Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


16 július
0komment

Szünetmenés – I. rész

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet.

Így szokott kezdődni, de most az a helyzet állt elő, hogy nem a szokásos Classic tárul a nyájas elé. Azaz mégis. Csak régebbi. Mai, első felvonásunkban 14 évet ugrunk vissza az időben: 2002-ből idézgetünk. Fluxuskondenzátor a helyén, övek becsatolva: gyerünk, utánunk!

Kezdjük is egy középső lövéssel, amely január 19-én jelent meg nyomtatásban.

Rendőrök bántalmaztak hajléktalanokat Budapesten: az esetről videófelvétel is készült.

Utóbbit látva elég érdekes meghallgatni, hogy látták a meccset a szolgáló-védők, íme: „Én a kezemben lévő papírtekercs hirtelen felemelésével figyelmeztettem a hajléktalan személyt arra, hogy segítse munkánkat…”, valamint: „A felvételen szereplő hirtelen kézmozdulattal szerettem volna megakadályozni a hajléktalan menekülését. A felvételen az látszik, mintha erős ütést mérnék a férfira. Az öklöm nem érte el a testet.” Okszika. Lelkük rajta, uraim. Csak annyit kérnék önöktől, hogy ha legközelebb egy kihallgatásukon egy százhatvan kilós verőlegény előadja, hogy a kezében látott baseballütő alakú tollpihével ki szerette volna piszkálni az áldozat szeme sarkából a cicakakit, a szemük se rebbenjen: írják be gyöngybetűkkel a jegyzőkönyvbe, aztán óvják tovább a törvényes rendet, ahogyan kell. Becsülettel, tisztességgel. Rendületlenül.

Hirdetés

Eddig a lövés, most nézzük, hogy mit találtunk ma erről az esetről; 2002 májusában így folytatódott a történet: “Első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyolc havi – két évre felfüggesztett – szabadságvesztéssel sújtotta a rendőröket, ami – jogerőre emelkedése esetén – a testülettől való eltávolításukhoz vezetett volna. Védői fellebbezés folytán azonban az FB elé került az ügy, ahol az első- és másodrendű vádlottak büntetését egyaránt négy havi, egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítették, és egyúttal előzetes mentesítésben részesítették őket. A harmadrendű vádlott büntetése 100 ezer forintot meghaladó pénzbüntetés. Így mindhárom elítélt rendőr büntetlen előéletűnek tekintendő, nem kell őket a rendőrségtől automatikusan eltávolítani, szolgálatban megtartásukról majd az arra jogosult szerv dönthet.” via ORIGO

Augusztus 17-én került az olvasók elé ez a szösszenet, még mindig 2002-ben barangolunk.

Magyarország a világ 29. leggazdagabb országának számít a Világbank frissen kiadott tanulmánya szerint.

Ötszázadszor olvasom át ezt a hírt, és ötszázadszor gondolom, hogy egy nulla lemaradhatott a helyezési számunk végéről. Oké, tudok egy-két országot mondani, ahol kicsit szolidabb a nívó, de ez a huszonkilencedik hely… No mindegy, ők tudják, ők mondták. Ebben az esetben viszont könnyen el tudom képzelni azt is, hogy én mondjuk a világ századik leggazdagabb embere vagyok. Ezért hát amint kiváltom a zaciból a menedzserkalkulátoromat és visszakapcsolják a telefonomat, fel is hívom a Világbankot, és megkérdezem, hol állok a listán. Mellesleg én tudom a frankó megoldást is: a Világbanknál alighanem abból az összegből mérték a gazdagságunkat, amit törlesztünk feléjük. De ne törődjünk a részletekkel: dúskáljunk tovább, gazdag felebarátaim!

Noh, kutakodtunk egy kicsit: 2013-ban az 59. helyen tanyáztunk. Kifejezetten jobban teljesítünk, miközben emlékeink szerint azt a 29. helyet is igen megerőltető volt megélni.

November 5-én olvashatták a következőt:

Forradalmi újítást vezetett be a közúti bírságolásban az angol Gloucestershire önkormányzata.

A biztonsági öv nélkül utazókat próbababák helyére szíjazzák, és ütközési tesztnek vetik alá őket. A karambolszimulátor, amelyet a beszédes „Meggyőző” névre kereszteltek, a helyi közlekedésbiztonsági klub elnöke szerint megrázó élményben részesíti a szabálysértőket. Az ötlet zseniális, a benne rejlő távlatok nem kevésbé imponálóak. Először is: a többszörös visszaesők meggyőzését fokozhatjuk, ha csak beültetjük, de nem kötjük be őket, aztán minden elválik a falnak ütközéskor. Itt vannak azután a gyorshajtók: őket egy rakétaszimulátorban vagy egy vadászgép ülésében bírnám elképzelni – hangsebesség környékén a harmadik dugóhúzó közben alaposan elgondolkodhatnának. Apropó, dugóhúzó: az ittas vezetőket kocsmatúrára vihetnék. Döbbenten nézhetnék, miféle állat válik az italozó emberből, azután esetleg őket is megpróbálhatnák alkoholmérgezés-közeli helyzetbe hozni. Pénz-ékszer nem számít: rend lesz Gloucestershire-ben, ha mindenki beledöglik is.

Azt sajnos nem tudjuk, azóta is tart-e a meggyőzés. (Tart hát: épp most győzték meg magukat, hogy jobb lesz, ha kilépnek az EU-ból…)

November 19-én:

A lengyel hadsereg tagjai számára lakásokat építő ügynökség a jövőben készülő házaiba nem szerel központi fűtést: a lakók testenergiáját akarja felhasználni erre a célra.

Kicsit félve adom közre e hírt: remélem, átsiklanak rajta a dunaújvárosi lakások fűtéséért felelős személyiségek. A fantasztikus találmány bizonyos Lubomir Duda fejéből pattant ki: ő már tíz éve e vezérlő csillag alapján él, és csupán 30 százalékát fizeti a fűtésért, mint szomszédai. A módszer arra az energiára alapoz, amelyet minden élő szervezet kibocsát magából, emellett felhasználja a főzéskor vagy a mosogatáskor keletkező hőt, továbbá a tv, rádió, számítógép által kibocsátott energiát. Meggyőződésem: nem szabad félúton megállni. Az étkezési költségeket jelentősen lefaraghatjuk, ha saját testünk tartalékait használjuk fel; a vízdíjat szinte teljes egészében megúszhatjuk, ha nem iszunk, illetve naponta kétszer hüsi-kendővel áttöröljük fontosabb testhajlatainkat: megtakarításainkból pedig előre kifizethetjük annak a pici urnának a bérleti díját, amit egy boldog és teljes élet végén magunkénak tudhatunk.

Köszönjük a megtisztelő figyelmet, találkozunk a jövő héten is! Mi nyaralunk tovább – persze szigorúan csak a szorgos munka mellett…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (10 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 
Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc × = 32

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz