Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


30 április
6komment

Szegény mineln az, aki már ígérni sem tud…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenhatodik kiadásában Thor Heyerdahl-lal indulunk, aki kereken hetven évvel ezelőtt indult el egy, mondjuk úgy, mérsékelten bizalomgerjesztő, autentikus indián tutaj, a Kon-Tiki “fedélzetén” Peruból, hogy átszelje a Csendes-óceánt. Kalandos útjuk 101 nappal és nyolcezer kilométerrel később Francia-Polinézia egyik kis szigetének atolljánál ért véget: a Kon-Tikit porrá zúzta a zátony, de utasait épen és egészségesen dobta partra a hullámzás. Heyerdahl nagyszerű, olvasmányos, letehetetlen könyvekben számolt be minden kalandos utazásáról, s ezzel milliók érdeklődését keltette fel azon témák iránt, amikben kutatott – a tudományos világ azonban mindvégig barátságtalan idegenkedéssel fogadta mindazt, amit csinált. Ami viszont engem illet, abszolút idegenkedésmentesen fogadtam azt a hírt, hogy a miniszterelnök a megyei jogú városokban lebonyolított turnéja keretében Győrben vendégszerepelt, ahol nagyjából hatvanmilliárdos befektetéseket ígért a városnak. A Modern Városok Program show-ja, talán még emlékszünk, Dunaújvárost se kerülte el: minket mindössze 31 milliárd forintnyi káprázat volt hivatott elvakítani, igaz, nálunk (tudomásom szerint legalábbis) nem olimpikon a város első embere, továbbá nem vagyunk 120 ezres település, és nem leszünk hamarosan 300 ezren sem, mert bizony Győrnek még ezt is belengette Ő Maga – így aztán a létszámbővítés akkor is meglesz, ha mind a 180 ezer polgártársat neki kell legyártania személyesen. Majd rászánja azt a kis időt, oszt jónapot. Ismét a hivatalokat jártam az elmúlt hetekben egy kicsit – igyekszem mindennek a jó oldalát nézni, így végül is jó szívvel annyit mondhatok, meleg van a kormányablakban vagy hogy kell most mondani. Bizonyos okokból ki kell most kérnem a… na, pillanat… nehogy valami perelés legyen… szóval benyújtottam a “járművezetők előéleti pontrendszerével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmet”, ezt a gyönyörűséget egyenesen a kormanyablak.hu oldalról idéztem ide, szerintem ez a biztos. Ez egy igazolás, amin szépen bemutatják, hogy mondjuk most május 2-án hány élő büntetőpontom van – egyszer egy évben ingyenesen jogosult vagyok rá, hogy kikérjem: most jött el ez az idő. A kormányablakban a kedves hölgy egy perc türelmet kért, aztán átlépett a másik irodába, és… a többit majd bent, ha érdekel…

Hirdetés

* Hetven éve szelte át a Csendes-óceánt 101 nap alatt a Kon-Tiki tutajjal Thor Heyerdahl.

Egyik óriás kedvencem a sok közül: 2002. április 18-án, álmában hunyt el, 87 éves korában – pár héttel korábban fedeztek fel daganatot az agyában, s attól a perctől fogva nem evett és nem ivott többé, s nem fogadott el semmilyen orvosi kezelést sem. Fantasztikus ember volt, fantasztikus életpályával. Gyerekkorától vonzotta a természet: zoológiát és földrajzot tanult az oslói egyetemen, aztán egy gazdag barátja könyveit lapozgatva őrülten beleszeretett a polinéz kultúrába. Úgy döntött, mindent hátrahagyva Polinéziába költözik – egy szerencsés fordulat aztán hozzásegítette, hogy ne kelljen felégetnie a hidakat: egyetemi professzorai meggyőzték, töltsön el egy évet a térségben található Marquises-szigeteken, s tanulmányozza az ott élő állatokat az egyetem megbízásából. Így történt, hogy Heyerdahl alig 23 évesen, első feleségével, Livvel együtt eljutott álmai szigetére, Fatu Hivára, ahol igyekeztek a lehető leginkább a helyiekéhez hasonló életet élni – ami természetesen nem ment épp konfliktusmentesen, sokszor szó szerint az életük forgott kockán… Közben főleg az ottani rovarvilágot tanulmányozták, de Heyerdahlt ekkor már sokkal jobban foglalkoztatta a polinézek világa. Közbeszólt a háború: hazatért, s önkéntesként harcolt a nácik ellen Észak-Norvégiában. 1947-ben viszont már megépítette legendás balsafa tutaját, a Kon-Tikit – segítségével szerette volna bebizonyítani azt az erőteljesen vitatott elméletét, hogy Polinézia őslakosai nem egyetlen hullámban, Ázsiából, hanem, nagyobb részben, korábban, Dél-Amerikából érkeztek. Öt társával Peruból indultak útnak, s 101 nap alatt 8000 kilométert megtéve szelték át az óceánt – a Kon-Tiki aztán a Francia-Polinéziához tartozó Raroia lakatlan szigete előtt, egy korallzátonyon zúzódott ízzé-porrá, de utasai sértetlenül partra úszhattak. Heyerdahl azt hitte, a nagy kalanddal igazolta elméletét – de a tudományos világ értésére adta, az út csak azt bizonyítja, egy egyszerű tutajjal át lehet jutni Dél-Amerikából Polinéziába, nem pedig azt, hogy annak idején át is jutottak… A tudományos körök e furcsa, fanyalgó hozzáállása aztán Heyerdahl egész életét és munkásságát átszőtte. Bármit tett, bármit mondott, mindig kevés volt, mindig csak tudománytalan, olcsó, népszerű feltevésnek ítélték – pedig Heyerdahl csaknem hatvan évnyi munkálkodásával bizony rengeteget tett a tudományért. A Kon-Tiki expedícióról írott könyvét például hetven nyelvre fordították le, milliók élvezték a sodró lendületű kaland-dokumentumregényt, s tanultak közben észrevétlenül egy csomó mindent. Az útról 1951-ben elkészült dokumentumfilm Oscar-díjat is nyert. És messze nem volt még vége: 1955-ben például már a Húsvét-szigeteken igyekezett egy másik legendát tisztázni. Egy barátjával modern segédeszközök nélkül felállítottak és elszállítottak egy jellegzetes moai szobrot, bizonyítva, hogy egyáltalán nem kellett olyan sok ember a rejtélyes húsvét-szigeteki szoborpark megalkotásához és telepítéséhez, mint hitték… 1969-ben újabb nagy vállalkozásba fogott: a Ra papirusztutajjal akart elhajózni Marokkóból Amerikába, de a jármű négyezer mérföld alatt szétesett – a gondosabban megépített Ra II, viszont egy évvel később már teljesítette a távot. 1978-ban Irakból Indiába készült, egy szintén ősi építésű hajó fedélzetén – de Dzsibutinál felgyújtotta hajóját, így tiltakozva a Vörös-tengernél folyó háborúk ellen. Ez volt egyébként az utolsó tengeri expedíciója – érdeklődése idősebb korára a skandináv népek története felé fordult, Azerbajdzsánban ásatások során felfedezni vélte a vikingek őseit… Ezzel az állításával lényegében már nem is foglalkozott senki… Emlékirataiban több helyen is keserűen említi meg, hogy a tudomány felkentjei gyakran nem látják a fáktól az erdőt: “Egyes tudományos körök hatóságnak kiáltják ki magukat, és azt hirdetik, kizárólag ők vannak minden tudás birtokában…” Utolsó heteit családja körében, tengerre néző olasz villájukban töltötte. Ő maga fogalmazott így: “Eljött az idő, hogy vitorlát bontsak, és elhajózzak a naplementébe…”

* Győrben járt a miniszterelnök.

Ígérni volt. Még a Brüsszeli Nagy Huszárvágás előtt túl akart lenni a dolgon, nem tudta, egyáltalán hazaengedik-e még a brüsszeli genyók, vagy egyenesen az Atomium alatt húzódó ólomkazamaták valamelyikébe vetik, ahol kiéheztetett hiúzok, migránsok és gonosz milliárdosok folyamatos váltóműszakban csipkedik a máját húsz éven át a rohadt horgas csőrükkel. Márpedig szegény győrieket ígéretek nélkül hagyni… az olyasmi, amit magára valamit is adó nemzeti jellegű államférfiú nem engedhet meg magának. Elment tehát ő Győrbe, pedig ám voltak már olyan pletykák, hogy szegény olimpikon polgármester (aki egyébként a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is) egyszer és mindenkorra kiesett az orbánzati bukszusból, ezért is került ilyen hátra a körbejárásban, hogy tudniillik a 22. állomás volt a 23 között. De, fújjátok ki a levegőt, nincsen semmi gond Borkai Zsolttal, mi több, az ország legszerényebb embere elmondta, egy olimpikonnak egy miniszterelnök csak jelenthet, az ugyanis más szint. (Nevess, attól még sikeresebb lesz a kormányzás!) Borkai elmondta, Európai Ifjúsági Olimpiát rendeznek, ha gondoljátok, lessetek rá a honlapra, egy merő nagyszabás az egész, az európai fiatalok egy csomó mindent megtudnak az olimpiáról, közben röplabdáznak és atletizálnak, sok más mellett, gyönge húszmilliárdot már adott rá a kormány, őszintén remélem, nem ennyi a vége, elvégre semmi sem lehet sok, ha arról van szó, hogy egy város kapcsolódni tud egy nagy sporteseményhez, és ezáltal megújul. Gyorsan jelzem, ez utóbbi nem az én gondolatom, magáé a polgármester úré, de tökéletesen tudok vele azonosulni én is. Egy klassz megújulás, olimpiai ifjúsági izéval… hát ezért még százmilliárd se lenne sok, adott esetben. No, de nézzük, mi történt még Győrben. Hát például a mineln emlékeztetett rá, hogy a kormány elvitt 7.8 milliárd forintnyi adósságot – nos, ezekre az adósságátvállalásokra talán emlékszünk még néhányan, leginkább önkormányzatok és kórházak élvezhették az áldásait. Röviden, kicsit egyszerűsítve mondom a lényeget: nagyjából arról szólt a dal, hogy szerdán az üdvözült bemondta, mennyivel tartozott, csütörtökön a kormányzat törölte a tartozást, igazából tán csak azok jártak picit szarul, akiknek az önkormányzatok/kórházak tartoztak, lényegi pénzmozgás ugyanis ebben a sztoriban nem igazán volt, az érintettek elolvashatták valamelyik újságban, hogy már nem tartoznak nekik, és el lehetett szépen ballagni. Győrbe viszont érkezett 230 milliárdnyi beruházás is, emlékeztetett szerényen Orbán Viktor, aki elkottyantotta, készül már a húsz évre szóló demográfiai programjuk (nem, ne is próbáljatok megingatni: tudván tudom, hogy Semjén és Harrach jegyzi majd), amely megoldást jelenthet majd a munkaerőhiányra. Ah, so. A kedves lakosság pártutasításra keddenként héttől fél nyolcig kíméletlen dugásba kezd, aki nem szeretne komolyabb gondot magának, átfogó adóvizsgálatot, ilyesmit, gyorsított eljárásban 3-6 utódot nemz, a nemzet fellendítésének magasztos céljával. “Az a nemzet ugyanis, amelyik biológiailag nem képes fenntartani magát, nem tarthat igényt arra, hogy létezzen.” Bezony. Ő mondja ezt a zokosat. Az a kormányzat pedig, ezt már én mondom, amely nem képes fenntartani a parttalan gyűlöletet, egymásnak uszítást, napi feszültséget, nem méltó rá, hogy ezermilliárdokat szórhasson szét tetszőleges célokra, leginkább is feneketlen magánzsebekbe, éveken át. E téren minden továbbra is a legnagyobb rendben: már kész az újabb kampány, amelyben bemutatják azokat a gátlástalan ragadozókat, akik rezsicsökkentésünk csodálatos eredményeit kívánják habzó szájjal megcsáklyázni… Hát hogyan fog szegény Csalinka néni megtakarítani évente akár ezerháromszáz jó magyar forintot is, ha a hős nép engedi, hogy az Őrzőkre rávethessék magukat Azok. A sorosok, a pirézek, a pomogácsok. Semmiképpen nem szabad engednünk, hogy bárki elvehesse ötéves tervünk legfantasztikusabb eredményeit! Győrben egyébként egy csomó minden épül majd. Ütemezve, azért azt őszintén meg kell vallani, no de nincs ebben semmi extra. Mi, dunaújvárosiak például jól tudjuk, mi fán terem az az ütemezés: a nekünk tett ígéretek lényegében kivétel nélkül teljesültek. Robognak hangtalanul az elektromos buszok a négymilliárdért felújított simisima utakon, a nagyszerű Bayer Zsoltot (telt ház előtt, sietett tudtunkra adni a helyi függősajt, tudósítani ugyan nem mert róla, de azt se szerette volna, ha valaki úgy látja, elhallgatták az eseményt) már a felújított és elköltöztetett múzeumban fogadhatta az igazgató, elkészült a vadiúj szállodánk, gyönyörű lett a kézilabdacsarnok, megújult a Vidám Park, az élményfürdőben ezrek lubickolnak boldogan, és még maradt egy kis pénz, úgyhogy minden nyalóképes állampolgár kapott két gombóc fagyit. És akkor lassan fekszem is, az utóbbi bekezdés megírása közben mintha el-elbóbiskoltam volna párszor… Még csak annyit, hogy a Modern Városok Program turnéjának utolsó állomása Hódmezővásárhely… Ugye… ugye ez nem azt jelenti, miniszterelnök úr… hogy a János… jaj… milyen nehéz lesz elaludnom ma…

fleron_hird01

* Ügyet intézek az email-cím nélküli hivatalban.

Nem szállnék nagyon bele a részletekbe, mindegy is, miért, a lényeg, hogy úgy hozta a sors, szükségem lett egy igazolásra, amelyen a nyilvántartó hivatal kimutatja, hány közlekedési büntetőponttal rendelkezem. Persze szép és jó lenne, ha egy se lenne, de erre nem sok sanszot látok – fogalmam sincs róla, mellesleg, hány pontom lehet, azt tudom, hogy amikor Magasrang őrnagy legutóbb elkapott a Kőműves utcában, négyet kaptam, de lehet, hogy az is elévült már, legalábbis reménykedem, na mindegy, bármit mutasson is, kell az igazolás, és kész. Záros határidőn belül be kell nyújtanom tehát a “járművezetők előéleti pontrendszerével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmet”. Indításképpen belépek a kormányablakba vagy kormányhivatalba vagy kormányműbe, hátha mázlim lesz és el tudom intézni. Nyomok valami sorszámot, közlekedési ügyek, leülök, pár perc, és már mehetek is az egyik pulthoz. A hölgy szépen meghallgatja szakszerűtlen makogásomat, aztán egy pillanat türelmet kér, eltűnik a szomszédos iroda ajtaja mögött, majd két perc múlva visszatér, a kezében egy A4-es lap, rajta nyomtatás, egy hivatal neve és a postacím. A nevet is ideírom, olyan szép, érdemes párszor elolvasgatni, olyan kellemes melegség járja át az ember lelkét, ha le tud lazulni kicsit, tessék figyelni, mondom: Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság. Van egy kellemes kis belső lüktetése is, csak úgy mondom, ínyenceknek, látszik, olyasvalaki találta ki, akinek volt szépérzéke. Nézegetem a négy sort, mondom a hölgynek, ne haragudjon már, az email-cím lemaradt, ha kérhetném, azt írjuk már oda. Azt mondja a hölgy, sajnos nem szolgálhat ilyesmivel, ennek a hivatalnak ugyanis sem ügyfélfogadási ideje, sem mail-címe nincs. Miközben megköszönöm a kedves segítséget, a szemem se rebben, 2017-et írunk ugyan, de Magyarországon, ez itt elég nehéz terep, az idő tehát nagyjából tíz százalékot csúszik a normálishoz képest, azaz valós időben olyan 1830 tájékán járhatunk. Ahhoz képest már a levélcím is elég komoly fejlettségi szintet jelöl. Otthon rövid idő alatt találok egy nagyon megfelelőnek tűnő garfield-es képeslapot, ügyesen felírom rá a kívánt adatokat (név, szülhely, szülidő, anynev, cím), és egy aláírást is kanyarintok rá, arra is szükség lesz ugyanis a közlekedési előéleti pontok hányságának és mennyiségének megfelelő kimutatásához. Már épp rajzolom a bélyeget a képeslapra, amikor hirtelen ötlettől vezérelve még egy kört futok a neten – s láss csodát, egyszer csak rábukkanok a webhelyre, ahol a leírás szerint elektronikus úton is kérvényezhetem a kimutatást. Öt perc múlva már túl is vagyok az egészen – épp azért kezdek el kételkedni a sikerben, mert túlságosan is egyszerűnek érzem az egészet… ráadásul… ha ez így van és igaz, ugyan miért nem tudott róla a hölgy a hivatalban??? Holnap lesz egy hete, hogy elküldtem a kérvényt – kifejezetten nyugodtan várok, hiszen egyrészről pontosan tudom, kár lenne bármiféle visszaigazolásban reménykednem; másrészt azzal is tisztában vagyok, ilyen elképesztően bonyolult ügy feldolgozása Magyarországon három-négy hetet lazán elvisz. Bárhogyan van is, Garfield megcímezve, felbélyegezve még mindig itt várakozik az íróasztalomon – ha mondjuk júliusig nem kapok választ, postára dobom, hátha…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. fehéri tamás szerint:

    nekem is volt egy érdekes esetem a hivatallal, ugyanazzal asszem, legalábbis a levélen amit kaptam feladóként belügy, közlekedési nyilvántartás, vagy ilyesmi szerepelt, már nem tudom, met kidobtam.
    mindenesetre arról értesítettek hogy megynyílt fehérváron valami suzuki szervíz, nekem meg ugye sx4-em van. kb az történt, hogy a szervíz igénybevette a belügy nyilvántartását, hogy reklámot küldjön nekem (felteszem nem ingyen). na ezmiez.

  2. Lekvár Alajos szerint:

    Szinte magam előtt látom, a világítás korszerűsítésen átesett modern városokban elektromos buszok suhannak sejtelmesen a félhomályban. Szinte a jelenben éljük a jövőt. Fantasztikus. Köszönet neked, Ó Viki!

  3. Tóth Gábor szerint:

    Jó,jó, de ha feladod a rajzolt bélyeggel a levlapot, akkor azt érzékeli a NEC gép,vagy valaki akinek a kezén átmegy a levlap, megportózzák, ámde a hivatalok nem szoktak átvenni portós küldeményt, hanem visszairányítják a feladónak, akinek az adatai viszont nincsenek feltüntetve feladóként a levlapon.
    Hangsúlyozom :feladóként, mert lehet,hogy valamely egyeneságbeli rokonod kéri ki az adatokat, ez esetben ő a feladó.
    Igaz, ez a rajzolt bélyeg pár év múlva sokat fog érni, szóval ha azt kivárod, talán még díjvisszatérítést is kapsz, feltéve,hogy kéred.De ahhoz meg be kell cserélni rontott értékcikként a levlapot.Akkor viszont nincs igazolás.
    Ördögi kör ez na! :)
    Egyébként 120 Ft lenne a bélyeg, a busz kb tízszer ennyiért visz el Pestig, és onnan még Budaörs… ( Országos Logisztikai Központ, azaz a levélelosztó ) :)
    Hát nem nagyszerű ez az izé, az internet meg az ímél?

  4. kroonstadt szerint:

    valahol olvastam egyszer,hogy valamelyik fáraómúmia hajszálából kokaint mutatott ki az elemzés. úgyhogy Heyerdahlnak igaza volt.

  5. Tüske Hajnalka szerint:

    Leragadtam egy névnél, és azt hiszem úgy is maradtam. Na, nem áldott állapotban, mert túl vagyok már azon a koron. Hihi. :) Nem semmi így elnevezni egy hivatalt! Bel-ügy-mi-nisz-té-ri-um Nyil-ván-tar-tá-sok Ve-ze-té-sé-ért Fe-le-lős He-lyet-tes Ál-lam-tit-kár-ság. Morzsolgatom a szótagokat, de nem tetszenek. Aszta! Magyarul: ott senki semmiért nem felel.

  6. Andrew szerint:

    “Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság. …
    … Azt mondja a hölgy, sajnos nem szolgálhat ilyesmivel, ennek a hivatalnak ugyanis sem ügyfélfogadási ideje, sem mail-címe nincs.”
    Ez esetben egy nem létező hivatal, mint a Sorosnak Amerikában a fizikailag nem létező egyeteme? Fujj, ez undorító…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Andrew bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× hat = 48

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz