Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 december
5komment

Itt nincs korrupció!!! (Béla bátyám, délután mennék akkor a lóvéért)

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázharminckilencedik kiadását egy – legalábbis az én rendszeremben – imádnivaló hírrel nyitom: van tudniillik Japánban, hogy egészen konkrét legyek, a nem kevésbé pompás nevű Chichibu városában egy múzeum, amelynek tárlóiban köveket/kavicsokat mutatnak be az érdeklődő nagyközönségnek. Jelesül olyan köveket, amelyek emberi arcokra emlékeztetnek. Nyilván sokan játszottunk hasonlót gyerekkorunkban – kövekkel, felhőkkel, kávézaccal: a japánokat viszont sok más mellett azért is nagyon kedvelem (és irigylem egyszerre), mert egy csomó gyermekkori csodát felnőttkorukban sem felejtenek el. Képesek például “belebújni” egy rózsa lelkébe, azaz akár órákon át koncentrálni más élőlények rezdüléseire – és képesek megnyitni, látogatni, fenntartani egy ilyen múzeumot: remélem, meglátogathatom egy szép napon. A múlt héten ugyebár nem dolgoztam, igazoltan voltam távol az “elmaradott” Balkánon, közelebbről Boszniában – jut eszembe, halkan jelzem, hogy ha minden így marad, pár éven belül az ő füstjüket is bámulhatjuk majd nagy bociszemekkel, mint mondjuk Szlovákiáét vagy Romániáét… Szóval emiatt nem volt alkalmam megemlékezni arról a pompás konferenciáról, amit hó közepén szervezett meg az Állami Számvevőszék, s amelyet annak apropóján hívtak össze, hogy ötéves a korrupcióellenes együttműködés. Akármeddig tudnék röhögni ezen a félmondaton – ha mondjuk Barbadoson, Guadalope-on szürcsölgetném a koktélom, de legalábbis bárhol máshol lennék, nem pedig itt: mert így továbbra is én fizetek itt mindent, és az se nagyon vigasztal, hogy nem egymagam. Ötéves a korrupcióellenes együttműködés. Azért ezt nem egyszerű feldolgozni. A végére is egy kis hungarikum a javából: elkövettük azt a hibát, hogy rendeltünk Boda sr-éknak egy vadonatúj mosógépet, mert a régi kissé megfáradt már a szolgálatban. Egy gyönge kilóba fájt a mutatvány, természetesen előre fizetve – a bátyámmal kiválasztottuk azt a céget, amely kicsi pénzért házhoz szállít, felvisz, kicsomagol, beüzemel, elviszi a már nem szükséges motyót. Egyszerű kis menet volt: kissé tovább amortizálódtam – de miért, miért, miért kell mindennek ennyire fosul működnie ebben a szerencsétlen, lerobbantott, megkattantott, ki- és elárult országban vagy miben???

Hirdetés

* Évtizedek óta töretlenül népszerű a közel kétezer kiállítási darabot bemutató kő- és kavicsmúzeum Japánban.

Nem vagyok én egy anyámasszony katonája – ha netán ismertek japán embert vagy asszonyt, csak küldjétek nyugodtan hozzám, munkaidőben, és én simán, hezitálás nélkül, akár tanúk előtt is a szemébe vágom bármelyiknek, hogy kimondottan kedvelem őket, egyre-másra, en gross. Tetszik az elszántságuk, az udvariasságuk, a visszafogottságuk, a szenvedélyes küzdeni tudásuk, az elmélyültségük – oké, persze, tudom, felületesek az ismereteim ahhoz, hogy teljes körű értékelést adhassak róluk, de ahhoz épp eleget találkoztam már velük, hogy elmondhassam, nagyon kellemes emberek. Ja, és, ha még nem említettem volna, nagyon, talán leginkább szeretem bennük, hogy felnőttkorukra sem pusztítják ki magukból/egymásból a gyermeket – hogy olyan tisztán tudnak lelkesedni számunkra szinte bugyután egyszerű dolgokért, olyan megkapóan bájosak tudnak lenni sokszor, hogy az ember őszintén irigyli őket érte. A héten akadtam bele egy hírbe, azóta vagy hússzor már biztosan elolvastam: van egy kő- és kavicsmúzeum Chichibu városában – a tárlókban, gyönyörű kis fa posztamenseken olyan kavicsokat-köveket mutatnak be az álmélkodó közönségnek, amelyek emberi arcokra emlékeztetnek. Több mint ezerhétszáz ilyen követ láthatnak az érdeklődők – a múzeum tulajdonosa, vezető kurátora Yoshiko Hayama: ő az özvegye annak a 2010-ben elhunyt úrnak, Shozo Hayamának, aki ötven év fáradhatatlan munkájával gyűjtötte össze a tényleg elképesztő anyag zömét, egyetlen szempontja az volt, hogy a portréknak emberi kéz beavatkozása nélkül kellett “készülniük”. Nézzétek már meg ezeket a képeket! Vagy egy korábbi blogbejegyzésben ezeket, itt! Imádom, imádom, imádom: el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett megtalálni mondjuk E. T-t, Elvist (aki egyébként, zárójelben, engem sokkal inkább emlékeztet David Bowie-ra), Borisz Jelcint, Gorbacsovot, Nemót, a halat, Donkey Kongot és a többi “hírességet” – de a névtelen kőportrék is elképesztően karakteresek, pláne amikor például négy “éneklő” fejből amolyan kiskórust álmodik a kreatív kurátor… Milyen csodálatos is a világ, de komolyan mondom… most, ahogy sokadszorra is elolvasom ezt a hírt, ahogy átnézem a képeket, újra rá kell jönnöm, azért mégse lehet minden elveszve, ha vannak még közöttünk, akik az életüket képesek feltenni rá, hogy arcokra emlékeztető köveket gyűjtsenek össze, amiket aztán nem csekély munkával, anyagi és egyéb ráfordítással közszemlére tesznek, hogy aztán, végül mindez eljusson, eljuthasson a közönséghez… Amely, és talán itt érkezünk el a legfontosabb részhez, kíváncsi a csodálatos kőarcokra… de hát hogy is ne lenne kíváncsi, ha egyszer döntően japánokból áll, ők pedig, mint írtam, simán vevők egy csomó olyasmire, amire mi csak lenéző félmosollyal legyintünk. Kínában történt, hogy a jó sors összehozott egy japán tévéstábbal: három ifjú, azt se tagadom, meglehetősen dekoratív hölgy, és egy mérsékelten ifjú és dekoratív úr alkotta a csapatot – itt nem részletezendő okokból aznap este épp összfegyvernemi szőnyegbombázást tartottunk a Szabó Ferivel az étterem bárjában, mert igaz hazafiként úgy kellett döntenünk, hogy egyszer s mindenkorra leszámolunk a kicsit korábban alattomosan ránk támadt ázsiai szabadcsapatokkal, amelyek a pekingi egyezményt lábbal tiporva vizespoharakba töltött mao tai-t vetettek be ellenünk. Nehézfegyverzetünk négy nagy méretű varázsgömb, azaz Unicum volt: egy tízfős kínai gárdát már leterítettünk, szépen arcra borulva ültek az asztalnál, így épp az említett japán tévéstábra koncentráltunk, amikor észrevettem, hogy a hölgyek az épp kifogyni készülő egyik palackunkat nézegetik. Egy enyhe szalonspicc azért talán már bennem is lehetett, hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem hát, ismerik-e a hét csepp legendáját – kikerekedett a szemük, és sikongattak az izgalomtól, amikor elmeséltem nekik a gyerekkoromtól magammal cipelt olcsó kis városi legendát, hogy tudniillik minden üvegben mindig marad hét csepp, akárhányszor ürítjük is ki. Azonnal utána kellett járni a dolognak: először persze sima volt az ügy, aztán már türelmesebbnek kellett lenni – a végén, amikor már sehogy se akart összejönni a hét csepp, mondtam nekik, simogassák óvatosan, finoman, felváltva a gömböt… nos, a frissen feltalált legendámnak köszönhetően igen szép és tartalmas este kerekedett, a sikerünkről pedig szerényen hadd mondjak csak annyit, hogy a két nappal későbbi, igen szigorúan zártkörű japán ünneplésre összesen két európait hívtak meg a mindenható sógunok… khm… ott se sokat szomorkodtunk, ennyit talán el szabad árulnom, de sokkal többet nem… Kőarcok: csak csendben fohászkodom, ne merüljek már bele valami újabb szenvedélybe – ha jól érzem, biztosan menni fog, hiszen eddig mindössze egy röpke délutáni sétát tettem a Duna-parton…

fleron_hird01

* Ötéves a korrupcióellenes együttműködés.

Hagyok időt. Abból van, dögivel. Még nem kezdem el. Nem hajt a habony. Olvasgassátok még egy kicsit a címet. Ízlelgessük együtt. Ötéves… pedig mintha tegnap kezdődött volna, olyan… hiába, jó társaságban állni látszik az idő, bár a szekér szalad, ahogyan Áder János két széles mosoly közt fogalmazott a “Legfőbb kincsünk, a víz, mert anélkül sajnos mind elég gyorsan megdöglünk, kivéve aki tagja a Pártnak” című előadásában, Vanuatun, a háromhetes környezetmegóvási konferin. Korrupcióellenes együttműködés. Magyarországon. Van az a pénz, amiért beszállhatsz… És nem ma kezdtük, már öt éve megy az együttműködés, frappánsan. Azt hiszem, meg is látszik, egyetérthetünk. A parlament felszólítja a kormányt, hogy teremtse meg a korrupció elleni együttműködés törvényi alapjait. Védje meg az országot. Építsen stadionokat. Lopja el mindenünket. Az a törvény, szépen meg van hozva, szóltok, mire kell, csináljuk, azért vannak a jó spannerok, kis pénzér’, okosba’. A parlament a kormányt. Felszólítja. Tiszta szerencsénk, hogy szóba állnak egymással. Sőt, időnként az az érzésem, mintha ebben-abban egyet is értenének egy kicsit. Mondjuk úgy nagyjából mindenben. Felszólítja. A jobb kezem a balt, hogy vakarja meg. A Boda András törvényesen felszólítja az engemet. Hozzám szóltál, csillagom? Figyelek, hát hogy a frászba ne figyelnék, az az én hivatásom és nem is kevés. Na, vettem. Kicsit gondolkodom rajta, megrágom, de egye fene, végül csak belemegyek. A parlament meg a kormány: én és énke. De hát csak muszáj lenne elhinnem, hogy amúgy itt mindenki tök független: végtére is valami ilyesmi a demokrácia lényege, legalább az egyik szegmens. Máshol, úgy értem, máshol, nyomorultabb helyeken, ahol már a túlérett, megerjedt kapitalizmus gőzei elkábítják a széles néptömegeket, akik azt hiszik, normálisan élnek, pedig egy frászt. A szívük mélyén ők is azt az utat akarják járni, amit mi – csak nem tudják normálisan artikulálni a vágyaikat, mert a fagyasztói társadalom leizélja az agyukat. És egy nyomorult lázárjános nem sok, annyijuk sincs, hogy minden csütörtököt mondjon nekik. Itt, nertársak, példás együttműködés van. Új egység, komáim. Harcba szállunk, öt éve már, a korrupció ellen. Ami persze nincs is, ez a nagy helyzet. Máshol már volt hogy volt, meg amikor ez a rohadék nyugdíjkilövető gyurcsányi volt, meg a buziliberálmigránbolskommerek, nem beszélve akkor Mohácsról, meg Haynau, és Trianon, na pláne, ne is mondjam, és akkor most meg csodálkozunk, hogy a polgári kormánynak ég a keze alatt a köröm? Hogy nem minden fenékig azonnal? Hm? Mi ez a kádárvircsaft? Korrupció itt nincsen, feleslegesen tetszik keresni, hát kereste már a Nemzeti Korrupciókereső Fórum is fél éven át, de nem talált belőle egy morzsányit se. Aztán a kormány felszólította a kormányt, hogy utaljon ki a NKF részére hat és fél milliárd forintot, mert ennyibe került a keresés. Rohadtul keresték. És mégse. Most várják a korrupcióvadászokat is amúgy, lehet jelentkezni: lesz az országban első körben huszonnégy Korrupciókereső Akadémia. Képzés meg minden. Törvényesen. Az Állami Számvevőszék, azaz az ÁSZ amúgy konferenciát is szervezett. És örömteli fejlemény, hogy két vadiúj tag is csatlakozott a korrupcióellenes állami szervek sorába. Mondom a két újat: Magyar Nemzeti Bank és Közbeszerzési Hatóság. Én most kicsit ledőlnék, ha nem haragszotok. Mondjuk úgy negyven-hetven évre. Elrakatom magam folyékony nitrogénbe – hátha annyi idő alatt a tudomány feltalál valamit, ami elmulasztja a pártokat. Azt még elmesélem azért, hogy a konferencián kiderült (a továbbiakban nem a saját agyszüleményeim következnek, csak szólok), Pintér Sándor szerint a megelőzésre kell nagy hangsúlyt fektetni; Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke elmondta, “… a korrupció elleni küzdelem legfontosabb feladata, hogy megalapozza az emberek bizalmát azzal kapcsolatban, hogy a közügyek rendben zajlanak…”; a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs úgy vélte, a korrupció elleni harc legfontosabb eleme a hitelesség; míg dr. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kijelentette: “A korrupció legalacsonyabb szintű megjelenése is aláássa egy szervezet működését, amiből logikusan következik, hogy nincs elfogadható szintje a korrupciónak.” Ezt a mondatot a Magyar Nemzeti Bank alelnöke mondja ki, nyilvánosan. E bank elnöke dr. Matolcsy György. Amiből logikusan következik. Aláásva is.

* Vásároltunk egy mosógépet.

A fiatal párnál, Boda Endrénél (91) és kedves nejénél (85) sajnos feladta a mosógép az elmúlt hetekben. Próbálkoztam a javíttatással (ennek a történetnek az elnagyolt leírása is bőven túldagadna e sorozat keretein – a kisgépjavító mesterek, ezt, bevallom elég régóta sejtem, teljesen külön páholyban ücsörögnek), aztán inkább az egészséget és békességet választottam, midőn úgy döntöttünk a bátyámmal, vegyünk egy újat, az elkövetkezendő negyven-ötven évüket csak kiszolgálja. A tesóm fejest ugrott a net óceánjába, nézelődött, latolgatott, linkeket küldött:  végül meg is találta az igazit – vagyis azt a céget, ahol volt jó, egyszerű kezelésű, kis méretű, elöltöltős masina; és ahol házhoz is szállítják, felhozzák a lakásba, kicsomagolják, beüzemelik a gépet, majd a régit szépen elviszik, slussz. Természetesen minden plusz szolgáltatásért felszámolnak egy kis lét, de hát rendben is van így, dobjuk rá, azt már mindketten tudjuk, sokszor épp az olcsó lesz a végére az igazán drága. Az egész mutatvány megáll nagyjából egy kilóból, oké, szóljon a rock, pénz elutalva, szállítás 4-5 munkanapon belül, így szólt a vállalás, rendicsek, számoljunk. Négy munkanap, öt munkanap, semmi… a hatodikon kapok egy telefont, hogy minden jel szerint úgy a nyolcadikon akkor indulna is a manőver. Logisztikai probléma adódott a raktárban ugyanis tudniillik. Ja, az egészen más. Oké. Tekintsük egyszerű udvariassági hiátusnak azt, hogy ez az ismerkedő beszélgetés nem egy boccsal kezdődik vagy végződik, illetve hogy a közepén sincs elhelyezve – amolyan kis baráti, bizalmas, bejelentős traccs. Bandi, egy három nap múlva lesz tán rád időnk, addig is szerbusz. Ja, hogy miért írjuk akkor ki, hogy 4-5 munkanap? Mert akkor még nem tudhattuk, hogy logiprobi lesz a rakiban. Szerencsésen hazakeveredünk Mostarból, visszaállok a nemzeti értékteremtésbe, eltelik a hétfő, aztán el a kedd fele – mondom, lassan megint itt a szerda, ami már kis csütörtök, ugye, aztán kicsit nem figyelünk, belecsúszunk a péntekbe, és huss, ott a hétvége: na, durr egy telefon, belefér a költségvetésembe természetesen, nem veszik ugyan fel, nem is vártam, végtére is itt élek, itt szeretek, mert itt soha nem unatkozik az állampolgár… mindenesetre kicsörgés közben a számomat valószínűleg társíthatták a rendeléssel, vagy ilyesmi, mert félóra múlva hív egy futár. Három és hét óra között hozna nekem egy csomagot, szól a felvezetés. Mondom neki, az aligha egy mosógép nem lesz, ugyebár? Meglehet, mondja kimérten a futár – gyorsan közlöm vele, hogy négy óráig egy buszon ülök, méghozzá bal elöl, úgyhogy csak utána lehet jó, rendben, mondja a szakember… és valami titokzatos ösztön azt súgja, kérdezzem már meg továbbá, ugye tud róla, hogy felhozás, beüzemelés, régiszarelvivés… Teeeesssééék??? – így ő… Mondom neki, elnézést, mi ezeket a szolgáltatásokat kértük, ezért fizettünk extra pénzeket – a többit, ha lehet, beszélje már meg a saját elöljáróival, nem az én dolgom, ráadásul nem is érdekel. Aszongya nekem a kedves futár, megtisztelő közvetlenséggel, ő azokból az extra pénzekből semmit nem lát, továbbá ő nem vízvezetékszerelő. Hm. Le muszáj tennem a telefont, nem szeretnék civakodásba kezdeni. Felhívom még egyszer az fővállalkozó céget, mondom, van itt egy kis bibi, a futár baromira nem tud semmiről, jó, hogy nem a ház előtt kellett belekezdenünk – a telefonos ember megért, részvétet nyilvánít és azonnali intézkedést ígér: tény, hogy nyolc percen belül visszahív a futár, közli, hozza a mosógépet, be lesz szerelve, a régi el lesz szállítva. Mindezt azonban olyan stílben jelenti be, hogy ahhoz képest egy másodfokú anyázás csupa negédes szóvirág – és abban sincs nagy kétségem, hogy időt-fáradságot nem kímélve máris két akkorát köpött a forgódobunkba, mint a cselédkönyv. Visszaszólok az udvarias boltosnak, s közlöm vele, meddig jutottunk mi kettecskén – ha netán valami gond adódna a szállítás során, nem leszek maradéktalanul boldog, de akkor ők sem. Á, dehogy, nem lesz semmi baj. És tényleg. Háromnegyed háromkor csörög a telefon, épp egy megállóban eresztem le a kedves utasokat – a futárom az, foghegyről közli, tíz percen belül a helyszínen van. Öhm… mondom, direkt jeleztem, hogy négy előtt nem tudok ott lenni… mire az ember idegesen elhadarja, sajnálja, ő nem fog egy órát várni, az tuti, neki mennie kell még Adonyba és Pestre is – de a szülők otthon vannak, nemde? Mondom ja, ja, abszolút, csak… izé… aztán inkább nem is kezdek bele… Rá kell jönnöm szépen, mint rendesen, ezúttal sem én győztem, az ász nála volt, és nem félt kijátszani: amikor végre fél öt után hazakeveredek, a gép a helyén áll, végül is minden rendben, jó, pár apró alkatrész van itt-ott elhullajtva, amiről senki nem tudja, mi, de a gép működik, a régit elvitték, szavam ne legyen. És tudom, csak én gondolom ostobán, hogy ez a rosszízű sztori mondjuk Ausztriában, Hollandiában vagy Új-Zélandon egy mákszemnyit másképpen történik. Vagy ha netán mégis így, annak pedig némileg mások a következményei. No de ne legyünk negatívak, ne panaszkodjunk már folyton: örüljünk inkább… no… jó… hát például annak, hogy Magyarországon egyáltalán kapható mosógép… házhoz szállítva… beüzemelve…                              

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 6.79 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Hatlövet szerint:

    A japán mentalitás bizony ilyen, meglátják az élet kis örömeit és érdekességeit is. Nagyon szerethető a mentalitásuk.

    Itt ebben a NER kompatibilis országban pedig korrupció nincs és hogy ne is legyen ezért kell a korrupcióellenes együttműködés vagy mi a szar.

    Ez a mosógép sztori szíven ütött. Először is amikor írtad, hogy előreutalós a szállítási történet akkor már éreztem hogy lesznek döccenők. Én szeretek neten rendelni ezt azt, de arra figyelek, hogy legkorábban mindig akkor fizetek amikor az árut megkaptam, ugyanis amíg a pénz nincs zsebben addig bizony a futár is meggondolja hogyan is beszél a piaccal azaz a megrendelővel.
    Ami pedig a beüzemelést illeti, bár egyre kevésbé vagyok segítőkész embertársaimmal, de neked (főleg mert a szüleidről volt szó) szívesen segítettem volna beüzemelni. Bár nem vagyok mosógépszerelő, de van vízmértékem meg villáskulcsom, csőkulcsom a vízvezetékre történő rákötéshez és természetesen mindezt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Már a bevezetésnél elakadtam, de menjünk szépen sorban, mint ahogy a csillag az égen… Andriska – bár nincs nálam a bölcsek köve ;)- , én megmondom Neked a frankót: ez csupán azért van így, mert mi egy folyton behódoló nemzet vagyunk. :( Korrupció pedig soha nem volt, nem van, és soha nem is lesz a legújabb adventi néphit szerint. Aztán: picit elméláztam a lázárjánosos gondolaton, de ezt mindenki vágja. Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, h nálam csupán két vízórát kéne kötelezően kicserélni, de a szolgáltató ab ovo elzárkózott a problémától, mivel más gond is van itt. A maszek pedig tologatja az időt. Ennyit a mai valóságról…

  3. Seres Gáborné szerint:

    Tisztelt Boda András Úr! Évek óta állandó olvasója vagyok.Nagyon kedvelem az éleslátását,a stílusát,a humorát. Régóta tervezgetem, hogy írok Önnek, de nem az Ön, hanem az Édesapja személye miatt. Boda Bandi Bácsi 1962-1965-ig főnököm volt a Meleghengermú Villamos üzemben.Szeretettel köszöntöm,nagyon örülök, hogy jó egészségben élnek kedves feleségével együtt.Kérem, írjon Róluk gyakrabban! Bandi Bácsi az első főnököm volt pályám kezdetén. Sokat tanultam Tőle a szakmából, becsületből, emberségből ami végig kísért a hosszú szakmában eltöltött éveim során a nyugdíjazásomig. Ezúton köszönöm. Mindig szeretettel emlékezem Rá, tisztelettel üdvözlöm több mint ötven év elteltével. Remélem Önt nem zavartam,köszönöm a türelmét.
    Seres Gáborné Kis Etelka

    • Boda Kapitány szerint:

      Kedves Etelka, nagyon szépen köszönöm a véleményét, és azt se tagadom, hogy külön nagyon büszkévé és boldoggá tett azzal, amit jó atyámról ír… igazán köszönöm, az ő nevében természetesen. Átadom neki a jókívánságokat, biztos vagyok benne, hogy emlékezni fog… Szép napot, jó egészséget kívánok önnek, olvasson minket továbbra is…

  4. Kósa Tibor szerint:

    És emlékezett? kíváncsiságból…
    Én vagy 15 éve jártam a Vasműben, annak is a számítástechnikai részében.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


egy + = 7

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz