Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 október
5komment

Sunasori lengőkaros mesék

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázharmincnegyedik kiadását motorozással kezdjük. Ugye ti is úgy érzitek, piszkosul régen szájmotoroztunk már e hasábokon??? Nos, Suszter barátom, és sokan mások, beláthatjátok, muszáj engednem a jól érzékelhető felhasználói nyomásnak: az idén százéves a BMW – minden érintettől elnézést kérve bocsátom előre, nem a legkedvesebb márkám, de azért van pár régebbi típus, amely felmutat bizonyos erényeket. A lényeg azonban nem is ez: a bajorok úgy ünneplik a szép kerek évfordulót, hogy különféle szokatlan koncepciókat mutatnak be, amelyek mind arról szólnak, vajon (persze szerintük) milyen lesz a következő száz évük. Az autók területén már bemutattak pár elég elvetemült tanulmányt – most viszont sort kerítettek arra is, hogy a motorokkal kapcsolatos gondolataikat is megosszák a világgal. Rárabolunk a sztorira… Nyakunkon a leválthatatlan hatalmi szerkezet: mondja Tölgyessy Péter politikai elemző, ex-politikus – aki mellesleg, utóbbi minőségében, sokak véleménye szerint szintén felelős azért a helyzetért, amiről most egy interjúban beszél. Ezen az alapon mondjuk mindannyian felelősek vagyunk: de vajon tényleg leválthatatlanná vált-válik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működtető mechanizmusa? Én azt gondolom, nem: és azt is gondolom, hogy valahol már ott (optimizmusunktól, naivitásunktól függ, melyiket választjuk) halad farkcsapkodva a petesejt felé/gőgicsél/szaladgál/figyel/dolgozik/felkészül az a polgártársunk, aki a megfelelő pillanatban akár a semmiből is előléphet majd, tehát nem kell feltétlenül látnunk, ki jöhetne majd “ezek” helyett. És azt se tudjuk, mi okozza majd a bummot: hogy lesz, az nem kérdés, szerintem nem évtizedek múlva, hanem viszonylag hamarosan. És van itt még pár apró ügy, majd beleszőjük, ha kiadja – érdekes dolgok történtek az elmúlt pár napban, némelyiket sikerült megjósolnunk is. Végül, csak a keretes szerkezet miatt egy kis autózás: úgy sikerült belehajtanom egy városi kátyúba, hogy nemes egyszerűséggel keresztbe eltört a nem annyira gyenge hátsó lengőkar a Párducban: fél éve a Villámmal jártam nagyon hasonlóan, oké, nem tudok vezetni, de azért lassan száz pénz nem ide… parádésan keresek, rendben, de… na… és említés tétetik a közvilágítás legeslegújabb megújításáról is. Szerintetek ki fizeti ismét? Úgy van: én, az idióta – aki a fél méteres, még szép hogy soha meg nem szűnő kátyúk miatt darabokra hulló járműveim javítását meg még pár semmiséget is állok. Így mulat pár millió magyar úr. Odabent kezdjük a csűrdöngölőt.

Hirdetés

* Százéves a BMW: hát elmesélik, merre is tart a motorozás szerintük.

Mondom, nem vagyok épp a márka nagy híve – a régiek (e dolgozatban, csak jelzem, motorkerékpárokról beszélünk) persze, már ha valaki nem különösebben fogékony az esztétikai élményekre, elég jók, azaz jól bírják a gyűrődést: az újabbak már áldozatául estek a teljes járműipari szektort sajnálatosan átható/bebüdösítő ún. tervezett avultatásnak, amennyiben, ugye tudjuk, minden járműben kell lennie jó pár kilogramm olyan elektronikai mütyürkének, amikbe csak a jóisten lát bele (meg időnként, ha valaki befújja nekik, a hatóságok – lásd a VW és egy nagy csomó másik autógyár botrányát), továbbá itt van még, jut eszembe, a remek kettős tömegű lendkerék, aminek a kiötlője, ide a rozsdást, felnyalhatott nagyon-nagyon sok millió eurónyi sikerdíjat, plusz életjáradékot, szerintem e pillanatban is valahol Barbadoson fetreng egy kétszáz dolláros koktéllal a kezében, a medence partján – na, azt a terméket lényegében minden gyártó boldogan megvette és beépítette. Persze hogy semmi értelme, leszámítva hogy teljesen bizonyos, hogy tönkremegy, annyiért adod, amennyiért akarod, és nem is megy nélküle az autó. Ideális alkatrész. Van aztán az adBlue folyadék, torokszorítóan szép kék, Picasso új korszakot nyitna vele. Hogy ezen túl még mi a haszna, arról persze vaskos tanulmányok egész sora ad hírt – elárulhatom, az első betűtől az utolsóig kamukéró mind. Az adBlue kizárólag azért ideális (a gyártójának), mert folyamatosan fogy, és például egy autóbuszba vagy kamionba elég jelentős mennyiséget kell tankolgatni, aranyáron. És ha már itt tartunk, ne feledjük a különféle eltömődő és persze nem tisztítható részecskeszűrőket sem, amikbe szintén bazi drága saját márkás spec folyadék kell, különben hipermodern járműveink köszönik szépen, sehová nem mennek, Check Engine lámpa kigyújt, szép sárgán, helló, teljesítménykorlátozás, szervízmód, leállás… Mindezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy míg az új, nagyon sok milliós BMW motorkerékpárok tömve vannak minimum irgalmatlanul szervízigényes apróságokkal (és persze a prémium márka gyártói pontosan tudják, hogy vásárlóközönségük az arcátlanra szabott szervízdíjakat is készségesen megfizeti majd), addig például a 38 éves Nagypapa, azaz az ős Gold Wingünk minden ilyesmitől mentes – utóbbit egy közepes mongol traktorállomás műhelyében is képes megjavítani egy mérsékelten tehetséges szakember is akár. Jó, tudom: almát a körtével ne hasonlítsunk össze; a Nagypapa egészen más gondokkal küzd (minimális igazságot tartalmaz, de alapvetően óriási tévedés); továbbá a fejlődés megállíthatatlan. Ez utóbbi axiómával persze kénytelen vagyok egyetérteni – még ha az irány a már említett mellékhatások miatt nem is nagyon tetszik. Hogy a tárgyra térjek, a BMW természetesen közzétett egy kellőképpen brutális és futurista formatervet egy természetesen elektromos hajtásúnak elképzelt kétkerekűről. A motor teljesítményadatairól természetesen szó sem esik, ez teljesen normális effajta koncepciójárművek esetében – az viszont kiderül a leírásból, hogy ha lesz ilyen motor, vezetőjének sem védőruhát, sem bukósisakot nem kell majd viselnie, a különleges/intelligens rendszerrel vezérelt szerkezet ugyanis sem álló helyben, sem menet közben nem fog tudni felborulni. Most aztán fel van adva a lecke: tetszik ez nekem vagy sem? Persze… tetszik, hogy nem kell bukósisak, azt nagyon értékelném… tetszik, hogy egy nagy csomóan nem halnak/sérülnek meg: azt viszont már kevésbé értékelném, hogy egy – még oly biztonságos – automata döntse el helyettem… majd még a motoromat is. Hadd tegyem még hozzá, a BMW vagy feledékeny vagy csak nagyon merész: hiszen buktak már ők hasonló koncepcióval szép méreteset, amikor a kilencvenes években kijöttek a C1-gyel, amely csúnya volt, mint egy cselőpók, de komoly fülkével rendelkezett, csak bekapcsolt biztonsági övvel lehetett elindítani, és nem kellett bukósisakot viselni rajta. Nem igazán sikerült áttörést elérni a típussal, és akkor még barátságosan fogalmaztam: keveset is adtak el, aztán 2003-ban végleg leállították a gyártását. No, de egyvalami azonban számomra mégis nagyon biztató a BMW koncepciójában: az tudniillik, hogy azt mondják, hogy úgy hiszik, hogy azt hirdetik, száz év múlva is lesz motorkerékpár, lesznek motorosok és motorozás. Jó lesz úgy: a többi, maradjunk abban, barátaim, csupán himmihummi szletkérdés…

* Nyakunkon a leválthatatlan politikai szerkezet.

Egy interjúban ezt mondja Tölgyessy Péter politikai elemző, aki anno, a kilencvenes évektől 2006-ig maga is belekóstolt a politikacsinálásba: kezdetben a sokak (szerintem leginkább: felületes) véleménye szerint mindenért, de legalábbis nagyon sok mindenért felelős Szabad Demokraták Szövetségének egyik meghatározó személyisége, frakcióvezetője majd a párt elnöke is volt – aztán, ahogy mondani szokás, nagyot változott a világ, s ő 1998-2006 között már a Fideszben ténykedett. Azt aligha lehetne rákenni, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánna korábbi pártjával és annak fejével: az interjúban csak úgy kopognak a karakánul, tűpontosan megfogalmazott mondatok. “Egy országot akkor is egyben kell tartani, ha sikertelen – és Magyarország meglehetősen sikertelen. Ha nem tudunk eredményt elérni, akkor legalább felelőst és ellenséget kell adni. Ezt az Orbán-rendszer roppant tehetséggel végzi, világcsúcsszintű bűnbakképző.” Vagy: “A lelki dimenzió nagyon jelentős. Orbán Viktor egyszerűen visszamondja azokat a hiteket, képzeteket, mítoszokat, amelyeket a magyar közvélemény többségében gondol. Ezt pontosan mérik is a kormány környékén, és egyszerűen visszakiabálják, amit hallani akarnak az emberek, elképesztő sikerességgel.” Netán: (Orbán Viktorról szólva) “Habozás nélkül alakítja céljaihoz akár a tényállításait is. Az igazság és a racionalitás nála mindig a politikai akarat szolgálólánya volt.” Hosszasan idézgethetnénk még, bőven van anyag – olvassátok el, ha gondoljátok, érdemes. Nagyon érdekes az a rész is, amelyben Tölgyessyt arról a téziséről kérdezik, mely szerint a centrális erőtér a mai politikai váltógazdaság keretei között nagyjából leválthatatlan: ő meg is indokolja, miért vélekedik így, ám aztán hozzáteszi: “Néha megdöbbentően gyorsak a rendszerváltások.”  De azok ám… veszedelmesen. A napokban beszélgettünk valahol, szokás szerint csupa nemzetellenes, hazaáruló, liberálbolsevik dologról, és valaki bedobta, egyszerűen fel nem foghatja, minek kéne még itt történnie, hogy egy kicsit bemoccanjon már a nép; hogy közérthetően, a maga egyszerű módján elmagyarázza pár pökhendi, senkiházi, semmirevaló tahónak, hogy mennyire nem helyénvaló a., mindent ellopni, b., folyamatosan hazudni, c., a meglopottak pofájába röhögni. Hosszasan folytathatnánk persze, de a mostani ügyhöz elég lesz ennyi is. Szóval mi kell a robbanáshoz? Merthogy a kellő nyomás – vélekedett ez a tudós barátom, akinek persze nem tudom a nevét, fel se ismerném, se… tudom is én… horgászsapkában, se semmi másban, csak szólok – szóval a kellő nyomás végül is már megvan, mi lesz a szikra. Hát ez az, mondtam talán én, ha ugyan mondtam ilyen ízléstelen, népellenes mondatot: hát ez az, hogy nem tudható, mi lesz. Lehet, hogy egy teljesen banális mozzanat, amire soha nem is gondolnánk: időnként valóban döbbenetes semmiségekből lesznek a nagy tüzek. Ki mondta volna meg mondjuk Romániában, 1988 decemberében, hogy egy év múlva minden, de minden megváltozik, néhány óra alatt… hogy egy igen jól beágyazott, védett elmebeteg és felesége úgy tűnik el a történelem süllyesztőjében, mint a játékosok a népszerű tévés vetélkedőben… Persze valaki (azt se ismerem, igazából nem is láttam, ki volt) bedobta a következő legnépszerűbb kérdést is: oké, de ki jön majd Orbánék után? Merthogy kormányzásra alkalmas erő nem nagyon látszik körvonalazódni. Tölgyessy erre nagyjából azt mondja, mifelénk ilyen esetekben a bukó fél magával rántja az ellenzékét is: csak csendben mondom, őrült nagy veszteséget nem kell elkönyvelnünk, ha így lesz. És szerintem is így lesz: hogy ki jön utána? Az majd kiderül akkor és ott – hadd hozzam elő még egyszer az 1989-es bukaresti eseményeket, amikor, talán emlékeztek még, a tévéstúdióban ott volt két tucat lelkes önkéntes: volt, akiből fontos ember lett, mások szintén eltűntek a forradalmi hevület apadtával. Valahol már, azt gondolom, igenis ott van, ott vannak azok a figurák, akiknek majd kulcsszerepük lesz abban, hogy ez az ország ismét egy normális, élhető, tisztességes hely legyen. Lehet, hogy még gyerekek – mondják a pesszimistább verzió hívei: szerintem viszont olyan komolyan recseg-ropog az egész, olyan feszültségek és hiányok vannak, hogy egyszerűen nem lehetnek már további évtizedek ebben a rezsimben. Orbánt épp ma fütyülték ki, az egyik sok milliárdos új, fővárosi stadion átadási ünnepségén: ráadásul futballszurkolók, akiknek ő elvileg kedvez, s akiknek ultra szárnyát olyan előszeretettel küldik rá feleslegesen arcoskodó civilekre, akik állítólag a demokráciát féltik… Na ez aztán a totál hülyeség, nem kéne telehisztizni a termet: hát, már bocsánat, de ki lát még itt demokráciát, nertársak? Na? Erre nem számítottunk, igaz-e? És aki nekem nem hisz, kérdezze csak meg bátran a haza aktuális bölcseit: a birkózószövetség rezsi- és népszabi-nullázó elnökét, netán a lógó arcú, cöfögő nagyurat, vagy szinte bármelyik “biztonságpolitikai szakértőt”, szakáll-amtitkárt. Vagy Kósa Lajost: de csak ha épp ki van pihenve. Köszönöm, kapcsolja ki: ha netán megszólalnak az Auróra ágyúi, majd újra elindítjuk.

* Hátsó lengőkart cseréltettem a kis Párducban.

Elég értetlenül nézett rám szerelő barátom, amikor megemlítettem neki, rá kéne lesni kicsit a Párduc aljára, mert valamelyik kerék mintha hupogna kicsit, és elég idegesítő. Nem jellemző, hogy ez a futómű elhagyja magát – mondta. Igen ám: csakhogy én tudtam, mi a probléma: hát csak az, hogy két hete, amikor anyám születésnapját (85) ünnepeltük a Pákászban, és hazafelé jöttünk, úgy dörrentettem bele a Papírgyári úton egy harminc centi mély, éles peremű kátyúba, telibe, hogy azt hittem, az autó szakadt ketté. De nem: az eleje megúszta – a jobb hátsó alsó lengőkar viszont, egy elég masszív elem, az egyik ponton keresztbe eltört, lógott, lengett. Kész csoda, hogy nem térdelt le az autó, például előző hajnalban hazafelé tekerve az esőben, miután a fél éve Máltára e-migrált barátomat vittem fel a reptérre, mert rövid látogatás után épp utazott “haza”, Birzebuggára… Az autót természetesen le kellett tennem pár napra, amíg alkatrészt találunk. Nézzünk valami utángyártottat… ühüm… százezrecske meg egy pici… köszönöm, útépíttető tetűk, igazán… úgyse nagyon tudom hová elszórni az irtózatos fizetést, gondolom, ismerős az érzés – amikor gyakorlatilag aznap lesz sokadika, amikor megérkezik a lóvéd… Nem, nem panaszkodom, eszem ágában sincs: tudom én, mi a helyzet a gazdasággal, itten állandósul a dübörgés, a defláció vagy deflorálás vagy demencia nulla százalékos, a nemmel szavazó nyugdíjasok illetményét 0.9 százalékkal megdobják (hogy jól értsd: százezernél 900 forint), a világpiacon sajnálatosan csökkenő árú olajnak és egy úgynevezett törvénynek köszönhetően Magyarországon drágul, bazmeg DRÁGULHAT az üzemanyag, azaz emelkedhet az árban megbúvó, több száz forintnyi adó mértéke, ezen a héten meg például még plusz kétszer toltak mindkét üzemanyagfajta árán. Ezen olyan szinten vagyok kész, hogy elmondani se tudom. S mert amúgy nálunk az árak a földön járnak, úgy tűnik, októberben se a tengeralattjáróért, se a (diatonikus hangolású) hárfáért nem kérnek többet az üzletekben, hála a KDNP átgondolt intézkedéseinek. Végül persze eljutottunk Szentendréig, ott a Jap-Ker, tán a legrégebbi japóbontó Magyarországon, egy telefon… igen, pillanat, visszahív… és csörög, igen, van egy, erősen korrodált, cserében tíz rugó plusz fa, plusz szállítás, utánvétes. Csókolom, őszinte leszek, nem hittem benne, hogy tízért rajta lesz a Mazda-matrica, tessék akkor küldeni, mondom a címet. Oké, még szerencsém is van, a pénteki rendelés után hétfő délelőtt rám telefonál a futár, meghozta a cuccot, átveszem, kifizetem, 15 az egész, ugyebár ez az a pont, amikor NEKEM kell örülnöm, hogy milyen fasza olcsón megúsztam az egészet, pedig attól pattan meg az agyam, hogy egészen mások ússzák meg botrányosan olcsón, hogy továbbra is megy a szándékos toldozás-foldozás – nyilván mindenki járt mostanában az Aranyvölgyin, én naponta minimum négyszer megyek rajta oda-vissza, a Nyulasival szólva, vakon vezessenek a népkonyhára ha nem idén tavasszal lett “felújítva” – ügyesen meg lett ám oldva, alig pár hét alatt klasszul lefűrészelgették a nagyobb tarajokat, a szar vérző szájjal nekiesett a falnak, olyat kapott… Nézd meg most, gyere le rajta: ha kis szerencséd van, meg japán autód, hívjál nyugodtan, megadom a Jap-Ker számát. Lefelé egyébként mostanra már tudok rajta egy olyan hágót, amin, ha minden jól jön ki, le lehet úgy evickélni, hogy csak két-három helyen tűnsz el a tankcsapdákban. Lehet, hogy révkalauznak kéne mennem: nyugalomba vonulásom után megírhatnám kalandos történetemet: Hányódó élet – az Aranyvölgyi tenger baljós hullámain címmel… Szóval megjött az alkatrész, és másnap Tomi ki is cserélte, kábé két óra alatt megvoltunk, minden rendben. Ja… minden rendben… az… És nem beszélek arról; hogy fél éve a Kék Villámmal jártam hasonlóképpen, annak a tornya szakadt ki komplett, szintén egy városi gödörben, az is csak egy ötvenes volt… és azt se sacccolnám meg, hány motorgumim kagylósodott ki végletesen az elmúlt időkben, semmi az egész. Ráadásul jó dolgokra az ember szívesen áldoz egy-kétszázezret, nem gond. És a gépjárműadót is… szíves-örömest, egészségükre, városatya urak, örvendek, hogy szolgálatukra lehetek, további legszebbeket kívánom. Na, hadd erősítsem meg most azokat, akik pontosan tudják, én azért minden rosszban észreveszem a jót: hát itt a számla volt az, amelyen a következő állt: BUDA András, Dunaújváros, Sunasor… Itt csendesen a hátamra fekve vinnyogtam húsz percet, aztán felraktam a facebook-ra: gyerekek, minden idők legtöbb hozzászólását produkálta a poszt – merthogy ez a dolgok természete. Szép, szép, ha vicces vagy, ha komoly, ha megható… szép, ha sikerül megjósolnod valamit, mondjuk előző hajnalban lényegében sikerül lekarcolni a Népszabadság nyomorultul aljas napalmozását: de mindez semmi, ha olyan nemzetegyesítő címszó tűnik fel, mint a suna. Ehhez mindenkinek van egy jó mondata, egy bonmot-ja, egy verse, egy nótája, egy jópofa kérdése, egy slágfertig válasza… nem is tudom, hány komment van, még mindig csordogál szépen a folyam, hozzászól Bodapest és a külföld, nagymama, tisztes családanya, pajkos apuka és darabos suhanc. Nem zárható ki, hogy valamit cefetül elkaptunk, ha véletlen, hát az se von le semmit – aminek mentén egyesülhet tán, egy nagy, közös ülésben foglalhat helyet a nemzeti tábortűz mellett a magyar lakosság kalandvágyból továbbra is itthon tartózkodó önkéntes hatásvadász ezrede… És akkor tessék, úgy alapvetően kinek is köszönhetjük ezt az egészet??? Ej, hát nem csak Orbán Viktor vezénylő tábornoknak… na, kik, mely városi testület bölcs előrelátása miatt lehetett nekem kis pénzért lengőkart rendelnem Szentendréről??? No hát, ugye belátjátok már, remélem: ne kockáztassunk, hölgyeim és uraim – október 2-án savazunk, nem-e???            

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. gaszton szerint:

    Amíg sokan, rengetegen, vakon hiszik, hogy van Isten, akihez ráadásul még imádkozni is kell, és akkor jó lesz, szóval addig bőven lesz olyan, aki szerint Viktor a király. Nem kell ezt alátámasztani semmivel, nem érdekesek az ellentények, mindennap vasakarattal kell hinni. A világ ezen tájékán (mondjuk másfele is) erre minimum évszázadok óta kondícionálva vannak a népek. Ne tévedjünk, még mindig a setét középkort éljük.

  2. Polgár Zsolt szerint:

    Andris!
    Nem oda, Buda!
    Egyébként: Sunaparti csónakházban, nagy a jókedv minden nap…

  3. kroonstadt szerint:

    Tölgyessy orbán tanácsadója volt.
    -sosem bocsájtom meg,hogy nem adott jó tanácsot neki.

    gerendaszög,kút,revolver,-esetleg becsületesség,-ilyesmi

  4. Hatlövet szerint:

    Szerintem ha valaki aplikálna egy dunaújvárosi kátyúszoftvert okos telefonra az betegre kereshetné magát. Ha meg kiterjesztené országosra bizton milliárdos lenne hamarosan.

    Kroonstadt fenti hozzászólásával teljesen egyetértek Tölgyessyt illetően.

  5. Alli szerint:

    Majd akkor lesz ennek vége ha az egyén (pl. én vagy te esetleg bárki)azt gondolja,most oda kell menni a városháza, a mozi vagy a parlament elé és addig együtt ott maradni amíg nincs végük.Ha már elviselhetetlenül viszket ott biztos találkozunk.

    A jövőről meg annyit, hogy én teljesen el tudnám képzelni hogy szerény személyed legyen Dunaújváros polgármestere. pl

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 1 = kilenc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz