Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


17 december
6komment

Balek Bandikát bebolondítja a bajuszos bácsi…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszáznegyvenegyedik kiadásában meglehetősen vészjósló hírrel kezdünk – jó, jó, tudom, már megint csak én károgok, én látok rémeket… pedig tényleg… ha ugyanis Paksra, egészen pontosan az oroszokkal kötött atomerőmű-fejlesztési biznyákra (hogy pontosabb legyek: az ennek ürügyén lebonyolított újabb sok ezer milliárdos szabad rablásra) gondolok, nincs is más a fejemben, csak rémkép… Az egyik sorozat arról szól, hogy a beruházás megvalósul – ami egyfelől egy életre lerohaszt bennünket, másrészt 2124-re majd, ha ugyan, elkészül valami, ami mindössze háromszáz évvel marad el mindentől. A másik út, hogy valami isteni csoda folytán kiszállunk a szerződésből – ebben az esetben alighanem Bulgária sorsa vár ránk is: most utaltak át egy orosz atomcégnek 660 millió eurót, vagyis több mint 200 milliárd forintot, mert felmondtak egy szerződést… Maradjunk az energiaszektorban: ismét, az elmúlt hetek során zsinórban vagy hatodszor drágulnak az üzemanyagok. Aki ismer, tudja, hogy kevés dologra vagyok érzékenyebb: és bár nem értek a közgazdaságtudományhoz sem, annyit azért sejtek, hogy nem lehet teljesen rendben minden, ha már Ausztriában is olyan harminc-negyven forinttal olcsóbb a gázolaj, mint nálunk. Óriás kedvencem, mindennél többet elmond erről a nyomorúságról, hogy itt arra is lehetett törvényt alkotni (és mi egy szó ellenvetés nélkül, lehorgasztott fejjel ezt is tudomásul vettük), hogy ha a világpiacon egy szint alá esik a Brent-olaj ára, Magyarországon emelkedhessen – jelenleg épp ezt éljük át mellesleg. Hiába, sok, pontosabban egyre több pénz kell Patyomkin-ország, a látszat fenntartásához, a korábbi segítők megjutalmazásához, a sokat tudók kussoltatásához. Rám mosolygott a szerencse: egy török atyafi kért segítséget tőlem a Lidl-parkolóban, mondanám meg, hogyan jut el az MMK-hoz. Én ügyesen elmagyaráztam neki, azután felajánlottam, hogy jöjjön szépen utánam, azaz az autóm után, s elvezetem a helyszínre. Előbb egy késkészletet, aztán valami másfajta szettet, végül egy 1650 eurós edénykészletet kaptam ajándékba, csak lestem… a végén aztán kiderült, adnom kéne egy kis cash-t, üzemanyagra. Aha… akkor kapcsoltam… pedig már ott kellett volna, amikor az ember rám köszönt egy erőteljes szálem alejkummal… Össznépi és kiscsoportos szívatások odabent: kezdem a beolvasót.

Hirdetés

* A bolgár devizatartalék három százalékát utalták át egy orosz atomerőműépítő cégnek.

660 millió euróról, azaz nagyjából 200 milliárd forintról beszélünk: nem rossz kis lóvé, pláne, ha hozzávesszük, hogy szegény bolgároknak istenigazából azért kellett kicsengetniük, mert 2008-ban az akkori kormány megrendelt egy atomerőművet az oroszoktól, aztán 2012-ben, nyilván egy másik kormány, inkább mégse akarta a bizniszt. Az orosz cég bírósághoz fordult, és a svájci döntőbíróság úgy foglalt állást, hogy 620 millió euró és a kamatok illetik meg a Roszatom leányvállalatát. A bolgárok tanakodtak egy kicsit, majd úgy határoztak, az lesz a legjobb, ha ezt a szerény összeget kifizetik – a semmire. Persze, tudom, nem arra, nyilván pontosan kimutatható, milyen jellegű és mekkora kár érte szerencsétlen oroszokat – mindnyájan tudjuk, ha egy megrendelt hotelszobát vagy repülőjegyet mondunk le, arra is elég szépen fizetünk, pedig igazából nem koptattuk az ágyat, s nem égett el miattunk egy csepp kerozin sem. A hotelben húszezret kérnek, az atomcégnél 200 milliárdot: ez van, srácok, mindenki jól gondolja meg, amikor atomerőművet rendel áfonyával, jól átsütve. Amúgy nem tudom, érezhető-e: mintha lenne itt egy icipici áthallás – nekem meglehetősen vérfagyasztó. Legjobb tudomásom szerint a rendkívül felelős, imádott népéért, a magyar zemberekért mindenre képes kormány szintén rendelt két blokkfelújítást. Az évszázad üzlete – mondta a rókamosolyú Lázár János, és kivételesen nem hazudott, mert nekik valóban az lesz/lett, nem tudom pontosan, mikor utalnak. Korábban már elmeséltem, ezer bocsánat, hogy ismétlem magam, de ilyen esetekben talán nem árt, szóval mostani tudásunk szerint Paks második üteme olyan 4000 milliárd forintba fog (nagyon) fájni mindannyiunknak, az átlagos, hogy úgy mondjam, szokásos korrupciós ráta az állami megrendelések esetében 13 százalékos (atom-beruházásoknál viszont magasabbra becsülik), tehát nagyjából 520-700 milliárd forint csúszkál majd el erre-arra, természetesen láthatatlanul: mondjuk lesz majd egy előzetes tanulmány a Gamma-sugarak hatásáról a százszorszépekre, írta Csókos Matild, százmillióért, na, ugyan miért is ne, ő ennyiért dolgozik, mit van mit tenni, drága, de minőségi áru, tessék megnézni, a számlája teljesen hivatalos, rajta van a krumplibélyegző, szép a dátum, olvasható az aláírás, becsületes adózó állampolgárról beszélünk, aki okosan visszaosztja a nyolcvan százalékot, és a többi, és a többi, a szokásos módon, minden törvényes, tökéletesen, és ha netán nem, hát Főbácsi a két dolgos kezével csinál paragrafust bármikor, ha kell, éjszaka is, vadiújat. Ha tehát megvalósul Paks II, akkor eldurran összességében mondjuk olyan 6000 milliárd – nem, nem elírás, ha most 4000-nek néz ki, mire elkészül, minimum ötven százalékkal lesz több, de ki tudja, megáll-e egyáltalában ennyinél. A 2017-es magyar vizes világbajnokság kezdetben egy 8 milliárd forintos “úszópalota” kialakításának tervével indult, de ez az összeg már a bejelentés másnapján 24 milliárd lett, nem sokkal később már 50 milliárd, most, ha jól emlékszem, épp a duplájánál tartanak, úgy százmilliárd táján. Nem téma. Ez a világbajnokság a “főpróbája” a budapesti olimpiának, ami talán nemzetmentőink legvérfagyasztóbb terve – na, ha az is összejön, tényleg ideje lesz menekülni, ki merre lát. De vissza Pakshoz – a másik szcenárió, hogy bármilyen okból kifolyólag lemondjuk a felújítást: ebben az esetben látjuk, mire számíthatunk, pláne így, hogy már egy győztes precedensper is a Roszatom dossziéiban lapul… Igaz, kicsit sajogna az a 2-300 milliárd is – de az ismét csak a nagyjaink zsebébe vándorló ezermilliárdokhoz képest mégis nagyságrendekkel jobban járnánk. A végére még elmondom a másik oldalt: egy átlagos házhoz egymillió forintért egész parádés kis naptelepet lehet kiépíteni. Ha (csak) a 4000 milliárdot elosztjuk azzal az 1 millával, 4 milliót kapunk. Azaz Paks árából lényegében az összes magyar háztetőn lehetne egy tisztességes napelemes rendszer, ami elég szépen bele tudna dolgozni egy családi háztartás áramfelvételébe. S hogy vajon miért is nem repül rá erre a megoldásra a polgárbarát magyar állam? Hát például mert akkor nem kéne vásárolnod az áramot, nem fizetnéd az árában az áfát, nem függnél a rezsicsökkentők vagy a kapcsológombnál állók kénye-kedvétől, nem fizetnéd az áram díjában például egy újabb giga-gazdaságos atomberuházás költségét és hasonló apró mulatságokat… Vagyis jó lenne nekünk – ez pedig, bármiről legyen is szó, errefelé az egyik legbiztosabb kizáró tényező…

fleron_hird01

* Az elmúlt hetekben immár sokadszor drágul az üzemanyag.

Már azzal se nagyon foglalkoznak, amivel korábban, amatőr korukban viszonylag sokat babráltak – hogy valami magyarázatot fűzzenek az emeléshez. Régebben voltak például a begyűrűző, kedvezőtlen világpiaci folyamatok (a kedvezőekből még mutatóba se gyűrűzött be egy se), aztán jöttek az árfolyamváltozások, voltak a viszonylag  egyértelműbbek, mondjuk az okozta a drágulást, hogy a dollár nagyon megerősödött a forinthoz képest vagy fordítva… Időnként, emlékszem, voltak azért kicsit bonyolultabb gazdasági összefüggések is – a bejelentők szeme épp oly kevéssé rebbent, mint a híreket hallgatóké, amikor például a mongol tugrik beszakadása, vagy a japán yen fickándozása miatt csesztünk rá. Előfordult, hogy a tőzsde idegeskedése miatt ugrott Magyarországon a benzinár, és volt, hogy egyszerűen, parasztosan csak felszökött a világpiacon a nyersolaj ára. De hogy valami nagyon jót is mondjak, már csak legendás tárgyilagosságom fenntartása okán is: többször megtörtént az is, hogy olcsóbb lett nálunk az üzemanyag – tudom, biztosan csak én éreztem úgy, hogy ha netán két forintot csökkent bármiféle világpiaci folyamatok miatt az ár, legkésőbb egy héten belül kilenccel drágult… Ez a hülye összevisszaság ment egészen tavaly júniusig – akkor a rezsicsökkentés és a becsület üvegzsebű kormánya úgy döntött, ideje szügyig merülni a szürreália tengerébe. A parlament által elfogadott új jövedékiadó-törvény tehát a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adóját. Az új szabályozás szerint, ha a Brent-olaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár alá süllyed, a benzin és a petróleum esetében a jövedéki adó literenként öt, a gázolajé tíz forinttal emelkedhet. Ha 50 dollár fölé emelkedik a világpiaci ár, az adómértékek visszaállnak a korábbi szintre – néhány hónappal később, ha… Vagyis eljutottunk oda, hogy ha valami olcsóbb lesz a világpiacon, nálunk drágul. Komolyan mondom, sokszor sótlannak és fantáziátlannak érzem egyik kedvenc lapom, a Hírcsárda kreatívjait a magyar rögvalóhoz képest… Tessék: az elektromos autók a kormány szándékai szerint legfeljebb 2017 végéig “tankolhatnak” ingyen áramot az utcai töltőhelyekről, utána majd kitalálják, mennyi legyen az ára. Lehetne mondjuk ugyanannyi, mint a benzin, és lehetne literre adni azt is, Lőrincnek amúgy is majdnem kész már egy áramgyára. Meggyőződésem, hogy ha valaki feltalálná a finggal üzemelő autót, attól a naptól fogva Magyarországon kilónként ötezer forint lenne a tarkabab, a karfiol és a köménymag jövedéki adója, az autótulajdonosok ánuszrózsájára pedig a Nemzeti Fingügyi Hivatal, a NEFIHI harmincezer forintos szerelési díjjal felpattintana egy mérőórát, melyet, bár a NAV-hoz online is be lenne kötve, havonta kéne leolvastatni az urológussal (alkalmanként 9000 HUF), továbbá évente hitelesíttetni (22 000) a műszart. Azt látni, hogy egyre inkább szükség van minden fillérre: hiába, sokba kerül itt a srácoknak már sok minden. Folyton éhes multimilliárdosok pofáját meg zsebét kell betömni, ráadásul egyre csak jönnek és jönnek az újak, akik végeznek a gengszterakadémiákon – azaz szépen kijárják például a Párt ifjúsági tagozatát, vagy valamelyik “civil” mozgalomban jeleskednek, illetve ráordítanak valami kommunistára. Aztán nem olcsó a “média” üzemeltetése sem, hiába lett megvéve kilóra, illetve tonnára: mert egyre nehezebb feladat úgy mutatni be az itt zajló úgynevezett életet, mint ami emberi fogyasztásra alkalmas. És, bár egyáltalában nem nehéz feladat, de szintén komoly költségekkel jár a teljes lakosság félelemben, bizonytalanságban tartása, továbbá egymás és a világ elleni uszítása. Ja, üzemanyag, még egy szóra: a héten átugrottam a nyomorult Nyugat egyik végvárába, a teljesen lezüllött, leszakadóban lévő, ócska Ausztriába – egy út melletti diszkontban láttam dízelt 1.007-ért. 312-es középárfolyamon szorozva az 314 forint meg egy pici: én itthon, a legolcsóbb helyen tankoltam 355-ért. Negyvenegy forint difi, literenként. Na jó, persze, igazatok van: én nem is szar 3000 eurót keresek, mint az osztrák buszsofőr kolléga…

* Kis híján bedőltem a nemzetközi karácsonyi csalóknak.

Igazából nem is rajtam múlt – legnagyobbrészt a szerencsének köszönhetem, hogy megúsztam. Több okból is piros lesz az arcom, ha rágondolok – és ígérem, soha többet nem fogok bölcselkedős kiselőadást tartani rászedett idős embereknek, mert pontosan tudom már, milyen jó érzés elhinni, hogy az emberre végre egyszer rámosolyog a szerencse… Ja, és persze a mohóság – amikor is én, más néven a világ dologi nyűgeitől megszabadult lény, aki mennyire szereti hangsúlyozni, hogy igazából semmire nincs is már szüksége, úgy kaptam ki a rutinos csaló kezéből az ajándék akármiszart, mintha a brit koronaékszerekhez sikerült volna hozzájutnom. Hasznos lecke volt, bevallom. Na, mondom, hogy esett, röhögjetek ki nyugodtan, igazatok lesz. Elmentem a boltba, csodásan beshoppingoltam, bedobtam a szatyrot a kisautóba, beszálltam, amikor beállt mellém egy régebbi kiadású, nagyobb egyterű. Rövid duddantás – átnézek. Mosolygós, bajuszos ember, kéri, engedjem le egy pillanatra az ablakomat. Persze hogy. Mondanám meg, neki, bittézi, hogyan lehetne eljutni neki az MMK-ba. Az útbaigazítás az egyik gyöngém, talán ezért nem is akadok meg rajta, mit akar ez az ember az MMK-ban: biztosan hallott Isztambulban a Panoráma Fotó Egyesület remek kiállításáról, aztán átugrott megnézni… na és persze hogy nem érem be annyival, hogy az ülésből elmagyarázzam a nagyon szimpatikus bajuszos pofának, merre tartson, kiszállok, hogy jobban el tudjam neki magyarázni, aztán… áááá, pajtás, elmegyek én előtted a kisautóval, gyere, kövess szépen, folgen, úgy. Nézem az embert, ezt aztán tényleg meghatja a szívjóság – rendesen könny csillan a szemében. Kaszanam, magyar barat – és elmondja, ő török. Szálem alejkum, teszi hozzá bizonyítékképpen, de felőlem alighanem már azt is mondhatná, bonszoár, az se jutna el az agyamig – fura egy dolog ez a csalóság, kell hozzá egy csomó pszichológia, plusz valami szuggesztív képesség, egy kis cipollaság. Szóval szálem alejkum, ó, török barátom, de örülök, voltam ám már nálatok párszor, óóóóó, wirklich??? Und merre? Hát Isztambul, no meg bodrumi öböl, na és Antalya… Áááá… Antalya??? Hab ich auch besucht Bazar? Aber natürlich… No, néksztesz mál keressem csak őt meg, mindjárt kapom névjegy, minden olcsó. Szálem alejkum. De előbb ajándék, mert ilyen herzlich Freund bin ich. Késkészlet. Ajándék. Kerámia. Így vágja el a papírt, so. Beszarsz, bitte. Tedd be auto, magyar testvér. Oké. Várjunk, várjunk, még ne induljunk. Möchte geben másik konyhai készlet… Van Frau? Mert csak akkor! Na, hast du Frau? Aber natürlich. Na gut, akkor itt van szett, minden benne, ami konyha kell. Tedd auto auch, testvér. És én teszem, dollárjelek pörögnek a szememben, mint Dagobert bácsinak, és már előre örülök, milyen örömöt szerzek majd délután a Fraunak a sok ingyenes és überhasznos motyóval… Mire megfordulok, a bajuszos ember már ott áll egy irtózatos méretű ládával. Az edénykészlet. Int, nyissam a csomagtartót. Kinyitom, félig már transzban: alig tudjuk bepréselni a nagy ládát. Jó isten: hát ekkora szerencsém nem lehet. Az ember a kezembe adja az egyik lábast, hirtelen engedi el, majdnem elejtem – jól érezhető, hogy van benne anyag dögivel. Pompás egy áru. A bajuszos most a dobozra mutat: pirossal ott áll, 1650 euró… Aztaku… húba… Nem is csukja be a dobozt, rám néz, az eddigi leghipnotikusabb pillantással, nem csoda, most jön az igazság pillanata – na szóval, böki ki, kéne cserébe ezért a sok ajándékért egy kis üzemanyag-hozzájárulás… tudnék-e adni valamennyit? Nem kicsi a pofon, de legalább hat: egy másodperc alatt józanodom ki az egészből, kiveszem az edényes ládát, a konyhai vackokat meg a késkészletet, és szépen visszateszem az autója tetejére… ő egyfolytában kérdezgeti, mennyim lenne, na, mondjam meg, nyugodtan… testvérek között nincs Problem… de a testvériség már rég oda… és eszembe jut a szálem alejkum is… Van egy szalmakalap a csomagtartómban, azt valamiért a fejébe húzom – nem gond, elfogadja. Mondom, jöjjön akkor utánam, az MMK-ig azért elviszem… és el is indulok – az első kereszteződésben jobbra fordulok, ő meg balra… Kicsivel később látok még egyet, aztán megint, egy harmadikat is – osztrák meg német rendszámos autókban ülnek, vadászgatnak. Megállok a hivatal mögött, ott is egy – épp egy járókelőt faggat, az mutogat neki valamit, meg is kapja a késkészletet, amit szépen megköszön, majd azon nyomban hátat fordít, és határozott lendülettel lelép. Az ember még szólongatja kicsit az autóból, de aztán vállat von, beletörődik a veszteségbe, és szép lassan továbbhajt. Újabb áldozat után szimatolva…             

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.81 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó ez az e heti, de ezen konkrétan behaltam!
    :D

    “Meggyőződésem, hogy ha valaki feltalálná a finggal üzemelő autót, attól a naptól fogva Magyarországon kilónként ötezer forint lenne a tarkabab, a karfiol és a köménymag jövedéki adója, az autótulajdonosok ánuszrózsájára pedig a Nemzeti Fingügyi Hivatal, a NEFIHI harmincezer forintos szerelési díjjal felpattintana egy mérőórát, melyet, bár a NAV-hoz online is be lenne kötve, havonta kéne leolvastatni az urológussal (alkalmanként 9000 HUF), továbbá évente hitelesíttetni (22 000) a műszert.”

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Hm. Eszem is, iszom ~, élek ~ még pár évig, vagy tovább. Közben próbálok Harpagon- módon zsét gyűjtögetni, tisztességesen. Az az egy milla nem hangzik rosszul! Annyi talán összejön, mire nyugdíjas leszek. Már csak a ház hiányzik a napelem alól… ;) Az üzemanyagárakról csak annyit, h én 2 lábbal működöm, ezért nem fogyasztok se gázolajt, ~ benzint, de érzékelem ezt a gusztustalan folyamatot.S a végén az a kis ” cipollaság ” T. Manntól kölcsön véve: Ne szégyelld magad, Andriska, mert mi mindannyian alászaladtunk már hasonlónak. Békés karácsonyt kívánok Neked, és a hozzátartozóidnak! :)

  3. Tóth Gábor szerint:

    Hát ez jó volt.
    Az első etaptól ismét sorozatgyilkos ösztöneim éledtek fel,a kiszemelt áldozatok létszáma szépen nő.
    Nem lesz nehéz Columbónak megtalálni azt a bizonyos szálat, ami összeköti őket.
    Azért valaki szólhatna a fiúknak,hogy nemcsak a medve, de egy atomerőmű sem játék, szóval okés, lopják szét a projektet, de azért a szerelésbe ne nagyon szóljanak bele, és ha Szergej azt mondja,kell még öt csavar, akkor adják oda azt a hatot.
    Egy ilyen erőmű mégiscsak nagyobbat durran, mint a babbal hajtott autó….

    A benzin az nem rezsi? Bár nekem nincs autóm, de nekem úgy tűnik,történelmünk eme szakaszában a motorizáció eljutott arra a szintre, amikor az autózás épp úgy hozzátartozik az élethez, mint a központi fűtés vagy a kábeltévé.
    Sőt!
    Ráadásul van, akinek valóban munkaeszköze, és most kivételesen nem csak az autóbuszok jutottak eszembe.

    A tökös törökösön jót nevettem, hát igen, van aki tanul egy-egy termékbemutatón és ki is próbálja.
    S lám….
    Mindenesetre nekem vadi új a dolog, jó hogy leírtad, szólok itt is mindenkinek, nehogy bedőljenek.
    Peace meg minden, és itt is Boldog Karácsonyt! :)

  4. kroonstadt szerint:

    sosem dőltem be ezeknek a bajszos “törökök”-nek. főleg azért,mert nem akarok semmit se venni,sem kapni tőlük. tőlük sem.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc × = 36

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz