Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


05 november
2komment

Kukurikúúú, Ferenc pápa! Add vissza Teddyt, vagy…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázharminchatodik kiadásában megszólítjuk a katolikus egyházfőt – áh, mit meg-, hát egyenesen felszólítjuk Ferenc pápát: Kukurikúúú, Ferenc pápa, add vissza az új-zélandi tanár néni játékmackóját!!! Máskülönben nagyon nagy gond lesz, de frankón. Az említett mackót, Teddyt ugyanis egy svájci gárdista se szó, se beszéd, egyszerűen kikapta az európai körutazáson pallérozódó derék tanerő kezéből. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy Teddy igazából a tanárnő kedvenc osztályához tartozott: épp azért hozta magával, hogy egy csomó fotón szerepeltesse – erre tessék, szerencsétlen kismackó most ott hever a Vatikán valamelyik bugyrában, a fokozottan terrorveszélyes iparcikkek karanténjában. Mi sem természetesebb, mint hogy a gyerekek máris írtak pár szívhez szóló levelet Ferenc pápának. Akármibe lefogadom, hogy ha valaki, hát ő ki fogja szabadítani a macit, és szépen hazaküldi. A propos, itthon, azt hiszem, minden rendben. Múlt héten még volt pár apró hiányosság a Nem, Yeti Egy-öt Működ és Rend Szerében, de mára beforrt az utolsó hajszálrepedés is, azt kell mondanom: a kormany.hu-n (amire, mint autóbuszvezető, én tiszta, nyílt tekintettel, nomen est omen szaklapként tekintek) is közzétették azt a tervezetet, amely egy kormányrendelet módosítását célozza. Ha a nagyívű terv megvalósul, születési dátumunkhoz igazodhat a jogosítványunk érvényessége. Köszönjük, tisztelt vezetőség. Azt hiszem, egyetérthetünk: kész vagyunk mindennel, több dolog itt nincsen, Magyarország feloszlathatja magát, amúgy is a csúcson kell abbahagyni. Ezerszer megvitattuk már a kivilágítatlan dunaújvárosi gyalogátkelők és utcák tragikusan szomorú ügyét – most nem is ezekről lesz szó, nem mintha lenne valami fejlemény, oké, fel volt/van/lesz túrva itt-ott az utca, tizenöt vagy hány helyen plusz kandelábereket helyeztek el, ha akarjuk, hihetjük, hogy valami érdemben is történik, de ez nem az… Valamelyik nap viszont, miután megálltam elengedni egy járókelőt, úgy ment el mellettem egy ifjú hölgy a zebra előtt, hogy csak úgy suhogott – fényes nappal egyébiránt. Utána eredtem, utol is értem – bár hagytam volna inkább a francba az egészet: olyat válaszolt, amitől szerintem pár millió szegény kis agysejtem a helyszínen felrobbant… Nyitom az ajtókat, nyugodtan jöhettek, itt, minálunk minden világos.

Hirdetés

* Elkobozták egy új-zélandi tanárnő kismackóját a Vatikánban.

Heather Nicholls élete egyik nagy kalandjára indult: európai vakációjára nem csak a barátját, de alsó tagozatos osztályának közös, kedvenc kismackóját is magával vitte, azzal a feltett szándékkal, hogy a lehető legtöbb fotón szerepelteti majd Teddyt, így aztán kedves kis nebulói majd az ő szemüvegén át láthatják az összes közös élményt. Ugyan mi baj lehet egy ilyen kedves kis útitárssal – Új-Zélandon, ahol sejtésem szerint terrorizmusról legfeljebb csak a hírekben hallanak, ha hallanak egyáltalán, nyilván egyszerű a válasz, az égvilágon semmi. Csakhogy Európában mostanság más szelek fújnak: itt lassan már az a leggyanúsabb, ami egyáltalán nem gyanús. Például egy kismackó: no, az nagyon. Heather természetesen a Vatikánba is ellátogatott: barátja, Jamie épp közös fotót akart készíteni kedveséről és aprócska útitársáról, amikor a pápa TEK-je, azaz a svájci gárda egyik ügybuzgó és különösen elővigyázatos tagja egy árva szó nélkül kitépte a tanárnő kezéből a mackót, és jó keményen bevágta a közeli műveleti helyiségbe, ahol szegény kismackó feltehetőleg mindmáig hever. Heather persze igyekezett elmagyarázni a mogorva strázsának, hogy nem hétköznapi mackóról van szó – de minden hiábavaló volt, az őr természetesen nem beszélt angolul, s feltehetően akkor se lett volna sokkal barátságosabb, ha netán ért a szóból. A magyarázkodással se bíbelődött sokat: a szívhezszólóan könyörgő tanárnőnek egy méretes, nemzetközi “nem”-jelzéssel adta értésére, felesleges próbálkoznia, Teddy előzetesben marad. A legnehezebb pillanat persze akkor jött el, amikor a tanárnő néhány héttel később találkozott növendékeivel, s el kellett mondania nekik a kétségkívül igen szomorú végű sztorit. A gyerekeket nagyon megrázták a történtek: nem értették, miért vették el tanárnőjüktől kis kedvencüket. Végül úgy döntöttek, saját hatáskörben igyekeznek visszabillenteni a világ kibillent tengelyét – leveleket fogalmaztak, amiket egyenesen Ferenc pápának küldtek el. “Kedves Őszentsége a Pápa! A Svájci Gárda ellopta a mackónkat, amikor Mrs. Nicholls Rómában volt. Mrs. Nicholls a Vatikánvárosban fényképezett. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ellopták a mackónkat. Mrs. Nicholls is nagyon szomorú” – fogalmazott például Lailarnie Leghton. Az összes levélben arra kérik a katolikus egyházfőt, mentse meg és küldje haza Új-Zélandra Teddyt. Párszor szerintem említettem már: Ferenc pápa – bármennyire idegenkedik is tőle a legeslegkeresztényebb és -demokratább néppárt, a rendkívüli fontosságát időről időre a legkülönfélébb idióta javaslatokkal illusztráló KDNP elitje – szerintem minden idők legjobb fej pápája, aki, persze ismét csak szerintem, igazából pont azt mutatja be, milyennek kéne lennie, hogyan kéne viselkednie, a világ világi fertályához állnia mondjuk a XXI. században és a továbbiakban a katolikus egyháznak, ha valóban komolyan gondolja, hogy szeretne fennmaradni… Ferenc pápa – nekem, de nyilván korántsem csak nekem – minden tettével azt bizonyítja, hogy a vallás komoly gyakorlása, a hit elkötelezett terjesztése nem ellentétes az emberséggel, épp ellenkezőleg; az egyház szolgáinak nem kell szégyellniük, ha emberek is, ha vannak érzelmeik, ha a hétköznapokban nem csak prédikálják, de teszik is a jót… a legmagasabb szintekig. Ő maga jár elöl jó példával – persze hogy ez a szokatlan hozzáállás nagyon sok egyházi méltóságnak nem tetszik, azt könnyűszerrel meg tudom érteni… Bárhogyan van is: lényegében száz százalékig bizonyos vagyok benne, hogy a hírek hamarosan eljutnak a pápáig – ő pedig pontosan azt fogja tenni, ami ebben a helyzetben a kötelessége, vagyis kiszabadítja a fogságból és szépen hazajuttatja a fogságban sínylődő kismackót… ja, és megkockáztatom, hogy egy csendes beszélgetés keretében még a keménykedő svájci gárdistának is lezavar egy könnyed, mosolygós példabeszédet…

* A születési dátumhoz igazítaná a kormány a jogosítvány érvényességének lejárati idejét.

Komolyan mondom, az elmúlt hetekben nem tudtam rájönni, mitől vagyok olyan nyugtalan. Csak ültem az ablaknál, látszólag egykedvűen bámultam ki a parkba, le a Dunára, közben hallgattam a szorgalmasan kopácsoló harkályt, és gondolatban igyekeztem végigmenni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének összes szegmensén – természetesen képtelen voltam bármi apró hibát felfedezni a kristályszerkezetben, valami mégis ott bujkált bennem. Már annyira nyugtalan voltam, hogy arra gondoltam, beülök az ügyes csajom kisvállalkozása által egy másik cégtől barterbe megkapott helikopterbe, és elugrom pár órára Dubaiba, felszívok két csík okosságot Ismeretlen Árpival, vagy kihívom egy yachtgyorsulásira Pharit vagy a Szerelőt, valamelyik csak arra úsztat épp – de aztán, á, a faszom, nem léphetek le csak úgy négy napra, már a múlt héten se volt HL, Dubaiban meg tudom, milyen szar a wifi abban az ótvar ötcsillagosban, oké, 140 ezerért az ember ne várjon csodákat, mindegy, maradtam idegeskedni. Mintha mégis hiányozna valami – gondoltam továbbra is. De hát mi? A szociális háló már olyan tömörre van kártolva, mint egy vaslemez; a gazdaság dübörög, beálltunk, mint a gerely, most mást ne is mondjak, hat éven belül meg kell próbálnunk utolérni… izé… Szlovákiát… tyű, vajon mit is mondhattak erre a fergeteges, legújabb célkitűzésre a Jobbikban… a szánalmas Szlovákia, akiknek a teljes történelme átjön egy rövid szöveges üzenetben, hihihi, hahaha… bezzeg a mi fénylő múltunk, ugyebár, mondanom se kell… a mi mindenkit legyőző szuperhőseink, a mi mindent feltalálóink, meg a híres focisták, meg úgy egyáltalában… izé… minden… na, szóval, míg mi a vaskos, műnyomópapírra igényeskedett képeskönyvekben összegeztük soha el nem múló dicsőségünket, ezek a faragatlan tótok, a fontolva haladás szép szabályait teljesen figyelmen kívül hagyva bevezették például azt az ostoba eurót, amit mi egy darabig öt évente mindig máskor és máskor akartunk és úgy is lett, aztán meg már kellett a francnak, fulladjanak bele a szaros eurójukba… Na… a szlovákokkal perpill ott tartunk, hogy ha Isten kalapján tényleg Magyarország a bokréta, és megsegít, hat éven belül megfogjuk őket, ha nem, hát majd hat év múlva megint mondunk valamit. De nem ám, meglesznek a nyomoroncok. Mondjuk ehhez persze alighanem az is kell (de majd legközelebb kacsavadászaton megkérdezem bizalmasan Varga Mihálytól), hogy ők, mármint ezek a kis izgágák hat évig ne mozduljanak, legalábbis előre – valószínűleg ebbéli ravaszkodásunk egyik fontos eleme lehet, hogy tegnapelőtt vagy hogy át lettek küldve nekik az eu-s terveink, most épp ők a soros (hú, bazz, de rossz kifejezés, azonnali hatállyal törölni kéne a magyar nyelvből, akadémiának szólni, ha máshogy nem megy, alaptörvénymódosítás!!!) elnökök, hátha átvennének ezt-azt, aztán ők is belebuknának… csak lesz már egy kis szerencsénk… mert igazából az nem baj, ha mi nem jutunk feljebb, csak legalább rohadna le valaki hozzánk… Na, szóval gazdaság rendben, szociális izék rendben, egészségügy… na, hát abba tényleg nem lehet belekötni… oktatás oké, végül is az új, ideális nemzeti embertípus képzett, be tudja kapcsolni az m1-et, továbbá ügyesen be tudja ikszelni a nemzeti konzultációs íven feltüntetett négyszöget, amihez a kérdést majd beírják a Nemzeti Polgártmindentőlmegvédő Intézetben. Mi is kell még? Egy helikopter, amivel celeblagziba járunk – hogy éjjel a gyerek nehogy felébredjen a nagy zajra meg otthon legyen, mielőtt bepisilne. Akkor mi volt még a baj régebben? Ja, sajtószabadság oké, demokrácia állapota sértetlen, ép, összes funkció fasza; korrupció… ha adtok egy húszast, megírom, hogy nem létezik; amúgy meg egyenlőség, testvériség, felebarátság, kereszténység, humanizmus, általános értékek, művészet, szépség, ragyogás. Jack Nicholson, haverok, Fanta, Vajna, fánk, Rogán. És mégis, mégis hiányzik valami… állj, állj, állj… ne pofázzatok bele… megvan bazmeg… kérem gyorsan a forró drótot, Viktor, Viktor, bocsika, egy percre… te, figyelj, ezt meg kell hallgatnod… szóval… lenne az, hogy a jogsija mindenkinek akkor járjon le, azon a napon, amikor a születésnapja van… Mert akkor nem felejti el… ugye, hogy mekkora??? Hogyhogy ki találta ki? Hát én… ez hiányzott még, rakd szépen be a helyére, az utolsó darab… na??? Persze… mekkora koponya vagy… anyám… hát persze hogy lehetne még az, hogy ugyanígy lenne a lakcím is, ezt szerintem azért majd inkább a Harrachék nyújtsák be… Igen, tehát mondjuk akkor nekem át kéne költöznöm a Dunasor 1965-ös szám alá, az első emelet háromba. Jó… hát most még nincs 1965-ös szám… de az építőipar dinamikus fejlődése miatt… na… Egyébként ragyogóan mennek az agrárgazdasági tárgyalások Vietnámmal – és baromi ígéretes Tunézia meg Indonézia is… Észak-Afrika egyenesen a lehetőségek tárháza… Szlovákiát meg, mondom, hat éven belül begáncsoljuk… Ja, el ne felejtsem, heti felhorgadás: Magyarország visszautasítja az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (FIDH) “alaptalan, politikai motivációjú rágalmait”. Petikém, rohanjuk már le ezek a senkiháziakat, úgy cuzammen, az összeset. Csörögjön csak az az imalánc…

* “Az én dolgom lesz, nem?”

Már hogy tudniillik ezt válaszolta nekem egy húsz év körüli hölgy valamelyik nap, miután… Áh, pillanat, megkeresem a facebook-bejegyzésemet, amit szinte azon melegében felpakoltam… várjatok öt percet… na… meg is van, íme: “Szórád, zebra. Megállok, gyalog másik oldalról megindul. Külsőben messze Seat Acharmee, ügyes gyorsítással a végén csak el tud menni mellettem. Mindenki él, de nem rajta múlt. A stoptáblánál utolérem. Húszéves önszépészeti szakmenedzser, a Miss Worldön nem szokott indulni, mert kispálya, barinő a jobb egyen. A körülményekhez képest mindenképpen udvariasan elmondom neki, nem annyira nagy buli elgázolni valakit. – Az én dolgom lesz, nem? Ez a válasz, és kiutal mellé egy félmosolyt. De, bazmeg, az lesz. Sajnos/szerencsére Tough Bandy csak a lelkem helye alatt mélyen lakozik, ezért nem lépek fel a motorháztetőre és tolom be teli talppal a szélvédőjét, Akkor legyen ez is a te dolgod, bérnő! felkiáltással. De kedvem lenne hozzá. A tiéd, bazmeg. Meg mondjuk azé egy picit, akinek majd a gyerekén, anyján, szerelmén átmész, idióta. Le se írom, mit kívánnék neked Kalocsán. Na. Megy tovább a nap, TB, helyedre!!!” És TB, azaz Tough Bandy, a kőkemény csávó tényleg bekussol, visszamegy a helyére. Egyébként érdekes, hogy leginkább csak akkor bújik elő, ha a kisautóval vagyok, netán motorral: ha autóbusszal veretek, elalszik odabent, egy normális anyázásra nem tudom előcsalni… na, nem mintha annyira bánnám. Így normális szerintem: pont valamelyik nap beszélgettem valakivel erről, mármint a buszozásról, és azt találtam mondani, hogy pont az a szakma egyik sarokpontja szerintem (túl azon, hogy persze mesteri módon, minimum centire érzed egy tíz méter hosszú vas hasáb elejét-hátulját-oldalát-sarkait-tetejét, aztán az összes mozgását, mindenfajta értelemben – ez az alap), hogy akkora vagy, amekkora, és mégsem élsz vele vissza soha. Szép feladat, legalábbis szerintem: az az érdekes, hogy igazából a kezdetektől nincs bennem még indíttatás se… Ha fent múlatom az időt a vezérállásban, leginkább csak rálegyintek az igazán nagy taplók egy-egy kiemelkedően gusztustalan huszárcsínyére – de még azt se konkrétan, a kezemmel, legtöbbször csak úgy, fejben… És elárulom, nagyon is élvezetes ez a hétköznapi nejlon-buddhizmus… No de… elkalandoztam… pedig ti vagytok rá a tanúk, soha nem szoktam. Szóval zebra, és mellettünk elsuhanó potenciális gyilkos. Tudom: sokszor én is inkább vállalom, hogy lebunkózzon szegény gyalogos – ő nem feltétlenül látja, amit én a többnyire jobb oldali tükörben igen, jelesül hogy érkezik valaki a másik sávban, és várhatóan nem fog lefékezni. Így aztán általában inkább nem csalogatok senkit, ez Magyarhon, itt mindenki a legfontosabb ember, VVIP, azaz Very-Very Important Pöcs, akinek a zebránál elvesztegetett húsz másodperc sajnos nem fér bele a roppant sűrű napirendjébe, hiszen igen, igen, ő az, akit már várnak az ügyvezetők klubjában, ahol ő vezeti a közös ülést; kihűl a kávéja az elnöki palotában; netán a csillagközi parlamentben dörög már neki a vastaps, ahol pontban kettőkor kell felszólalnia, egyből Leia hercegnő után. És nagyon őszintén fogja majd megbánni, ha egyszer mégse lesz szerencséje, alig várja, hogy harmadolják, de a fejében, ott nem tudják harmadolni az életfogytiglan visszatérő képeket… és elvileg még így is sokkal jobban járt, mint az, akit megölt. Az egész dolog egyébként csak arról jutott eszembe, hogy ma megint a nyomába eredtem egy átrongyolónak, és meg is csíptem a következő lámpánál – nem busszal voltam, elég szépen fent volt a bioritmusom, leengedtem az ablakot, és fékezett habzással ugyan, de elég keresetlen szavakkal mondtam el az embernek, mit is gondolok. Az még engem is meglepett, hogy a szemembe nézett, és azt mondta, oké, igazam van, ő azt hitte, a másik autó csak kanyarodik, de már rájött, hogy hibázott… és reméli, nem fog többet… Tudom, úgy hangzik, mint valami nagyon lepukkant, nullás költségvetésű propagandafilm dialógusa – de esküszöm, így történt: időnként az élet is írhat ócska párbeszédet… és ez most mégis sokkal jobban tetszett, mint az a fenti, pár hete…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 6.87 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon tetszik ez a HL is.
    Szerintem Ferenc pápa simán visszaküldi azt a Teddy mackót, de azon sem lepődnék meg ha elvinné a tanárnőnek.
    Az utolsó blokkban megírt második történet azért ad némi visszafogott bizakodásra okot.

  2. ereszdelahajam.bp szerint:

    Igen, gondolom támadólag volt a tanárnő kezében a mackó azért cselekedet a gárdista. pl: hirtelen jobb kezéből a balba vette vagy ilyesmi.

    Jó lenne ez a jogosítvány érvényeségi idő módosítás, én talán még annyival egészíteném ki hogy ezt évente keljen megcsinálni.

    A felelősség vállalás, a tettekért a szavakért. Bármelyik meg van-e még? Tudne-e az illető gépjármű vezető a tárgyalás után útban a két év letöltendő felé, mondani a hozzátartozóknak és saját magának “az én dolgom, nem?” Sajnos az ismeretségi körömben van aki ezen túleset, nehezen felejti az 5 évet amit huszonévessen bent töltött meg a két embert akik ott haltak meg.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc × 2 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz