Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


22 április
14komment

Soros György, az ovis társam

Egy kis, nem várt és nem kellemes, bár happy endes szünet után folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenötödik kiadásában először is,  a saját jól felfogott érdekemben kénytelen vagyok egy kőkemény coming out közzétételéhez. Nem, nem csupán annyiról van szó, hogy végre beismerem, leszbikus vagyok – ez nem lenne túlságosan nagy cucc. Sokkal komolyabb dologról van szó, s érzem, hogy a nemzeti osztályharc élesedése miatt kénytelen vagyok feltáró jellegű vallomást tenni, ha továbbra is felemelt fejjel akarok élni: annak idején egyazon óvodába, a Közép Európai Óvodába (CEK) jártam (a meglehetősen túlkoros, egészen pontosan 39 éves) Soros Györggyel, aki egyébként négyévesen alapította meg az ovit. Naponta felvásárolta tőlünk, kispajtásaitól az uzsonnákat, hogy aztán saját büféjében, háromszoros áron adjon túl rajtuk, és a matchboxainkat is nyomott áron vette át tőlünk. Még csak középsősök voltunk, amikor a tőzsdén is megjelent a parizeres zsemlékkel és a játékokkal. Pályánk és életünk sajnos a továbbiakban is összefonódott – ott voltam például azon a titkos névadón, amikor Simicska Lajossal közös törvénytelen gyermekük születését ünnepeltük. És a békaemberek, a chemtrail, az áprilisi havazás… megannyi titokról lebbentem fel a fátylat, jöjjön, aminek jönnie kell, konzultáljunk, véreim. Egy KDNP-s kiválóság, bizonyos Vejkey képviselő úr végre kifejtette, miért is kell megállítanunk a belga fővárost: nem másért, lányok-srácok, mint azért, mert Brüsszel diktatúrát épít. Márpedig mi, élünkön egyebek mellett a keresztényekkel, demokratákkal, népekkel, pártokkal, különösen érzékenyek vagyunk a diktatúrákra: már a szaguk is taszítólag hat itt, a szellős illiberális demokráciában. Társadalmi célú hirdetés: régóta az egyik kedvenc mondatom a mindenkori, általában alig pár tíz vagy száz milliárdba kerülő reklámkampányok előtt és után. Megpróbálom pár mondatban összeszedegetni, kábé mi is lenne ennek a társadalomnak a valódi érdeke. Végül egy kis maszekolás: itt, e hasábokon is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt bő két-három hétben elképesztően korrekt módon segítettek abban, hogy Boda sr. (két nap múlva 91) épen-egészségesen és pirospozsgásan hazakerüljön a kórházból. Minden, részletesen odabent: jó itt újra.

Hirdetés

* Soros György az óvodástársam volt.

Soros Györggyel három és fél éves koromban ismerkedtem meg: ő akkor volt 39, de nagyon jól tartotta magát, harmincötöt simán letagadhatott, bárki megmondhatja. Ez is hozzájárult, hogy akkor még nem sejtettem… hát jó… kimondom, lesz, ami lesz… igazából semmit nem sejtettem. Mondom, igazából fel se tűnt, hogy annyival idősebb, mint mi, a Nyuszi-csoport többi óvodása, ideológiailag akkor még nem voltam elég képzett, hogy teljes mélységében átlássam azt az összeesküvést, aminek – ma már persze pontosan tudom – ő már akkor is a gyújtópontjában állott. Naphosszat gondtalanul játszottunk vele, és két másik óvodástársammal, Suszterral, aki később a grazi Kommunista Párt (sokat) alvó ügynöke lett, és Maximmal, aki, szintén később, egy kínaitáska-üzletnek álcázott filozófiai szabadegyetem és költészeti központ vezetőjeként bomlasztva rombolta az illiberális demokrácia vívmányait. Pontosan emlékszem, hogy Gyuri délelőttönként felvásárolta az uzsonnánkat – egy-egy szem savanyúcukrot vagy tejkaramellát adott érte, mi persze újra és újra megszédültünk a nagy üzlettől, a délutáni alvás előtt viszont már olyan éhesek voltunk, hogy szédültünk, és a szivacsmatracot is megettük volna: ilyenkor előszedte a táskájából a parizeres zsemléket, és sokszoros áron adta el nekünk. Pénzünk persze nem volt: az indigóval sokszorosított váltókra az óvodai jelünket kellett rárajzolnunk – nem tudtuk elolvasni a hátoldali tájékoztatót, így sejtelmünk se volt róla, hogy hatéves korunkra már mind a markában vagyunk, teljesen eladósodva. Természetesen közben az óvó néniket is lenullázta: nekik rozsdamentes edénykészleteket és kozmetikai egységcsomagokat árult, olyan sikerrel, hogy két éven belül az övé lett az egész óvoda, a kinti játszótérrel, attól kezdve a mászóka és a hinta is percdíjas volt, a homokozóban süteményboltot üzemeltetett, a matchboxainkat meg a lányok babáit hetente nagy árverésen értékesítette. Fura gyerek volt Gyuri, mi tagadás. Óvodai éveink után egy időre eltűnt az életemből, de pár évvel később egy este bekopogott hozzánk: először nem is ismertem meg, mert békaembernek volt öltözve, de aztán felemelte a bepárásodott álarcot, és amikor megszólalt, a hangjáról megismertem. Leült az ágyam szélére, és a hátzsákjából ürgebőrbe kötött, héber és arab nyelven írt dokumentumtekercseket szedett elő, aztán egy csomó félelmetes dolgot mesélt, részletesen elmondta, mikkel foglalkozik: csak kapkodtam a levegőt. Éreztem, jobb lenne nem is tudni mindarról, amit hallottam, szerettem volna elmenekülni, de ő egyre csak mondta és mondta, ráadásul az óvodai váltókkal meg is zsarolt – aztán egy óra múlva megérkezett Simicska Lajos is, akit Gyuri a barátjaként mutatott be. Őszintén mondom, ekkor még nem is gondoltam semmi rosszra kettejükkel kapcsolatban. Lajos egy piros babakocsit is betolt a szobába – hamarosan sírást hallottam, ösztönösen benéztem a kocsiba, és egy csecsemő eltorzult arcát láttam meg. Gyuri ekkor bevallotta, hogy mivel ők mindketten hermafroditák, a kisfiú az ő közös, eltitkolt, házasságon kívül született gyermekük. Ekkor még nem sejtettem, hogy a babakocsiban Gyurcsány Ferenc sír keservesen… Ettől kezdve rendszeresen találkoztunk, szinte minden alkalommal újabb szörnyűségek derültek ki Gyuriról. Elmondta, hogy napi kapcsolatban áll az ufókkal, üzeneteik továbbítására Kósa Lajost használja médiumként; megtudtam azt is, hogy az Alfa Centauri csillagrendszerből kapja a különféle tippeket és sugallatokat – azt pedig, hogy Magyarországot teljesen tönkretegye, elmondása szerint maga Yoda mester parancsolta meg neki, erősödő nemzetállamunk parádés eredményeivel ugyanis immár az egész univerzum irigységét kivívta. Azt is jelezni kívánom, hogy közvetlen bizonyítékaim vannak rá, hogy Soros György chemtrailezi Magyarország légterét, amivel a becsületes nemzeti érzelmű lakosság agyműködését rossz irányba befolyásolja, sőt, még olyan szere is van neki, amelyből, azt szintén chemtrailezéssel a talajba juttatva, teljesen kifejlett terrorista migránsok nőnek ki, milliószám. Soros György repülőgépei, ha épp nem szórnak, veszélyes ellenforradalmi ügynököket szállítanak bármilyen helyszínre. Soros természetesen az időjárás befolyásolására is képes: afrikai varázslóktól tanulta el azt a fácántáncot, amellyel bármilyen meteorológiai jelenséget előidézhet. Aligha kell erősebb bizonyíték ennek igazolására, mint a nemrégiben bekövetkezett áprilisi havazás, amivel édes hazánk mezőgazdaságát próbálta megrogyasztani, de szerencsére Fazekas Sándort még ezzel az aljassággal se tudta meglepni. Sajnos tudom, hogy magatartásommal, vagyis hogy éveken, évtizedeken keresztül csak passzív szemlélője voltam mindannak, amit Soros művel, nem kis részben magam is bűnös vagyok – de remélem, mostani feltáró jellegű vallomásom enyhítheti ügyem elbírálását, bízom abban a jó szándékban, amely a magyar nemzeti kormányt minden ügyében fénylő csillagként vezeti. Ja, és ha gondolod, Viktor, esetleg beszélhetek valamikor a Gyurival, hogy szóljon már Trumpnak, küldjön végre neked egy sms-t vagy tweet-et: de csak ha megígéred, hogy utána megnyugszol egy kicsit…

* Brüsszel diktatúrát épít: ezért kell megállítanunk.

Nem én kiáltok, a föld dübörög – idézhette volna akár a költőt a KDNP-s Vejkey képviselő úr, már persze ha nem a sajnálatosan meglehetősen kommunista jellegű J. Attiláról lenne szó: a helyzet ugyanis az, hogy Magyarország természetesen nem holmi olcsó, önös érdekből határozott úgy, hogy megfékezi az elszabadult belga fővárost, pontosabban… na, persze nem szó szerint kell ám érteni, szóval mindazt kell befékeznünk, amit Brüsszel jelképez. De hadd mondja el mindezt ő maga, ahogyan csak ő képes rája: “Brüsszelt nem a lemeztektonikus európai földtani mozgások alapján kívánjuk megállítani, és nem is attól tartunk, hogy a magyar mámikákat le akarnák rohanni a brüsszeli csipkeverő anyókák a csipkéikkel.” Lemeztektonikus európai földtani mozgások… oké, Imre, már bocsánat, ha megszólítható a képviselő úr a keresztnevén, mert ugye azt tudom, hogy a bajszos szarral kapcsolatban nem megengedhető ilyesfajta tiszteletlenség… na, szóval kiszáradt a szám, kérnék a teremszolgától egy jó hideg tektonikot… csak mert szakpolitikus vagyok. Keresztény-demokrata szakon végeztem. Nép árt. Mámikák. Szóval nem emiatt van a mostani, rendkívüli fontosságú kis kampányka, mint ahogy azt is nyugodtan elhihetjük, rongyos pár milliárdért itt már magára valamit adó bűnöző nem kockáztat idegbecsípődést: itt állam-, sőt európai és világérdekekről van szó. Mert, mi tagadás, kinőtte már ezt a szűkös kormányfülkét a mi kis Rimbaud-nk, akinek két ökle nagy elődjéhez hasonlóan két ronggyá rohad zsebében kóborlásai során: Vejkey képviselő felnyitja szemünket, s megmutatja, gigantikus diktatúra kiépülésének veszélye fenyeget. Brüsszelben, bazmeg, már csak az állateráció miatt, a falábam. Márpedig ha valamire ki van hegyezve leginkább is a KDNP, az a diktatúra kiépülésének veszélye. Akkor ez az érzékeny mutatóujját a kor ütőerére helyező brigád, melynek minden egyes erős láncszeme egy-egy harminchat fokos lázban égő szeizmográf, fejhangon felsikolt – vigyázat, csatasorba, polgártársak, diktatúrakialakulás érzékelhető, zavar támadott az Erőben, kérem, mindenki őrizze meg a nyugalmát, mindazonáltal foglalja el a helyét, megkezdjük a mentést, Irénke, szikét. Mi, régi illiberális demokraták kurva különös anyagból vagyunk gyúrva. Pirosan villog a kijelzőnk, mint a terminátornak: Brüsszel diktatúrát épít ki. Más se hiányzik, mint ide is elérjen. Építsünk gyorsan még egy pengés, diktatúra elleni kerítést a nyugati határra is. Legyen huszonhét méter magas – jelen tudásunk szerint nem ismerünk olyan diktatúrát, ami húsz méternél magasabb. A tetején a hangszóróból nyolc nyelven szóljon éjjel-nappal: “Vnyimányije, vnyimányije! Ön elérte Magyarország és a jó ízlés határát! Ha Ön diktatúra-kiépítési szándékkal érkezett, kérem, várakozzon csendesen a semleges zónában, amíg kérelmét elbíráljuk. Tájékoztatjuk, hogy az államforma és a hozzá tartozó vezetői állás egyébként jelenleg betöltött, de ez ne szegje kedvét, mindig nyitottak vagyunk a jó bizniszre. Köszönjük türelmét, köcsög külföldi.” Ja… ez lesz a szép új jövő. Bírom, évek óta, amikor mennek a hasonló reklámok húsz percenként, most épp az állítsuk meg – és akkor a végén azt mondja a Bozay József-szerű generálszósz hang, “Társadalmi célú hirdetést hallottak.” Tényleg? Valóban ez lenne a társadalom célja, hogy ezeket a faszságokat nyomkodjátok le a torkán? Hm… Én inkább azt gondolom, az lehetne egy társadalmi célú reklám, amiben egyszer majd kínosan részletesen elmesélnénk, mi is történt ebben a szerencsétlen, (általatok) egyre nyomorúságosabb sorba rugdalt országban mondjuk az elmúlt lassan nyócévben, hogy egy nagyon kedvelt fordulatotokkal éljek. Hogy például elloptatok és elraboltatok egy kifejezhetetlen és felfoghatatlan mennyiségű lóvét. Tőlünk, mindannyiunktól, a gyerekeinktől, az unokáinktól und so weiter, ezerszer hallottátok, egyelőre ezredszer is leszarjátok. Rendben. Egyelőre. Hogy szívós és kitartó, gecinikus munkával ugrasztottatok és ugrasztotok egymásnak mindenkit, de tényleg mindenkit országon belül, és persze határokon túlnyúlóan is, magyart, nem magyart, egyre megy. Hogy nagyszerű intézkedésekkel, egy fantasztikusan inspiráló, a középkor legszarját kilehelő légkör megteremtésével elüldöztetek innen pár százezer embert. Hogy röhögtök ezen is. Hogy minden máson is. Hogy mulattok. Hogy további nemzedékekre is kihatóan, tudatosan rothasztottátok szét ezt az egészet, igazi hazaárulók módjára. Hogy amihez csak nyúltok, abból szar lesz, ezer százalékos biztonsággal: oktatás, gazdaság, pénzügyek, kultúra, közigazgatás, közlekedés, igazságszolgáltatás, sport… bármi, bármi, bármi. Hogy egyetlenegy olyan területet tudok csupán mondani, ami valódi sikerágazat: az a saját felvirágoztatásotok, hetedíziglen, bármi áron, a gátlástalan, mérték nélküli szabad rablás módszerével. Hogy mindent visztek, mint a piros hetes. Hogy tényleg nem hagytatok az út szélén senkit, mert akit értetek, már belerugdaltátok az árokba, és majd a többire is sort kerítetek, ha lesz még ránk idő – igazi magyarmiskás módon persze a legelesettebbekkel, a legszerencsétlenebbekkel, a legkiszolgáltatottabbakkal kezdtetek. Hogy immár mindenhonnan csak a ti kinyilatkoztatásotok szólhat: ha valaki netán mást gondol bármiről, az áruló, kommunista, ügynök, szarkeverő, buzeráns, piréz. Hogy az ostoba emberfők kinevelése lett a célotok. Hogy mindenáron kitartotok a rabszolgatartó társadalom mellett. Hogy államvallássá emeltétek a mutyit, a korrupciót, hogy csak azoknak dobtok koncot, akik a kezeteket nyalják. Hogy mindenben és mindenkiben ellenséget láttok és kerestek, mert csak így szíthatjátok azt a primitív ösztönökre ható zsigeri rettegést, ami eltereli a figyelmet arról, mit is tesztek valójában. Hogy ebben a hét évben semmi pozitívat nem voltatok képesek tenni – csak romboltatok, elvettetek, uszítottatok, gyilkoltatok, alpári tahók voltatok és vagytok itthon és mindenhol a világban, ahová csak becsörtettek. Hogy nap mint nap szégyent hoztok ránk, akik csak normálisan szeretnénk élni, egy olyan országban, amelyik a normális Európa szerves része. Hogy épp ti vagytok Magyarország legfőbb ellenségei, fékjei, koloncai, piócái, gerinctelen, lelketlen, bárdolatlan, érzés nélküli, dologtalan, bűnöző, gyáva, aljas, hazug, szemforgató, ostoba szemetei. Hát… ilyesmiket kéne közzétenni abban a hirdetésben, amit valóban társadalmi célúnak nevezhetnénk. Vagy, az egyszerűség kedvéért szimplán csak vádiratnak. Egy szép, remélhetőleg nem túl távoli napon…

fleron_hird01

* Két hetet kórházban töltött, majd teljes generál után kiszabadult Boda sr.

Holnapután, hogy nagyon konkrét legyek, Boda sr., fő foglalkozására nézvést az apukám, 91 éves. Tudom, hogy szép kor, nekem ne is mondjátok – hozzáfűzöm, hogy az érintett neje 86.5, ami pedig a duettjüket illeti, az mindössze 68 éves múltra tekinthet vissza, vagyis ennyi éves házasok. Így elöljáróban talán ennyit, hagyok egy kis időt. Na. Boda sr. egészségi állapotáról röviden annyit tudnék mondani, hogy lényegében hibátlan: oké, természetesen vannak kisebb bajok a motor környékén, de mivel nem tudok róla, hogy indulni szeretne a Balaton-átúszáson, valamelyik ultramaratonon avagy a Tour de France-on, továbbá egyelőre nem kell kőműves mellett tevékenykednie avagy komolyabb földdarabokat felásnia, ettől még ugyanennyit eldöcöghet csendesen. Ja, meg fáj a háta – na, erre most mit mondjak, időnként az enyém is, és van köztünk az a szűk négy évtized… Mindezeket leszámítva viszont tényleg kutya baja, szed úgy öt-hatféle, semmi komoly gyógyszert – meg kell innia napi két liter vizet, olykor-olykor enni pár jó falatot, és slussz. Ez viszont nem mindig megy. Pláne az ivás. Három éve taposom bele (vagy inkább: igyekszem beletaposni) naponta a szükséges mennyiséget – időnként már magam is megsajnálom, olyan kínkeservesen gyűr le egy milliliter vizet cseppenként, hogy úgy érzem magam, mint valami szakavatott, bővérű szadista… És persze ő se piskóta – a legkülönfélébb módszerekkel igyekszik kibújni az ivás szörnyűségei alól, úgyhogy rendesen észnél kell lenni, na. Április elején nem voltam annyira: tudtam ugyan, hogy hetek óta deficites a bevitt mennyiségek tekintetében, de azt gondoltam, bepótolgattuk, amit lehetett. Viszonylag nyugodtan adtam hát magamnak két nap szabadot: elsején szépen két kerékre helyeztük magunkat, s megindultunk Erdélyország irányába egy nem akármilyen társasággal. Út közben, a határ előtt kaptam a telefont, hogy van egy kisnagy baj, Papa elég komolyan kiszáradt, úgyhogy bementőzik a sürgősségire – nem sokat hezitáltam, elköszöntem a barátaimtól, megfordultam, és elindultam vissza. Kecskemét előtt, miközben megálltam egy buszöbölben telefonálni, megadta magát a motor – semmi újdonság, egy kis generátor, így három és fél év után újra. Oké. Száz méterre, isteni szerencsémre, találtam egy út menti éttermet, ahol nagyon kedvesen és készségesen ajánlottak biztonságos parkolót a motornak, aztán Krisztián, az egyik tulajdonos felajánlotta, bevisz a buszpályaudvarra, aztán út közben beszélgettünk, és elárultam neki, hogy megpróbálok kijutni az 52-esre, onnan meg stoppal haza, mert az lesz a gyorsabb – erre kivitt ő az 52-esre… ahol konkrétan a harmadik érkező autó állt meg (még láttam Krisztián távolodó kocsiját a felüljárón), ami végül a Dunasortól száz méterre rakott le. Az autót vezető úr pedig búcsúzáskor elárulta, hogy érdekes, ő egyébként soha nem vesz fel stoppost… No… mindenesetre hamar beértem tehát a kórházba, a sürgősségin mindenki szuper segítőkész, korrekt és barátságos volt – délután azt mondták, kap még némi infúziót, este meg vihetem. Így is lett. A vasárnap eltelt, hétfőn viszont komoly visszaesés jött, és sajna újabb bevonulás – ennek a napnak a végén pedig az a szakorvosi döntés született, hogy pár nap erősítés nem tenne rosszat. De hol? Mivel semmijével semmi baja nem volt, az egyetlen szóba jöhető hely a pszichiátria maradt: nem mondhatnám, hogy nagyon könnyű szívvel hagytam ott. Pedig… amit az utána jövő tízegynéhány nap hozott, arra nem számítottam… Orvosok, ápolók, fő- és alnővérek, betegszállítók, mentősök, mindenki, de tényleg mindenki úgy működött közre Boda sr. magas fokú megjavításában, hogy az szinte torokszorító, de komolyan. Hogy Zoli kétszer megborotválta, hogy egy másik fiatal, szimpatikus ápoló srác pár nappal később nagyon vagányra megnyírta, az – legalábbis ott, az ő számukra – természetes. Nekünk meg nagy dolog volt. Hogy mindenki hihetetlenül türelmes és kedves volt vele is, velünk is; hogy olyan plasztikus, érthető, alapos, türelmes főorvosi tájékoztatást kaptunk, s mellé olyan stílusban beszélgettek velünk, amilyet igazából csak álmodni bírnék; hogy soha senki nem szólt rám, de még csak csúnyán se nézett, mert nem pont a látogatási időben érkeztem pár percre; hogy Boda sr., aki azért nem habkönnyű kórházi beteg épp, pár naponta csak nagy nehezen tudott kiizzadni magából néhány harmatgyenge panaszt… szóval az egész… izé… túl a rosszon, fantasztikus élmény volt. Nem tudom, miből vannak gyúrva az ott dolgozók – de elképesztő, amit és ahogyan csinálnak… Most se tudok mást mondani, mint ott hebegtem, akinek csak tudtam: köszönöm, köszönöm szépen, de igazán, szívből, húba, mindjárt elbőgöm magam. Na: Boda sr. immár otthon parádézik, boldog-boldogtalannak meséli a hőstetteit, ha megtörténtek, ha nem, és nagyon úgy néz ki, ismét esélyünk van pár újabb orvosmentes évre. A próféta szóljon belőlem…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

14 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon ravaszul elhallgatod, hogy Boda sr. is Soros óvódás, sőt bölcsődés társa volt.
    Nagyon örülök, hogy Boda sr. már otthon van épen egészségesen.
    :D
    Azt a rendszeres folyadékbevitelt meg kellene oldani a kis csintalan betegnél valamilyen más módon mint egy kórházban.
    :D

  2. Csathó Gábor szerint:

    András!Nem akarok vészmadárkodni,de kiszámoltam,hogy anyukád csak 18 éves volt,mikor feleségül ment apukádhoz.Korainak,meggondolatlannak tartom a döntését,aminek a következményei csak később jelentkeznek majd.Az első 68 év az minden házaspárnál mézédesen telik ám,de lassan elmúlik a kezdeti eufória, jelentkeznek a hétköznapok gondjai,és csak akkor ismerik majd meg igazán egymást!Mi lesz Veled,András,ha rájönnek,hogy mégsem egymáshoz valók? Csonka családban nevelkedsz tovább?Aggódom.

  3. Odorne Vago Eva szerint:

    Minden Hetlovet nagy elmeny szamomra, de ez a mostani fantasztikus!!! Gondolom az agymosott “orbanhivok” nem olvasnak Bodat, de a Sorosos cikket, legalabbis egyes reszeit elhinnek, annyira szenzaciosan van megirva! Hiszen ok nem gondolkodnak, csak a kiralyi media szolamait ismerik, azt szajkozzak!
    Sajnos a masodik iras nagyon igaz, bar a csodas Boda-humor ott is enyhiti a szornyu valosagot! Ami most Magyarorszagon van, az 20 eve elkepzelhetetlen volt szamomra.
    A harmadik csodalatos, felemelo, ha vannak ilyen emberek, ilyen korhazak, akkor meg van remeny, talan nem sikerult meg mindent elaljasitani, tonkre tenni ennek a mocskos rezsimnak! Nagyin orulok, hogy edesapja jol van, tovabbi jo egeszseget kivanok!

  4. Eszenyi Józsefné Éva szerint:

    Én már a 72-dik évemet kezdem járni (és bár nem voltam Soros óvodástársa, nagyon át tudtam élni a helyzetét), végtelenül sajnálom, hogy csak most találkoztam az írásaival.
    Őszintén gratulálok. Élvezem a humorát.
    Köszönöm, hogy ennyi derűt hozott az életembe.
    :) <3

  5. Intim Lala szerint:

    Drága Főszerkesztő Úr!
    Rendszeres HL olvasóként mondhatom, hogy megérte kivárni ezt a két hetet. Igazán jó írások születek.
    Elégedet vagyok, mert nagyon régóta vártam a teljeskörű beismerő vallomást a Soros kapcsolatról, bár szerintem még mindig csak a jéghegy csúcsát láthattuk.
    Várom a továbbiakat!
    Jó egészséget!

  6. Nagy Zoltán szerint:

    Kedves András!
    Igazán nagyon köszönöm az egész pszichiátriai osztály nevében ezeket a méltató sorokat.
    Nagyon jólesik nekünk a dicséret, lévén,hogy ritkán van részünk benne, a hozzátartozók általában a sivár körülményeket és a szegénységünket szokták inkább emlegetni.
    Soha ilyen szép dicséretet ,ilyen nagy nyilvánosság elött még nem kaptunk,..pedig igazán semmi különlegeset nem tettünk,.. édesapád aranyos kisöreg, és amilyen betegekhez mi szokva vagyunk, ahhoz képest egy könnyű eset volt nekünk,…még egyszer köszi a dicséretet és további jó egészséget nektek…teccikértenyi? :)

  7. Tóth Gábor szerint:

    Örülök,hogy újra itt, mert akkor ott is rendeződtek a dolgok.
    Jó egészséget a szülőknek – és neked is, te sem vagy már mai csirke…. :)

    Ma azt olvastam, hogy egy híres japán tudós,bizonyos Michio Kaku szerint létezik Isten,és ezt a húrelmélettel előbb-utóbb bizonyítani is fogják.
    Te megelőzted a tudósokat, mert a sztorit olvasva – onnan,hogy lerobbant a moci Kecskemétnél, odáig, hogy apukád újra mosolyog otthon – nekem is ez jutott eszembe: van Isten, és szeret téged.
    Talán nem ok nélkül…. :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Nagy, lélekemelő élmény volt az a hazaút azzal a nem kevés segítővel együtt, még ha az út apropója nem is nagyon tetszett… másfelől szívesen mentem volna a többiekkel is persze… Mindazonáltal egy csomó dolgot újraírt bennem, és nagyon jólesett…

  8. kroonstadt szerint:

    “Vnyimányije, vnyimányije! Ön elérte Magyarország és a jó ízlés határát! Ha Ön diktatúra-kiépítési szándékkal érkezett, kérem, várakozzon csendesen a semleges zónában, amíg kérelmét elbíráljuk. Tájékoztatjuk, hogy az államforma és a hozzá tartozó vezetői állás egyébként jelenleg betöltött, de ez ne szegje kedvét, mindig nyitottak vagyunk a jó bizniszre. Köszönjük türelmét, köcsög külföldi.

    na,ezt terjesztem,ha nem haragszol meg.

    A Boda sr.-ról írt fejezet alatt én tényleg elpityeregtem. -és tényleg ilyenek a kórházban,-tapasztalom mostanában.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) Boda Kapitány bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − kettő =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz