Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


09 július
12komment

Hű Atovom, ami már nem hűt, mert…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázhuszonötödik kiadásában a csodás Montenegro egyik legszebb városába, Kotorba kotrunk egy kicsit, ahol épp a napokban tört ki a bandaháború a várost uraló gangek között. A lövöldözésekkel is tarkított összecsapások természetesen alaposan visszavetik a kis ország turizmusát: “Jól gondolja meg a nyaralást Kotorban…” – így kezdődik például a maffiaügyeket taglaló anyag címe az indexen. Hát jól meggondoljuk: mert hát mi sem természetesebb, mint az, hogy bő két hét múlva épp arrafelé tekergünk majd, a jelek szerint három motorral, amikből ráadásul kettőt egy-egy Boda vezet, segítségül elárulom, Boda sr. most pont nem ért rá. A három évvel ez előtti túránkat ismételjük meg – mi tagadás, egyik kedvenc területem az oly sokat ócsárolt Balkán: pedig nem csak gyönyörű vidék, vendégszerető, barátságos népek lakják. No jó, egy kicsinyke vér az van bennük: azt viszont egyáltalán nem tartom bajnak… Háromszázmilliárd forint közbeszerzési keret fölött rendelkezhet a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft., amely az összes fővárosi tulajdonú cég ilyes ügyeit intézi – a minőségbiztosítással, azt hiszem, tényleg nem lesz semmi baj, főleg hogy kiderült, két makulátlan nemközszereplő, rogán antal és habony árpád áll az egyszerűségében is nagyszerű, a magyar lakosság érdekeit maximálisan szem előtt tartó vállalat mögött. Szépen, lazán mindenki vonja meg a vállát, ahogy szoktuk: háromszázmilliárd, nem ide, éves szinten, na bumm, ha kell nekik, hát kell, úgy is jó – és gondolom, ez csak a tesztüzem, ha jól megy, át lehet pörgetni rajta háromszázezer-milliárdot is, vagy mittomén. Az év kérdését kaptam meg egy hűtőgépszerelő polgártárstól: úgy indult a buli, hogy hűséges társam, a tizenöt, ha nem húsz éve jóban-rosszban velem lévő Atov keresztnevű hűtőgépem ledobta a láncot, méghozzá úgy tűnik, véglegesen – a kérdés pedig a hiba bejelentéséhez kapcsolódott, és így szólt: “Mennyire sürgős?” Egy használaton kívüli hólapáttal lehúztam a homlokomról a verejtéket, és igyekeztem hangrebbenés nélkül kimondani a s-e-m-e-n-n-y-i-r-e hangsort… Balkán-boogie, közbeszerzési habonyolítás, és Atov, a Szar: nyitjuk a kapukat.

Hirdetés

* Jól gondolja meg a nyaralást Kotorban: dúl a bandaháború.

Ezzel a címmel jelent meg az indexen egy cikk: őszintén érdeklődve, de a kívülállók nyugalmával kezdtem olvasni, hogy lövöldözésekkel tarkított bandaháború dúl a csodálatos városban, a montenegrói parlament illetékes bizottsága meghallgatta a belügyminisztert, a főügyészt és a titkosszolgálatok vezetőjét, majd a helyszínre küldték a terrorelhárítókat, és lényegében lezárták a várost… hm… hogy mik vannak, hüledeztem… aztán úgy a tizedik mondat tájékán egyszer csak sikerült rádöbbennem, hogy mintha nemrégiben nézegettem volna a térképen azt a szakaszt, és nem is csak úgy, a szokásos virtuális motorozgatás során, hanem tervezgetés közben…  Mi több, a július végi kis Balkán-túránk egyik ékkövére számítok azon a részen, hiszen a város melletti nemzeti parkon átvezető utacska a térképen olyan cipőfűzőnek látszik, ami nem hétköznapi mókát ígér – ha maga Rumcájsz áll elém az elöltöltősével, akkor is át kell hogy keljek rajta. Természetesen a világért se viccelném el a veszélyt, annál is kevésbé, mert exkluzív társaságom lesz, minthogy Boda jr. is benevezett erre a kalandra, ráadásul a Nagypapa, azaz 38 éves motorkánk nyergében fogja lenyomni a 2500 kilométeres össztávot, miközben az egészről egy igen komoly filmet is készít – szóval őszintén remélem, hogy mire mi odaérünk Kotorba, a hatóságok már réges-rég leszámolnak a banditákkal, vagy magyar mintára szépen beviszik őket a kormányzatba, nekem végül is tök mindegy, csak szeretnék nyugodtan áthaladni azon a vidéken is, ha szabad. Érdekes hely a Balkán amúgy. Számos – szerintem – tévhit és baljós legenda kering a területtel és az ott élőkkel kapcsolatban: én viszont csak jó tapasztalatokról számolhatok be, hozzáfűzöm, hogy azt gondolom, ha valaki Magyarországon élő állampolgárként indul neki a világ megismerésének, az azért elég sok mindenen túl van már, hogy úgy mondjam, többfajta értelemben is megkapta a szükséges védőoltásokat. Közkeletű vélekedés például, hogy a szerbek vagy a bosnyákok elég vadak – ugyan már, barátaim… sétáljatok csak ki a Városligetbe, csatlakozzatok egy Gandhi brutalitását idéző ülő demonstrációhoz, és várjátok nyugodtan a kopasz kobakos “építőmunkásokat”, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. megbízottjait, akik aztán éjszaka “jogvitába keverednek” a civilekkel – és az egészet szépen végignézi a rendőrség, amely az ilyen jogviták esetén csak felveszi a felek adatait, és megpróbálja a helyzetet kezelni… ez egyébként a saját, hivatalos álláspontjuk. Tényleg csak gratulálni tudok. Ehhez képest egy szarajevói külvárosi kisbüdös a béke szigete. De tényleg. Arrafelé persze vér van az emberekben, ez látszik, érződik: de szembenézős népek, amit én nagyon díjazok. És, mint a világon mindenhol, akár a legvastagabb közegekben is, eddig természetesen a Balkánon is fényesen bejött az a taktikám, hogy azt kapom, amit adok: vagyis ha belépek valahová, tisztességesen köszönök, és utána igyekszem barátságosan, de legalábbis nem barátságtalanul viselkedni, szinte biztos, hogy a semmiből, a semmiért nem fognak pofán vágni ököllel… Három éve, amikor egyszer már lejártuk ezt a Horvátországot, Boszniát, Montenegrót, Szerbiát és Romániát is érintő turnét, mindennél jobban meglepett például a hatóságok hozzáállása, úgy általánosságban: bevallom, előzetesen kicsit tartottam például a szerb-román határtól – aztán nem is tudom, kaptunk-e szélesebb mosolyokat, mint ott, Turnu Severinnél, azaz Szörényvárnál a közös határőrcsapat tagjaitól. Akiknek még csak fel se kellett mutatnunk a személyinket, miközben integetve, mint a sztárok, átgurultunk… És bárhol álltunk meg az út során, mindenütt csak segítőkész, normális, kedélyes emberekkel találkoztunk, akik két perc beszélgetés után kinyíltak, mint a bazsarózsa, és  boldogan segítettek, s nem ritkán ajánlottak meg egy italt, szabad szobát, bármi mást: ja, és akkor se lett szúrós a tekintetük, amikor netán kiderült, honnan érkeztünk… Mert a sok mindent, közte nemrég háborúkat is átélt emberek ott is elég pontosan tudják, hogy csak az idióták és/vagy/azaz politikusok kavarják a szart köztünk: évezredek, ha ugyan nem évmilliók óta ez az egyik legfontosabb taktikai elem a hatalom megtartásának mindent felülíró, semmire tekintettel nem lévő bűvészmutatványában…

* Évi háromszázmilliárd forintnyi közbeszerzési keret folyik majd át egy újonnan létrehozott cégen.

Lényegében az összes, a főváros tulajdonában álló nagy cég közbeszerzéseit a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft. hatáskörébe utalták nemrégiben. Háromszázmilliárd forintról beszélünk – és ha tudjuk, kik állnak a minőség biztosítására szakosodott mosoda mögött, akkor az iránt se lehetnek kétségeink, hogy ennek a szerény összegnek is búcsút inthetünk, úgy, ahogy van. Hadd kezdjem talán azzal, hogy a kft. jogi képviseletét a Kosik ügyvédi irodára sikerült bízni: az iroda névadója az a Kosik Kristóf, akinek a Habony Árpád körüli cégek szinte mindegyikéhez volt köze; az iroda másik ügyvédje pedig Kertész Balázs, aki hosszú időn át volt Rogán Antal gazdasági-jogi jobbkeze, és mind a mai napig a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke. A két ügyvéd cége egyébként vaskosan érintett a szintén Rogán-Habony érdekeltségi körébe tartozó, igen szépen jövedelmező, igen mocskos, 2013-tól működő letelepedésikötvény-üzletágban: a programban részt vevő letelepedni vágyók adminisztratív ügyeit ők hajtják át a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalon, sejthetően viszonylag olajozottan. Csak idén áprilisban egyébként az Államadósság Kezelő Központ 714 darabot értékesített az egyenként ötvenezer euróba kerülő kötvényekből: a letelepedési engedély lényegében azonnali megszerzéséhez ezekből minimum 300 ezer eurónyit kell jegyezni. A kötvényekre ügyfeleket felhajtó négy, jellemzően átláthatatlan szerkezetű offshore társaság nagyjából tíz százalékot húz a magyar nemzeti érdekeket maximálisan szolgáló üzletből, és az ő szerény hasznukat gyarapítja a fejenként 45 ezer eurós “kezelési költség” is. A kötvényesek 85 százaléka kínai, hét százalékuk orosz. A közvetítő cégek ellen már több feljelentés is született, de a merőben független Központi Nyomozó Főügyészség mindet elutasította, szerintük ugyanis ”hiába átláthatatlan a kötvényértékesítésbe bevont külföldi cégek tulajdonosi háttere, ebből még nem következik, hogy bárki is megszegte volna vagyonkezelői kötelezettségét”. Azt hiszem, ez elég jól érthető, világos megfogalmazás. No, szóval ez, mármint a Kosik ügyvédi iroda kapta meg a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft. ügyeinek bonyolítását – ez pedig, mint a válasz.hu cikkében olvasható, egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint nem más, mint ügyes “reklám”, avagy marketingfogás: „Az említett érdekkör alig várja, hogy például a válasz.hu megjelentesse ezt az információt. Így ugyanis minden potenciális beszállító számára világossá válik, hogy őket kell keresni, ha munkához akarnak jutni a fővárosban.” Ami szerintem azért nonszensz. Jaj… dehogy az, hogy a potenciálisok majd keresik őket… az nagyon is valóság: azt tartom elképzelhetetlennek, hogy létezik olyan komoly személyiség, akinek a sajtóból, mondjuk a Heti Válaszból kell megtudnia, kinek kell tejelni, azaz hogy min keresztül kell tolni a wattot, hogy frankó legyen az okosság. Lényegesen arcátlanabb, nyíltabb és direktebb módon folynak itt már a dolgok: nem kell a sorok közé rejteni semmit, hiszen évek óta tudják, semmilyen következménnyel nem jár az sem, ha az arcunkba mondanak mindent – hát akkor meg ugyan miért is ne… Sokkal egyszerűbb, sokkal kényelmesebb, ráadásul még sokkal szórakoztatóbb is. Mert akik most a csúcson vannak, azok elérték a hatalom perverzitásának maximumát is – azaz, legalábbis évek óta ebben reménykedem, most is, vélhetően még mindig hiába… Szóval elértek oda, amikor már nem elég a hatalom alapmámora, nem nyújt elég élvezetet, hogy bármit megtehetnek: mellé minél mélyebben meg is kell alázniuk azokat, akikből az utolsó fillért is kitapossák/kiszipolyozzák. Amikor nem elszólás, hogy hajmeresztő dolgokat vágnak a rabszolgák arcába: éppen hogy szándékosan akarják megmutatni, hogy tényleg bármit megtehetnek velük. Csak úgy, sportból. Vagy fogadnak, valamelyikük irodájában, lábtengó vagy szívás közben. Simán el tudom képzelni. Lenézik, semmibe veszik, naponta leköpik azokat, akikből élnek – és közben azt hiszik, egyre inkább elhiszik, hogy tényleg mindent, tényleg bármit, tényleg bármeddig megtehetnek. A látszat valóban ez: de mindennél jobban tudom, lesz egy nap, amikor sok, nagyon sok minden megváltozik majd…

* Beadta a kulcsot a hűtőszekrényem.

Szegény jó Atovom. Szar. Együtt költöztünk ide, a Dunasorra… hú… ki kéne számolnom, hány éve… tizenöt, vagy húsz? Nem… vettem a fáradságot, és utánanéztem a Nagy Dossziéban: tizennyolc… 1998-ban jöttem ide… Boda jr. hétéves volt, Boda sr. vicces hetvenkettő, ereje teljében, én meg… na… hagyjuk is, ugorjunk… A hűtőm, mostani főszereplőm akkor még viszonylag friss portékának számított, kimondottan örültem neki, hogy nem valami komolyabb márka – már persze amennyiben a Szaratov nem az. Szerintem persze az: tizennyolc éven át tette a dolgát, egy árva köhintése nem volt – oké, a be- meg a kikapcs azért talán nem volt egészen zajmentes, kezdetben még fel-felriadtam rá az üres lakásban, de azért ne szisszenjünk már minden kis szilánkhoz. Meg oké, időnként le kellett olvasztani a belső kis fagyasztószekrényt, de az se volt egy akkora probléma… Azaz tévedek… mert az volt…  ugyanis sajnos alighanem ez, az úgynevezett leolvasztás vezethetett végül a szörnyű véghez, bár biztosat már soha nem fogunk tudni. Nem mindig volt ugyanis türelmem megvárni, míg a vastag jégkéreg szépen leolvad: ilyenkor csak csendesen elővettem nem kevésbé hűséges, szovjet, AK 74 típusú bajonettemet, és lefarigcsáltam a makacsabb darabokat. Sajnos igen valószínű, hogy e vésés közben sérthettem meg valahol a csőrendszert, a sérülésen keresztül aztán elszivároghatott a hűtőközeg: még ha azt nem is értem, hogyan mehetett még heteket, ha nem hónapokat a hűtő, merthogy mostanában nem végeztem rajta ilyesfajta karbantartást. Mindegy, a lényeg sajnos az, hogy valamelyik reggel egy kis tócsát találtam a hűtő előtt, délutánra a fagyasztószekrényke már szépen le is olvadt, estére meg már rendesen meleg volt a szekrényben. Szóval finom háziasszonyi ösztönöm azt súgta, valami nincs teljesen rendben, a bennem elég mélyen szunnyadó szakember pedig már azt is sejteni vélte, alighanem a hűtő romolhatott el. Kiváló kollégám és barátom azonnal ajánlott egy mestert, aki házhoz jön, elviszi a beteget, meggyógyítja és visszahozza. Fellélegeztem: ez kell nekem. Én ökör, simán el is hittem, hogy létezik ilyen tündérmese, komolyan, néha ötéves tudok lenni… Felhívtam az embert, aki sajnálattal közölte, még vagy két hétig csak klímákat szerelnek, minden más szünetel, bocs. Kaptam viszont egy telefonszámot, szaki kettő, ő majd segít. Szaki kettő kikérdezett a jelenségről, aztán közölte, a hűtőből elszökött a gáz, ő ilyesmivel nem foglalkozik, ad egy számot valakihez, akinek viszont ez a szakterülete, ő szakember három. Itt volt a legkönnyebb dolgom, azt a telefont ugyanis két napon át nem vette fel senki – ez a nyom zsákutcának bizonyult, és sajnos a riadólánc is megszakadt. Találtam még egy embert a neten, felhívtam, ő két mondat után megmondta a telefonban, javítani nem éri meg, másikat kell venni, viszhall. Maradt Zoli barátom a Corsóban: ha ő nem tud valamihez/valakihez drótot, akkor senki – persze hogy kaptam még egy számot. Félóra múlva fel is hívtam, elrebegtem a problémát, mire a vonal túlsó végéről megkaptam az évtized kérdését, tisztelettel idézném: “Mennyire lenne sürgős?” Nos, nem volt valami meleg a szobában. Épp tükörtojást sütöttem az asztallapon, és a kérdést hallva meglepetésemben átléptem egy másik húszliteres vödörbe – pedáns ember vagyok, valahogy nem szeretek izzadságban tocsogni, ezért ezekben a napokban negyedóránként másik vödröt rakok magam alá… Mondtam, emlékeim szerint januárban valamivel kevésbé szoktam rákívánni egy gyöngyöző Pilsnerre – ha pár héten belül beleférnék a táncrendjébe, nem sírnám el magam. A mester nagyon rendes volt, másnap délelőtt megjelent és két perc alatt megállapította a kórismét – őszintén elmondta, komoly erőfeszítések árán meg lehetne próbálni a műtétet, de nagyon sokba fájna, és az se biztos, hogy tartós lenne az eredmény. “Megszolgálta már ez a gép az árát…” – mondta ki az igazat és egyszerűt, azzal el is köszöntünk. Hát itt tartok most. Valaki kicsit később, miután közzétettem a gyászhírt, javasolta a neten, jelentkezzek be az épp most “zajló” hűtőgépcsere-programba, amelynek segítségével Mészáros Bubuka, Rogán Dezsőke, továbbá legifj. Orbán Vértes, természetesen a törvényeket mindennél szigorúbban betartva eddig összesen harminchétezer-kétszáz új hűtőgépre lett jogosult ingyen, de úgy gondoltam, erre most nem fordítanék komolyabb energiákat… Majd jövő héten nézek a jófogáson valamit, mondjuk úgy ötezerért max – végre lesz valami, amibe visszapakolhatom fejedelmi háztartásomat: a tíz üveg lekvárt, egy lecsót, a két kis Pilsneremet meg egy üveg jó pezsgőt… És szépen helyreáll az élet rendje. És a hűvöse.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nem vagyok egy háziasszonyok gyöngye én sem, de az a helyzet András, ha gyorsítani akarod a jég leolvadását a fagyasztódban akkor nem biztos, hogy a bajonettel vagy Kalasnyikovval történő piszkálás a legszerencsésebb.
    Lehet hogy egy edényben betett meleg víz hatásosabb, de szerintem az igazi egy no frost hűtőgép ami állítólag nem jegesedik egy kicsit sem.
    Szerintem ilyet vegyél és akkor a házimunka ezen részéről le van a gond.
    100 körül már kaphatsz újonnan.
    Ja és a szovjet bajonettet meg használhatod hasznosabb dolgokra. :D

    A Rogán-Habony rablóduó lehet hogy szeretne 300 ezermilliárd forintot lopni, de sajnos ahhoz igen gyenge a gazdaságunk hiszen az éves GDP-k is mindössze ennek kb. a tizede, sőt a jegybanki deviza tartalék is mindössze 25 milliárd euró ami mostani árfolyamon is mindössze 8 ezermilliárd forint.
    Tehát erre még pöttyet várni kell a fiúknak.

    Sok szerencsét és jó utat a Balkán körúthoz.

  2. pb szerint:

    Akkor most a Balkánon rosszabb a helyzet mint itt vagy jobb? Ott az utcán vannak a bűnözők itt meg a Parlamentben.

    Itt már nem számít az összeg. Akár mennyi milliárd zsebbe. Azokban a körökben ez természetes, hogy ami rájuk van bízva arra úgy tekintenek mint sajátjukra.

    Jó szerencsét a hűtő vásárláshoz!

  3. pb szerint:

    Egy kis nyugtató ha, nagyon földúlt lennél a hűtő miatt

    https://www.youtube.com/watch?v=c1_Qn_rgSrs

  4. falcsabander szerint:

    Kapitányom! nagyon feldobott a középső szösszeneted utolsó mondata! így kell, hogy legyen! a történelem arra figyelmeztet, hogy a jók is nagyon gyakran elbuknak, hát még a hamis, rossz vezetők. nagyon várom már azt a napot, amikor ‘hoppannak’ a földre egyet ezek a félre-vezetők -konkrétan országelbaszó- politikovnyikok. :) nem arra várunk, hogy nekik legyen rossz, az országunknak kell már az, hogy egyszer már legyen egy olyan kormánya/elitje, hogy ne szisszenjünk fel a kíntól ha ráfigyelünk a hírekre. :) túlbeszéltem, de a lényeg, szerintem mi még megérjük Boda-mester, hogy egyszer majd eszünkbe se jut a politikán mérgelődni, mert nem az itat át itthon mindent, hogy gazfickók kezében van a hazánk. optimistának kell lenni. és nagyon felvillanyozott ez az utolsó mondatod, mert én néha már úgy vagyok vele, csak rossz vége lehet, illetve csak egyre rosszabb lehet. de nem így van. várom már azt a napot, hogy nagyot változzon minden. :D nem kell félni az újtól. —— SZÓVAL KÖSZI AZ ÍRÁSAID, ritkán kommentelek, de ezt most kellett.

  5. Tóth Gábor szerint:

    Érdekes amit írsz a Balkán népeiről, és minden bizonnyal igaz is, hiszen személyes tapasztalatod.
    Magam is így tudtam: még a dunaújvárosi postán volt egy kollégám, aki szerb vagy horvát földről származó magyar srácként mesélt nekem Tito Jugoszláviájáról, és mint mondta, az egy meseország volt. Nemzetiségek testvérként tekintettek egymásra, ő maga pl Boszniában a hegyekben volt katona, és mindenki, lett légyen szerb,bosnyák, szlovén vagy éppen magyar, egyként imádta az országot és a csodás bosnyák hegyeket.
    Óriási szerencséjére leszerelt mire jött a háború és azonnal Magyarországra jött, mert tudta, ha marad, akkor jó eséllyel meghal.
    De mit tudott, ha egyszer testvérként szerették egymást?
    Valószínűleg azt amit te is: van bennük vér, és azt is, hogy a szerb hadsereg – akkoriban – nem volt vicc, könyörtelenségük és elszántságuk a második vh óta legendás.
    Lakva ismerni meg a másikat – valószínűleg rájött, hogy a nagy egymásra borulás egy egyébként kényelmes és szeretett kötelesség is volt, elvárásnak való megfelelés is.És persze valószínűleg legtöbb esetben őszinte érzés is.
    De új elvárások jöttek.
    Tudta, hogy abban a meseországban ott a rossz boszorka, Milosevics és a mérgezett alma, Nagy Szerbia mítosza, és az örök seb, Koszovó.
    Ő sem értette pontosan, hogyan lehetett ez, hogy akik szó szerint egyik nap még együtt söröztek békében, másik nap már szó szerint gyilkolták egymást. Vagy a horvát ment be a szerb házba öldökölni,vagy fordítva.És akkor még hol volt a boszniai mészárlás.
    Talán mert fanatizálhatók voltak , vagy talán mert féltek, ha “kilógnak a sorból” ők is meghalnak.
    Én az utóbbira tippelek, bár nem hiszem, hogy ennyi ember ne lett volna tudatában, hogy mit tesz.
    Igaz, a kényszer és a félelem a náciknál is nagy úr volt, aki nem tette a “dolgát”, hamar a másik oldalon találhatta magát.

    Magam is bízom abban, hogy a sok szenvedés és veszteség talán visszább tolta a “vért” a fejekben, és talán ráébredtek ők is arra, hogy nem mást kell okolni, és nem feltétlenül a politikusokra kell hallgatni ,megoldásokat keresve.
    Az öldöklés sosem megoldás, hanem újabb probléma.

    De az tény, hogy az a háború nagyon véres és döbbenetesen kegyetlen volt , persze melyik nem az, de itt sok volt a civil gyilkosság is, nemzetiségi alapon. Nemcsak katonák hanem félkatonai rablóbandák szedték szét az országot, és ők is pontosan tudták, hogy mit tesznek.
    Nem lehet és nem szabad elfelejteni, hogy mi is történt ott valójában, mert – megítélésem szerint – akkor ott elszabadult a pokol, és ha a NATO nem kap észbe, lángba borult volna miattuk a kontinens.
    Épp a napokban ment egy film erről a témáról a közszolgálatin, talán a kettesen (Petőfin), szerb katona és bosnyák lány szerelme – és kitör a háború. Jó, hogy a “jugók” kezdik feldolgozni ezt az óriási traumát,amit – javíts ki ha rosszul emlékszem – a szerbek kezdtek, ők támadtak mindenhol először. Aztán később mindenki besározta magát a feje búbjáig, van mit tisztázni és tisztára mosni mindegyik volt jugoszláv tagállamnak.
    Remélem sikerül nekik, ugyanúgy mint a németeknek annak idején.

    Én , minden balkáni kötődés nélkül is ,magam sem értem miért, de nem tudom elfelejteni és nem tudom bagatellizálni a történteket, bár te sem teszed, s bár szurkolok minden balkáni népnek, hogy éljen és virágozzék békében, hiszen valóban egy alapvetően vidám és vendégszerető “népség”, gondoljunk csak a görögökre, azért nem árt az óvatosság és a körültekintés balkáni ügyekben,részemről.
    Úgy látszik az én lelkemnek nagy sebet jelentett a srebrenicai vérengzés, amit én – abszolút kívülállóként – nem tudok megbocsájtani,mert azt nem lehet.
    Talán mert a tévé jóvoltából “ott voltam”, élőben láttam az egészet, a neten remek és egyúttal szörnyű összefoglalót olvashatunk erről a háborúról, videókkal és képekkel illusztrálva.

    Ettől függetlenül remélem jól sikerül majd a valóban csodás tájakon suhanó motoros túra, és talán láthatunk belőle képeket is, és a nemrég megesett mostari túrához hasonló érzelmes történeteket is.Csak nehogy elkotorjanak Kotorban benneteket a maffiózók, valami földhalomba…. :)
    Ja, a készülő filmre is máris kíváncsi vagyok… :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Nem tudom, megköszöntem-e már a kommentjeidet – ha netán nem, akkor ez úton teszem meg, egyúttal azt kérem, amikor csak lehet, emeld velük az oldal fényét, ha van neki olyanja… Megbeszélem a Suszterrel, hogy utaljuk át neked az éves osztalék tíz százalékát… Na??? :-D

      • Tóth Gábor szerint:

        Köszönöm, én mindig zavarba jövök, amikor küldés után látom, milyen hosszú lett, de mit tegyek, annyira jól írsz, hogy mindig megindulnak a gondolataim írásaid olvasva, és tulajdonképpen mindig egyetértünk, ha elsőre nem, hát másodikra.
        Osztalék?
        Én is inygyé olvaslak, a fényezésről meg nem vagyok számlaképes…. :)
        És igen, van neki olyanja, az értelem napvilága az fény, nem? :)
        Köszönöm, de azért igyekszem rövidebbre fogni,ez mégis csak a reagálások és nem egy külön poszt helye…. :) :)

  6. k szerint:

    Az én Lehelem 32 év után lehelte ki a lelkét tavaly a gyártási táblácska szerint.
    jól bírta.
    Most van egy Hausmeisterem,-alig 60ezerbe került,-mondjuk nem az állami hűtőgépcsere programból(ami állítólag 2 óra alatt elfogyott),hanem Krooni kisfiam drága Anyukája ajándékaként.:))

  7. kroonstadt szerint:

    Az én Lehelem 32 év után lehelte ki a lelkét tavaly a gyártási táblácska szerint.
    jól bírta.
    Most van egy Hausmeisterem,-alig 60ezerbe került,-mondjuk nem az állami hűtőgépcsere programból(ami állítólag 2 óra alatt elfogyott),hanem Krooni kisfiam drága Anyukája ajándékaként.:))

    -elsőre nem ment be vmi hiba miatt-

  8. kroonstadt szerint:

    van ott Kertvárosban vmi ilyesmivel foglalkozó szakember,-legalábbis régebben volt. ott vettünk egyszer felújított hűtőgépet 10ezerért egy év garanciával.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


2 × = tíz

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz