Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 február
4komment

Kösz a mentést, Teofilo!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszáznegyvenkilencedik kiadásában mindenekelőtt irány a mesebeli Afrika – Nigériában a jelek szerint feltalálták a spanyolviaszt, vagyis az ellopott közpénzek visszaszerzésének egy meglehetősen hatékonynak tűnő módját. A lényeget egyszerűen össze tudom foglalni: aki érdemi bejelentést tesz ellopott, elcsalt, elsikkasztott pénzekről, az az eljárás végeztével megkapja a visszaszerzett összeg öt százalékát. Mindössze két hónapja, hogy belekezdtek – ez idáig gyönge 177 millió ebül szerzett dollárt sikerült visszaszivattyúzni az államkasszába, a becsületes megtalálók pedig, ezek szerint, mintegy 8-9 milliónyi jutalmat vihettek haza. Azért szerintem az is fontos szegmense lehet a történetnek, hogy – a fáma nem szól róla, így csak szerény feltételezésem szerint – azt se nagyon piszkálgatják, honnan is tudhatta hitelt érdemlően a kedves bejelentő, hol leledzik a keresett lovetta. Aztán: bemutatkozott Los Angelesben az új magyar főkonzul, bizonyos Széles Tamás úr, akinek diplomáciai előéletéről annyi tudható bizonyosan, hogy a debreceni városi önkormányzati televízió ügyvezetője volt, továbbá elkísérte a haza bölcsét, Kósa Lajost és Halász János államtitkárt Új-Zélandra egy Rolling-koncertre. Ennél többre pedig egy diplomatának aligha is van szüksége. Mármint ilyen jó kapcsolatoknál többre. De tényleg: ezeknek az embereknek soha semmi nem kínos? Nem ég szét az arcuk, amikor mondjuk valódi szakemberekkel kell tárgyalniuk lényegében bármiről? Igaz, van a magyar külügyben egy Mr. Szidzsártó is – s ahogy a mondás tartja, amilyen a mosdó… Nézzük hát a törülközőket. Ami engem illet, ez a péntek… nos… hát nem volt épp eseménymentes. A Fátum Napja – magamban valami ilyesmit morzsolgattam már dél körül: addigra sikerült megmerítkeznem néhányszor kötésig a lehetetlenség kristálytavában… Valószínűségszámítók, munkára fel – egy hihetetlen történet következik némileg szokatlan szemszögből: nem is az én napom krónikáját adom közre, hanem az őrangyalomét. A neve Teofilo Gambrini – annak idején, még földi életében Szömrédi Istvánnak hívták: de ott fent kötelező valami olaszos hangzású nevet választani, hát ezért. Sorskérdések: angyali türelmet kívánok mindenkinek. Kezdünk.

Hirdetés

* Nigériában az állam megkezdte az ellopott közpénzek begyűjtését.

Gyorsan előrebocsátom, hadd dagadjon a honfiúi kebel, a fenti mondat persze, egyetlen szó híján Magyarországot behelyettesítve is megállja a helyét – velünk tehát, helyesen így hangozna: Magyarországon az állam megkezdte a közpénzek begyűjtését. Ez persze így valótlan állítás, hiszen az úgynevezett állam immár elég régóta végzi a gereblyézést, nemhogy megkezdte, de amennyiben rajta áll, lassan be is fejezi a folyamatot, amennyiben a jelek szerint lassan mindenkinek elfogy mindene, ami még száz forintos tétel fölött elvihető, akinek semmije sem marad, az minden különösebb faxni nélkül kiesik a Legújabb Magyar Gazdálkodj Okosan-ból, és egyáltalán nem a klasszikus, hetvenes évekből származó kiadás 13-as mezőjére, azaz a Balatonra teker le 300 forintért családostól üdülni és két körre kimaradni, se nem a 34-esen, Galyatetőn választ egy kis téli luxusüdülést 400-ért (háromszor kimaradsz), hanem vagy elhúz a 21-esre, kórházba, ahogyan minden jóérzésű honfitársunk állampolgári kötelessége diktálja, végleg elfeküdni, vagy méltósággal felveszi Ózdon, a startmezőn az áthaladásért járó 2000 forintot (illetve megállás, azaz letelepedés esetén ennek dupláját), és ezzel a csinos kis megtakarítással már húz is ki Londonba újságot hordani, vagy a kis tiroli síszállodába szobalánynak, két diplomával, hogy aztán lényegében bármely desztinációban megadja magának azt a jókora sanszot, hogy fél év alatt több jó történik vele, mint itthon az előző húszban. De… bocsánat, nem is erről, csak egy elmaradott afrikai országról akartam mesélni. Amelyik, tudom, csak nekem, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe, szóval csak nekem tűnik úgy, szintén határozottan kitette az irányjelzőt, és a belső sávba kezd húzódni. Pedig mintha úgy látnám a tükörben, két döcögő víziló húzza az összetákolt kis kordéjukat vagy mit – na, mindegy, majd megnézzük alaposabban ezt a valóban nevetséges szerkentyűt, amikor ügyetlenül és merőben szabálytalanul elsuhan mellettünk és visszasorol elénk. Közben persze ez a mi csodálatos járművünk egyre jobb, egyre szebb, egyre élénkebben pörög az a bivalyerős motorja, a fél világ irigy ránk miatta, karbidlámpa, tömör gumi, bólogató kutya – az előző tulajdonos, már ahogyan a mostani meséli naponta vagy százszor, belepisált a tankba a literszámra kilopott benzin helyére, esténként fel-, majd letépkedte a kárpitokat, azzal takarózik otthon, összekarcolta a lakkozott felületeket, kitörte az ablakokat, olajat egyszer sem cserélt, ráadásul fogalma nem volt róla, hogyan kell ügyesen elvezetni egy ilyen klassz kis járgányt. Nem azért mondom, csak úgy jut eszembe, nekem mintha úgy rémlene, ő, mármint a mostani tulaj is minden úton ott volt, mindig ott ült a hátsó sorban, de mondjuk akkor nem jutott eszébe semmi ilyen okos, mint ma óránként – inkább csak pofázott meg sugdosott a többi utasnak, ügyesen lázította őket, leginkább is egymás meg a világ ellen, aztán morgott meg nyávogott, ráadásul mindenen megsértődött, és semmi se tetszett neki, csak amit ő csinált vagy amit ő talált ki. Aztán addig ment a mószerolás meg a hergelés, hogy egyszer csak ő került a bal egybe – na, azóta van minden rendben, s azóta emlékezik ez a kedves vezető tökéletesen mindenre, akár megtörtént, akár nem. Totál behülyült amúgy, fogalma nincs róla, mi megy a világban, bár utazni azért továbbra is nagyon szeret, csak nincs rá pénze sajna, 742 ezrük van családilag, Anikó asszonnyal, de bazi sok ám a kiadás, ja, meg a hitel. No és a gyerek. Nemközszereplő Vébédíszpáholyi Istenfélő Gáspárnak például egyelőre még nem tudni biztosan, beüt-e rendesebben az őszinte keresztényszekta-vezérség, vagy muszáj lesz előbb-utóbb őt is ügyesen férjhez adni, mint Sajátlábat – no, majd az idő, amely közismerten soha-soha meg nem áll, s az órák róják szüntelen az útjukat, megmondja. A tankba amúgy már rég nem pislant senki – hát hol is lehet már az az üzemanyagtartály… Állítólag sokkal olcsóbb is lett a jármű üzemeltetése, mert nem kell például olajat, ékszíjat vagy gyertyát cserélni – ha egyszer nincs benne motor, megértheti bárki, igazán felesleges is lenne. Hova lett, hova lett… elvitte a cica… vagy a lölöbaba… vagy sokan mások. A sebesség állítólag egyfolytában nő – minél többen toljuk a brájzlit, annál szebben gurul: legalábbis ezt mesélik, akik ott ülnek a bársony üléseken. Nekünk persze nem szabad oda felszállni – azt magyarázzák, nem azért vettük meg, mármint mi, hogy el is koptassuk, kis butuskák vagyunk mi az ilyenfajta üldögeléshez. Is. Majd ők szépen feláldozzák magukat. Miattunk. Mi adtunk. Értünk. Árva szót se. Volt nekem egy kósám, tudod-e? Megváltozott a jellege a közpénznek, tudod-e? Csak a szarát hagyta, látod-e? Jut eszembe, az a szőröstalpú népség, tán hallottátok… hm… mínusz akárhányban kisétáltak pár százezren ide-oda, aztán visszavonattak a két hónapja megválasztott kormánnyal egy törvényt, amivel tömegként mérsékelten tudtak azonosulni. És amikor azok végül is visszavonták, már csak le kellett vonni a végkövetkeztetést: aha, ez beismerés, szóval akkor mégiscsak szerettetek volna leszopatni minket, no, akkor viszont most takarodjatok, amerre láttok. Nem nyolc vagy huszonnyolc év után: nyolc hét is épphogy megvolt… No de csak azért is elmondom a nigereket: két hónap alatt 177 millió dollárnyi ellopott közpénzt szereztek vissza oly módon, hogy öt százalékos sikerdíjat írtak ki azok részére, akik érdemben elárulják, kihez mikor milyen összeg került, milyen “jogcímen”, s merre lapulhat most. 177 millió dollár –  az nagyjából olyan 53 milliárd forint… A magánnyugdíjpénztári vagyonunk, amit kísérletképpen, még szinte félénken elemeltek, ennek majdnem a hatvanszorosa volt – na már most, magyar ember ilyen piti összegért soha nem fog antigentleman to be. Ez a mi büszkeségünk, és nem is kevés. Ja, az előző nigériai elnök, Goodluck Jonathan hívei szerint csupán politikai boszorkányüldözés az egész… És ezzel meg is érkeztünk: Moszkva tér, végállomás, az ajtók a jobb oldalon nyílnak. Az óra s az ész áll.

fleron_hird01

* Bemutatkozott Los Angelesben az új magyar főkonzul.

Széles Tamás diplomáciai múltja… na, egy pillanat… hadd fussak neki még egyszer… Széles Tamás eddigi pályája egyértelműen… nem, nem… Széles Tamás korábban ugyan még nem teljesen… Na, kis türelmet, muszáj pár percet ihlenem, kérem, most ne zavarjanak. Nem szeretem, ha üres fecsegésükkel belerondítanak elképesztő színvonalú fejtegetéseimbe, még ha azok gyakorta belül zajlanak is. Széles Tamás igazából a debreceni városi önkormányzati televízió ügyvezetője – volt… Ezt az állást cserélte be a diplomataságra Losziban, ha nehezen is, de meg tudom érteni, amennyire tőlem telik. Valakinek ezt is meg kell csinálni, rengeteg emberfeletti munka aprópénzért, és akkor azt még ki tudja, a gyerekek be tudnak-e majd például rendesen tagozódni az amerikai iskolarendszerbe, vagy világ csúfjára őket is kénytelenek lesznek valami svájci magánintézetbe íratni a kedves szülők, mint ez fennebb körökben manapság dukál. Széles Tamás egyébként – és ezt most ne vegyétek személyeskedésnek – pont úgy beszél angolul, mint annak idején Juhász Előd a Zenebutikban németül. Hogy még egy röpke pillanatra a szakmai múltjára kanyarodjunk, ő maga így vall erről: “Viszonylag sokszor megfordultam Amerikában, majdnem egy évet töltöttem kint a ’90-es évek végén tanulmányi ösztöndíjjal is, van tehát tapasztalatom arról, hogy élnek ott az emberek, mi vár rám.”  Hát bizony, ilyen dörzsölt, tapasztalt, rutinos  szakemberekre van szüksége a honnak – őexperimentuma egyébként szerényen meg sem említi, hogy Kósa Lajos (plusz vele egy titkárnő, bármit jelentsen is ez M. u., vagyis Matolcsy után) és Halász János volt kulturált álomtitkár főurak  padavanjaként 2014-ben ő is ellátogatott ide a dehogy messze, a baráti Új-Zélandra, ahol jelenlegi tudásunk szerint megtekintették a Rolling Stones, viszonylag közismert rockegyüttes koncertprogramját, ennyi történt. Fejenként egy misiből meg is állt a buli – többnyire súlyosan eladósodott emberekről lévén szó kimondhatjuk, ilyen a kultúra iránti olthatatlan szomj, semmi nem számít. Sympathy For The Devil. Még viccesebbre fordítva: azt nem értem, de komolyan, hogy ezeknek az embereknek tényleg semmitől nem kell összehúzniuk a cipőben a lábujjaikat? Hogy tényleg nem gond, hogy mondjuk elő kell(ene) adni azt a fentebbi beszédet egy szakmailag alighanem elég jól fejlett közegben, egy hatéves, négy hete angolt tanuló gyermek kiejtési szintjén, viszont lényegében teljesen nélkülözve annak cukiságfaktorát, lásd még mentő körülmény. Aligha véletlen, hogy páran a kezükbe temetik az arcukat, miközben igyekeznek megérteni, milyen nyelven szólhat hozzájuk… Szélesnek egyébként számos kiváló kollégája mellett beosztását tekintve is valódi ikertornya lesz a fergeteges pályán üstöklő, kétszeres Kék Szalag-győztes Csiszár Jenő, akit Milánóba vet a sors és a Párt meglehetősen kifürkészhető akarata – nem véletlenül vibrált hát a mi Jenőnk nemzeti vetélkedőkben, köztévés remeklésekben, s vállalt el a Duna tévében például főszerkesztőségi vezetői stallumot… Szellemi képességei azonban a jelek szerint ennél is magasabb polcra predesztinálták, mindennek a koronája lehet hát ez a milánói dipliskedés, havi nagyjából 3 milláért, bár mire majd a végére ér a küldetésnek, nyilván kiderül, minden dolgos hétköznap tiszta ráfizetés volt, ja, és tartozik pár ismeretlen magánszemélynek, akiktől baráti kölcsönt vett fel, fejenként százmilliót, de papír nincs róla sajna… és a többi… Mire mindenre kitanítják, majd lesz neki is egy kombi Wartburgja, mint szegény talpig becsületes Pintér “Oil” Sándornak. Egy élet belügyi munkája, tessék. És még mi ugatunk… Nem szabad csodálkozni itt semmin: hát lányok-srácok, az egész külügyéri iparág nagy mogulja maga Mr. Szidzsártó, Pukkancs Peti, Paprika Jancsi, akit nemcsak mások aláznak csuklóból, szinte már szánakozón – különösen szórakoztató, hogy ő is bármikor kész dobszóra orális örömökben részesíteni magát, akár különösebb külső ráhatás nélkül is. Hadd mondom el még Gajda Róbert, Békés megyei kormánymegbízott történetét, akit idő előtt menesztettek ugyan, viszont ügyesen hullott alá, amennyiben kirúgása után felbukott az erdélyi gazdaságfejlesztésért felelős személyiségnek. Emberünk egyébiránt rajztanár, néprajzos, hitoktató – azaz valódi gazdasági szakember. Kinevezését ezzel “indokolták” meg: “Korábbi gyulai városvezetőként és Békés megyei vezetőként jó kapcsolatokkal rendelkezik a Békés megyével is határos területeken”. Apukám világa – élő egyenes, napi huszonnégy órában: hogy én milyen rohadtul unom már ezt a szart…

* Megmenekültem.

Egy jelentést/beszámolót osztok meg veletek az őrangyalom, Teofilo Gambrini naplójából (az őrangyaloknak mindig olaszos hangzású nevet kell választaniuk – Teofilo valóságos neve egyébként Szömrédi István volt, de erre már alig emlékszik valaki). A dokumentum megszerzésének körülményeiről nem beszélhetek. “Este magas szintű, kiemelten bizalmas jelzést kaptam, hogy 2476-os számú védencemet, Boda Andrást február 17-én hajnali 4.45 és 5.15 közötti időpontban a Dunaújváros és Székesfehérvár közötti útszakasz szabadegyházi szakaszára, különös tekintettel a 35-37-es kilométerszelvényekre semmiképpen nem engedhetem, a jelzett időben ugyanis épp azon a részen halad majd át Blazej Bromislawski 32 éves lengyel teherautósofőr, DAF típusú tartályautójával. A szerelvény a 35-36-os kilométerszelvények között, 4.49-kor mintegy fél méterrel átlépi a felezővonalat, s ezzel a közvetlen ütközés veszélye fenyegeti az épp azokban a másodpercekben autóbuszával a helyszínen áthaladó Boda Andrást. Nevezettel a felsőbb szerveknek – valódi konkrétumok megjelölése nélkül – további, távlati tervei vannak, ezért, így szólt a határozott parancs, kövessem fokozott figyelemmel Boda reggeli ügyeit. Előbb úgy gondoltam, megoldom egy sima altatással az egészet – 16-án időben ágyba küldtem hát, és úgy intéztem, hogy pályafutása során először elfelejtse felhúzni a szokásos és szükséges hajnali negyed négyre a telefonját. Önálló ébredését az agyi mezőkön háromnegyed ötre állítottam. Már majdnem visszafeküdtem felhőnyoszolyámra mannát csócsálgatni, amikor szerencsére még egyszer ránéztem a dunasori kis garzon szobájára. Döbbenten hallgattam, hogy megszólal Boda telefonja: ügyfelemet egy kollégája, K. László hívta fel, méghozzá azért, mert korábbi megbeszélésük szerint 3.40-kor találkoztak volna egy megbeszélt helyen, ahol K. László hiába várta ügyfelemet. Aggódva hívta tehát alig pár perccel később – Boda pedig rohamtempóban öltözött (hasonlót még tűzoltóktól is csak ritkán láthattam), és kevesebb, mint hat perc alatt már be is hozta a késést, vagyis felvette K. Lászlót, s hamarosan két autóbusszal, mindketten gond nélkül, időben elhagyták a telepet. Nem sajnáltatni szeretném magam, csak jelzem, nem túl sok időm maradt a B-terv kidolgozására. Boda már majdnem elérte Perkáta első megállóját, amikor a körforgalomban sikerült alaposan kiszárítanom a torkát. A megállóban szabályszerűen rögzítette az autóbuszt, majd felállt, mert eszébe juttattam, hogy két nappal korábban egy kollégája hagyott nála egy kis palack ásványvizet, s azt a kalaptartóra helyezte el. Boda elfogyasztott néhány korty hűs vizet, ezt a kis szünetet kihasználva én a C/302-es, Kuplungszerkezetek gyors és hatékony elrontása című szakmellékletben jelzett módon jártam el, működésképtelenné téve a kuplungot és az autóbuszt. Védencem visszaült az ülésbe, benyomta a kuplungot, a busz megugrott volna, de a rögzítőfék fogta, a motor tehát lefulladt. Újra indított, de hiába próbálta benyomni a kuplungot, az meg se moccant. A jól végzett munka után ismét pihenő állásba helyezkedtem, de valami miatt éreztem, még egyszer rá kell néznem – és milyen jól tettem! Boda ugyanis értesítette egy kollégáját a helyzetről – K. Gábor épp arra haladt egy ugyanolyan autóbusszal, s alig tíz perc múlva mind az utasok, mind védencem az ő buszán foglalt helyet. Döbbenten láttam, hogy ily módon Boda a tiltott időben lesz a tiltott helyen – tudtam, hogy nem így van, mégis úgy éreztem, mindent megtesz azért, hogy bajba kerüljön. A harmadik megállóban ezért ugyanazt a módszert, vagyis a C/302-est alkalmazva a második, úgynevezett mentesítő autóbuszt is sikeresen iktattam ki. Kissé megbántam, hogy nem más módszert választottam – Boda és K. Gábor beszélgetéséből rájöttem, hogy felfedezhették létezésemet, még ha egyértelmű bizonyítékot természetesen nem is tudtak rá szerezni. Boda folyamatosan azt hajtogatta, hogy az eset valószínűsége, azaz hogy két busz egymástól ötszáz méternyire, húsz perc különbséggel, ugyanattól a hibától legyen üzemképtelen, konkrétan nulla. És ebben tökéletesen igaza volt – természetesen csak sejthette, hogy én vigyáztam rá ilyen módon. Ez után már nem volt semmi gond: a következő mentesítő járat, amit K. Csaba vezetésével küldtek a helyszínre, már csak a tiltott időszak után érhetett Perkátára. Minden rendben lezajlott, a lengyel kamionos késő estére elért romániai úticéljához, ő semmit nem sejtett az egészből – amikor a jelzett útszakaszon kissé áttért a másik sávba, természetesen senki nem volt ott, visszahúzta a teherautót, s a továbbiakban hiba nélkül vezette le a távot. Ami viszont Bodát illeti, tizenegy órakor váratlan esemény lépett fel. A Piac tértől elindulva a Corso étterem felé tartottak – nálam pedig azonnal megszólalt a kis vészcsengő, ami az azonnali beavatkozás szükségességét jelzi. Kristálygömbömben láttam, hogy a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében, tehát védencem haladási útvonalán hat perccel később egy bordó Ford Transit csúszik majd meg, s bár a sebessége nem nagy, mégis erőteljesen belemegy majd a védencem által vezetett Mazda személygépkocsiba, jelentős, több százezres anyagi kárt okozva ezáltal. Nem volt más megoldásom: a K. Piusz vezette, a Piac térnél autózó rendőri trió figyelmét rá kellett irányítanom Boda autójának rendszámára – a matrica színéből azonnal észrevették, hogy az autó műszaki vizsgája még 2016 szeptemberében lejárt. Megállították, igazoltatták, majd a hatályos közlekedési szabályoknak megfelelő mértékben meg is büntették Bodát, aki zokszó nélkül elfogadta a helyszíni bírságot, s Bánk szavait kölcsönvéve ezt mondta: Nincs a teremtésben hülye, csak én. Amivel tulajdonképpen muszáj voltam egyetérteni. A pénteki napon egyéb esemény, rendkívüli esemény nem történt – reményeink szerint újabb nyugalmas napok, hónapok következnek. Rendelkezési állományba vonulok, de természetesen az érvényben lévő parancsnak megfelelően továbbra is éberen ügyelek. Angyali üdvözlettel tisztelteti, Péter bátyám: Teofilo Gambrini beosztott, gyémánt koszorús őrangyal.     

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.82 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Tüske Hajnalka szerint:

    Enni pedig muszáj. ;) Már megint alászaladtam, és elolvastam az új dolgozatot. Volt nekem egy kecském, tudod- e? Ábel óta tudjuk, hogy a kecskeszar nagyon hasznos a szeplők ellen. ;) Aztán: tegnapelőtt óta tudjuk, hogy 2 Ft- tal drágább lett a benzin. Fogalmam sincs, hogy most éppen miért, de ez az utsó kaukázusi kutyát se érdekli. Aztán: ez a város a mi kis fészkünk, ergo nem szarunk bele. Megteszik ezt mások helyettünk. És ők ülnek a trónon.

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Nem kritika volt! Minden szavaddal egyetértek.

  3. kroonstadt szerint:

    http://www.vg.hu/kozelet/politika/megnyilt-a-magyar-nagykovetseg-uj-zelandon-483242

    külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly – 12 százalékos növekedést követően – már az 50 millió dollárt (14,4 milliárd forintot) is meghaladta a magyar export a szigetország irányába. Jelenleg a fő exportcikkek közé a személygépkocsi, az irodai gépek és az elektronikus eszközök tartoznak.

    települnek ki(előkészítik) a pol.maffiózók. kb ennyi esett le nekem ebből az idézett cikkből

    • kroonstadt szerint:

      mert az fix,hogy agyarországnak nem biznisz Új-Zélanddal bizniszelni. hacsaknem valaki ott Graz környékén nem nézegette a földgömböt és kibökte,hogy,na az a hely van legtávolabb innét. oda kereskeggyünk eetásak,amíg lehet!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 − három =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz