Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 április
4komment

Bűnszövetség??? Csak bámulok, öveges szemmel…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszáztizenharmadik kiadásában nem cicázunk… azaz, oppardon, dehogynem, éppen hogy cicázunk kezdésképpen: Angliában valaki beballagott az állatorvoshoz, kis kosárkájában egy kissé rozoga macskával, és elmondta, a cicát postán kapta, miután a neten vásárolt egy nagy doboznyi dvd-t valakitől. A doki kiolvasta a cicuka chipjét, amiből kiderült, a kalandot szerencsére sértetlenül átvészelő állatka úgy 420 kilométerre keveredett el az otthonától – a végén persze happy end, a kétségbeesett gazdi megkönnyebbült, a cica extra adag tejet és csemegét kapott, a kedves vevő pedig azóta is vígan bámulja az új filmeket. Nemrégiben mi is megutaztattunk egy macskát – ő bő kétezerötszáz kilométerre talált magának új helyet: gazdáival egyetemben… Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja vetül állítólag az Öveges-program egyes résztvevőire – elképzelni nem tudok ilyesmit Magyarországon, komolyan: állítólag azon rugóznak a nyomozásban részt vevők, hogy fizikai-kémiai szaktantermek kialakítására 250-300 millió forintokat számoltak el… És??? Lehet fanyalogni, meg azt hajtogatni, hogy a ráfordítások meglehetősen csekély hányada ment a termek rekonstrukciójára meg felszerelésre, a jelentősebb részből “projekteket menedzseltek” meg “munkafüzetet gyártottak” a kedves talpig becsületes kivitelezők. Felmerült a gyanú, őrület, komolyan. No: ha nem is olyan extrém nagy lépésekkel, de csak haladunk… Ha netán kell, én tudok mondani még pár ezer esetet fejből, amiknél felmerülhetne egy csipetnyi gyanú… És remélem, egy napon majd azokban is megindul a nyomozás. Igaziból is. Ha hiszitek, ha nem, belementem egy kátyúba. Nem, nem hazudok, komolyan találtam egyet – hogy hogy, azt magam se értem, hiszen pontosan tudom, Magyarországon oly ritka faj a kátyú, mint mondjuk a Nagy Kerítés mellett élő/élt földikutya. Mindenesetre belerottyantottam, szegény Kék Villám hátuljában reccsent valami, és én azonnal tudtam, nagy a baj. Perelném a fenntartót, de azért félek is, hátha belekérdeznek… Hogy mibe? Odabent megmondom azt is. Cica, cappcara, cumika: kezdés van, kedves egybegyűltek.

Hirdetés

* A posta utaztatta 420 kilométeren át a cicát, aki ügyesen elbújt a dobozban.

Nehéz napokon van túl egy angol hölgy, Julie Baggott – napokon át kereste imádott sziámi cicáját, Cupcake-et; plakátokkal árasztotta el a környéket, ha valaki netán látta volna a macskát, vigye haza… de semmi, Cupcake szőrén-szálán eltűnt. Később szépen kiderült, gazdája szenvedései alighanem eltörpültek az övéi mellett – Cupcake ugyanis nyolc teljes napot töltött egy akkurátusan lezárt dobozban, természetesen étlen-szomjan, néhány dvd mérsékelten ingergazdag társaságában: a csomagot épp a gazdi, Julie adta postára, hogy a 420 kilométerre lévő West Sussex-be juttassa el a neten vásárolt termékeket. Ráadásul, mint elmondta, különösen ügyelni szokott rá, hogy mindenfajta csomagot szinte azonnal a doboz megtöltése után gondosan lezárjon, merthogy Cupcake nagyon kíváncsi, s mint a macskák zöme, imád elbújni – hát, adjuk meg a pontot, ez egyszer hibátlanul sikerült is neki, rajta kívül senki nem tudja, miként. Azt sem tudom, a brit posta miképpen kezeli a csomagokat, de gondolom, a cica átélt minimum pár huppanást az átrakásoknál – ahogy azt is elég jól el tudom képzelni, mit élhetett át a kedves megrendelő a dvd-s doboz felnyitásának izgalmas pillanataiban. Különösen, mert a híradás kiemeli, hogy a cica, bár kissé kiszáradt és legyengült, azért meglehetősen ideges is volt – a többit a fantáziátokra bízom, de mert pontosan tudom, mire képes még egy fáradt macska is, ha ideges, én szinte biztosan vissza tudtam volna tartani a röhögést. Bárhogyan volt is, a vevő mindenesetre tudta a dolgát – azonnal állatorvoshoz vitte a szerencsétlenül járt állatkát, ott pedig, az alapkezeléseket követően szépen kiolvasták a Cupcake nyakbőre alá beültetett chipet, és minden szükségeset megtudtak: nem volt más hátra, mint a happy end, s a szerető felek hamarosan egymás nyakába borulhattak. Pár hete, néhányan talán még emlékeztek rá, épp egy cicát szállítmányoztunk mi is – csakhogy mi nem 420, de közel 2500 kilométert utaztunk vele. Szörp cica elképesztően viselkedett: még itthon, a Hengerész utcában kapott egy kis cuccot oralice – kedves gazdái adták be neki oly módon, hogy egyikőjük többé-kevésbé lefogta, a másik többé-kevésbé a szájába töltötte az enyhe nyugtatót. Mi, Ferivel szépen végignéztük a bizonyos szempontból meglehetősen nyugtalanító produkciót, a békesség kedvéért azonnal megígértük, hogy párszor majd megismételjük az út során, aztán lefelé menet, a lépcsőházban összenéztünk, és elég pontosan tudtuk, nem igazán kell a kezünk ügyébe készíteni a cseppeket, akármilyen klassz munkavédelmi kesztyűket kaptunk is a Zsoltitól. Szörp kis utazóketrecét a puttonyos kis autónk hátsó ablakához helyeztük el – ha kedve volt, hát nézegethette a mögöttünk jövőket, de azt hiszem, inkább édes pihenéssel töltötte azt a harmincpár órát, ami Máltáig elszaladt velünk. Életemben nem láttam ennyire nyugis macskát: egész úton egy hangja nem volt, amikor megálltunk itt-ott, és szórtunk neki némi kaját, mély megvetéssel bámult minket, ha a Feri benyúlt hozzá, hogy egy kicsit megsimogassa, vészjóslóan morgott, de máskülönben hihetetlen fegyelemmel és nyugalommal bírt mindent. Kicsit izgultunk, hogy a hetvenes évek NDK határőreit megszégyenítően kemény máltai határszolgálat kiszúrja-e (dacára, hogy természetesen minden papírja és minden egyebe is tökéletesen rendben volt), de megúsztuk azt is – amikor megérkeztünk, felvittük az emeleti szobába, ott kiengedtük, mire unottan és nyugodtan kikászálódott a ládából, és bekúszott az ágy alá, átgondolni, most akkor mi is történt, és hogyan is legyen. Nagyon jó fej macska volt, Garfield egy idegbeteg hozzá képest. Ja, csak hogy valami tanulság is legyen a végére: Cupcake esetéhez rögtön hozzáfűzte az állatorvos, lám-lám, milyen fontos a chip-beültetés – anélkül ugyanis esély se lett volna rá, hogy Cupcake hazakerüljön… Nos, erre is tudnék mit mondani, véletlenül van egy ide vágó sztorim Boda sr. tárházából, amikor is egy macska Miskolcról sétált vissza hozzájuk röpke pár hónap alatt, a vasműbe, akkorra lényegében átlátszó állapotba került – no de ezt majd valamikor legközelebb mesélem el…

* Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúja merült fel az Öveges-program kapcsán.

Hát ezt el sem akarom hinni. Ha nem tudnám, hogy a felejthetetlen Öveges professzor hazánkfia volt, nem is mondhatnék mást, mint minden magára valamit is adó hazafi: ez csak valahol külföldön történhetett meg. Mert én tudván tudom azt, amit például a feddhetetlenek egyike, maga Kubatov Gábor nyilatkozott a mostanság zajló, félmilliárdba kerülő pártszékház-felújítás munkálatairól szóló sajtótájékoztató zárszavaként: “Mi nem eladjuk a székházunkat, hanem felújítjuk azt. Ez is azt bizonyítja tehát: a Fidesz felelősen és takarékosan működik, illetve gazdálkodik.” Illetve. Illetve szerintem azért vérfagyasztóan súlyos, ha valaki, mit valaki: a Párt igazgatója épp, arcizomrebbenés nélkül ki tud mondani egy ilyen mondatot. Ha hiszi, hogy ez igaz (csak jelzem, ennek az esélye konvergál a nullához), azért; ha tudja, hogy miért kell ezt mondania (ez a lényegesen valószínűbb), akkor meg azért. De nem a talpig becsületes pártigazgató mostani dolgozatunk tárgya, ő csak idekeveredett, tán magam se tudom, hogy. Merthogy bűnszövetségről beszélünk: hát ahhoz meg ugyan mi köze is lehetne egy merőben demokratikus rendszer makulátlan pártjának, amely rendszer kiötlői, megvalósítói és buzgó mozgatói, ha valahol netán meghallják a “korrupció” szót, már kapnak is a derékszíjukon mindig ott fityegő Idegen szavak szótára után… Az Öveges-program 2012-ben indult hódító útjára, uniós pénzből 14 milliárd forintot fordíthattak 44 vidéki és nyolc fővárosi iskola természettudományos tantermeinek ki/átalakítására, korszerűsítésére. A tantermek el is készültek – a bibi ott van, hogy a kialakításukra fordított pénzösszegek köszönő viszonyban sincsenek azzal a summával, amit “elírtak” rájuk. Azaz nem az iskolák, hanem egy cégháló, no meg a remek KLIK vitte el a pályázati pénzek túlnyomó részét. Mielőtt nagyon belebonyolódnék az elméletbe, nézzünk gyorsan pár konkrét példát, hogyan is zajlottak az “Öveges-kísérletek”. A program “visszásságait” egyébként Hadházy Ákos, korábbi szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő (ott a trafikmutyi politikai hátterét tárta fel), jelenleg az LMP antikorrupciós szóvivője kezdte el kapargatni, s ugyancsak ő tett rendőrségi feljelentést is az ügyben. Neki szúrt szemet, hogy az egyik szekszárdi középiskolában 155 milliót szántak a szaktanterem kialakítására, de a valós munkák csak 45 millióba kerültek – aztán, amikor kicsit mélyebbre ásott, rájött, hogy a teljes keret összesen 314 millió forint volt, ennyit sikerült eltüntetni… Méghozzá úgy, hogy különféle címeken kifizették: így különféle, nyilván életbevágó tanulmányokra 11 milliót, projektmenedzsmentre 14 milliót, a nyilvánosság biztosítására, kicsit parasztosabban két rendezvényre 15 millió forintot. Volt még egy 16 milliós tétel: ezt sikerült egy olyan szoftverre kifizetni, amely a felújított tanterem foglaltságát tartja nyilván – ez utóbbira hagynék még pár percet, olvassátok el és gondoljátok át. Foglalt – nem foglalt: erre készült a nyilván elképesztően fejlett program, 16 milláért. Oké. Ami az országos vonatkozásokat illeti, érdekes, hogy az egymással nem épp szomszédos önkormányzatoknak mindig az egyazon céghálóhoz tartozó vállalkozások jutottak eszükbe a közbeszerzések kiírásakor, egy-egy cég ugyanazzal a koreográfiával akár több helyen is arathatott. Hadházy 22 Öveges-projektet vizsgált át – különös, de például mind a 22 helyen külön-külön el kellett készíteni ugyanazt a 10-15 oldalas munkafüzetet, s minden egyes helyen külön le is számlázták ezt a nagy ívű munkát. Nem is akárhogy: a szövegszerkesztés (huszonkétszer) 20 millió forintba került, aztán pedig a munkafüzetekről tanulmányt írattak, kitaláljátok-e: huszonkétszer 10 millióért. Nem is folytatom, annyira szép, és csak mellesleg mondom, a hírek szerint az EU a napokban épp eme szépségek miatt fagyasztott be negyvenmilliárdnyi forrást… Nos, a rendőrség a feljelentés alapján 2014 júniusában kezdett nyomozni – de ne féljetek, már nem szaglásznak tovább: az ügyet átadták a NAV nyomozóinak, merthogy (mondják a rendőrök) ők rendelkeznek megfelelő jogosítványokkal az eljárás lefolytatásához. Nincsenek nagy kétségeim, hogy hamarosan kiderül: minden rendben zajlott, a közbeszerzéstől a kivitelezésig; s hogy végképp a gyanú árnyéka se maradhasson senkiben, s a magyarok saját szemükkel olvashassák az igazat, minden magyar háztartásba kipostázzák az ominózus 15 oldalas munkafüzetet meg a róla írott tanulmányt, amelynek újbóli szövegszerkesztési munkálatait a Párt rezsicsökkentő közbenjárására most harmadáron vállalta egy hótiszta cég. Igaz, darabonként. De legalább szép lesz: műnyomón, tök színesbe’ meg minden.

* Belementem egy kátyúba.

Tudom, azt hiszitek, április elseje miatt tréfálok: Dunaújvárosban kátyú??? Magyarországon úthiba??? Na jó, összeroppantam, vallomást teszek: én fúrtam ki előre azt a lukat, és méghozzá csak azért, hogy alávaló szemét módjára tovább uszíthassak a minden tekintetben dübörgő rendszer ellen. Én sötétben bujkáló, rémhírterjesztő… és reszketek is… Reszkettem akkor is, igaz, nem pont a félelemtől, amikor a második műszakom után, éjfél környékén hazafelé tartva a Kék Villámmal, hol máshol, mint majdnem itthon, a Velinszky utcában beledörrentettem abba az irgalmatlan tankcsapdába, amelyben egy kasztrovai tehén is kényelmesen meg tudna elleni, már ha nem különösebben tériszonyos. Abban a borzalmas pillanatban, a fülsiketítő, fémes dörrenésből úgy gondoltam, az első híd vagy kompletten szakadhatott ki szegény, sokat látott kis Villámkámból, vagy – az isteni gondviselésnek hála – esetleg csak a bal fele. Amikor az autó hátulja vette az akadályt, már rég máshol járt az agyam – úgy örültem neki, hogy még mindig gurulok, hogy észre se vettem, hogy a bal hátsó lengéscsillapítóm tényleg kiszakadt a helyéről. Megtettem még azt a száz métert, beálltam a parkolóba, aztán felmentem és tíz perc múlva már aludtam is. Reggel aztán az első kanyar után már tudtam, van valami kis nüansz a Villám farában: kopogás, zörgés, csattogás, gazdagon. Kedvenc szereldémben a srácoknak nem kellett sokáig keresgélni, mi a hiba: két pillantás, és már meg is volt a feladat – szerezzek valahonnan “gólyalábat”, azaz lengéscsillapítót, komplett, tekercsrugóval és minden egyébbel, természetesen ne egyet, hanem kettőt, mert az párban játszik. Szép feladat: a Villám mindössze 24 éves, ha a korábbi tulajdonosok nagyon becsületesek voltak, és nem tekergették vissza a kilométerórát (dehogynem…), alig több mint 650 ezer kilométert gurult mindeddig – ha nagy ritkán szükséges, sok minden könnyen és olcsón beszerezhető hozzá, de ezzel a rohadt gólyalábbal alaposan megkaptam a leckét. A negyedik helyen lett végül, lefoglaltam, és mondtam, hogy másnap délelőtt ott leszek érte: azt csak otthon láttam, hogy a bontó Angyalföld északi csücskében található. Két műszakot kellett teljesítenem aznap is: a hajnali után 8-kor robbanhattam ki legkorábban a Volán-telepről, és fél 12 körül már újra jelenésem volt. Hétköznap délelőtt át Bodapest legjaván – ez természetesen kizárólag motorral lehetséges: mindenestől 8.20-kor vetettem egy búcsúpillantást a Dunaújváros táblára. A magam érdekében mellőznék minden részletet: a lényeg, hogy az alkatrészeket jó időben leadtam invenciózus szerelő barátaimnak, és még ebédelni is el tudtam szaladni a Corsóba, mielőtt dolgozni mentem. Délutánra meg is volt az autó. Az egész buli megállt úgy 35 pénzből, abszolút nem vészes, remekül keresek. Este volt egy kis időm, a plafont bámulva elgondolkodtam: mintha ilyenkor az út kezelőjének kéne kicsöngetnie ezt a pénzt, nem pont nekem. És úgy sírom álomba magam, hogy elhatározom, másnap megtudakolom, pontosan hol is kell feljelentést tennem; és másnap elkészítem a szükséges fotóanyagot, beleállok a kátyúba, lefotózom őt magát is – és persze van a szervízből is fényképem, azt még előző nap csináltam párat, a törött cuccról és hasonlókról… A Kormányablak vagy micsoda előtt aztán megállok egy pillanatra – feljelentés? Hát kell az nekem, hogy válaszképpen elkezdje piszkálni a hivatal, hogyan is futhatta nekem alig harmincakárhány év munka után egy ilyen jó kiállású, metszően óceánkék japán dízelautóra??? Nem beszélve a 26 négyzetméteres palotácskáról, a négy éve felújított három négyzetméteres fürdőszobáról… Naaaa… nincs nekem szükségem a szimatolókra… sokkal jobban járok, ha szép simán benyelem a két gólyalábat, és okosan kussolok… És közben reménykedem, hogy mostanában nem lesz több kátyú – már legalábbis olyan, amibe belerongyolok…                 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Fehéri Tamás szerint:

    azon gondolkodom az öveges programmal kapcsolatban, hogy pukli nem kémiát tanít esetleg? akkor érteném, még csak arra sem lenne szükség, hogy az ő iskolája is kapjon kémia termet, már indulhatna is … mondjuk kunfalvi nóra.

  2. L70c szerint:

    Ez is beletartozik, a “jobban teljesítünk” szlogenbe.. Ők jobban lopnak, a “választópógárok” meg tovább tűrnek. Ez a “megnézzük, hol van a tűréshatár” című, nagy tétű, reality show.. Egyenlőre náluk van az ász pár, de még nem jött le a flop… Addig meg csak reménykedhetünk, hogy majd változik valami..

  3. Tóth Gábor szerint:

    Ez a kátyús dolog olyan “ne szólj szám-nem fáj fejem” ízű. Üdvözöllek a Kádár 2,5 rendszerben.
    Azért kettő és fél, mert ugyan második verzió, de még csak a fele működik, a szívatás. A gulyásos rész még hátra van…vagy ellopták.
    :)

  4. Csipszes Károlyék szerint:

    Igen sok probléma van ebben az országban az elmúlt nyolc év miatt, de azért az nehezen hiszem el hogy lennének kátyúk és korrupciós ügyek.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt + = 14

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz