Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


07 május
4komment

A Kis Hang szemétkedései

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszáztizennyolcadik kiadásában mindenekelőtt, múlt heti ígéretem szerint folytatom az alanyi jogon járó alapjövedelem témájának kifejtését – az előző részben, mit szépítsem, kicsit szétcsúsztam, s nem igazán sikerült beleásni magam az ügybe. Pedig a világ több pontján is egyre komolyabban foglalkoznak azzal a – számomra – álomszerű ötlettel, hogy aki óhajtja, az úgy kaphasson egy meglehetősen szerény életvitel finanszírozásához pénzt, hogy igazából semmit nem kell tennie érte. A dolog persze pont ezer kérdést vet fel: mindet nyilván nem leszünk képesek megemlíteni, de pár fontosabbat azért igyekszem összeszedni egy kicsit beljebb. Az idő, attól tartok, aligha sürget: halvány kételyeim vannak afelől, hogy Magyarországon megérhetném a rendszer bevezetését – de bevallom, én itt már azzal is bőven beérném, ha egy szép napon azt látnám, hogy legalább a munkát sikerül valami emberinek mondható nívón megfizetni. Gyász, gyász és gyász, napok óta vigasztalan vagyok: kiesett a döbbenetes erejű magyar futballbajnokság legjobbjai közül a Puskás Akadémia, mely köztudottan igen kedves játékszere az Első Embernek. Pár napig egyes orgánumok lebegtették még, hogy ha valamelyik feljutó csapat szépen önként lemondana a játékjogáról, az MLSZ esetleg felkérhetné valamelyik kieső csapatot, teszem azt, a Puskást, hogy legyen kedves jelenlétével tovább emelni a honi bajnokság Csomolungma-színvonalát – ma azonban a szövetség egyértelműen úgy nyilatkozott, ilyesmire nincs lehetőség. Sovány vigasz, hogy kedvező konstelláció esetén, esetleg, a nagyszerű Tállai András csapatának, a Mezőkövesdnek lehetősége nyílhat belekóstolni az igazi színvonal mámorító ízébe. Még szerencse, hogy legalább a felcsúti kisvasút elindult. Na, jó, hogy eszembe jutott, hát arról beszélünk pár szót, felidézve, miket is sikerült mondania a Főmasinisztának. Ami engem illet, köszönöm, minden oké, semmi különös, azaz dehogynem… ha minden a tervek szerint alakult, épp ezekben a szombat délelőtti órákban fordítom vissza hű Rocinantém szarvát Magyarhon felé – ma, vagyis szerdán (hogy érthető legyek: épp előre dolgozom az ügy érdekében) abban reménykedem, hogy egy röpke bosnyák motorozás kellő közepén vigyorgok szélesen, valahol Mostar vidékén. És így aztán arról szeretnék pár szót eldadogni, milyen nehezen is bírok a szemét Kis Hanggal, amely időről időre elkezdi fuvolázni a fejemben a legkülönfélébb érzéki sziréndalokat, örök motorozásról, eltűnésről, útról, szabadságról, meg hasonló kis marhaságokról. Egy kicsit most engedtem neki, na – de a vasárnap újra a busz vezérállásában talál majd. Várhatóan… Ti viszont ne várjatok semmire, gyertek – csapjunk a pacik közé…

Hirdetés

* A világ egyre több részén gondolkodnak egyre komolyabban a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésén.

Ha netán ismerős a téma, az korántsem a véletlen műve: pont egy hete már belekezdtem a tárgyalásába, csak szokásomhoz híven kissé elragadott a hév, és arról szónokoltam ipari méretekben, milyen szerencsés is vagyok, hogy mind ez idáig nagyjából tán ha egy órát dolgoztam – miközben lényegében tizennyolc éves koromtól szinte egyfolytában volt valami munkahelyem. Nem, nem ellentmondás: az én fogalmaim szerint ugyanis nem munka az, ha valamiért úgy kapsz pénzt, hogy jókedvvel csinálod. A munka egyébként, hadd ismételjem magam, szintén szerény nézetem szerint, az emberi természettel merőben összeegyeztethetetlen tevékenység: az embert a munka tette/teszi emberré, a munka nemesít, és a hasonló bonmot-kat nyilván olyan okos emberek dobták be a köztudatba, akik mások munkájából kívántak/kívánnak szépen és gondtalanul megélni – e teljességgel érthető cél zökkenőmentes eléréséhez szinte nélkülözhetetlen néhány jól csengő, egyszerű jelmondat. Ha ezeket kellőképpen sokat mantrázzuk, a mindenkori tömeg közismerten szívesen elhiszi őket, s onnantól nyert ügyünk van. No, de nem akarok már megint másfelé kanyarogni és harmadik részt írni a jövő héten… A feltétel nélküli alapjövedelmet igazából társadalombiztosítási eszközként is felfoghatjuk, amennyiben kiváltja és egyben megszünteti a szociális jellegű és egyéb segélyeket, hiszen egy közösség (jellemzően egy adott ország állampolgárai) minden tagjának jár, havonta, alanyi jogon, mindenfajta kérdés, előzetes vagy utólagos vizsgálat, véleményezés, ellenőrzés, mérlegelés, súlyozás, jövedelmi igazolás, különösebb papírmunka és bürokrácia nélkül. Az alapjövedelem összege az alapfunkciók finanszírozására elegendő, azaz a lakhatás és az élelmezés költségeit fedezi. Az elméleti síkon egyébként több helyen már túljutottak: a finn parlament tavaly decemberben mondott áment egy kísérleti fázis elindítására, a részletes javaslatot idén novemberre ígérik, a hírek szerint minden finn 800 eurót kapna havonta, egyúttal megszűnne minden egyéb szociális segély. Svájcban hamarosan népszavazás lesz a kérdésben, egyre komolyabban fontolgatják a rendszer részleges bevezetését például Kanadában, Kaliforniában és Nagy-Britanniában is. A hollandiai Utrechtben pedig év elején indult el az a tudományos kísérlet, amelynek során 300 ember sorsát kísérik majd megkülönböztetett figyelemmel: a tesztalanyok korábban szociális támogatást kaptak – ez változik személyenként 900, illetve családok esetén 1300 euróra. Lesz ötven ember, akinek ezért a pénzért tényleg semmit nem kell tennie, lesznek csoportok, akikkel szemben különféle követelményeket támasztanak, és persze lesz egy kontrollcsoport is, amelynek tagjait továbbra is a hagyományos módon támogatják. A holland kutatók bizakodók: feltételezésük szerint ugyanis az alapjövedelem módot nyújt rá, hogy élvezői rugalmasabb munkaidőben dolgozhassanak, tovább- vagy átképezzék magukat, így a társadalom és a maguk számára is hasznos tevékenységekhez juthassanak el. A koncepció ellenzői leggyakrabban azzal érvelnek, hogy ha megszűnik az ösztönzés a munkára, az emberek passzívvá válnak, s ez hosszú távon a gazdaság ellehetetlenüléséhez vezethet. Csakhogy – számos egyéb ok mellett például – a nagyfokú automatizálás következtében például a termelő üzemek egyre kevésbé igénylik a megszokott mennyiségű munkást, kezelőt, bármilyen élő munkaerőt, s a folyamat ráadásul egyre gyorsul és mélyül, magyarán a világon így is, úgy is egyre kevesebb lesz a munkahely, ez bizonyos. Hogy rövidre zárjam, mindenesetre úgy tűnik, hogy minden feltételezhető baja ellenére is a feltétel nélküli alapjövedelem valódi alternatívája lehet a jelenleg működő, elég sok sebből vérző szociális rendszerek többségének. Mindenképpen mellette szól, hogy, mivel mindenki azonos összeget kap, jóval kisebb bürokráciával jár; összességében olcsóbb lenne, mint a jelenlegi jóléti rendszerek fenntartása; kevesebb lenne a “járadékvadász”, lényegében eltűnnének a mindenhol tapasztalható visszaélések; megszűnhetne az állam atyáskodó szerepe – és, hogy valami igazán fontosat is mondjak, alighanem kitűnően alkalmas lenne például a magyar mélyszegénység legsötétebb bugyrainak felszámolására. Jelzem, létezik már nagy részben kidolgozott hazai változat is: ha gondoljátok, nézzetek rá a LÉT-pénz ajánlatára – szerintem vannak érdekes részletek és gondolatok benne. A magam részéről teljes mellszélességgel támogatnám – még ha változatlanul azt gondolom is, nálunk első lépésben ügyesen fel kéne számolni a rabszolgatartó társadalmat: természetesen a szobormerev arcú, magukat mindenhatónak gondoló fáraókkal és kiszolgálóikkal egyetemben…

* Átadták a felcsúti kisvasutat.

Megrázóan szép pillanat, ilyesmi egyszer adódik egy ember életében, az igazán szerencsésekében egyszer sem – egy kicsit ilyenkor hátradőlünk, ha lehet, a székkel együtt, fektünkben csavaros nemzeti eszünket csavargatva számvetést készítünk, átgondoljuk, mit tettünk eddig, számba vesszük, mi van vissza. Ami a múltat illeti, panaszkodni kár volna: csak a kitűnő futballklub, oh, mit klub – a világszerte talán a legismertebb, védekezésre sajnos már képtelen magyar nevét bitorló “Akadémia”, 2011 óta több mint 11 milliárd forint felhasználásával focizta ki magát az idén a honi sörvirsli-ligából az NBI-ből. (Könnyen lehet persze, hogy mindenre elszánt mentora, a felcsúti terepasztal kis tulajdonosa a kalaptörvény preambulumába iktattatja majd, legrosszabb esetben egy népsavazás után, hogy tudniillik: “8. paragrafus (2) cikkely: Felcsút futballcsapata mindig NBI-es, ha nem, akkor is.” Született már pár hasonló szellemiségű törvény, miért is ne…) Mészáros Lőrinc bátyánk, a gáz-szerető, a Legjobb Barát, a Nemzet Legtehetségesebb Vállalkozója továbbra is tele van tervekkel: ha jól értettem, kell még egy repülőtér (nyilván nemzetközi, ne legyünk kishitűek), meg egy minőségi szálloda a kisvasúthoz tóduló érdeklődőknek. No, a kisvasút, megérkeztünk, fütty-fütty-síp-síp. Napvilágot látott az ünnepélyes átadásról egy videó, nyilatkozik benne Ő Maga, láthatunk és hallhatunk sok csodát. Ha valaki netán lemaradt volna, egyrészt sürgősen pótolja – én úgy gondoltam, a fontosabb sarokpontokat e helyütt rögzítjük kissé, a szó elszáll, az írás megmarad, you know. No, kezdjük. Elsősorban is nekem nagyon szimpatikus, hogy az elkészült kisvasút átadási ceremóniája zárt körben zajlott. Jobb az így: az ilyen szép pillanatokat, gyermekkori álmok beteljesülését ne zavarják már meg mindenféle annyit érő, odatévedt, ápolatlan, büdös pórok, gülüszemű pelenkás gyerekek, összevisszakérdezgetős természetű, levakarhatatlan sajtóhiénák, melegek, hajléktalanok, terroránsok, Fischer Iván. Úgy vakít igazán az ünnep fénye, ha csak azok vannak ott, akik fáradhatatlanul, éjt nappallá téve. Akik égő szemmel, soha nem lankadó. Akik csak keresztény értékek mentén család. Akik mindent, de minimum bármit. És akkor most, a végén meg ne csipkedhessenek nyugodtan egy kis vacak kéksajtos szar vasgombás királyrákfarokparfét, nem??? Pár száz méterre így is nyugodtan meg lehetett állni, és amúgy, teljesen jogszerűen, a vágóképek kedvéért lett szerződtetve boldog nép is, hogy szépen tudjanak integetni, amikor az a rész jön. A méltóságteljes kipöfögés. Előtte még belefért egy kis kvaterkázós üldögélés az állomás kispadján, a hosszú combú hostesslányok – szigorúan européer mértékű – stírölése, meg háttérbeszélgetés. Hogy mit lehetne még. “Családias átadási ünnepség” – így jelzőzi az aktust Ő. És elmondja, mindenki igénybe veheti holnaptól, csak jegyet kell rá venni. Biztos Ő is vett, ha ott volt a kamera: benyúl a zsebébe, kiveszi az aprót és megvásárolja a jegyet. Egy vérből valók vagyunk, te meg én… Ballada a közpénzzé vált fiúkról. No, nézzük tovább: saját magának dobja fel a pompás labdát. “Mindig szoktam mondani, amikor kérdezik, miért kellett ide síneket lerakni… hát azért, mert a kommunisták fölszedték…” Ha. És ha. Ne vessetek. Micsoda sziporka… száll egy ige a légben… Havasi Bertalan a háttérben bizonytalanul, de határozottan elmosolyodik: kicsivel rosszabb, mint ha csőre töltene. És akkor… felszáll a fehér füst a kismozdony kéményéből, a masiniszta feltartja a zöld tárcsát, meneszt, majd… igen… határozottan így van, háromszor visszanézem: szalutál egyet a Legfőbb Hadúrnak. Így dukál. Talán még szebb lett volna térden, de azért elmegy így is. A lámpaláz lehetett. Hosszú sípjelzés. A mesélő tovább mesél, közben látjuk a vonatozókat: a dús bajuszú bármivel megbízottat, Lőrinc barátot, különféle integető vagy csak ügyesen nézelődő mini sztereket meg álomtitkárokat, a mesélő aszondja: eddig megvolnának, de ez a szakasz “elég sovány… vissza kellene vinni Bicskéig… van egy második ütemre tervünk… majd meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá”. Hát hadd segítsek, bizonytalan mon Prezidento: ha rajtatok múlik, lesz, bőven. Dögivel. Pénzetek. Az bazmeg. TEK. Még három évig érkezik a havi lopanázs az átkozott Brüsszelből, addig kell fokozni a csapásszámot a teljes őrületig, aztán lesz ami lesz – amúgy is ez a remek taktika immár, ha jól veszem ki. “Ha a cinikusokra hallgatnánk meg a bírálókra, akkor soha semmi nem történne ebben az országban” – ad még egy eszenciát a bölcs miniszterelnök: én meg, az eddigi történéseket átfuttatva ábrándosan csak arra bírok gondolni, istenkém, milyen csodás is lenne… Ja… és nem a VIP-kocsi érdekli Őtet, hanem a Hajtány. Azzal szeretne Ő egyszer menni nagyon. A Hajtánnyal. Csak az a baj, hogy nincsen Neki engedélye erre, brühühűűű… De talán egyszer lesz, mondja reménykedve… Ne legyen tehát kétségünk: eljöhet még az a fényes nap, amikor felülünk a Magyar Wassúti Társaschág szerelvényére, s mindannyiunk ülése előtt ott lesz A Kar (ha úgy tetszik, bizony, a Védő Kar), s majd azt kell szépen rángatnunk, ha valahova menni szeretnénk. Mert hát egységben az erő: és a magyar erős és összetartó nép. A Nagy Nemzeti Hajtányon is.

* Engedtem kicsit a Kis Hangnak.

A Kis Hang a fejemben lakik, évtizedek óta. Elég szemét kis lény, megmondom, ahogy van: nem nyugszik, nem pihen – azt soha nem tudom, mikor kezd bele, teljességgel kiszámíthatatlan, mindenesetre időről időre megszólal, persze mindig csak halkan, szerényen, suttogva szól hozzám, de ha belekezd, be nem áll a szája. Legutóbb például a múlt héten volt ilyesmi. Megyek le Tabdiba borért, kellett, nem nekem, illetve oké, magamnak is hoztam egy kétliteres rozét, mert valamikor megyek a Szilárdhoz, és ilyen alkalmakkor ez kulturáltan becsusszan, jó, mondjuk három másik után… Mindegy is, a lényeg, hogy kellett vagy húsz liter anyag – jó pár éve az a helyzet, hogy ha borról van szó, akkor csak a Sanyiéké jöhet szóba, terjesztem is az igét a rokonaim/barátaim között, és még senki nem sértődött meg, ha megkóstolta, nem vagyok meglepve. Idén csak ezüstérmes lett a rozéjuk az országos rozébajnokságon, igaz, aranyat nem osztottak – három éve egyenesen meg is nyerték ezt a seregszemlét, szinte nincs jelentősége, ezt kortyolgatjuk szerényen, nincs idő a fejfájásra, na. Olyan negyven literig tudok szállítani motorral, szép volt az idő, szombat, ráadásul szabadnap – nem kellett túl hosszan győzködnöm magam, mivel is menjek. Akasztó előtt gurultam épp szép kényelmesen, hátul, a sisak mögött szolidan körbeért a szám, csak annyira mosolyogtam, na, egyszer csak… basszus, a Kis Hang… “Bandi… ne fordulj le Csengőd felé, menj csak tovább… Kiskőrösnél jobbra, át Kalocsára, onnan át a hídon Szekszárdnak, aztán az 56-os, Bátaszék, Mohács, Udvar… és tovább, délnek… naaaa… mire vársz… hát mi dolgod… Ugyan már… te viccelsz velem… és ha nem mész hétfőn hajnalban dolgozni, na, ugyan mi lesz, összedől a világ???… oké, hívogatnak egy darabig… de aztán csak beletörődnek… senki se pótolhatatlan, te meg aztán… vagy beszélhetsz is velük, felhívod őket, megmondod, hogy dolgod támadt, korrekt leszel, ahogy szeretnéd… de akkor már, Bandi, akkor már a tengerparton sütteted, mész, amerre akarsz, nincs naptár, nincs óra, nincs semmi… és nem is kell hozzá semmi… csak lendülj neki, és huss… ne foss már, nem esel le, nem ütöd meg magad, ez csak repülés, csodás álomrepülés… az út mindig eltartja az utazót, tízezrek, a kontinensek között bumlizók bizonyítják… te ne tudnád, hát nem épp te magad szoktad mondogatni mindenfelé? Nézz csak fel a horizonsunlimitedre… ahogy minden héten… nem véletlenül bújod te azt… motoros csövesek honlapja… te, én mindent tudok rólad… és tudom, hogy mindennél jobban szeretnél most egyenesen menni, mondom MOST… MONDOM EGYENESEN!!!” Na, hát egy frászt, kis komám, nesze, ennyit arról, hogy ki a gazda… Ezt úgy hívják, hogy merész balos… Majd még te mondod meg, mi a fet, nem? És ezerszer szóltam már, hogy vezetés közben ne pofázz, ne vond el a figyelmem, baszki, mert ha nekem bajom lesz, neked se kell tovább susorásznod, kis malyom. Vagy költözhetsz, akibe akarsz, bár ilyen hülyét úgyse találsz egykönnyen. Na… így történt. Hát még ne is legyek kemény? Meg is jöttem szépen Tabdiból, kiosztogattam a borokat, minden frankó. Kis Hang teljesen elkussolt. Két nap, három nap, öt nap: egy hangja nincs. Hívogatom, keltegetem, de csak gubbaszt valami homályos sarokban… Aztán kedd este jó hallványosan, színpadiasan szipog is párat – ja… ja, pajti, értem… hogy hát besértődtél… Nem is akárhogyan… kis hülye puffancs… Pár napig még jó is volt, hogy kussolt – de aztán… hiányozni kezdett… Tegnapelőtt már tudtam, ki kell engesztelnem valahogy… Na, Kis Hang, ne bunkózz már… na… gyere, bújj már elő, oké, elmegyünk valamerre… még nem úgy, ahogyan te szeretnéd, de moccanunk egy kicsit… na, mondj már valamit… Micsoda??? Hová??? Boszniába??? Hogy az nagyon tetszett neked három éve??? Köszi… nekem is… és ugyan miből menjünk? Mi van??? Hogy tudod, hogy van a kártyámon harminc pénz, mert megjött a diáknapok zsűrizési lóvéja… Öregem, te aztán tényleg pofátlan egy hang vagy… Te kémkedsz utánam, szép öcsém… Na… tudod mit, legyen gyereknap… vagy hangnap vagy mi… Ide figyelj, szemétkém: leviszlek Mostarba, pénteken megyünk, szombaton jövünk, és ott alszunk a kis kempingben, előtte beverünk két sört a vízparton a naplementében, hogy könnyezz sugárban, mint a rajzfilmhősök… De akkor vége a durcinak… És hangod ne halljam… egy darabig legalábbis…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (12 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. csathó gábor szerint:

    Persze, persze, mindegyik jó, meg Bodás, meg ilyesmi, de az első, az alanyi jogos, az már tisztára társadalmis, és milyen igaz!Jó, hogy felvetetted!Csak számolom, hogy hány okos felvetésed valósult eddig meg, és hány Lőrincnek, meg Habonynak, meg Vajnának, meg Semjénnek,ja, neki csak a vasárnapi zárvatartás, azt is visszacsinálták…szóval, sajnálom, hogy nem nekik jutott eszükbe, akkor nagyobb eséllyel valósulna meg…

  2. öregbarátnéd szerint:

    Most már én is tudom mit szeretnék a közeljövőben mindenképp megtenni. Elmenni Felcsútra (még sosem jártam arra) Panchó Arénát nézni és kisvasutasozni egyet. Szeretem a kisvasutakat.

  3. gézé szerint:

    Ha a szirén győzött volna, nem tudom meg milyen Sanya roza (-é)-ja. Csak azt nem tudom ez az én szerencsém v. a Kis Hangé.

  4. Tóth Gábor szerint:

    Megvan!
    Kész a nagy összeesküvés terve.
    Van ugye ez a kisvasút, ami a Nagy Ember ötlete volt, és lám lett is.
    Van nekünk egy ilyen helyi Vezetőnk is, a padokra szereti kirakni a fényképét,meg szereti a sötétet, és tudtommal a Nagy Emberhez igen-igen hűséges meg minden.
    Adjuk be ötletnek, hogy volt itt nekünk egy kis vasutunk, igaz, azt a kommunisták nem felszedték hanem lerakták,de már nincs mert….hát mert és kész.
    De követni szeretnénk a Nagy Ember metropoliszának óriási kisvasútját, mint mintát, és hát….na szóval…..építsünk egy nagy szocia….. polgári kisvasutat a régi helyére, ami egységbe kovácsol és utat mutat meg irányt és családbarát meg minden.
    Na?

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − egy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz