Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


01 április
4komment

A BoDa Vinci-kód

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvennegyedik kiadását békés kis sörözéssel indítjuk – fellélegezhetünk, a magyar nemzeti sörkormány áldozatos tevékenységének hála, véget ért a cicaharc, két holland cég (igen, igen: csak az egyik ügyes brand-építéssel ős-székelynek álcázza magát) jelentékeny egymásnak feszülése során a végén egyszer csak kiderült, hogy “…konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék”. Barátságos úton, barátaim, ahogyan itt, mifelénk megszokhattuk, nem máshogyan. Ha barátság van, minden van. Sebaj: az olajágas gerlice röptétől függetlenül a Lex Heineken, úgy tűnik, nem kerül le a napirendről – azaz Semjén Zsolt és Lázár János agyszüleménye, mely letiltaná például a Heineken palackjairól, dobozairól a cég vörös csillagos logóját, továbbra is él. Ha pedig így van, akkor én azt mondom, jól van így: no de azt is mondom, ne álljunk meg félúton, nertársak! Mert aki félúton megáll, az bizony gyanússá válik: tán nem hiszi elég mélyen, hogy a mai magyar társadalom (egyik) legsúlyosabb problémája a söröscímkék csillagtartalma… De mondok én mindjárt mást is: a gazdaboltok készülhetnek a záróleltárra – végük! És a könyvesboltoknak is! További remek hírem, hogy strómancégek tucatjaival nyelheti be a Nagy Gömböc, Andy vajda (nem, nem elírtam, köszi) a vidéki rádiókat, még 2018-ig, hogy attól kezdve azokból is ugyanaz a rengeteg színigaz információ ömölhessen telibe, mint a magyar média vagy mifene egyre szennyesebb löttyöt okádó főcső-rendszeréből. Milyen érdekes dolgokat olvasni – Nagykanizsán tök ugyanaz a folyamat zajlik például most, mint ami Dunaújvárosban nagyjából egy éve zárult le: s micsoda meglepetés, még a két ügy kulcsfigurája is ugyanaz, az MTI egykori igazgatója. Annak idején pedig egészen közelről volt szerencsétlenségem végignézni egy évtizedeken át valóban kereskedelmi alapokon működő rádió szenvtelen, gusztustalan, aljas kinyírását egy jelentős politikai potentát, többszörös díszpinty értő közreműködésével – hogy aztán végre versenytárs nélkül, nyugodtan működhessen az egyetlen közpénzemésztő és -eltüntető intézet tovább. No. Se dicsekedni nem akarok, se sajnáltatni magam – inkább csak azért próbálom meg vázlatosan elmesélni ezt a hetemet, hogy illusztrálni tudjam, időnként azért elég sűrű tud lenni az élet mifelém. Nyilván nem csak az enyém: de most nálam a szó. Mellesleg, ha minden jól ment, mi, öt motorral, már útban is vagyunk édes Erdély, közelebbről Torda városa felé… Gyertek, ha nem féltek…

Hirdetés

* Békét kötött egymással a Csíki Sör és a Heineken.

Hetek, sőt, hónapok óta folyt a cicaharc – kicsit visszahúzott karmokkal, igaz, ahogyan egy alomból való jószágok között szokás: legutóbb február közepén foglalkoztunk a sörténésekkel, akkor bátorkodtam megemlíteni, hogy, miközben igazán nem szeretnék a nerőtérbe tolakodni, de tény, hogy én már 1990-ben is követeltem a Heineken csillagtalanítását, igen! Le a Heinekennel! című, éles hangvételű glosszámban rámutattam, ami sok, az sok: kőkeményen felhívtam rá a ravasz fapapucsosok figyelmét, hogy velünk nem lehet kukoricázni – pedig hol volt akkoriban még a NER, a TEK, a NÉBIH, a CSOK, az EMMI vagy a KISZ… na jó, KISZ lehet hogy már akkor is volt… vagy még.Kommunista Ifjúsági Szövetség. Csak a fiatalok kedvéért mondom, abban harcoltak az imperialisták ellen azok a lángszemű fiatalok, akik, pályájuk néhány apró, 240-360 fokos piruettje után, ma megfáradtan, kiégve, öregen, a végsőkig lealjasulva, minden értelemben leamortizálódva, elbutulva és/vagy megőrülve ismét az imperialisták ellen egyenesítgetik a faszájukat. Már ha lehet egyenesítgetni szóban: az elrabolandó összegek nagy része ugyanis továbbra is abból az irányból dől, még mindig elég vastag sugárban. De azért ők (adják majd tudtunkra egy újabb pár tízmilliárdos, guszta plakátkampányban) Brüsszelt fékezik, merthogy azt kell – ha csak sejtené az a szerencsétlen belga főváros, miféle kínokat okoz nekünk itt évek óta a puszta létezésével is, a saját két beton városkezével kaparná magát a föld alá, hogy nekünk csak a sót kelljen rászórni. Brüsszelt, minden bajunk okozóját kifékezni, no ja: miközben száz pár láb egymást is félre-félrelökdösve trepniig tapossa a gázt a szakadék felé iparkodó, lepusztult buszunkban. Turul Túrsz. Csak így, magyarosan: esetleg rovásírással. Vagy, a korral haladva, okosdorombon. Hú, de elkalandoztam már megint, mint annak idején eleink, a dicsőséges izé… na… mindegy, tudjátok, amikor mindenki tőlünk fosott, mert nyilaztunk hátra, mint a veszedelem, és volt egy csomó Nobel-díjasunk is, persze még akkor nem a hülye svédek adták a Nobelt, hanem még mi, magunknak, kukoricacsuhéból volt a szobor és három liter pacalpálinka járt vele… istenem, de csodaszép volt akkor még mélymagyarnak, hunnak, etelnek lenni… emlékszem, csak álltunk ott, a dobogókői világszív-csakra körül, egymás kezét fogva, piros fövegben, fehér mentében, zöld bőgatyában, és csak úgy dőlt a csí… Ne haragudjatok, nem vagyok elég koncentrátum… Kibékült a Heineken meg a Csíki sör: Lázár János csak odament, gyorsan, de természetesen a sebességhatárok mindenkori maximális betartásával, kemény kézzel leparolázott mindenkivel, beküldött egy jó Csíki söröt egy iszásra, böffentett egy dörgedelmeset, elmondta vele a Családi kör első strófáját majdnem végig – no, a Heineken Tinódi Lantos Sebestyénje már rótta is szaporán az angol nyelvű kommünikét! Megreccsent a gyökér nélküli nép fapapucsa! No de: nyámnyila nyúlbélák lennénk ám, édes nemzettesteim, ha itten megállnánk – nem, ezerszer is nem, nem, nem! Vájterspacíren! Mi nem bámuljuk tovább a szemét népnewsó ingyenparkolós profithajhász nyugati gigamultik rothadó polcain a vörös csillagokat! Nem elég, hogy szegény agyongyötört népünk összeroppan e hihetetlen lelki teher alatt: de ezek valósággal gúnyolódnak, már oppardon, vak, aki nem látja! Hát ezek a vörös csillagok azt kiabálják, hogy “hé, kedves emberek, hát Matolcsy, Pintér, Orbán, Deutsch, Pozsgay, Schmitt, Kerényi, Varga, Kövér, Fónagy…” – és hozzá se kell tenniük, mit akarnak mondani. Csak kacsintanak és röhögnek, büntetlenül. És akkor még meg se említettük az arcátlan Perlenbacher-t, a Lidl aljas lázadásának olcsó jelképét, amin három ötágú vörös csillag is található. És a Milky Way csokiszelet, amely ráadásul gyermekekre hat!!! Meg a SanPellegrino ásványvíz. A Converse tornacipő egyes modelljei. És ha már Lex Heineken lex, hát akkor én bezáratom az egész Hétvége Nagyáruházat is, feltéve persze, hogy kapható benne kalapács meg sarló, mert amennyiben szegény anyukám ilyesmit egyben lát, könny gyűlik a szeme sarkába. Össze. A horgászboltosban se keltenék nagy illúziókat: tudom, hogy van nála horog bőven, és sajnos láttam ott egy csomó kereszt alakú készséget is, hát ez se fog menni, azt garantálom. És a könyvesbolt: ahol a minap egy polcon láttam Kányádit, Ottlikot, Márait, Mórát, Utassyt, Némethet, Illyést, Sütőt, Tamásit, Adyt, amott meg Füstöt, Ignotust, Déryt, Eörsit, Szépet – nem is kell más, csak az azóta ravaszul kidolgozott Da Bodaci-kód alapján összeolvasni, amit kell, és ím, kialakul a rémítő mondat… Nem, nem én mondtam, nagyon nem: de mit tegyünk, ha egyszer ott van minden könyvesboltban, könyvtárban – lakatot rájuk, mihamarabb. Látnunk kell, minden gyanús, nertársak: és ami nem az, az meg egyenesen a leggyanúsabb. Ne lankadjunk hát: határunk a csillagos, azaz a csillagmentes sörös- és ásványvizes üveg, csokipapír, tornacipőkanvász legyen! Rendületlenül!!!

fleron_hird01

* Strómancégek tucatjaival nyelheti be Vajna a vidéki rádiós piacot.

Minden kell. Pontosabban: minden is. Terpeszkednek a roskadásig telt asztal mellett, huszonnégy órája egyfolytában zabál az egész társaság, már mindenki ásított vagy három színeset, aztán újra televágták a feneketlen gyomrukat, megint csanda – így megy ez, ki tudná megmondani, meddig még. Rég nem éhesek, emberi mércével gondolkodva nem lehetnek azok: egymilliárd forint az egyenlő ezermillió. Annyit szerintem azért elég sokan összenyaltak itt az elmúlt hét-huszonhét év megfeszített rablássorozatával. Mármost azt ha valahová, teszem azt egy feltűnésmentes finn kis bankba benyomnám öt százalékra, az ötven misi évente, négymillió havonta, hozzá se kell nyúlni soha többé, hawaii, diszkó, pillecukor, amíg járni tudok. De ezek közül csak nagyon kevesen léptek le, amikor összejött az első egymilliárd: oké, egyrészt nyilván nem igazán illendő azt mondani a camorra éves rendes közgyűlésén, Consigliere, grazia per tutti, viva foreverinho grandiozo Felciutto, arrivedere! Io non parlo secretto nobodinho, oh, no, no, no… Na, szóval nem pont így szállunk ki ilyesmiből. Vagy ha mégis, hát magunkra vetünk, aratunk, betonozunk – amit épp kiad a szitu. De nem csak emiatt zabál két pofára tovább az asztaltársaság: a lendület viszi, a tehetetlenség teszi – fogalmazzunk gátlóval – tehetőssé őket. Egyiket sem érdeklik, a legcsekélyebb mértékben sem a szultáni mértékű vagyon értelmes vagy legalább élvezetes elköltésének módozatai: mert régesrég kiveszett belőlük mindenfajta érzés, vágy, elhalt minden, ami valaha emberi volt. Mivel pontosan tudják, mi az, amit tesznek/tettek, így aztán főállásban, folyamatos műszakban fosnak. Legyőzhetetlennek remélt védhadsereget építenek, állig felfegyverzik legjobb híveiket, és ünnepélyes keretek között megesketik őket, hogy életük árán is védeni fognak mindenkit, akit kell… föld alatti alagutakat, féregjáratokat fúrnak, hogy ha egyszer majd bekopogtat az a valaki, akiről éjszakánként olyan bepisilőseket álmodnak, heti hatszor, meg néha nappal is, legyen majd merre menekülniük. Helikoptereket járatnak a tetőn, páncélautókat a titkos garázsokban: mert tudják. A pénz persze kell: igaz, semmi jelentősége, mennyi van már – bomlott agynak a százmilliárd sem elég. Nincs vágyuk, éppen ezért nincs akkora összeg sem, amekkora kielégítené őket. Valami azért rémlik nekik, mit szoktak csinálni más kőgazdagok a lóvéjukkal – így hát parádés befektetéseket eszközölnek, persze csak fű alatt, offshore-ban meg okosban: a “vagyonnyilatkozatokban” viszont továbbra is bőszen nyomatni kell az ismeretlen magánszemélyektől, vagy szülőktől kölcsönkért és -kapott tízmilliókat, hogy valahogy magyarázható legyen már, honnan/hogyan is jött össze a jéghegy picinyke csúcsa. És persze viccelni se rossz: úgyhogy a már említett “nyilatkozatokba” nyugodtan bekerülhet az 1995-ös Wartburg (Pintér miniszter úr tartja, miközben teli szájjal röhögve családi-baráti kölcsönként kihelyezett 590 millió forintot), ugye értjük a finom iróniát? Vagy Tállai András, aki gondosan közzétette, hogy 2016 decemberében 15 ezer forint értékben kapott ajándékba palackozott italokat. Semmi gond, értjük. De… tényleg ne haragudjatok, már megint csapongok. Andyről, a másik druszámról akartam mondani valamit. Meg pár dologról még. Andy most épp a vidéki rádiós piacra moccan: 2018-ra, ez értelemszerű, meg kell hogy legyen, hadd tudja meg végre az is, aki esetleg a plakátokat nem tudja elolvasni, a tévéreklámok megtekintéséhez pedig nem rendelkezik megfelelő készülékkel, netán váltóárammal, hogy ő igazából jobban él, az ország még jobban teljesít, konkrétan az egész világnál jobban, megírta a estirácok, hogy a izémutatónk az most már elmúlt plusz 6.8 százalék (kommunisták alatt 1.3, és süllyedt meredeken), pedig az még Amerikában is csak 5.5 volt a legjobb évben; szóval hogy ez itt egy de milyen fasza jó kis hely, csak a hazaárulók érzik úgy, hogy mindennél szarabb – ja, és itt a zember hermetice meg van védve mindentől, főképpen is a folyvást fenekedő pomogácsoktól, gecisorostól és a rézfaszú bagolytól, utóbbiban tényleg lehet valami, mert amióta ez van, alig hallani róla, hogy támadna. Brüsszel is befékeződött, maga a Hodzsa, élete kockáztatásával személyesen baszott fonák alkarból a tüskés vaskereke alá egy éktelen nagy éket, most kicsit kifújhatjuk magunkat, míg ezek a belgák kitalálják, hogyan tudják továbbra is eltolni a döbbenetes sikereinket. Szóval kell a rádió, mint egy falat rádió: sajnálatos módon léteznek bizonyos hülye n. e. vagyis a NER előtti szabályok,  amik miatt egyelőre nem lehet egyben és egyszerre einstandolni az összes vidéki rádiót, de nem kell nagyon izgulni, vagy csinál rá a Hodzsa újtörvényt valamelyik éjszaka, vagy össze kell tolni pár kamu céget, amik majd megnyerik a “pályázatokat”. Addig is például a paksi Fortuna rádió pályázatát alaki hibára hivatkozva nem fogadták el: egy 6000 forintos tételt írtak el az anyagban véletlenül, korrigálásra “természetesen” nincsen mód. Annak idején, immár jó pár éve szinte ugyanígy takarították el Dunaújvárosban az EL-DO Rádiót, egykori kedves munkahelyemet is az útból, amely közel húsz éven át működött, tartott el jó néhány dolgozót s a tulajdonosokat, kizárólag abból a pénzből, amit a reklámbevételeiből termelt meg. Az EL-DO-val éveken át küzdött a “konkurencia”, amely finoman szólva már akkor sem a piaci viszonyok között mérette magát, ráadásul nemcsak sportszerűtlen, de kimondottan gusztustalan módszerekkel igyekezett mindent elkövetni, hogy végre magára maradhasson. De minden hiába volt, az EL-DO mindent kibírt: maradt hát az adminisztratív út, a megfelelő “odaszólok” nagyúr és a hivatal közreműködésével – az épp aktuális, mondjuk hatodszori frekvenciamegújító, tehát rutinpályázatot egy szánalmasan nevetséges, mondvacsinált indokkal dobták vissza, korrigálásnak, fellebbezésnek helye nem lehetett, adieu. Ugyanez történik most például a fentebb már emlegetett, pár hónapon belül várhatóan szintén kivérző Fortunával, avagy Nagykanizsán a helyi rádióval, utóbbi esetében ráadásul ugyanazokkal a főbb háttérszereplőkkel, akik a dunaújvárosi “médiaközpontot” diszkréten, de könyörtelenül felépítették, és (a maguk, valamint tágabb környezetük szempontjából) költséghatékonyan üzemeltetik. “Ingyenes”, azaz közpénzből dotált hetilapostól (bocsánat: Heti Lapostól) Lokálon, “rádión” és tévé(ke)n át a teljes vertikumot, ügyesen. Természetesen buzgó asszisztenciával, közmegelégedésre – ami persze, ismét, ezredszerre, rólunk, csendben beletörődőkről is szépen elmond mindent…

* Sűrű kis hét volt…

Ahogy lenni szokott: a Kész Laci tervez, Isten végez, én meg befogom a pofámat és alkalmazkodom. Naná: végtére is motorozásról van szó, jelesül arról, hogy konkrétan ma, azaz bolondok napján reggel elindultunk Tordára, merthogy a Kész úgy döntött, erősen óhajtja megnézni a sóbányát, a hasadékot, a múlt századi sörgyárat (ha netán nincs, az se baj, megfelel valamelyik kocsma is), igaz, ahogyan a Szakcsi volt kedves rámutatni, nem olyan régen jártak arra, és akkor nem mutatott különösebb érdeklődést, de hát ez van, a Kész Laci úgy van vele, fiatal még, változik, későn érő típus, és egyáltalán: ugyan mit is kéne neki magyarázkodnia ha egyszer menni akar ezerötöt? Igaza van. Szinte azonnal csatlakozom a projekthez, ráadásul jön a Viktor (ne értsetek már mindent félre: ő a Rostás, barátunk, és teljesen normális), egy haverja, Sanyi, meg elkísér minket a Feri is, hogy kicsit szokja a számára új technikát. Feri ugyanolyannal jön, mint az enyém, miszerint Gold Wing, a másik három malyom Pan European-nal, szép kis brigád lesz, szombati koránkelőknek azt mondhatom, hamarosan elindulunk Soltról, a kis büfétől, a többieknek üzenem, minden rendben van, hiszen úton vagyunk. Igen: de ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nekem ki kellett ám pipálnom ezt-azt a listámon. Hadd szedjem össze, tényleg csak úgy vázlatosan… Indítsunk mondjuk azzal, hogy dolgoztam: ezen a héten hétfőtől péntekig reggel-deles műszakba jártam, ami praktikusan hajnali 3.12-es kelést igényel, az nem csúnya, hadd áruljam el, oké, tudom, feküdjek le korán, persze hogy meg is teszem, naná, harminc-ötven ember ül mögöttem viszonylag bizakodva, de azért higgyétek el, ebből a hajnalikelős kivitelből a negyedik-ötödik már elég izmos tud lenni. Tehát mentem minden nap egyet reggel nyolcig, aztán déltől négyig. Ez az alap. Úgy jött ki, hogy ezen a héten, egészen pontosan tegnap délután-este rendeztük meg harmadszorra a Livelövetet a könyvtárban. Ebben a pillanatban ugyan, amikor itt tartok, real time-ban csütörtök reggelt írunk: én azért mégis megkockáztatom a jóslást, hála a sorsnak, szép sikerrel, jó sok emberrel lement a show, a szokásoknak megfelelően eleget röhögtünk, keveset unatkoztunk, a nagy többség elégedetten távozott. Aligha árulok el nagy titkot, ha megmondom, igényel pár perc rákészülést egy ilyen két-három órás laza kis semmiség – fejben átszaladni párszor a tervezett meneten, az ugyan nem nagy dolog: de össze is kell pakolni a nagy mennyiségű rekvizítumot, megkeresni mindent, ami csak eszembe jut, egy nem teljesen poroszos jellegű garzonlakásban, ami az enyém, izé… pár perc arra is elírható. Nyulasival beszélni, legalább vázlatosan, mire is készüljünk, hogyan menjünk – egy óra minimum az is (oké: ez nem jött össze). Közben le kéne mosnom valamikor a motort, de rendesen ám: rajta van a tél meg az előző szezonvég pora, a felkészítés/olajcsere/ellenőrzés szentháromságon Gyuszikánál szerencsére már egy héttel korábban túlestünk – ja, viszont a héten költöztem, a Márkék garázsából a Laciéba, mindkét motor, plusz a cuccaim, ráadásul a Nagypapát, vagyis az idősebb, jövőre negyvenéves paripámat kicsit noszogatni is kellett, szerencsére a Körte segített, ahogyan minden szokott, az rendicsek, ez pipa. (Meg a lemosás is: csütörtök délután megtörtént ügyesen…) Össze kéne pakolászni a túracuccomat, az valószínűleg szombat hajnalra marad, ahogy elnézem – addig is muszáj viszont bonyolult töltési manővereket eszközölnöm, nehogy későn kapcsoljak: GoPro, nagy fényképezőgép, mellé a kis kompakt úti, utazós laptop, power bank 1 és 2, fejlámpa, kártyák ürítése, kábelek, töltők elpakolászása, egyéb apróságok. Jön azután az ügyintézések sora, különös tekintettel Boda sr. és kedves felesége háztartási és összes egyéb gondjainak megoldására, a túra miatt persze előrefelé is. Egy köteg csekk postai befizetése, egy OTP-s átutalás. Zöldkártya a motorra a biztosítónál. Receptek kiváltása, majd a gyógyszeres ládikák feltöltése két személy részére, egy hétre, teljes körű nagybevásárlás, a készletek megfelelő, biztonságos elhelyezése, a három napra a rég jól bevált, nagyon kedves ismerős ápoló nővérkék szerződtetése, majd jöhetnek a megbeszélések, az otthoni munka- és balesetvédelmi oktatás, lelkifröccsök Boda sr. és b. neje részére, és a többi. Hét közbeni (és persze külön, máshonnan a hétvégi) ebédek házhoz szállítós intézése. Talán még nem is mondtam, természetesen egy elég cselekményes rész erre a hétre maradt a szájüregem belsejében pár hete folyó hidászati munkálatokból, mi sem természetesebb, mint hogy belefér még az is. És amikor már tényleg úgy érzem, így talán, hogy a nap érzékelhetően harminckét órából áll, és mindegyikben van mit tennem, szóval így tán mindennel megleszek szombat reggelig, ütemtelenül kapok egy mailt: pénteken tizenegy órakor jelenés Bodapesten. Fontos, hogy azt ne mondjam, életbevágó ügy. Szép sima pofával, vőlegényruhában kell felvonulni, habár nem, nem esküvőről van szó; itt nem részletezendő okokból nem mehetek se motorral, se a kisautóval, Boda jr-tól kell elkérnem az ő lovát, amit viszont előtte ki kell kissé (de szerencsére tényleg csak kissé) takarítani. De… az is megvan.És mégis: valami, valami, valami mintha kiment volna a fejemből… de mi lehet az… a francba… jaaaaaaaaaaa… tudom már!!! Meg kell írnom a HL-t: akkor minden rendben, ez is pipa.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (13 lövet, átlagosan: 6.77 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Hatlövet szerint:

    “Kányádit, Ottlikot, Márait, Mórát, Utassyt, Némethet, Illyést, Sütőt, Tamásit, Adyt, amott meg Füstöt, Ignotust, Déryt, Eörsit, Szépet – nem is kell más, csak az azóta ravaszul kidolgozott Da Bodaci-kód alapján összeolvasni, amit kell, és ím, kialakul a rémítő mondat…”

    Ennél már nem tudtam eldönteni hogy sírva nevessek vagy nevetve sírjak.

    Ez a kúrva kormány az egyik kedvenc sörömet a Heinekkent baszogatja tehát nem véletlenül vagyok morcos mostanában.
    Ráadásul az Igazi Csiki sör közel kétszer annyiba kerül, tehát ezeknek a faxoknak nem a hatékonyabb működés a megoldás, hanem a versenytárs ellehetetlenítése. Tipikus kommunisták vazze.

    A Livelövet 3 remek volt, mondhatnám azt is hogy olyan mint az előzőek, de az füllentés lenne a részemről mert a Livelövet szüzességemet a Livelövet 3-al veszítettem el. Nem bántam meg hogy ott voltam.

    Jó utat a motorozáshoz.

  2. kroonstadt szerint:

    ezek nem komcsik szerintem:színtiszta maffia a vezetőség.
    -és nem szülői,baráti kölcsönre szoktak hivatkozni,hanem családira. ez stimmel is.

  3. Bélteleky Zebulon szerint:

    Szóval, a kormány bekaphattya:-) Pontosabban szólva, az önmagukat komolyan vevő politikusok en bloc…

    Hol polt, hol nem polt, hetedhét országon túl, ahol a sok kurta farkú nyalonc túr, volt egyszer egy szegény földrész, annak egy szegény országa és annak számos pártja. Egyebük sem volt a világon, mint egy kicsi gazdaságuk, no, hanem azt dajkálták is ám! Jó kövérre meghizlalták, hogy majd kirepedt. No, hogy kárba ne menjen a gazdaság, leölték, megperzselték, szalonnáját, húsát, kolbászát a füstre tették, s éveken át szép lassacskán meg is ették. Egyszer csak a gazdaságból nem volt egyéb, csak a kis gömböc. De bizony különleges volt ám ez a kis gömböc, mert az egyik párt beleköltözött, hogy kiegye belőle a tölteléket. Mondja egyszer a szegény ország az egyik idősebb pártjának:
    – Eredj, pártom, menj fel a padlásra, s hozd le a kis gömböcöt.
    Fölmegy a párt, le akarja venni a gömböcöt, de ahogy hozzányúlt, csak megszólal a gömböc:
    – Mit akarsz, hé, meg akarsz enni? Majd megeszlek én! – S azzal hamm, bekapta!
    A szegény ország nem tudta elgondolni, hogy hol marad olyan sokáig a pártja, küldi a másikat, menjen az öregebbik pártja után, ugyan hozzák már azt a gömböcöt, mert éhen halnak. Fölmegy a párt, de ez is éppen úgy járt, mint az öregebbik: a kis gömböc – hamm! – bekapta. Hej, mérgelődött a szegény ország! Hogy ő még ilyet nem látott, hogy ilyen sokáig odamaradjanak a miatt a haszontalan kis gömböc miatt.
    – Eredj, pártom – mondja a legfiatalabb pártnak -, szólj a többieknek, hogy hozzák már a gömböcöt, mert a sarkukat hátra fordítom.
    Fölmegy a kispárt nagy sebesen, de a kis gömböc őt is bekapta.
    – Na megálljatok – mondja a szegény ország -, majd lehozlak én titeket gömböcöstül, mindenestül. Fölszaladt a létrán nagy haraggal, no de ha fölszaladt, ott is maradott, a kis gömböc őt is – hamm! – bekapta.
    Jő haza a szegény földrész a kemény munkából, hát nincs se szegény ország, se vacsora. Keresi, kiabálja: “Hé, országom, hé, hol vagy, merre lettél?!” Kiabálta a pártjait, hírük-poruk sem volt. Benézett az ágy alá, a kályha mögé, fölkajtatott minden zeget-zugot, nem voltak sehol. Aztán felment a padlásra, hátha ott vannak. Ott meglátja a kis gömböcöt. Gondolja magában, majd segít magán, levágja a kis gömböcöt, s lesz vacsora, ha nincs itthon az ország. De ahogy odament, a kis gömböc mérgesen rákiáltott:
    – Mit, te is meg akarsz enni? Abból nem lesz semmi! – S hamm! – bekapta a szegény földrészt is.
    No, hát az isten csudája volt eddig is, hogy a kis gömböc le nem szakadott; négyet még csak elbírt valahogy, de mikor a szegény földrészt is bekapta, puff, leszakadt s leesett. Aztán elkezdett gurulni, legurult a létrán, ki az udvarra, az udvarból ki az utcára, ottan utolért egy sereg más országot s pártot, s azokat is bekapta; tovább gurult, ki az országútra, ott szembejött vele egy regiment migráns, azt is bekapta. Még ez sem volt elég a telhetetlen gömböcnek. Gurult tovább, s az út szélén bekapott egy kétfarkú kutyát, aki éppen javában ragasztotta a plakátokat. No, hanem a kétfarkú kutyával megjárta. Két jó tüskés, kemény farka vót a kutyának, s amikor éppen bekapta, a farkának a tüskéje megakadott a szájában, végig hasította. Egymás után ömlöttek ki a migránsok, az országok, a szegény-szegény földrész s a szegény országa meg a három pártja. Aztán futott mindenki, amerre látott. Ott hagyták az árok szélén a kirepedt kis gömböcöt. Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna…

  4. Tüske Hajnalka szerint:

    Ma eljött hozzám a régi dajkám az unokájával. Elvezettem őket a Vidám Parkhoz. Nem Trabantok mentek el mellettünk, de jó sokan voltak. A kiváltságosok. Közben futólag Téged is láttunk. Én bólintottam, de nem láttam be a szélvédőn. Bírom azt a kis Mazdát, de nem ez a lényeg. Hanem a sör. ;) Picit hülyén fog kijönni, de azt mondom, h Csíki sört Csíkban, Szalon sört pedig Pécsett kell inni. Az utóbbit csakis csapolt formában egy romkocsmában, mert máshol nem kapható. A másik a vidéki rádió téma… Én sokáig hallgattam az El- Do, majd párhuzamosan a Gerilla zenéit is. Akkoriban megdöbbentem, de már semmin nem tudok csodálkozni. Piff- paff megszűntek. Azóta egy erdélyi rádiót hallgatok. Retró Rádiót. Előre, kispajtások! ;)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 − öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz