy igazán jó irodára van szüksége, annak bizony a zsebébe kell nyúlnia, ez már csak így van. Hozzátartozik, hogy nem üres ám az iroda: a hírek szerint bútorok, technikai eszközök is találhatók benne, mást ne mondjak, van benne ötven szék – nyilván nem ritka, hogy jelentősebb csoportok kívánják megosztani problémáikat az érzékeny mutatóujját bármikor a kor ütőerére helyezni kész képviselővel, Dunaújváros és Fejér megye al-díszpolgárával. Galambos Dénes vagyonnyilatkozatában továbbá az is szerepel, hogy az Országgyűlés Hivatalától további bútorokat is kapott a 35 négyzetméterre – még három széket az ötvenhez, három szekrényt, íróasztalt, egyéb irodai berendezéseket. Jó, hát ha minden bent van, táncestet aligha rendeznek, de kinek mi köze hozzá, ha ő így szereti – sok jó választópolgár amúgy kisebb helyen is elfér. Ugyanitt, mármint az Irodaházban egyébként még egy országgyűlési képviselő, a jobbikos Hegedűs Lórántné is bérel egy helyiséget – az 52 négyzetméter, és 25 400 forint a havi díja. A Direkt36 kiderítette, hogy míg Galambos teljes időre, Hegedűsné csak heti három órára bérli a nagyobb irodát, és abban mostani tudomásunk helyett nincs se 53 szék, se internet. Csak elképzelni tudom, milyen pezsgő társadalmi élet folyhat egy ilyen képviselői rezidencián: eddig nem is gondoltam rendesen végig, miért kígyóznak rendszeresen sorok az Irodaház előtt, mire várakozhat oly türelmesen a hömpölygő tömeg – most már végre sejtem. Hegedűs Lórántnéra és Galambos Dénesre. Amúgy se legyünk hálátlanok, inkább értékeljük a mértéktartást: van olyan miskolci képviselő asszony, akinek két irodája van, egymástól 200 méterre, mégpedig azért, mert ha az egyik netán foglalt, át tud sétálni a kedves ügyféllel a másikba… na… ezt se gondoltad volna, fogadjunk… Amúgy meg ugyan mit is tudnánk mondani, ha netán kiderülne, a 35 négyzetméter holnaptól 2.13 millió forintba kerül. Naponta. Vagy óránként. Hopszi, jól hallottam, a hátsó sorban valaki azt kérdezte, hogy de miért? Hát azért, mert a világ-, illetve a makrogazdasági és társadalmi folyamatok ezt teszik szükségessé, senki nem ígérte, hogy a demokrácia minden vonatkozásban olcsó lesz… és továbbá tudja-e valaki, mennyi egy 35 négyzetméteres iroda bérleti díja Dubaiban, Soros mesterkedéseinek köszönhetően – hát azt hiszem, ezen nincs mit tovább magyarázni, inkább nem mondom ki az összeget, belesápadnának, köszönöm, örüljenek, hogy a megalkuvás nélkül vívott rezsiháborúnak köszönhetően ennyiből megússzák. Mellesleg 2014-ben a hivatalos indoklás szerint épp azért lett szerényen háromszorosára emelve a képviselő hölgyek és urak tiszteletdíja (most 747 878 forintból igyekeznek kigazdálkodni a hónapjukat, mármint azok az élhetetlenek, akik nem tagok, elnökök vagy ülnökök valamelyik bizottságban, igazgatótanácsban vagy vándorcirkuszban, illetőleg nem tudtak szervezni maguknak egy bejelentett lakcímet Nemesmedvesen, Csapon vagy valamely más határ menti településen, hogy elszámolhassanak pár milliónyi úti- és lakhatási költséget), hogy szegényeknek ne kelljen trükközniük. Hát már régen nem kell alakoskodni, az tény: a magyar nép türelme végtelen, itt mehet minden nyíltan, becsületesen, egyenesben, nem probléma, a szeme nem rebben senkinek. Sőt: valahogy mintha nem is lenne igazi respektje azoknak, akik még arra se képesek, hogy marják, amit érnek. Szerintem egyébként nem teljesen véletlen, hogy épp ezen irodaház hosszú évek óta komoly veszteségekkel harcoló üzemeltetője kapta meg annak a húszmilliárd forintnak a kezelési jogát, amit a legfőbb vezető ígért be Dunaújvárosnak kereken egy éve. Azt nem tudom, a pénz megérkezett-e már, illetve hogy meg fog-e érkezni valaha is, de ilyen apróságokon mifelénk felesleges fennakadni – a lényeg az, hogy ha van, ha nincs, megfelelő kezelőre legyen bízva. Ez a rész pedig fényes siker: egy kicsit finomhangolni kellett az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, nehogy valaki érdemben bele tudjon majd kaffogni, mire és hová költődik a csodálatos fejlesztésekre ígért/áhított lóvé. Már csak egy elhivatott szakember kéne a frissen kialakított fejlesztési iroda élére – jut eszembe, nemrég olvastam, hogy lenne is valaki, úgy tudom, épp elfoglaltságot keres. Nemrég szabadult fel. Vagy ki. Vagy mi.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 6.80 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Tudtam én hogy Opelesként harmadrendű állampolgár vagyok.

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Hűha! Ennyi betűre reagálni, bántás nélkül, miközben felnézek Rád, mint nagyon okos újságíróra… Mint tudjuk, én jobbikos vagyok. Maradok is. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy nézz körül, és válassz ki egy ártatlan politikust. Értesíts, ha találsz egyetlen ilyet…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Tüske Hajnalka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 + = tizenegy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz