Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


25 február
2komment

Nyugodt öregségem záloga: 9652 forint

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk – szép kerek szám következik – kétszázötvenedik kiadásában először Elon Musk gondolatai kapnak teret nálunk: a Tesla, a SpaceX és a PayPal milliárdos alapítója nem keveset foglalkozik az emberiség jövőjével. Könnyű lenne persze lesöpörni az asztalról sokszor megdöbbentőnek tűnő vízióit, eddig megvalósított projektjei viszont, amiket egyébként – megvalósulásukig – szintén sokan és sokféleképpen temettek, mindenképpen azt bizonyítják, Musk elég világosan látja a világban zajló folyamatokat, ezért érdemes odafigyelni arra, amit mond. Most épp azt nyilatkozta, a robottechnika hatalomátvétele a munkahelyeken megállíthatatlan – ez pedig hamarosan szükségessé teszi, hogy munka nélkül is jövedelmet kapjanak az államtól az emberek. Tudom: nekünk egyelőre az is megtenné, ha a munkánkért tisztességes bért kapnánk – de azért Musk szerint korántsem lesz olyan vidám, ha az emberiség egy része értelmes tevékenység nélkül marad… Vannak még kemény zsurnaliszták: itt van például a nagyszerű Stefka István, a PestiSrácok című orgánum úgynevezett lapigazgatója, akit 1982-ben magas szintű belügyi tudósítói tevékenységéért maga Horváth István belügyminiszter tüntetett ki, István pedig szépen megköszönte – nos, azóta sem sok minden történt vele, igazából újra megtalálta önmagát és a Pártot is, ahol ma is épp oly szépen nyílnak az ánuszrózsák, a tevékenység pedig ugyanaz, a művelet rutinból megy. Pár napja ez a jellemhős elkezdte izomból hasba rugdalni a Momentum Mozgalmat, azt a szerveződést, amely 260 ezer aláírás összegyűjtésével letérdeltette legnagyobb nemzeti ügyünk, a Magyar Olimpia hős szószólóit. A Momentum momentán a Kétfarkú Kutya Párt mellett az a pártszerűség, amibe akár még be is lépnék, annyira meggyőző: csak azért intem óva magam az ilyesmitől, mert 1989-ben egy viszonylag rövid ideig ugyanígy éreztem a Fidesz iránt is. Megjött a magánnyugdíjpénztári elszámolásom, amelyből egyebek mellett megtudtam, ha minden jól megy, a nyugdíjba vonulásomkor (vélekedésem szerint 2055 tájékán, 90 éves koromban) várhatóan folyósítandó járadékom összege 9652 forint lesz. Halványan remélem, nem összesen, hanem havonta – márpedig ha így van, nekem ugyan nincs okom aggodalomra. Musk, robotok, Stefka, gerincesek, én és a nyugdíj – pár fura figura odabent.

Hirdetés

* Elon Musk szerint egyre kevesebb emberi munkára lesz szükség a világban.

Musk igazi megosztó személyiség: a Tesla, a SpaceX és a PayPal milliárdos alapítóját sokan istenítik, de azok sincsenek kevesen, akik szerint csupán egy feltűnési viszketegségben szenvedő kókler. Utóbbiak, én még elég élénken emlékszem, rendesen ekézték akkor is, amikor a Tesla indulásakor azt mondta, a teljesen elektromos üzemű autók tömeggyártása nem holmi fantazmagória többé, sőt, a Tesla épp azt bizonyítja majd, hogy nagyon is lehetséges egy több mint sportos, elképesztő formavilágú járművet alkotni, ami ráadásul a világ szerencsésebb felén élők számára akár elérhető áron is beszerezhető. Így is lett: a nagyjából százezer eurós árú Tesla 2015-ben a legnagyobb példányszámban eladott új autó lett – oké, egyelőre még nem nálunk, de Norvégiában. Azóta kijött egy viszonylag szerényebb, jóval olcsóbb változat is – és persze a Tesla elszántsága és sikere az összes nagy autógyártót “megihlette”: azóta szinte mindegyik márka piacra dobta a maga elektromosát. Nos, Musk a napokban egy konferencián azt jósolta, hogy a robotok lassan lényegében bármilyen emberi munkát képesek elvégezni – természetesen hiba nélkül, gyorsabban, precízebben, költséghatékonyabban, mint ha mi csinálnánk. Erről kár is lenne vitát nyitni, azt hiszem. A robotmunka általános elterjedése egyébként egy csomó pozitív hatással is járhat: bőségesen lesz minden szükséges termékből, a szolgáltatásokat is egyszerűen és olcsón igénybe vehetjük majd – oké, nem bánom, legyen csak úgy, ámen. Musk azt is mondta, ez a változás sokkal hamarabb bekövetkezik majd, mint azt bárki is gondolná – ha pedig az emberiség jelentékeny része értelmes tevékenység nélkül marad, elkerülhetetlen lesz az általános alapjövedelem bevezetése. Hm. Oké. Végre rájöttem, mi zavar ebben az egész csodálatos gondolatmenetben. Az, hogy ismét csak a világ fentebb már említett, szerencsésebbik feléről szól. Az amerikaiakról, ausztrálokról, az észak-, meg a nyugat-európaiakról – vagy van itt valaki, aki nálam élénkebb fantáziával van megáldva, és el tudja képzelni, hogy nálunk egyszer valóban valami szabad szemmel látható alapjövedelmet fizet az állam? Mármint… tudom én, hogy is ne tudnám, amikor naponta látom, hogy az állam különböző formában már most is elég szép alapjövedelmeket fizet ki egyes polgártársainknak, különféle csalafinta módokon – de én valami olyasmire gondolnék, amit mindenki megkaphatna, na, értitek… De hogy azokat a munkákat, amiket ma mifelénk valódi rabszolgasorban tartott biorobotokkal végeztetnek el, olyan nevetséges/sírnivaló költségekért, amikből az igazi robotok időszaki karbantartása, a forgó-mozgó ízületeik olajozása se jönne ki, belátható időn belül tényleg valódi robotokkal csináltatnának meg? No ne… Hát mi lenne például akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a folyton mosolygós, az emberek lelkiségét, őszinte, tiszta hitét is a magáéhoz hasonlóan oly fontosnak tartó miniszterével, kitűnő államtitkáraival; mit csinálna a továbbiakban, kiknek az érdekeiért dolgozna fáradhatatlanul a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár – hogy csak pár példát említsek hirtelen. De ne ragadjunk le magunknál, hadd gondoljak most picit távolabbra is: ugyan mi, vagy mi lehetne a helyzet e tekintetben mondjuk Afrikával, Ázsia egy jelentős részével, a Közel-Kelettel, és így tovább? Ott ugyanis, jelentős részben szó nincs, s mai állás szerint, ha minden így marad, nem is lesz olyasfajta termelésről, amilyet a Musk-féle modellben átvehetnének a még oly fejlett meg szuperintelligens robotok is. Vagyis már megint valami olyasmiről beszélgetünk, amiből a világ egy igencsak jelentékeny szeletét szép csendben kizárjuk. Vagyis azt mondjuk, nekünk, szerencsés nyugatiaknak (és most, ebben az összefüggésben/koordinátarendszerben igenis bátran vegyük magunkat is a botrányosan jómódúak közé) sajnos már megint az a fő gondunk, hogy nemigen tudjuk, hogyan tobzódjunk a jólétben; hogyan pazaroljuk két kézzel mindazt, ami fölött diszponálni szerencsénk van; hogy hogyan dobáljuk a szemétbe a megvásárolt/felhalmozott élelmiszereink egyötödét, miközben eleve jó tíz százalékkal többet is fogyasztunk, mint amire szükségünk lenne… Nekünk alapjövedelemre lesz szükségünk, és mi már most sajnáljuk magunkat, hogy depressziósok leszünk, mert nem fogjuk tudni mivel elverni a ránk szakadó szabadidőt… miközben a világ árnyékosabb részein élőknek, amennyire én tudom legalább,  meglehetősen másfajta gondokkal kell szembenézniük nap mint nap, mint hogy vajon a robotok tényleg átvehetik-e az uralmat felettünk, ha egyszer rájönnek, hogy nélkülünk is jól meglehetnek. Ők mondjuk csak inni szeretnének naponta pár bögre vizet, vagy néhány falatot enni viszonylag rendszeresen, hogy életben maradhassanak… Elképesztő szemtelenség, ugye? Értetlenül állunk ilyen túlzó vágyak láttán, és teljes lelki nyugalommal, igazunk biztos tudatában értékelünk, döntünk, állapítunk meg különbségeket élet és élet között… Jelzem, már akkor is a felsőházba, azaz a gazdagabb ötven százalékhoz számítasz, ha az összvagyonod  (autóval, házzal vagy lakással, nyaralóval stb.) eléri a 3650 dollárt. És csak úgy jut eszembe, a világ lakosságának leggazdagabb egy százaléka birtokolja a világ vagyonának nagyjából a felét – a maradékon meg osztozik a maradék. A legszegényebbek, úgy 3.5 milliárd ember annyival rendelkezik, mint a leggazdagabb 62 ember – én tényleg csak azt nem értem, van-e, aki komolyan elhiszi, ez az állapot az örökkévalóságig fenntartható, és/vagy bármilyen kerítések megépítésével, busó határőrökkel megszüntethető…

fleron_hird01

* Stefka István páros lábbal beleszállt a Momentum Mozgalomba.

Nevezett a PestiSrácok című “oknyomozó és közéleti portál” lapigazgatója – önálló rovatának fejléce szerint ő “Az Öreg, aki mindenre emlékszik”. Vagy legalábbis sok mindenre. A saját pályaívéből igyekszik pár évtizednyit mérsékelten taglalni – 1972-től a Híradó és a Hét című politikai műsor szerkesztő-riportere volt, s ebbéli minőségében az akkori diktatúra jelesei több kitüntetéssel honorálták szorgalmát. Én ugyan nem vagyok annyira öreg, arra viszont egészen pontosan emlékszem, milyen gyomorforgató volt a rendszerváltás előtt és után is látni a hozzá hasonló nyaloncok elképesztő szintű, bármihez idomulási mutatványait – még akkor is, ha sok szempontból tanulságos figyelni az ilyesmit. Stefka most tökéletesen elemében van, hiszen ez a rendszer nem sokban különbözik a hetvenes-nyolcvanas évekétől – a feladat lényegében ugyanaz: szemrebbenés nélkül, folyékonyan hazudni, ügyelni, nehogy a tények összezavarjanak, telibe nyalni, amit telibe kell, ugyanakkor fáradhatatlanul ütni-vágni a nyomorult imperialistákat, illetve dolgozó népünk megvetésének tenni ki a társadalmi rendünk megdöntésén munkálkodókat, akiket ürgebőrbe varrt kapszulákba rejtett üzenetek segítségével irányítanak a gonosz külső erők, amelyek szocialista hazá ezeréves nemzetállamunkra törnek és fenekednek. Gratulálok – írja nagyszerű rovatában Az Öreg -, s valóban gratulál a “megtévesztés művészeinek”, azaz természetesen a Momentum Mozgalom tagjainak. A Momentum, Stefka mester szerint “… egy ismeretlen szándékú, ismeretlen pénzforrásokból támogatott mozgalom”, amely “megetetett néhány tízezer embert, hogy aláírjon egy olimpiaellenes ívet.” Mondjuk az a néhány, az huszonhat – mármint huszonhatszor tízezren írták alá azokat az íveket, de ne ragadjunk le a részleteknél. Az Öreg dolgozatának minőségét itt és most nem venném górcső alá – ha gondoljátok, értékeljétek ti, én inkább kihagyom: kétségkívül minden, de tényleg minden benne van, amit ma egy megfontolt, jól fizetett kormánypárti, békamenet-szervező publicistától elvár a pártvezetés. Talán Gyurcsányból lehetne egy csipetnyivel több – de az is érthető, ha már ő és az elmútnyócév is hátrébb szorul: megjöttek az új Gonoszok. És őket “…már nagyon felkészítették. Nem az erőszakhoz folyamodnak, mint elődeik, akik egyetemeket, nyilvános szórakozó helyeket foglaltak el, vagy megrongáltak középületeket, törtek, zúztak, mint például a Fidesz székházat. Ezek látszólag békés eszközökhöz folyamodtak, a betanult szövegeket mantrázzák a nemzetellenes ellenzékkel együtt: a milliárdokat nem az olimpiára kellene költeni, hanem a szétvert, szétrohadt egészségügyre, oktatásügyre.”  És milyen meggyőzően cseng a merev gerinc nagymesterének szájából a kiemelt tételmondat is: “Ja kérem, volt honnan megtanulni az átöltözést, az átalakulást.” (Élesebb szemű böngészőinknek jelzem, minden idézetet betűhíven másolok át…) És persze szó esik még a továbbra is túlzottan hangsúlyos nemzetellenes média mesterkedéseiről is – merthogy “A balliberális média mindig lépés előnyben van a kormánypárti, jobboldali médiával szemben. Messzebbre jut el a hangjuk, nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi sajtóban is, véleményük mindjárt megtalálható a világ legjelentősebb orgánumaiban. S ezt folyamatosan erősítik az itthon nagyon megbecsült magyar, liberális művészvilág hazánkat becsmérlő nyilatkozataival.” Lépés előnyben. Az Öreg. Aki mindenre emlékszik. No. Szóval elhiszem én, hogy mámorító volt azt álmodni a nagy nemzeti összefeszülés párnaciháján, hogy elnyerhetnénk a 2024-es olimpia rendezési, s vele újabb pár ezer milliárd forint ellopásának szent jogát – s elhiszem azt is, keserű csalódás lehet, hogy be kell érni azzal a rongyos 35-40 milliárddal, amit eddig, jó előre sikerült hazamenteni. Már meg is kezdődött a szemét budapesti nemzetárulók példás megbüntetése, Lázár jedi bemondta, akkor mi, vidékisták kapjuk az ezermilliárdot, bibibíííí… Soványka vigasz továbbá, hogy a Puskás stadion átépítésének költségeit gyorsan sikerült megduplázni, és messze még a vége. És Paks ígéretes ezermilliárdjainak színes fényei is csak a távolban világítanak. Ha van rá némi kis remény, hogy legalább majd az unokáink hazajöhessenek egyszer ebbe az egyre inkább felégetett, felsózott, agyonrabolt, leharcolt, élhetetlenné tett országba; hogy e jobb sorsra érdemes, fásult, a végsőkig megfáradt népet minden el- és el sem képzelhető módon életre-halálra egymásnak ugrasztó, morálisan és anyagilag egyaránt agyonzüllesztő, kíméletlenül kiszipolyozó, lassacskán magához butító, különösen aljas indokokból évek óta naponta ezer ügyben átverő, megtévesztő, lealázó, a civilizált világ előtt is lejárató, velejéig romlott hazaáruló bűnözői csoport egyszer eltakarítható és felelősségre vonható lesz, nos, annak záloga pont a Momentum, és néhány hozzájuk hasonlóan eltökélt, egy élhetőbb jövőért nem csak bölcselkedésre, de cselekvésre is kész, becsületes, senki által meg nem rontott fiatalokból álló közösség lehet. Ezért is tartanak tőlük annyira azok, akiknek bőven van veszteni- és félnivalójuk is. És akiket olyan évtizedes köpönyegforgatási rutinnal rendelkező örök túlélők védenek a maguk módján, mint Az Öreg. Aki mindenre emlékszik – persze csak ahogyan ő akar…

* Levelet kaptam a magánnyugdíjpénztáramtól.

Azok kedvéért, akik netán életem e szegmenséről lemaradtak volna az elmúlt években, tisztelettel közlöm, hogy én, sajnálatos módon, a nyomorult liberálbolsevik firkászok azon legsúlyosabb alfajához tartozom, akik annak idején, 2010 végén, amikor a kormány udvariasan kölcsönkérte kis időre a magánnyugdíjpénztárak mintegy 3000 milliárdos vagyonát, hogy aztán a javát szétlopja, egy másik részét meg eltőzsdézze, szóval amikor a medve felolvasta a nevemet a halállistán, én (pár százezer nyuszika sorstársammal egyetemben) visszakérdeztem, nem lehetne-e kihúzni – és ki lehetett. Mindössze csak fel kellett autóznom Fehérvárra, a megfelelő hivatalban letépni az 588-as sorszámot, ott állni gyönge négy órát, aztán azt mondani a kedves hölgynek, teljesen korszerűtlen módon én is azt szeretném, hogy az, ami az enyém, az is maradjon, s végül az e nyilatkozatot tartalmazó papirost szignózni. Megvolt minden. Persze nem azért csináltam én ezt, mert olyan irtózatos összegek forogtak volna kockán – annak idején, ha jól emlékszem, kötelező volt belépni a magánnyugdíjpénztári rendszerbe, valaki alighanem azon a döntésen is megkereste azt a pénzt, amit mi tízezren se fogunk egy életen át, de spongyát rá. Beléptem, és az akkori cégem, mondjuk az egyszerűség kedvéért, egy bizonyos újság tulajdonosa, jó néhány éven át havi rendszerességgel utalt erre a számlára – a fizetésem egy töredékét, tehát szabad szemmel elég nehezen kivehető összegeket. Szóval nem a nagy lóvét féltettem – egyszerűen csak szerettem volna, ha nyoma van annak, hogy én nem igazán értettem (és ma se sokkal inkább értek) egyet azzal, hogy egy ország morális felépítménye olyan pilléreken álljon, mint például ez: “Kezeld, rabold tetszésed szerint, szabadon, következmények nélkül választópolgáraid magántulajdonát.” Mi maradtunk tehát a régi rendszerben – miközben a már említett 3000 milliárdot lényegében mindenfajta utórengés nélkül magához szólíthatta a már akkor is a határokat tesztelgető hatalom. Kezdetben még elfuvoláztak néhány erőtlen hazugságot arról, hogy később majd elkészítik a személyre szóló magánszámlákat, de úgy két vagy három évvel később Varga főgazdász elővezette, hogy ilyenfajta butaságokra nincsen szükség, úgyhogy ennyi lett volna. Mire lényegében az összes érintett rábólintott, a keményebbek meg azt hümmögték, hogy nyilván szükség volt erre a kis pénzre, majd gyűjtenek másikat, hátha az is kell majd valamikor a rohadt tőkések, az unió vagy a pomogács-piréz összevont haderő elleni harchoz. Vagy szegény Mészáros Lőrinc valamelyik gazdaságélénkítő cégének konszolidálásához. Vagy Endidzsí szeretne másik kaszinót, egy új Bentleyt vagy zsiráfbőr szivart. Habony menne valamelyik szigetre, kiengedni a gőzt, beengedni a csíkot. Orbán… á, igaz, Orbán soha nem volt, nem van és nem lesz vagyonos ember. Ő mondta. Márpedig ő még soha nem hazudott. Ergó. No, tehát én nem adtam a lóvét, turkáltak is utána rendesen a kövérkés ujjacskák – úgy ugráltunk egyik bankból a másikba, mint kuruc bujdosók a lápvidék zsombékjain. De, eddig, jelentem, megvagyunk. Fizetjük az éves tagdíjat, akinek van miből, az akár további pénzeket csöngethet be a számlájára, ilyesmik. A napokban megkaptam az éves számlakivonatomat – van rajta egy nagyon csinos kis összeg, ha értékesíthető lenne, és valakit érdekelne, hetven százalékon vihetné az egészet, gondolom persze, nincs ilyesmire mód, mindegy, csak úgy lejátszottam agyban, király lenne. Van viszont egy érdekes rubrikája a kimutatásnak, aszongya: Nyugdíjba vonulásakor várhatóan folyósítandó járadék összege (Ft). Rafináltan kavargó kis mondat, nem azért – várhatóan folyósítandó… mi szép, nem? De még az is milyen jó, hogy odavési a végére zárójelben, hogy fötö, nehogy abba ringassa magát a parasztja, hogy majd euróban kapja – na, a lényeg úgyis a summa, tudom, azt várod, mondom is, de elébb biztiöveket bekapcsolod, nehogy megüsd magad: 9652. Reménykedem, hogy ez mondjuk a havi cucc, nem mondjuk egyösszegű önkielégítés – ha viszont havi, akkor istenigazából lehet, hogy el is mennék nyugdíjba az idén. 9652. Nem mondom, kell hozzá egy kis szerényülés, de én rohadtul tudok puritán lenni, ha látom értelmét. Ha a Corso délben továbbra is megetet a hirdetés fejében, barterban, akkor végül is a kajám megvan, reggel-este nem muszáj enni, pláne az én súlyommal, még jól is jön. Inni tudok otthon a csapról, ezzel nincs gond. Ami a lakásrezsit illeti, lehet reménykedni abban, hogy Németh Szilárd zseniális agyából kipattan valami új éca, s a csökkentések odáig jutnak, hogy semmit nem kell kifizetnünk (ha csak a rohadék brüsszeli bürokraták meg nem fúrják a szabadságharcunkat). Tehát víz-villany nullás, vásárlás nincs, ne hízzon a rohadt profitéhes multi. Na, alakul ez. Megtakarításnak elrakok egy ezrest, marad tehát egy hónapban 8652 forint költőpénzem. Az most olyan 28-29 liter üzemanyag, ha motorral számolom, bő négyszáz kilométer, ha nem megyek minden hónapban, negyedévente egy szép ezer kilométeres túra benne lehet. Gyerekek… lehet, hogy tényleg visszavonulhatok??? Alig bírok magammal, olyan izgatott vagyok – végre kiélesedett a jövőképem. Hétfőn hívom a pénztárt – ha minden jól megy, onnantól arccal a nyugdíj felé…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 6.87 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Tóth Gábor szerint:

    Szerintem felébredt a szomszéd akkorát röhögtem amikor ide értem: “szocialista hazá ezeréves nemzetállamunkra” ( szocialista hazá – áthúzott betűtípus,csak itt nem látszik ).
    Na látod, megy ez, különben is már nem liberálbolsevik vagy hanem Soros-bérenc. Nem tudtad? Csak szólok.
    A minap az ATV Híradóban is beszélt az utca embere, hogy kérem ugye itt vannak a Soros-bérencek, és nem akarják az Olimpiát.
    Zsidó még nem voltál?
    Mostanában már nem divat, a buzizás is visszaütött szegény jámbor cicafiúra, maga a Vezér buzizta le a Parlament szent soraiban.Talán most visszafogják a zsidózást is, ki tudja, ha már annyira egymás gatyájában turkálnak.

    Stefka bácsit még az MDF érában láttam, a médiaháború idején, épp a Kandóról gyalogoltam a körút felé amikor az egyik kereszteződésnél jobbra az első autóban őt ismertem fel, szokásos búvalbaszott (áthúzott betűtípus csak itt nem látszik )búvalbélelt ábrázatával. Azon gondolkodtam, hogy szegénykém eleve ilyen arcot kapott a teremtőtől, vagy csak épp undorodik magától, munka után, civilben.

    Mostanában onnan tudom, hogy vége a télnek, hogy hajnalban, például most is, ( 2:03 ) amikor HL-t olvasok, hallok egy-két madarat csicseregni odakint. Ez eddig bejött, és az előrejelzéseket látva tényleg jön a tavasz, az a két napos hóhelyzet március közepén csak színfolt lehet, ha lesz.
    Na ugyanígy vagyok most a Momentummal.
    Ugyanúgy felkaptam rájuk a fejem, mint a madárcsicsergésre, vagy régen, egy messzi-messzi galaxisban egy Fidesz nevű csoportra.
    Valahogy valami azt súgja, most jön el a fordulat, innen érdemes visszaszámolni, talán sikerül bejutniuk a Parlamentbe és 22-ben talán….
    Jó lenne már igazán várni a májust!

  2. Rókatojás szerint:

    Ha lenne egy kaméleonom, tutti, hogy stefkapistinek hívnám… Személy szerint sajnálom, hogy az ilyen mindent túlélő hüllőknek ilyen sok momentum adatott meg az élettől és igen nagyon bízom abban, hogy ez a öööööö… harc, izé, momentum lesz számukra a végső…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 1 = öt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz