Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


01 október
5komment

Én, a migráns

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázharminckettedik kiadásában először egy francia kalandorról emlékezünk meg, aki Új-Zéland felfedezése közben egy kis halászfaluban kezdett autóstoppolni. Nem volt túl nagy mázlija: s amikor mindösszesen negyedik napja álldogált ugyanott, az idegei sajnálatos módon felmondták a szolgálatot, törni-zúzni kezdett, sértegette az arra járókat, és csúnyán viselkedett. Pedig aztán épp neki, egy franciának, igazán nincs mit az új-zélandiak szemére vetnie: hogy milyen stoppolni Franciaországban, arról első kézből való élményeim vannak, húsz évvel ez előttről – meg is osztom veletek. Pálffy István – szerintem kevesen lehetnek, akik ezt a nevet nem ismerik: az egykor oly népszerű tévés/híradós személyiségből előbb “politikus” lett, én úgy hiszem, a nagyszerű társaság vonzhatta leginkább, amikor a KDNP-t választotta annak idején. Ragyogó parlamenti pályát futott be, emlékezetes szereplések egész sorát mutatta be, magával ragadó volt az a jó kedv, örömittasság, amellyel felelősségteljes munkáját végezte. Nem is csoda, hogy nagykövet lett az írországi Dublinban: korábban, mint említettem, egyértelműen igazolta, maximálisan alkalmas rá, hogy hazánk jó hírét külföldön is öregbítse. Jó néhány hónapra kikerült a politika sodorvonalából, most azonban parádésan tért vissza: nyílt levélben, az Irish Times hasábjain “védte meg” miniszterelnökét és a hont – érdemes pár gondolatot idézni a nagy gondolkodótól. Végül lenne egy szerény javaslatom Dunaújváros számára: nem azért, mert az enyém, de azt hiszem, érdemes elgondolkodni rajta. Szerény havi tiszteletdíjért elvállalnám a város hivatalos migránsának szerepkörét – nanana, nem kell ám kacarászni ott a hátsó sorokban, merthogy nagyon is komoly dologról van szó. A város számára nagyon is komoly előnyökkel járna, ha végre lenne egy saját, külön bejáratú, hivatalos migránsa: itt most csak egyet mondok, az összes gondért, bajért, búért-bánatért lenne kit okolni. Eltörött a vízvezetékcső a Jókai utcában? A szemét terrorista migráns miatt történt, felrobbantotta. Ha bármi feszültség adódna a lakosság körében, már fognám is a kis bilincsemet, indulnék a mozi elé, ahol egy méretemre szabott ketrecben ülnék egész délután, hogy kedvére okolhasson, akinek ez megnyugvást hoz. No meg… oké, majd folytatom odabent, gyertek.

Hirdetés

* Idegrohamot kapott egy francia turista Új-Zélandon. 

A 27 éves fiatalember autóstoppal fedezte fel magának a szigetet, s élménydús kalandtúrája során eljutott egy aprócska, mindössze hetven lakosú halászfaluba, a romantikus nevű Punakaikiba is. Hogy, hogy sem, ott valahogy megakadt egy icurka-picurkát: szegény összesen négy teljes napon át igyekezett továbbjutni a karinti-expresszel, de senki nem vette fel – ami persze, lássuk be elég logikus, tekintettel arra, hogy egyrészt valószínűleg nem is sokan járnak arra, másfelől, a helyiek szerint sikerült a leghülyébb helyet kiválasztania a stoppolásra – egy olyan részen ütött tanyát, ahol szerencsétlen autósoknak a legjobb szándék mellett se nagyon volt esélyük megállni neki… Csak zárójelben jegyzem meg, Punakaiki mindössze 44 kilométerre fekszik Greyhound-tól, ami a sziget nyugati partvidékének egyik jelentős városa: ezt a távot egy nap alatt akár gyalog is lenyomhatta volna az életerős fiatalember… Na, mindegy, egy nap kiadós séta helyett a négy nap helyben topi elég jól kilúgozta emberünk agyát, ja, ráadásul ennie se volt mit: egyszer csak hisztérikus rohama támadt, törni-zúzni kezdett, a Welcome to Punakaiki táblát egy jókora szikladarabbal büntette meg, aztán egyéb közlekedési táblákat dobált a közeli folyócskába, ordítva szidalmazott mindenkit, akit csak meglátott, tombolva az út közepén dobálta magát, közben azt ordítva, hogy minden új-zélandi seggfej; továbbá élő szóval esküdött fel az összes aprószentre, ha jó sorsa még egyszer visszajuttatja Európába, az életben ki nem teszi onnan a lábát. A stoppolás egyébként teljesen legális Új-Zélandon, ráadásul a barátságos és nyitott őslakosok szívesen fel is veszik a turistákat, ha normálisnak tűnnek, és jól látható, biztonságos helyen várják a fuvart – a helyi rendőrség viszont úgy volt vele, bármi is volt a kudarc kiváltó oka, szándékos rongálás miatt kicsit lehűtik a francia kalandor fejét. Elvették az útlevelét, és csak óvadék ellenében távozhatott az országból. Mindent megértenék persze, de komolyan: ha nem pont egy franciáról lenne szó. Amikor közel húsz éve öt kiváló barátommal kitaláltuk, hogy Portugáliába megyünk autóstoppal, a Nyulasi, aki sok más mellett épp stopban is PhD+, tartott nekem egy nagy kiselőadást arról, hogy Franciaországot messzire kerüljük el, ott ugyanis nincs élő ember, aki felvenne bárkit, de még a saját, szívhezszólóan könyörgő édesanyját se. Nagyképűen legyintettem rá… aztán persze eszembe jutott az a beszélgetés, midőn két héttel később Baxxy barátommal (merthogy kettesével igyekeztünk legyűrni a távot, bár Würzburgig egész jól együtt maradt a csapat) le nem kínlódtuk magunkat valahova Lyon alá. Mindenhol hat-nyolc órát vártunk rá, hogy valaki megszánjon – és remek formánknak köszönhetően olykor 25-30 kilométerre is elvittek a derék csigazabálók. Na aztán ott, Lyon alatt jött az érdekes. Egy sztráda-benzinkútnál rakott ki valamelyik Francois, rutinosan leballagtunk az öböl végére, ahol ismét kirakják az autópálya-táblát – ezek hátulja volt az üzenőfal mindenhol: aki arra járt, filctollal kiírta az utána jövőknek a hasznos információkat. “A kiflit fél ötkor hozzák, az épület hátuljánál rakják le, senki nem őrzi.” “A büfében a délutános műszakban van egy nagymellű szőke, lessétek meg.” “Ne menjetek Clermont-Ferrand felé, mi is beszívtuk.” Ilyesmiket szoktak egymásnak üzenni a csövesek: na most, annál a benzinkúton a tábla hátulja nem állt másból, csak különféle méretű halálfejekből. De komolyan. “Itt álltunk két napot.” “Buzi franciák, vegyetek már fel!” “Negyedik nap… megőrülök…” Csak néztünk egymásra a Baxxyval, kicsit fehérebbek voltunk az indokoltnál – aztán végre vetettünk egy pillantást a kút egészére is, és a vérünk megfagyott: mi voltunk a tizenharmadikak a sorban… Ha jól emlékszem, negyvenhat vagy ötvennégy órát álltunk ott – az egyetlen szerencsénk az volt, hogy összebarátkoztunk két német punkkal, akiknek volt tűrhető mennyiségben piájuk: rendkívül vidám srácok voltak, és ragyogóan szórakoztunk. Ha akarjátok, egyszer szívesen elmondom a három hét teljes történetét – szerintem nem rossz műsorszám, kedvcsinálónak talán még annyit, hogy saját elhatározásból, mert a játék része volt, lényegében nem vittünk magunkkal pénzt (bankkártyánk meg nem is volt még), továbbá én semmifajta csomagot se… Mi ketten egyébként nem jutottunk le Portóba – a másik két páros igen, de ők nem is tették le a lábukat Franciaországban… Hogy finoman fogalmazzak, idegrohamot viszont nem kaptunk – életemben nem szórakoztam olyan jól és nem voltam annyira szabad, mint azon a szelíd-vad turnén: és a legkínosabb, hogy bármikor gondolkodás nélkül, boldogan nekivágnék újra, sőt… szerintem neki is fogok még valamikor…

* Nyílt levélben, az Irish Times hasábjain védte meg Magyarországot Pállfy István dublini nagykövet.

Tudom, azt ígértem a múlt héten, hogy beszélünk még pár szót a nemzet kultúráját, oly fantasztikus egységét, s a magyar családok boldogságát mindennél fontosabbnak tartó kormányunkról, amely jó keresztényként egyfelől mélységesen hiszi, menekültek márpedig nincsenek – de ha teszem azt egynek is sikerülne, hogy mondjuk Aleppóból egy sárkányrepülővel érintés nélkül egyenest Magyarországig szálljon, ily módon mi lennénk az első biztonságos ország, hát biztos, hogy röhögve találnánk olyan űrlapot, amit nem tudnának megfelelően kitölteni: legeslegrosszabb esetben pedig aznap éjszaka új törvény születne, amely kimondaná, hogy sajnos aki kandírozottmandarinzselé-színű repülőn érkezik Magyarföldre, azt nem tudjuk fogadni, sorry. Vannak viszont olyan jó migránsok, akiknek van elég pénzük, hogy azonnal, mindenfajta felesleges kérdezősködés nélkül megkaphassák a letelepedési engedélyt, immár a korábban szokásos hat hónapot se kell várniuk, untig elég egyet: mind ez idáig több mint tizennyolcezer tehetős “üzletember” vásárolta be magát Magyarországra, zömük kínai és orosz, de sokan jöttek Afrikából is – hogy valami igazán érdekeset is mondjak, négyen pedig a Karib-térségi, 51 ezres lélekszámú St. Kitts és Nevis szigetállamból. A kötvény 300 000 euróba kerül, vagyis eddig mintegy 5.4 milliárd eurót, közel 1300 milliárd forintot kasszírozhatott… az állam, vágná rá a nyájas olvasó, ha nem itt élt volna az elmúlt negyedszázadban, de természetesen mi itthon vagyunk otthon, tehát a helyes válasz az, hogy itt ez a buli is csak bizonyos “üzleti” köröknek buli, nem is ám nekünk… Offshore cégek és ügyvédi irodák kaszálják be a nagy lóvét, a nem csekély jutalékokkal, kamatokkal, ügyintézési díjakkal nagyjából hússzor annyit keresnek a jó cimborák, mint az állam (eddig már több mint 310 milliárd forint csurrant-cseppent a kiválasztottaknak), a számlát pedig amúgy is mi álljuk. Mindenért. Ezt is. A 300 000 eurót egyébként öt év után vissza kell fizetnünk (igen, igen jól hallod: nekem és neked) az igénylőnek, aki ebben az időszakban szinte szabadon utazgathat az Európai Unió területén; illetve Magyarországon joga van az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, a foglalkoztatási és jóléti juttatásokhoz. Ennyi csupán, amit mondani szerettem volna a múlt heti elménckedéshez, gyűjtsünk tovább másoknak, rabszolgatársaim. Addig is hadd meséljek jó Pálffy Istvánunkról, aki, ha jól sejtem, továbbra is azonnali perrel fenyeget mindenkit, aki azt meri mondani, hogy ő, mármint Pálffy István alkoholista. Egy merő szerencse, hogy ilyesmit én soha nem mondtam, nem mondok, és nem is fogok mondani – már csak azért sem, mert ez szemenszedett hazugság. Pálffy István még soha nem fogyasztott alkoholt, ha emlékezetem nem csal, egyenesen hármas fokozatú alkoholallergiája van, úgyhogy ez úton is kérek minden jó érzésű keresztény embert, hogy legalább ebből a rút betegségből ne űzzön gúnyt, ha lehet. Pálffy István 2010-ben lett a dicsőséges KDNP politikusa, a Parlamentben meg a kulturális és sajtóbizottság alelnöke, ezt csak úgy súlytalanul megjegyezzük, nincs jelentősége – aztán 2015  őszén dublini nagykövetnek nevezték ki: nem kell meglepődni, polgártársak, elég, ha arra gondolunk, ki a mai magyar diplomácia feje, máris megértjük, hogy ebben a közegben tényleg minden megtörténhet. Írországban elég jó a whiskey, ez csak úgy eszembe jutott, a semmiről. No, legfőbb ideje, hogy rákanyarodjak a témára: az Irish Times közölt egy nagyobb lélegzetvételű írást az úgynevezett “kvótanépszavazásról”, vagyis arról a tökéletesen értelmetlen eseményről, aminek persze nagyon is megvan az értelme, merthogy ürügyén el lehetett szórni 15-20 milliárd forintnyi aprót a spanciknak. Semmiség, arra se érdemes, hogy a fejünket felkapjuk: ha netán kevés, majd melózunk még egy kicsit, hogy tudjon szépen adni, akinek az a dolga. Ja, és száz százalék, hogy kevés, a kakas csípje meg. Lejött a cikk, amely egyebek mellett idézte a kritikus hangokat, melyek szerint Orbán cinikus, csak az olyan égető kérdésekről tereli el a figyelmet, mint például a romokban heverő egészségügy. Nem mellékes az sem, vélte a Times szerzője, hogy pártja a feszültség szításával radikális szavazókat szippanthat el a szélsőjobbtól. No, István figyelmesen elolvasta az írást a rezidencián, várt kicsit, hogy Mr. Szijjártó hadat üzen-e az íreknek vagy az íroknak, mindegy, aztán, mivel ez nem történt meg, úgy döntött, saját kezébe veszi az ügyeket, elvégre is azért küldték oda, a messze távolba. Válaszlevelet fogalmazott a mi Istvánunk, aztán elküldte, azok meg – vesztére – le is közölték. Az olyan semmiségekbe bele se csípjünk, amikor például azt írja, hogy “Magyarország tárt karokkal vár mindenkit, akinek vannak dokumentumai és tényleg menekült.” A nagykövet természetesen kedves kötelességének érzi, hogy megvédje Orbán Viktort, aki nem cinikus, ami pedig az országot illeti, az “nyugati parlamenti demokrácia, ahol a jogrend és a szólásszabadság érvényesül. Az emberek pedig szabadon szavazhatnak fontos ügyekben, mint a migránsok letelepítése.” A csúcsot talán ott éri el, amikor korholja az Irish Times-t, s javasolja, “Olvasóikat tájékoztatni kell arról is, hogy a magyar egészségügyi rendszer az egyik legjobb Európában.” Igen: az orvosnál nem kell extra pénzeket fizetni, nincs sorbanállás, külföldi diákok tömegeit képzik a magyar orvosi egyetemeken – így érzi István. Nekem meg egyfolytában Valóság nevű nagybátyánk jár az eszemben, aki, mint tudjuk, elköltözött, ám legendás levelében felhívja a családtagok becses figyelmét a szükséges óvatosságra… Mert adódhatnak bajok… mert adódhatnak bajok…

* Ez úton jelentkezem Dunaújváros hivatalos migránsának.

Tisztelt Dunaújvárosi Közgyűlés! Kérem, engedjék meg, hogy egy elsőre talán különösnek ható javaslatot tárjak önök elé: ne ítéljenek gyorsan, inkább gondolják át alaposan az ötletet – szerény véleményem szerint tipikus win-win projektről lehetne szó. Dunaújváros hivatalos, főállású migránsa szeretnék lenni: szervezetileg, azt hiszem, a személyzeti és munkaerő-gazdálkodási igazgatóság, a gondnokság vagy a belső ellenőrzési osztály biztosíthatna státuszt számomra, igazából nekem teljesen mindegy is. Azt hiszem, a legfontosabb az lenne, hogy megértessem önökkel, miért is jó Dunaújvárosnak egy saját migráns. Nos, az én értelmezésem szerint a Város Migránsa (VM) egyfelől amolyan bűnbak lehet: olyasvalaki, akire minden rosszat, minden bajt, minden problémát rá lehet kenni – igazából a mai magyar hétköznapokból merítettem az ötletet, az országos közhangulatot adaptálnánk helyi szintre. Hadd világítsam meg néhány egyszerű példával, hogyan is nézne ki mindez a gyakorlatban. Teszem azt, valahol a városban elreped a vízcső: hát tudjuk, szinte azonnal elkezdik a – már oppardont kérek a kifejezésért – höccögést a liberálbolsevik erők, na, tessék, ennyit tudtok, ugye, a rezsicsökkentés ára, meg az összes többi rebellis, sorosbérenc szöveg egymás után, ismerjük már betéve, no de akkor jövök én, csak rám telefonál gyorsan valamelyik városatya, hé, Bandi, indulj azonnal a Jókai utcába, eltört a cső… Én már szólok is Boda jr-nak, öt perc múlva már a jobbegyen ülök, a kis melós táska az ölemben. A Jókai utca elején kiszállok, a sötétben elóvakodok a csőtörésig, aztán ügyesen meggyújtom a kínai pukkancsomat, egy durranás, meg még egy, hopp, már fordul is be csikorogva a három rendőrautónk, egy kicsit kergetőzünk az utcában, aztán “elkapnak”, bevágnak az egyik autó hátuljába, persze az egészet két kamerával rögzíti a tévé, rendkívüli különkiadás, Újabb irgalmatlan migráns-terrorakció, ezúttal a Jókai utcában címmel a teljes anyag, tessék, már senki nem arról beszél, milyen szar a vízcsőhálózat, ellenben mindenki tudván tudja, első dolgunk, hogy megtisztítsuk a borzalmas terroristáktól a várost. Persze nem csak a vízcsövek tartoznának hozzám, de minden más is: közvilágítás, gázmotoros erőmű, kátyúk – az összes problémás dolgot rám lehetne kenni. Természetesen változatos eszközökkel dolgoznék (ezeket a hivatalnak kéne biztosítania, vagy szívesen beszerzem én is, igény esetén, persze csak okosan…), hogy a városlakók ne unjanak rám/ránk. Hozzá kell tennem, csak olyan megoldások jöhetnek szóba, amik senkinek nem okozhatnak sérülést, mert meggyőződéses pacifista vagyok. De jól használható lennék bármilyen lakossági feszültség levezetésére is. Teszem azt: új helyi adót kell bevezetnie az önkormányzatnak. Tudom is én: visszamenőleg adót vetnek ki a garázsokra. Hogy mi az ok? Eddig nem volt könnyű megmagyarázni, most már egyszerű: Brüsszel kimondta, a migránsok ellátásához szükséges forrásokat a D betűvel kezdődő magyar városoknak visszamenőlegesen fizetendő garázsadó megállapításával kell előteremteniük. Hoppá: hogy is hívnak minket??? Tessék: milyen betűvel kezdődünk? Na ugye. A rohadt anyátokat, belga buzik, azt hiszitek, a mocskos pénzetekért bármit megtehettek??? Hát velünk ugyan nem. Délutánra a mozi előtt egy saválló csövekből készített ketrec csillog: a hátsó falához láncolva ott senyvedek én, étlen-szomjan, félmeztelenül, izzadtan, csatakosan. (Műizzadtság, műcsatak.) A ketrecem tetején fényreklám mond el minden fontos tudnivalót az arra járó mélykeresztény és nemzetikultúra-féltő állampolgároknak: ITT EGY ROHADT MIGRÁNS E!!! A városlakók tetszésük szerint, de leginkább is a városi pártújságban, párttelevízióban és pártrádióban megfogalmazott irányelvek alapján nyilváníthatnak véleményt – köztudott, hogy szabad országban mindenki azt mond, amit szabad: én viszont köpésenként száz forint mozgóbért számolok fel, találatonként újabb ötszázat, és a szakszervezet előírása szerint kétóránként húsz perc csendes pihenő jár. A Város Migránsa remekül használható továbbá a városról kialakított pozitív kép megformálásában is: hosszú cikksorozat mesélheti el előbb a helyi lapban, majd a Kerényi Imre gondozásában napvilágot látó Migránsríkató című díszes, szögesdrótba kötött könyvsorozatban is, hogyan sikerült a városi határvadász egységnek hősies küzdelemben, hosszas és rendkívül kockázatos hajsza során, de legelsősorban is a személyesen, haladéktalanul a helyszínre multivanozó Orbán Viktor elképesztő gógyijának és hidegvérének köszönhetően elfogni a Migránst; kormány- és pártvezetők városlátogatása esetén beköltözöm az Intercisa Múzeum pincéjében kialakítandó pengekerítéssel körbevett ólomkazamatába és börtönbe, ahol meglátogatható, bárkinek megmutatható leszek, szörnyülködésre módot adó körülmények között és állapotban – ugyanitt iskolai és óvodáscsoportok nevelési célzatú vizitációja javasolt, hetente három alkalommal. Mindezekért (és persze még egy csomó mindenért, amit már csak élőszóban, bizalmas körülmények között részletezhetek) 350 ezer Ft + ÁFA havi javadalmazást várnék el, továbbá évi 150 ezer forintos cafeteriát, illetve egy bel- és külföldön korlátlanul használható benzinkártyát. Számlaképes vagyok. Külsőm több elfogulatlan ismerősöm szerint “arabos”, természetesen megfelelő smink és jelmez alkalmazásával meglévő adottságaim tovább fokozhatók. Várom megtisztelő, reményeim szerint pozitív válaszukat. Kérem, ne feledjék, önök mondták, idézem felelős szerkesztőjüket: a betelepítési programok végső terhét a városok és a falvak viselik. Menjenek hát elébe a történéseknek, ne várják meg, amíg valami ócska, leharcolt, kilúgozott, teszetosza migránst sóznak önökre: vegyenek fel inkább engem! Szálem alejkum!

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. öregbarátnéd szerint:

    Cseh Tamás megadta a mai nap hangultatát. Köszönöm! :)

  2. Hatlövet szerint:

    Egészen remek lett ez a HL is.
    Nagy ötlet ez a Város Migránsa projekt, nagy marhaság lenne nem kapva kapni az alkalmon.
    Bár amekkora hülyék ezek?
    :D :D :D

  3. ereszdelahajam.bp szerint:

    Igen, az autó stop izgalmakkal jár, van aki bírja és van aki nem. Bár, gondolom francia turista barátunknál alapól lehet egy kis probléma.

    Szeretem amikor magyar politikusok elmondják ott (nyugaton) hogy mi a demokrácia és hogy működik. Remélhetőleg akik hallják jól szórakoznak.

    Jól értem? Ha hivatásos közellenségé válsz, akkor lehet fennhangon mondani ha valami baj ér hogy a macska rúgja meg a Boda Migráns Andrást?

  4. kroonstadt szerint:

    mind a három bekezdés remekmű.

  5. Tóth Gábor szerint:

    Végül is megértelek, a város bohóca állás már foglalt, valóban jó a humora, egész nap a polgármester székében ül…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× négy = 24

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz